Mindig is nehéz egy olyan munkát találni, amit az ember, szeretettel csinál. Aicha talált egy ilyet, a levegőben ő nagyon is jól elvolt. Kedvelte a munkatársait és a munkáját is annak ellenére, hogy volt pár bunkó utas, vagy esetlegesen egy terrortámadás is benne volt a pakliban, vagy egy esetleges meghibásodás, ami miatt lezuhanhat a gép. Ezen okokból nem is nagyon szerették a szülei, hogy törékeny lányuk ilyen helyen érzi jól magát. Talán nekik öröm az ürömben, hogy legalább még egy jó ideig nem mehet vissza a repülőre a baleset miatt. Pedig már nagyon hiányzik neki az a környezet. Itt a földön nem is találja a helyét, és akárhogy is próbálkozik, egyszerűen nem akad munkára. Már egészen kezdi is feladni. Ő, Aicha Na Eun Dubois, aki mindig is egy örök vidám, pozitív bomba volt. De be kell látnia, hogy itt a Nagy Almában nem fog tudni megélni holmi virág kötésből és magánórából. Eddig sem volt valami telt, de mióta kiengedték a kórházból, még jobban lefogyott magához képest. Hiszen örül, ha kifizeti azt a vacak albérletet, nem hogy még ételre is fusson. Persze, ott van Aiden, aki már az első perctől kezdve hangoztatta, hogy fizet neki mindent, a kórházi kezeléseket, a műtétet és bármit, amire szüksége van, de Aicha nem szeret tartozni. Hiába tudja, hogy Aiden nem kéri vissza, ő akkor is tartozásnak érzi már így is az egész segítséget. Aztán ott van Kaiden, a ködből felbukkanó bátyja. Na neki meg már csak azért sem fogadja el a pénzét, mert minek is kellene számára egy idegen pénze? Ugyanis számára már az lett a másik, amiért anno csak úgy elhagyta őket és ezidáig semmi hír nem volt felőle, az interneten fellelhető pár cikken kívül. Ő is nagyon rosszul hiszi azt, hogy Cha, csak úgy a nyakába ugrik, amiért lesz olyan kedves, és minden pénzét felajánlja. Neki a bátyjára van szüksége, nem a pénztárcájára. Miért hiszik azt a férfiak, hogy pénzzel bármilyen gond megoldható? Cha számára nem. Na meg amúgy is, túl büszke ő ahhoz, hogy más pénzével villogjon, jobb szeret maga megszenvedni érte, ha kell szó szerint is. Már kellően megelégelte azt, hogy csak lejárósan tudja megvenni a kajáit és hogy még így is alig futja valamire. Aztán hiába kötött a kórházhoz a kezelések miatt, ha maradni szeretne, nem ártana valami munka, valami normálisabb, jobban kifizetődőbb és állandó. Szerencséjére utolsó percen talált is egy hirdetést, ahova talán elég az ő képesítése is. Legnagyobb meglepetésére pedig tovább is jutott a második fordulóba, ugyanis behívták egy interjúra. Ezek szerint még van esélye arra, hogy megmutassa a srácoknak, hogy ő igen is boldogul egymaga, nem kell ide más!
Igyekszik jó benyomást kelteni, így órákba telik mire végre elkészül és neki indul a megadott címnek. Ha akarná, se tudná leplezni azt, hogy mennyire izgul most, hiszen ezen múlik mindene. Ajkát beharapva várja is, hogy szólítsák miután alaposan körbe kémlelte a helyet, megjegyezve az apró részleteket is. Óvatosan libben is be amint zöld utat kapott, de előtte vesz még egy mély levegőt, hogy lenyugtassa magát és elűzőn minden rosszat. Illedelmesen be is mutatkozik, aztán amint széket kínálnak neki foglal is helyet, hogy aztán egy bájos mosollyal válaszolhasson is minden kérdésre. Azért reméli, hogy ha meg is nyeri az állást, akkor a „betegsége” miatt nem gondolják újra a dolgot és esik ki a pixisből. Egyáltalán meg kéne említenie? Úgy illene, csak hát akkor lehet nem tartana sokáig a beszélgetést. De ha nem mondja, és felveszik, akkor elég cinkes lenne az, ha valahol nem ismerné fel a saját főnökét, amit esetleg a másik sértésnek is vehetne, vagy tiszteletlenségnek. Melyik ujját harapja, hogy jó legyen?
