Tudom azt gondoljátok, hogy csakis egy elkényeztetett fruska lehetek, hisz két nő nevelt fel. De talán pont emiatt és anyám kitartását látva lettem erős, határozott és bátor lány. Mindig kitartok gondolataim és elképzeléseim mellett. Mint például elmentem megkeresni az apámat, anyám ellenkezése ellenére is. Én úgy döntöttem véghez viszem azt, amire ő nem volt képes, megkeresni és elbeszélgetni az apámmal. Nem. Nem becsülöm le anyámat, hisz ő a legerősebb, legbátrabb, lékitartóbb ember akit valaha ismertem. Úgy döntött, hogy szembenéz a nehézséggel, hogy egyedül nevel fel. Én biztosan nem lennék képes ere. Emiatt tisztelem és becsülöm őt és felnézek rá. Apámra viszont haragszom, amiért elhagyott minket és megcsalta anyát. Ha találkozom vele szeretném tudtára adni, hogy ezzel mennyire megbántotta anyámat és engem is. nem akarom letámadni, csupán válaszokat találni a kérdéseimre és megpróbálni megérteni a lehetetlent.     
A suliban mindenki tudja, hogy szókimondó vagyok, néha előbb beszélek, mint gondolkodnék. Egyszerűen nem bírom magamban tartani gondolataimat, főleg ha azok nagyon igazak és fontosak számomra. Ami a szívemen az a számon típusú jellememet anyámtól örökölhettem. Ha betelik a pohár, amihez elég sok idő kell sokszor megbántom az embereket akaratom ellenére is. Aztán meg mardos a bűntudat és az, hogy hogyan tehetném jóvá.
Van akivel könnyebben megtalálom a közös hangot, van akivel nehezebben és olyan is akad akivel egyáltalán nem sikerül. Ez attól is függ, hogy kit engedek magamhoz közel, kivel érzem azt, hogy barátságot tudnék kötni. Akiket barátaimnak nevezhetek azok teljes bizalmamat élvezhetik, mindig kitartok mellettük és mindenben segítek nekik.
Nagyon könnyedén tudok szerelembe esni, az illetőt pedig tiszta szívemből szeretni tudom. Szenvedélyes, szeszélyes, hűséges és szinte önfeláldozó vagyok ilyenkor. Mindent megteszek, hogy a másik fél boldognak érezze magát mellettem. Szinte ki sem látok a rózsaszín felhő mögül, nem veszem észre ha csak játszadozik velem, ha kihasznál, vagy ha csak simán rossz emberbe szerettem bele. Ilyenkor mondhat bárki bármit is én akkor sem hiszek nekik, még az anyámnak se. Pedig be kell vallanom sokszor igaza van. Ha összetörik a szívemet képes vagyok napokra bezárkózni a szobámba és sírni, meg azon gondolkodni mit rontottam el. Nevezhettek naivnak, hiszékenynek vagy bárminek is. Lehet igazatok van, bár szerintem csak intenzíven élem meg az érzelmeimet.
Alapjában véve céltudatos vagyok. Tudom mit szeretnék elérni az életben és meg is dolgozom ezekért. Nem vagyok egy szuper zseni kis diák, de azért remekül megállom a helyemet a suliban. Szeretnék később majd tovább tanulni valamelyik egyetemen, csak azt nem tudom hogy igazából hol és milyen szakon. De majd eldöntöm. Azt hiszem előbb ehhez meg kell találnom az apámat. Tudnom kell néhány kérdésemre a választ. Meg kell ismernem a múltamat ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Hogy folytathassam az életemet úgy igazán.
Minden bizonnyal minden más tulajdonságomat apámtól örökölhettem. Legalább is minden jel erre mutat, hisz sem az anyámban sem pedig a nagyimban nem találtam meg ezeket. Ahhoz, hogy megbizonyosodjam ezekről, szintén meg kell találnom az apámat. Így addig ezekről a jellemvonásokról nem nyilatkozom, csupán ha tisztán látom majd származásukat. Ám akik ismernek biztosan felfedezték már...      
