Sokszor megkérdeztem már Cheryl-t, hogy mi értelme van a házasságának. Ennyiből lehetnének nyitott kapcsolatban is, és akkor a felesleges drámát is elkerülhetnék. De nem, mert ők szeretik egymást. Ja, oké. Elfogadtam, hogy Cheryl ilyen lazán veszi ezt az egészet, és próbálom nem megérteni, hogy mi járhat a fejében. Sajnálatos módon nem egy balta, mert akkor nem tudott volna hajnali kettőkor felhívni. Ennyit az alvásról, pedig csak másfél órája feküdtem le. Olyan gyorsan hadart, hogy az 'Attaboy', 'gyere' és 'bunyó'-n kívül nem tudtam felfogni a többi zagyvaságot, amit a másodperc töredéke alatt hordott össze. Simán visszadőlhettem volna az ágyba, hadd oldja meg a saját problémáit, de nem szoktam cserben hagyni a barátaimat. Öhm mármint azt az egyet, aki van. Nagy nehezen felöltöztem, magamra kaptam az első dolgot ami a kezem ügyébe került, ami egy szürke pulóver és kék farmer volt. Felkaptam a kabátom, amit félálomban valamiért rögtön vissza is pakoltam a fogasra. Kicsit bezavart a kóma, de legalább eljutottam a taxiig. A tíz perces út alatt bealudtam, amiből a sofőr érthetetlen akcentusa rázott vissza a valóságba. Megérkeztünk a bár elé, de mire beértem, a balhénak vége lett. Ezt abból szűrtem le, hogy Cheryl nem ordibált, helyette a férjét rángatta. Áh, csak a szokásos. Tőlük nem messze egy idegen srác feküdt a földön, látszólag eszméletlenül. Mivel ezidáig még senki se hívott mentőt, így ezt megtettem én. Cheryl unszolására nem mozdultam az ájult gyerek mellől, én is beszálltam mellé a mentőautóba. A sziréna hangjától rögtön kiment az álom a szememből, miközben aggódva figyeltem a hordágyon fekvő embert. Nem értem, hogy Cheryl miért nem jött velünk, a férjével holnap reggel is tudnának veszekedni.
***
Óvatosan helyezkedtem a széken, nehogy a nyekergés felébressze a srácot. Kint már világos van, csak pár órája értünk be a kórházba. Nem kellett volna hazudnom, hiszen nem vagyok a hozzátartozója, de máskülönben nem engedtek volna be a kórterembe. Muszáj megakadályoznom, hogy feljelentse Cheryl férjét. Na meg kiakarom deríteni, hogy mi a halál történt. Nem mintha ezt olyan nehéz lenne kitalálni, de hallani akarom az ő verzióját. Jól beverte a fejét, de nemsokára elvileg fel fog kelni. Szegény, nem ezt érdemelte. Még jó, hogy nem lett nagyobb baja. A borzasztó unalmat hamarosan felváltotta az álmosság. Az éjszakai műszak és Cheryl életének következményei. Minden erőmmel küzdöttem a fáradtság ellen, de végül győzött. A lehető legkényelmetlenebb pózban aludtam el, de jelen helyzetben ez egyáltalán nem érdekelt.
Mondták már nekem, hogy egy kicsike lépésre állok csupán attól, hogy a szakadékba zuhanjak. Erre pedig azt válaszoltam mindig, hogy akkor inkább ugrom. És elég nagy ugrásokat teszek minden nap. Ezúttal biztos vagyok benne, mit csinálok, mit vállalok ugyanis a nő, Cheryl előre megmondta, hogy házas. Nem mintha ez utólag derülne ki, akkor nem vágtam volna bele, mert nagy ívben teszek az egészre. A házasság csak egy papír, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a nők, sőt, a férfiak nagy százaléka semmibe vesz és fűvel fával csalják életük nagy szerelmét. Cheryl vörös rúzsa nyomot hagy az üveg poháron, amiből az imént ivott, csábos mosolyt villant felém, én pedig magamhoz intem. Kacér nevetése visszaverődik a bár falairól, a hely pang az ürességtől, túl korán érkeztünk, a mulatság még nem kezdődött el. Az emberek nagy része még vagy a munkát nyögi vagy éppen ide tart. - Úristen- nyög fel Cheryl és mivel biztos vagyok benne, hogy semmit nem tettem annak érdekében, hogy ez örömből fakadó legyen, megfordulok. Egy dühös pasas, villámló szemek, tesztoszteron túltengés, itt a férj! - A férjed? - kérdezem meg csak úgy mellékesen mivel biztos vagyok benne, hogy az. Ha csak nem egy másik szerető, de az aligha fújtatna úgy, mint egy vörös leplet látott bika. - Cheryl? - üvölti el magát. Felállok és a nő elé állok, de az félre tol és a férfi elé siet. A szememet forgatom. Minek keveredik bele? Ez a nők egyik nagy hibája, ha látják a balhét tuti, hogy nyakig bele akarnak mászni. - Ki ez a pöcs? - mutogat felém közben úgy karolja át a nőjét, hogy az majd összeroppan. - A pöcs is itt van és tud válaszolni is - rántom meg a vállam. - A feleséged búfelejtője vagyok, vérpezsdítője, boldogítója, de hívj ahogy akarsz, a pöcs is megfelel. Előre nyomakszik és már emeli az öklét. A hoppon maradt férjek valamiért mindig a testi erőben bízva lépnek fel. Ami vagy bejön vagy nem. Általában nem. De tört már be az orrom, repedt meg a szám, hullott ki fogam. Nem tehetek róla, hogy a férjeik helyett mást keresnek ezek a nők. Igazából ebből sem én, sem a nők nem hibásak semmiért, ha a férj tudná használni a farkát, vagy néha az agyát, akkor a nője megmaradna otthon a seggén. Hárítom a pasas ütését, a bár tulaja már megindult felénk, hogy kirakja a szűrünket. Elvétem azt a hibát, hogy nem az előttem állóra figyelek így alamuszi módon bevisz egy ütést, amitől egy pillanatra megszédülök, de ez elég ahhoz, hogy az egyik bár széket magával rántva földre kerüljek. A fejem egy nagyot koppan és érzem azonnal rám zúduló intenzív fájdalmat és elsötétedik előttem a világ.
