Hosszú nap volt. Egy szabadnap előtti nap, mindig hosszabbnak érződik de a mai kifejezetten hosszú volt. Alig vártam hogy bezárhassak végre, leszámolhassam a kasszát és hazamehessek. Ma kint a placcon és a pult mögött is mozgolódtam, hála a szrzonvégi emberhiánynak és a most betanulósoknak. Két ember helyett dolgozom egyszerre ha nem több helyet. Mondhatnám hogy élvezem de hazudnék.
Péntek révén a forgalmunk is elég nagy volt, elég sok volt a kisebb társaság az egyik asztalnál. Hangosak voltak, de legalább sokat fogyasztottak. Hatan voltak, és nem tudtam kiszúrni köztük egy srácot.
Édes, lágy vonásai voltak, szép kék szeme és sötét haja. Ő nem nevetgélt vagy beszélgetett a többiekkel többnyire csak bámult a söröspoharába. Egyértelműen nyomta valami a lelkét a barátai mégsem kérdezgették. Néha próbálták bevonni a beszélgetésbe, de azok a próbálkozások mindig hamar elültek.
Nem bírtam ki hogy ne figyeljem. Kíváncsi voltam mi bánthatja, de tudtam hogy úgysem én leszek az akinek elmondja. Nem a pultnál ült, mint azok a vendégek akik ki akarják önteni a lelküket.
Ahogy telt az este, a barátai továbbáltak és egyedül maradt az aszatlnál. Még mindig azt az egy sört kortyolgatta és a gondolataiba mélyedt. Mintha fel sem tűnt volna neki hogy a hely lassan kiürül. HOgy a szakács elköszön tőlünk, hogy a felszolgálók is lassan elmennek és már csak ketten maradtunk.
Lassan hajnali kettő volt. Záróra...
A srác pedig még mindig ott ült a kis sörét bámulva, a gondolataiba mélyedve. Kíváncsi votlam mint gondolkodhat ennyire... Vajon szakított valakivel? Vagy a családjával járt úgy mint én?
Aközben sem mozdult hogy én rendberaktam a pultot. Elmosogattam, összesöpörtem.
Kivittem a szemetet és leszámoltam a kasszát. Megcsináltam mindent, már csak az ajtót kellett volna bezárnom de... Nem volt szívem.
Egy kis gondolkodás után az ajtóhoz lépve lekattintottam a nyitva tábla piros neonját és a pult mögé lépve kitöltöttem két pohár whiskyt az egyik tizenkét éves Balvenienkből. A ház egyik legjobb whiskyje.
Csendes léptekkel sétáltam oda hozzá és halk koppanással tettem le elé az egyik poharat és leültem vele szemben a másikkal.
- Tudom hogy nem ismerjük egymást, de kettőnk közt szólva... elég szar passzban lehetsz ha azt sem vetted észre hogy időközben bezártam - mondtam neki az asztalra könyökölve. Az arcomon fáradt, érdeklődő mosoly játszott.
- Amúgy Dacre vagyok. Itt dolgozom. És tudom hogy záróra van de úgy érzem ez még rád fér - böktem a whisky felé - És azt a sört ne idd már meg. Húgymeleg lehet és kiment belőle az összes szénsav - emeltem az ajkaimhoz a saját poharam és belekortyoltam. A füstös, kesernyés íz kellemesen melengette meg a belsőmet.

