Itt a nyakamon a hétvége, s itt az ideje leereszteni. De mivel tudnám legjobban elfeledtetni a  húzos hét eseményeit? Sörözéssel, vagy borozással, esetleg Whiskyzéssel? Jó ötlet, azonban egy ideje nem szeretek részegen hazatántorogni. Másik részről nem nyújtok kellemes látványt, mikor teljesen kivagyok az italtól. Józanabb napokat szeretnék! Így jutok el a mozizáshoz, mint lehetséges időtöltéshez, míg a versenytársa az olvasás. Nem gondolkozok rajta túlságosan sokat, mivel nem vagyok otthon, így a mozizást részesítem előnyben.
~ Vajon mi megy mostanában a vásznon? ~ gondolkozok el, s veszem elő a mobilom, hogy az internet előfizetésem segítségével megnézzem a ma esti kínálatot. Egyik után dobom el a másikat, mert nem tartom érdekesnek, míg végül eljutok az utolsóhoz. „ A kém és négylábú társa - Akció vígjáték” Érdekes párosításnak találom. Ám mielőtt még elmennék a legközelebbi moziba, előtte beülök a kedvenc főzelék falómba, ahol rendesen megvacsorázok. Teli hassal indulok meg a harmadik emeletre a moziba, hogy ott a pénztárnál megvegyem végre a jegyem. Legutolsó sor közepére kapom a helyet, ami számomra teljesen mindegy. Ránézek az órámra, s sóhajtok egyet, mert még van egy fél órám kezdésig. Sétálok egyet, s a közeli kirakatokat lesem. Órák, ruhák és ékszerek. Mikor már csupán tizenöt percem van, akkor indulok a vetítő termek felé. Már majdnem odaérek a sajátomhoz, mikor megpillantok egy gyorsan közeledő lányt. Előre engedem, mert én igazából ennyire nem sietek. Lassan besétálok, s  meglepetten észlelem, hogy majdnem telt ház van.  Megnézem előre, hogy hova kell beverekednem magam, majd hozzálátok a müveletnek. Mikor megérkezek, akkor leveszem a kabátom, s kényelmesen elhelyezkedem a székben. Megengedem magamnak, hogy körbenézzek. Mellettem egy csinos lány ül( Vanessa), s veszem a bátorságot, hogy megszólítsam őt.
- Szia! Megtudhatom, hogy hol vetted ezt a hatalmas popcorn adagot? - érdeklődöm tőle, mert én befelé jövet nem láttam olyan helyet, ahol ilyet adtak volna.

Annyira unalmas minden mostanában. Semmi nem köt le. Se itthon se a boltban, de még a zene sem köt le mostanában. Az orvos szerint ez normális reakció az olyanoknál mint én. De továbbra sem óhajtom, elfogadni azt hogy igazuk van. Hisz én sose adom fel ezt megígértem Breenek és a nővéremnek. Ahogy az újságot olvastam, egy idő után, a mozi műsor került elém, és kíváncsian olvastam végig rajta.
- Hmm.. Nem is rossz. A kém és négylábú társa. Mit szólsz Mojo? - néztem kutyámra ő meg pitizve elkezdett ugatni, és körbe fordult. - Rendben ezt igennek veszem. - mondtam egy vigyorral, ahogy ledobtam az újságot, majd gyorsan átöltöztem, valami melegebb ruhába, majd Mojora is ráadtam a kabátját, meg a nyakörvére akasztottam a segítő kutya igazolványát. Elvégre így bárhova bevihettem, és mindig mellettem kellett lennie. Majd szép nyugodtan elindultunk a mozi felé, miután bezártam az ajtót. A pláza előtt találkoztam néhány ott dolgozó ismerőssel, és beszéltem pár szót a biztonsági őrrel is hisz szomszédok voltunk, sokat segített ő is az elején mikor a városba költöztem. Majd mivel még volt időnk a filmig megvettem a jegyet, és a pénztárnál, szólt egy ismerősöm, hogy mielőtt bemennék mindenképp menjek oda hozzá mert meglepije van a számomra. De addig is bementem az állatkereskedésbe, hogy néhány új holmit vegyek Mojonak. Mert például a póráza is eléggé kopott volt. Miután bevásároltam nézegettem a kirakatokat, végül vissza indultam a mozihoz. Oda mentem a pénztárhoz, ahol tényleg megleptek, egy igazi hatalmas adag popcornal. Nem győztem hálálkodni érte, de biztos voltam benne hogy egyedül biztos nem fogom tudni megenni még akkor sem ha Mojo besegít. De bementem, és leültem miután levettem a kabátomat és a kutyáról is hogy ne süljön meg idebent. A mellettem lévő széken ült és izgatottan szimatolt, még az ölemben tartottam a nassolni valót. Majd hirtelen megszólított mellőlem valaki. És a popcornról érdeklődött.
