Szeretek eljárni a sulis meccsekre. Ilyenkor szabadon lehet ordibálni, kicsit őrjöngeni. Nah meg ilyenkor olyan sok ember összegyűlik és közösen szurkolunk, ki-ki a maga csapatának. Szeretek ilyenekre eljárni, akkor teljesen mindenről megfeledkezem és csak a versenyre, szurkolásra koncentrálok. Ami viszont a mai napban még izgalmasabb az az, hogy a régi sulim az ellenfelünk. Bár tény jó pár éve annak, hogy eljöttem onnan, de azért vannak emlékeim az osztálytársaimról, a tanárokról... Azt tudom, hogy az angol tanáromat nagyon szerettem, de fél éve olvastam a honlapjukon, hogy szívrohamban elhunyt. Sajnáltam őt. Ritka jó ember volt. Ahogy elkezdik felsorolni a versenyzők neveit az egyiken megakad a figyelmem. Keagan Gooding... De ismerős ez a név... Nyakamat nyújtom, hogy a név viselőjét meglessem magamnak és akkor hirtelen eszembe jut, hogy miért is olyan ismerős nekem. Osztálytársam volt, talán még egymás mellett is ültünk egy ideig. Mennyit változott. Lehet, ha az utcán sétált volna velem szembe fel sem ismerem, de így a névvel együtt...
Végig szurkolom a versenyt. Izgalmas volt. Jók voltunk, de sajnos nem elég jók, így a másik iskola nyert. Sietve rohanok le a lépcsőn, hogy még időben elkapjam a régi ismerőst. Persze nem akarom lerohanni, de jó lenne pár szót váltani vele, ha már így hozta a sors. Leérve megállok picit és figyelem őket. Nem akarok oda tolakodni hozzá, így megvárom míg gratulálnak neki, majd mikor már nincsenek annyian odalépek hozzá. -Szia Keagan! Pola vagyok... Pola Whitebreak! Nem tudom, hogy emlékszel e rám, de osztálytársak voltunk...-Várok egy picit, aztán ha fel ismer ha nem gratulálok neki a győzelemhez.
Újabb verseny, amire csapatmunkában be lettem fogva és végül is ha elnézik hogy amúgy nem vagyok egy áldott jógyerek, akkor eljöhetek ezekre és hazacipelhetem az érmeket is. Gyakorlott versenyző vagyok mert a testitanárom minden ilyennel megtalál, és végül is nem is véletlenül. Sok időt töltök edzéssel, már csak apám sport mániája miatt is, meg jól esik a mozgás. Koromhoz képest egészen jó alakkal rendelkezek, és a csajok is szokták szeretni a látványt. Már az öltözőben toporgok a csapatommal és szokás szerint a suli színeit viseljük, és összekötöttem a hajam is hogy ne legyen útban. Enyém a kapitányi karszalag és ügyességi akadályok lesznek. Megosztottuk ki melyikre megy és én mint univerzális ember bárki helyére beugorhatok majd, és feltarthatom az ellenséges csapatot. Amikor elkezdik a neveinket felsorolni, mind kimegyünk és én maradok utoljára. A fél suli eljött szurkolni, de persze akinek kellene az éppen nincs itt. Mindegy is, már megszoktam hogy apámat nem látni ilyen rendezvényeken.
A verseny elég szoros és be kell dobnom magam rendesen hogy megnyerjük azt a kupát és utána kifulladva, enyhe sérülésekkel gratulálunk egymásnak a másik csapattal. Jó kis meccs volt. Aztán megkapjuk a kupát és a gratulációkat, és elégedett fáradtan vánszorgok az öltöző felé hogy végre letegyem magam, mikor valaki leszólít. Tekerem a fejem mint a bagoly, hogy kiszúrjam a csajszit aki furcsán ismerős. Amikor a nevét mondja, be is kattan hogy volt ilyen nevű osztálytársam, csak aztán valamiért iskolát váltott. Nem tudom miért, annyira nem foglalkoztatott a dolog hogy utánajárjak, de legalább emlékszem rá. Az is valami, nem? - Szia Pola! Ezer éve nem láttalak - vigyorodom el olyan rám jellemző módon hogy minden csajt levegyek a lábáról. Akkor is ezt csinálnám ha fogalmam sem lenne ki az. Most azonban szerencsére emlékszem. - A te sulid ellen küzdöttünk? Kemények voltatok, mint a beton.... - dobom be a társalgási alapot és félre húzódom hogy ne legyek útban senkinek amíg szót váltunk egymással.
