- Srácok, kapjátok össze magatokat! – jött be a „műsorvezetőnk az öltözőbe, miközben igyekeztünk készülődni a mai estére – Sok nő lesz, szóval ideje lenne mindenkinek sietnie, aki kezdi a dolgokat. Kian, miért nincs rajtad még nadrág?
Alig tudtam meggátolni, hogy a szemöldököm ne költözzön úgy a hajam tövének a magasságába, viszont komoly maradni a helyzetben tényleg nehéz lett volna, szóval a mosolyomat még így is képtelen voltam visszafojtani.
- Nem az a lényeg, hogy a nadrágot levegyük? Akkor miért probléma, hogy még nincs rajtam? – tettem fel a kérdést, pimasz kis vigyorral az arcomon. Lényegében úgyis az lenne a vége, hogy lekerülne rólam a cucc.
- Te még kiskorú vagy, szóval vigyáznom kéne a hamvas kis testedre – legyintett egyet a seggemre a faszi, majd folytatta – Szóval öltözködj csak fel, te ma este ruhában maradsz. A harmadik számodat kihagyjuk, elég csak szexin táncolnod.
Én magam ugyan nem értettem, hogy ennek mi oka van, de valahol örömmel nyugtáztam a tényt. Azt a részét, amikor nőknek kellett vonaglani, nem kifejezetten szerettem, és mivel egyes, kiéhezett, elhanyagolt anyukák képesek voltak úgy szórni a pénzt, mintha muszáj lenne – igen, abban az esetben is, amikor fentmarad a ruha – lényegében elég volt annyi kiegészítésnek, hogy meg tudjak maradni a hónap végéig a pénzemmel. Ezáltal meg lett könnyítve a dolgom, kisebb szégyenérzettel hagyom majd itt a helyet.
Én magam is tudom, hogy ez a közeg mennyire nem illik hozzám, de mostanában egyre inkább úgy alakult az életem, hogy egyszerűen csak kénytelen voltam ezt is bevállalni. Pedig alapvetően gyűlölöm, ha idegen emberek tapogatnak. A nők mindig azt hiszik, hogy ez példának okáért a pasiknak élvezet, holott nem annyira egyszerű egy-egy koreográfiát előadni a revü show-k alatt. Alapvetően előny, ha az ember egy két nőt úgy tud forgatni, hogy lehetőleg nem töri ki a lábát, karját, éppen amibe beleakadhat. Viszont mondjuk az olykor mellkasomat végigszántó körmöknek, vagy éppen simogató kezeknek kevésbé tudok örülni, főleg ha a gazdájuk képesek utólag felkeresni annak érdekében, hogy megismerkedjünk. Ez nem erről szól.
Én magam rögtön, miután a show-mal sikeresen végeztem, össze is kaptam a tárcám, és helyet foglaltam az egyik bárszékben. Nem akartam a pénzemmel flexelni, de lényegében pont annyi időm volt, hogy a farzsebemből előkapjam a kis bőr tartót, és a mai kapást leszámolás után el tudjam gyömöszölni oda.
- Parancsolj Kedvesem, a ház ajándéka – hallottam magam mellől a pultos hangját, a kezeim pedig meg is álltak a számolás közben. Én magam tisztában vagyok azzal, hogy nem vip klubokban lépünk fel, ergo tartottam tőle, hogy abban az italban alkoholon kívül más is van. A pultosok sokszor képesek olyan észrevétlenül bekeverni a randidrogokat az italokba – főleg ha eleget kapnak mondjuk egy szervkereskedőtől, vagy stricitől – hogy azt az ember észre sem veszi. Éppen ezért is sóhajtottam fel halkan, majd léptem közelebb a mellettem ülő nőhöz és nyújtottam át valamennyit a pénzből a pult felett.
- Ugyanazt szeretném, amit a hölgy iszik – mosolyodtam el kedvesen, mire a férfi bólintott és bekeverte az italt. Igyekeztem szemmel követni a mozdulatokat, és amíg a férfi nem figyelt elvarázsoltam a másik poharat, aminek a tartalmát jobb híján a földre öntöttem. Amint újra felkapta a fejét a férfi, visszalöktem felé a megüresedett poharat, majd egy kicsit ridegebben közöltem vele a következőt.
- És lesz egy sör is – szándékosan használtam a vendéglátósok által leggyűlöltebb szót. Alapvetően egyértelmű volt, hogy akar valamit a mellettem levőtől, akire csak pár oldalpillantást vetettem, de így is sikerült felmérnem, hogy egy kifejezetten szép nőről van szó jelenleg. És mivel én magam is férfi voltam, pontosan tudtam, hogy a legtöbben ingyen nem adnak semmit, még ha az is a látszat. A gyanúm pedig akkor igazolódott be, amikor morogva lökte elém a saját italomat, majd rögtön ment is tovább a következő vendégre.
- Egy magadfajta nőnek nem kéne ezeket csak úgy elfogadni – vetettem végül egy oldalpillantást rá – Felelőtlenség lenne.
Ahogy a fényekben sikerült szemügyre vennem a vonásait, leginkább az értetlenség kerített a hatalmába, hogy ő lényegében... Mit keres itt egyedül? Soha nem voltam képes megérteni, hogy a hozzá hasonlók miért nem képesek megérteni, hogy csak úgy lelépni valahova „partizni” számukra nem biztonságos. Pont ezért is húztam egy kicsit közelebb a székemet az övéhez, de mivel én magam mondhatni úriember vagyok, nem másztam bele az aurájába. Csak mindenki más tudtára szerettem volna adni azt, hogy velem van, és nem szeretném, ha bárki háborgatná.
- Alapból nem neked való egy ilyen közeg... És miért nem ott vagy? – intettem a színpad felé, ahol egy csomó visítozó nő kínálkozott fel éppen az egyik munkatársamnak. Mármint mi oka lett volna arra hogy eljöjjön egy ilyen show-ra, ha nem az érdekli? Érdeklődve vettem szemügyre a vonásait, miközben kortyoltam egyet a saját italomból... Bár kissé átható volt a pillantásom, magam sem tudom pontosan miért.