- Oh… Nos, egy barátom lepett meg a pénztárnál vele. - mondtam egy mosollyal. - De, hogy őszinte legyek, nem leszek képes megenni egyedül ekkora adagot, esetleg besegít? - kérdeztem egy mosollyal.

Örülök annak, hogy a film kezdése előtt rá tudok kérdezni a mellettem ülő nőnél, hogy hol vette ezt a emberes adag popcornt. Az első mondatát hallva, nem erre számítottam. Szóval van neki egy barátja, aki itt dolgozik a mozi környékén, s csak úgy baráti szeretetből megajándékozta?  Én még sosem úsztam meg a piálást fizetés nélkül, pedig vannak egészen jó ivócimboráim, vagyis ez már nem teljesen igaz. Kezdenek elkopni mellőlem, de nem bánom. Sokkal több pénz marad a zsebemben, ráadásul nem kell megjegyeznem, hogy kinek lógok piával. Visszamosolygok a lányra, mert nehogy tévképzetei legyenek, hogy milyen rosszul ítélem meg őt.
- Rendes barát lehet, hogy csak így adott egy ekkora adag popcornt – gondolkozok közben magamban, hogy egy alapos étkezés után besegítsek neki a pattogtatott kukorica fogyasztásba. Túlságosan lovagias típus vagyok, így természetesen a következőképpen válaszolok.
- Ha nem bánod, akkor szívesen. - mondanék valamit, azonban a lámpákat hirtelen lekapcsolják. A film kezdését hivatott jelezni, így a vetítő vászonra nézek. Hamarosan megjelenik a trailerekből és reklámokból összeállított közösségi bomba figyelem felhívásként. Az első kettőt megnézem, azonban hamar elveszítem az érdeklődést iránta.
- Lássak neki – ezzel kinyúlok a popcornért, majd emberesen belemarkolok. Szerencsére nem szemetelek vele, magyarán nincsenek öngyilkos, szakadékba zuhanó kukoricák. Lassan csipegetem utána a markomból, mint a tyúkok a magokat. Egy falat után odafordulok a vendéglátómhoz.
- Te miért jöttél el erre a filmre? - kíváncsi vagyok a válaszára, s szerintem míg végérvényesen el nem kezdődik, addig ezt meg fogom tudni. A filmvetítők sem pontosak, nekem ez a meglátásom van. Lassan elfogy a kezemből a popcorn, így nyúlok a következő adagért, hogy csökkentsem az elfogyasztandó mennyiséget.
- Engedd meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Cillian MacSween – mutatkozok be neki, ha már nincs mit nézni. Nem tudom mennyire nyitott az ismerkedésre, de merem remélni, egy félénk lány. Az ismeretségi köröm pedig fokozatosan csökken és bővül. Ránézek az órámra, s a következő kérdést fogalmazom meg, eléggé türelmetlenül.
- Mikor szeretnék indítani a filmet? Csak tizenöt perces késében vannak. Nem zavar senkit, csak engem?

A mozi pénztárnál a barátaim, megleptek egy hatalmas adag popcornal amit igaz hogy egyedül nem bírok megenni, még úgy sem hogy Mojo besegít de ez van. Majd legfeljebb haza viszem. Nem sokkal azután, hogy elhelyezkedtem egy helyes fiú ült le mellém, és hamar megszólított. De egyáltalán nem bántam. Szerettem új embereket megismerni.
- Igen, nos én tanítom a lányát hegedülni. Valószínűleg ezért, bár sose kérek cserébe semmit. - mondtam mosolyogva, majd felajánlottam neki, hogy ha gondolja besegíthet. Nekem ez túl nagy adag. Nem szoktam ennyit enni. És örültem, neki, hogy elfogadta.