Gépek csipogását hallom, kinyitom a szememet, bár a fölöttem levő lámpa fénye elvakít egy pillanatra. A fejem sajog, mintha egyfolytában kalapáccsal vernék rajta az ütemet. Körül nézek, alighanem egy kórteremben vagyok, ezek szerint túl jól mulattam az éjjel. Azonban akármennyire erőltetem a fejemet, nem emlékszem semmire az estéből. Egyedül csupán arra, hogy Cheryl-lel találkoztam, akit múlt hétvégén húztam meg a férjével közöd hitvesi ágyban, miközben az a balek dolgozott. Mikor magam mellé pillantok egy fiatal srácot látok a székben szunyókálni. Talán még a nyála is folyik, amilyen mélyen hortyog. Rohadt kényelmetlen lehet az a szék. Egyébként is, ez meg ki? Megfogom a ruhát a karján és megrázom egy kissé és amint felébred meg is tudakolom, amire kíváncsi vagyok. - Helló, szerintem eltévesztetted a kórtermet, öregem, nem gondolod? Száz százalék, hogy életemben nem láttam még a srácot. De, ha csak a fejemre hagyatkozom az már az előbb is csődöt mondott, amikor az estét igyekeztem feleleveníteni.
Csak pár pillanatra akartam lehunyni a szemem, de a hajnali események rátettek még egy lapáttal a kialvatlanságomra. Jól esett az álomtalan néhány perc, vagy óra, mert nem tudom, hogy mikor aludhattam el. Az elvert srác hamarabb tért magához, mint én, és ezt a megrángatásommal adta a tudtomra. A szemeim rögtön kipattantak, és automatikusan elhúztam a kezem. Talán túl heves mozdulat volt, de még most is rossz dolgokra asszociálok, ha valaki hirtelen hozzám ér. Reméltem, hogy nem veszi a szívére. Gyorsan visszahelyezkedtem egy normális ülőpózba, így kényelmesebb lesz a válaszadás. Részben sajnálom, mert voltam én is ebben a helyzetben. A helyszín és maga a szituáció is teljesen más volt, de mégis túlságosan ismerős. - Zach? Zion? - pedig Cheryl már azelőtt megírta a nevét, hogy találkozott volna ezzel az emberrel. - Ne haragudj, nem emlékszem a nevedre. De Cheryl haverja vagyok, én jöttem be veled a kórházba, mert ők nem nagyon értek rá. Ő kért meg, hogy jöjjek én is. Hogy vagy? - kérdeztem a lehető legkedvesebb hangomon. Nem teljesen a jó szívem miatt vagyok itt, más okom is van rá. Néha örülnék, ha nekem is menne a Cain-nézés, amitől mindenki rögtön engedelmes lesz. - Fel akarod jelenteni a férjét? Mindketten jó emberek, de Cheryl házas, szóval ez a helyzet egy kissé kínos. De terveztél ilyesmit? - szegény csak most kelt fel. - Ha gondolod megkérhetek valakit, hogy hívják fel valamelyik családtagodat, hogy tudják hol vagy. Vagy akár én is telefonálhatok, ez mindegy, csak ne menj el a rendőrségre. Bármit megteszek, csak hagyd őket békén. - Azt már nem tettem hozzá, hogy házas emberekre nem szokás rámászni, de valószínűsíthetően Cheryl nem avatta be eme apró kis titokba. Magának keveri a szart, és valahogy mindig megússza. Velem ellentétben, aki semmit se kever, mégis szarba kerül. A szememmel reménykedve figyeltem a Z-valami nevű férfit, de az agyam már rég a kávéautomatán járt. Már a kávé illatának a gondolatától éreztem, hogy valamelyest kezd visszatérni belém az élet. - Egyébként Josh vagyok. - kétlem, hogy érdekelné, de jobbnak láttam bemutatkozni. - Cheryl szinte mindenkire rámászik, akinek farka van. Biztos nem akarta, hogy kiüssenek. - folytattam még egy kicsit a szőke gyökér mentegetését. Persze ezt nehéz véghezvinni, miközben a nagy "aggódása" közepette be se jött megnézni, hogy mi van az...öhm...napi adagjával, ahogy ezt ő nevezni szokta.
Nem akartam túl hevesen megrázni, mert még a végén leesne a székről és nem szívesen lennék sérülés okozója. Főleg, hogy már annyira beleszoktam, hogy azokat általában én kapom a hülyeségem okán. - Zeno - mormogom és krákogok közben Pokolian kiszáradt a szám. Az sem kizárt, hogy végig tátott szájjal voltam eszméletlen, gyönyörű látvány lehetett, ahogy csorog a nyálam, mint egy veszett kutyának. - Fogalmam sincs mi történt az este - közlöm vele, mielőtt nagyon belelovalja magát a dolgokba. Akármi is történt, cseppet sem lepődök meg azon, hogy most Cheryl nem csücsül itt az ágyam mellett. Aligha ismer engem én meg aztán végképp nem ismerem őt. A kötelező alap kérdéseken túl sok mindenről nem cseréltünk eszmét. Nem szokásom szennyest teregetni, másé meg aztán annyira se érdekel. Annyit tudtam csupán, hogy férjnél van és, hogy ez a kapcsolat túl megy a bonyolult fogalmán. Akkor csak bólogattam, hogy értem, holott soha nem fogom megérteni, hogy miért van két ember egymás mellett, ha látható, hogy az egyik itt a másik ott keres kibúvót. Bár én aztán nem vagyok a kapcsolatok szakértője, de ez még nekem is magas. - Megmaradok, azt hiszem - felelem kurtán. Nem vagyok egy panaszkodós alkat, még azoknak se mondom el a gondjaimat, akik hellyel-közzel közel állnak hozzám. Nem, hogy egy idegen srác orrára kössem, hogy jelenleg légkalapáccsal verik a halántékomat és rohadtul kellene vizelnem, de most is van, hogy kettőt látok belőle, így inkább fel sem kelek. Kissé értetlen fejet vághatok miközben hadarni kezd, hogy mentse a barátai - gondolom a barátai - irháját. Alighogy befejezi rekedt nevetésben török ki, amitől csak még jobban nyílal a koponyám. - Hé, nyugi, nem tervezek a gerlepárnak betenni, ha nekik jó így - rántom meg a vállam - akkor folytassák nyugodtan. Mint említettem, amúgy sem emlékszem semmire. És kösz, nem kell senkit sem értesíteni. Azt már nem teszem hozzá, hogy amúgy sincs kit értesíteni. Nem fogok feljelenteni senkit sem, végül is jogos volt a pofán verés, miután megfektettem a nejét, mondjuk azért kiütnie nem kellett volna, csak egyszer dugtunk, azért a kezét nem kértem meg...Öreg hiba a részemről, hogy nem érdekel ki házas, ki nem, ki használ búfelejtőnek, ki örömforrásnak. Nem ártana kissé körültekintőbbnek lennem, mielőtt következőleg úgy ébredek egy kórházban, hogy a doki közli, valaki kiherélt, amiért meghúztam a nőjét. - Kösz, hogy eljöttél velem, Josh - mondom, mert úgy érzem, minimum ennyit megérdemel a kölyök, ha már fáradt azzal, hogy elkísér és megvárja, míg felébredek, még, ha önös érdekből is tette, hogy lebeszéljen barátja feljelentéséről. - Az se nagyon zavart volna, ha ő üttet ki, mert rám unt - nevetek. - Ez kölcsönös szórakozás volt, tartott ameddig tartott. Kicsit még nekem is nem törődömnek és érzéketlennek hangzom. Joe erre azt mondaná, hogy fordítva ülöm meg a lovat és ne csodálkozzak ha felcsapódik a képembe a szar. Talán nem is beszél akkora baromságokat. - Honnan ismered Cheryl-t? Ne haragudj de...nem úgy tűnik, mintha egy körben mozognátok. Ez kissé bunkóra sikerült. Már értem miért szokott Joe az irodába küldeni, amikor bejön az üzletbe egy nagymenő sudribunkó, vásárlási céllal...meg, hogy felvágjon a nem létező tudásával. Alighanem nem lennék olyan türelmes, mint az öreg és szép lassan megcsappanna a vevői körünk.