776 || remélem nem lett túl szörnyű    || ruha ||

Én a magam részéről sosem preferáltam azokat az alakokat, akik képesek voltak olyan nőkkel leállni, akik egyedül ültek egy pultnál. Számomra kifejezetten védtelennek hatottak ezek a lányok, ami miatt mindig azt éreztem, hogy ki kell állnom mellettük ilyen vagy olyan módon. Nem kifejezetten jellemző rám a hősködés, mivel sokszor találkozom olyanokkal, akik rendre helyre tudják tenni az ilyeneket. Példának okáért Rora elég picike – ellenben gyönyörű! – és törékeny lány, viszont ha valaki az akarata ellenére képes ráhajtani, akkor szinte borítékolhatja a halálát.
Én pedig a magam részéről egyáltalán nem gondolom azt, hogy a mellettem helyet foglaló hölgyemény képtelen lenne magát megvédeni, viszont van az a helyzet, amikor az embernek határozottan nehezebb dolga volt. Én pedig ilyennek éreztem ezt a mostanit is, ugyanis észrevenni azt, hogy lényegében valaki már tökéletesre fejlesztett technikával akar valamit az italodba szórni, nos hát... Nem éppen számít egyszerűnek. Én pedig a saját szememmel a a lehető legjobb indulattal is szemet kápráztatónak gondoltam a nőt, így nem kellett sokat találgatnom azzal kapcsolatban, hogy mégis mit akarnak kezdeni vele. Elsősorban mondjuk arra tippeltem, hogy – ha szép szóval akarok élni – akkor eladnák escortnak. Rosszabb esetben pedig talán kivágják a veséjét és hagyják elvérezni... Bár őszintén nem tudom, hogy az ő esetében melyik lenne a rosszabb? Ha kiműtik az egészséges szerveit, majd egy árokba hajítják a testét anélkül, hogy minderről tudomást venne, vagy pedig ha a nőiességét veszíti el valaki miatt?
Ami engem illet, nem szívesen vártam volna meg azt, hogy bármelyik opció is bekövetkezzen... És nem, valóban nem ismerem őt, viszont valamilyen szinten hasonló helyzetben van most, mint amibe én kerültem annak idején. Kiszolgáltatott... Én pedig pont a saját tapasztalataim meg amiatt, hogy rajtam volt ki segítsen, egyszerűen csak nem akartam megvárni, amíg esetlegesen elfajul az ügy.
Szerencsére elég hamar sikerült lerendeznem a dolgot – volt már benne némi rutinom, mert úgy néz ki, hogy szabadidőmben random nőket mentek meg attól, hogy valaki bedrogozza őket – a kérdésére viszont a szemöldökeim magasba szaladtak. Nem kifejezetten voltam az a fajta, aki könnyen körbeudvarolja a nőket és a befolyásomat sem kifejezetten szerettem kihasználni táncosként és színészként sem, sok sráccal ellentétben. Szóval igyekeztem udvarias maradni és nem túl feltűnően végigmérni őt, miközben összeszedtem a gondolataimat.
- Maradjunk annyiban, hogy van egy bizonyos női réteg, amire szeretnek vadászni a férfiak – mindezt persze úgy mondtam ki, hogy az arcomra mégiscsak költözött egy sejtelmes kis mosoly, a tekintetemet pedig nem vettem le róla. Azért arról a tényről, hogy jelenleg azért vagyok itt, hogy a testemet mutogassam és kielégítetlen nőknek táncoljak nos... Nem feltétlenül szabadna megfeledkeznem és színész révén talán egy kicsit könnyen is  belehelyezkedtem az általam amúgy egyáltalán nem preferált szerepbe. Sokan nem tartanak minket megbízhatónak már csak azért sem, mert mindig azt hiszik, hogy a tehetségünket kihasználva játszmázzuk végig az életünket... Pedig ilyesmiről szó sincs, mi sem keverjük a munkát a magánélettel, még ha ez egy kicsit elvontabb foglalkozásnak számít is.
- Mellesleg szívesen – vontam meg a vállamat egy kedves mosoly kíséretében, miközben a vonásait fixíroztam. Alapvetően nem tudtam volna besorolni őt. Egyáltalán nem illett ebbe a közegbe, én pedig a magam részéről talán egy kicsit boldogabb lettem volna akkor, ha nem itt találkozunk először. Nem kifejezetten voltam büszke arra, hogy kvázi vetkőzéssel keresek pénzt – mert nekem pasi létemre is van büszkeségem a kurválkodáshoz! – bár a mai este jobban sikerült, mint a többi. Kifejezetten zárkózott típus voltam ahhoz, hogy hagyjam idegen nőknek a tapogatást... Nyilvánvalóan sokan élvezték volna a melónak ezt a részét, de én valahogy nem tartoztam ebbe a csoportba.
- És sikerült? – tettem fel a kérdést olyan érdeklődéssel, mintha ténylegesen számítana a válasz. A magam részéről tudtam, hogy ez a beszélgetés minden bizonnyal örökké meg fog szakadni abban a pillanatban, hogy kitettük a lábunkat a helyről. Viszont ettől függetlenül kifejezetten élveztem, hogy alapvetően volt valaki, akivel lehetett normálisan társalogni... Plusz a szemem sarkából folyamatosan követtem a csapos mozdulatait is. Nem vagyok hős, hogy mindenki mást megmentsek, de ha már egy kétes italtól megszabadítottam a mellettem ülő nőt, akkor illendő lenne odafigyelni rá, amíg itt tartózkodik... Mert nekem más dolgom úgy sincs.
- Ilyet se nagyon mondtak még – eresztettem meg egy szélesebb mosolyt – Bár tény és való, hogy furcsák a szabályok, mert ha most jelen esetben női táncosok lennének ott és egy férfi egyetlen ujjal hozzájuk merne érni, akkor minden bizonnyal kitörne a botrány.
Én a magam részéről pedig ugyanolyannak tartottam a kettőt... A tapogatás az tapogatás, teljesen mindegy, hogy ki csinálja. Igazából sokan azt hiszik, hogy ez számunkra mennyire fhú de izgató, holott igazából nekem kifejezetten kihat a szexuális életemre a dolog... Szóval már nem tudok csak attól úgy beindulni, ha egy nő a testemhez ér, mert amióta revüzök, eléggé hozzászoktam a tétova, vagy néha kifejezetten határozott női kezekhez a mellkasomon... Vagy éppen combomon ha arról van szó. A koronaékszerek még így is tiltott helyet jelentenek a nők számára is, bár nekem példának okáért így is elég megalázó volt a dolog, de hát... Kell a pénz na.
- A nevedet megkérdezhetem, vagy tartsunk izgalmas éjszakát, és inkább nem árulod el? – vontam fel az egyik szemöldököm, miközben igyekeztem megragadni a pillantását. Igazából letagadni sem tudtam a tényt magam előtt, hogy mennyire szép, plusz kifejezetten tetszett benne, hogy nem akar a többi nő közé beállni a sorba, akik feltétlenül a színpadra akarnak kerülni... Inkább távolról élvezné a műsort.