// ☾ //

Dacre & Clyde

I ain't tryna think about the world, I got too many problems

Igazából közel sem arról volt szó, hogy bármiféle problémám lett volna. Vagyis… de, igen is volt, csak inkább mondjuk úgy, hogy a gondok nagy összessége alkotta meg végül azt a helyzetet, hogy mikor Paul elhívott egy kocsma túrára, kivételesen nem mondtam nemet. Tény, máskor is voltam vele meg a srácokkal inni, de egyértelmű tény volt: a kit társaságból én bírtam a legkevésbé az alkoholt, meg néha általa képes voltam nem egy olyan kellemetlen ötletekkel előrukkolni, ami józan állapotomban egy pillanatra se ugrott volna be. Te azt hiszed azt a legnagyobb probléma, ha részegen üzeneteket írogatsz az exeidnek? Hidd el nekem, van ennél rosszabb… sokkal rosszabb.
Tény, mikor már a harmadik helyre mentünk be, már kezdtem elveszíteni az irányítást és kezdett előjönni belőlem az a bizonyos befelé forduló, kissé magának való Clyde, bár ez még mindig a pozitívabb végeredmény volt. Az ennél is részegebb Clyde szerette azt hinni, hogy tud táncolni és random idegenekkel szeretett a legjobban, közben persze az se volt utolsó ha meg is csókolhatta őket… másnap meg persze vertem a fejem a falba. Őszintén, a legutóbbi barátnőm pont egy ilyen kissé túlitalozott éjszakának volt köszönhető, elvégre igen, vonzódtam Stellához, de nem ilyen formában gondoltam elmélyíteni a kapcsolatunkat. Végül is jól sült el, más kérdés, hogy ő lehet jobban vonzódott az italtól mámoros, merész és vad Clyde-hoz, mint a jóval visszafogottabb eredetiéhez. Kiábrándító, mi? Nekem is az volt. És amiatt a nő miatt nem mehetek még jó két évig a kedvenc kávézómba! Egek, bár ne pont ott rendezett volna jelenetet…
Tehát igen, Stella volt az egyik tényezője a problémáimnak, a másik pedig a drága öcsém. Komolyan, nem tudtam mit kezdjek Oliverrel. Kifejezetten büszke voltam rá, mikor felvételt nyert a Cornellre és azt hittem innentől már egyenesbe lesznek a dolgai. Persze… nem róla lett volna szó, ha valóban így lenne. Neki csak úgy, mindenféle megbeszélés nélkül ott kellett hagynia az egészet, majd nyitni egy saját vállalkozást. Fogalmam se volt, honnan szedte ezeket az őrült ötleteket, de sajnos még azt se mondhattam, hogy valamelyik stikkes barátjától, elvégre az ilyen csodálatos isteni sugallatok valahogy mindig tőle eredetek – és még ki tudja hány ilyen volt, amiről amúgy én nem is tudtam! Most viszont úgy gondolta, hogy én leszek a tökéletes személy, akivel megoszthatja a nagy tervét. Igazából csak az nyugtatta meg egy kicsit a lelki világom, hogy rávette az anyagilag legjobban eleresztett haverját is, hogy fektessen be a dologba, mert így legalább bízhattam abban, hogyha eladósodnak akkor még mindig lesz mihez nyúlni és később Oliver nem tőlünk próbál pénzt kéregetni a romok feltakarításához.
Az egészet fejeljük meg a Warren problémával. A legutóbbi közös túlóránk óta a vele való közös munkára a százas skálán a húszról lecsökkent mínusz húszra. Nem tudtam hova tenni az egész kirohanást, épp ezért döntöttem amellett, hogy érintkezéseinket megpróbáltam a lehető legminimálisabbra csökkenteni. Egyszerűen nem látta be, hogy vita terén mi az a határ amit nem lehet, vagy inkább nem lenne szabad átlépni, ha nem akarja az ember, hogy a későbbiekben rámenjen a munkakapcsolata. Mert őszintén… nem hiszem, hogy én aznap bármi olyat mondtam volna beszélgetésünk elején, hogy úgy higgye az orrom alá dörgölheti a magánéleti problémaimat.
Mindegy is… a végeredmény mégis ugyanaz volt: hiába ültem a sokadik bárban és ittam mindazt amit a srácok elém raktak, lassan már ki-kiestem a beszélgetésből és a kis túlgondolós agyammal próbáltam megoldást találni életem nagy gondjaira, de persze, tudhattam volna, hogy a nagy ötleteket bőven nem az ital fogja meghozni. Mikor a srácok tovább mentek én azzal ráztam le őket végül, hogy én most már lassan hazamegyek. Paul persze a lelkemre kötötte, hogy azért majd írjak rá, ha hazaértem, vagy ha valami baj van… és én tényleg úgy terveztem, hogy majd hazamegyek, csak valahogy mégse úgy alakult. Észre se vettem, hogy mennyire gyorsan telik az idő, a valóságra pedig a hirtelen koppanó hang hívta fel a figyelmem. Először csak nagyokat pislogtam a srác szavaira, majd mikor összeraktam az értelmét, hirtelen szusszantam fel.
- Ó egek, bocs… valóban nem igazán tűnt fel, hogy ennyire elszaladt az idő – biccentettem, majd kicsit elmosolyodtam. - Hogy rossz passzban lennék? Honnan gondolod, lehet eleve ilyen a fizimiskám – próbáltam kicsit elviccelni a dolgot, ha már szegény kénytelen volt arra a nem éppen elhanyagoldanó apróságra a figyelmem, hogy már zárás után vagyunk.
- Köszönöm. Ha tudtam volna, hogy ilyen a zárás utáni kiszolgálás, lehet előbb kipróbálom – nyúltam a whiskys pohár felé, de persze, akkor még nem hajtottam fel. - Én pedig Clyde.

