Mindig én voltam a család fekete báránya, pedig a szüleim igazán kitettek magukért, hogy a lehető legjobb példát mutassák. Sosem éltünk gazdag életet, nem is vágytam rá, az anyám egy egyszerű takarítónő, az apám pedig ács. Mindent megtettek azért, hogy a húgomat és engem tisztességesen felneveljenek. Hogy mi történt velem mégis? Nem igazán tudnám megmagyarázni. Egyszerűen csak szeretek a saját fejem után menni. Utálom a törvényeket, amit olyan emberek hoztak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen egy átlagos családnak megküzdenie a mindennapok nehézségeivel. Gyűlölöm a gazdag ficsúrokat és az elkényeztetett libákat, akik azt hiszik, hogy a pénz a minden. Nekem mindig elég volt annyi, amiből egyik napról a másikra kihúztam. Kicsit erőszakos vagyok néha, sajnos gyakran előbb cselekszem, mint gondolkodom, épp ez az oka annak is, hogy négy évet ültem a sitten, és azt hiszem, hogy az elmúlt évek tettek igazán férfivá. Van egy olyan tulajdonságom, hogy akiket igazán szeretek, azokért bármire képes vagyok. Tényleg BÁRMIRE. Minden mellett azonban egy őszinte embernek tartom magamat, sosem köntörfalazok, ha valamit mondok, akkor az úgy is van. Gyerekkori álmom volt, hogy katona lehessek, de a börtönben balhéba keveredtem és egy késelés miatt, amit a hasamba kaptam, sajnos ez nem lehetséges, nem vesznek be, így csak bele kell törődnöm abba, hogy néha igenis van, hogy az álmainkról le kell mondanunk.

- Nat! - hallom a húgom hangját, aki könnyes szemekkel indul meg felém, majd megölel. Egy pillanatig habozok, aztán viszonozom az ölelését és adok egy puszit a feje tetejére. Amint elhúzódik tőlem, vissza pillantok a hatalmas vaskapura, ami ebben a pillanatban csukódik be mögöttem. Szabad vagyok. Négy év biza nagyon hosszú idő, ezt csak az tudja igazán, akit megfosztottak már a szabadságától. - Én nagyon sajnálom, Nat... - fojtatja, de én felemelem a kezem és mutató ujjamat a szájára teszem, így fojtva belé a szót. Nem akarom, hogy a húgom magát ostromolja a történtek miatt. Ami volt, elmúlt. Túl kell lépnünk rajta. Talán azt hiszi, hogy azért nem engedtem, hogy látogasson, mert haragszok rá, nem akartam benne bűntudatot ébreszteni. De az igazság az, hogy a börtön nem a törékeny húgomnak való hely, még akkor sem, ha csak látogatóba jön. Nem akartam senki, hogy miattam aggódjon, épp ezért kértem meg a szüleimet is, hogy ne jöjjenek be hozzám. Nem kell, hogy lássák, ami odabent van.
- Shh... nem a te hibád. - szólalok meg végül, majd ismét magamhoz húzom a lányt és egy újabb puszit nyomok a fejére. Bár már felnőtt nő, de nekem még mindig az a szőke copfos kislány, aki gyerekkorunkban volt, és akinek mindig szüksége volt a védelmemre. Annak a féregnek nem volt joga tönkre tennie az életét, ahogyan ahhoz sem volt joga, hogy erőszakkal a magáévá tegye, így egy olyan mély sebet hagyva rajta, ami talán sosem fog begyógyulni. Egy percig sem haboztam, addig vertem a srácot, amíg bele nem halt a sérüléseibe. Hogy megbántam-e? Egy percig sem, ha tehetném ismét megtenném.
- Prue is tudja, hogy ma kiengedtek. Talán beszélnetek kéne. - szólal meg ismét a húgom, és bár nem a legjobb témát választotta az elterelésemre, de legalább sikerül nem dühbe jönni, ha arra gondolok, hogy... A börtön előtt próbáltam rendbe hozni az életem, pont aznap akartam megkérni a lány kezét, amikor a fülembe jutott, hogy mi történt a húgommal. A testvéremet választottam a szerelem helyett, aztán bezártak és igyekeztem minden köteléket megszakítani azzal a lánnyal, aki jobb embert faragott belőlem. Úgy éreztem, hogy önző lenne arra kérni őt, hogy várjon rám - pedig megtette volna, efelől nincs kétségem -, így szakítottam vele, hogy felépíthessen magának egy olyan életet, amilyenre mindig is vágyott. Nélkülem.
- Előbb menjünk haza. Aztán meglátjuk. - felelek, bár eszem ágában sincs felkeresni a nőt. Talán már régen tovább lépett, az is lehet, hogy van valakije. Nem szeretnék ismét belerondítani az életébe. A húgom vállat von, majd megindul az apánk autója felé, én pedig vigyorogva követem őt, tisztában vagyok azzal, hogy ne fogja ennyivel feladni, annál jobban megkedvelte Pruet.