"Amateurs sit and wait for inspiration. The rest of us just get up and go to work."
- Nate! - Elsuhanóban vagyok a HR-esem irodája előtt, amikor meghallom a hangját és azt, hogy sietősen felkel a székéből, hogy utánam jöjjön a folyosóra. Megtorpanok, könnyed mozdulattal hátrafordulva, hogy szemben lehessünk egymással. - Igen? Jó reggelt... - Fesztelen mosoly kúszik az arcomra, épp most sikerült szállodát foglalnom a két hét múlva esedékes Miamiben töltendő néhány nap idejére, így gyorsan a zsebembe is süllyesztem a telefont, amivel eddig bíbelődtem. - Jó reggelt. - Úgy hadar, mintha késésben lennénk, holott úgy tudom nincs olyan fontos teendőnk, amiről lemaradtam volna, csak mert húsz perccel később tudtam bejönni az irodába. Ha bárki kérdezné, kapásból a szörnyű forgalmat okolnám, nem pedig azt, hogy a tegnapi jótékonysági vacsorán elfogyasztott négy pohár whiskynek hála körülbelül hajnal háromig fent kukorékoltam odahaza, miután Aida hazarángatott, mert hogy szerinte 'nem illendő tovább váratni a bébiszittert'. Szerintem meg csak attól tartott, hogy kótyagos fejjel lejáratom őt mindenki előtt, hiába tanúsítottam már neki jó párszor, hogy én az a fajta ittas ember vagyok, aki az elfogyasztott alkoholmennyiséggel arányosan egyre csendesebb lesz. Kivéve ha otthon vagyunk. Valahol ki kell jönnie a hülyeségnek. - Tudod, ma tartjuk az állásinterjúkat. Legutóbb ígérted, hogy te is részt veszel, remélem nem jött közbe semmi. Többek között a te asszisztensedről is szó lenne... - Kérdő pillantása és puhatolózó szavai egyértelművé teszik, hogy tényleg ígértem hasonlót, ellenben azt is tudja, hogy jelenleg nincsen asszisztensem, aki az ilyesmire emlékeztethetne, így benne van a pakliban, hogy szimplán elfelejtem a dolgot. - Ráérek. Mindjárt lesz egy konferenciahívásom, de ha addig elkezditek, vagy megvártok, nekem mindegy. - A bal csuklómra simuló órámra pillantok, majd kérdő pillantásom a Estherre emelem. - Szuper lenne! - Akkor majd érkezem - halvány mosollyal az arcomon bólintok felé, majd hátat fordítok neki, hogy befejezzem a korábban megkezdett utamat és hosszú léptekkel a saját irodámba baktassak. Hiába próbálom demokratikus módon irányítani a cégemet és olyan rendszert kialakítani, ahol egyszemélyi vezetés helyett az igazgatótanács mondja ki az utolsó szót, az, hogy én alapítottam az inkubátort, valahogy mindig azt eredményezi, hogy hozzám futnak vissza a szálak. Ahelyett persze, hogy legfőbb részvényesként csak a papírmunkán és a pénzen üljek, már így is sokkal jobban jártam, hogy innovációs igazgatóként az új projektek behajtása a feladatom. Ettől függetlenül persze megértem, miért is olyan fontos most, hogy ott legyek az állásinterjúkon, ha már a cég alapszemélyzetéről van szó és nem azokról a kisebb cégekről és emberekről, akik mint inkubátor kapcsolódnak a Risingsunhoz. Az emlegetett hívás után újra útra kelek az irodában, az egy emelettel lejjebb elhelyezkedő tárgyaló felé, ahol az interjúk zajlanak. Halvány mosolyt villantok a még kint várakozókra, aztán gyors kopogás után már nyitok is be a helyiségbe, hogy aztán egy mindenkinek szóló illedelmes köszönést követően az Esther mellett kihagyott széken foglaljak helyett. - Remélem nem törtem be épp rosszkor. Lássuk csak... - az asztalon felém tolt papírra pillantok. - Ms. Dubois. Meséljen kérem magáról néhány mondatban! - Nyílt pillantást vetek rá, s csak remélni merem, hogy elég fesztelenül folyhat ez az egész interjú, csak mert maga a munka nálunk általában az szokott lenni.
