Szeretem, mikor együtt megyünk nyaralni. Bár azért az én koromban inkább a barátaival tölti az ember az idejét, de ennek ellenére imádok a családommal együtt lenni. Arról nem is beszélve, hogy kicsit ki is kapcsolódok és nem csak az egyetemre kell koncentrálnom. Bár imádom a szakomat, mindig is ügyvéd akartam lenni, mert szerintem megvan hozzá az eszem és a képességeim is elég jók ehhez, de a nagy hajtás mellett sosem szabad elfeledkezni arról, hogy nem gépek vagyunk, hanem emberek, akik igénylik a lazítást. Ezt sokan elfelejtik, még a szaktársaim is, pedig rajtuk is látom, hogy mennyire kimerültek és egy nagy alvás is már sokat segítene rajtuk. A barátnőm is pont mondta, hogy az egész nyarat azzal akarja tölteni, hogy készül a jövő évre. Én csak tátott szájjal bámultam rá, hogy ugyan minek? Nem azt mondom, fontos az elhivatottság, amikor iskolaidő van, akkor bennem is túlteng meg persze az is, hogy minden tökéletesen a terveim szerint haladjon, de nem vagyok annyira ostoba, hogy a szünetet is tanulással töltsem. Így is az élet tanít és van emellett elég bajom is. Mondjuk Braylen. Ki tudja, mikor és mit tervez csinálni. Csak remélem, hogy most nem tervez semmi extrát. Végre nyugalmat szeretnék, nem pedig utána rohangálni, hogy ugyan no, megint hova ment vagy megint mit művelt. De egyenlőre úgy fest, minden rendben van és a testvéreim is élvezik Ausztráliát. Én pedig nyugodtan feküdtnek a parton és napozhatok. Na, nem mintha sikerülne barnulnom, inkább csak leégek, mintsem valami színt kapjak, ezért is hoztam el magammal a gyerekeknek szánt 50 faktoros naptejet. Tudom, nagyon viccesen néz ki, de nem tehetek róla. Szeretem a napsütést és legszívesebben egész nap itt feküdnék kint a jó melegben, de én magam is nagyon jól tudom, hogy ha nem védekezek, akkor bizony a szép fehér bőröm helyett rákvörös leszek, amit a legkisebb mértékben sem szeretnék. Ugyan jól áll a piros, de nem ennyire és nem ennyi. Miközben a hátamat süttetem, olvasni próbálok, de valami folyamatosan eltereli a figyelmemet. Hogy ez most a víz hullámai, vagy a tengerparton sétáló embereket jelenti az mindegy. Nem tudom levenni a szememet az egyik előttem lévő párról. Apáék azt mondták, hogy lassan kéne találnom valakit, akinek majd a felesége lehetek. Ezer örömmel keresnék is, de nem úgy fest, hogy sok sikerrel járnék. A szakon a legtöbben beképzelt hülyék, az utcán pedig nem ismerkedek. A bulizás meg nem annyira az én műfajom, így még csak esélyem sem lenne magamnak találni valakit. Ilyenkor megtehetném, de kihez menjek oda? Gyanítom, ha nem koreai, vagy minimum nem úgy néz ki, mint egy ázsiai a szüleim kapásból el sem fogadnák az illetőt. De tegyük fel, hogy akad valaki. Akárki. Hogyan is szólítanám meg? Azt vallom, hogy a fiúnak kell megközelíteni a lányt és nem fordítva. Ennyi önbecsülésem azért van.
