Szomorú voltam mikor a tulaj kijelentette, hogy sajnos muszáj kissé visszavenni a költségekből, így meg kell válniuk tőlem és egy másik leányzótól is. Nem kicsit döbbentem le, mikor ezt kijelentette, bár az nagyon is jól esett, hogy hozzá tette valóban sajnálja és még írt is egy ajánló levelet nekem, mert tudja, hogy mennyire fontos nekem, hogy tovább képezzem magam a munka mellett. Másnap el is kezdtem kutatni egy új munkahely után. Persze csak olyan hely jöhet szóba, ahol nem gond, ha mellette iskolába is járok. Nem is kell sokáig kutatnom, hamar találok egy új cukrászdát. Nagyon be lelkesülök tőle. Nem hívom fel az adott számot. A tervem annyi, hogy kissé kiöltözöm, önéletrajzommal, ajánlólevelemmel és mosolyommal együtt elmegyek oda és bízom abban, hogy a tulaj is ott lesz és tudok majd vele beszélgetni kicsit. Nagyon örülnék neki, ha sikerülne egy új mentort találni, akivel munka mellett még tanulhatnék is. Időben elkezdek készülődni. Bár tény nem beszéltem le időpontot, sőt nem is tudják, hogy megyek, de úgy kalkuláltam, hogy a nagy tömeg előtt kellene még odaérnem, hogy idejük is legyen velem foglalkozniuk. Bár tény az úton végig mosolygok, de belül azért izgulok. Nincs túl sok tapasztalatom az interjúkkal, de készültem rá nem is kicsit. Sőt még egy kis apróságot is viszek magammal, hátha azzal csak még jobban meg tudom erősíteni azt, hogy érdemes felvenni engem. Ahogy megérkezem határozottan lépek be az üzletbe, majd oda is sétálok rögtön az első itt dolgozó emberhez, akit látok. -Jó napot Kívánok! Pola Whitebreak vagyok és a tulajdonossal szeretnék beszélni.-Közben persze a kezem is kinyújtom egy kézrázásra.
Nem mindenki játszhatja a bolondot a néppel ahogyan megmondja hogyan kell működnie a drága államunknak, ahogyan nem mindenki dolgozhat orvosként se vagy egy multicég kis túlrázó hörcsöge se lehet. Egyes embereknek maradt az, hogy saját kezűleg dolgozzanak meg a pénzükért. Igaz, nem kényszerülök tűzifapakolásra vagy a legújabb felhőkarcoló avagy luxusvilla felhúzására, de mindennap péksütemények sütése se semmi munka. Ez is igazi szaktudást igényel, hiszen nem mindegy, hogy a hozzávalókat milyen mennyiségben méri ki az ember, milyen recept alapján is dolgozik. nem mellesleg pedig szeretem ezt csinálni, ahogyan a kávé lefőzését, a latte artok készítését is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy saját játszóterem, akarom mondani saját üzletem van ennek megvalósítására. Családi vállalkozás, a The Gingerbread House-nak több évtizedes múltja van, generációról generációra szállt át a tulaji poszt. Nos, amíg nem előttem át lett ugorva egy, de erre mindig rossz gondolni. El is hessegetem a gondolatot fejemből, túl negatív, pedig ma szép idő van. Meg még egészen reggel. A vevők még csak most kezdenek betérni az üzletbe, hogy aztán szép sorjában elmondják a pultnál álló baristáknak pontosan hogyan is szeretnék a kávéjukat. Van aki ennek kifizetése után rögtön továbbáll, mások még vesznek valami frissen sült süteményt és olyanok is akadnak, akik helyben fogyasztják el az italukat és ételüket a Times aznapi számát böngészve vagy a mobiljuk képernyőjét nézve hála az üzletben elérhető ingyenes Wifi szolgáltatásnak. Ami engem illet, most nem a hátsó részlegen dolgozok az egyik torta megrendelésen. A pultot is meghagytam a mai műszakot elvállaló alkalmazottjaimnak. Ma valahogy jobban esik inkább kivinni az asztalokhoz a rendeléseket majd a vevők után letörölni az asztalokat. Épp az egyik asztalról szedem le az otthagyott kávéscsészéket és üres tányérokat (melyeken a csokis linzerünk maradványai utalnak a vevők rendelésére), amikor észreveszem, hogy egy kinyújtott kéz tolakodik hirtelen a látóterembe és megállásra késztett. Leteszem az imént felemert tányért a tálcámra, kiegyenesedek és lepillantok arra a személy, akié a kinyújtott kéz. Egy lány. Egy hozzám képest fiatalabbnak tűnő lány, akit eddig még sosem láttam itt. Pedig nekem jó az arcmemóriám. Vajon miért jött gondolkodok el, egyből több lehetséges válaszon gondolkodva, miközben meghallom, hogy a tulajdonost keresi. Vagyis engem. Csak ő ezt nem tudja még… - Szia! Nick Campbell – mutatkozok be, elvégre a bézs színű kötényemen, melyen a kávézó logója, egy mézeskalácsember van, a szélére tűzött névtábla is jól látható rajta a „Nick” felirattal. A kézszorítás ötletében is benne vagyok, persze rázzunk kezet. Közben egy elbűvölő mosollyal ajándékozom meg. – Ó, és ha már szabad kérdeznem, miért keresi őt egy ilyen fiatal hölgy? Tán a bosszús nővéred esetleg barátnőd küldött? Vagy sütemény miatt? Általában a kettő közül valamelyik az oka, hogy az emberek látni szeretnék. Bár nem meglepő, ő a legsármosabb férfiú, akit a környéken találsz. Meg a legsegítőkészebb, legtehetségesebb cukrász és végül, de nem utolsó sorban, a legszerényebb is – mondom egyre szélesebben vigyorogva, konkrétan magamról áradozva csupa pozitív tulajdonságokat. Hagyok neki egy kis időt, hogy mindezt feldolgozza és leessen neki, kivel is társalog. Ha leesett neki, ha nem, kisvártatva picit meghajlok előtte. – A The Gingerbread House tulaja, a Sütimester, a szolgálatodra.