KEEP YOUR HANDS INSIDE OF MINE - And then when everything is over I hope to think of this as better times But if only you could see yourself in my eyes You'd see you shine, you shine I know you'd never leave me behind But I am lost this time. · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
You got me looking in the mirror for ghosts I can't believe I let you so close And now I I want to but I can't let you go Lost without your light I can't see myself anymore
"It's not about getting over it; it's about learning to live with it."
★ foglalkozás ★ :
innovációs igazgató
★ play by ★ :
Gong Myung
★ hozzászólások száma ★ :
80
★ :
Re: Nate & Aicha - Próba, szerencse
Csüt. 2 Jan. - 15:51
Akkor az enyém az állás?!
Őszintén szólva nem sok állásinterjún vett részt eddig. Hiszen amint elvégezte az iskolát ment is légiutas kísérőnek, aztán a virágboltba is könnyen bejutott, ami az utca végén van. Igazából ez lesz neki az első komolyabb interjú. Egyértelműen látszik is rajta, hogy mennyire be van pánikolva emiatt. Miért is ne lenne? Hiszen nagy szüksége van egy normális és jól fizető állásra, viszont nincs semmi komolyabb képesítése. Most se érti, miért pont egy irodai munkára jelentkezik, elvégre is mit ért ő hozzá? Meg egyáltalán meg tud birkózni a feladattal, ha netalán neki kell majd találkozni bizonyos emberekkel, vagy neki kell bemutatnia a főnökének? A bátyját se ismeri fel, nem hogy vadidegeneket. Igyekszik minden aggodalmat elsöpörni, de azok bumerángként térnek vissza hozzá. Ennyire ideges még sosem volt. Eddig mindig bízott önmagában, de most, hogy egy érzéke odalett…. teljes a káosz. Tényleg nagyon kiülhetett az arcára az aggodalom, hiszen még a szomszéd néni is megjegyzi neki, mikor összefutnak a lépcsőn, pedig a néni általában az orráig se szokott ellátni. Habár a rajta lévő szoknya térdig ér, most valahogy mégis azt érzi, mintha csak egy miniszoknya lenne, rajta ami folyton felcsúszkál, ezért kénytelen vissza húzgálni az aljánál fogva. Pedig a szoknya meg sem mozdul rajta. Ezt még a szél se tudná felfújni, hiszen ceruza fazon. Habár közel lakik a megbeszélt helyhez, mégis egy örökké valóságnak tűnik, míg odajut. Alig van ideje észbe kapni és már hallja is a nevét. Kissé félve merészkedik is be, de igyekszik ezt az arcán nem megjeleníteni, sokkal inkább csak egy bájos mosolyt mutatni a külvilág felé. Szemet szúr neki az az üres szék ott, vajon ki nem jött el? Talán pont az illetékes, akinek keresik az asszisztenst? Na, jól kezdődik, ha már ennyi érdeklődést mutat a leendő alkalmazottja felé. Jó, persze ő az igazgató, szóval biztos elfoglalt ember, nem szabadna már most következtetéseket levonnia és ítélkeznie felette. Ám alig, hogy bemutatkozik és helyet foglal, újból nyílik is az ajtó és a hiányzó személy is megjelenik. Elég kellemes a hangja, ami azt illeti, így ez számára picit nyugtatóbb előjel, mint a késése. – Nos, hát… Őszintén nem rendelkezem túl sok szakmai tapasztalattal, viszont jó memóriával és tűrő képességgel rendelkezem. Elég jó a nyelvérzékem is így számos nyelvet beszélek. Mindig pontos vagyok, és precíz. Fejlődőképes, így szerintem nem okoz nehézséget a betanulás. – húzza is ki magát és magabiztosan tekint is előre a hallgató felekre. Igyekszik a jobbik oldalát mutatni, hogy elnyerje a tetszésüket. Nem akar túl sok felesleges dolgot mondani, így igyekszik is egyből a lényegre térni. Ám a betegségéről egyelőre nem is mer nyilatkozni, nehogy emiatt hátránya legyen. Amúgy is, ha jól megjegyzi a részleteket a kutyának se fog feltűnni, hogy mi baja. Az első pár napban, míg ezen gyakorlatozik, addig meg szabad tévesztenie, nem? Az még nem feltűnő.