- Óha Kai! – ahogy felpillantottam a szörfdeszkám tisztításából, amit igen nagy műgonddal csináltam, lassan realizáltam a felém tartó, kirajzolódó alakokat. Az arcomra lassan egy már kevésbé szégyenlősnek mondható mosoly költözött, aztán felálltam, hogy sorba le tudjak pacsizni az egyébként nálam valamivel magasabb és jóval idősebb, ausztrál srácokkal. Én vagyok a legfiatalabb szörfoktató, és hiába erősítem fél éve a csapatot, ettől függetlenül talán ez volt az első alkalom, hogy ők becéztek. Én pedig mindig csak nem túl magabiztosan mosolyogtam a harminc pluszos csávók felé. - Látom kezdesz igazi aussieboo lenni – a David nevű férfi nevetve fúrta az ujjait az én újonnan szőkére festett tincseim közé. Én csak lehunytam a szememet, majd megrendezgettem, amik neki hála álltak össze vissza. - Igyekszik az ember... Ha már barnulni nem igazán tudok – ellenben egy év után megjelentek az arcom oldalán a picike, fehér szeplők. Tény és való, hogy egy barátomnak hála végre olyan munkát találtam, amit én magam is élveztem csinálni, bár komoly feltétele volt az, hogy ténylegesen megtanuljak szörfözni. Jó alapnak szolgált az, hogy több diákolimpián is részt vettem, ami az úszást illeti, azonban nem bizonyult teljesen elegendőnek. Sajnos az első pár hónapom nekem is azzal telt, hogy megpróbáltam fent maradni a deszkán, emiatt pedig én is elég sokat fizettem az oktatóimnak. Viszont ennek hála ők már a munkatársaimnak számítanak, én pedig olyan magabiztossággal uraltam már a hullámokat, mintha legalábbis a deszkára születtem volna. Egész jól is kerestem, mivel magas volt az órabérünk. Átlagosan egy-egy tanítvánnyal két órát foglalkoztunk egy nap folyamán és egész nap a parton voltunk. Vagy ha nekem éppenséggel nem volt rá időm, akkor becsatlakoztam valamikor és amíg világos volt, oktattuk a szörfözni vágyókat. - Az orrod hegye ettől függetlenül leégett – jegyezte meg Luke is, amikor közelebb ért hozzánk – Legközelebb ne feledkezz el róla. Bár valakinek biztosan bejön ez is. Sokat voltam cseszegetve a barátnő témával, de én a magam részéről úgy voltam vele, hogy majd jön aminek jönnie kell. Egyelőre nem nagyon számoltam be olyan lányokról, akik mondjuk tetszettek volna, pont ezért akartak feltétlenül szerezni nekem valakit. Minden alkalommal fogadásokat kötöttek arra, hogy egy általuk kiválasztott lányt vajon felszedek-e. Eddig veszítettek, mert a legtöbbjük fel sem keltette az érdeklődésemet. - Tehát, tegnap megtudtuk, hgoy a szőkéket nem kedveled. Ha már úgyis témánál vagyunk – bökdöste meg Dave a másik férfi oldalát a könyökével. Én csak felvont szemöldökkelvártam azt, hogy ki lesz a mai napra az újabb áldozat, akit feltétlenül össze akarnak hozni velem. - Mit szólnál, mondjuk... Hozzá? – alig észrevehetően intett egy tőlünk tíz méterre napozó lány felé a fejével Luke. Ahogy szemügyre vettem a lány alkatát és a vonásait, határozottan azt kellett mondanom, hogy igen, az én ízlésemnek sokkal inkább megfelelt az a típus, amit ő képviselt. Nem túl hivalkodó, ám kifejezetten kislányosnak sem tűnt. Pont tökéletes arányban voltak a domborulatai, az arca a napszemüveg ellenére is szépnek tűnt, illetve talán a legjobban a sötét, háta közepét verdeső hajkorona nyerte el a tetszésem... Szimpatikusnak tűnt. És tudtam, hogy nem fognak békénhagyni egészen addig, amíg egy lányt magamba nem bolondítok. Minden új sráccal ezt csinálták az elmondottak alapján. Mivel ők már házasok voltak, szívesen játszották a kerítőt. - Ezt fogd meg kérlek – nyomtam az egyik oktató kezébe a deszkámat, majd a shortom zsebébe süllyesztettem a kezem és úgy sétáltam oda a lányhoz. Amióta felhívták rá a figyelmemet, összesen három alkalommal nézett fel a könyvéből, pont ezért gondoltam arra, hogy nem igazán köti le. - Szia – szólítottam meg minden kertelés nélkül magabiztosan – Kai vagyok, és azokhoz a srácokhoz tartozom ott. Ha sikerült elnyernem a figyelmét, akkor határozottan a kis bódénk felé mutattam, ahol páran már ténylegesen munkába álltak. - Minden egyes nyáron a 100. turista ingyen tanulhat nálunk szörfözni. Szeretnél ez lenni? Mert akkor lehetőséged van arra, hogy egyenesen tőlem tanulj, én pedig jutalomként fesztiváljegyeket fogok kapni. Kérlek, ne hagyj cserben... Egy szelíd mosolyt költöztettem az arcomra, amitől megjelentek a gödröcskéim is. Csak reménykedtem benne, hogy egyrészről elég hitelesen hazudok, illetve ha esetlegesen elutasít, akkor egy szimpla nemet mond nekem, nem pedig mindenki előtt felpofoz, amiért zaklatni próbálom.