Reménnyel telve indultam el a mai napnak. Bár tudom, hogy bátyus továbbra sem örül annyira annak, hogy a cukrász pályát szeretném választani mégsem adom fel és tudom, hogy végül ő is támogatni fog. Sokszor sütök neki otthon finomabbnál finomabb dolgokat, bár tény kissé finnyás és nem mindig kóstolja meg a számára bizarr újdonságokat, de ilyenkor jön legjobb barátnőm családja, akik őszinte kritikusokként mondják el a véleményüket a finomságokról. Kaptam már hideget meleget. Általában minden negatív kritika után újra átgondolom a receptet és megpróbálok rajta javítani. Van mikor sikerül, de van mikor el kell engednem a dolgot, mert sehogy sem akar összejönni. De talán még több tanulás mellett majd rájövök, hogy miket hibáztam és újra elővehetem majd őket. Határozott vagyok és nem fogom hagyni magam könnyen lerázni. Az első kérdésére már válaszolnék is, de ő csak folytatja. Először csak pislogok párat, majd felszökik szemöldököm. Ez nem normális. Mégis mi ütött belé? Ez valami kandi kamera? Le is blokkolok egy pillanatra, majd azért szép lassan csak leesik, hogy jah magáról beszél…. bár az is lehet, hogy egyszerűen bele van zúgva a tulajba… -Öhm…-Pislogok párat, mielőtt ismét megszólalok. Nem vagyok hozzászokva az ilyenhez. Pedig csak jót hallottam erről a helyről, így valamit tudhat ez a pasas. -Szia! Én azért jöttem mert munkát szeretnék vállalni nálad. Eddig a Patisserie Chanson-ban dolgoztam, mint felszolgáló és sokszor még a cukrászok mellett is segédkeztem. Sajnos leépítés miatt elbocsátottak engem, de kaptam egy ajánló levelet a tulajtól.-Közben elő is veszem és felé nyújtom, ha érdekli. -Cukrásznak szeretnék tanulni a gimi után ezért is keresek egy olyan helyet, ahol a pénz szerzés csak egy másodlagos a számomra, mivel elsőként tanulni szeretnék minél többet. Elég sok dicséretet hallottam erről a helyről ezért is bíztam abban, hogy esetleg lenne itt lehetőségem iskola mellett ide jönnöm dolgozni.-Próbálok rövid és tömör lenni, de nem túl száraz és karót nyelt. Mondjuk tény a bemutatkozása kicsit meglepett, de hamar túltettem magam rajta. Végül is sosem rossz, ha egy életvidám személyiséggel dolgozik az ember. Azt hiszem ezt én is elmondhatom magamról.