- Igen. - bólintottam. Cheryl elég részletesen írta le a külsejét, hogy hol fognak találkozni, és hogy miket fognak csinálni. Az azonban nem tiszta, hogy a férje mégis hogy a fenébe kerülhetett a bárba. Mondta, hogy majd felhív, ha otthon már kicsit elcsitultak a kedélyek. - Amikor odaértem már ki voltál ütve. Nem tudom, hogy Cheryl férje mit látott amikor a bárba ért. Az lenne a legjobb, ha megbeszélnétek ezt az egészet. - Ebben nem tudok segíteni neki, mert én a balhé ideje alatt még javában aludtam. Szeretnék a lehető legkevésbé belefolyni a kalandjukba, de azt hiszem ez nem lehetséges. Milyen jól jönne egy hónap...áh, nem vagyok nagyravágyó. Inkább egy hét, ahol nem történik semmi, mindenki ül a seggén. Békében. Szép álmok. - Csodás. Szerencséd, hogy Cheryl-el ellentétben a férje békésebb típus. - Végül is simán szarrá verhette volna, de ő nem olyan. Örültem, hogy Zeno az elég lestrapált kinézete ellenére jól van, és ha minden jól megy, akkor nemsokára ki is engedik a kórházból. Gondolom nem akar örökké itt maradni, ami érthető. Én is gyűlöltem itt lenni, habár engem nem ezen az osztályon tartottak bent. - Az egyiküknek már betetted... - motyogtam halkan. - Ahogy akarod. De ha lemerült a mobilod, és kell egy taxi, akkor hívhatsz az enyémről. - tettem hozzá mosolyogva. Idő közben kinyújtottam az elzsibbadt lábaimat és megropogtattam a nyakam. Jó, így talán már fel tudok majd kelni. - Nincs mit, de nem az én ötletem volt. - Amit ezután mondott, azon kissé ledöbbentem. Felhúzott szemöldökkel néztem le rá, miközben lassan feldolgoztam az elhangzottakat - Elég lazán veszed...ilyen sokszor szoktak kiütni téged? Vagy te másokat? - kérdeztem a rövid sokk után. Persze nincs hozzá közöm, de muszáj volt rákérdeznem. Első hallásra fura egy srácnak tűnik. Nem arról van szó, hogy nem örülök a rendőrség kihagyásának, de...érdekes, hogy a történtek ennyire nem zavarják. - Munkatársak vagyunk, ott ismertem meg. De ezen kívül tényleg nem mozgunk egy körben. Nehéz volt megszoknom, hogy férjnél van, de mégis mindenféle szemetet a szájába vesz. - vontam vállat. - Talán pont a nagyon különböző jellemünk miatt lettünk ekkora nagy haverok. És ti...hol ismertétek meg egymást? - Cheryl már megírta nekem, de kíváncsi voltam Zeno válaszára.
Elég piszkosul kiüthettek, mert ahogy a sajgó pontot érintem a fejemen, egy szép kis kötés fedi. Sóhajtva hunyom be egy pillanatra a szememet. Mindenképp értesítenem Joe-t, hogy holnap nem fogok tudni bemenni az üzletbe. Kedvem támadna felnevetni, ugyan mit láthatott? Rengeteg elképzelhető változatot tudnék felsorolni és válasszon, amelyik tetszik neki. Eleve az, hogy együtt látott a kicsapongó nejével és elég ok, arra, hogy kitörjön belőle a neandervölgyi ősember. Bár, ha engem kérdeztek, ez a házasság egy vicc. De mivel semmi közöm hozzá, nem is érdekel. - Megbeszélni? Nem tudom, hogy te mit látsz ebbe bele, de csak szólok, hogy dugáson kívül másról szó sem volt. Ezen azt hiszem nincs mit megbeszélni. A férjével meg ha lehet, nem találkoznék újra, egy agyrázkódás épp elég - vigyorgok a kölyökre mellettem. Részemről ez a dolog le van tudva. Nem szoktam egy nővel tovább lenni egy vagy két éjszakánál, és ennek is meg van az oka, azon felül, hogy utálom, ha túlontúl ragaszkodókká válnak. Ha az ember az elején közli velük, hogy csak szex, bólogatnak, mint az a kutya a műszerfalon, aztán persze homlok egyenest másképp kezdenek viselkedni. Mindegyikük azt hiszi, majd ő lesz az, aki jobb belátásra bír. Röhejes. -Békésebb? Nem látsz a szemedtől? - hitetlenkedem. Cheryl tény, hogy egy vadmacska az ágyban, na de azért nem egy atombomba. A férje ezzel ellentétben előbb üt, mint kérdez. Bár magamat ismerve biztos beszóltam neki valami kedveset, mondjuk azt, hogy "kösz a nejed, most már passzolom." - Két ember kell a dugáshoz, és nem én kerestem a házastársam helyett másik dugópajtást, hanem Cheryl - világosítok rá, mert úgy fest a gyerek nagyon elhatározta magát, hogy az egész engem terhel. Na persze. Igen, tudtam, hogy házas, na és? Helyette senki nem dönthet, ő maga akart kavarni velem. Nem fogtam pisztolyt a fejéhez. - Mégis csak elfogadnám a telefont - motyogom és ha ide adta beírom az öreg számát. - Szia, Joe, igen, nem, nem, minden rendben, holnap tudnál helyettesíteni, közbe jött valami...nem, nem egy nő, vagyis de, Joe,leteszem! Oké, akkor holnapután, szia! Visszanyújtom a készüléket a srácnak és megdörzsölöm az orrnyergemet. Joe kapásból azzal indított, hogy milyen szívesen lenne a helyemben. Egy vén kujon. De aligha hiszem, hogy most épp a helyemben lenne. - Nem, nem szoktam, tulajdonképpen ez talán a második eset, hogy valami sérülést szedtem össze - gondolkodom el. - Egyébként meg azt hiszem az én dolgom miképpen fogom fel a történteket, élek, nem? Talán kissé nyersen viselkedem vele, pedig egész rendesen viselkedik azon kívül, hogy engem tart kizárólagos felelősnek a történtekért, mintha minimum Cheryl feküdne itt vagy az a böhöm férje, aki ezek szerint jól tud ütni. A szemét fölött kedvesen elsiklom, amúgy is meg van mindkettőnk véleménye, bár senki nem kérdezte az övét, de ez mellékes. - Bejött a clubba ahol táncolom, privát öltáncot kért aztán találkozni akart, rábólintottam, ennyi, pont. Lényegében valóban ennyi, a privát öltánc után odaadta a számát, én pedig felhívtam. Hülye ötlet volt, mint az most látszik is. - Nem fogom feljelenteni a fickót és nem is keresem a csapongó kis barátnődet többet, ha ez megnyugtat, nem kell itt maradnod tovább, megmaradok - küldöm el nem túl kedvesen. De hát nem is arról vagyok híres, hogy kedves lennék. Joe néha pokrócnak hív, ami akkor elég kínos, amikor ezt egy vevő előtt teszi, mert szerinte rohadt humoros. Hát nem az. Egy darabig biztos vagyok benne, hogy nem fektetek meg senkit, legalább is házas nőket vagy férfiakat nem. Elég volt egy éjszakára is ide kerülni. - Ha megengeded,elmondom, marha jó barátnőd lehet ez a Cheryl, ha téged rendelt ki, hogy a piszkos kis titkait intézd a helyedben más haverok után néznék, akik nem használnak ki. Ez ugyan nem az én dolgom, de végül is nem egyedül kellett ébrednem a kórteremben, ezért adhatok egy jó tanácsot, nem? Valószínűleg nem.
