➾Jellem? Van. Jó? Többnyire. Nem mondanám magam különlegesnek. Csupán egy átlagos Amerikai lány vagyok, aki világéletében kitűnt a tömegből, pedig éppen beolvadni akart. A könyvekben, a történelem szépségben, ott mindig megtaláltam a magam kis rejtett világát. Azonban nem mindig sikeresen. Akinek ilyen a külső megjelenése, annak nem igen könnyű beolvadni. Aztán végül arra jutottam, felesleges is. A szemüveg helyét felváltotta a kontaktlencse a kardigán helyét pedig a V kivágású blúz, és szűk nadrág, vagy ceruzaszoknya. Magassarkúba kezdem el járni, bár párszor kishíján kitörtem a nyakam, de aztán belejöttem. Szóval így lett a szürke kisegérből egy "bombázó" ahogyan a barátaim mondanák.  
➾Belsőleg milyen is vagyok? Alapvetően csendes jellem, aki ritkán szólal meg, de ha igen, van is mondanivalója. Nyugodtnak is mondanám magam, ritkán tudnak kihozni a sodromból, akinek sikerül, annak már művészi szinten kell űznie azt. Sokat olvasok, egyértelműen, de nem szokásom az intelligenciámmal kérkedni, az olyan embereket nem bírom. A jó pap is holtig tanul, tehát ehhez tartom magam én is.  



➾ Seattleben születtem. A szüleimnek könyvesboltja van, a városban, ami hamar meglátszott az életemen. Én azonban imádtam ott lenni. Ez volt az én menedékem a világ elől. Az embereknek, a rokonoknak pedig hamar feltűnt.   A könyvmoly okoska, a szőke hajával és nagy kék szemeivel, eléggé összeférhetetlen volt az embereknek. " Túl szép vagy, ahhoz, hogy csak a könyveknek élj." Ezt elég gyakran megkaptam, de nem éppen érdekeltek. A történelem, és az angol irodalom elég hamar beszippantott, és egy új, jobb világot tárt elém. A gimiben azonban hamar rájöttem, hogy ideje élnem. Csupán az utolsó évben, így szemüveg, kardigán le, új ruhák fel. Miért tettem ezt? Na vajon? Egy fiú miatt. A szerelem sok dologra rávesz, és néha még az elveidtől is megszabadít, vagy éppen más emberré változtat, szóval velem is megtörtént. Egy ideig meg is voltunk, de aztán megcsalt, én meg kicsit bosszút álltam, főleg a kocsiján. Ez nem volt rám jellemző, de akkor azon a ponton nem érdekeltek a következmények. A rendőrkapitány szerencsére apám jó barátja, így nem lett baj, de a lecke kedvéért egy éjszakát a börtönben kellett töltenem APÁM kérésére. Ez volt az ő nevelési módszere. Hatásos vagy sem, többet nem kerültem ilyen helyzetbe.  


➾Az egyetemi évek, nos itt kezd érdekes lenni a történet (vagy nem). Volt egy balesetem, még az egyetem első szemeszterében, és kiesett egy év az életemből. Mintha kitörölték volna minden döntésem, emlékem... mindent. Arra sem emlékeztem, hogy felvettek az egyetemre, sem arra, hogy volt egy barátom, semmi. Eléggé meglepődtem, mikor minden kiderült. Főleg, hogy úgy, hogy a pasim előjött a zuhanyból, csurom vizesen, (és pucéran) én meg néztem, na és a szüleim is. Igen érdekes egy jelenet volt, az biztos. Nem volt könnyű tovább folytatni az életem, évet ismételni, mint valami bukott diák, és mindent elölről kezdeni. Szerencse, hogy csupán egy év volt... Már ha ez szerencse.
Mai napig nehezen dolgozom fel az egészet. Találkozok emberekkel, akiket akkor ismertem meg... de még mindig nem emlékszem rájuk.  


➾ Az egyetem elvégzése után, nem is haboztam, elindultam New York felé. Először az NYU-n kaptam tanársegéd állást, de sajnos az nem jött össze, így a Columbia felé vettem az irányt, ahol lehetőleg végre sikerrel járok. Mi volt az NYU-n? A másik jelölt viszonyt folytatott a dékánnal. Szerintem ez bőven megmagyaráz mindent. Szóval jelenleg a Columbián tanítok, mint tanársegéd. Nemsokára legalábbis... és nagyon kemény professzor alá osztottak be. Nem jól fogalmaztam, tehát mellé... igen így jobb. Régen Seattleben még tanított is engem, és igazán lenyűgöző tanár. A sajátos modora ellenére. Azonban tudom mit akarok az élettől, így kitartok, bármit is kelljen elviselnem.  
Az első napomon persze nagyon ideges vagyok, és ezt egy kissé kihívóbb öltözékkel kompenzálom, mint ami megfelelő lenne egy tanársegédhez. Egy szűk fekete ceruzaszoknyát veszek, és egy szűk, V kivágású vörös ujjatlan blúzt. A hajam a szokásos lófarok helyett pedig most szabadon engedem. A rúzsom sem a szokásos barack színű, hanem vörös, és a magassarkúm sem éppen visszafogott a fekete keresztpántokkal és magas platformmal. Ezt randikra vettem. Erre felveszem a munkahelyemen. Normális vagyok? Kérdéses. Az egyetemen többen is megfordulnak utánam, és bár jól esik, a gondolataim csupán a körül az iroda, illetve tanár körül forognak, aki vár rám. Elérek az iroda elé, és mély levegőt veszek. Három, kettő, egy... és kopogok. A szívem a torkomban dobog, aztán pár másodperc után, elhangzik a "Szabad." mondat, és belépek. Kellemes látvány fogad. Könyvek mindenhol, padlótól plafonig. Az egész iroda stílusos, régies, sötét bútor, süt belőle az elegancia. Aztán még szebb látvány fogad. Megjelenik a látókörömben a könyvek varázslatából kiesve a professzor, és bár emlékszem arra, hogyan is néz ki, azonnal elakad a szavam. Ennyit az első benyomásról. Csak pislogok, mint egy vakegér a reflektorfénybe. Aztán nehezen ugyan, de bemutatkozom.
- Üdvözlöm, uram, a nevem Odette Walsh, az új tanársegédje. - nyújtom felé a kezem, és remélem, megúszom anélkül, hogy még jobban zavarba jönnék.