I left my home with any hesitation, I left it all behind me Nothing in my pocket, only my dream for music Feeling horrible especially when l know I wasn’t good enough But “I'm fine, no worries, all good, I’m not lonely”
I was the worst, and deep in my heart I was trapped by something like a wall, when loneliness came to wake me up, I pleaded for it to stay away, you were the only one in my life, yet I bury you in darkness
Nem mondhatni, hogy valami könnyen ismerkedős alkat vagyok. Nehezen bízok meg az emberekben, így nyugodtan lehet mondani, hogy nehezen is nyitok. nem vagyok introvertált, mert szeretek barátkozni és segíteni az embereknek, ha tudok, csak nem lehet könnyen a bizalmamba férkőzni. Általában senkinek sem adom ki magamat első alkalomra, inkább szeretek az adott illetővel beszélgetni, kicsit jobban megismerni, mielőtt eldöntöm, hogy milyen ember is lehet. A tanáraim szerint ezért is leszek majd jó ügyvéd, mert úgysem fogom elfogadni és elhinni azt, amit elsőre mond valaki, hanem igenis utána megyek, ha kell. Nem vagyok nyomozó, nem azon részére gondolok, hanem itt arra utaltam, hogy úgyis ki fogom szedni a tanukból az utolsó és legapróbb információforrásokat is. Az másik, ami még jónak mondható a személyiségemben. Ha valamit akarok, akkor azt meg is fogom kapni, bármi legyen az ára. Jó, talán nem bármi, mert illegális dolgokra nem vetemednék, de legális keretek között szinte akármi. Nehezen tud megállítani az ember, sőt, amíg nincsenek a tetteim ellen ész érvek, addig nagyon nem is lehet. De most az ügyvédi témát félre kell dobnom, nem is szabadna ezeken gondolkodnom, hogy miért is leszek majd egyszer, ha végeztem sikeres, mivel nyaralok. Pihennem kéne és élveznem ezt a szép tengerpartot. De ha nem is a suli, hát a férj téma kezd el nyaggatni. Úgy általánosságban a fiúk. Nem, még nem volt pasim. Volt ugyan próbálkozás, de általában le kellett törnöm a srácok szárnyait. Nem voltak nekem megfelelőek, igazából csak ennyi volt velük a baj. Egyébként kinézetre a nekem tetszetősebb kategóriába estek, de a személyiségük… Szoktam volt mondani, hogy egy jó külső mit ér a belső nélkül? Semmit. Éppen ezért nem is akadt senki számomra, akivel szívesen összejöttem volna. Most pedig ott vagyok, hogy nem csak egy puszta randi partnert, hanem férjet kéne választani. Bevallom, félek ettől, hiszen a végén még hirtelen döntést hoznék, aztán olyan mellett kötök ki, akitől csak szabadulni akarnék. Ábrándozásomból egy srác ránt vissza a valóságba, amiért hálás vagyok neki, mivel félek, hacsak ezen töröm a fejem, akkor oda az idilli hangulat. – Szia!