"Amateurs sit and wait for inspiration. The rest of us just get up and go to work."
Jó ideje másból sem áll az életem, csak abból, hogy igyekszem tökéletesen megfelelni minden az irányomba támasztott elvárásnak. Szeretnék jó férj, még jobb apa, és jó munkaadó lenni, ha már a szüleimtől és a testvéremtől távol a jó fiú és testvér szerepeket jelenleg nem is teljesíthetem be feltétlenül olyan makulátlanul, mint ahogyan azt akkor tudnám, ha mind Amerikában laknának. A céggel kapcsolatos részében rengeteg segít, hogy olyasmit csinálok, amiben teljes mértékben kiélhetem a kreativitásomat. Nehezen tudnám ugyanis megunni, hála annak, hogy állandó jelleggel változik azoknak a startupoknak az összetétele, akikkel együtt dolgozunk. Ha pedig itt New Yorkban véletlenül épp nem teremne elég ötlet, kétségtelen, hogy valahol máshol fog, én pedig nem vagyok rest utazni is miatta. Habár tény, hogy mióta apa vagyok, egyre nehezebben szívvel töltök távol az otthonomtól több napot. Arra pedig még én sem vagyok képes, hogy a fizika és az emberi lét határait meghazudtolva huszonnégy órába sűrítsek mindent, amikor épp olyan projekt után koslatok, ami másik államban igényli a jelenlétemet. A jelenlegi, aktuális "projekt" szerencsére nem igényel nagyobb jelenlétet annál, mint hogy elhagyjam az irodám környékét egy emeletnyi távolságba. Bár végzettségemet tekintve nem kellene, hogy túl sok beleszólásom legyen abba, hogyan zajlanak az interjúk, de nálunk az egész közösség elég nyitott, a cégnél eltöltött bizonyos idő után pedig gyakorlatilag szinte mindenkinek van beleszólása abban, hogy bizonyos kérdések tekintetében hogyan járunk el. Mindenkit szeretnék egyenlő partnernek tekinteni, csak mert ha már nekem sok szempontból nem volt meg a lehetőségem arra, hogy életem során elismerjék a döntéseim jelentőségét és egyenjogú félnek legyek tekintve, attól még mások számára szeretném ezt biztosítani. Ennek pedig nem is lehetne jobb helyet biztosítani a Risingsunnál. Nem zavartatom különösebben magamat azt illetően, hogy mennyit kések az interjúkról, hiszen Esthert elég jó szakembernek tartom ahhoz, hogy meg tudja állapítani, melyik jelentkező az ideális az asszisztensi munkakörre, ha netán lemaradok az egészről. Szerencsémre azonban épp időben érkezem ahhoz, hogy be tudjak kapcsolódni az egyik interjúba, ami még alig kezdődött meg. Nem is vagyok rest a helyem elfoglalása után feltenni az első kérdést, amire érdeklődve hallgatom a választ. A legtöbb embernek nehézséget okoz, hogy - még egy olyan helyzetben is, ahol épp ezt várják el -, röviden bemutassa magát és áruljon is el valamit magáról, ne csak rébuszokban beszéljen. - Remek... A nyelvtudás egyáltalán nem hátrány és úgy látom egészen széles a skála. Itt azt látom, hogy korábban stewardessként dolgozott. Miért éppen erre a területre szeretne váltani? - Nyilván sok embernél ez nem személyes motiváció, vagy valamilyen korábban elfojtott vágy beteljesítésén múlik, ugyanakkor sohasem lehet kizárni ezt az opciót. Amíg a válaszát hallgatom, előrébb tolom az előttem fekvő papírt és rákönyökölök az asztalra. - Mit tud a cégünkről? - A világ legszemetebb kérdése, amit valaha állásinterjúra kitaláltak, ugyanakkor tökéletes szűrűje mindazoknak, akik a konkrét pénzszerzésen kívül semmit várnak el a leendő munkájuktól. A miénk pedig olyan terület, ahová nem árt egy kis motiváció is - nyilván a pénzen kívül. - Na és milyen területen tevékenykedő újdonsült vállalatokkal dolgozna együtt szívesen? Nyilván az állás úgy volt meghirdetve, mint irodai munka, de nem célunk, hogy egy kupac papír mellett kelljen belefulladnia az unalomba... - Mosoly ül ki az arcomra és sugárzó pillantással nézek a nőre. Tulajdonképpen a fiatalos csapatot remekül kiegészítené, a kezdeti teendők után pedig talán komolyabban is belefolyhat majd az irodai mindennapokba. - Mit csinál a szabadidejében?