Nem szakítom meg, hagyom, hogy nyugodtan elmondja miért is keress. Amikor felém nyújtja az említett ajánló levelét szinte automatikusan nyúlok érte, átveszem és olvasni kezdem. Míg tovább beszél hozzám én gyorsan átfutok a tekintetemmel a papíron, közben hümmögök és bólogatok a szavaira. - Igen, elég kis korrekt ajánlólevélnek tűnik… Esetleg önéletrajzot is hoztál magaddal? – kérdezem meg. Végtére is egy ajánlólevél csak egy ajánlólevél, a leendő alkalmazottjaimtól önéletrajzot is szoktam kérni. Ezután észbe kapok, hogy még mindig itt áll előttem és én is csak állok. Rögtön a mellettem lévő asztalra mutatok, melynél most éppen nem ül senki. Tökéletes. - Kérlek foglalj helyet – adom ki szinte az utasítást, intve a szék felé, közben egy másikra, az azzal szembenire én magam leülök. Az asztalon ott van az üzlet kávé és sütemény kínálatát tartalmazó rövidke füzet, melyet feléje tolok. – Nyugodtan válassz egy italt a kínálatból. Amelyiket csak szeretnéd, az üzlet állja – mosolygok rá bíztatóan. Majd újra az ajánlólevelére pillantok, végül leteszem azt az asztalra és a lányra pillantok. Amint megmondja mit szeretne, intek is a pultnál álló baristának és továbbítom neki a kérést. – Mit szólnál, hogy ha egy rövid interjút csinálnánk? – kérdezek rá, visszafordulva feléje bár nem is hagyok neki időt, hogy rendesen átgondolhassa vagy meggondolja magát. Lelkesen elvigyorodtam ahogyan összedörzsöltem a tenyereimet és belevágtam a dologba. - Na szóval, a segítség itt mindig el kél. Emiatt nem lenne akadály, hogy ha csak részmunkaidőben tudnál dolgozni, van is már olyan alkalmazottam, aki úgy dolgozik. De vannak, akik teljes órámban. Viszont visszatérve hozzád, persze, felőlem akár csak hat vagy akár négy órában is dolgozhatsz és nem is kell egész héten, elég, ha két-három napot itt tudsz lenni egy héten. Közeledik a karácsony és emiatt az ünnepi időszakban több vásárlónk szokott lenni, ezt jó, ha tudod… Így oké, ha az üzletrészen ki tudnád szolgálni a vásárlókat vagy hátul besegíteni a süteményeknél. Kezdtem el, lassan, hogy megértse. A barista közben ki is hozza neki az italát és mosolyogva lerakja elé, majd visszameg a pult mögé. Én közben még hallgatok, mert azért még se akarom olyan gyorsan rázúdítani a kérdéseket. Az már túlzás lenne. Mégis, csak pár pillanatot hagyok neki és belekezdek az egész lényegébe. - Mondd csak, mi a kedvenc számod Taylor Swifttől? – teszem is fel az első kérdést, nagyon komoly arcot vágva hozzá. Ugyanis ez komoly téma ám! Taylor a kedvenc női előadóm és ha netán azt válaszolja, hogy nem szereti, akkor kétszer is meggondolom, hogy alkalmazzam. De amúgy se vagyok az a fajta, akit oly könnyen meg lehet győzni. - És a macskákról mit gondolsz? – kérdezek erre is rá, mert nekem van egy macskám, akivel bár utáljuk egymást, de úgy, hogy se veled-se nélküled a kapcsolatom vele. Gyömbér Gyökér, de a szőrpamacsot azért semmi pénzért nem cserélném el egy ebre sem. Így a kutyapártiakkal is kissé hadilábon állok. - És meddig szeretnél itt dolgozni? Pár hónapot, a gimi alatt vagy esetleg hosszabb távú munkaként képzelnéd el? – kérdezek aztán komolyabb dolgot is tőle. – Egyáltalán, a cukrász foglalkozásról, mint hivatás, mi a véleményed? Szerinted milyen egy jó cukrász és egy cukrászdának milyennek kéne lennie?
Örülök annak, hogy elfogadja az ajánlólevelem. Tartottam tőle, hogy el fog küldeni, hisz kinek kell egy diák, akinek alig van ideje. Viszont az, hogy belenéz pozitív dolog. -Öhm… Nos igazából azt nem hoztam magammal. Úgy gondoltam azt felesleges, mert csak itt dolgoztam másfél évet. Szóval ez volt az első munkahelyem, de itt is csak részmunkaidőben. Viszont hoztam helyette sütit, amit magam készítettem. Talán ez pótolhatja az önéletrajzomat.-Próbálok továbbra is magabiztosnak tűnni és mosolyogni, hisz mindenki szereti a vidám embereket. A süti nem nagy durranás, de mégis próbáltam valami különlegeset készíteni. -Sütőtökös cupcake, így az ősz beköszöntével gondoltam ide illik. –Ki is nyitom a dobozt, amiben ott sorakoznak a finomságok. Ha esetleg megkóstolja akkor érezheti, hogy bár édes, de nem túl intenzíven és kellemesen fűszeres. hasonlítható a mézeskalácsra, csak sütőtökösebb. Amint hellyel kínál el is foglalom a székemet. Így valóban kényelmesebb lesz. -Csak egy pohár vizet kérek, köszönöm.