870 || remélem nem lett túl szörnyű    || ruha ||

A magam részéről soha az életben nem léptem kapcsolatba többet azokkal a nőkkel, akikkel egy-egy revü show során ismerkedek meg... Már ha egyáltalán annak számít az, amíg együtt vagyunk. Lényegében igyekeztem mindig kerülni azt a közeget, amibe belekerültem. Nem igazán akartam jobban belekeveredni annál, amennyire amúgy is benne voltam. Lényegében emiatt kvázi törvényt szegtem, mert egy hamis személyivel járom a bárokat ilyenkor, ami szerint már rég 21 éves vagyok... Pedig majdnem egy év kell még ahhoz, hogy tölthessem a valós életévemet.
Nyilvánvaló volt, hogy nem mozgok otthonosan ezekben a körökben, még ha ennek az ellenkezőjét is látják az emberek. Lényegében pont itt jön ki a dolog zsenialitása: tökéletesen el tudom játszani a vezérkant, aki kedvére forgatja a nőket a színpadon, de mélyen legbelül kifejezetten megalázónak találom a munkát. Egyáltalán nem jellemző rám az, hogy lenézek másokat, szimplán csak arról van szó, hogy lényegében egy hímringyóvá tesz ez a hely, nekem pedig ennél jóval erősebb tartásom van... Pasi létemre is.
Nyilvánvalóan az ilyen helyeken megforduló fiatal lányok vagy éppen házas, gazdag nők – akik nem tudják, hogy a végtelen mennyiségű pénzüket, mi a fenére költsék el – azt hiszik, hogy ez a pasiknak buli. Biztos a csapat nagy részének az, de én annál jóval szentimentálisabbnak tartom magam, hogy így bánjak nőkkel. Megalázó a szituáció, mert sosem tennék ilyet... Illetve azért is, mert közben látom, hogy bizonyos nőket ezek indítja be.
Viszont a pultos jelenet valahogy számomra más volt. Alapvetően bármilyen nőnek segítettem volna, ha erőszakos lett volna a férfi, aki az alkoholt adja neki... Viszont a szóba elegyedést már hanyagoltam volna. Most viszont valamiért mégis ott maradtam a nő mellett... Mert volt benne valami, ami eléggé megfogott, és itt most nem feltétlenül a szépségére gondolok. Tény és való, hogy bár semmit sem tett, és ennek ellenére könnyedén kitűnt az itt csápoló hölgyek közül, de leginkább a kisugárzása volt az, ami megfogott. Ő számomra egy olyan embernek tűnt, aki már csak attól érdekes volt, hogy egy helyben ült és a szívószáljával kavargatta az italt, amit kikértem neki újra.
Elmosolyodtam, lényegében ezzel nyugtáztam, hogy sikerült megnevettetnem a nőt. Le sem vettem róla a tekintetem, miközben a válaszát hallgattam.
- Szerintem amúgy ez a hely nem kifejezetten a lazításra lett kitalálva – vontam meg a vállam – Ahogy a műsor se. Lényegében ponthogy felpörgeti az ember adrenalinszintjét a sok vetkőző férfi, legalábbis valahogy így képzelem el a dolgot... Nem tudom mennyire számít ez passzív pihenésnek.
Mert ha ez nem kapcsolja ki és nem érzi magát feltöltődve az itteni „partitól”, akkor talán pont az segítene rajta, ha mondjuk a kezébe venne egy jó könyvet és el tudna merülni valaki más történetében, esetlegesen egy másik világban. Késztetést is éreztem arra, hogy felfedjem a másik énemet előtte, és megajándékozzam egy-egy jeggyel a társulatunk darabjai közül, de pontosan emlékszem az összes alkalomra, amikor oda vittem randizni egy nőt... Mindig lebuktattak, illetve valószínűleg sosem fogok újra találkozni vele. Szóval talán ezt a pár percet, vagy fél órát kéne megtanulnom élvezni, hogy legyen egy szép emlékem egy titkozatos nőről... Aztán annyiban hagyni a dolgot. Mert minden bizonnyal semmivel sem lennék jobb annál a férfinél, aki drogot akart keverni a piájába.
Ahogy felém fordult, képtelen voltam visszafogni magam annyira, hogy csak az arcára figyeljek. Akaratlanul is gyorsan, és szerintem feltűnésmentesen járattam végig rajta a tekintetem, odafigyelve arra, hogy kicsit se időzzek az udvariasnál tovább egy-egy testrészénél.
- Szóval te úgy gondolod, hogy áldozatok vagyunk – ejtettem meg felé egy kissé csúfondáros mosolyt, aztán bólintottam – Érdekes meglátás, ehhez hasonlót még nem mondtak nekem, amióta az iparban vagyok.
Tökéletesen eljtászottam, hogy mennyire nagyon laza vagyok, de közben meg egyetértettem vele. Mert kicsit sem tetszett az, ahogy véresre karmolták a mellkasom, később pedig magyarázkodhattam a férfi színésztársaimnak az „extra éjszakáimról”, amik lényegében hát... nem léteztek. Emiatt már hosszú ideje terjed rólam, hogy igazán mazochista típus vagyok és bármennyire is játszom a tökéletes helyzetet, igazából azt szeretem ha fáj és tönkretesznek szex közben. És bár nem állítom, hogy az egészséges vadulással baj lenne, viszont maradjunk annyiban, hogy nem a pornófilmekben látottak alapján élem a nemi életemet.
- Maradjunk annyiban, hogy ez a munka olyan, mint a vendéglátás – jegyeztem meg, majd kortyoltam egyet a sörömből a folytatás előtt – Vannak egyszerűbb és nehezebb napok, illetve esetek. Aztán az ember hazamegy és elengedi azt, ami a munkában történt.
Persze a többiekre nagyrészt ez volt igaz. Én ennél nehezebb eset voltam, mert világ életemben egyetlen fajta munkát voltam képes végezni. Mindig azt mondtam magamról, hogy színészet terén csordultig vagyok tehetséggel – igen, tudom magamról, bár vannak nálam jobbak a korosztályomban, de így sem a középmezőnyben lavírozok – ellenben semmi máshoz nem értek. Ha valamifajta hasonlattal kéne élnem, akkor biztosan egy görög mitológiabeli sztorit hoznék fel. Valami bűnt követtem el az előző életemben, amiért örökké arra kárhoztattam, hogy színészettel foglalkozzak, de képtelen legyek olyan szintig felvinni ezt, ami számomra jövedelmező lehet. Tehát a szenvedélyem és a konokságom fog majd a saját végzetemhez vezetni.
Amikor mégis elárulta nekem a nevét, kissé keserédes mosoly ült ki az arcomra. Lényegében tényleg szerettem volna, ha ő marad számomra az a nő, aki egy éjszaka erejéig a kedvenc beszélgetőpartnerem lehet. Egy szép emlék, amire könnyedén visszagondolhatok majd a nehezebb időkben, de az egész lehetőségét összetörte. Csak egy pillantást vetettem az elegáns női kézre, amit felém nyújtott, majd a saját, jóval nagyobb és erősebb kezembe zártam az övét, és finoman szorítottam rá az ő kezére.
- Csak Kian – jegyeztem meg egyszerűen, hogy egy kicsit megnehezíthessem a helyzetét. Mert valahol én magam is a titokzatos csávó akartam maradni számára. Szerettem azt a szerepet, mert lényegében mindenki fejében ott motoszkálok így, de elvágom az összes lehetőséget a kapcsolódáshoz.
- Megvárom a barátnőid visszatérését itt – jelentettem ki végül – Úgy érzem, hogy elég veszélyes lenne egyedül hagynom téged szóval... Addig beszélgethetnénk mondjuk a hobbidról. Vagy arról, hogy te mit gondolsz a tyúk tojás kérdésről.
A mondatom végén csak egy félmosolyt eresztettem meg. Túl ideges voltam és ezért hülyeségeket beszéltem, így még mielőtt bármi kicsúszhatott volna megint a számon, ismét kortyoltam egyet a sörből.