Sokszor álmodoztam arról, hogy én is beállok valamelyik lány csapatba. Röplabda, kézilabda… Ezek mindig is tetszettek nekem, de Jace érthető okok miatt inkább lebeszélt róla. Így maradt a futás. Az elején nagyon utáltam, de mára már igazi kikapcsolódás. De nem panaszkodom… Szinte így is mindent megkapok bátyámtól, pedig meg sem érdemlem…. A meccs nagyon izgalmas és szoros, de végül elveszítjük. Sokan háborognak, van aki szomorkodik, de én örülök a másik győzelmének is. Keményen küzdöttek, megérdemelték. Bár nem akarom sokáig feltartani régi osztálytársamat mégis reménykedem abban, hogy felismer. Jó lenne pár szót váltani vele, még ha anno nem is beszélgettünk olyan sokat. -Igen, most ide járok, de ti sem panaszkodhattok! Nagyon ügyesek voltatok. Van hová fejlődnünk még!...-Vagyis a többieknek. Persze könnyen beszélek én. Tudom, hogy keményen edzenek azért, hogy ilyen jók legyenek. Talán majd a visszavágónál mi fogjuk megnyerni azt a kupát. -Te aztán jól kikupálódtál! Alig ismertelek fel.-Kacsintok felé egyet. -Mesélj hogy vagy? Hogy vannak a többiek?-Bevallom őszintén nem igen tartom az ottaniakkal a kapcsolatot. Fogalmazzunk úgy már akkor is különc voltam, bár nem ennyire mint most… De jöttek a rosszullétek és már egyre kevésbé barátkoztak velem. Hisz ők csak az látták, hogy állandóan lógok, csomó dogát megúszok, ahogy a legtöbb tesi órát is… Csak azt nem tudják, hogy mi volt a háttérben.
A sport sosem volt kérdéses és apám is mindig támogatta ha valahová menni akartam, vagy valamire beiratkoztam éppen, és azt hiszem az edzés volt az egyetlen olyan dolog amiben mindig egyetértettünk és sokszor beállt mellém és javította és korrigálta a mozdulataimat. Ez valahogy megmaradt most is és már parkourozni is együtt járunk, most meg nyertünk egy csapatversenyt is. Az ismerősre nem számítok, de megállok beszélgetni, mert miért ne tenném? Végül is egy ideig egy osztályba jártunk és nem voltunk rosszban. Mondjuk olyan nagy jóságban sem, de abszolút semleges ahhoz hogy elbeszélgessünk egy pár percet. - Köszi, mindenki olyan ügyes volt nálunk is, nem az én érdemem hogy nyertünk, mindenki beletette a magáét - válaszolok ahogy a kibomlott hajamba túrok, és hátraigazítom. Eléggé leizzadtam, de megérte. Jó kis verseny volt. - Jah hát megnövesztettem a hajam, és egy kicsit dolgoztam még a megjelenésemen - mosolyodok el, mert ezen kívül sok minden nem történt. Jah, két fülbevaló, mert miért ne. Elég vagány és apám kiakadt rajta. Aztán megszokta. - Semmi extra. Még mindig egy rakás szar az osztály mint volt, és még mindig én vagyok az osztály legnagyobb királya - nevetek, mert ez nem egészen van így de sokszor balhézok össze másokkal és nem én maradok alul, pedig nem én kezdem a konfliktust. Komolyan. Hagyni sem hagyom magam szóval, olykor a dirinál kötök ki, és már marhára unom a fejét. Jó lesz megszabadulni tőle. - És te hogy vagy? Milyen az új hely? - kérdezek vissza, mert azért megkérdezem. Bár igazából mindegy, nem hiszen hogy egyhamar újra találkoznánk, de hát az élet elég kiszámíthatatlan, itt se reméltem ismerőst. Illetve de, de az nincs itt.