-Bár imádom az édeset és egy forrócsokinak sem tudnék ellenállni, most mégsem érzem azt, hogy ez az a megfelelő idő arra, hogy a forrócsokival szórakozzam. A következő szavaira meg csak kiszélesedik a mosolyom, hisz ez azt jelenti, ha nem cseszek el valamit, akkor lenne a számomra munkája, ami remek… Sőt annál is jobb. -Ez nagyon jól hangzik. Karácsony előtt amúgy is vége a sulinak és akkor tudok jönni majd többet is. –Mire nem jó a téli szünet. -Illetve mind a két helyen szeretek dolgozni. Hátul azért mert nos szeretek sütni, főzni, előle meg szeretek a vendégekkel beszélgetni. Szerencsére a másfél év alatt csak nagyon kevés olyan vendéggel találkoztam, akiket legszívesebben felpofoztam volna.-Mondom neki őszintén. Ahogy megkapom a pohár vizemet megköszönöm a pultosnak és iszok is belőle, majd csak a döbbenet ül ki az arcomra. -Ezt most komolyan kérdezed?-Nem mintha nem kedvelném a zenéit, csak nem éppen interjú téma szerintem. -Öhm a You Belong With Me száma a kedvencem. –Válaszolom végül neki. Tény nem ő a kedvencem, de szeretem a zenéit. Aztán jön az újabb kérdés, amin már annyira nem is lepődöm meg. A macskákról? Nos nincs bajom velük, vagyis örülnék neki, ha lehetne egy macskám, vagy kutyám. Mind a kettőt szeretem. Sőt én már csak egy tengerimalacnak is nagyon tudnék örülni. Sokan azt gondolják, hogy velük nem lehet mit kezdeni, de szerintem ugyanolyan szeretetet tudunk adni és kapni tőlük, mint egy macskától vagy kutyától. Szóval igen szeretem az állatokat.-Én sosem gondoltam arra, hogy most csak macska vagy csak kutya. Mind a kettejükben van jó és hiba is, ahogyan az emberekben. Miért kéne választanom? Ha lehetne mind a kettőt tartanám. -Nos elsősorban annyit tudok mondani, hogy a gimi alatt. Ugye én jövőre fogok érettségizni. De utána is szívesen itt maradnék, de majd meg szeretném csinálni a cukrász sulit. Szóval, ha majd megoldható lesz és meg leszel velem elégedve és én is jól fogom magam érezni itt, akkor el tudok képzelni egy hosszú távú munkát is, amíg esetleg meg nem tudom nyitni a saját helyemet.-Talán nem baj, ha elárulom neki, hogy mi is a célom. És jön végre egy komolyabb kérdés, ami engem is elgondolkoztat, így pár pillanatra csendben maradok. -Én azért szeretem csinálni mert teljesen kikapcsol. Olyankor teljesen megfeledkezem magamról, a külvilágról. Izgalmasnak tartom, mikor valami újat próbálok kitalálni. Van mikor kudarcba fullad, de általában nem szoktam feladni és amíg energiám engedi próbálkozom és mindig javítok valamin. Öhm ha lenne egy cukrászdám én szeretném, ha a hagyományos ízek mellett újakat is szolgáltatnék. Fontos lenne a számomra, hogy a vendégek szeressenek ide járni és nem csak a sütemények miatt, hanem a hangulat miatt is. Egy kellemesen otthonos légkör megteremtése, ahol a felszolgálók kedvesek, vidámak. Hisz általában azért jön ilyen helyre az ember, hogy kicsit megfeledkezzen a mindennapi gondjairól, hogy feltöltődjön.
- Nos, ha adhatok neked egy tanácsot: legközelebb, ha interjúra mész valahova, az ajánlólevél mellé vigyél önéletrajzot is, amibe írd bele bátran hol dolgoztál és meddig, ne szégyellve – mondom el az őszinte véleményemet, túljutva az ajánlólevél témán. Tényleg csak tanácsolom neki, de ezt jószándékból teszem. Tudom, hogy a munkakeresés nehéz fiatalként, mert én is voltam diákként dolgozó, részmunkaidős állásos. Egy jó önéletrajz pedig tényleg sokat tud dobni a lehetőségeiden. De igaza van, egy jól megírt ajánlólevél is segíthet abban, hogy felvegyenek a megcélzott álláspozícióra. Nem utolsó sorban pedig hozott sütit. Bevallása szerint saját készítésűt, aminek hallatán felcsillan a szemem. Noha, azért csak óvatosan, emlékeztetem magamat, hiszen nem tudom milyen jó a sütésben. Ezért is kell letesztelnem. - Igen, határozottan a szezonhoz illik. De… Ugye nem „Sütőtökös cupcake” nevet adtad nekik? Ennyire nyilvánvaló nevet? Ahogyan a sütéssel, úgy a nevekkel is lehet bátran kreatívkodni – jegyzem meg, először egy pillantást vetve az elém tett süteményekre. Van rajtuk díszítés, ami egy hatalmas piros pont a számára, ráadásul egészen sütőtökös, hiszen mindegyiken találta egy-egy mini darab, hogy a jól látom. És fehér színű krém is. A látványuk így aranyos. Már most ennivalóak. - Mondjuk lehetne „Sütőtökös muffinálom” vagy ilyesmi… Csak mert itt nálunk vannak pár érdekes nevű sütemény, igaz azok leginkább torták és krémesek… De akkor lássuk, hogy mit sütöttél – pár pillanatig hezitálok, hogy melyik cupcake-et is vegyem el, végül sikerül az egyiket megragadnom és kiemelnem a dobozból. Aztán feltehetően minden cukrász rémálmaként úgy kezdem megenni, hogy először a tetején lévő krémet kóstolom meg az ujjam segítségével, majd a papírból kihámozom és kettészedem, végül megeszem. A kis sütőtökös díszítést hagyom utoljára. Megízlelem az egész süteményt, jól megrágva és pár percig néha is maradok, miközben mérlegelem. A tészta