985 || remélem nem lett túl szörnyű    || ruha ||

Talán sok nő számára ténylegesen furcsa lehet, hogy nem feltétlenül élvezzük azt, ami körülöttünk történik. Gondolok itt arra, hogy nyilvánvalóan vannak srácok, akik azért másznak bele ebbe az egész revü dologba, hogy könnyen szerezzenek pénzt. Tehetségesek, ezért a borravalóból meg tudnak alapozni maguknak egy olyan életet, amit képtelenek voltak megalapozni.
Bárki bármit mondd, szerintem egy középosztálybeli fiatal srác biztosan nem megy bárokba tangákban tenni-venni magát, mert nincsen rá szüksége. Azért az emberben van annyi szégyenérzet, hogy a való életben hasonlóra ne legyen büszke.
Lényegében olyanok vagyunk, mint a prostituáltak. Van egy bizonyos árlista, aki többet vállal az többet kap, aki kevesebbet – mint mondjuk én, már csak a korom miatt is – az nyilván valóan nem visz haza annyi pénzt. Szabály, hogy a borravaló 70%-át vihetjük csak el.
Sok esetben segítenek rajtunk a házi megrendelések, amiből heti egy kettő akad. Szülinapokon és hasonlókon fel szoktunk tűnni, alapvetően nem túl olcsó bérlésünk... Furcsa úgy belegondolni ebbe az egészbe. Ha lennének lehetőségeim én biztos nem csinálnék hasonlót, de ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül ebben a környezetben.
Nyilvánvalóan a későbbiekben tiszta paranoia lesz az ember, ha ilyesmivel foglalkozik, hiszen nem lehet egy életen át ilyennel foglalkozni. Persze valaki lehet negyven felett mondjuk műsorvezető, de én magam nem szeretnék magamnak hasonló karriert. Épp elég nyomást tesz rám így is a hely.
- Valamiért mégis igent mondtál a barátnőidnek – rántottam meg a vállam, majd lassan elmosolyodtam – Elég elfoglaltak, szóval ha le akarsz lépni talán most van itt a megfelelő alkalom.
Azt mondjuk nem tettem hozzá, de engem kifejezetten elszomorított volna, ha egyszerűen csak eltűnik. Kellemes partnernek tűnt, és mivel engem a mai főattrakcióból egyszerűen csak likvidáltak, így nem maradt más választásom, meg kellett elégednem azzal, hogy keresek egy értelmes beszélgetőpartnert magamnak. Akármennyire szerettem volna magamba fordulni, világ életemben nyíltabb voltam annál, hogy ezt csak úgy meg tudjam tenni. Tehát nem volt mit tenni, valamivel le kellett kötnöm a nőt, aki egyelőre szemmel láthatóan nem akart tőlem menekülni.
- Aha, értelek – finom kis mosoly játszott az ajkaimon, miközben igyekeztem nem túl áthatóan nézni rá. Ha valami, akkor egy nő most nem igazán fél bele az életembe. Na nem mintha tartanám magam annyira tökösnek, hogy egy hozzá hasonló szépséget felszedjek, de ettől függetlenül azért... Más szituációban nem esne nehezemre randira hívni.
Kifejezetten bájosnak tartottam, ahogyan a hajával kezdett el játszani. A tekintetem rögtön követte az ujjait, ami a füle mögé tűrte a puha tincseket, láthatóan sikertelenül. Alig tudtam visszafojtani a feltörni kívánó mosolyomat, amíg a jelenet lezajlott.
- Nyilván van egy réteg aki szereti ezt csinálni – vontam meg a vállam – Könnyű pénzszerzési mód, ezért lényegében nem panaszkodunk.
Illetve a legtöbb nő azt gondolja, hogy ez számunkra jó buli. Nyilván akadnak olyan srácok, akiknek ez semmiség és kedvükre forgatják úgy a nőket pusztán kedvtelésből. Viszont én a magam részéről hát... Igazából vicces, hogy az itt megmutatkozó énem, és az, amit a színházban látnak belőlem összeegyeztethetetlen. Igazából nem nagyon tudom azt, hogy melyik az enyém. Talán annyira bele tudok olvadni a szereplésbe, hogy én magam sem ismerem igazán azt, hogy milyen ember vagyok.
- Jó ugródeszka – vontam meg a vállam – Persze senki sem fogja reklámozni, hogy egy ilyen helyen van. Nekem pedig csak másodállás, szóval ha nem beszélek róla, akkor rendben vagyok.
Nyilvánvaló, hogy még a színházban is sok kivetnivalót hagyna maga után az, ha kiderülne a revüzésem. Nem állítom, hogy kirúgnának, mert nyilvánvalóan zárt körök között zajlik ez az egész, viszont minimum egy pert lehetne akasztani az itteniek nyakába a kiskorúságom miatt, így jobb titokban tartani az egészet.
- Nem tudom... Mit látsz ideális környezetnek? – vontam össze a szemöldököm, majd előrenyúltam a sörömért. Ittam pár kortyot, aztán amikor visszatettem a kezem a pultra, teljesen véletlenül értek az ujjaim a kézfejéhez. Tényleg nem volt benne szándékom... Asszem.
- Ideális munkahely nem létezik – vetettem fel rögtön az első problémát – És másoknak szolgáltatást nyújtani nehéz. Sokszor ragadós a rosszkedv, és egy határozottan bunkó parasztot nem lesz egyszerű felvidítani, ami megint csak minket húz le... Ha ezt esetlegesen kivetítjük a kollégákra az egész csak rosszabb lesz és az ember gyomorgörccsel megy majd haza.
Ahogy felsoroltam a dolgokat talán egy kicsit tudálékosnak tűnhettem. Mielőtt apám elvette volna anyát, dolgozott egy kocsmában. A családja annak idején Oroszországból jött ide, aztán nevet változtattak, anya lényegében amerikaiként született meg... Viszont az esélyegyenlőség sosem játszott nálunk, tehát egyszerű dologgal kellett foglalkoznia. Akkor tudott egy kicsit felemelkedni, amikor apa belépett az életébe, de a válása után megint lecsúsztunk az eredeti szintünkre. Amikor idősebb lettem elmesélt pár dolgot arról, hogy milyen volt kocsmában dolgozni, én meg lehet, hogy puhapöcsű vagyok, de még férfiként sem lennék képes csinálni. Utólag pedig talán édesanyám a legnagyobb példaképem. Mert amíg életben volt, addig minden nap képes volt csak miattam erős maradni és küzdeni, ez pedig csodálatos dolog. Annak ellenére is, hogy iszonyatos bűntudatom van még mindig.
- Én mára végeztem – óvatosan fúrtam a tekintetem a lányéba – Mivel ez nekem tényleg csak másodállás, nem igazán volt időm és lehetőségem felkészülni a mai estére ennél jobban.
Magam sem tudom, hogy miért nem mondtam el a teljes igazságot, viszont egyáltalán nem esett nehezemre a szemébe hazudni. Nem akartam egy olyan srácként tűnni a szemében, aki az öccse lehetne és mivel valószínűleg tényleg nem fogunk többet találkozni így teljesen mindegy az, hogy mit mondok neki. Talán egyszer akartam kipróbálni azt, hogy mennyire tudok a színpadon kívül lenyűgözni valakit.
- Ez esetben én leszek a kakukktojás a témát illetően – mosolyodtam el – Nem nagyon eszek gabonapelyhet. Ha úgy vesszük, egy kultúrális fekete lyuknak számítok.
Bár nem kifejezetten ritkák se az oroszok Ázsiában, illetve az ázsiaiak is előfordulnak a nagyobb orosz városokban... Az én szüleim itt találkoztak, miután a családom már rég kiköltözött. Kicsit random a dolog, aminek én lettem a gyümölcse... Az életcélomat még magam sem értem túlzottan, de világ életemben sós ételekhez voltam szoktatva, ami miatt Roráéknál általában a baconös omlettet preferáltam inkább reggelire. Az anyukája pedig annyira boldog volt, hogy végre valaki nem válogat... Lényegében bármit megcsinált nekem a mai napig.
- Kiegyensúlyozottnak hangzik – jegyeztem meg, miközben halványan elmosolyodtam – Nekem tetszik ez. Szeretnék én is nyugodtabb lenni egy kicsit azt hiszem.
Legalábbis szükségem lett volna rá. Vele ellentétben kifejezetten sok erőt vett ki belőlem minden egyes hobbim. Folyamatosan vigyáznom kellett az egészségemre a hangom miatt, nem dohányozhattam, edzésben kellett lennem, tehát elméletileg az alkohol sem szerepelhetett volna a listámon. Lényegében önmegtartóztatást kellett volna gyakorolnom minden helyzetben, de ez sajnos nehéz. Az már egy másik kérdés, hogy a tánc, a színészkedés, illetve a több órán keresztül tartó próbák mennyire megterhelőek.
- Mi számít neked jó zenének és ételnek? – kíváncsian pillantottam rá, mert tényleg érdekelt a válasza. Az enyémen mondjuk elég sokan meglepődtek volna, shiszen nem feltétlenül csak a klasszikusabb műfajokért voltam oda. Magamról pedig csak úgy nem feltétlenül szerettem volna mesélni, így inkább igyekeztem rá terelni a szót minden értelemben.