- tolom fel a napszemüvegem és mosolygok rá kedvesen. Nahát, csak nem ázsiai? Eléggé annak fest, mégis angolul szólal meg, így én is ezt teszem. Meghallgatom a kis mondanivalóját, közben pedig még mindig szélesen vigyorgok rá. –És én is kapok a fesztiválra jegyeket? – kérdezek vissza persze csak viccből, így megengedek magamnak egy kisebb nevetést is mellé. Ezek után becsukom a könyvem, amely nem is olyan izgalmas, mint gondoltam, majd felkelek és szembeállok a sráccal. – Mona vagyok egyébként. – nyújtom ki felé a kezemet, hogy rendesen is bemutatkozzak. Ez olyan udvarias forma, de szeretek az lenni, még akkor is, ha csak egy random fiúról van szó, aki el akarja adni magát nekem azzal, hogy megtanít szörfözni. de hát olyan aranyosan nézett rám, meg úgy fest, tényleg szeretné megkapni azokat a belépőket, így hogy mondhatnék nemet? Nem vagyok én szívtelen plusz ingyen is van. Maximum vizes lesz a hajam, ami úgyis megszárad majd, de ennél több bajom nem hiszem, hogy lesz. – Az ajánlatot pedig köszönöm, elfogadom. Szóval, mikor kezdjük? – teszem fel egyből a kérdést. Az olvasmányom nem köt le, ha pedig továbbra is csak itt maradnék, akkor félek, nem szabadulnék ezektől a gondolatoktól. Így legalább lesz valami, vagy éppen valaki, aki leköt egy kis időre, ha többre nem is. Utána pedig remélem, hogy annyira fáradt leszek, hogy arra se lesz erőm, hogy végig tudjam gondolni, hogy mi is történt ma.
Alapvetően sosem tartoztam az elveszett srácok köreibe, azaz lényegében fogalmazhatok úgy, hogy otthon sem tartott sok ideig az, amíg összeszedtem magam és kialakítottam a számomra legjobb technikát a csajozásra. Nyilvánvalóan épp eléggé fiatal vagyok ahhoz, hogy érdekeljenek a nők, és ez nagyjából tizennégy éves korom óta már változatlanul így van. Ha gondolhatok itt veszettül perverz párhuzamokra, akkor talán úgy tudnám magam a legjobban kifejezni, hogy kisebb koromban ciki volt játszani a lányokkal, viszont egy idő után az ember fejében átfordulnak bizonyos dolgok… Ezáltal a játék fogalmi tartalma is megváltozik, amit az emberek alap esetben az ellenkező neműekkel követik el. Lényegében én azoknak a srácoknak a sorait erősítettem, akik mindig inkább számítottak karizmatikusnak, mint klasszikus ételemben véve jóképűnek. Egyáltalán nem voltam önbizalom híján, az esetemben szimplán annyiról volt szó jelenleg, hogy nem tartottam magam annak a fajta csávónak, akire azonnal felfigyeltek a nők. Sokkal inkább számítottam olyannak, akin elsőre talán keresztül tudnak nézni, de én elég jó voltam a megtartásukban, miután felszedettem magam. A mostani helyzet azért volt kifejezetten más, mert már kezdett elegem lenni abból, hogy a munkahelyemen mindenki a családi állapotomon lovagolt. Lényegében tényleg szép volt az a napozó lány, akit mutattak, ugyanakkor én mindig azon pasik közé tartoztam, aki szerette csodálni az ilyen lányokat, de engem határozottan meg kell fogni fejben is, meg… Mindenki tudja, hogy mire gondolok még. Mindenesetre sosem tartottam magam töketlennek és magát a feltételezést is sértőnek találtam... Főleg úgy, hogy az év nagy részét egy