puha, talán maga a süti kicsit túl morzsolódik, de nem vészes, a lényeg, hogy jól megsült. A krém a finom, a mini ütőtököt se tudom kifogásolni. Azt meg határozottan érzem rajta, hogy használt fűszereket és sütőtököt. Talán túl sok sütőtöket? Vagy sok fűszert? - Egy kicsit túl morzsolódik és az íze… Nos, úgy gondolom nem spóroltál a fűszerek, meg sütőtök terén – mondok ítéletet. aztán megvonom a vállamat. – De lehet, hogy túl szűrszálhasogató vagyok. Mindenesetre nem rossz, egészen rendben van. van benned potenciál, de még van hova fejlődnöd! – bólintok feléje. Az alkalmazott aztán egy pohár vizet hoz neki, nekem meg a szokásos kávémat. Kicsit meg is lepődtem, hogy ingyen kérhet bármilyen italt, erre ő meg egy pohár vizet kér. Egy kávézóban! De ő tudja, legközelebb már fizetnie kell, hogy ha akar valamit. Lassan megkeverem a kávémat, közben figyelek a szavaira és bólogatok. Helyes, jó is, hogy lenne ideje dolgozni és mindkét területet bevállalná. - Ezt jó hallani, hogy nem az üzlet elülső részén, a pultnál is szívesen dolgoznál. A kasszát kezelni nem nagy dolog, majd betanítalak vagy betanít valaki, ahogyan az italok készítését is, a barista feladatokat, hiszen jó, hogy ha tudnád ezeket te is. Bár nem kell majd mindig neked ott lenned, elég, ha a sütésbe besegítesz és a kasszázol – mondom és hagyok egy kis szünetet, addig belekortyolok a kávémba. – Majd eldöntöd mit akarsz jobban csinálni és akkor a beosztásodat is ahhoz igazítjuk, nemcsak ahhoz, mikor érsz rá. Mondom, lényegében magamnak, hogy én ne felejtsem el ezt. De még mielőtt lefixálnánk mindent rátérek az interjúra. - Igen, halál komolyan – bólintok a visszakérdezésére, komoly arcot vágva és felvéve az interjúztató pózt. Taylor Swiftet illető kérdésemre a válaszát hallva újra bólintok. Oké, tud tőle mondani dalt, így ismeri. Nekem ez meg már megfelelő. – Oké, fair válasz. Igaz én nekem mondjuk nem ez a kedvenc számom tőle, én inkább a Look What You Made Me Do vagy a Bad Blood számait hallgatom szívesebben többször is… - jegyzem meg, megvonva a vállamat a dologra és újra iszok a kávémból. Újabb bólintás, hogy a macskákat nem ellenzi. Helyes, így nem kell ilyen rövid idő alatt abbahagyni ezt az interjút. - Értem. Alkalmazottakra mindig szükségem van, így bármennyi ideig is tudnál dolgozni, hálás lennék érte. Persze minél tovább annál jobb lenne, de… Köszönöm, hogy megosztottad a terveidet és őszinte voltál. Persze nem baj, hogy elmondta talán saját cukrászdát akar nyitni. Jó, hogy közölte a terveit és őszinte volt, nem jött olyan szöveggel, hogy benyalizza, bekedveskedje magát ide. A kávém maradékát is kiiszom és aztán érdeklődve, az asztalra könyökölve hallgatom ahogyan az utolsó kérdésemre is válaszol. Elhivatott, ez tetszik. Valamint a vendégekkel és a cukrászdával kapcsolatos elképzeléseit is öröm hallani. Látom rajta, hogy tényleg érdeklődik a cukrász dolog iránt és a szavai alapján szimpatikusnak is találom. Jó alkalmazott lenne. Hümmögök és bólogatok reakcióként. – Ez mind szép és jó. Látom rajtad, hogy vannak elképzeléseid és elhivatottnak tűnsz. De persze ez mind, a kellemes légkör, vidám, kedves felszolgálás csak elméleti síkon adtad tudtomra… - dobolok az asztal szélén, erősen gondolkozva, hogy most hogyan tovább? Olyan sok interjút még nem csináltam. Már megtudtam lényegében mindent, amit akartam, több dologra már élesben, meg menet közben derülne fény… Hirtelen új ötlet villanyzódik bennem, aminek örömére egyik mutatóujjammal megérintem az orrom hegyét, majd rámutatok Polára. – Ne menj sehova, mindjárt jövök! Utasítom, felkapva a kávéscsészémet. Felállok és elsietek a pult mögé, be a hátsó részbe. A csészét a mosogatóba belerakom, és mielőtt visszamennék a fogasról megragadok egy kötényt, ami éppen nem kell senkinek. - Mit szólnál ahhoz, hogy amiket elmondtál nekem most gyakorlatban is bebizonyítanád? – kérdezem meg, amikor visszaérek hozzá. Megállok előtte és odanyújtom neki a kötényt. – A kinti részen összeszedhetnéd az ottmaradt csészéket, poharakat és tányérokat, pár új vevő rendeléseit felvehetnéd, elmondhatod nekem mit szeretnének és aztán ezeket kivihetnéd nekik. Ha ezt jól megtudod csinálni, fel vagy véve – magyarázok, szabad kezemmel intve a kinti részhez. Kint a bejáratnál ugyanis található pár asztal, hogy ha a vevők kint szeretnének ülni, nyugodtan megtehetik. Persze nem szokás itt a picérkedés, rendelés felvevése, de ha megtudja csinálni, ha betudja bizonyítani, hogy valóban tud kedves lenni a vevőkkel és jó a memóriára, megtudja jegyezni ki melyik italt vagy sütit kéri, akkor persze, hogy adok neki munkát.