1 120 || remélem nem lett túl szörnyű    || ruha ||

Kian & Lilah

Egy szolid kis mosoly ült ki az arcomra, amikor meghallottam a nevetését. Lényegében ezzel tökéletesen kifejezte az egyetértését. Én mégsem úgy fogtam fel, hogy feltétlenül igazamnak kellett lennie, de valamilyen oknál fogva mégis itt volt most. Magam sem tudtam, hogy ezt most jónak vagy éppenséggel balszerencsének kellett volna betudnom. Színészként tökéletesen el tudom rejteni az érzéseimet, de ez sajnos csak a környezeten működik. Én magam letagadni sem tudtam volna azt, hogy mennyire gyönyörűnek és kellemes társaságnak tűnt a nő... És határozottan nem kellett volna ezen agyalnom.
A saját épségünk miatt tilos kapcsolatba lépni az itteni hölgyekkel. Sokan azt hiszik, hogy ez a munka egyenlő a Magic Mike-ban látott dolgokkal, de ez távolról sincs így. A nők alapvetően nagyon érzékeny lények, akikkel óvatosan kell bánni... Főleg egy ilyen szituációban. Néhány magányosabb hölgy simán gondolhat többet ebbe az egészbe, viszont a revüzés teljes mértékben olyan, mint az érzelmek nélküli szex. Onnantól kezdve, hogy az egyik fél többet gondol a dologba, már bonyodalmak kerekedhetnek... Ez pedig nem volt ritka eset, pont ezért nem is álltunk szóba a műsort élvező nőkkel. Az, amit én csináltam lényegében az őrültség magaságya volt, hiszen nem véletlenül hívtak a munkatársaim Rómeónak folyamatosan. Nagyon ritka volt az a pillanat, amikor éppenséggel nem volt egy aktuális lány az életemben, akiért odáig voltam... Részemről ezért is nehezebb ez a munka. Mert sok esetben pont én vagyok az, aki többet gondol a dolgokba, és nem kifejezetten válna előnyömre az, ha végül egy házas nőt fognék ki magamnak... Na meg persze a másik oldal is ott van. Általában én nem veszem észre, ha valaki másként tekint rám, emiatt pedig a végletekig kedves vagyok az emberekkel. Ennek mindössze annyi hátulütője van, hogy lényegében már csak a hűvös elutasításom marad, amitől megint én érzem magam rosszul.
- Ez jellemző a nőkre – halkan én magam is felnevettem a kijelentése után. Lényegében valóban így volt a dolog, soha nem találkoztam olyan emberekkel, akik ne nevettek volna nagyon a női és férfi sztereotip vitakultúrán. Én mondjuk pont a szájkaratés pasik köreibe tartoztam, soha életemben nem ütöttem meg még senkit. Az viszont határozottan tény, hogy ezzel egyedül vagyok, rengeteg barátom pöccre indul a mágikus „mivan?” szó hallatán, aminek rögtön verekedés lesz a vége.
- Miért mondasz ellent saját magadnak rögtön? – mosolyogva hajoltam közelebb egy kicsit, hogy jobban szemügyre vehessem az arcát – Valóban nem minden munka éri meg a pénzért. Főleg nem az, amelyikért irreálisan sokat kell dolgozni, és az ember szinte semmit sem kap cserébe.
Ezt én lényegében tökéletesen megtapasztalom minden egyes nap, a saját bőrömön. Ami a színészkedést illeti... Azt hiszem sokan otthagyták volna már a helyemben, de én egyszerűen képtelen voltam rá. Folyamatosan az járt a fejemben ezzel kapcsolatban, hogy a köztudatban vagyok néhány ember számára, ami miatt képtelen lennék szánakozó pillantásokat elviselni, ha esetlegesen egy közértben összefutnék nézővel, vagy munkatárssal. Kaptam ebből eleget anya halálakor egy életre. Ami pedig ezt a munkát illeti... Nyilvánvalóan szar. Ugyanakkor sok hozzám hasonló srác van az országban, aki hasonlóval  foglalkozik, így nem érzem kifejezetten kivételesnek a helyzetemet, ez pedig segít egy kicsit elfogadni. Fiatalok vagyunk mind, jól nézünk ki, értünk a tánchoz és hát igen, valamiből meg kellene élnünk... Nem mindenkinek van hátszele vagy ugródeszkája, jelen esetben itt egyikünk sem rendelkezik azzal. Ellenben a pénz amit kapunk, határozottan jó.
- Neked mi a hivatásod? – tettem fel először a kérdést – Tegyük fel, hogy te lennél a munkáltató, aki munkaerőt keres. És itt vagyok én, egy elég fiatal és terhelhető srác, aki mondjuk megfelelne az elvárásaidnak, aztán kiderülne, hogy korábban revüzött. Ennek ellenére is felvennél?
Lehetséges, hogy a válasza a jóindulata miatt igen lenne, azonban ezzel sajnos nem érinti meg az átlagot. Lényegében rengeteg olyan embert tudok mondani, aki ezeket a nézeteket így vagy úgy, de sajnos nem osztja. És ha nekem kellene elgondolkoznom azon, hogy a bizonyos vállalkozásom – vagy esetlegesen egy multicég, amit vezetőként képviselek – milyen képet fest magáról, akkor lehet, hogy én is hasonlóan döntenék. És pont ezért lennék képtelen mindenkire haragudni, aki nem biztosítana számomra normális munkát... Ugyanakkor pedig feleslegesnek tartom azt, hogy mást keressek, mivel a revüzés könnyű pénzszerzési lehetőséget hordoz magában. Gyorsan sokat... Nekem pedig most erre van szükségem.
- Adok egy lehetőséget arra, hogy megtippeld – mosolyodtam el végül. Nem szerettem volna önként kinyitni előtte a kiskapukat. Minél többet beszélgettem vele, annál nagyobb támadási felületet hagytam... Mivel ha megtudja, hogy mi a másik munkám, biztosan kíváncsivá válna, és talán egy-egy előadást eljönne megnézni... Ezzel pedig alapvetően nincsen baj, csak éppenséggel én a magam részéről már így is eléggé megbonyolítottam a helyzetet. Nem kellene minden mozdulatát elkapnom a tekintetemmel és minden figyelmemet neki szentelni.
- Nem nehéz egyedül csinálni mindent? – részemről teljes mértékben jogos volt a kérdés. Azok után pedig, hogy beszállítókat is említett, biztossá vált számomra, hogy valamilyen üzletet üzemeltethet, teljesen egyedül. Ez pedig a hétvégéken vagy nincs nyitva, vagy pedig a nőnek nincs egyszerű dolga, mivel folyamatosan dolgoznia kell. Innentől kezdve én magam egyszerre éreztem lenyűgözőnek a már-már undorítóan cukormázas, pozitív világképét és csodálkoztam is el azon, hogy hasonlókat képes érezni.
- Biztos van tapasztalatod és nem élsz egyedül, ha így látod ezeket a dolgokat – igyekeztem nem túl átható tekintettel nézni rá, de ettől függetlenül fogva tartani a pillantását. A magam részéről már határozottan sok volt a puhatolózás, ami a családi állapotát illeti. Alapvetően nehéz lett volna letagadni a nő szépségét, emellett okosnak és kellemes beszélgetőpartnernek is bizonyult. Ha egyedül dolgozik, akkor minden bizonnyal nem szorul rá egy férfi irányítására, tehát éppen eléggé önálló ahhoz, hogy tökéletes partnernek tűnhessen... Így szinte lehetetlennek tartottam, hogy egyedülálló legyen. Lényegében megerősítést akartam nyerni erről, mert akkor igazán könnyű lesz elengednem ezt a mai napot. Soha nem voltam az a fajta ember, aki képes lett volna párokat szétszedni, soha nem voltam senki szeretője. Nem igazán hittem abban, hogy minden erkölcsi normánkat félre kellene dobni a szerelem érdekében, mert ezt nemes egyszerűséggel csak mocskos dolognak tartottam. Tehát teljesen normális, ha egy hétig még a fejemben jár minden este, ahogy eltűri a haját a füle mögé, aztán egyszerűen csak lebeszélem magam a dologról.
- Néha túl sokat is – feleltem neki, miután kiittam az utolsó cseppeket is a poharamból, aztán intettem a pincérnek még egy italért – De lényegében nem bánom. Szívesen foglalkozom vele a szabadidőmben is, mert egyrészt elengedhetetlen és amúgy is szeretem a munkámat.
Ezzel elég színes palettát festhettem le előtte... Akár kezdő pénzügyi tanácsadó is lehetnék, akinek még nem alakult ki a vevőköre, ezért pedig képtelen egyelőre normálisan megállni a lábán. Lényegében ez az a szituáció, amiben bármi lehetséges lenne.
- Ez furcsa lesz – sóhajtottam fel halkan, aztán folytattam – De általában főtt ételt reggelizem. Anyukám nem igazán tudott főzni soha, tehát inkább a sarki kínai üzletekből hozatott ebédet reggelire, én pedig azt ettem meg.
Alapvetően az oroszokról sok minden jut az ember eszébe, többek között az is, hogy szörnyű szakács a legtöbb. Nem egy videó található fent a youtube-on arról, hogy próbálnak ételeket csinálni, csak éppenséggel nem jön össze nekik. Anyukám is ilyen volt, a szomszéd kutyának sem kellett az, amit össze tudott ütni, ezen pedig idővel megsértődött és többet nem főzött nekünk.
- Örülök, ha ezt tényleg sikerült elérned – igyekeztem egy barátságos mosolyt költöztetni az arcomra, de mindentől függetlenül volt némi kihívás abban, ahogyan rá néztem ebben a szituációban. Valahol kíváncsivá tett, hogy mégis meddig tudok vele büntetlenül flörtölni, mielőtt az arcomba öntené az italát... Magam sem tudom pontosan miért akartam húzni az agyam. Már eldöntöttem, hogy egyszerűen nem lehet közöttünk semmi, tehát ki kell élveznem a maradék időmet, nem? Egyáltalán nem vártam semmit a nőtől, szimplán csak kifejezetten szórakoztatott a jelenléte, így szinte biztos voltam benne, hogy nem én fogok lépni először. Más társaságát élvezni pedig még nem főben járó bűn.
- Azt hiszem ez a legnehezebb az egészben – sóhajtottam fel halkan, miközben mintákat rajzolgattam az immáron tele poharam, párás oldalára – Nem igazán vagyok az a típus, aki ismerné a pihenést és a megállást. Ha két percig ülnöm kell, már rosszul leszek.
Talán az lehet az oka, hogy gyerekként a felesleges energiáim a szüleim kreatív módon akarták levezettetni, aminek annyi a hátránya, hogy hiába fáradtam el fizikailag, az agyam mindig mozgásban van és pörög. Lényegében sosem tudok kikapcsolódni, mert folyamatosan képes vagyok agyalni a dolgokon, emiatt pedig muszáj fizikailag lefoglalnom magam, mert képtelen vagyok teljesen kikapcsolódni. Tehát nekem az ágyban fekvős, tévézős napok sosem voltak igazán a kedvemre valók.
- Hm... – lassan emeltem rá a pillantásomat, aztán egészen halkan kérdeztem meg tőle a következőt – És táncolni is tudsz rájuk?
A magam részéről talán most eveztem a legveszélyesebb vizekre, ugyanis már csak pár lépésnyire voltam attól, hogy kézen ragadjam, felvigyem a tetőre, és ott kérjem meg arra, hogy tanítson meg néhány mozdulatot a tropical listájából való válogatásra. Igazából ha nemet mondana is képes lennék rávenni a dologra és itt nem a sármomról, sokkal inkább a kitartásomról van szó. Viszont ideje lett volna meghúzni azt a határt, amit egyszerűen csak nem kellene átlépnem. Ahogy az ételekről és az egzotikus konyhákról kezdett el nekem mesélni, hirtelen kedvem lett volna végigkóstolni az összes libanoni ételkülönlegességet... Vele. Ezt pedig nagyon hamar ki kell vernem a fejemből.
- Szeretem a klasszikus dolgokat – jelentettem ki végül, miután egy kicsit átgondoltam a szavaimat – Mivel részben ázsiai vagyok, részben a keleti ételek állnak hozzám a legközelebb, mert ismerős az ízvilág, mindegy mit kóstol az ember. Zenében pedig nem hiszem, hogy kifejezetten lenne kedvencem, de talán Khalid számai pörögnek mostanában nálam a legjobban.
Direkt kihagytam azt az apró részletet, hogy a klasszikus dolgok alatt mit értek. Nem véletlenül volt az álmom a Juilliard meg az, hogy hivatalosan is musicalszínész lehessek... Nyilvánvalóan azok a dalok állnak hozzám a legközelebb, azonban ha nem akarom lelőni az identitásom a zenémmel kapcsolatban, akkor erről mélyen hallgatnom kell.
- Viszont engem érdekelne az a bizonyos lejátszási lista – jelentettem ki végül, majd egyetlen lusta mozdulattal felkeltem a helyemről, kezembe fogva a sörömet, a jobbomat pedig felé nyújtottam – Szabad?