Egész életemben tisztelni és felnézni fogok az anyámra. Hatalmas erő lakozik benne, hogy képes volt engem egyedül felnevelni olyan fiatalon. Persze a nagyanyám nagyon sokat segített neki, én mégis azt hiszem sosem lettem volna képes erre. Annyira nem érzem magam erősnek.
Olyan szeretet kaptam tőlük, amit azt hiszem soha senkitől sem fogok. Mindent megkaptam tőlük, amit csak kívántam, mégsem lettem elkényeztetett kis fruska. Úgy gondolom, hogy apa nélkül is minden olyan dolgot megtanulhattam és megkaphattam tőlük, amit más gyerekek megkapnak egy teljes családban. Nekem ez a teljes család, nekem ők számítanak a családomnak.
Emlékszem kiskoromban mindig olyan lelkesen hallgatta végig anyám óvódás vagy éppen kisiskolás kori élményeimet. Jól lehet összevissza beszéltem, érthetetlen hangokat és szavakat motyogtam aprócska ajkaimon. Ő mégis úgy figyelt rám mintha hatalmas szenzációt mesélnék el neki. Én ettől pedig annyira büszke voltam magamra, annyira jól esett a figyelme mindig. Olyan boldog voltam mint még soha.
Sosem ordította le a fejem ha éppen rossz jegyet kaptam az iskolában, inkább leült velem és megpróbálta elmagyarázni a dolgokat. Vele olyan hamar felfogtam az adott anyagot, azokat a hülye törteket matekből meg minden mást. Az iskolában valahogy sose sikerült, fogalmam sincs miért.
Ő hallgatta végig szegény első szerelmi csalódásomat 14 éves koromban. Talán csak én hittem szerelemnek, hisz az volt az első és olyan lelkes voltam tőle. Én kis naiv. Emlékszem anya átölelt, megvigasztalt némán, hangtalanul. Én mindent értettem belőle.
Később nem értettem miért nem akar mesélni nekem az apámról. Próbáltam kiszedni belőle az igazat, a dolgokat, de ő nem volt hajlandó elmondani nekem. Gyötörtem, tudni akartam miért nincs velünk apa. Kínoztam a kérdéseimmel míg végre hajlandó volt néhány dolgot elmesélni nekem. Ez pedig nekem elég is volt, hogy útra keljek és megkeressem őt.    
A nagyitól tanultam meg azokat az incsi-fincsi sütiket készíteni. Szorgos kislányként alig vártam a vasárnapokat, hogy végre sütögethessek vele egy kicsit. Magam sem értettem miért, de ő csak vasárnap volt hajlandó sütiket készíteni. Én pedig készségesen álltam a rendelkezésére, még ha legtöbbször inkább csak hátráltattam őt. Ő mégsem haragudott rám sohasem. Tisztán láttam, hogy hatalmas szemüvege mögött mosolyra húzódik szeme, ahogyan ajka is. Sütésünk végeztével fáradtan huppant bele régi, kopott bőrfoteljébe, hogy kipihenje aznapi fáradalmait. Akkor még nem értettem, hogy a nagyi miért fárad el olyan hamar? Miért fáj folyton mindene? Mért nem akar velem állandóan játszani. Hát igen azok a csodálatos gyerekkori emlékek... Milyen szép is volt akkor. Még nem érdekelt az apám. Még nem gondolkoztam a jövőmön és egyéb dolgokon sem.        
Mintha földbe gyökerezett volna a lábam úgy meredek a kezemben levő kártyára.
- Megtettem. - motyogom az előttem álló Chris felé, miközben rápillantok. Aztán gyorsan a kocsija felé megyek és lehuppanok az anyós ülésre.
- Biztosan ezt akarod csinálni? - néz rám kérdőn Chris még mielőtt beindítaná az autóját. Olyan gyilkoló tekintettel nézek rá, hogy rögtön szabadkozni kezd. - Jól van. Jól van. Nem kérdeztem semmit. - jobban is teszi.