Kedves tőle, hogy tanácsot ad a jövőre nézve. Bevallom őszintén én is agaltam az önéletrajzon, csak tényleg nem tudtam mit beleírni, így reménykedtem abban, hogy elég lesz az ajánlólevél, hisz egy önéletrajban könnyebben hazudik az ember. Egy ajánlólevélben kevésbbé teheti meg. -Akkor mát lehetne Őszi álom!-Igazából nem igen gondolkoztam a neveken, azokkal úgy vagyok nagyon is ráérnek. De iagaza van. Egy nv nagyon is sokat számít, hisz ha nem elég fantázia dús, akkor nagy eséllyel hamarabb felkelti vendégek érdeklődését. Ahogy vesz egyet kissé hevesebben kezd el kalapálni a szívem, hisz nem sűrűn volt alkalmam arra, hogy egy cukrász megkóstolja a sütijeimet. Izgatottan figyelem, ahogy minden egyes részét megkóstolj. A szavainak nagyon megőrülök. Nem vártam azt, hogy azt mondja ilyen jót még nem evett azonnal kéri a receptet. Na jó persze örültem volna annak nagyon is, de így is boldog vagyok. Ízlik neki, azzal meg nem ellenkezem, hogy van hova fejlődnöm. -Igen ez valóban így van, de örülök, hogy nem köpted ki.-Szélesedik ki mosolyom. Láthatőan jóízűen ette meg. Változtatni lehet a recepten, bár tény előbb több emberrel is meg kellene kóstoltatni. Szavaiból úgy ítélem meg, hogy már ha nem is 100%-ban, de már eldöntötte, hogy felvesz e engem, aminek szintén nagyon tudok örülni, de persze amíg ki nem mondja nem mutatom ezt ki és kiállom az összes próbát. -Ez remekül hangzik.-Tetszik nekem, hogy ennyire rugalmasan áll hozzám. Remélem így minél több időt tudok majd hátul a konyhában segédkezni, hisz akkor tanulok a legtöbbet. Nem látom értelmét annak, hogy hazudjak. Amúgy is a terveimet nem most fogom megvalosítani. Jó pár év kell még ahhoz, hogy eljussak oda. De addig örömmel dolgozom majd itt mellette. Sőt idővel talán nem csak segédkezni fogok, hanem majd komolyabb munkákat is rám mert bízni. A jelek szerint tetsszik neki, amit mondok. Talán a legtöbb cukrász ilyen helyről álmodik. A jelenlegi is elég békésnek tűnik. Bár igaz most nincsenek is sokan, de tetszik a stílusa. Csak pislogok párat mikor felpattan. Közben iszom is a vízből és próbálom köetni a tekintetemmel, de egy pillanatra eltűnik, majd visszatér egy köténnyel. Már ekkor sejtem, hogy mit is akar tőlem. Ahogy odaér fel is állok, majd átveszem tőle azt a kis ruhadarabot. -Rendben benne vagyok! Kérhetek előtte egy kis időt?-Közben fekötöm a kötényt és, ha igent kapok akkor kezembe veszem az étlapot és gyorsan átlapozom. Nem mehetek oda a vendégekhez úgy, hogy azt sem tudom mit lehet itt kapni. -Oké!-Azzal le is teszem az étlapot és elindulok egy tálcával összeszedni az ott hagyott koszos edényeket. Elég magabiztosan mozgok, ami azt bizonyítja, hogy nem most kezdtem és elég rutinos vagyok benne. Amint lepakoltam a koszos edényeket benti pultra, vagy oda ahova mutatják vissza is megyek a vendégekhez egy széles mosollyal az arcomon. -Jó napot! Esetleg sikerült választaniuk?-Érdeklődöm kedvesen, majd természetesen kaok pár kérdést, amire próbálok is a legjobb tudomásom szerint válaszolni rájuk mindvégig kedvesen mosolyogva. Gyorsan feljegyzem magam a rendeléseket, majd oda is viszem Nicnek. Átadom a papírt neki, de közben hangosan is elmondom. -Két cappuchinot kértek, a hölgynek egy cheesecake a férfinak meg egy almás pite!-Miközben Nick a rendelésekkel foglakozik hirtelen felkapok két kisebb tányért, ráhelyezek egy-egy sütőtökös cupecakekt és már viszem is ki nekik. -Aíg a rendelésetek elkészül a figyelmetekba ajánlom ez az új különlegességet. Az őszi álom nevet kapta. Sütőtökös, fűszeres ízesítésű. Ez az új receptünk, ami még próbaidőszakban van. Kérlek kóstoljátok meg őket és mondjátok el őszinte véleményeteket, hogy tökéletesre tudjuk fejleszteni. Természetesen ez a ház ajándéke.-Tisztázom le mielőtt at hinnék ki akarom fizettetni velük. Láthatóan örülnek a kis meglepetésnek, így büszkén sétálok vissza Nichez, hogy átvegyem tőle a rendeléseket.