-Mindenesetre jól áll neked!-Mosolyodom el és nem, nem kell félreérteni. Miért ne lehetnék őszinte vele? Látok, amit látok és igen mondhatni megdicsérem. Jót tett neki ez a pár év, nem mondom, hogy már kész férfi, de jó úton halad a felé. A válaszára picit felnevetek. Nah igen emlékszem arra, hogy miket művelt. Már akkor sem kellett őt félteni. A tanárok meg állandóan kiakadtak rajta. Mintha ezer éve történt volna… Olyan messzinek tűnik, pedig csak pár év volt… De annyi minden történt az alatt…Már én sem vagyok ugyanaz az ember, vagyis nem teljesen. -Mondjuk tény nem egy túl összetartó osztály volt. Én mondjuk mindig kiakadtam a lányokon… Azokat a hisztiket, amiket le tudtak művel olyan fiatalon, főleg a tesi óráknál. te jó ég… De mondjuk ez most se sokat változott.-Húzom el a szám sarkát. -Nem rossz a suli. Igazából a szokásos, a mi osztályunk se valami összetartó. Tudod olyan, mint egy átlagos osztály, pompon lányok, sportoló fiúk és a különcök.-Itt magamra mutatok egy nagy vigyorral az arcomon. -De jól van ez így… Mindenki éli a kis saját életét…-Rántom meg a vállam, majd egy pillanatra, csak némán állok és bambulok. -Nincs esetleg kedved beülni valahová…. Eh… persze, hogy nincs, hisz biztosan a többiekkel akarjátok megünnepelni a győzelmeteket.-Legyintek egyet a saját hülyeségemre, de azért megvárom a válaszát.
A kedves megjegyzésére elmosolyodom, szerintem is jól áll nekem, másért nem növesztettem volna meg, és ha nem lene jó akkor már levágattam volna tüsire vagy nem tudom. Most élvezem hogy hosszú és sokkal ártatlanabb képet tudok vágni a rosszasághoz, mint eddig, így hát nem tart semmi vissza hogy visszaéljek vele. - Köszi. Igyekszem a legelőnyösebb oldalam mutatni mindenkinek, mint látod - egózok egy kicsit, de ez nem seggfejkedés, inkább csak amolyan emlegetés. Nem titok előtte sem, hogy nem vagyok egy áldott jó gyerek, és sosem voltam. A megjegyzést nem tudom kétségbe vonni, igaza van. - Jah hát ez nem változott. Van ami sose fog, és még mindig kivagyok Tracy hisztijeitől, de Duncan múltkor már dobta emiatt.... - hiszen ők az álompár, és azzal a pöcsfejjel már én is jópárszor összeverekedtem, nem ijedek meg tőle csak mert nagyobb nálam. Na és? Az én izmaim igaziak, nem úgy mint neki a fekvenyomástól felfújódott labdái. Na mindegy. Megértő mosollyal hallgatom hogy mit mond és hát jah a női hiszti az női hiszti marad. - Azt hiszem ott is a rosszak közé keverednék, bár mióta elmentél egyre rosszabb lett... tavaly majdnem kirúgtak a suliból - kuncogok fel, hiszen én élménynek éltem meg, apámat nem érdekelte különösebben csak röhögött rajtam az igazgató viszont berágott hogy a Star Warson Jabba-hoz mertem hasonlítani. - Különcnek lenni nem mindig rossz, néha még jobb is mint a sorban lenni - értek vele egyet és kinyújtózom de felnevetek az invitálásra. - Mindenki megy haza, halálosan fáradtak vagyunk. Őszintán szólva én is zuhanyra és tiszta ruhákra vágyom, de.... ha belefér neked negyed óra, akkor beülhetünk valahová én úgysem sietek - hiszen apám nem jön értem, és fogalmam sincs mikor ér haza szóval felesleges bárhová is sietnem.