1 622 || remélem nem lett túl szörnyű    || ruha ||

Kian & Lilah

A magam részéről határozottan nem tudtam hova tenni azt, ahogyan Delilah viszonyult hozzám, emiatt pedig képtelen voltam levenni róla a szemem. Folyamatosan a tekintetét fürkésztem, miközben igyekeztem megfejteni őt. Vannak olyan emberek mindenki életében, akivel teljesen véletlenül sodródunk össze, de ennek ellenére is szeretnénk kihasználni a együtt töltött időt. Én pontosan tudtam, hogy normális esetben egyáltalán nem eshetne a hatáskörömbe az, hogy leálljak pletykálni bármelyik nővel a bárban, viszont ez a szituáció merőben más volt… Mint ahogyan én magam is más vagyok, mint a legtöbb korombeli srác. És itt nem arra gondolok, hogy én magam nőiesen viselkednék, szimplán csak – gondolom a saját művészi beállítottságom miatt is – lenyűgöztek a szép dolgok, a szép emberek, emiatt pedig nem állíthatom azt, hogy két lábbal állok a földön és realista lennék. Más kérdés az, hogy a saját gondjaimat és az álmodozásaimat megtartom magamnak, de a társulatnál sem véletlenül becézget mindenki Rómeónak, illetve itt is a legkevésbé nyomulós srácok közé tartozok. Gondolok itt elsősorban arra, hogy számomra nem feltétlenül buli az, hogy nőknek vetkőzöm, ez pedig alapvetően megnehezíti az életemet nagyon sok mindenben… Viszont a pénzre meg szükségem van, mert magamon kívül nem segít rajtam senki.
Épp ezért is számítottak ritkának az olyan hölgyek, akik nem úgy gondoltak ránk, mint holmi tárgyakra, akiket lehet tapogatni, akiknek kedvükre fel lehet sérteni a bőrüket a körmükkel, és akikkel lényegében azt tehetnek, amit akarnak. Rengeteg tönkrement házasságú, pszichopata, kapuzárási pánikban szenvedő alany jár ilyen helyekre, és velünk egy cseppet sem bánnak jobban, mint a hasonló helyeken a táncoslányokkal. A legtöbb pasi ezt ennyire nem dramatizálja túl, de engem valamilyen szinten elborzaszt az, hogy tudom mit akarok kezdeni az életemmel, csak éppenséggel hiába küzdök minden erőmmel a céljaimért, egyszerűen nem jutok közelebb hozzájuk. Így marad a klubokban történő vetkőzés, amiknek a végkifejlete általában nem ennyire kellemes, mint a mai este.
- Mit kellene tennem azért, hogy össze tudd szedni a gondolataidat? – a hangom lágy, a mosoly az arcomon pedig szelíd volt. Talán néha túlságosan is elhiszem azt, hogy hatással lehetek rá, de elég egészséges volt az önbizalmam és tudtam azt, hogy a külsőmmel nincsenek problémák. Főleg nem egy ilyen helyzetben, amikor a műsorvezetőnk maga ellenőrzi le azt, hogy elég vonzóak vagyunk-e az itteni nők számára, emiatt pedig sminket és feltűnő ruhákat is kapunk, amiből nekem most egy szolidabb jutott az ellenőrzés gyanúja miatt. Nem mintha bántam volna, mert épp elég borravalót sikerült bezsebelnem a felvezető előadás során, tehát lényegében a mai este folyamán én leginkább ingyen dolgoztam.
- Ebbe valószínűleg azért nem tudok belegondolni, mert még kutyám sincs – finoman megcsóváltam a fejem, de közben mégis igazat kellett adnom a nőnek. Mindenekelőtt én így is igyekeztem elsősorban magamra gondolni, és talán szintén logikus lépés lett volna tőlem kevés pénzért nem illegális munkákat vállalni, mint hamis személyivel vonaglani egy night clubban, de… Hát ezt dobta a gép, én pedig már beleszoktam a helyzetbe, így nem igazán akartam változtatni a dolgokon.
- Mi számít rossz dolognak? – a kérdés a részemről teljesen jogos volt, mivel ha elkaptak volna egy ellenőrzés során, az határozottan kellemetlen lett volna nekem is, az apámnak és a családjának is. Egyáltalán nem akartam tönkre tenni a felesége és a féltestvérem életét azzal, hogy közéjük furakodok, szimplán csak naivan elhittem, hogy talán anyám emléke annyira kedves volt neki, hogy a temetésére eljöjjön. Nekem nem kellett se a pénze, se a törődése azok után, amit velünk tett, így máig csendesen éltem az életem. Mert nem tisztem másét is elrontani a saját rendellenességeim miatt. Így maradt az, hogy sodródtam az árral és bíztam a műsorvezetőnkben, aki szintén nem akart böribe kerülni amiért kiskorúakkal gyakorlatilag szexuális jellegű munkát végeztet.
- Nagyon kedves vagy – őszintén jelentettem ki mindezt, viszont nem néztem a szemébe, amikor mondtam. Csupán a szám sarkában játszott egy nagyon visszafogott mosoly, de a szemeimet folyamatosan a korsón tartottam, aminek a párás részére rajzolgattam különböző, értelmetlen mintákat. Pontosan tudtam, hogy az emberek nagy része nem így vélekedne erről az egészről. A színházban sem mertem elmondani azt, hogy pontosan mit csinálok, mert minden bizonnyal kiszedtek volna a jelenlegi helyzetemből, de én túlságosan is büszke voltam a segítség elfogadásához. Így is túl sok mindent tettek meg értem anya halála után, egy szinten pedig szándéktól függetlenül a túlzott törődés már fojtogató tud lenni.
- Ha fantáziádra bízom, akkor holnap úgy ébredsz fel, hogy már el is felejtettél? – ahogy elkaptam a nő pillantását, olyan határozottsággal néztem a szemébe, mint az eddigi beszélgetésünk folyamán soha. Talán önző dolog lenne elvárnom azt, hogy én legyek az a férfi az életében, akit sosem kaphatott meg, de ennek ellenére az emlékezetébe vésett. Talán önző vagyok, de alapvetően én sosem voltam az a fajta srác, aki könnyedén elfeledett másokat. Éppen ezért tudtam, hogy a nő emléke engem kísérteni fog még a jövőben. Túlságosan szép és kedves volt velem ahhoz, hogy ne érezzek késztetést arra, hogy megismerjem, viszont ezt igyekeztem a lehető legjobban elnyomni magamban. Az ilyen dolgok mindig túl bonyolultak.