Egy vállmegvonással kísért legyintéssel hagyom rá, hogy a süteményének milyen nevet szeretne adni. Ő készítette, így persze, hogy a nevét illetően is övé az utolsó szó. Örülök annak, hogy érti miért mondtam, hogy a név is fontos egy süteménynél. Én például az összes süteményemnek nevet adok. Persze van, hogy ez sok időt vesz igénybe, van, hogy annyit, mint maga az elkészítés, de megéri. Néha még én magam is szoktam röhögni a kreativitásomon, máskor viszont elég, hogy ha csak a vevőim mosolyognak a neveken, miknek hála jobban meg is veszik az adott muffint vagy tortaszeletet. Win-win helyzet. - Mégis miért akarnék kiköpni egy ilyen klassz süteményt? – kérdezem meg, felvonva a szemöldökömet. Tán csak nem egy kicsit alul becsüli önmagát? De hiszen a muffinja egészen jó volt, ehető is, szép is, teljesen megfelelő arra, hogy megkóstoltasd mással vagy esetleg, hogy áruba bocsátsad. Oké, ha nyers lett volna a tésztája, akkor valóban nem akartam volna megenni és nem dicsértem volna sehogy sem. - De nagyon szívesen – mosolygok rá, ezzel végleg le is tudva a sütőtökös Őszi Álom süteményének témáját. A beszélgetésünk, avagy a kis interjúnk folytatódik tovább, én pedig szívesen ülök itt vele és kérdezgetem, mondok neki ezt-azt magammal és leginkább az üzlettel kapcsolatban. Szimpatikusnak tűnik, olyan normális lánynak, akit bátran mernék alkalmazni, bár még van hova fejlődnie, ez nem vitás. Ám mielőtt elmondanám neki, hogy felveszem, egy kicsit leakarom tesztelni, a biztonság kedvéért. - Persze! Kapsz néhány percet – bólintok a kérdésére, aztán csak türelmesen várok, hogy elinduljon kifelé és teljesítse, amiket kértem tőle. Mikor a használt poharakat, kávéscsészéket, tányérokat és a hozzájuk tartozó evőeszközöket hozza be, nemcsak a pultnál lévők, de még én azért megmondom neki, hova is vigye őket. Ennyi segítséget azért még kaphat alapon. - Két cappucino, egy cheescake és egy almás pite… Értettem – ismétlem meg amiket ő maga is elmondott, elolvasva a cetlire felírt dolgokat. A pult mögé lépek és magam kezdem el a rendeléseket összetenni. A cheescake és az almás pite egy-egy kis tányérra kerül egy tálcán, melyre csatlakozik még a két kávé is. Eközben fél szememet tartom Polán, ám észreveszem, hogy közben újra kiment a vevőkhöz és a muffinjával kínálja őket. E kapcsán felvonom a szemöldökömet. Noha nem tudom miket mit mond nekik, azért érdekesnek tartom, hogy a sütijét kínálja az én vevőimnek, úgy, hogy még fel se vettem, csak most akarom közölni neki. - Itt vannak, amiket kértek ezt még vidd ki nekik, kérlek, aztán gyere vissza – adom ki az újabb utasítást neki, átadva a tálcát, mikor visszajött. Amikor harmadszorra is visszajön kicsit félrehívom őt, távolabb a pulttól és az emberektől. - Nos Pola, kedves lánynak tűnsz, aki muffint minden bizonnyal meg tud sütni és úgy látom, hogy a vevők kiszolgálása se okoz neked gondot. Igaz, kicsit megleptél, hogy a saját süteményeddel kínálod a vevőket abban a cukrászdában, ahol még nem is vagy alkalmazott… - kezdek bele a mondandómba, őszintén belepillantva a szemeibe. A beszédemet nem sietem el, szeretném, hogyha minden szavamat a felfogná. Az utolsó mondatom hathat