Most azt akarod, hogy akadjak fenn? Az ember már szarni se járhat nyugodtan a slozira, mert a főnöke biztosan akkor tenyerel rá arra a telefonra, ami a túlvégen, azaz nálam hisztizve csörömpöl. Szerencse, hogy nem állítottam be valami nyomorék csengőhangot, mert most Lou Bega Mambo nr. 5-ja üvöltene teli torokból, de még az is megeshet, hogy Subscribe lenne. Ki tudja, mert nem voltam túl nagy zene fanatikus, igazából mindent le lehetett tolni a torkomon. Már zenét, kaját, azért nem voltam mindenevő. Szóval ott tartottam, hogy épp a csendes perceimet éltem ki ott, ahova már a király is egyedül járt ezekben az időkben, amikor Webb, az egykori majdnem sógorom úgy gondolta, hogy hiányzom neki.
- Logan, már legalább fél órája itt kellene lenned! - hát neked is helló, ember. Még, hogy köszönés, minek az.
- Szevasz, John! Mi a pálya? Remélem jól van a macskád is - legalább én tartsam be az illemszabályokat, nem igaz?
- Milyen macska? - pillanatnyi hatásszünet. - Te most a nejemre gondolsz, te tulok?! Azonnal told ide a képed. Kapsz rá egy órát, és ne késs, különben feldugom a seggedbe a seprűnyelet - mintha fogott volna valaha is a munkahelyén seprűt. Csak a takarítók tudták, hogy merre vannak ezek a szarok, minket azért eléggé más érdekelt, és más feladatunk is volt a partiőrség berkein belül. Nem mondanám könnyes búcsúnak, amit Webbtől vettem a telefonon, és ha már volt egy órám, akkor legalább két percet azzal töltöttem, hogy a legfeketébb pólómat válasszam ki, mert ugye az ember a főnökének még szabadnapján sem mond nemet. Főleg, ha az irodába kéreti. Nem aggódtam, hogy esetleg az elbocsájtásomat kellene aláírnom, de már egészen ovis koromtól fogva utáltam bent lenni az igazgató irodájában, azóta azért a tegyék meg tétjeiket tétek kissé felértékelődtek. Akkor csak azért voltam kérdőre vonva, hogy miért gáncsoltam ki Jimmy-t, vagy épp miért löktem bele a bokorba Amy-t. Most... hát ezek miatt csak elküldene a halál faszára.
A gond csak ott kezdődött, hogy hajnali 10-kor délelőtt, pénteken átjutni Staten Islandre, a központba Brooklynból a Verrazzano hídon keresztül lehetett a leggyorsabban és így is legalább negyed órányi dugóra voltam már úgy ítélve, hogy még csak bent sem volt a seggem az autóban. Gondolhatod, mennyire vágytam erre a csodálatos útra oda, ahol biztosan nem a Télapó szerkójában fog rám várni John.

Az úr ötvenkilencedik percében, amit kaptam Johntól, léptem át a központ ajtaját, hogy a mindig frankón fánkot zabáló és a sztereotípiákat teljes mértékben kiélvező Floyddal találjam szembe magam, aki már söpörte is le a mellkasáról az édesség maradványait, ahogy meglátott. A kocsikulcsok épp ugyanabban a pillanatban süllyedtek el a zsebemben.
- Maradt még? Az oreos a kedvencem - vigyorogtam rá Oliverre, aki már készségesen pakolta fel a csak hat fánkot elbíró dobozt a pult tetejére. Mindegyikből hiányzott legalább a fele, de nem voltam finnyás, simán lesmároltam a fél fánkot, ezért kihalásztam a megfelelőt, hogy egy intéssel megköszönjem neki a segítséget, mert ma sem halok meg cukortúladagolás nélkül. Nem bántottam a csókát, jó ember volt alapvetően, de a fronton őt lőné ki az ellenség első körben, mert nem volt jó formában, és a bőre alatt inkább háj volt, mint izom, de tök általános témákat illetően pazarul elbeszélgettünk, mióta ismerem a tagot.
A lift helyett a lépcsősort választottam, végül is csak a harmadikig kellett felslattyognom, de menet közben azért sikerült még ráérős beszélgetésbe elegyednem néhány nem ismert, vagy csak látott munkatárssal. A felére nem emlékszem és a nevüket meg meg sem próbáltam megjegyezni, épp elég volt nekem az, hogy a saját csapatom tagjainak furcsa neveire képes voltam figyelni. Ott volt például Mendes, akinek a neve még csak versenybe se szállhatott a lengyel felmenőkkel bíró Kolodziejczykkel. Feladtam, hogy valaha is megpróbáljam lebetűzni.
Öt perccel később a kopogásomat követően már bent is voltam Webb irodájában, de az ott uralkodó állapotokra nem voltam felkészülve. Pontosabban csak egy bő másodpercbe telt, amíg felmértem a látottakat.
Jennifer.
Még mindig borzasztóan dögös volt, és még mindig a fél lábamat adtam volna érte, ha a feleségem lenne. De elváltunk, úgyhogy ezt a kijelentést most vissza is szívom.
- Ezért kellett sietnem, John? - érdeklődtem meg az asztal mögött ülőtől, rámutatva gálánsan - inkább menj a picsába jelentéssel - Jen felé.
- Igen, elég fontos, amiért Jen itt van, szóval parkold le a segged valamelyik fotelben és hallgasd végig őt - mondjuk úgy, hogy Webbnek az unokahúga irányában mélyebb érzései voltak, mint nekem. Még egy pillantást megengedtem magamnak Jennifer irányában, aztán lehajtva a fejemet csak elmosolyodtam.
- Nem gondolnám, hogy ezt a szabadnapomon kellene - kezdtem bele, de John már emelkedett is meg a székről. A barna meg még mindig a fotelben ült és várt türelmesen.
- Ez parancs volt, Smith, ne kelljen kétszer mondanom - van az a boss hang, amire nem tudsz nemet mondani. Én se tettem, helyette csak megráztam a fejem, és már fordultam is ki az ajtón, hogy a lehető leggyorsabban elhúzzam a belem, de csak addig sikerült eljutnom, hogy majdnem elvittem a folyosón egy szőke ciklont. Tényleg, mert a lendülettől fennakadtam rajta, vagyis inkább ő bennem, ezért a könyöke után nyúlva tartottam meg őt és néztem bele a kék szemeibe. Mennyire kicsi már ez a nő?!
- Bocs! Figyelj, ha oda be akarsz menni Webbhez, inkább ne tedd - elindultam arra, amerről érkezett a nő, hátha a birkaeffektust követi ő is, és megindul a nem létező nyájam után. - Én is tudok neked segíteni, nem kell egyből menni a főnökhöz - esküszöm próbáltam meggyőző lenni, főleg úgy, hogy a kezében lévő papírkötegeken szélességi és hosszúsági fokok szerepeltek, a víz alatti domborzat rajzolatokkal együtt. Na nem annyira voltam meggyőző, hogy azzal feljelenthessen szexuális zaklatás vádjával. Nem tett volna jót a (jó)híremnek az. - Mit találtál? - mert még mindig a papírköteget néztem, automatikusan kinyújtva a kezemet annak irányában, hogy esetleg átadja a nő a dokumentumokat. Reméltem, hogy nem Alice és az ő kis titkai keltek életre.