Ismerem ezt a tekintetet amivel a srác mered maga elé. Teljesen el van veszve a gondolataiban és ilyenkor megszűnik a klvilág. A haverjain már látszott hogy nem voltak józanok mikor bejöttek ide inni, szóval lehet hogy éppen csak antiszociális részegre itta magát.
Bár nem. A szemein látszik hogy nagyon el van veszve valahol a gondolataiban és hát... Lehet ráférne egy beszélgetés. Egy jó pultos dolga meg az hogy minden vendégét kellően kiszolgálja.
Addig is elterelem a gondolataim AJ-ről meg a barátnőjéről meg arról az ostoba részeg csókról aminek meg se kellett volna történnie.
De most nem a saját idióta, bonyolult szerelmi életemmel akarok foglalkozni hanem azzal hogy mi baja lehet ennek a szerencsétlen srácnak.
Ahogy leülök vele szemben és végre rám néz és a kék szemei az arcomra fókuszálnak elmosolyodok. Föld hívja ismeretlen srácot, ismeretlen srác jelentkezz!
Aranyos ahogy szabadkozni kezd amiért nem is vette észre hogy hogy elszaladt az idő.
- Tudod ez ilyen pultos képesség. Bármilyen távolságból kiszagoljuk ha a másiknak rossz kedve van hogy ott teremjün egy pohár jóféle whiskyvel és egy fülel ami meghallgathatja a problémákat. Merthát ki tudna jobban segíteni mint egy idegen, aki kivülről látja az egészet? - a mosolyom töretlen és nem engedem a tekintetét. Látom rajta hogy a gondolatai ezer felé cikáznak. Talán ez a pohár majd egy kicsit segít neki.
- Ne próbáld ki túl gyakran, pláne ne más helyeken mert még megharagszanak. Szerencsére én egész rugalmas vagyok és úgysem vár haza senki így még iszom veled egyet... Clyde - ízlelgetem meg a nevét. Illik hozzá.
Én is a poharam után nyúlok és miután kicsit körbelögybölöm és beleszagolok a füstös italba kortyolok belőle egy nagy kortyot. Erős whisky de kellemes az íze. Jobb mint azok amiket kólával kevernek. Össze sem hasonlítható velük. És ha már valamiben sznob vagyok, legalább a saját szakmámban tegyem azt.
- Szóval Clyde, mi nyomja a lelked annyira hogy még azt se reagáltad le hogy a saját barátaid itt hagytak? - mosolygok rá kedvesen miközben figyelem hogy megkóstolja-e a whiskyt. Érdekel a reakciója, hogy ő is annyira értékeli-e az italt mint én.