csomó szörfös pasival töltöttem, akik nem győzték volna szívni a véremet azzal kapcsolatban, hogy mennyire punci vagyok, ha nem megyek oda lányhoz. Így más választásom nem nagyon maradt. Azt hiszem életemben ez az első olyan alkalom, amikor nem egy nálam idősebb nő szólít le, majd erőszakol meg – ami valójában nem is számít teljes egészében erőszaknak. - Nem tudom, szeretnél kapni? – az egyik szemöldökömet óvatosan felvontam, mit sem törődve a meleg szellővel, ami az ingemet elfújta a mellkasom elől és az enyhén hullámos tincseimbe is belekapott – Talán megbeszélhetjük a dolgot. Azt egyelőre nem akartam felvezetni, hogy nincsen semmiféle fesztiváljegy, mert jelen esetben így is lehet, hogy halál hülyét csinálok magamból. Ausztráliában is bőven laknak ázsiaiak, tehát nem tudom miért gondoltam ennyire egyértelműen, hogy ő minden bizonnyal turista. Persze ettől függetlenül még lehet igazam is, mert én sem vagyok lényegében itteni lakos, és egyelőre csak tanulói vízumom van az országban. - Kaiden – miután helyet foglaltam mellette, finoman vettem az ujjaim közé Mona jóval finomabb jellegű és kisebb kezét a saját tenyerembe – Vagy ha jobban tetszik az, akkor csak Kai. Igyekeztem egy közvetlenebb formámat hozni neki, ami kifejezetten nem jelentett nehézséget. Egy éve vagyok még csak itt, de ennek ellenére is elmondhatom magamról azt, hogy szerencsésen találtam magamnak barátokat, és lényegében úgy beilleszkedtem az itteni közegbe, hogy szinte alig éreztem a családom hiányát. Jó ideig gondolkoztam azon, hogy majd visszatáncolok és hazamegyek, de ezt végül mindig kivertem a fejemből. Hiszen a szüleim pont úgy felejtettek el, mintha sosem lettem volna, itt pedig rengeteg kedves ember vett körül, akik miatt ideiglenesen mindenképp érdemes lett volna maradnom. - Mondjuk holnap? – egy megnyerő mosolyt költöztettem az arcomra, aztán némi gondolkodás után elég szégyentelenül folytattam – Most nem túl jó a szél, nekem pedig épp szünetem lesz, szóval talán megihatnánk valamit. Ismerem a legjobb helyeket a parton. Csak egy kósza pillantást vetettem az engem fixírozó férfiak irányába, akiktől nem tudtam nem zavarba jönni. Lényegében teljesen kikészített, hogy képesek voltak összefont karokkal és vigyorogva nézni rám, mintha legalábbis a gyerekükről lenne szó. Hallottam már olyanról, hogy valakit kocsival követtek a randijára… Valószínűleg ilyen érzés lehetett. - Ha gondolod mehetnénk akár most is. Ilyenkor tűz a legerősebben a nap, ami elég káros tud lenni – arra már nem tetem megjegyzést, hogy valójában pontosan miért akarok távozni, illetve nem is mozdultam mellőle. Ha nő lennék, az ilyen próbálkozásokat minden esetben zaklatásnak tudnám be. Persze azt is tudtam, hogy a lányok könnyen beadják a derekukat az olyan fiúknak, akiket vonzónak találnak, szóval most lényegében ezen állt vagy bukott a dolog.
