"Art is not what you see, but what you make others see."

Nem büszkélkedhetek olyan nagyon nagy családi háttérrel, sőt miről beszélek, nincsen családom. Anyám meghalt, már évekkel ezelőtt, amikor még nem tudtam megállni a saját lábamon és az árvaház volt az egyetlen menedékem, miután apám rám sem akart nézni, annak ellenére, hogy a hasonlóság szemmel látható volt köztünk. Letagadta, hogy a lánya vagyok, mert neki volt egy tökéletes élete, gazdag családja, méreg drága autója és háza, meg egy felesége, akivel boldogok voltak és nem fértem bele ebbe a fényűző élet.Túlságosan satnya kislány voltam, még szépnek sem mondtam volna magam akkor, így nem csodálom, hogy inkább azt hazudta a rendőröknek, hogy neki nincsen lánya. Senki nem nyomozott tovább, hanem egyből az árvaházban kötöttem ki, ahol bosszút terveztem, nem főként apám ellen, mert ő csak egy idegen volt, hanem a magadfajták ellen, akik hasonlóan viselkednek a másikkal. Akik kihasználják a nők gyengeségét, csak mert nekik sokkal több van, mint bárki másnak.
Azonban mégis ott volt ebben a sok évben egy tüske bennem, hogy az apám akkor amikor szükségem lett volna rá faképnél hagyott és rábízott az állami gondozásra, és egy olyan ember lett belőlem ezáltal, aki kislányként nem akartam lenni. Bennem van a méreg, amit érzek, és nem tudtam elmenni az élete mellett, többször lenyomoztam, mint kellett volna, néha figyeltem őt, biztos vagyok benne, hogy nem ismerne fel, annak ellenére sem, hogy több a közös vonásunk kívülről, mint azt hittük volna, de már máshogy nézek ki, nem vagyok olyan védtelen, olyan gyenge lány, mint akinek utoljára látott.
Ma jól tudtam, hogy mi a célja, mert a gazdag fényűző, sznob élete egyik fontos része volt a művészet, amit én ha akartam volna se értettem volna meg, pedig nem vagyok műveletlen, többször járok múzeumba, mint moziba, de valahogy az ő ízlése sosem jött be. Lehet kicsit megszállott vagyok, megszállottam gyűlölöm és keresem a  fogást rajta, hogy legálisan csesszek ki vele olyan igazán gyomros által, amit ő adott nekem anno. Ma csak csendes megfigyelője leszek egy kiállításnak, ahol részt vesz, ha jól tudom még licitre bocsátják majd az alkotásokat, és ki nem hagynám, hogy a legmagasabb összegnél is magasabbat kreáljak neki. Nem vagyok ostoba, pontosan tudom, meddig mehetek el egy ilyen aukción és kicsit megfosztom a vagyonától és ezzel remélhetőleg majd segítek valakinek, akiért ez az egész kiállítás van.
Nem szoktam vele találkozni, bár olykor összefutok vele az utcán, vagy látom őt, mert pontosan tudom merre fordul meg, de nem beszéltem vele soha, és nem néztünk egymásra, de ma egy kicsit mélyebbre ások, rizikósabb terepre lépek és egy teremeb tartózkodok vele, ami még engem is megrémít.
A terem kimért, tele alkotással, de mégis olyan nagyon körbelengi valami furcsa érzés. Amikor belépek pár szem végig mérve ítélkezik a megjelenésem talán vagy az arcom nem egészen ilyen helyre való, de  a pénzem megvan hogy bármit megvegyek, amit akarok, kár, hogy nem ezért jöttem. A piszkos pénz is pénz, így csak vállat vonva, indulok egy kép felé, remélve, hogy még lesz időm felkészülni anak az embernek az érkezéséig, amit világéletemben egy féregnek tartottam.
Egy kép előtt állva rezzenek össze, amikor egy hang szólal meg mögöttem, szinte megpördülök a tengelyem körül és egy sráccal szemben találom magam, aki mosolyogva, hátratett kézzel néz rám. Legalább nem kell egyedül végig szenvednem a keserves perceket, amíg várom a javamat.
- Biztos nem a télre. - nevetek fel, mert igazából a meleg napsütéses képen kívül más nem nagyon jut eszembe róla, főleg, hogy az agyam teljesen máshol jár. Egy kicsit visszafordulok a kép felé, hogy őszinte választ tudjak adni, olyan választ, amit itt kellene adnom, ha már megjelentem ezen a helyen. - A kedvenc évszakom, amiért szeretem a nyarat, a kedvenc semmittevős időszak, amikor az ember úgy érzi nincsen gondja, mert a melegben a parton, vagy legyen bárhol elül egy kicsit a sok zaj és egy pillanatra nyugalom veszi körbe. - viszonzom a mosolyt, és vissza fordulok hozzá. - De aztán lehet nem ezt gondolta, de nekem ez jön le belőle,de be kell vallanom, hogy rettenetesen olvasok a képekben, inkább csak a látvány vonz, mintsem a hátterük. - vallom be, majd a közeledő pincér tálcájáról leveszek egy poharat majd felé emelem és illedelmesen, ahogy a sznob tömegtől már annyiszor láttam mutatkozok be nyújtva a  kezemet. - Angel Wish, egy kicsit elveszett lélek, aki csak egy csodás festményre vágyik a szobája falára. - az első pillanatba belefér egy kisebb hazugság, hiszen sosem tudni kivel fut össze az ember. Az én életemben inkább védem magam először, mielőtt megsérteném magam, idővel ha megismerem a másikat már sokkal jobban megnyilvánul valódi énem és a szándékaim, de lehet ezzel nem kicsit nézne bárki is idiótának.
- Beletrafáltam? - kérdezem egy korty pezsgő után kicsit reménykedve, összehúzott szemekkel, hogy eltaláltam e, vagy csak leégettem magam egy feltehetőleg sokkal műveltebb ember előtt.

"Art is not what you see, but what you make others see."