// ☾ //

Dacre & Clyde

I ain't tryna think about the world, I got too many problems

Őszintén szólva eddigi párkapcsolataimban mindig azt hánytorgatták fel problémaként mindenkori barátnőim, hogy sose nyílok meg nekik eléggé, nem igazán tudják mi jár a fejemben. Pedig általában mindig készségesen megosztottam velük – más kérdés, hogy az érzelmesebb dolgaimat megtartottam magamnak. Egyszerűen csak nem akartam magam sokszor kimondani sokszor azt, ami a lelkemet nyomta, mert valahol tartottam tőle: pont ezzel fogom lerombolni a rólam kialakított képet. Nyugodtnak akartam látszani, erősnek, akire lehet támaszkodni és meg lehet bízni, nem olyannak, aki a legkisebb probléma láttán már a legnegatívabb végkimenetelen gondolkodik; pedig ez a forgatókönyv kicsit sem állt távol tőlem.
Épp ezért, ahogy a velem szemben helyet foglaló pultos fiúra fókuszáltam kicsit el is gondolkodtam a szavain.
- Ha így nézzük, tulajdonképpen van benne valami… az objektív szemszög mindig kifejezetten jót tud tenni egy probléma megoldásában. Igazán kár, hogy az én esetemben nem csak egyről beszélünk, hanem egy tucatról. Na jó, túlzok – emeltem meg a kezeim egy kis mosollyal. Tényszerű, hogy értékelem jelenlegi törődő magatartását… vagyis abban a pillanatban mindenképp. Lehet valóban rendelkezett valamiféle remek hatodik érzékkel, hiszen pár órával ezelőtt mikor Paul próbált szóra bírni, akkor nem igazán jött össze neki a művelet. Meglehet tényleg azért, mert ő egy túl közeli barátomnak számított és nagy eséllyel szégyelltem volna neki bevallani mindazt a sok aggályt, ami egyre inkább nyomasztotta a lelkemet.
- Ahh… akkor ebben a témában kezet rázhatunk, mert pár hete már engem sem – nem mintha Stella annyit időzött volna a lakásomban. Eléggé zavarta, hogy akkoriban még Paullal laktunk együtt és úgy gondolta, ilyen idősen nekem már rendelkeznem kellene egy saját albérlettel. Más kérdés, hogy én azt valamiféle pénzkidobásnak láttam, épp ezért törekedtem arra, hogyha már kénytelen vagyok bérelni, akkor a lehető legolcsóbban tegyem ezt – a barátokkal összebútorozás pedig remekült klappolt ebbe a témakörbe. Persze, megvoltak annak is a hátulütői, de még mindig többet tudtam félrerakni, minthogy egyedül éljek egy pénznyelőben egy olyan barátnő igényei miatt, aki nem belém, hanem egy ábrándba szeretett bele.
Példáján okulva én magam is belekortyoltam az italba. Igen kellemes íze volt, ami meglepett, nem számítottam rá, hogy az ingyen alkoholon felül még olyat is kapok, ami tulajdonképpen minőségi… komolyan halmoztuk az élvezeteket.
- Nos, Dacre, ami nyomja a szívem az egy ilyen probléma kupac. Tudod, mikor csőstül jön a baj és nem látod a végét, utána pedig egy kicsit megcsömörlesz benne. Lassan felőröl és kell egy ici-pici… minek is nevezzem? Kikapcsolódás? Nem, nem ez a jó szó rá! – emeltem égnek a tekintetem, majd kicsit megemeltem a poharam, jobbra-balra lötyögtettem benne az italt, arra persze ügyelve, hogy ne locsoljam ki a tartalmát, mikor végül felszusszantam. - Ahh, nem jut eszembe. Elég ciki egy újságírótól nem? Igazán magával ragadó. Az újságíró, aki nem találja a szavakat – csóváltam meg a fejem. - Nevezzük gőz kieresztésnek, vagy valaminek, amikor az ember úgy dönt, hiába állít állandó jelleggel szabályokat és korlátokat maga elé, egy kicsit el kell engednie, mert megkattan ha nem tesz így – merengtem el egy kicsit saját szavaimon, minekután újra megcsóváltam a fejem. - Bocsánat. Az ital túlzottan is filozofikussá és beszédessé tesz. Pedig a feltett kérdésre nem is válaszoltam! – emeltem ajkaimhoz a poharat, majd újabb kisebb kortyokat döntöttem le.
- Tehát… talán az elején kellene kezdenem, nem? – tekintetem egy pillanatra az övébe mélyesztettem és így tettem fel a kérdést. - Veled már történt olyan, hogy valaki beléd szeretett, de… tulajdonképpen nem te voltál az, akire vágyott, hanem egy ábrádra, egy képre amit rólad kialakított. Amiről azt hitte te vagy, de… annak nem sok köze volt a valósághoz – tartottam tőle, hogy lehet túl zagyván fogalmazok, ki tudja érti-e a sok hadoválás közepette mire is akarok kitérni. Szerintem valahol sajnáltam őt. Lehet jobban járt volna, ha nem részeg Clyde-ot választja ivópartnernek ezen az estén.

