Ha valakinek olyan barátja és főnöke van egy személyben mint Patrick Kincaid, az igazán szerencsés embernek érezheti magát. Félig ír, félig amerikai, félig kicsit angol, de nagyon udvarias és jó humorú ember, akire bármikor lehet számítani. Még akkor is, ha olyan helyzetbe kerülök, amire nem igazán létezik jó megoldás. A munkám alapvetően a szülővárosomhoz köt. Különös talán de soha nem akartam innen elköltözni. Valahogyan nem éreztem azt, amit sokan, hogy a nagyvilág kinyílik előttem és tulajdonképpen akármi lehet még belőlem. Igaz tizennyolc évesen, egy apró élettel a pocakomban, akit eszembe sem jutott elvetetni, valahogyan nem voltak olyan nagyratörő terveim, mint a legtöbb korombeli lánynak.Nekem az volt a legnagyobb gondom, hogy hol tudok legolcsóbban babakocsit, és gyerekágyat beszerezni, és nem az, hogy érettségi után melyik egyetemre adjam be a jelentkezési lapom. Egy ideig voltak ilyen irányú elképzeléseim is, de végül letettem róluk. Tizenhat évesen csillagász akartam lenni, és a NASA-nal dolgozni. Multaságos visszagondolni, hogy az a lány mintha soha nem is létezett volna, csak az én fantáziámban. Aztán tizenhét évesen szerelembe estem, hogy végül pofára ejtsenek, és ott álljak várandósan, nem sokkal az érettségi bankett előtt. Anyával egy időre átköltöztünk Palmyra-ba, nem messze a Hoozier nemzeti parktól egy kis erdei faházba. Itt hordtam ki a gyermekemet, és a szülés előtt egy hónappal tértünk csupán vissza, amikor már biztos lehettem benne, hogy a régi ismerősök nagy része megkezdte az egyetemi tanulmányait, a gólyatáborokban volt, vagy bárhol, csak nem Indi-ben.Nem titkolni akartam a lányomat, hanem egyszerűen kerülni akartam a szánakozó pillantásokat. Patrick-el akkor ismerkedtem meg, amikor Enid még csak pár hónapos volt. Egy egész torony vörösbab konzervet borítottam rá a szupermarketben...vicces volt, és a vége egy kávé meghívás lett. Patrick soha nem közeledett hozzám férfiként. Nem azért mert nem jegyezte volna meg többször is, hogy szépnek talál, hanem mert meleg volt, és három éve boldog kapcsolatban élt. Ellenben ő lett a legjobb barátom, és amikor fél év múlva ő lett a helyi legnagyobb rádió igazgatója, munkát ajánlott nekem.Tizenöt éve töretlen lelkesedéssel vezetem az éjszakai műsorsávot minden szerdán- pénteken és vasárnap este tíztől hajnal négyig. Megszoktam az éjjeli bagoly életet, és azt hiszem már nem is nagyon tudnék leszokni róla.
Most azonban olyan változás előtt állok, amely alaposan felforgatta az életemet, és minden bizonnyal nincs még vége. Enid több mint három hete szökött meg a hitelkártyámmal, hogy felkutassa az apját New Yorkban. Eleinte nem akartam semmit tenni. Tizennyolc évesen elért egy olyan önállósági fokot, hogy maga hozza meg az élete súlyos döntéseit. Nem azért hagytam, hogy szenvedjen, hogy hibát hibára halmozzon, hanem azért, hogy érezze a döntései súlyát. Ettől még féltettem. Főleg mert a banki értesítők alapján, és az összegek és a részletező alapján amiket kifizetett, gyaníthatóan nem egyedül indult útnak. Hogy féltettem? Igen. Mert volt egy sejtésem, hogy ki az aki segít neki ebben az egészben.Nem bíztam a fiúban az első perctől fogva, de nem akartam direktben lebeszélni Enidet bármiről. Az első reakció úgyis a tiltakozás lenne, vagy a csakazértis. Féltettem….mert éppen ennyi idős voltam amikor teherbe estem vele, és az anyám is, amikor velem...mintha egy átok ülne rajtunk, a Meldon lányokon, és attól tartottam, hogy az enyém is valami ostobaságot fog elkövetni.