I left my home with any hesitation, I left it all behind me Nothing in my pocket, only my dream for music Feeling horrible especially when l know I wasn’t good enough But “I'm fine, no worries, all good, I’m not lonely”
I was the worst, and deep in my heart I was trapped by something like a wall, when loneliness came to wake me up, I pleaded for it to stay away, you were the only one in my life, yet I bury you in darkness
Bár nem vagyok az a nagyon bevállalós lány, aki minden fiúval leáll beszélgetni meg ismerkedni, most mégsem zavartattam magamat. Mondjuk korábban valószínűleg az is hátráltatott, hogy azért ha egy egyetemre jár vele az ember, akkor később még adódhatnak kellemetlenségek belőle. Bár egy olyan nagy városban ahol én lakok… Kötve hiszem, hogy ebből probléma lett volna. Mégsem vettem rá magamat arra, hogy csak úgy bárkivel enyelegni kezdjek. Nyilván nekem is megvannak azok a főbb szempontok egy férfiban, amiket előnyben részesítek. Teszem azt, ha magas. Legalábbis nálam magasabb. Meg az sem hátrány, ha helyes, az meg végképp nem, ha hozzám hasonlóan koreai is. Tudom ezek rendkívül csak a kinézetre mennek, de ez az első dolog, ami megfogja az embert nemde? Ha nem vagy vonzó, akkor eleve nehezen veszed rá a másik felet, hogy rendesen bemutatkozhass neki. Ez a fiú azonban jól vette az első akadályt, így meg is hallgatom, hogy pontosan mit szeretne tőlem. – Határozottan örülnék, ha kapnék, igen. - A szellő pedig csak még jobban segít neki abban, hogy felhívja a figyelmemet, mert ha nem akartam volna is a mellkasa felé pillantok, mikor a szellő odébb fújja az ingét, de rögtön el is kapom a tekintetemet és tovább mosolygok ismét a szemébe nézve. – Ha már segítek, akkor nem érdemelnék egy jegyet én is? – döntöm oldalra a fejemet érdeklődve. Persze a nemleges választ is elfogadom, hiszen csak szórakozni akarok vele. Ennyit én is megengedhetek magamnak, de ha rám néz, akkor sem azt veheti le az arckifejezésemből, hogy annyira követelném azt a belépőt a fesztiválra. A következő mozdulata meglep, de továbbra is felfelé görbül a szám és nem kapom el a kezemet. Szóval erre megy ki a játék? Úgy értem az valamelyest már lejött, hogy nem véletlenül engem szúrt ki a századik embernek, de nem vártam volna, hogy ennyire gyorsan elkezd nyomulni. Nem vagyok bolond, ráadásul azzal is tisztában vagyok, hogy sokan tartanak szépnek, így biztosra tudtam venni, hogy nem csak random ment oda valakihez. Illetve remélem, különben ez most eléggé beképzeltnek hangzik tőlem. – Maradjunk egyelőre a Kaiden mellett. Aztán majd meglátom. – Ezzel nem letörni akarom a szárnyait velem kapcsolatban, mert érdekel mi lesz ebből, egyszerűen csak nem akarom egyből becézni. Előbb még beszélgetek vele egy kicsit, ismerkedek vele, remélhetőleg meg is tudom mit akar tőlem pontosan és akkor majd eldöntöm mi lesz. Én személy szerint nem szeretem, ha megpróbálnak becézni. Mintha az eredeti nevem olyan hosszú lenne… De ennek ellenére valaki így is megpróbál, amitől nekem a hideg fut végig a hátamon időnként komolyan. Ajánlatán elgondolkodok egy ideig. Ha holnap szeretné megtartani az „órát”, akkor talán nem csak egy napig élvezhetem a társaságát igaz? Bár ebből bármi lehet, az is elképzelhető, hogy kamuzik nekem és ez a közvetlen viselkedés csak az én megnyerésem miatt van, amit most mondok, hogy nehéz lesz. Illetve az elején még talán annyira nem is, de ha valamit el akar érni nálam, akkor azért meg kell dolgoznia. – Oh kár! Pedig már annyira lázba hoztál a szörffel. – biggyesztem le a számat egy kicsit, hogy jelezzem mennyire „csalódott” vagyok. – De akkor tényleg a legjobbnak kell lennie. Mikor közli velem, hogy akár most is mehetnénk, én csak hátranéztem a családomra, hogy min ügyködnek éppen, vagy ki látja meg, ha csak szimplán lelépek. Nos ha tényleg csak a parton maradunk, akkor nem lehet akkora baj belőle, hogy most elmegyek egy kicsit nem? Plusz nagylány vagyok már, tudok magamra vigyázni. Remélhetőleg. Némi hezitálás után csak egy nagyot levegőt veszek és ismét a srác felé fordulva szólalok meg. – Merre? – Csak ennyit kérdezek jelezve, hogy rendben, indulhatunk. Ha pedig felállt, akkor én is gyorsan összepakolom a cuccaimat és megyek utána. Nem este van és ha bármi gyanús helyre vinne, akkor még mindig vissza tudok fordulni, ha viszont tényleg kapok egy ingyen italt, esetleg még sétálni is elvisz, akkor meg miért ne lennék benne?