Kicsit azért büszke voltam magamra, hogy egy idegennel beszélgetek. A szocializálódást évekig kerültem, és ezért a kommunikatív képességeim eléggé eltompultak. Ez még mindig nem az igazi, de most, hogy már nem jár durva következményekkel ha szóba merek állni valakivel, jobban érzem magam. Nem minden ember gonosz és akar megfojtani, akadnak köztük jó fejek is. Úgy tűnik, hogy Zeno nem tartozik közéjük. Oké, jól beverte a fejét, és valószínűsíthetően másnapos is, de ettől függetlenül lehetne azért kedvesebb. Én se vagyok a toppon, de próbálom tartani magam, szó szerint. Lassan lecsúszom a székről, hogy tovább húzzam a lóbőrt. - Pusztán csak egy ötlet volt. Gondoltam érdekel, hogy miért nem jött be veled. Igen, ez érthető. Azt hiszem Cheryl-nek is jobb lesz, ha nem találkoztok újra. - Fura egy gondolkodásmódja van a srácnak, nem is értem, hogy Cheryl miért nem tud értelmesebb faszikkal összejönni. Még ha csak egy éjszakáról is van szó. Többet nem is fűztem hozzá ehhez a témához, Zeno vigyorgását egy halvány mosollyal viszonoztam. - Hidd el, hogy ez még nagyon is békésnek számít. Láttam már durvább eseteket, amikor a srác ugyanígy kórházba került. Sokszor. Nagyon sokszor. De ő nem tudott beszélni. - Magamról beszéltem, de erről neki nem kell tudnia. Cheryl férje Max-hez képest egy ártatlan kiskutya. Persze ez nem azt jelenti, hogy amit Zeno kapott az teljesen jelentéktelen. Végül is érthető a reakciója. Ha nincs viszonyítási alapja, akkor természetes, hogy ez is vadnak számít neki. Ez a kioktató hangnem és hülyének nézés már kezdett az agyamra menni, és a reggeli kávém hiánya nem segített a türelmem megőrzésében. - De nem tartott fegyvert a fejedhez, kényszerítve téged, hogy másszál rá. - Nagyon meg fogja szívni, ha egy agresszívabb férj nőjét húzza meg. Sok a beteg ember, de remélhetőleg Zeno feje nem fogja egy fazékban végezni. Így elsőre nem tűnik szimpatikusnak, de ettől függetlenül sose kívánnék senkinek semmi rosszat. Ez alól kivételt képeznek azok az emberek, akik bántani akarják Cheryl-t, vagy Cain-t. Hmm...oké, ez utóbbi nem hangzik túl reálisan. - Igen, a tiéd. Csak próbálom fenntartani a beszélgetést, és mivel ez az egyetlen közös élményünk, más nem jutott eszembe. - Nekem aztán tök mindegy, hogy ez hányadik sérülése, de valami rohadt bicskanyitogató a srác viselkedése. Ahh, nem baj, akkor is ki fogok tartani. Nemsokára hazamegyek és kialszom magamból az egészet. - Aha, oké, értem... - Elképzeltem, ahogy ők ketten...háát, erre az információra mégse volt szükségem. Cheryl elég debil, de nagyon imádom. Ő volt a Max-utálók klubjának az elnöke, és most pedig ő a legnagyobb Cain és Josh rajongó. A kezdetektől fogva az volt a mániája, hogy mi majd összejövünk. - Hála az égnek, köszönöm! - ugrottam fel a székről rögtön abban a pillanatban, amikor kimondta, hogy nem kell itt maradnom. Talán túl hirtelen keltem fel, mert a gyomrom furcsa hangokkal díjazta a gyors pozícióváltást. Inkább ignoráltam, előfordul az ilyesmi. - Már ne is haragudj, de ez meg nem a te dolgod és semmi közöd nincs hozzá. Nem hinném, hogy pár órányi ismeretség után el lehet dönteni valakiről, hogy milyen ember, és hogy mit miért tesz. Az egyetlen ember akit tegnap kihasználtak, az te voltál. Gyors jobbulást. - intéztem hozzá egy utolsó mosolyt, majd kiléptem a teremből. Pont váltottuk egymást az orvossal, én pedig megcéloztam a kávéautomatát. Amire gyorsan magamba döntöttem a fekete nedűt a doki már végzett is Zeno-nál. Elmondta, hogy az agyrázkódás miatt nem lenne jó, ha a "fiatalember" egyedül mászkálna. Semmi újat nem mondott, estem már én össze egy élelmiszerüzletben, miután Max belebaszta a fejemet a falba. Csodálatos....amikor olyan jól sikerült a drámai kilépőm. Mi lesz, ha miattam ájul el a zebrán, és betörik a feje? Ha áthajt rajta egy kamion? Jézus. Óvatosan benyitottam a terembe, majd halkan odalépdeltem Zeno ágyához. - Figyelj, az agyrázkódás komoly dolog, szerintem nem k...- és a mondat közepén telibe rókáztam szerencsétlen fiút. Annyira gusztustalan volt a látvány, hogy ettől majdnem jött a következő adag, de sikerült magamban tartanom. - Baszki. - csak ennyit tudtam szólni, miközben tettem egy lépést hátra. - Még sose hánytam le senkit. - motyogtam halkan, mintha megkéseltem volna a srácot. - Bocs. Annyira sajnálom, nem akartam. Hívok egy nővért, jó? - Azonban a sokktól földbegyökerezett a lábam, és mozdulni se bírtam. Az események váratlan fordulatot vettek, és inkább nem mentem közelebb, nehogy a végén én is kapjak egy kis agyrázkódást.