Sokat tépelődtem és hezitáltam, hogy utána induljak, vagy egyszerűen hagyjam, hogy megtalálja az apját, hogy beszéljen vele, majd hazajöjjön és számonkérjen. Mert egyértelmű, hogy az egésznek a felelőse javarészt én vagyok. Én vagyok aki meghozta egykor azt a döntést, hogy megtartom őt, és én aki nem mondott el semmit Nik-nek, amikor még lehetett volna. Talán mert nem akartam, hogy felelősnek érezze magát érte, nem akartam, hogy állandóan ott lógjon a nyakunkban, hogy, látogassa a lányát, hogy el kelljen viselnem a jelenlétét azok után amit velem tett.Igazságtalan voltam. Ennyi év távlatából már tisztán látom, mégsem tudom meg nem történtté tenni az egészet. Sem a döntéseimet, sem pedig azt, hogy visszatartsam valahogyan Enidet. Ezért az egyetlen jó megoldás mellett döntöttem: utánamegyek. Még soha azelőtt nem jártam New York-ban. Valahogyan kimaradt az életemből.Jártam már Torontóban és Detroitban, de New Yorkban még soha. És, hogy miért hivatkoztam korábban Patrick-ra mint a legjobb barátra? Mert az utazást úgy tudtam megvalósítani, hogy mellette a munkám is megmaradhatott. Patrick elintézte, hogy az egyik manhattani stúdióból, ami a KCW5 rádió tulajdona, sugározhassam a saját műsoromat a megszokott időben. A műsor átjátszásáért nem kellett fizetni a stúdiónak, kizárólag a hely bérleti díjáért. Azt hiszem ez igen csekély áldozat azért, hogy a lányom közelében lehessek.
Patrick szerzett nekem egy apró kis garzont a Central Park nyugati részén. Igaz a hatodik emeleten volt egy lift nélküli társasházban, de ez sem volt olyan lényeges. Rosszabb körülményekhez is alkalmazkodtam volna.
Enid címe megvolt, a banktól kapott részletes hitelkártya kimutatás alapján. Szóval igazán minden adott volt, hogy felkeressem a lányomat. Csak még azt nem tudtam melyik lenne a legalkalmasabb időpont.Nem akartam ráijeszteni, nem akartam rábeszélni semmire ahogyan lebeszélni sem szándékoztam.Én egyszerűen csak tudni akartam meddig jutott, hogy mennyire kitartó, hogy kivel él és hogyan. Még soha nem töltött távol tőlem hosszabb időt, ahogyan én sem nélküle. Már ez a pár hét is szokatlan volt.
Végül a szombat mellett döntöttem. Egyrészt mert nem kellett este dolgoznom, másrészt meg talán szombatra enged magának egy kis pihenőt. Talán elmegy szórakozni is este, nem tudom. Sosem tiltottam neki, noha mindig is féltettem. Talán a kelleténél jobban. Megpróbáltam felnőttként kezelni az utóbbi időben, de nem tudtam másképp nézni rá, mint az én kicsi, gyönyörű, lázadó lelkű okos kislányomra.
Délután öt körül indultam el. Beugrottam még az egyik apró szupermarketbe, ahol vásároltam egy kisebb grillcsirkét, puha kenyeret, két flakon jó minőségű narancslevet és egy egész korrekt minőségűnek tűnő sajttortát. Egy helyes kis hableány nyakláncot is megláttam a pénztárban sorba állva és mosolyogva emeltem le,, majd tettem a holmik közé. Igazi fiatalos bizsu volt, a jobb minőségűek közül, és Enid odavolt a hableányokért….hiába nőtt fel, és valószínű erről nem is igazán beszél senkinek, de én tudom. Ahogyan még elég sok minden mást is. Nem akarom elengedni a kezét. Nem hagyhatom éppen most magára, bár az biztos, hogy a teljes igazságot nem akarom még felfedni előtte. Talán nem találjuk meg az apját, talán nincs is a városban, talán nem kíváncsi ránk….bárhogyan is legyen, még óvni akartam őt az egésztől ameddig csak lehet.
Fél 7 körül értem a kis lakáshoz, ahol Enid lakott, a jelek szerint egyelőre egyedül.Legalábbis a bérleti szerződésben ez szerepelt. Igaz, már kíváncsi voltam, hova lett az, akivel feltételezésem szerint megszökött, de talán erre is fény derül. A papírzacskót megigazgattam a kezemben, és csengettem. Halk kis bimbam hang szűrődött ki az ajtó alatt, és nagyjából egy-két percet kellett várnom, amíg a biztonsági láncot a másik oldalon kinyitják, a kulcs is fordult a zárban, és amikor kitárult a bejárati ajtó Enid mosolygós arcával találtam szembe magam. De ahogyan meglátott ez a mosoly le is olvadt és riadt őzike szemekkel, értetlenül meredt rám.
- Hát, azért reméltem, hogy nem ez lesz az első reakciód, amikor meglátsz, szóval, hogy örülni fogsz nekem, vagy ilyesmi. Főleg mert nem üres kézzel jöttem.- mozgattam meg egy kósza mosollyal a kezemben a papírzacskót. Oldani akartam a riadalmát, és reméltem, hogy a lágy hangom a kissé vicces megjegyzésem tudatosítja bennem, hogy nem rossz szándékkal jöttem.
- Ha már fizettem érte, be is jöhetek ebbe  a lakásba?-  kérdeztem még mindig vidáman. Igen….igen tudok a kártyáról, hogyne tudnék, ahogyan ő is tudhatja, hogy bármikor letilthattam volna, mégsem tettem.Kicsit be is kukucskáltam mellette, hogy lássam hol él jelenleg. Igazi kis kuckó volt, amit már félig a saját stílusára formált. No igen. Enid mindig is céltudatos de szelíd lány volt. Jobb mint amilyen én valaha is voltam az ő korában.