- Egyáltalán nem bánom. Ha baj lenne fel se ajánlottam volna. - Kacagtam fel, halkan. Majd ahogy elkezdődnek, a reklámok és hasonlók, neki is látunk mindketten a nassolásnak. Egy darabig csendben voltunk, majd megint ő törte meg köztünk a csendet.
- Hm? Nos, kicsit unalmas volt az estém és nem akartam egyedül lenni otthon, gondoltam keresek valami elfoglaltságot. - mondtam de ebben a pillanatban morogni kezdett mellettem Mojo és befúrta magát az ölembe.
- Vagy is, bocsánat. Unatkoztunk otthon. - mutattam le a sértett csivavára. Majd bemutatkozott.
- Örvendek, én Vanessa Delektorsky vagyok. Ő pedig Mojo. - mutatkoztam be én is meg a kis segítőmet is bemutattam neki. Közben vártuk a filmet ami tényleg jókora késésben volt már.
- Tényleg fura. Nem szoktak ennyit késni a filmmel. - gondolkoztam el ahogy körbe pillantottam.

Meglepnek az első szavai, mert nem hinném, hogy nekem lenne lányom. Vagy legalábbis nem tudok róla. Kifejezetten figyelek a védekezésre, mert nem szeretnék zabi gyerekeket rászabadítani a világra. Természetesen, mint minden férfi szeretek úgy kikapcsolódni. Ha már van rá lehetőség, hogy szórakoztassuk egymást felnőtt módon, akkor miért ne?
- Rendben, nem azért kérdeztem rá, mert rosszul hallanék. Csupán meg akartam bizonyosodni róla, hogy ténylegesen úgy gondolod-e? - néztem felé, de csupán a kacagását hallottam. Elkezdődnek a reklámok, ami engem túlságosan nem hat meg. Csak egy ideig köti le a figyelmem, de utána visszatérek a mellettem ülő lányra. Elmeséli, hogy miként mentette ki magát az unalomból, s jött el a moziba filmet nézni. Morgást hallok a lány mögül, s nem tudom mire vélni először, hogy miért? Ilyen lenne a mobiljának a csengőhangja? Csak azután pillantom meg, mikor a négylábú jószág befúrja magát az ölébe.
~ Mi a franc? Kutyákat is beengednek ide? De hogyan? ~ lepődök meg, mert ilyen alapon jöhetnének a macskások, meg a kígyósok. Érdekes világban élünk, vagy legalább Amerikában nem gondolnak bele, hogy szegény kutyának „állatkinzás”, mert nincs hozzászokva az ilyen helyzetekhez. Ráadásul egészségügyi kockázatai is lehetnek. Abba nem gondol bele, hogy valaki esetleg allergiás lehet a kutyaszőrre? Mi van, ha pontosan a kutyája miatt lesz valaki rosszul?
- Sziasztok. - nem repesek az örömtől pontosan a kutya miatt, akinek Mojo a neve. Úgy tűnik, hogy nem kapott rendes kutya  nevet, így nem lehet komolyan venni. Ráadásul fenntartom azt a tényt, hogy egy kutya nem bérházba való, legyen akármilyen kicsi és aranyos. Körbenézek, s sokan hasonlóan vélekedhetnek. Az arckifejezésük eléggé árulkodó.
- Ha 10 percen belül nem kezdődik meg, akkor szerintem én tovább állok. - mondom ki határozottan, s rá fél percre végül elindul a vetítés. Én automatikusan nyúlok bele a popcornosba, s marékkal szedem ki belőle az ennivalót.
- Jó film nézést! - szólok hozzá, s elhallgatok. Jön a szokásos film eleji kezdés. 10 percig nem tud lefoglalni, de utána kezd el kibontakozni az esemény. Annyira nem figyelek, hogy nyúlok, hogy a kezem landol Vanessa combján, de rögtön elhúzom onnan. Bocsánatot nem kérek tőle, inkább félrenézek, mert nehéz lesz megmagyarázni a film végén.

A reklámok és a trailerek alatt kukoricát ettünk, és beszélgettünk. Kíváncsi volt, hogy miért jöttem el a filmre, mire elmondtam neki, hogy unalom űzésnek jöttem el mikor Mojo morogva az ölembe mászott. Jól láttam rajta, hogy nem tetszett neki a dolog. Sajnos sokan vannak akik nem kedvelték, a kutyákat. Pláne az olyan kis testűeket, mint Mojo. De sajnos muszáj volt velem lennie. 
