Rá kellett jönnöm, hogy a város külsőbb régióit oly kevéssé sikerült megismernem az itt leélt másfél év alatt, hogy… voltaképpen egyszer sem jártam bennük. Nyilván ennek is megvan a maga magyarázata, hiszen az agorafóbia és lustaság mixével meghintett social awkwardnessem határozottan nem könnyíti meg a felfedezőútjaimat, de azért mégis, elfogott némi rossz érzés, hogy még a legalapvetőbb turistalátványosságokat sem látogattam meg. Ha valami rádöbbentett, hogy mennyire nincs rendben a kimozduláshoz való viszonyom, hát ez az volt. És közeledett édesapám születésnapja, amire mindenképp meg akartam lepni valami különlegessel (ami még én se tudtam mi lenne, de voltak ötleteim), meg hát, időben fel is kell adni innen a postát, nem igazán húzhattam a dolgot. Úgyhogy, gondoltam összeköthetném a kettőt, és komppal meglátogatnám Staten Islandet – úgyis volt egy közvetlen járat Manhattenből. Kicsit szétnézek, eszek egy jó kis new yorki hot dogot (komolyan dühös vagyok magamra, hogy ez valahogy, érthetetlen módon kimaradt), és első körben meglátogatok egy-két antikváriumot. A ritkaságokat mindig is szerette az én drága apum. Ez volt hát a terv. A kötelezettség és a kalandszellem (minden izgalmasabban hangzik, ha kalandnak nevezed – ezt tanította minden rpg ever), illetve a tudat, hogy fülhallgatóval a fülemben és max hangerővel gyönyörködhetek majd egy kompról a vízen csillogó napfényben – és nem feltétlen kell senkivel sem kommunikálnom -, elégnek bizonyult, hogy valamennyire még lelkes is legyek a kiruccanás kapcsán. Háh, ez se sűrűn fordul elő. Mindenesetre, egy komp úttal, néhány fantasztikus a-ha és Queen számmal, és pár tájképpel később megérkeztem Staten Islandre. Az ígéretemhez hívem ettem egy hot dogot (ami valami fantasztikus volt), és megindultam a legközelebbi, előre kiguglizott antikvárium felé. Az idő szép volt (télhez mérten, persze, szóval mégsem TÚL szép, de legalább sütött a nap és nem fagyott be a fenekem), a hasam tele, úgyhogy hangry sem leszek egy darabig, elintézendő dolgaim éppen nem voltak, és még az egyetem sem nyomasztott éppen semmivel - ez egy meglepően kellemes napnak indult. Azt vettem észre, hogy akaratlanul is mosolyogni kezdtem. Ez felettébb… szokatlan volt. De örömteli, persze, nem panasznak szántam. Ritkán érzem magam ennyire jól a bőrömben. Ezzel a nem-teljesen-levakarhatatlan-de-azért-mégis mosollyal az arcomon léptem hát be az antikváriumba, fel sem véve, hogy az ajtó csilingelésére két dolgozó is felém fordult (aztán vissza a munkájuk felé, szóval gond egy szál se), és azon pulthoz igyekeztem a régi könyvek illatáradatában, amin szép, nagy betűk hirdették, hogy a rajta lévő könyvekből csak a kirakott példányok voltak. Elsősorban a történelmi, filozófiai és önéletrajzi könyvek felé húztam, de tényleg, nyitott voltam minden másra is.
Sose értettem a könyvekhez de azt tudtam, hogy Joey nagy régiség fanatikus szóval azt alapból tudtam antikváriumban a helyem. Nem sokszor érjük meg ennyiszer a karácsonyt egymás mellett szóval úgy döntöttem megajándékozom pszichopata haveromat mert akármennyire is vagyunk verő fiúk. Olvasottak vagyunk főleg ha ilyen régi kis irományokról van szó és Joey-ról. A kávéval a kezemben sétálok szép lassan a már tegnap nézegetett antikvárium felé a bőrdzsekimben a fekete nadrágomban egy bakancsban és egy fehér pólóban. Hideg van de valahol jó nézni a gőzölgő kávémat a kezemben. A cigi a másikban füstöl és egy utolsót szívva bele nyomom el egy kukánál majd dobom ki és iszom meg a kávé maradékát majd dobom ki a papír poharat. Jöhettem volna kocsival is de semmi kedvem nem volt most a fagyból kivakarni és egye ott a rosseb úgy is mindig vezetnem kell néha sétálni is tudni kell. Nem árt a testemnek, nem mintha nem futnék, vagy nem járnék edzőterembe és nem embereket vernék az éjszakában. De basszus ez most egy olyan nap még a kitetovált fejemmel is, hogy normálisnak képzelhetem magam és nem egy kartell tagnak. Szeretem amúgy a zajt és a nagyvárost miközben az utcát koptatom és zsebre vágom a kezeimet. Közben végig a könyv címén és íróján jár az agyam. Ügyes leszek és remélhetőleg senki nem fogja ki nézni helyettem mert akkor nem tudom mi lesz. Tudom csak egy könyv de ritka könyv és a haveromnak lesz aki olyan mintha a tesóm lenne. És mégis már lassan 18 éve boldogítjuk egymást jóban-rosszban. Villamosra szállok ahogy látom, hogy befut ezzel is felgyorsítva az utam. Jegyem nincs szóval csak lógok az oldalán ingyen bliccelésre késztetve magam. Így a téli idő miatt rohadt hideg a levegő de nem zavar, hogy majdnem a villamoshoz fagyok. Ahogy az utcába érünk leszállok az első megállónál és gyalog megyek tovább. Meg sem állok a boltig ahova be lökve az ajtót lépek be és felnéz rám az a 3-4 ember ebből párnak érzem magamon az eltorzuló arckifejezését hogy "bűnöző". Mit mondhatnék nembarátságos gyereknek teremtettek. Nem igazán foglalkozom vele kik néznek és merre csak jobbra fordulok a történelmi irományokhoz lépkedve és keresésébe kezdek bár sokan mondták, hogy kereshetem egy darabig ezt az írót és az irományt. De nem adom fel. Kell az a könyv nekem.A nagy koncentrációmban enyhén rágcsálom belül az ajkam és olykor egy - egy betűt formál az ajkam és ujjaimat a könyvek gerincén vezetem. Fárasztó volt már 3 antikváriumot végig futkozni ez ügyben így nagyon reménykedem. A könyvek mögé is benézek hiszen sose lehet tudni és amikor lehajolok, hogy a lenti polcokon keresgéljek nem sokkal meglelem a választott anyagot magamnak.-Ez az!-jegyzem meg talán kicsit túl boldogan és veszem ki a könyvet a helyéről és simítok végig a borításon ami egy kissé megviselt ahogy a lapok is enyhén sárgák de pont ezért olyan érdekes ez a könyv. Olyan titkok lappangnak benne amit ma már nem mindenhol olvashatsz csak úgy el. Széles mosollyal nyitom ki és lapozgatok bele óvatosan majd olvasok el pár szót ahogy letérdelve maradok ott a polcsorok között és tudom, hogy sikerrel jártam ez ügyben.
Kezdőlap