Hallom a szavain hogy egy művelt sráccal van dolgom. A mindennapi részeg közösség azért nem válogatja meg a szavait ilyen módon és bár látoma  srácon hogy jócskán nem józan. Nem mintha bántam volna az ilyen részegeket kedvelem. Akikkel lehet beszélgetni.
- Micsoda mázli hogy akár azt a tucatot is szívesen meghallgatom. Na meg így hogy ismeretlenek vagyunk egymásnak, tudnék teljesen objektív lenni -lögybölgetem körbe az italomat a pohárban és újra rápillantok. Egy kis mosoly ül az arcán a tekintete kissé homályos az alkoholtól mégis meglepően tiszta. Ritkán látok ilyen tekintete.
Szeretem az ilyen vendégeket. Szeretek velük beszélgetni és ha ez most zárás után esik meg hát egye kutya. Hisz nem vár haza senki. Mila nincs otthon AJ meg.... AJ-vel most éppen nem beszélünk. Talán soha nem is fogunk többet.
- Mmm... friss szakítás? - érdeklődöm finoman. Még egy dolog amiben kezet foghatunk. Na nem mintha mi jártunk volna AJ-vel... Nem... csak barátok voltunk. Vagy olyasmik. Akik baromira vonzódnak egymáshoz... AZtán... Mindegy. Kár belemenni csak fájdalmat okozok saját magamnak a puszta gondolattal is.
Csak szeretnék vele lenni de ez minden csak nem egyszerű.
Figyelem ahogy belekortyol az italba és elismerő arcát látva én is halványan elmosolyodom. Nem csodálom ez egy igen finom ital. Az egyik kedvencem.
Végre kitör belőle a szó én pedik az asztalra könyökölve hallgatom érdeklődve.
Egyik pillanatról a másikra kapcsolódik be benne a beszélgetős gomb én pedig nem is bánom. Hisz ezért ültem ide.
- Ahh szóval újságíró vagy! Az érdekes munka... Melyik lapnak dolgozol, hátha olvastam már írásodat - érdeklődöm felcsillanó szemekkel. Lehet nem is fog ártani egy ilyen ismerettség ha majd egyszer talán, adja az ég befutok és színházban fogok játszani. Ha ír ilyesmikről talán még a darabokról is írhatna.
- Szóóóval... pihenned kell? - fogalmazom meg a magam egyszerű kis tanyasi módján. Hiába, texasi vagyok vagy mi a franc.
Elnevetem magam halkan ahogy bocsánatot kér a filozofálgatásokért és megrázom a fejem.
- Ugyan, érdekes hallgatni - én is belekortyolok az italomba és a kérdésére én is a szeémbe nézek.
Hogy valaki... belém szeretett?
- Nem hiszem hogy volt bárki is aki valaha is belém szeretett volna... Nem az a fajta srác vagyok akibe könnyű beleszeretni - felelem elgondolkodva. Hisz még a tulajdon szüleim se szerettek eléggé...
- De azt hiszem el tudom képzelni a helyzetet. Úgy érzem ez és a friss szakítás összefügg, vagy tévednék? - kérdezem lehajtva a amradék italom és megfogva az idehozott üveget töltök amgamnak még két centet. Ha az ő pohara is kiürül menet közben neki is töltök még egy kicsit. Van egy olyan érzésem hogy itt leszünk még egy darabig.