- Sajnálom. - mondtam egy apró mosollyal. - Gondolom nem kedveled a kutyákat. De ő nem csak egy egyszerű házi kedvenc mint gondolod. - mondtam neki komoly hangon. De nem akartam, hogy azt érezze kifogásokat keresek ezért csendben maradtam inkább. Amúgy sem akartam magyarázkodni, hogy miért kell nekem egy kiképzett, segítő kutya. Nem szerettem, még gondolni sem rá. Elakartam, felejteni még gondolatát is a lehetséges végkimenetelnek, és hinni abban, hogy minden rendben lesz és megvalósíthatok mindent amit csak akarok. Közben mindenki a film miatt panaszkodott, hogy késik Cillian is kezdett morcos lenni miatta. Tényleg elég frusztráló, a dolog.
- Biztos mindjárt kezdődik. - mondtam és igazam is lett. Nem sokkal később elkezdődött a film, bár nekem megint csak elő bújtak, a sötét gondolataim.
- Ah. Igen, neked is… - mondtam, de nem igazán tudtam a filmre figyelni. Újra és újra csak az orvossokkal való beszélgetés a terápiák, és a fájdalom kavargott bennem. Az utóbbi időben, már az evés is nehéz volt. De a gondolataimból, egy érintés rántott vissza amitől megfeszültem. A combomat fogta meg gondolom a kukorica helyett. De akkor is zavarba ejtő volt. Szerencsémre a sötét miatt nem láthatta, hogy elvörösödtem. Vagy legalábbis reméltem nem látta meg. Olyan kínosnak éreztem, a dolgot hisz őszintén szólva nem egy idegentől, vártam egy ilyen érintést.

- Szeretem a kutyákat, csak nem moziba valók. - szólok vissza, mielőtt még elkönyvelne engem állatkínzó embernek, akinek mindegy milyen állat, csak rossz legyen a sorsa. Azonban ha picit jobban belegondol a másik fél majd, akkor rá fog jönni, hogy közel sincs így.
- S nem csak moziba, de bérlakásba szintén. A Kisállatok, mint a halak, hörcsögök, patkányok és madarak szerintem elfogadhatóak. De egy kutya? - ingatom meg a fejem, hogy biztosan nem ott van a helye. Mojo ide vagy oda, lehet bármilyen tehetséges.  A film egyáltalán nem kezdődött még, mert csupán a trailerek mentek és a közéjük bújtatott fogyasztói reklámok. Tiszta unalom számomra itt ülni, s lassan megfordul a fejemben, hogy itt hagyom a picsába. Mikor már robbanásra készen álltam volna fel, akkor kezdődött meg a bevezető. Egy sóhajtás után, de elkezdtem újra venni a kukoricából, amit felajánlott Vanessa nekem. Jó filmnézést kívánok neki, s azzal végleg elhallgatok. Történnek az események a film során, s ebből jön a figyelmetlenség. Kukorica helyett megfogom a combját, ami meglepően jónak tűnik, ám nem felejtem ott sokáig. Elveszem onnan, s hát elfordulok úgy, hogy ne lássa az arcomat. Mikor lehiggadtam egy picit, akkor ülök vissza normálisan.
A filmen az események újra laposabbá válnak, hogy előkészítsék a nagy krízist. Fogalmam sincs, hogy hol tart a kukorica adagnak a vége. Nem merek odanyúlni, mert attól tartok, hogy hasonlóan cselekszem mint pár perccel ezelőtt. Ahogy érünk a film közepe felé, úgy veszítem el az érdeklődésem a film iránt. Engem nem nyűgöz le, ráadásul az egyes viccek sem találnak be nálam. Kár volt kidobni rá a pénzt, de ha már kifizettem, akkor végig ülöm. Nem vagyok az a hallgatag típus, s közelebb hajolva Vanessához próbálom közölni vele a véleményem.
- Nah ezért a filmért kár volt beülni, tán a szuperhősössel jobban jártam volna – ez az eset csak megerősít engem abban, hogy miért nem szeretek moziba járni. Ettől még egy kávézó is kellemesebb és nyugodtabb. S ha már itt tartunk, akkor bocsánatot kérek tőle.