KEEP YOUR HANDS INSIDE OF MINE - And then when everything is over I hope to think of this as better times But if only you could see yourself in my eyes You'd see you shine, you shine I know you'd never leave me behind But I am lost this time. · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
You got me looking in the mirror for ghosts I can't believe I let you so close And now I I want to but I can't let you go Lost without your light I can't see myself anymore
"It's not about getting over it; it's about learning to live with it."
★ foglalkozás ★ :
innovációs igazgató
★ play by ★ :
Gong Myung
★ hozzászólások száma ★ :
80
★ :
Re: Nate & Aicha - Próba, szerencse
Pént. 24 Jan. - 23:34
Akkor az enyém az állás?!
Cha sosem volt az a kifejezetten izgulós fajta, éppen csak egészséges mértékben jelent meg nála néha, de egyébként sosem volt baja ezzel. Egészen a mostani interjúig, ahova úgy indult el, hogy kb semmi esélye, hiszen sok a jelentkező és hát a legtöbben biztos szakmába vágó végzettséggel rendelkeznek, vele ellentétben. De azért nem adja fel, szeretne tenni egy próbát, sosem lehet tudni, lehet ez lesz álmai állása. Gondolta ezt egészen addig, míg be nem hívták. Nem tudja, hogy alapból meleg van a teremben, vagy csak ő izgul annyira, hogy a hőség kerülgesse, de érzi, hogy rásülőben van a ruha. A főnök kérdései pedig egy cseppet sem segítenek a helyzeten. Lehet előbb utána kellett volna néznie a neten a cégnek, lehet, hogy a szakmának is, de már késő bánat, valami értelmeset azért csak ki tud nyögni, nem? Okos ő, majd kivágja magát valahogy. –Tudja, elég megterhelő a stewardess munka. Az sok repülés, a rendszertelen alvás és étkezések eléggé tönkre tudják tenni az embert, ezért szerettem volna váltani. Nagyon szerettem, de az egészségemet fontosabbnak tartom. Valami olyan munkát szerettem volna, ami nem túl monoton, kihívással teli és tud újat mutatni, de azért a képességeim is megfelelőek hozzá, így döntöttem emellett az állás mellet. – mosolyodik el halványan és a szemeiben látszik is egy kis lelkesedés, ahogy erről beszél, de ez még csak az első ártatlan kérdés volt, amit meg tudott válaszolni, az azt követőek viszont már komoly fejtörést okoztak neki. Mit tud a cégről? Őszintén? Semmit! Ezt viszont csak nem vághatja a képükbe, mert hát biztos lenne benne, hogy kihúznák a listáról, hogy akkor mégis mit keress itt? Ajkát beharapva gondolkodik el, majd összeszedi azokat a dolgokat, amiket hallott, vagy látott, míg bejött, illetve közelebbről is megvizsgálja a nevüket, hátha valami megoldást is kap rövid időn belül. Ha jobban meggondolja, a név utalhatna Japánra is, hiszen ők a felkelő nap országa, viszont sikerre is mutathat. Azonban, ha mélyebben néz utána, akkor egy új eséllyel egyenlő a jelentése, hiszen mindennap, mikor felvirrad a Nap, akkor az ember számára egy új lehetőség jelenik meg, ezért biztos valami fontos, emberekkel kapcsolatos tevékenység lehet az, amit valóban jelent. Ezért a kórházhoz tudja leginkább hozzácsatolni. Aztán, mintha valami kisbaba is rémlene neki a folyosóról… Lehet, hogy egy gyenge tipp lesz és most nevet majd nagyot rajta mindenki, de csendben csak nem maradhat, így pár perc után nem túl magabiztosan, de igyekszik megválaszolni a kérdést. –Hogy, szeretnek segíteni rászoruló csöppségeken és nem hagynak egy életet sem veszni…? – igyekszik inkább kijelenteni, mintsem kérdezni, bár nem lett túlságosan