Tudom, hogy iszonyat modortalan és morgós vagyok a sráccal. Általában inkább csendes vagyok, mint sem morgolódós medve. Csak kiváltságos helyzetekben vagyok tahó, mint például amikor felvilágosítom a megcsalt férjet, pasit, hogy meghúztam a nőjét, és jó volt. Ennek köszönhető lehet az, hogy ide jutottam. Más magyarázatot nem találok a helyzetre, de valószínűleg jobb is nem keresgélni. Idővel majd eszembe fognak jutni az este eseményei, addig jó, amíg nem történik meg. - Nem kell ahhoz megbeszélni, hogy ezt tudjam - mosolyodok el. - Egy kósza numera, vagy a férjed, egyértelmű a választás, nemde? Bár az esetükben azt se tudni, hogy milyen kapcsolatban állnak. Ha a nő ilyen kicsapongó, az sem kizárt, hogy a férj is az. Akkor meg nem tudni mire fel volt ez a nagy "alfahím játék". - Josh, igaz? Nos, Josh, a világ már csak ilyen, aki nem lesz tanúja vagy részese egy durva esetnek, az egy rohadt mázlista - felelem szűkszavúan. És nem, nem a ma esti eseményekre gondolok, mi ez ahhoz, amin keresztül mennek az emberek világ szerte, akkor ebben a percben? Ahogy a srác is mondta, ez semmi ahhoz képest, és jó mondta. Ha eszembe jut a múltam mázsás terhe, akkor én is teljes mértékben egyetértek vele. A világ egy rohadt játékmester, akinél nem lehet nyerni, csak szenvedni a végéig. - Tulajdonképpen képletesen fogalmazhatunk így is - mondom sokat sejtetően. - A barátnőd fizetett azért, hogy intim pillanatokat élhessen át a munkaidőm alatt. Tehát, ha úgy nézzük, én pénzből élek, neki volt és fizetett, tehát, megvette a szolgáltatást. Na nem közvetetten, csupán meginvitált néhány méreg drága italra és ennek az eredménye lett az, hogy belefutottunk a férjbe. Jó, ez igen nyakatekert, de lényegében így van. Nem mondom, hogy nem vagyok hibás. Dehogyis, két ember kell hozzá, de azért ne védjük már azt, aki még fizetni is hajlandó volt azért, hogy munkaidőmet félre téve szórakoztassam. Nem vagyok hím ringyó, ha nem lett volna szükségem jelenleg egy kis pluszra simán elutasítom. Így azonban első alkalommal, remélhetőleg utoljára, de elfogadtam a piszkos ajánlatot. Jól meg is bántam. - Nem valami jó közös élmény, és ha azt nézzük én ki voltam ütve és semmire se emlékszem, te pedig a végére értél oda, tehát nem is lehet közös élmény - mormogom. Egyre jobban fáradok, pedig nem rég még ki voltam ütve és hajcsikázhattam. Most mégis egyre inkább kábább vagyok. Nem ártana ha egy nővérke vagy egy orvos jönne, hogy kikérjem magam innen. Otthon majd rendbe teszem magam, felesleges lenne itt maradnom. Megmaradok, nem ez a lényeg? Eléggé képmutató tőlem, hogy elbocsátom a srácot, mint valami ajtónállót és még mellé bunkó módon tanácsot osztogatok, hogy kikkel cimboráljon. Én, akinek nincsenek barátai. Azt hiszem valóban jól beverhettem a fejemet, ha ilyesmire vetemedtem. És jogosan kell ki magából az okoskodásomra. Azonban nem állítom meg, amikor kihúz a kórteremből. Jobb is így. - Kösz - rebegem. Valószínűleg holnapra már néhány aszpirinnel később jobban leszek. Ahogy Josh távozik úgy érkezik az orvos. Megvizsgálja a pupillámat, jónak ítéli, nem vagyok kába, erre csak annyit tudnék mondani, hogy ezt a saját számmal is eltudtam volna mondani, nevetséges. Megtapogatja a púpot a fejemben, amire egy szolid "kurvaanyád"-ot nyelek vissza. És vége is a vizitnek. - Mr. Lo Castro, a leletei jók, de mivel agyrázkódást szenved, jobb lenne, ha a ma éjszakát még bent töltené. -Nem, köszönöm, haza szeretnék menni. Az orvos kissé vakarja a fejét tanácstalanságában, de hajthatatlan vagyok, így alá firkanthatom a zárójelentésem és nem sokára indulhatok. Váratlanul ér, amikor Josh-t pillantom meg újra a kórteremben, amikor kinyitom a szemem a pár perces pihentetést követően. Elkezdi ugyan mondani miért jött vissza, de végül lehányja telibe az orvosi köpenyt, az ágytakarót, a karomat és mindent, amire az csak ráfröccsenhet. Pislogás nélkül nézem a trutyit amiben úszok aztán a gyerek rémült képét. Úgy néz rám, mintha minimum egy hentesbárddal állnék fel innen, hogy a tutyiba vagdossam. - Nyugi, haver, nem történt semmi - mondom és sikerül egy mosolyt is kicsikarni magamból. Félő, hogy elájul itt menten, ha nem zökkentem vissza a transzból. Megnyomom a nővérhívó gombot. Remélem az ilyen esetekre is fel vannak készülve, a látvány nem valami rózsás. - Josh, ülj le egy kicsit, falfehér vagy, el fogsz ájulni. Nem akarom utasítgatni, de ha nem ül le, valóban el fog vágódni. Fogalmam sincs miért rettent meg ennyire, de a fáradtság számlájára írom. Közben befut egy nővér, felméri a káoszt és fintorog. De máris intézkedni kezd. Szerencsémre a ruháim, amikkel szeretnék innen hazajutni, azok megúszták ezt mivel oldalt voltak összehajtogatva. Joshról egy 8-9 év körüli kisfiú jut eszembe, aki pont így nézett ki, amikor lemészároltak az anyját a szeme láttára. -Nem a te hibád, oké? Meglágyul a hangom és remélem ezzel többre megyek nála.
