Minden 4 hónappal ezelőtt kezdődött, amikor még boldog családként éltünk négyen Napában. Mint mindenki a környéken az én családom is borászattal foglalkozik már nagyon hosszú ideje, emellé pedig hála apám zsenialitásának a pénzügyekkel kapcsolatban egyéb bevételek is hozzácsapódnak. Jól kereső férj, egy gyönyörű feleség és három csodás gyermek. Ugye hogy ilyet nem szokás eldobni? Hát anyám megtette.
Mai napig emlékszem a pillanatra, amikor rajta kaptam őket a konyhában enyelegni Mr. Hunterrel.  Nem zavartam meg őket, egy pár pillanatig néztem az ablakon keresztül, majd inkább a garázson keresztül mentem be. Azóta se beszéltem erről senkinek. Lefagytam és talán még mindig nem olvadtam ki. Nem engedtem az elmémnek, hogy elkezdjen gondolkozni rajta. Úgy vettem tudomásul, mintha csak egy átlagos szombati esemény lenne.
Ugyan így fogtam fel amikor karácsony másnapján anyám kijelentette, hogy New Yorkba, az ország másik felébe költözünk. Azt mondta, hogy neki szabadságra van szüksége, mert Kaliforniában nem volt boldog. Az ikreket meg persze nem hagyhatja maga után. Ő nem Mrs. Kramer. Mikor ezt megmondta apának, akkor sem szóltam semmit. Lehet, hogy kellett volna. Lehet, hogy oda kellett volna állnom apám elé és elmondani neki, hogy csak azért akar a nagy almába költözni a drága neje, mert a szeretőjéhez rohan. De nem tettem meg. Fogalmam sincsen hogy miért... Így viszont csak az én titkom.
Sokak szerint furán gondolkozok. Egyre inkább úgy érzem, hogy igazunk van. Még én is érzem, hogy egyre inkább furább vagyok napról napra. Talán az egész hazudozós dolog miatt. Tudjátok eléggé kiakaszó az, hogy nem tudok mit tenni, és  apám jóhiszeműségével, anyám irányítás mániájával és az ikernővérem kétségbe esésével. Persze mindenki azt hiszi, hogy a város miatt vagyok feszengőbb az átlagosnál. Kissé agresszívabb is lettem, és az amúgy is gyötrelmes figyelő képességem még rosszabb. Talán ezért nem megy a matek, na meg inkább nagy eséllyel, mert amikor januárban beléptem az első órára, akkor ugyan azzal a férfival találkoztam, mint akit hosszú hónapokkal ezelőtt a konyhában láttam, és aki azóta is kísért.
Valakinek el kéne talán mondanom. Apának? Nem,  nem állok még készen, hogy tönkre tegyem az életéről felállított képet. Legalább ő higgye azt, hogy a felesége, aki már elhagyta, legalább nem egy másik férfi miatt tette. Anyának? Oh, nem adom meg neki ezt az örömet. Inkább, hagyom, hogy az egész család előtt a saját hibája miatt dőljön össze a hazugsága. Zoe? A nővérem így is ki van borulva a költözés miatt. Paul? Van elég dolga ifjú család apaként.
Gyáva vagyok, és hazug.