Kék, mindig boldogan csillogó lélektükrei élettelenül bámulnak a messziségbe, mintha egy játékbaba lenne a polcon, észre sem veszi jelenlétemet, semmi jelét nem adja annak, hogy tudomására jutott a mondandóm. Ujjaimat jéghideg kezére kulcsolom, lágyan fonom össze őket, miközben közelebb lépek hozzá. Tekintetem magába issza a látványát, piszkos szőke tincsei közül pár az arcába hullott, ajkai félig nyitva, mintha mondani akarna valamit, de a szavak galád módon megszöktek, mielőtt azokat megformálhatta volna, könyökhajlatában lila folt éktelenkedik, a tű árvátlanul lóg. Közelebb hajolok hozzá, apró puszit lehelek arcára… pontosabban, a szám éppen csak érinti a bőrfülelütet, mikor erős ujjak fonódnak csuklómra, s egyetlen mozdulattal húz el tőle.
- Annyira furcsán viselkedik ma a Mami… ugye rendbe fog jönni? -
Hatalmas szemekkel pislogok fel édesapámra, kinek tekintete ijedten rebben meg egy pillanatra, de nem képes két másodpercnél tovább a feleségét nézni, helyette nyel egy hatalmasat, szinte az ádámcsutkáját is gyomrába juttatva ezáltal, majd egyik karját átveti a vállamon, úgy szorít magához.
- Hogyne, csak nagyon fáradt, mert tudod… rengeteget kell dolgoznia. De most menj szépen a szobádba, rendben? Szólok, ha készen lesz a vacsora, addig ne gyere ki, bármit is hallasz, Carter. Maradj a szobádban. -
Engedelmes kisfiúhoz méltóan biccentek egyet édesapám szavaira, de miután csukódik mögöttem a szobám ajtaja, arcomat a hideg fa felületre fektetem, ám mivel semmit nem hallok, a kulcs résén keresztül kukucskálok ki.
- Meghalt, a ribanc kurvára halott. Túladagolta magát… a szajha… -
Ilyen szavak közepette hurcolja ki az apám és pár barátja az édesanyámat. A halott édesanyámat.

A villódzó neonfények bántják érzékeny szemeimet, szinte a fejem is belefájdul a zene erős, de annál hangosabb lüktetésébe. A testek kelletlenül préselődnek nekem, kutató kezek matatnak mindenütt, ismeretlen arcok nyomulnak látóterembe, az intim szféra nem létező fogalom itt. Kezem zsebembe csúszik, ujjaim egy pár pillanatig kutatnak, míg végül rálelek az aprócska, áttetsző zacskóra, amiben pár darab bogyó található meg. Tenyerembe rázok belőle párat, s a csere megtörténte után a bankókat egyetlen mozdulattal farzsebembe gyömöszölöm, szinte égeti a kezemet, minél előbb meg akarok tőle szabadulni. Már éppen hátraarcot vágnék, hogy megmenekülhessek a drogosok tanyájáról, mikor őzike barna szemek kapcsolódnak sajátjaimba, a  lány ajkai hívogató mosolyra görbülnek, s mire a józan eszem felsikolthatna, addigra már a mosdóban találom magamat, enyhén szólva is alulöltözött pozícióban.

A másnap reggeli szalagcím feltűnően hirdeti: a híres sportoló leányát holtan találták az egyik helyi szórakozóhely mellett, valószínűleg túladagolta magát. Szívem itmustalan zakatolása akár egy holtat is felkeltene, mellkasom heves süllyedése és emelkedése elárulja jelenlegi lelkiállapotom súlyosságát. Megöltem azt a lányt. Ez biztos, hisz én voltam az egyetlen, aki drogot adott neki, aki… a rendőrség már biztosan úton van, hogy letartóztassanak. Végső kétségbeesésemben az összes cuccomat egyetlen táskába gyömöszölöm, de a Sors felettébb kegyetlen iróniája, hogy mikor kitenném lábamat az ajtón, vállam összeütközik édesapáméval, kinek homloka ráncba szalad, szemöldökei kérdőn ugranak meg.
- Sa-sajnálom, Apa… ez nekem nem megy. Nem bírom ezt tovább csinálni. -
A szavak önkéntelenül buknak ki belőlem, a mentegetőzés sosem volt erősségem, de most gyorsan kell pislognom annak érdekében, hogy a könnyek ne buggyanjanak ki szemeimből. Az apám halkan megköszörüli torkát, mielőtt bármit is mondana, végül tetőtől talpig végigmér.
- Akkor takarodj innen! -
Ütésétől kísért fájdalom sajog arcomon, a vér fémes íze telíti el ajkaimat. Ez volt az utolsó pillanat, mikor láttam az apámat. Olyan pletykák keringenek, miszerint börtönbe került, mások szerint meghalt… Nem tagadom, még mindig érdekel, mi van vele, milyen lett az élete nélkülem. Hónapokat töltöttem úgy, hogy a lyukas plafont bámulva azon rágódtam, vajon boldog-e…