Alapvetően énközpontú személyiség, önző természettel megáldott vagy megvert férfi. Attól függ honnan nézed. Alkoholba fojtotta bánatát, miután szeretett felesége elhagyta. Azóta nem igazán enged közel magához senkit sem. Nem hisz a rózsaszín köd fedte szerelemben, azt hiszem abban sosem hitt, de a feleségét szerette. Persze férfiból van, nem veti meg a gyengébbik nemet ő sem.
Gyorsan alkalmazkodik helyzetekhez, ösztönösen találja fel magát a veszélyes helyzetekben. Igazi túlélő típus, aki nem bízik meg senkiben maga körül, de képes elhitetni az ellenkezőjét másokkal, ha éppen azt látja szükségesnek.




Álomból ébredek. Ismét nyomasztó rémálomból, mely keserűséget és hiányérzetet hagy maga után. Az emlékképektől megfoszt, hiába kapaszkodom az utolsó foszlányaiba görcsösen, hiába próbálom megragadni, elsodródik az álmok tengerén és nem marad más csak én, magamra. Jeges verítékben úszom, a plafont bámulom, míg visszatérni látszik a valóság. A mobilért nyúlok. Mennyi az idő? Nem fogadott hívás: hét. Nem érdekel. Hajnali 2 óra 43 perc. Ki a tökömnek jut eszébe éjszaka telefonálni, amikor mindenki az igazak álmát alussza? Kivéve az akit rémálmok gyötörnek. Álomfejtésért aligha hívna bárki is. Mégis ágyra hajítom a telefont, pedig lehet fontos. Felülök. Nem kellett volna, mert a másnapos fejfájás olyan erővel üt léket a tarkómba, hogy szinte látom. Nem, igazából azok csillagok, amik felvillannak látóterem peremén. És valami más is, egy emlékkép, a nejemről. Jobban mondva az ex nejemről, amint örök hűséget esküszünk egymásnak az oltárnál és kimondjuk az összegyűlt násznép előtt az örök hazugságot: míg a halál el nem választ... Lófaszt. Álszentség az egész. Minden csoda három napig tart, mondják az okosok. A házasság szentsége is ilyen. Talán, ha nem a munkám jelentett volna többet. Talán, ha előbb belátom. Talán, ha megadatik a gyermek, egy kislány, akkor talán minden másképp alakul. Vagy nem.
Azt mondják nehezen dolgozom fel a válás okozta traumát, hogy bár munkám nagy részében felfedem a valót, a saját életemben képtelen voltam meglátni az igazságot. De úgy gondolom ezzel vagyunk így páran. Azt is mondják ezért menekültem az italba. Faszom nagy következtetés, ahogyan az is, hogy ezért veszítettem el az állásom a philadelphiai gyilkosságiaknál. Na bummm. Mint a célzott pisztolylövés, egyenest a szívbe. Markoló.
Azt is mondják, ha becsukódik egy ajtó - ami azt illeti ezt az ajtót rendesen az arcomba baszták, de mindegy - kinyílik egy másik. Ha más nem majd felfeszíted magadnak pajszerrel. A kérdés, hogy az a kibaszott ajtó merre visz. Engem New Yorkba hozott, ennek már három éve. Nyomozóirodát nyitottam és bár nem mondom, hogy a legmenőbb vállalkozás, megélek belőle, fenntartom bérelt lakásom és az irodát. Kell ennél több? Ami azt illeti, ja. Jöhetne egy luxus kégli Miamiben, az óceán partján.
Ráveszem magam, hogy megnézzem a telefont, kezdem úgy érezni, hogy fontos lehet, ha az éjszaka közepén hívnak. Sean Hayland neve villan fel a kijelzőn. Kattogok mint a vekker, hogy vajon mit akar tőlem éjnek évadján, de legalább kiránt az álom és az emlékek hagyta ragacsos mocsárból. Ennyi maradt belőlem. Elvégzek ilyen-olyan nyomozómunkát neki, ha úgy adódik. Nem mindig füllik hozzá a fogam, de legalább jól fizet és lássuk be nem sok más választásom van. Meg legalább kihúz a megszokott megcsalt a feleségem vagy épp férjem melókból, amitől valljuk be elmegy az ember életkedve egy idő után. Persze mondhatnék nemet, de bolond nem vagyok, ahogy a homlokomra sem ragasztok vadászni ér céltáblát. Talán majd annak is eljön az ideje, ha megunom az életem, de egyelőre elveszem amit ad.