▸mirror◃
▸ rendes srác, hatalmas szívvel, aki eljátsza a rideg, nemtörődöm stílusú bunkót annak érdekében, hogy soha ne csalódjon az emberekben.
▸ nem tud másokat a sorsára hagyni. ha valakiről úgy ítéli meg, hogy bajban van, egyből segíteni akar neki függetlenül attól, hogy ismeri-e az illetőt.
▸ sokat mosolyog... de csak akkor, ha nem látják mások!
▸ könnyen megszeret másokat, ezért nagyon tartózkodó mindenkivel szemben.
▸ soha nem mesél magáról, ellenben nagyon jó hallgatóság.
▸ nem túl megfontolt, inkább spontán életmódot folytat.
▸ képtelen hazudni.
▸ makacs. ha valamit a fejébe vesz, azt mindenáron el akarja érni.
▸ nehezen mutatja ki az érzéseit.
▸ jó emberismerő.
▸ borzalmas tanácsadó.
▸ sokan félreismerik, mert képtelenek meglátni a hűvös stílusa mögött azt, ahogyan a szeretteire próbál vigyázni.
▸ ő maga is beismeri, hogy sokszor tuskó tud lenni.
▸ nem veszi észre, ha valakinek az érzéseibe belegyalogol.
▸ végtelenül türelmes.
▸ képtelen eltűrni, hogy valaki kioktassa, vagy úgy beszéljen vele, ahogyan azt ő nem tartja magához méltónak.
▸ bár ezt sosem vallaná be, de fele annyira sem magabiztos, mint ahogyan azt a világ felé mutatja.

▸side effects◃
▹ természetesen göndör haja van, amit eléggé utál is, mert reggel nagyon sok időbe telik, hogy valami normális frizurát csináljon belőle. több hajformázó és ápoló cuccal rendelkezik, mint egy nő, mert nagyon érzékeny a hajára.
▹ sok rajongója azt hiszi róla, hogy félvér, mert gyakran használ világos kontaktlencséket - kékeket általában - és sokszor festeti a hajszínét szőkére. emellett az arcvonásai alapvetően határozottabbak, mint egy ázsiainak, kifejezetten nagy szemekkel orral és telt ajkakkal rendelkezik.
▹ nagyon fehér a bőre, ami miatt nyáron mindig rák vörösre ég. pár éve igyekszik ezt megelőzni, szóval március környékén szoláriumba kezd járni minden évben.
▹ egy kicsit talán metroszexuális.
▹ folyamatosan követi a divatot, de már nagyon fiatalon kialakított önmagának egy saját stílust, ami máig sem változott túl sokat.
▹ a legtöbb ruhája fekete pedig jól áll neki a bordó is, de valahogy mindig a sötét szín mellett dönt
▹ férfi létére több ékszert visel, mint egy nő. általában fülbevaló, minimum két gyűrű, karóra, karkötők, és azok a gettósfuxok is mind rajta vannak, de valahogy jól tud ez állni neki, és egyáltalán nem tűnik soknak.
▹ imádja a különböző fejpántokat és sapkákat, amiket viszonylag gyakran is hord, ha nincs hangulata a hajával szórakozni (sok van neki és hosszú)
▹ nem túl magas (kb. 174-176 centi lehet), de a sok sport miatt összességében nagyon szép teste van