Soha nem voltak kifejezetten problémáim a lányokkal, de valamennyire kínosan éreztem magam attól a szituációtól, amibe belekevertek a munkatársaim. Nyilvánvalóan, ha valakit fel akartam szedni, akkor azt egyszerűen ténylegesen felszedtem, viszont nem ilyen direkt stílusban gondolkoztam soha. Alapvetően az ismerkedéshez nem is volt arra szükségem, hogy egy adott lányt nézzek ki, mert sok esetben volt szerencsém a többivel, akiket akár is találkozhattam, de való igaz volt, hogy talán ő az utolsó napját töltheti az ausztrál partokon, én pedig elvesztegettem volna az időmet. Mondjuk egy csapat házas faszi baromi könnyen nyomja a szövegét erről a hülyeségről, de mindegy. Tuti, hogy csak meg akarták nézni, ahogyan kudarcot vallok és ki akartak nevetni, de én egy diadalittas oldalpillantást vetettem csak rájuk, amikor a lány mégis szívélyesen fogadott, és ezzel egyidejűleg helyet is foglaltam mellette. - Akkor csak bízd ide a dolgot – talán a mosoly az arcomon olyan volt, amitől sok lány menekülne, ezen pedig a kacsintásom sem segített túl sokat. Korábban nem igazán voltam alkalmas komoly kapcsolatra, de sosem zárkóztam el tőle. Szimplán csak nem tudott érdekelni egy olyan csaj, aki túl könnyen odaadta magát nekem, mert hamar kialudt bennem a vadászösztönöm. Ez egy olyan dolog, amit fenn kellett tartania a másik félnek, ha tényleg meg akart kapni. Alapvetően sok lány tévhitben él azzal kapcsolatban, hogy ha azonnal megadják a férfiaknak a szexet, akkor onnantól kezdve sínen van. Ugyanakkor meg sok férfi csak a szex után tud dönteni arról, hogy valóban vágyik-e kapcsolatra, vagy nem. - Igen, megérdemled azt a jegyet – finoman billentettem oldalra a fejem – És el is jönnél velem arra a fesztiválra? Nyilvánvalóan ezen a ponton már az volt a célom, hogy igent mondjon, mert a lány tényleg nagyon szép volt a szemeimben… Ráadásul kedvesnek tűnt az arca. Elég nagy tévhit az velem kapcsolatban, hogy csöcsök és seggek alapján választok magamnak bármire partnert. Alapvetően nem tudok mit kezdeni valakivel, akit nem kedvelek. Ehhez pedig tényleg arra van szükségem, hogy az illető őszintén kedves legyen, vagy legalább egyetlen tulajdonságot találjak benne, ami nekem valamilyen szinten imponál. Jelen esetben a lány kedvessége annyira lefegyverzett, hogy már automatikusan a második találkozónkon kezdtem el gondolkozni. Illetve azon, hogy mikor illik felkínálni neki a testem. Nem kerülte el a pillantásomat az, amikor a pillantása elkalandozott, de egyelőre nem akartam kihasználni ezt a helyzetet. Valószínűleg kölcsönös lehet a szimpátia, de ez nem azt jelenti, hogy rögtön ki kell nyírnom őt azzal, hogy nekiállok vetkőzni. - Legyen Kaiden, hallgatok én rá – ezen a ponton éreztem, hogy talán egy kicsit messzire mehettem, de finoman elmosolyodtam, és visszahúztam a kezem, amit az ölembe ejtettem. Ha nem veszem el onnan, nem tudok még egy olyan mozdulatot tenni, amivel talán derékba törhetem az egész dolgot. Egyáltalán