Szerintem jobb, ha nem is próbálom definiálni, ki vagy te nekem. Még az egyetemen kezdődött az egész: te voltál a svéd diák, aki megbolondította az összes pasit. Kifejezetten élvezted, ahogy rohannak utánad, ahogy a kezük-lábuk törnék csak egy éjszakáért veled. Talán még fújtad is a tüzet, nem tudom. Ahogy azt sem értettem soha, miért kötöttél ki végül mellettem.

Talán az keltette fel a figyelmed, ahogy beleástam magam a múltadba. Mert érdekelt, mi a sztorid. Egy pillanatig sem hittem el a maszlagot, amit beadtál mindenkinek az unatkozó milliomos lánykáról. Mint kiderült, a szüleid még a ’90-es évek elején együtt gazdagodtak meg, okosan kihasználva az internet adta lehetőségeket. Majd meghaltak, amikor kicsi voltál. Magadra maradtál a csúnya világban, ahol nem bízhattál senkiben és semmiben.

Megbíztál végül bennem? Így visszanézve én a barátomnak mondanálak téged, hiába léptünk át nem is egy olyan vonalat, amit tradicionálisan…szorosabb kötelékekkel asszociálnak. Mind a mai napig, ha New Yorkban jársz, nálam éjszakázol. Sosem állítottuk, hogy több lenne köztünk, mint a testiség, mégis azon kapom magam, hogy néha el-elmorfondírozok, hogyan érzed éppen magad ott a világ másik felén.

Most éppen megbomlasztani készülök az eddigi rendszert, és olyan szívességet kérni tőled, ami elsősorban a pénzről szól. Márpedig ezt eddig távol tartottuk a mi kapcsolatunktól.