- Annyi biztos, hogy határozottnak tűnsz nagyon – szimpla megállapítás volt, bár lehet csak annak mutatja magát. Én a magam részéről pedig feltűnően fürkésztem Delilah-t, mert szerettem volna igazolni a feltételezéseimet. Persze mindezt csak ő tudta volna megerősíteni.
- Legalább van időd egész nap haladni a munkáddal – nem akartam belemenni abba, hogy mennyire kellemetlen lehet, amikor haladna bármivel is, és egyszerre hatan lihegnek a nyakába. Kifejezetten nehéz lehet egyedül vezetni egy butikot, aminek így a nyitva tartása is minden bizonnyal rövidebb és emiatt kevesebb a profit. Ehhez képest én nem panaszkodhatok, mert az én jövedelmem az övével ellentétben legalább fix. Annak nagyon örülök, ha jól mennek a dolgai – és ahogy elnéztem az öltözékét, panaszra nem nagyon volt oka – de ettől függetlenül is ijesztő lehet az, hogy nem rendelkezik valaki fix jövedelemmel, és történhet valami, ami miatt végül tönkre mehet az összes eddigi munkája.
- Igen ez így van – határozottan bólintottam, aztán némi gondolkodás után hozzátettem a következőt – Meg fontos a saját magunk szeretete. Elég önző dolog elvárni, hogy mások kedveljenek minket, ha mi magunk is képtelenek vagyunk meglenni a saját társaságunkban.
Ez a dolog pedig határozottan a nőknek lehetett nehezebb. Túl sok elvárást támasztanak magukkal szemben, én pedig amikor tükörbe néztem, pontosan láttam azt, amit a legtöbb ember is. Nem tartom magam nárcisztikusnak, amiért kellemesnek találom a külsőm, és ismerem a tényeket saját magammal szemben is. Mindig igyekeztem jó ember lenni, éppen ezért is gondolom azt, hogy nem járok tévúton a saját magam megismerésében. Ugyanakkor a lányok állandó biztatásra szorulnak, éppen ezért is jegyzem meg Rorának mindig azt, hogy nagyon csinos. Szeretem azt, hogy ő ennyire törtető, mert legalább nem kell attól tartanom, hogy egyszer majd összetörve látom őt. És ehhez igyekszem is a lehető legjobban hozzájárulni.
- Ez így van – egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, aztán megvontam a vállam – De abból sem kellene nagy ügyet csinálnom, amit itt dolgozom. Szimplán csak nehéz lenne az ismerőseim szemébe nézni, ha mindez kiderülne.
Biztosan nem lenne mondjuk olyan hozadéka, hogy kirúgnak a színházból, de épp eleget kaptam már az aggódó pillantásokból ahhoz, hogy soha többé ne akarjak valami hasonlót látni mások arcán. Emiatt pedig sosem tudódhatott ki az, hogy én betettem a lábamat ebbe a bárba… És ezért sem találkozhatok többet ezzel a nővel. Biztos előkerülne az, hogy mi honnan ismerjük egymást, és nem feltétlenül vetne egyikünkre sem jó fényt, ha őszinték lennénk… De főleg rám nem. Én pedig kézben tartom a dolgokat, viszont ha a revü, mint munka kiderülne, talán nem hinné el ezt nekem senki.
- Így is fogalmazhatunk – a korábbi mosoly csak szélesebb lett az arcomon, aztán egy kicsit közelebb hajoltam, hogy a halkabb szavaimat is tökéletesen érthesse – De nagyon szeretek elmerülni a saját gondolataimban. Csak ezt nem reklámozom és ha a srácok meg fogják tudni, akkor nyálasnak gondolnak majd. Lehet ez a mi titkunk?
Ahogy kicsit hátra húzódtam tőle, hogy ismét a szemébe nézhessek, a pillantásomban volt egy kis kihívás, és ugyanolyan áthatónak tűnhetett a számára, mint néhány alkalommal korábban, amikor ránéztem. Nem igazán realizáltam soha, hogy mikor kezdem el megbűvölni az embereket magam körül, mert ez nem volt tudatos, de bizonyos helyzetekben ösztönösen megéreztem azt, hogy én veszem át az irányító szerepet egyes helyzetekben, és ilyenkor előkerül az a bizonyos nézés. Mert akaratlanul is prédának nézem azt, akivel társalgok.
- Ez aranyos – immáron ismét illedelmes távolságból fixíroztam őt, aztán megint kortyoltam valamennyit a sörömből, még mielőtt kimenne belőle a szénsav, és még inkább ihatatlanná válna – Manhattanben van egy csomó jó ázsiai étterem. Talán újévi fogadalomként megismerkedhetnél a távol-keleti konyhával.
Azt már nem tettem hozzá, hogy reményeim szerint akkor ténylegesen eszébe jutnék én. Mert ez már gusztustalanul zaklatós szöveg lett volna, de mivel mi emberek gyarlók és önzők vagyunk, reménykedtem benne, hogy ő sem fog engem könnyen kiverni a fejéből. Pont azért, mert ha én érdekesnek találok egy nőt, akkor akaratom ellenére is sokat gondolok rá.
- Közhelyesnek fogsz tartani, de nyilvánvalóan a Keresztapa filmek meg Tarantino alkotásait eléggé szeretem, viszont elvagyok a Netflixel is, ha arról van szó – maga a filmgyártás számomra nyilván mást jelent, mint másoknak. A színészkedéshez sok segítséget nem nyújt nekem, és teljesen kikapcsolódni sem tudok tőle, mert nem rugaszkodik el teljesen a munkámtól maga a műfaj. Ugyanez van a zenével is, de talán előbb ki tudok kapcsolódni, ha zenét hallgatok, mintha egy filmre is figyelnem kell.
Örömmel vettem tudomásul, amikor elfogadta a kezem emiatt pedig egy halvány mosoly játszott is az arcomon. Határozottan indultam meg vele az egyik személyzeti bejárat felé, ami az épület egy olyan részébe vezetett, ahol tudtam, hogy nem feltétlenül fognak minket zavarni. Ha pedig mégis megtörténik, akkor el tudunk bújni valamelyik szekrény mögött. De már nem először voltam ebben a bárban és a legtöbbször ide jöttem a saját fellépéseim során, ha magányra vágytam zavarni sosem zavartak meg. Amikor beértünk, elengedtem a kezét és pár lépést hátráltam.
- Nem leszek udvariatlan és nem csinálok semmi olyat – fontosnak éreztem, hogy mindezt letisztázzuk – De érdekel hogyan táncolsz főzés közben.
A pillantásom mondjuk elég gátlástalan volt, és egyáltalán nem vettem figyelembe azt, hogy mindezzel talán zavarba is hozhatom őt. Lényegében képes voltam az arcába mosolyogni úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolgát kértem volna.