let's start something together

Ilyen gyorsan még egy nőt se sikerült meggyőznöm. Na nem azért, mert ne tudtam volna, de a főnökkel mindig szar volt példát statuálni. Az ember nem szívesen ment be hozzá egy lefejezésre, még akkor sem, ha az tulajdonképpen dicséret lett volna. Ahogy a kezembe kerültek a papírok, csak egyetlen másodperccel hosszabban sikerült elidőznöm azokban a nagyon is kék íriszekben. Tökéletesen állt a szőkének, és reméltem, hogy ez volt a természetes színe, nem pedig egy szaros kontaktlencse tette ilyenné.
- Értem - bólintottam is a probléma bevezetésére, alig nézve végig a fedlapon lévő adatokat, mert még mindig a nő arcvonásait néztem. Egy ideig. Még a nevét se tudtam, és olyan információkat közölt velem, és elhitt mindent, amit lehet nem kellett volna. Webb mi a francért nem tesz ez ellen semmit sem? - Ha egy teljes hétvégén nem volt semmi mozgás a kikötő irányában, a hajó fedélzetén sem láttak semmit a kamerák? - érdeklődtem meg a noname lánytól, végre felemelve a legfelső oldalt, hogy a leírtakat átfussam. Nem mintha nem lett volna már mindegy. Akár mészárolhattak is a hajón. Akár bombát is készíthettek rajta - ezek szerint, mert senki nem volt képes elvégezni azt a munkát, amiért a cég, és ezáltal az állam fizetett nekik, csak hogy képesek legyenek kajára költeni, ruhát venni, és hogy cserébe a kurva pénzért, még munkát is elvégezni, alaposan, úgy, ahogy kellett volna. Nem az én dolgom lett volna ezt tovább adni az itt és a kikötőkben dolgozóknak, de mindig is irritált a hanyag munka.
- Szóval volt egy hajónk, ami gyanús volt, és két napig senkinek sem jutott eszébe, hogy átvizsgálja? Ezt akarja mondani, Miss.. - akadtam el, megint a nő szemeibe nézve, várva arra, hogy bemutatkozzon. Nem szívesen mentem volna tovább felbaszódva Johnhoz úgy hivatkozva erre a szőkére itt, úgy, ahogy nem érdemelte volna meg. Meg lehet, hogy Jennek sem kellett volna azt látnia, hogy kéz a kézben bevonulok a nagybátyjához egy kis szőkével, számon kérve a felettesem. Ő abban a főnök székben ült, amire nekem soha nem fájt a fogam.- Miért kivétel a hétvége a munka alól? - kérdeztem megint logikusan, mert azért ne játszunk már Isteneset, hogy egy szaros vasárnap megpihenünk, szombaton meg részegre isszuk magunkat partit. Ennyire amatőrnek nem kellene lenni. Ha úgy is hangzott, nem a nőt akartam lebaszni a két kis virgácsáról, mert neki aztán másokhoz még inkább köze sem volt, csak érdekelt a véleménye, és hogy ő milyen hozzáállással dolgozott ott, ahol. Biztos, hogy nem vinném őt terepre. Ahhoz túl dögös volt. Ez a megállapítás pedig nem azt jelenti, hogy itt és helyben fel akarnám őt tenni egy asztalra, de volt szemem. Kettő is.

let's start something together