is egyértelmű. Mindenesetre, reméli nem lőtt mellé már most. Na, és mire azt hinné, hogy ennél már csak könnyebb kérdésre számíthat, kap egy még izzasztóbbat. Ilyet lehet kérdezni egy asszisztenstől egyáltalán? Nem a főnök dolga amúgy is eldönteni, hogy kikkel dolgoznak együtt? Erre milyen jó választ lehet adni? Csak kissé zavartan vakarja meg a tarkóját, s hiába tűnik egy angyalnak a főnök, ördögieket kérdez tőle. Lehet jobb lett volna, ha nem nála jön be. – Nos, nem szokásom válogatni, igazából eléggé nyitott vagyok mindenre, szóval úgy kifejezetten nincs egy olyan konkrét terület sem amivel szívesebben ismerkednék, mint a többivel. A lényeg, hogy a cég számára minél kedvezőbb legyen. – És még anno hülyeségnek tartotta az anyja szavait, hogy mennyen tovább egyetemre, a repülés meg majd ráér. Szinte érzi, hogy csak gödröt áss maga körül, igazából már azt sem tudja, hogy mit kérdeznek tőle és arra mit mondjon, hogy végezhetne el bármilyen feladatot is a kávéfőzésen kívül? – Gyerekekre vigyázok, diákokat korrepetálok, új nyelveket tanulok, mostanában elég sok orvosi könyvet is olvasgatok, rajzolgatok…. Talán ennyi az, ami úgy érdekesebb lehet, bár kinek mi az érdekes ugye… - kuncog zavartan és most döbbent rá arra, hogy eddig mennyi szabadidőt pocskolt ő el. Bár az említettek közül mind igaz. Az első kettő a kezdeti megélhetését biztosítja, az utolsó kettő meg az állapotán segít, vagy valami olyasmi. Még a pszichológusa ajánlotta neki azt, hogy kezdjen el embereket rajzolni, hátha segít egy picit megragadni legalább csak egy-egy részletet is, ami által meg tudná különböztetni az arcokat. Illetve hátha a könyvekből orvossá képezné magát, aki megtalálja a tökéletes gyógymódot. A nyelvtanulás meg a két csoport közé szorult be hobbiként, hogy néha másra is tudja terelni a figyelmét.
"Amateurs sit and wait for inspiration. The rest of us just get up and go to work."
Bevallom őszintén a cégem nem az a klasszikus értelemben vett cég, amit általában egy koreai származású embertől várnak. Nem informatikában, autóiparban vagy kereskedelemben utazom, sokkal inkább valami innovatívabbra vágytam és ezerszer változatosabbra. Ha úgy vesszük, tulajdonképpen még mindig egy továbbra is fontos területen, a pénzügy területén mozgunk, mert ha a lényegét akarjuk megragadni, tulajdonképpen egy startup inkubátor lényege, hogy kisebb, induló cégeknek, de innovatív és érdekes ötleteknek nyújtson pénzt és helyet a működéshez. Ehhez alapvetően szükség van nyilván valamiféle alaptőkére, amit én magam is annak köszönhetek, hogy apám látta a lehetőséget a víziómban és még arra is hajlandó volt, hogy mindezt Amerikában valósítsam meg. Talán úgy tartja, hogy túlságosan idealista vagyok és van még mit tanulnom az élettől, de mégsem utálhat annyira, ha egyébként eddig szinte minden agymenésemet támogatta. Legalábbis az üzlet terén. Ennek okán igyekszem is nem a tradicionális, befásult módon irányítani, vagy fenntartani a Risingsunt. Talán szokatlan, hogy hiába vagyok többségi tulajdonos, mégsem állok az igazgatótanács élén, sokkal inkább bizonyos fokú demokratikus gyakorlatot szeretnék alkalmazni, a továbbiakra nézve is. Úgy csak remélni merem, hogy mindenki más is legalább olyan lelkesedéssel áll a céghez, mint én. Nagy a valószínűsége, hogy ezért sem maradhatok ki abból sem, hogy jó vezető módjára ott legyek az alkalmazottaim kiválasztásánál is - ami jelen