1 660 || remélem nem lett túl szörnyű    || ruha ||

Kian & Lilah

Pontosan tudtam, hogy mekkora pofátlanságot követek el akkor, amikor képtelen voltam magam visszafogni és egyszerűen nem engedtem őt elbújni a haja mögé, miután zavarba hoztam. Az övéhez hasonló mosoly ült ki az arcomra, viszont amikor lejjebb hajtotta a fejét, én úgy helyezkedtem, hogy így is látni tudjam őt. Nem feltétlenül terveztem vele közölni, hogy mennyire szépnek tartom, mert úgy gondoltam, hogy a hozzá hasonló nőknek ezzel amúgy is tisztában kell lenniük. Az öltözködése legalábbis eléggé arra világított rá, hogy ő nem egy elveszett kisegér a világban, ami nekem szimpatikus volt. Ezen felül szimplán csak aranyosnak tartottam azt, hogy tényleg képes volt zavarba jönni tőlem. Más kérdés volt, hogy ha szóba került volna a korom, akkor megragadtam volna a lehetőséget arra, hogy letagadjam azt, mivel én magam is tudtam, hogy idősebbnek nézek ki a valós koromnál, emiatt pedig véletlenül sem akartam gyereknek tűnni egy nő előtt.
- Ez igaz – halkan elnevettem magam, mert baromi ironikusnak tartottam azt, hogy lényegében pont én társalgok valakivel arról, hogy az embernek életben kell tartania magát. Soha nem voltam a világ legrealistább embere, ami talán abból is adódik, hogy kifejezetten érzékenyen viszonyulok a művészetekhez. Persze jellemző rám, hogy tanulok a hibáimból, hogy felismerek szituációkat, de ennyi. Amióta viszont anya meghalt, én magam is tisztában vagyok azon, hogy nem egy olyan pillanata volt az életemnek, ahol konkrétan fel tudtam volna adni mindent, illetve nyugodt lelkiismerettel haltam volna meg pár évvel ezelőtt, amikor még azt a kevés megmaradt holmimat és pénzemet is ellopták tőlem. Mivel anyának megtakarítása sosem volt, konkrétan úgy hagyta itt a világot, hogy nagyon semmit se tudott számomra biztosítani, emiatt pedig folyamatosan a környezetemre voltam utalva, én pedig baromira gyűlöltem. Azokban az időkben tényleg szívesebben haltam volna meg, minthogy bárkinek elfogadjam a segítségét, de talán mondhatom azt, hogy akkoriban tényleg gyerek voltam, és most már sokkal inkább hálás vagyok mindenkinek, aki nem vette le rólam a kezét és összekapart a földről. A mai napig nem kérdeznek, csak hagyják, hogy ha úgy van, meghúzzam magam náluk és próbálják megadni azt a minimális állandóságot, amire mindig annyira vágytam, de egy ideje már sehol sem lelem. Emiatt nagyon nehezen találom a helyemet is a világban, ami folyamatosan elszomorít, de jó vagyok abban, hogy ne mutassam ki másoknak azokat, amiket valójában érzek. Színész vagyok, nem véletlenül tartott meg a hely, ahol játszom.
- Szerintem sokat számít a szándékosság, még ha a tényen nem is változtat a dolog – éppen ezért okoltam magam annyira. Szándékosan mondtam anyának olyan dolgokat, ami végül a halálához vezetett, én pedig képtelen voltam feldolgozni a tényt, hogy így vagy úgy, de én voltam a személy, aki az utolsó szeget beverte a koporsóba – Azok az emberek, akik szándékosan bántanak másokat, ismerik ennek a súlyát. Ez pedig idővel le fog rájuk sújtani.
Gondolok itt arra, hogy az embernek az utolsó perceiben mindenképp le fog peregni az élete a szeme előtt. És kétlem, hogy valaki békében tudna nyugodni, aki másoknak ártott. Talán melankolikus gondolat volt ez, de én valamilyen szinten a magaménak éreztem. Soha nem voltam jó abban, hogy mások tettei felett ítélkezzek. Ha lett volna érettségim, akkor meghívtam volna apámat az ünnepségre azért, hogy ne maradjon le az életemről.
- Akkor jó – egy pillanatig sem vettem le róla a szemem – Soha nem fogom elárulni.
Ennek ellenére is éreztem, hogy ha valaki, akkor én biztosan nem vagyok berendezkedve arra, hogy úgy igazán boldoggá tudjak tenni egy nőt. Annyi dolog volt, amivel kapcsolatban vádoltam magam, és képtelen voltam teljes mértékben szeretni azt a személyt, aki vagyok. Igyekeztem ezen dolgozni, de messze volt még az alagút végén a fény, ezt én magam is tudtam. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy soha nem tehetek boldoggá valakit, ha én sem tartom saját magam szerethetőnek. Önzőség lenne elvárni azt mástól, hogy ezt helyettem is megtegye, szóval mindenképp zátonyra futna a dolog, én pedig már féltem attól, hogy az emberek csak jönnek-mennek az életemben. Szerettem volna, ha az emléke kedves marad, ezért nem akartam megismerni őt. Mind a kettőnknek az a legjobb, ha a saját démonjaimmal egyedül küzdök meg.
- Szerintem nem – csak megvontam a vállam – Ennek természetesnek kellene lennie. Ez nem egyenlő a pofátlansággal, vagy a nagyképűséggel.
Lehet, hogy azért gondolom így, mert voltak olyan barátaim, akik nagyon tisztában voltak a maguk feladatával, határaival és korlátaival, de ennek ellenére folyamatosan nagyon biztos lábakkal álltak a földön és képesek voltak saját magukat is szeretni. Legalábbis én soha nem láttam Rorán azt, hogy ezzel kapcsolatban meginogna, és szerintem sokan azért nem kedvelték őt, mert ezt a tulajdonságát irigyelték el tőle. Többek között sokszor én is.
- Ebben abszolút igazad van – jelentettem ki egy bólintás kíséretében. Az megint más kérdés, hogy mennyire számít normálisnak mondjuk az, hogy más által felállított visszajelzések és normák alapján próbáljuk ezt az egészet végrehajtani. Emiatt pedig sokszor kialakulhat egy hamis énkép az emberben, bár jobb esetben később ez is kibukik.
- Köszi – egészen kedves mosoly ült ki az arcomra, aztán végül – ugyan elég kelletlenül – elhúzódtam tőle. Tudtam, hogy nem húzhatom örökké az időt, mert hamarosan vissza kell találnom a fiúkhoz. Alapszabály volt, hogy nem kezdünk ki azokkal a nőkkel, akikkel itt ismerkedünk meg, mert alapvetően munkakapcsolat van közöttünk így vagy úgy… Csak bonyodalmakat szül, meg alapvetően, ha valaki ránk kattan, akkor nehéz levakarni. Nem gondolom azt, hogy ő is egy ilyen nő lenne, de ennek ellenére megvolt annak a veszélye, hogy a következő ilyen lesz. Sok olyan nő volt, akik ezekben a körökben fordultak meg, és tetszettek nekem, de ő volt az első, akivel valóban szóba is álltam. Pontosan tudtam, hogy egyben az utolsó is, de az keserített el, hogy nem utoljára akartam vele beszélni.
- Akkor ígérd meg nekem azt, hogy nem lesz a jövőben semmi bajod és rendben vagyunk – ezen a ponton nem próbáltam meg flörtölni vele, az arckifejezésem is őszinte volt, a mosoly az arcomon szelíd. Nagyon érzékeny volt a kapcsolatom a halállal, emiatt semmiképp sem szerettem volna, hogy bárki, akivel valaha találkoztam, akár ahhoz közeli állapotba is kerüljön, vagy ténylegesen bántódása essen. New York nem egy biztonságos város, vigyáznia kell magára.
Magam sem tudom, hogy miért éreztem magam boldogabbnak, amikor a tenyerét az enyémbe csúsztatta, és azt mondta, hogy megbízik bennem. Valamiért az is számított nekem, hogy ő maga állította azt, hogy nem unalmas az, amivel az időmet elütöm – bár valamennyire a színészet a hobbim is – illetve ettől az egésztől melegség költözött a szívembe. Furcsa érzés volt az, hogy mennyire kedvesen nyilvánul meg rólam ennyire ismeretlenül.
- Maximum azon nevetnék, hogy aranyos vagy – valahogy, ha a szép nők botlábúak, azért senki sem tud haragudni. Mondjuk én a kevésbé attraktív hölgyeket sem bántottam soha ezért, meg ha valaki segítséget kért, akkor tudtam korrigálni a dolgokon, persze a magam határain belül. De ennyi.
- Jó, akkor táncolj velem – már léptem volna közelebb és fogtam volna meg a kezét, amikor a zsebemben megrezzent a telefonom. Én a magam részéről ezen a ponton csalódottságot éreztem, mert pontosan tudtam, hogy egy percig sem maradhatok tovább.
- Mennem kell – nyilvánvalóan ő is hallhatta, ahogyan a telefonom a zsebemben zakatol – Keresnek.
Mindössze annyi tellett tőlem, hogy megszorítottam a kezét, aztán gyorsan elfordultam, mielőtt azt mondhattam volna neki, hogy remélem még látom őt. Nem szabad ebbe az egészbe belekezdenem.


1 184 || remélem nem lett túl szörnyű    || ruha ||