- S bocsáss meg, mert félrenyúltam – somolygok egy sort, mert elég viccesen hangzik. S hogy jól érezzem magam, akkor már közlöm vele a véleményem.
- Fognivaló combod van, 5-ös skálán 3-as – köszörülöm meg a torkom, s húzódok el tőle. Kíváncsi vagyok, hogy erre mit fog reagálni. Szerintem nem csináltam semmi rosszat, hogy elmondtam az igazságot.

A filmre már nem igazán figyeltem. Túlságosan is elfedtek a gondolatok, amiknek nem kellett volna, hisz az sose volt jó. Legalább, is számomra. Az orvos szerint, pedig nem lenne szabad depresszióba esnem, hisz az csak hátráltatja a gyógyulást, legalábbis szerinte. Ami szerintem felesleges volt, hisz néha a kezelésektől, még rosszabbul éreztem magam mint előtte. Volt, hogy a fájdalom, és a rosszullétek már elviselhetetlen volt. Lehet még sem kellett volna eljönnöm, otthonról, de már nem fordulhattam vissza. És, ha haza is mennék, tuti, hogy a bátyám kitalálna, valamit nehogy megint szem elől tévesszen és annyi szabadságom, se lenne mint azelőtt. Mondjuk meg is érteném őket. Elvégre egy szó nélkül léptem le otthonról. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy az rántott vissza miként megérintette a combomat, én meg teljesen megfeszültem. Csak remélni tudtam, hogy a fények hiánya miatt nem látszott, az arcom annyira, mert sejtettem, hogy jelenleg egy céklával vetekedett volna az arcszínem. És utána, meg a történtek miatt nem tudtam, koncentrálni. Mondjuk a film se volt nagy szám, szóval nem vesztettem sokat, hogy nem oda figyeltem. 
- Igen, nem volt valami izgalmas film. - helyeseltem én is. - Jobb lett volna, ha a könyveknél maradok, legalább a pénz is megmaradt volna. - tettem hozzá egy mosollyal, majd ismét elvörösödtem, és elfordítottam a fejemet, mikor kitér a combomra, és még pontozza is. Hihetetlen… Nem az volt a bajom, hogy valaki őszinte, csak ő még mellé kissé pofátlan is volt. Bár, ha tényleg véletlen volt, nem kellene túl reagálnom.
- Semmi baj. - mondom végül, de még mindig zavarban éreztem magam miatta.

Érdekes filmezés volt, mondhatni inkább tapizás. Félre nyúltam, amiről nem tehetek. Ebben a nagy sötétségben szerintem bárki keze félre mehet. Vanessa combját fogtam meg, s fogalmam sincs, hogy esetleg nem kapok megtorlást. A film unalmas, így cseppet sem kényelmes végigülni a hátralevő időt. Túlságosan klisés a film, ezeket a poénokat már 10 éve ellőttek már. Számomra úgy tünt, hogy kicsit leporoltál, felújították a külsőt és már itt is vagyunk. Modernizálj régi poén. Vége lesz a filmnek, s sokan kezdenek el távozni, sőt megérkeznek a takarítok, hogy utánunk feltakarítsanak.
- Könyv olvasás?  Milyen fajta könyveket szeretsz olvasni? -teszem fel a kérdést, mert a kíváncsiságomat felébresztette. Milyen könyvet olvas, ami a figyelmét lefoglalta volna, s nem kellett volna eljönnie erre a filmre? Mikor azt mondja, hogy nincs baj, hogy véletlenül hozzáértem, akkor megnyugszom. Tovább lépek a témán, mert úgy érzékelem, hogy zavarban van a történtek miatt. Úgy gondolom, hogy fizetek neki egy italt, aztán hazamegyek.
- Lenne kedved beülni egy italra? - elsősorban nem tudok alkoholos italra gondolni, inkább frissítőre. Limonádé, most jól jönne. A tömeg nagy része távozik a helyről, s én szintén kifelé indulok, mert nem szeretném, ha a biztonságiak zavarnának ki, vagyis inkább toloncolnának ki. Mikor kijutok, akkor bevárom Vanessát.
- Szóval mit mondasz? Vagy sietned kell haza? - ránézek a kutyájára, ami jelen állás szerint sem győzött meg arról, hogy ilyen helyre való, vagy bármi haszna lenne az életben. Hogy jó társ? Kötve hinném, akármennyire okos is.