esetben, mivel a saját titkárnőmről van szó jogos is -, ha már úgyis én is együtt fogok dolgozni velük. Ne csak a legvégén lássak néhány az asztalomon hagyott önéletrajzot. - Remek. Értem - lassan bólintok néhányat, ahogyan a válaszát mérlegelem, s tulajdonképpen nem is esik nehezemre megérteni a döntést. Nem mintha jó magam rendelkeznék bármilyen tapasztalattal annak terén, hogy milyen légiutaskísérőként dolgozni, de én például nem szeretnék távol maradni a családomtól. - Gondolom munka közben, egy-egy layover alkalmával nem volt sok ideje turistáskodni, de ha nem túl tolakodó... Melyik ország volt a kedvence? - Tényleg nem az a célom, hogy lesokkoljam, sőt egy titkárnőnek kifejezetten nem kell tisztában lennie vele, hogy mennyi profittal zártuk a tavalyi évet, vagy hogy mely cégekbe fektetünk be jelenleg. Ellenben mindenképpen plusz pontot jelent, ha nem úgy jön ide valaki, hogy azt sem tudja mivel foglalkozunk. Lehetne azzal jönni, hogy egy titkárnőnek nem sok dolga van azon kívül, hogy tudjon használni egy naptár alkalmazást, aminek hála nem késem le a találkozóim, vagy nem felejtek el elutazni valahová, na meg felveszi a telefont, vagy épp elintéz egyet-egyet, amikor megkérem rá. Én azonban nem csak azt szeretném, ha a titkárnőm belehalna az unalomba az asztala mögött. Legalább annyira a csapat része, mint bárki más. Előbb lassan mosoly kúszik az arcomra, amikor belekezd a válaszába a céget illetően, mikor pedig befejezi, jókedvű bár, de rövid nevetést hallatok. - Egészen kreatív megfogalmazás, így még nem hallottam, hogy leírtak volna minket - mosolyogva bólintok, továbbra is a jókedvű mosollyal az arcomon. - De tulajdonképpen igaz. - Mondhatjuk úgy is, hogy nem diszkriminál, igaz? Ez jó... - szórakozottan, félmosollyal az arcomon kapok a kezembe egy az asztalon heverő tollat, sokkal kevésbé azzal a céllal, hogy valamit lejegyezzek, mint inkább azért, hogy valamivel lefoglaljam az egyébként mindig matatni vágyó kezeimet. De hát már anyám szerint is hiperaktív gyerek voltam. - Szóval elég széles a skála. Melyik a legújabb nyelv, amit tanul? - Abszolút jelentéktelen kérdés, de sosem lehet tudni milyen lehetőség rejlik a fiatal nőben és mely irányba való terjeszkedést segítené, ha olyan nyelvet beszélne, amely kifejezetten különlegességnek számít. - Lassan azt hiszem meg is vagyunk, már csak néhány kérdés... - Előbb gyorsan felpillantok Dubois kisasszonyra, majd a kezembe veszem az önéletrajzát és újra átfutom a papírra nyomtatott dolgokat. - Szóval.. menjünk is bele kicsit a mocskos pénzügyekbe. Mit gondol, mekkora az az összeg, amiért szívesen dolgozna nálunk? - Személy szerint utálnám ezt a kérdést, mert ki az, aki bátran magas összeget lőne be a saját értékének? Ellenben azzal is tisztában vagyok, hogy a mellettem helyet foglaló HR-esemtől kapnék a fejemre, ha nem tenném fel a kérdést. - Illetve... van-e bármilyen kérdése a pozíciót, vagy a munkát illetően?
KEEP YOUR HANDS INSIDE OF MINE - And then when everything is over I hope to think of this as better times But if only you could see yourself in my eyes You'd see you shine, you shine I know you'd never leave me behind But I am lost this time. · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
You got me looking in the mirror for ghosts I can't believe I let you so close And now I I want to but I can't let you go Lost without your light I can't see myself anymore
Kezdőlap
| 