úgy, mintha leszidnám, egy részem ezt is teszi, de nem volt az, amit csinált, olyan nagy baj. Hogy ezt ő is lássa, elmosolyodok. – De gratulálok, fel vagy véve! – kiáltom el magam örömmel és kinyújtom a jobb kezemet, hogy kezet rázhassunk. Amint ezen túl vagyunk, előveszek egy tollat a farzsebemből és egy jegyzetlapra lefirkantom neki a cukrászda számát, illetve a sajátomat. – Mit szólnál hozzá, hogy a további dolgokat majd máskor dumálnánk meg? Mondjuk gyere vissza pár nap múlva, addig a szerződésed is megírom és akkor körbe is tudnálak vezetni és megmutatni mi hogyan működik? Persze, lehet, hogy nem leszek itt, de akkor is találni fogsz valakit, aki ad neked egy szerződést, amit csak át kell olvasnod és aláírni, aztán az illető körbe vezet, elkezd téged betanítani? – vázolom fel neki a következő tennivalókat, illetve az okát, amiért a mobilszámomat odaadom neki. Ma már nem is akarom őt tovább terhelni, diák, biztos van még mit csinálnia, tanulnia mondjuk. Nekem meg még van pár rendelés, amit el kell készítenem. - Szóval így most már én felőlem elmehetsz. Illetve, ha megbocsátasz, nekem folytatnom kell a munkát, van még pár rendelés, amit el kell intéznem, illetve papírmunka… Úgyhogy viszlát Pola, örültem az interjúnak és ne felejts el jelentkezni! – köszönök el tőle, búcsút intve, majd megfordulok és visszamegyek az üzlet hátsó részébe. Vár még az a pár elkészítendő sütemény, online-rendelésekkel is foglalkozni kell, meg akkor az egész gazdasági része… Nem fogok unatkozni, de a tudat, hogy lett egy új alkalmazottam a karácsonyi őrült szezon előtt, igencsak felvidít és motivál.
-Nos nem mindenkinek ízlik az ilyen ízvilág. -Vonom meg a vállam. Simán félre nyúlhattam volna a sütőtökkel, hisz igaz édes az íze, de nem mindenki szereti azt. Mindenesetre örülök annak, hogy ízlik neki. A tanácsait megfogadom és legközelebb igyekszem ezen változtatni. Semmi hátsó szándékom nincs azzal kapcsolatban hogy a süteményeimmel kínálom meg a vevőket. Egyszerűen csak ezzel is azt szeretném megmutatni, hogy nem félek beszélgetni a vevőkkel. Szerintem ez is nagyon fontos, hogy bátran odaálljunk. -Rendben!-Azzal igaz óvatos léptékkel, de kiviszem a megrendelt dolgokat a párocskának, akik megdicsérik és meg is köszönik az ajándék sütit. Kissé izgulva sétálok vissza és vonulok félre Nickel. A szavai meglepnek és mielőtt folytathatná gyorsan bocsánatot is kérek tőle, hisz a jelek szerint nem volt egy jó húzás a részemről a dolog. Bele se gondoltam, hogy rosszat csinálok vele. -Ne haragudj, nem akartam rosszat ezzel. De ahogy így elmondtad tényleg nem volt a legjobb ötletem. Csak meg akartam ezzel is mutatni, hogy nem esik nehezemre a kommunikáció. Bocsi.-Húzom el a szám sarkát. Remélem azért nem ezen fog múlni az, hogy felvesz, vagy sem. Egy széles mosoly kúszik az arcomra ahogy kimondja a "varázsszavakat". A felém nyújtott kezet nagy örömmel fogadom el és rázom meg. -Azta! Nagyon szépen köszönöm!-Ez máris egy remek nap. Bár nagyon reménykedtem a dologba, de nem hittem volna, hogy akár már ma kijelenti az ítéletet. -Rendben! Akkor suli után majd beugrom, ha az nektek is jó és az adataimat elküldöm nektek. -Hisz azt hiszem az is kelleni fog a szerződéshez. A telefonszámokat elrakom, majd ismét bólintok egyet. -Nagyon szépen köszönöm, hogy fogadtál engem, azt meg még jobban, hogy fel is vettél. Ígérem mindent beleadok! Kitartást a munkához!-Egy újabb mosoly, majd egy köszönés és már ki is sétálok az üzletből. Boldog vagyok nagyon is, hogy sikerült ezt összehozni.
Kezdőlap
//