nem voltam ellenére annak, hogy ténylegesen találkozzunk akár többet is. Ha nem tetszett volna, ide sem jövök, mert nekem nem számít annyit a saját férfi dominanciám, hogy azt mindenkinek fitogtatni kezdjem. - Ha feltámad a szél, te leszel az első, akit meg fogok keresni. Így megállapodhatunk? – vetettem rá egy oldalpillantást. Még, ha nem is holnap kezdünk bele ebbe az egészbe, akkor is van esélyem azt mondani neki, hogy bár nem profi még, ennek ellenére is fejlődőképesnek tűnik, szóval nem kellene feladnia a szörfözést, tanuljon velem a nyaralása alatt végig. Vagy ez már túl sok lenne? Úgy tűnt, hogy egyedül van, szóval nem a barátaitól lopnám el… Vagy ha esetleg mégis, akkor azt sem bánnám igazán, mert én saját magam néha egészen szórakoztató társaságnak gondoltam. Legalábbis egész hamar megtaláltam itt a helyem, szóval annyira rossz gyerek nem lehetek. - Mit szeretnél inni? – a mi esetünkben nyilván kizárt volt az alkohol, de ismertem egy olyan pultot, ahol nagyon finom koktélokat kevertek, szóval lényegében, ha arra vágyott volna, én oda is elkísérem. Készítenek szimplán gyümölcslevekből is italt, maximum megszégyenülök azért, hogy randizzon velem. Már amúgy is abszurd volt a szituáció, szóval mindegynek gondoltam az egészet. A tekintetem követte, ahogyan hátrapillant, ebben a szituációban pedig képtelen voltam nem észrevenni a családját. Lényegében ez eszembe juttatta a sajátomat is, amitől kicsit keserű lett a szám íze, de amikor ismét felém pillantott, és megkaptam az első zöld lámpát, már mosolyogtam. Mivel nem vagyok bunkó paraszt, megvártam, hogy összeszedje a dolgait, és még mielőtt felállt volna, a kezemet nyújtottam felé, hogy fel tudjam segíteni. Ha elutasítaná ezt, azzal is rendben lennék. - Arra lesznek – mutattam a stég felé, aztán intettem is, hogy nyugodtan induljon meg először ő – Éhes vagy? Mert ehetünk is valamit. Nekem már reggel óta nem sikerült hasonlót csinálnom, ez pedig kicsit frusztrált. Sosem bírtam sokáig kaja nélkül de hát, ha munka volt, akkor munka volt, nem azért fizetnek, mert ügyesen veszem a levegőt. - Nem vagy idevalósi, ugye? – kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam az ausztrál akcentushoz, és már én magamon is éreztem, hogy párszor hasonlóan beszélem a nyelvet, mint az itt élők. Nyilvánvalóan soha nem fogom felvenni a versenyt valakivel, aki ide született, de érzékelhető volt a különbség az angolom között, amibe még így is vegyült némi a francia akcentusomból.
I left my home with any hesitation, I left it all behind me Nothing in my pocket, only my dream for music Feeling horrible especially when l know I wasn’t good enough But “I'm fine, no worries, all good, I’m not lonely”
I was the worst, and deep in my heart I was trapped by something like a wall, when loneliness came to wake me up, I pleaded for it to stay away, you were the only one in my life, yet I bury you in darkness
Kezdőlap
REMÉLEM TETSZENI FOG 
|| remélem elfogadható 