- Te tudod. - Cheryl is jó hülye. Legalább írhatna egy sms-t szerencsétlen srácnak, hogy "bocs, ezt nem láttam jönni, remélem túlélted". Ha Zeno-nak ez a magyarázat, vagyis a magyarázat hiánya kielégítő, az ő dolga. Mindenki jobban járt, hogy nem történt nagyobb baj, főleg a göndör hajú fiú. - Ja, egyértelmű. De nem is arra értettem, hogy választania kéne köztetek. - Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor Max egy igazi kisangyal volt. Szanaszét csalt, de végig velem maradt. Ez a közeg egyfolytában őt juttatja eszembe, és szerintem ez még nagyon sokáig így is fog maradni. Persze ha Cain-el történne valami - ami sose fog -, akkor ide is költöznék és pont leszarnám, hogy mennyire rühellem a kórházakat. - Vagy rohadt okos. - Például észreveszi, ha egy elmebeteggel randizik. Erős volt a késztetés, hogy rákérdezzek Zeno korára, ha már így benne van a bölcselkedésben, de végül elvetettem az ötletet. Nyilvánvalóan velem egykorú lehet, esetleg pár évvel idősebb. A borosta amúgy is öregít, és ő mit ne mondjak, elég szőrös. - Rossz lehet, hogy tárgyként kezelnek. Te vagy a termék, amit ő megvett. - Ehhez nem is akartam már többet hozzáfűzni. Cheryl dolga, hogy mihez hogyan jut hozzá, csak számolnia kellett volna a férjével. Ha ez velem történik, én már nem is élnék. Ahogyan valószínűleg Zeno sem. Mindezek ellenére a srác legalább nem unja halálra magát munka közben. Izgalmasabb lehet a pincérkedésnél. - Nem kell mindent szó szerint venni, tisztában vagyok vele, hogy el voltál ájulva. - sóhajtottam. Jól megfogta a lényeget. Szerencsére nem akart itt tartani, így távoztam is a kórteremből. Az agyam egész végig a kávé körül forgott, de ez elég rossz ötletnek bizonyult, aminek Zeno látta a kárát. - Hogy tudsz ezen mosolyogni? - kérdeztem, miközben a kezemet a szám elé tartottam, nehogy előbukkanjon a következő adag is. - Jól...jól vagyok, kösz. - motyogtam halkan, és amíg a nővér a hányást takarította, én kerestem egy csapot, hogy kiöblítsem a szám. - Tudom, de ettől még ugyanúgy le lettél hányva. - Jól mondja, nem direkt tettem, csakhogy ez rajta nem segít. Úgy tűnt, hogy a gyomrom egyelőre kitombolta magát, és még leülnöm se kellett. - Azt akartam mondani, hogy az agyrázkódás komoly dolog, és szívesen hazakísérlek. Messze laksz innét? - Kicsit még fintorogtam, mert hiába a takarítás, a szag nem tűnt el. Ha nemet mond az se baj, de egy próbát azért megért a kérdés. Cain-t nem ugráltatnám hülyeségek miatt, elég elfoglalt, plusz a röhögéstől vezetni se tudna. Meg hát egy idegent semmiképpen se furikázna, ő csak akkor mozdítható, ha velem történik valami. - Már jobban vagyok, nem leszel veszélyben. - tettem hozzá. Ha hazaértem eszem gyorsan valamit, és csak utána fogok kidőlni. Később lehet, hogy benézek valamelyik plázába, mert venni venni akarok egy-két játékot Masninak. Szeretem elkényeztetni, mert imádom azt a kutyát.
-Na ebben egyértelműen egyetértünk. Nem tudom milyen álom világban élhet a srác, de az én világomban, nem létezik afféle cukormáz, hogy ábrándozhassak vagy reméljek. Egyértelmű, hogy Cheryl a hatökör férjét igyekszik csillapítani, ahelyett, hogy az ágyam mellett gubbasszon. Ha beveti azt a kis trükköt amit nálam az ágyban, a férje garantáltan pincsikutyává válik majd, vagy már meg is történt. - Josh, nem vagyunk barátok Cheryl-lel, nem is szándékoztunk azzá válni, meglátott, megakart kapni, nekem meg nem volt ellenemre a dolog, de sosem került szóba az, hogy azután is találkozgatnánk. Részemről nincs harag, amiért nem jött és ejtett könnyeket a kiütött képem mellett. Részemről a dolog ezzel le is zárult. Emberemlékezet óta nem volt komolyabb kapcsolatom, bár talán igazából soha nem is volt, ha csak azt a hat hetet nem számítom bele, amikor még olaszban egy nyár alatt, az utolsó nevelőszülői próbálkozás során a parton dolgoztam. Akkor ismertem meg Cindy-t, aki nyaralni jött a szüleivel és közel másfél hónapig maradt. Körülbelül addig is tartott a viszonyunk. Idióta kamasz voltam és máson se járt az eszem, mint a szexen. Ez pedig nem volt ellenére a szőke kis csajnak. De ezt azért nem igazán említeném egy lapon egy kapcsolattal. Nem reagálok az okos megjegyzésre, igen, vagy szerencsés vagy okos valaki, de néha a kettő együtt is meg van, de ahhoz rohadt nagy mázli kell. - A világ már csak ilyen, abból élsz, amiből tudsz - végig mutatok magamon. - Ha a testedből, akkor abból, én nem szégyellem azt, amit csinálok. Valóban nem szégyellem. Jól fizet és munkának ez is munka. Bár nem olyan gyakori már, mint az egyetemi éveim alatt. Akkor még nem ismertem Joe-t és a hangszerboltról sem tudtam. Egyedüli pénzkereseti forrásként alkalmi munkákat vállaltam, starbucks-os kiszolgáló pl, de főként a tánc volt az, ami fent tartott a mély fölött és nem hagyott az adósságok közé süllyedni. Most már fő állásom van a hangszerboltban és magán órákat is adok, ami egész jól jövedelmez. A tánc viszont maradt, ha heti néhány alkalommal akkor néhány alkalommal, de lemondani nem mondtam róla. Amikor azt hiszem most már hazamehetek, a doki akadékoskodik, a srác telibe okád, a nővér pedig fintorogva sürög-forog a plecsni körül és körülöttem. Csodás zárása egy esti kórház látogatásnak. Gondolom én a nővérke is hasonlóan érezhet. - Sírjak rajta vagy dühöngjek? - szalad fel a fél szemöldököm a homlokom tetejéig. - Nem nagy ügy - rántom meg a vállam. Miután én magam már tisztának minősülök, csak éppen a szagom nem egy virágcsokor, felkapom magamra a nadrágomat és az ingemet. Legalább a ruha tiszta. Meghagyom az embereknek a gondolkodni valót, hogy fürödtem-e a héten vagy sem. - Hazakísérnél? - lepődöm meg, de úgy isten igazából őszintén. ez most valóban önzetlen segítségnek hangzik, míg a korábbi dolgok az ő vagy a barátai érdekében történtek. - Nem, pár megállónyira innen, de biztonságosabb busszal menni, mint gyalogolni, a környék nem a legbiztonságosabb. Ha nem szédülnék kissé és nem sajogna piszkosul a fejem azzal fenyegetve, hogy taccsolni fogok egyet én is, Josh-ról mintát véve, akkor azt mondanám: Köszönöm az ajánlatot, de hazasétálok. Így viszont, nincs kedvem még bajba is keveredni az esti kis hacacárét követően. Elindulunk ki a kórházból, megkapom a zárójelentésemet és szabad vagyok. A buszmegálló az épülettel szemben található, már csak a busz hiányzik. Várom, hogy vehessek egy forró zuhanyt, egyek valamit, mert a gyomrom egyre inkább életre kíván kelni. Rásandítok Josh-ra, nem igazán győzött meg afelől, hogy rendben van. Még mindig elég fehérnek látszik. - Ugyan nem szolgálhatok sok mindennel, de ha gondolod bejöhetsz hozzám és rendbe szedheted magad mielőtt hazamész, illetve van söröm és valószínűleg azért kajám is akad. Fogalmam sincs mi ütött belém. Rohadtul nem vagyok egy kedves, invitáló alkat, de a lelkemre venném, ha kinyiffanna valahol, csak, mert szarabbul van, mint amilyennek mondja magát. Lehet jócskán beverhettem a fejemet és ez okozott némi maradandó károsodást is.