-Szétmentek? Pedig annyira összeillettek. Az agyatlan izompacsirta és a szőke plasztik. Azt hiszem pont akkor jöttek össze, mikor elmentem. Az egész osztály örült nekik, hogy végre nem kell a bénázásukat figyelnünk. Hu de rühelltem azokat a csajokat.-Ki is rázz a hideg, ahogy visszaemlékezem rájuk. Emlékszem, hogy néztek rám, ha éppen észrevettek engem. Tény a mostani suliban is nem kevés ilyen lány van. Az hiszem ez olyan alap törvény, hogy minden suliban megvannak az adott csoportok. -Te jó ég mit műveltél?-Teszem fel őszintén a kérdést. Mondjuk talán inkább az kellene, hogy meglepjen, hogy még nem rúgták ki. Mondjuk tény sokszor az igazgató jófejségén múlik, hogy kit mi miatt rúgnak ki. Harryt is majdnem kicsapták, pedig ő csak őszinte verseket írt a tanárokról. Inkább kreatívnak kénbe mondani őt és támogatni a tehetségét. -Oh én szeretek az lenni és igyekszem nem foglalkozni mások véleményével.-Rántom meg a vállam, majd kicsit zavarba jövök. Remélem őszinték a szavai és nem csak illemből nem utasítja vissza a meghívást. -Időm, mint a tenger, szóval nekem belefér ez a negyed óra, ha valóban nem gond a dolog. Van a közelben egy kajálda, ha éhes vagy, vagy egy cukrászda. De akkor nem tartalak fel. Kint megvárlak jó?-Ha belemegy a dologba, akkor el is indulok kifelé a suli bejáratához, hogy ott az egyik padra leülve megvárjam őt.
Felnevetek Pola kijelentésére, hiszen én magam is csodálkoztam hogy mi történhetett Barbie-land környékén, de volt egy két hetes masszív balhézás ebből. - Szétmentek. Jah nem sokkal rá, és össze is illettek, a focista meg az üresfejű plasztik, de szerintem Duncan rájött hogy pontosan mennyire is üresfejű is Tracy. Volt egy két jó megmoccanása amúgy az izomagynak is - vonom meg a vállam, mert nem rajongok érte túlzottan, de nem is utálom kifejezetten. Pont olyan a kapcsolatunk hogy amíg ő nem szól be és baszogat, addig én se teszem mindezt és ez így senkinek nem fáj. Teljesen jó, nem? Na hiszen. Nem keresem a bajt általában. Na jó, ez nem mindig igaz, van amikor én is éppenúgy kezdeményezek mint bárki más, de asszem ez normális valahol. Vagy mintha a fater mondott volna ilyesmit hogy nem is várja el hogy valamiféle einstein kettő legyek és mindent kitűnőre teljesítsek. -Hm, verekedtem. Aztán felvittek a dirihez és nagyon rossz hangulatom volt, és közöltem vele hogy a Star Wars-os Jabba elbújhatna mögötte akkora egy felfuvalkodott hólyag. Behívatta apámat, aztán jól előadta neki hogy milyen egy ördögfattya vagyok, apám meg körberöhögte hogy milyen egy gyáva alak, nem bírja a kritikát, és egyből kirúgással fenyegetőzni nagyon menő és bátor dolog - vigyorgok, ahogy megigazítom a hajam, mert elég hosszú és néha azért kicsit útban tud lenni, de előszeretettel adom elő a casanovát hiszen a csajok odavannak a rosszfiús fiúkért. Adok én nekik épp annyi okot amennyit csak akarnak. - Helyes. Én is leszarom őket magasról, aztán hol fáj az nekem? Ők vesztene vele hogy nem nevezhetnek a haverjuknak - nevetek egósan, aztán biccentek. - Rendben. Lezuhanyzok, mert szerintem egy borz is illatosabb mint én, aztán jövök. Kint a bejáratnál tali akkor. Oh enni mindig tudok, és most kelleni is fog egy kis energia - válaszolok ahogy elindulok befelé.