Soha nem loptam még anyámtól semmit de most muszáj volt megtennem. Képtelen vagyok úgy tovább élni az életemet, hogy nem tudom honnan származóm. Hiába gondolja azt anyám, nekem nem elég, hogy csak ő része az életemnek, hogy csak őt ismerem. Tudni akarom ki az apám és mi a francért hagyott el minket. Ennyire nem kellettem neki? Netán félt az elhatározástól? Vagy egyszerűen csak ennyire bunkó, fráter alak volt, hogy rögtön lelépett, amint komolyabbra fordult a dolog. Próbáltam már ettől megkérdezni őt, de egyáltalán nem volt hajlandó elmondani mi történt. Mért csalta meg anyát, ha igaz? Tudnom kell. Így gyors elhatározásból és Chris segítségével arra jutottam, hogy kezembe veszem a dolgokat.
Beszélni szeretnék vele, elmondani mennyire rossz döntést hozott azzal, hogy elhagyott minket. Egyszerűen úgy érzem, hogy tudnom kell a dolgokról. Tudnom kell a meg fogantatásom pillanatról.
- Gondolkoztál mit fogsz mondani neki, ha megtalálod? - puhatolózik szerelmem finoman. Jaj annyira odavagyok érte, mindig tudja mi kell nekem. Mindenben segít nekem és tudom, hogy sohasem bántana meg. Arról meg ne is beszéljünk, hogy annyira jól csókol. Még nem voltunk úgy együtt, anyám nem engedné vagy nem is tudom. De biztos vagyok benne, hogy vele az is csodálatos volna. Elmosolyodom. Kezemet a tarkójához helyezem miközben vezet és megsimítom azt.
- Köszönöm, hogy mellettem vagy. - mondom őszintén. Nélküle biztos nem sikerült volna, hogy most útban legyek New Yorkba. - Ja és persze azt is, hogy segítettél nekem. Nagyon gyorsan találtál egy lakást számomra. - nevetek feléje. Igazából magam sem értem, hogy ment ilyen könnyen. Egyik nap megbeszéltem vele a terveimet, a következő napon pedig már azzal jött, hogy talált egy lakást nekem. Pedig New Yorkban nem olyan könnyű ez a feladat. Maximum azoknak, akik bennfentesek arra felé.
Elgondolkodva magam elé meredek. De hisz Chris azt mondta még sose járt New Yorkban. Mégis se perc alatt lakást talált nekem. Aztán meg azt mondta, hogy ő nem fog velem lakni, mert van hol laknia, de majd átjár sokszor hozzám. Várjunk csak. Ha Chris nem járt sose New Yorkban elmondása szerint, akkor mégis hogyan lehet lakása vagy mije ott? Az is furcsa, hogy GPS nélkül tudja az utat arra felé, mintha már többször járt volna oda. Mit rejteget? Miért hazudott?
Ah biztosan csak képzelődőm. Majd elmondja ha akarja az igazat. Biztos csak a munkája miatt jár oda. Nyugtatom meg magamat és ismét feléje nézek kedvesen mosolyogva. Még egy puszit is küldök feléje.
- Annyira örülök neki, hogy velem tartasz New Yorkba. legalább nem leszek egyedül még ha nem is laksz majd velem. - mondom fejemet vállára hajtva. Félrehúzódik és leállítja az autót. Ujjaival állam alá érve felemeli arcomat közel az övéhez.  
- Én is nagyon örülök neki. - csókol meg szenvedélyesen - Tudod jól, hogy a nap legtöbb percében veled leszek. Nem lakhatok veled, de ott leszek. - nem firtatom tovább a kérdést csak vissza helyezkedem az ülésre. Ő pedig elindul.
- Egyébként most, hogy eljöttél otthonról szívesebben megyek majd nálad. - rá pillantok. Mit akar ezzel mondani. - Van egy olyan érzésem az anyád nem kedvel túlságosan. - azt hiszem jól látja. Néha én is azt érzem, hogy az anyám nem kedveli őt.
- Jaj ugyan már. - kuncogok megpróbálva megnyugtatni őt. Az utunk további része csendesen telt egészen New Yorkig.
Vajon megtalálom ott az apámat? Milyen lesz? Olyan ahogyan elképzeltem, vagy más? Választ kapok a kérdéseimre? Anya mit fog szólni mindenhez? Haragudni fog rám? Megtudok állni a saját lábamon itt New Yorkban?