// ☾ //

Dacre & Clyde

I ain't tryna think about the world, I got too many problems

Kicsit kiszélesedett a mosolyom szavai hallatán. Volt egy olyan érzésem, hogy meglehet, ezt a kijelentését később nem kicsit fogja bánni, de hát… ki voltam én, hogy megakadályozzam? Abban a pillanatban így is vágytam egy kis társaságra, aki ha végül is nyüglődő idiótának gondol még mindig jobban járok, semmint ha valamelyik barátom lát így. Paul persze már ma is sejtette, hogy valami nem korrekt velem, de… neki is megvoltak a saját problémái Angelickel, nem kellett neki még az is, hogy ráborítsam a sajátjaimat.
- Micsoda nagy szavak… de legalább van kibúvó mondatod, elvégre… bármikor benyögheted, hogy neked most már igazán zárnod kell – mutattam rá a tökéletes indokra, amivel ki tudja rakni a hátsóm a bárból. Az ember segít ahol tud, bár ugye, nem pont a saját haza zavarásában, de hát már előre rosszul éreztem magam mindattól, ami készülte elhagyni a számat. Nem, egyáltalán nem voltam egy panaszkodós típus, inkább sokáig magamban tartottam, semmint másokat idegesítsek a saját sirámaimmal. Hogy mi ennek az oka? Érdekes kérdés. A családom nevelte belém, vagy a jellememből adódó általánosság? Pontosan képtelen lettem volna megmondani, főleg akkori állapotomban.
- Uh… fején találtad a szöget. Egy pár hete… de ezt azt hiszem említettem – pillantottam újra inkább a poharamra. - És tudod mi még a szörnyű? Hogy mindezt a kedvenc kávézómban kivitelezte egy nagy jelenetet rendezve… mármint szerintem elég nagy jelenet, ha az embert nyakön öntik egy adag kávéval, nem? – sóhajtottam fel, majd megráztam a fejem. - A kedvenc ingem… volt… – motyogtam még hozzá. Tény, nehezen lehetett komolyan venni a sopánkodásom, mivel egy mosoly ott játszott a szám szegletében. Őszintén: a kávéházat sajnáltam, mert a kedvenc helyem volt, így pedig egy jó darabig biztos nem tehetem be oda a lábam, viszont így ennyi idő után visszatekintve szinte mókásnak hatott az emlék. Valami olyannak, amit az ember évekkel később egy nagy vigyorral mesél az arcán, bár… tény, azért ha más viccelődött az én káromra, azt annyira nem fogadtam lelkesen.
- Washington Square News… a NYU egyetemi újságja – abba már inkább nem mentem bele, hogy mostanában leginkább a vélemény rovat cikkei között találhat tőlem eredeztethető irományt, mert ha mondjuk pont nem olvasott tőlünk, én meg belelkesedve előadok neki egy kiselőadást, akkor még egy hellyel bővíthetem azon vendéglátóegységek listáját, ahova többet nem kellene ellátogatnom, vagy egy darabig biztos nem, hiszen sikerült eléggé nagy idiótát csinálnom magamból.
A kérdés hallatán kicsit elgondolkodva néztem magam elé. Pihenés? Tény, kicsit túlhajtottam magam az elmúlt időszakban, de azért nem olyan végletesen. Kicsit meg is vakartam az állam, ahogy elmerengtem a dolgon.
- Talán. De az nem elég – fogaltam össze komoly ábrázattal. - Igazából… túlzottan meg akarok felelni bizonyos helyzetekben, bizonyos embereknek és… és emiatt sokszor nem merek meglépni bizonyos dolgokat, amiket amúgy megtennék… – legalábbis abban a részeg pillanatomban ez tűnt a legreálisabb felvetésnek. - Igazából hiába pihenem ki magam, ha nem eresztek kicsit le az elvárásaimból magam felé… és ezt így… kimondani egyszerű, meglépni nehéz – ha maradt is valami a whiskyből a poharamban, az a maradék abban a pillanatban csorgott le a torkomon, amint befejeztem a mondandóm.
Azért a szavaira kicsit meglepetten néztem rá, majd elnevettem magam.
- Miért ne lehetne lehetséges? Nem olyan régóta ismerlek, de… az emberek annyi mindenbe bele tudnak szeretni, nem hinném, hogy beléd ne tudnának. Más kérdés, hogyha valaki olyan talál vonzónak, akinek nem viszonzod az érdeklődését – fura volt ez az én számból, aki az összeesküvés elméletek és negativitás két lábon járó helytartója tudtam lenni bizonyos alkalmakkor, de ahogy végignéztem Dacre-n… nem értettem, miért ne lehetne belé szeretni, megvolt az a bizonyos bája, amiben én is megláttam a fantáziát, de ugye, jelen esetben hiába voltam részeg, még így is megvolt az a nagyon mély önkontrolom. Bár azt mondták, megállíthatatlan vagyok sok pohár ital után, de egy férfivel se kezdtem ki még ilyen állapotban sem. Vagyis, eddig még nem volt rá példa, esetleg nem emlékszem rá.
Biccentettem, mikor nekem is töltött a poharamba, majd arra is, amit a szakitás kapcsán mondott.
- Ez így van. Megkaptam tőle, hogy sokkal izgalmasabb vagyok, mikor iszom, hogy munkamániás vagyok, olyan szinten, hogy még azt se szúrtam ki, mikor megcsalt. Hát… ez utóbbival nem tudok ellenkezni, mert tényleg nem – húztam el a számat. Lehet Stella úgy érezte, nem figyelek rá eléggé, épp ezért nem viselt meg a tudat, miszerint ő együtt hetyegett valakivel, miközben velem járt, de… igen is bántott a dolog.