Bő negyed órával később már frissen fürödve, illatosan lépek ki az ajtón, vállamon az edzőtáskámmal, amibe a cuccaim vannak. Majd be kell tolni egy adag mosást, de nem érdekel, ezt fater is meg tudja csinálni. - Na, szóval hogy is van a kajálás? Menten éhen halok, és egy lovat is meg tudnék enni úgy érzem - nézek körül hogy hol és mi az ehető.
-Komolyan azért akartak kirúgni, mert megsértetted az igazgatót? Ez milyen már? Személyes ügy miatt kirúgni egy gyereket. És a verekedésben résztvevő másik felet nem akarták kirúgni?... Képzeld a mi sulinkban meg az egyik osztálytársamat akarták majdnem kirúgni, mert gúnyos verset írt az egyik tanárról. A helyett, hogy inkább kiadnák a normálisabb verseit a suli újságban és támogatnák őt… Mert amúgy remek verseket ír.-Kissé felháborodom ezen a viselkedésen. Értem én, hogy nem jó, ha a diákok verekszenek, de a kirúgás ilyenkor nem segít, sőt szerintem ront is a dolgon. De mondjuk az apja reakciója tetszik. Ezek szerint elég laza lehet. Miközben kint várakozom gyorsban írok egy üzenetet Jacenek, hogy ne kezdjen el aggódni, amiért nem megyek rögtön haza. Bár leht, hogy még dolgozik és nem fogja látni, de inkább írok neki, minthogy a végén lehordja a fejem, amiért nem üzentem meg neki. -Max tíz perc sétára van innen egy régi hamburgerező, ha neked az jó.-Állok fel a padról, majd ha beleegyezik a dologba el is indulok az adott irányba. -Amúgy tudod már mit akarsz kezdeni magaddal suli után? Esetleg valami sportösztöndíjjal tovább tanulni, vagy van valami álmod?-Érdeklődöm felőle egy keveset. Biztos van neki is valami terve, vagy ötlete, vagy bármi. Ahogy azt ígértem nem kell sokat sétálnunk. A hely egy tipikus retro kis büfé, ahol a hamburgereken kívül más kajákat is lehet kapni, tojás, palacsinta, goffri… Az egyik ablak melletti boxot választom ki magunknak, majd helyet is foglalok. -Nagyon finomak a hamburgereik. Már többször is voltam itt. De a palacsinta is isteni finom!-Én biztosan fogok rendelni egy baconös hambit és két nutellás palacsintát egy jó nagy adag limonádéval. Most nem fogom vissza magam, tény lehet a felénél már kipukkadok, de most nagyon megkívántam őket.
A szavaira csak ártatlan fejjel bólogatok, hiszen ez valóban így van szerintem is. Csak egy kis sértés volt felé, a verekedés meg semmiség. Akartam a balhét, és le kellett vezetnem a feszkót. Szerintem a suliban nincs olyan tanár aki ne ismerné a nevem, és ne hallott volna rémséges gaztetteimről, ahogy legutóbb a dilinyós diri nevezte az aktámat. - Jah komolyan. Azt már megszokta hogy néha verekedésbe keveredek, de rosszul viselte a kritikát. Pedig fullosan igazam van és apám is mondta, csak a dirinek nem nehogy aztán őmiatta basszanak ki a picsába - nevetem el magam, és az ő sztoriját is meghallgatom. - Jah hát az is jó lehetett. Bár amúgy jah, kár hogy egyesek mennyire mereven vesznek mindent, nem hogy örült volna hogy valakit megihletett és vers született róla - sóhajtok fel drámaian. Ezek a mai tanárok, nem értékelik a művészetet. - Pedig amúgy a rajaztanárunk, - emlékszel még Mrs Hattaway-re? - tökre röhögött amikor lefirkáltam karikatúraként. Kérdezte is hogy nem-e akarok ilyen rajztanfolyamra járni - kuncogok, de valahogy nem jött be annyira hogy megfogjon. Nem egy rajztábla fölé hajolva képzelem el a jövőmet, abban nincs elég mozgás, és nekem lételemem hogy mozoghassak. Meghalok ha unalmas dolgokat kell