Emlékszem, hogy milyen voltál amikor megismertelek: csacska, nemtörődöm, életigenlő, fiatal lány. Piszkosul fiatal, hosszú hajjal és feszes bőrrel, olyan tekintettel, amitől egyszerűen bárki képes lett volna elfelejteni a nevét, lenyűgöző mosollyal és hangos nevetéssel. Utáltál magassarkúban járni, és imádtad a farmerszoknyákat, szeretted a pezsgőt, de csakis kávéscsészéből, reggelire. Gyűlölted ha valami túlságosan merev volt, de gyűlölted azt is ha nem léteztek korlátok. Nem szerettél korán lefeküdni, de ki nem állhattad a késői kelést, szeretted a selyem érintését a bőrödön, a tenger nyaldosását a lábszáradon, a homok dörzsölését a csupasz combodon, a sós víztől összeragadt hajszálaidat, a naptól bebarnult bőrödet.

Tagadhatnám, de minek? Már akkor beléd szerettem, amikor megismertelek. Véletlenül találkoztunk. Az unokanővéred a cégemnél dolgozott, őt látogattad meg, mint később megtudtam előtte egy randevún voltál: csinosan öltöztél föl, de elég lazán ahhoz, hogy kiríj a vállalati kosztümök és öltönyök közül farmerszoknyáddal, fekete pólóddal, és a kezedben lévő magassarkúval. Mezítláb, összeborzolt hajjal sétáltál a folyosókon, mindenki de tényleg mindenki megbámult magának, te mégsem törődtél igazán senkivel. Nem tudtad, hogy ki vagyok ahogyan összefutottunk a konyhában, az asztalra ültél, egyik lábadat merészen átvetetted a másikon, tenyereddel magad mögött támaszkodtál meg, a rúzsodat pedig félig lerágtad már a szádról, de egy pillanatra sem inogtál meg.
- Nincs nálatok egy kis pezsgő? - A hajadba túrtál, én pedig csak felvontam a szemöldökömet. - Mindegy is. Nem úgy nézel ki, mint aki ilyesmire tudja a választ. - Tudom, hogy meg akartál sérteni, de ezt annyira megkapóan tetted, hogy képtelenség lett volna rád haragudni.
- Éppenséggel.. tudok egy helyet ahonnan szerezhetünk pezsgőt. -

Megleptél. Nem feküdtél le velem akkor és ott, nem adtad be a derekad még egy ideig, de hosszú órákat töltöttél el velem, minden órád után elcsaltál valahova, hogy bemutasd nekem milyen is az élet: órákig metrózzunk céltalanul, mozifilmekre szöktünk be, hosszan sétáltunk a Central Parkban, szerepjátékokat játszottunk, minden pillanatban nevettünk, gyerekes dolgokkal szórakoztatták egymást.

Nem tudom mikor fordult kettőnk közt mindez komolyabbra, eleinte csak szórakoztunk egymással, engem túlságosan emésztett a bűntudat, téged pedig nem izgatott az egész, éppen csak húsz lettél és imádtad a kalandokat, szeretted a titkot ami minket körülvett, én pedig szerettem, ahogyan a világot látod, ahogyan megjelenté, aztán eltűntél, szerettem, hogy sokat nevettünk, hogy mindig játékokat játszottunk, hogy bulizni jártunk, aztán pedig jógázni mentünk. Szerettem, hogy neked mindent elmondhattam, hogy a veszekedéseink mindig nevetésbe fulladtak, de aztán egy ponton túl, amikor már nem csak ez volt, nem csak egy hatalmas kaland, hanem valami más, valami komolyabb, valami világokat rengetőbb.

Csakhogy én nős vagyok, és most hogy kettőnk közt ez valami mássa alakult lépnem kellene. De hogyan is hihetném, hogy ezzel nem rontom el az életed? A lány leszel aki tönkretette a házasságomat, a lány aki még túl fiatal hozzám..

// Kedves Érdeklődő! Ha ideáig eljutottál, akkor komolyan fontolóra vetted Lotte karakterét, viszont figyelmeztetnek rá, hogy Lotte nem egyszerű eset, nem egy buta, fiatal lány, hanem sokkal érettebb a koránál. Céltudatos, és nagyon vidám, de emellett igazi nő, hiszen Brook sosem kezdene kislányokkal, ezért kérlek Lotte karaktere egy másodpercre se legyen egy nyafogós lány, hanem komoly elhatározásokkal rendelkezzen. A kapcsolatunk szeretném ha nem lenne igen egyszerű, hiszen a való életben sem könnyű eldönteni a válast, Brooknak sem könnyű. Szeretném ha az életük bonyolult lenne majd esetleg egy nem kívánt terhességgel/betegséggel kapcsolatban, tehát mindenképpen kérlek hogy csak akkor vidd el, ha komolyak a szándékaid és nem félsz fölülni egy érzelmi hullámvasútra!
Minden mást PMbe megbeszélünk, és nagyon-nagyon várlak!