Túl fáradt voltam a vitázáshoz, így inkább ráhagytam a dolgot. Vannak a Max-féle emberek, akikkel nem lehet normális eszmecserét folytatni, mert csak a saját igazukat hajtják, míg a másik mondandójára teljesen süketek. Zeno is ilyen, ami egyáltalán nem baj. Mind különbözőek vagyunk, és az egyetlen dolog ami számít, az az, hogy nem lett semmi komolyabb sérülése. Olyan fiatal még, durva lett volna, ha egy hülyeség miatt meghal itt nekem. - A sírás nem az ő műfaja, ez biztos. - fűztem hozzá még ennyit. Akkor is paraszt húzás volt tőle, hogy nem érdeklődött mi van ezzel a szerencsétlennel. Ez az egész Cheryl és az ő hülyesége miatt történt. Majd beszélek vele, habár sok értelme nem lesz. Az én életembe imád beleszólni, de ha ez fordítva történik, és én próbálok segíteni, akkor meg se hallgat. Csak ne szüljön gyereket, mert ha egy Cheryl 2.0. jön a világra, huh. Isten óvjon mindnyájunkat. - Szerintem mindenki képes a fejlődésre és tanulásra. - Én csak otthon szoktam táncolni, de hogy idegen faszik ölében tekeregjek, azt azért nem csinálnám. Ha legközelebb szilánkosra törik az arcát, a táncos karrierjének befellegzett, kivéve ha álarcban kívánja tovább folytatni a karrierjét. - Hát ha engem hánynak le, biztos nem mosolyognék, nehogy...öm, nem lényeges. - Ezt még elképzelni is undorító. Nem tudom, hogy mi a halál baja lehet a gyomromnak azon kívül, hogy a nagy semmire ittam meg a kávét. A hányós akciómról senki se szerezhet tudomást, mert életem végéig ezzel piszkálnának. Főleg a két C-betűvel kezdődő személy, na ők nem szállnának le a témáról. - Aha. Ha elájulsz, és betörik a fejed, egy ideig nem fogsz táncolni. Gondolom nem a világvégén laksz, legalábbis merem remélni. Oh, Csodás! - mosolyogtam, amikor rögtön meg is kaptam a választ a kérdésemre. - Melyik is ez a nem túl biztonságos környék? - kérdeztem puszta kíváncsiságból. Nem ijedtem meg. Felőlem tigrisek közé is besétálhatunk, ha utána hazamehetek szunyálni. Türelmesen vártam, míg Zeno elkészül, s ezután távoztunk a kórházból. Normál tempóban elslattyogtunk a buszmegállóig, ami szerencsére elég közel volt. Meglepődtem az ötletén, de sikerült lepleznem a döbbenetem. Kizárt, hogy felmenjek hozzá. Pár perce még haza akart küldeni, most meg sörözni hív. Mármint nem tűnik egy pszichopata gyilkosnak, de csak annyit tudok róla, hogy elvileg táncol. Ez az egyetlen információm róla. Ez az egyik, a másik meg hogy hülyén venné ki magát, ha Cain fülébe jutna. Nem mászkálok fel idegen csávók vagy nők lakására. Kicsit mérges voltam a sötét bőrű srácra, de nem a kedvessége miatt, csak ajj. Most én fogok egy bunkó fasznak tűnni, szuper. - Tegnap körülbelül semmit se aludtam, szóval sörözés helyett annak örülnék a legjobban, ha végre bedőlhetnék az ágyamba. - Ez részben igen, tényleg nagyon álmos vagyok. - De van egy ötletem. Mi lenne, ha valamelyik nap, amikor ráérsz elmennék valahová meginni valamit, vagy akár kajálni is. Én állok mindent, ha már lehánytalak. Na? Megadom a számom, és majd dobsz egy sms-t, amikor ráérsz. Bronx-ban lakom, de mehetünk máshová. Ismerek egy-két jó éttermet, kocsmákat annyira nem. - Reméltem, hogy nem veszi a szívére a visszautasítást, és tetszeni fog neki a felajánlásom. Közben megérkezett a busz, ahol előreengedtem Zeno-t. Hogyha összeesik akkor rám, és ne a kemény betonra zuhanjon. - De régen buszoztam már. Általában metrózni szoktam, ha a barátom nem ér rá sofőrösdit játszani. - Nemsokára leteszem a jogsit, már el is kezdtem autókat nézegetni a neten. Titokban, mert Cain-ből kinézem, hogy vesz nekem valami luxusjárgányt. Ez teljesen szükségtelen, majd összespórolom azt a pénzt. A tömegközlekedéssel egyébként nincs semmi baj, de egy kocsival azért könnyebb az élet. - Amúgy azt hiszem félreértettél. Nincs semmi rossz abban amit csinálsz, mármint a munka részével. Oké, van akinek ez sok, de senkinek se ártasz vele. Bocsi, ha ez neked máshogy jött le. - Mivel itt már emberek közt voltunk, nem akartam konkrétan megnevezni, hogy mivel keresi a kenyerét.