cisnálnom, nem véletlen járok el a versenyekre sem. Kellemesen lemozgat és néha sikerül a fatert is rávennem hogy menjünk együtt. - Sietek - hagyom magára hogy lezuhanyozzak és befújjam magam a kedvenc illatommal, és ne bűzölögjek mint egy borzocska. Utálom ha izzadt ló vagyok, nem bírom elviselni magam, és néha egy nap háromszor is képes vagyok emiatt lefürdeni. A versenyek után pedig alap hogy nem megyek sehová amíg tiszta nem leszek. Mondjuk egy alapos spartan után azért elég sár és por van a testemen. Kilépve az ajtón észre is veszem Polát ahogy telefonozik, és megállok a sporttáskámmal mellette. Semmi más dolgom nincsen igazából ma már úgyhogy akár el is mehetek vele nosztalgiázni és naná hogy kajás vagyok. - Benne vagyok, mehetünk mielőtt téged eszlek meg - mosolyodom el és a mutatott irányba indulok el hogy megkeressem azt a kajáldát. - Dehogy tudom. Vagyis, gondoltam rá hogy megcélzom a katonatisztit, de apám kitért a nemlétező hitéből mikor felvetettem neki a kérdést. Nem tudom még. Te már igen? - kérdezek vissza ahogy könnyed lépteimmel elindulok aztán visszaveszek, láthatóan ő lassabban közlekedik mint én, csak megszoktam hogy haverokkal általában gyorsan változtatjuk a helyünket. - Hm, nekem biztos hamburger lesz, a palacsinta nem főétel, attól még éhen tudok halni - válaszolok és pár perc után már látom is a kérdéses kis bódét.
-Igen! Emlékszem rá! Mindig is bírtam. A legtöbb tanár tanulhatna tőle.-Szegény Harryt büntették meg a helyett, hogy elgondolkoztak volna azon, hogy a tanár miben változhatna, hogy ne legyen ilyen unalmas. Mert, hogy azóta is ugyanolyan unalmas, mint volt. -Oh én nem lennék finom… Alig van rajtam valami.-Legyintek egyet, mintha csak egy teljesen normális beszélgetést folytatnánk. Amúgy tényleg nem lehetek túl finom, bár gondolom, ha ezt egy cápának, vagy kannibálnak kezdeném el ecsetelni nem igen érdekelné a dolog. A válaszára kissé meglepődöm, amit láthat is rajtam. Nah erre nem számítottam. Amilyennek megismertem nem hittem volna, hogy egy ennyire szabálykövető hivatást akar magának. Hisz katonának lenni nem könnyű. Igaz a fizikuma megvan hozzá, de vagyon kibírná a sok üvöltözést, parancsolgatást? -Azta! Ez nem semmi. Mondjuk bevallom őszintén nehezen tudlak ott elképzelni, de szép hivatás. Mármint nem lehet könnyű elmenni katonának. Én biztos nem bírnám ki a kiképzést. Első nap már menekülve rohannék onnan.-Szélesedik ki mosolyom. Nagyon is felnézek azokra, akik hasonló utat választanak maguknak. -Valahol persze megértem az apukádat, de ha tényleg oda szeretnél menni, szerintem meg kéne puhítanod őt, hisz mégis csak a te jövőd… És eh ez de nyálas duma volt. Bocsi.-Még el is fintorodom kissé. -Oh bátyám nagy ”örömére” cukrász szeretnék lenni. –A macskakörmöket is mutatom közben, mert Jace egyáltalán nem örül ennek, de szerintem már beletörődött a dologba. Miután helyet foglalunk már oda is jön hozzánk egy idősebb pincérnő, aki mosolyogva köszönt minket majd várja is a rendelésünket. -Hmm én kérnék egy nagy limonádét egy bacon-ös hamburgert krumplival és a végén két nutellás palacsintát.-