▸voices◃
▸ a családjában a húgán kívül senki sem támogatta a zenei karrierjét
▸ a szülei azt szerették volna, hogy ügyvéd, vagy orvos legyen, és bár elég jó tanuló volt mindig, ettől függetlenül nem szeretett volna ilyesmi pályára lépni.
▸ könnyen tanul nyelveket, ezért is beszéli anyanyelvi szinten az angolt (ausztrál akcentussal), a franciát és a koreait is. középszinten beszél japánul és kínaiul és valamennyire tud még pár egzotikusabb nyelven.
▸ csupán 18 éves volt, amikor írt egy levelet a családjának és elment Sydneybe, hogy zeneszerzőnek tanulhasson.
▸ kiskora óta zongorázik és gitározik.
▸ a zenei karrierje beindulását lényegében a k-pop láznak köszönheti, amiért fiatalon rengeteg covert csinált és töltötte fel a youtube csatornájára őket.
▸ 20 évesen szerződtették le egy ausztrál lemezkiadóhoz, és bár világhírnévvel nem rendelkezik, ettől függetlenül pármilliós rajongótábora már van.
▸ rengeteg sportot kipróbált már: gyerekkorában úszott és focizott, majd tinédzserként kezdtet el bokszolni, ami ma is nagy kedvence.
▸ szeret túrázni és világot járni.
▸ a sok sport miatt világ életében rengeteget evett, és soha nem is volt különösebben válogatós. idővel ő maga is megtanult főzni, amikor magára maradt.
▸ dohányzik... és néha mást is kever a cigibe.
▸ meggyőződése, hogy a szülei gyűlölik, pedig igazából csak túlféltik a fiúkat. végül emiatt szakította meg velük a kapcsolatot, és döntött úgy, hogy inkább a saját lábára áll.
▸ könnyen elhitette magával, hogy önmagán kívül jelenleg semmi más nem fontos az életében.
▸ egy hajszál választja el attól, hogy egy énközpontú kis szemétládává váljon, szóval sok szeretetre lenne szüksége a jövőben...

Mosolyogva fordultam hátra, amikor megéreztem egy meleg, terebélyes kezet a vállamon... És ez a kis vigyor úgy fagyott le a képemről, mintha legalább egy pszichopata sorozatgyilkost fedeztem volna fel magam mögött, aki határozottan arra hajt, hogy darabokra szaggassa a testem. Viszont nem... Nem döbbentem meg. Csupán csak egy majdhogynem udvariasnak mondható arckifejezést vettem fel, amit majdnem azonnal tönkre is tettem az először össze, majd kérdőn felvont szemöldökeimmel.
Évek óta nem találkoztunk már, ezért számomra is furcsa volt a helyzet. Én magam sem tudtam, hogy mit kellett  volna mondanom neki. Lényegében ugyanaz a srác voltam, aki annak idején eljött otthonról, és talán ez lehetett az oka annak is, ahogyan a búcsúlevelem szavai kezdtek el visszhangozni a fejemben:

„Drága Anya és Apa!
Sajnálom, de mire ennek a levélnek a sorait futjátok át, én már nem leszek itt. Képtelen lennék a szemetek elé állni, szóval itt szerettem volna a tudtotokra adni mindazt, ami miatt ezt a döntést hoztam meg.
Tudjátok... Félek. Félek attól a jövőtől, amit nekem szántatok. Félek másokról olyan szinten gondoskodni, ahogyan ti várjátok el tőlem. Képtelen lennék tiszta lelkiismerettel akkora felelősséget venni a nyakamba, amekkorát ti vártok tőlem. Nem tudnék teljes válszélességgel a bíróság előtt védeni valakit, mert folyamatosan attól félnék, hogy egyszer remeg meg a hangom, ami miatt csődbe dönthetek egy családot. Ugyanakkor képtelen lennék szikét ragadni a kezembe, mert az is ugyanúgy megremeghet és akkor talán valakinek a halálát okoznám... Nekem ehhez nincs elég önbizalmam, és nem vagyok elég ambíciózus ahhoz, hogy beválthassam az álmotokat. Sajnálom, és szeretlek titeket!
Namin”