- Szerencsére a lakásom már jobb helyen van, csak innen az út odáig nem egy túl biztonságos menet - mondom és közben magamra öltöm az aznap esti ruháimat. A szagom kezd egyre kevésbé zavarni, főleg ha arra gondolok, hogy nem sokára a zuhany és a tusfürdő megoldja a problémát. Utána már csak az ágyamra vágyok és egy egész napos alvásra. Ugyan lemondtam már Joe-nál az aznapi műszakot, ám egy tanítványommal még egy órám lesz délután, és mielőtt kómába zuhanok, azt is le kell mondanom. Fogalmam sincs mi ütött belém amikor felajánlom, hogy jöjjön fel hozzám rendbe szedni magát. Persze nem vagyok egy tahó alak, de nem is efféle jószívű személyiség, aki egy vadidegent csak úgy felhív magához, amikor rendesen ki van ütve. De amikor már elhangzott a meghívás, akkor már mindegy volt, azt nem lehet visszaszívni. ÉS azt hiszem ennyivel egyébként is tartozom neki, amiért hazáig kísér, még ha nem is fogadja el a meghívást. Valószínűleg az életben többet nem találkozunk és szerintem ezt ő végképp nem bánja. Nem vagyok egy jó társaság, különösen ma este nem voltam az. Ha egy olyan napomon találkoztunk volna amikor nem vernek a képembe, lehet nem lettem volna ilyen faragatlan és okoskodó sem, ami a tanácsaimat illeti. -Teljesen megtudlak érteni - bólintok az alvásos kijelentésére. Másra se vágyom én sem. Bár az ágyam egy kihúzható kanapés és olykor jobban szúr és nyom, mint pihentet, de egy kórházi ágynál vagy épp a padlónál még mindig ezerszer jobb. Nem fogadja el a meghívást de meglepő ajánlattal áll elő, amit hirtelen nem is tudok hová tenni. Nem szoktam eljárogatni sehová. A lakásom, a hangszerbolt és a tanítványaim lakásai vagy gyakorló helyei között ingázom a clubot már nem is számítva. Fontolgatom magamban, hogy mit is válaszoljak, amíg meg nem érkezik a busz és mindketten föl nem szállunk rá. - Rendben, szívesen - felelem végül, talán kissé hosszú idő múlva. De muszáj volt átgondolnom a dolgot. Joe szerint addig éljek, amíg lehet, már dolgoztam és kínlódtam eleget. És valahol azt hiszem egyet is értek vele csak nem tudom, hogy képes vagyok-e kellemes társaság lenni, amikor épp nem dolgozom. Ha van mivel elfoglalnom magam, végzem a dolgom, akkor semmi akadálya a kommunikációnak. De egy olyan helyzetben, amikor nekem kell szórakoztatónak lennem, nos, jó kis kihívást fog jelenteni. - Általában én sem buszozom, többnyire gyalog teszem meg a távokat. - Leülök két szabadon maradt ülés ablak felőli oldalára és előveszem a telefonomat, ami csodák csodájára túlélte a padlóra esésemet. Ha megadja a számát akkor belepötyögöm a készülékbe és megcsörgetem, hogy elmenthesse az enyémet. Egy darabig csendben ülünk egymás mellett aztán váratlanul rátér a beszélgetésünk egy korábbi fonalára. - Nem sértődtem meg, emiatt ne aggódj. Egyébként van fő állásom is, egy közeli hangszerboltban dolgozom mindenesként, magán tanárként zenét oktatok. Nem fényezésképpen mesélem el neki és nem is azért, hogy jobb színben tüntessem fel magam csak próbálok barátságosabb lenni a rossz kezdést követően. A busz bekanyarodik az utcába, ahol lakom és elönt a megkönnyebbülés érzése. Vége ennek az éjszakának és holnaptól minden visszatér a normális kerékvágásba. Legközelebb majd elkerülöm a Cheryl féle nőket...na jó, ez rohadt nagy hazugság, mert biztos, hogy a lehető leghamarabb ugyanúgy elkövetem ezt a hibát. - Mindjárt megérkezünk...hát akkor, kösz mindent. Akkor majd...írok - mondom kicsit sem meggyőzően. Mert fogalmam sincs, hogy valóban felhívom-e majd a srácot. Nem rám vallana, ha megtenném, de nem épp azt mondtam legutóbb annak a lánynak, akit most kezdtem el tanítani, hogy szeretek szembe menni a megszokott dolgokkal? Hát akkor ideje lenne ezt átültetni a munkából a magán életbe is, nemde? De.
Zeno hamar elkészült, s miután vetettem egy utolsó pillantást a kávéautomatára, elhagytuk a kórházat. Otthon majd iszom még egyet, persze szigorúan csak azután, hogy kialudtam magam. A buszra nem kellett sokat várnunk, de a pár perces némaság sem tűnt kínosnak. Sőt, élveztem, hogy egy kicsit nem kell beszélnem. A kajálós ötletem látszólag tetszett neki, számot cseréltünk és már le is volt beszélve a dolog. Nem fogok haragudni rá, ha végül sose találkozunk, de komolyan gondoltam azt amit az imént mondtam. Ez a legkevesebb, miután rárókáztam. - Na, ez már tök jól hangzik. Én gimiben tanultam zongorázni, és volt egy gitárom is, de csak porfogónak volt jó. Én csak pincérkedem, amíg el nem végzem az egyetemet. - Igen, ehhez a munkához nem kell nagy tudás, de ez van. Majd talán ha megszereztem a diplomát találni fogok egy munkát, amit élvezek is. Szeretem a szakot, ahova járok, jól döntöttem, amikor nem hagytam ott az egyetemet. - Jól van, szia. - biccentettem és már el is indultam hazafelé. Cain még nem ért vissza, ezért csak Masni üdvözölt, amikor beléptem az ajtón. Ahh, végre itthon! Út közben mindent ledobáltam magamról, és aztán bekucorodtam a paplan alá. Végre. Béke. Érdekes, hogy pár hónap leforgása alatt ennyire ki tudtam nyílni. Azelőtt még csak gondolni se mertem arra, hogy bárkinek is megadjam a számom, vagy hogy kajálni hívjam őket. Akár találkozunk, akár nem, én ezt sikerként könyvelem el. Irigylem Cheryl-t, amiért ezt neki mindig baromi könnyen ment. Öt perc után összespanolt szinte az összes kollégánkkal, meg hát ugye velem is. A debilsége ellenére azért bánnám, ha egy ilyen faszság miatt akarna tőle elválni a férje.
Kezdőlap
//