Sokáig azt hittem jó anya vagyok. Mindent igyekeztem megadni neked amire csak erőmből telt, hiszen én is akárcsak te, apa nélkül nőttem fel, és hozzád hasonlóan én sem ismertem soha az apám. Nehogy azt hidd Kisvirágom, hogy nem akartam én sem sosem megtudni ki volt, mert ezzel a tudattal együtt élni, tisztában vagyok milyen teher. Mintha nem tudnád ki is vagy valójában, mintha hiányozna valami a teljességhez. De az akkori énem, a fiatal, éppen csak tizennyolc éves még mindig kicsit gyerek lelkem így döntött. Apád elment, és én soha nem akartam, hogy többet tudj róla. Tulajdonképpen fogalma sem volt róla, hogy várandós vagyok veled, és bár alkalom lett volna megmondanom neki, mégsem tettem. Megszülettél, és én azt mondtam neked, hogy az édesapád nem volt rád kíváncsi. Holott az igazság az, hogy még csak nem is tudott rólad. Gyerekként természetes volt neked, hogy csak én és a nagyi vagyunk, hogy ránk számíthatsz bármi is történik veled az életben….de az idő előrehaladtával, ahogyan idősebb lettél nem hagyott nyugodni a gondolat, én pedig egyre kevésbé tudtam hazudni neked. A történeteim sántítani kezdtek így aztán egy alkalommal elmondtam neked, hogy az apád volt életem első és egyetlen szerelme, hogy nem véletlen nem kerestem soha neked másik apát, mert már van...csak éppen máshol. Elmondtam azt is, hogy tulajdonképpen azért lett vége, mert egy házibulin rajtakaptam őt az akkori legjobb barátnőmmel, Ericával. Aztán már csak azt, hogy elment a városból és ha jól tudom, jelenleg New Yorkban él. Nem tudom mennyire volt jó ötlet neked ezt elmondanom, leginkább azt hiszem azt kellett volna kihagynom, hogy tudom merre találod őt. Csak éppen te nem vagy vele tisztában, hogy ő nem tud rólad semmit, ő pedig azt nem tudja, hogy te egyáltalán létezel. Egy napon aztán olyasmit tettél amit talán én is fontolgattam egykor, amikor az apámat meg akartam keresni, csak én túl gyáva voltam hozzá. Te már most erősebb vagy. Elloptad a hitelkártyámat és magad mögött hagytad Indianapolist. Csak annyi üzenetet hagytál, hogy engedjelek megismerni a múltadat, hogy el tudd kezdeni a jövődet. Nem tiltottam le a hitelkártyát, tudni akartam meddig jutsz. Több napig reménykedtem, hogy feladod, ám egy napon a banki értesítőm szerint egy new york-i lakást béreltél ki egy hónapra. Eljutottál tehát a nagyvárosba, én pedig nem hagyhatlak egyedül. Szembe kell néznem nekem is az igazsággal, és ezzel együtt az apáddal is. Hiszen egykor meg akarta magyarázni a történteket, ám én süket voltam, nem akartam tudni. Most annyi év után talán te leszel aki miatt képesek leszünk elásni a csatabárdot. Csak ne legyen túl késő. (A karakter alapvetően egy jógyerek, semmi keménydrogok vagy ilyesmi, csak egyszerűen keresi a helyét a világban. Szeretném ezt a vonalat megtartani, mellette pedig viszonylagos szabad kezet adni a megalkotónak, hogy kedvére formálhassa az identitását, a kis lelkét, úgy alapvetően bármit. Remélem sikerül saját kis baráti kört, kapcsolatrendszert is kialakítani, én meg itt leszek a háttérben. Ki tudja, talán vissza sem térünk Indianapolisba. Az előtörténetem nem kötelező, de ha akarod akkor elolvashatod esetleg kapsz némi támpontot.)