Most viszont... Nem voltam benne biztos, hogy teljes mértékben ugyanezt érzem. Pár pillanatig a pókerarcom mögött küzdöttem az érzéseimmel, figyeltem apám kezét, ami lassan az arcomra simult, majd hirtelen, mintha legalábbis áramütés ért volna, inkább hátraléptem, és elnéztem róla. Lényegében minden, amit elértem a saját érdemem volt. Mert a szüleimtől támogatást sosem kaptam, és itt nem is az anyagiakra gondolok, mert képtelenek lettek volna kifizetni azt az iskolát, ahova felvételt nyertem. De néha egy „hogy vagy köcsög?” szerű üzenet azért kurvára jól esett volna.
- Rég volt már, édesapám – szólaltam meg ridegen, majd a fél karommal átölelt szörfdeszkámat lefektettem a homokba, és helyet foglaltam rajta. Csak a tekintetemmel céloztam meg a deszka másik végét, hogy ott teheti meg ő ugyanezt, de egy szót sem szóltam hozzá. Nyilvánvalóan akar tőlem valamit, szóval csak szerettem volna megvárni, hogy kinyögje a dolgot.
- Megváltoztál, Min – pillantott végig rajtam, miközben én előbányáztam a farzsebemből a cigimet, amit pont úgy... nos hát most szerettem volna elszívni. Milyen jó, hogy az öreg még meg is jelent, és már rögtön hangulatba is kerültem az enyhén megfűszerezett szálhoz.
- Hát nyilvánvalóan. Kicsit megöregedtem – mutattam rá a tényre, felvont szemöldökkel – Emberek változnak. Te sem voltál ennyire ráncos, mielőtt leléptem. Pedig arra számítottam, hogy minden problémádtól megszabadulsz akkor.
Talán egy kicsit csípősebb volt a nyelvem, mint anno, de apám csak az ujjait összefonva bólogatott. Ezek szerint az én véleményemet is elfogadja, ami nem feltétlenül rossz.
- Régebben nem dohányoztál – emelte ki a lényeget, mire én csak megrántottam a vállam. Pár szippantás után viszont a következő megjegyzést tette – Elég furcsa szaga van annak a cigarettának.
Én magam csak egy lesújtó pillantást vetettem rá, de aztán csak rántottam egyet a vállamon, és hagytam kicsúszni az igazságot a számon.
- Hát apukám, ha tudtam volna, hogy meglátogatsz, akkor minden bizonnyal valami erősebbet szerzek a díleremtől – jegyeztem meg epésen, és mindez éppen elég volt ahhoz, hogy behergelhessem magam – Tudod, én már nem igazán vagyok a családod tagja. Onnantól kezdve, hogy eljöttem otthonról, és egyetlen kérdést nem kaptam felőletek, egyedül maradtam. Minden bizonnyal Aicha-t is eltilthattátok, amit megint nem értek, mert felnőtt nő, hagyhatnátok eldönteni neki, hogy mit csináljon, de ettől függetlenül rá is haragszom szóval... Csak lökjed gyorsan, hogy mit akarsz tőlem, aztán pedig menj haza anélkül, hogy még egy megjegyzést tennél az életstílusomra, mert semmi közöd nincs ahhoz, hogy mit csinálok.
Pár percig csak némán meredtünk egymásra. Az én arcomról semmit sem lehetett leolvasni, apám pedig megdöbbenve vette tudomásul, hogy ténylegesen más lettem. Már nem függök tőle, ezért lényegében nem tud parancsolni nekem.
- A húgodról van szó – kezdett bele végül halkan, majd a naplementét kezdte el bámulni – Anyáddal New Yorkban vannak...
- Hát ez fantasztikus – vigyorodtam el kissé gúnyosan – És nekem ehhez mi közöm van? Ez itt Sydney, Papa. Nem tudok csak úgy átugrani!
- Az istenért, ne vágj már a szavamba! – csattant fel, mire egy pillanatra ismét kisfiúnak éreztem magam, és csak megszeppenve pillantottam felé – Aicha megsérült, ami miatt kórházban van.
Ezen az információn viszont eléggé megütköztem. Soha nem tudtam Aichat teljesen kizárni az életemből, igazából minden évben vásároltam neki ajádnékot a szülinapjára, és a fiókom tele van a neki írt leveleimmel, amiket végül sosem küldtem el neki az elmúlt hat évben. Küzdöttem az érzéseimmel, mert ténylegesen egyedül akartam maradni már egy ideje. Jól éreztem magam itt, mert nem volt rajtam az a családi nyomás, amit elsőszülött – és fiú – révén mindig a vállaimra pakoltak a szüleim. Viszont ettől függetlenül a húgom...
- És én most mit csináljak? – néztem fel végül az öregemre. A hangom elég nyugodtan csengett, de ettől függetlenül mindez hamis volt. Megjátszottam az egészet – Ha pénz kell, akkor adjatok egy számlaszámot és elutalom, de nem kell ez az egész műbalhé, oké? Én már nem vagyok része annak a családnak.