Nem reméltem itt ismerősbe futni de úgy tűnik néha nem ússza meg az ember, és viszonylag gyorsan levágtam hogy mi van és ki az. Ami amúgy egy fél csoda mert eléggé rossz szokott lenni az arcmemóriám, de azért nem vagyok teljesen reménytelen eset mint látszik. Polát is felismertem, pedig sosem voltunk kifejezetten közeli barátok vagy ilyesmi. Csak osztálytársak, de most mégis leállunk nosztalgiázni egy kicsit. - Jah még mindig nagyon laza, pedig van elég baja velünk. Jobbak nem lettünk csak öregebbek egy két évvel ami azt illeti - nevetek fel röviden, mert bírom a rajztanárunkat és a maga furcsa humorát. Ő nem vette sértésnek hogy lerajzoltam karikatúrába inkább megdícsérte a rajztehetségem, de sosem vonzott igazán a dolog hogy ezzel foglalkozzak. Maximum stratégiai terveket rajzolok amikor Call of Dutyzunk a srácokkal, és kell valami terv mert live multiplayben toljuk egy másik csapat ellen. Olyankor kell némi előre okoskodás, de elég összeszokott csapat vagyunk már. - Hidd el ha éhes vagyok, mindent megeszek, nem válogatok. Még téged is. Sajnálom - vigyorodok el farkasvigyorral, ahogy játékosan felé csattintom a fogaimat de aztán elindulunk a kajálda felé végre. Talán így nem halok éhen és mivel a fater jó eséllyel úgysincs otthon, nem is igazán érdekel a kérdés hogy időben beérek vagy sem. Minek? Úgyse fogja tudni hacsak késő éjjel teszem le magam. - A koránkelés az egyetlen hátránya, de van ilyen előkészítő amit ki lehet próbálni úgymond és aki beválik azt beválogatják rendesen. Olyasmi mint valami nyári tábor, és elég sok spartanon vettem már részt ahhoz hogy ne legyenek fizikális próblémáim a dolgokkal - vonom meg a vállam, mert az előkészítőre még az is megengedett hogy megtartsam a loboncom, amit évek óta növesztek és ápolok. Nem szívesen tolnám le nullás géppel. - Én nem igazán értem meg. Mármint nyilván, valahol aggódik mi lesz ha katona leszek, de ő nevelt fel, ismer engem, tudja hogy nem vagyok olyan balfék hogy az első alkalommal zászlóba tekerve hozzanak haza... - puffogok látványosan, mert valahol sért hogy nem bízik bennem, és nem mesél soha semmit, a közös időnk viszont jól telik el. - Érdekes választás. Mindig azt hittem hogy valami művész féle leszel, festő vagy ilyen designer... - tanakodom hangosan, mert nem találtam volna ki hogy ez a vágya. - Jó napot. Egy duplahúsos bacon-burgert kérek, krumplival és nagy kólával. A desszertet még nem tudom. Köszönjük - mosolyodom el ahogy a nő felírja és magunkra hagy minket. Biztos azt gondolja hogy randizunk pedig erről szó sincs.
-Hmmm akkor jobb, ha vigyázok veled. Bár lehet, hogy nem fogunk sűrűn találkozni, de inkább mindig tartok magamnál majd egy szendvicset. És ha látok egy őrült srácot rohangászni a városban és embereket enni, akkor tudom, hogy te leszel az és én leszek a város hőse, hogy megmentettem magunkat egy szendviccsel.-Nevetem el magam. Na jó ez kicsit hosszúra nyúlt, de szerintem akkor is humoros. Remélem ő is jót nevet rajta. -A korán keléshez is hozzá lehet szokni. Próbáld meg egy hónapig... Utána már magától fog menni.-Szélesedik ki mosolyom. A sütések miatt sokszor keltem korán, hogy mire bátyus felkel készen legyenek. Ma már hétvégén sokszor kelek fel tök korán, aminek nem mindig örülök, de ez van. A szervezetem csak tudja mennyi elég neki. -Hmm akkor el kellene menned rá. Oda csak elenged apukád. Az neki is egy jó példa lehetne arra, hogy lássa mennyire bírod a kiképzést, bár elnézve téged tényleg nem hiszem, hogy bármi baj lehetne. De egy apának amúgy is az a feladata, hogy aggódjon nem igaz? Remélem sikerülni fog neked és nem tart vissza.-Mondom neki teljesen őszintén. Én sem örülnék annak, ha Jace visszafogna engem és valami olyasmit kényszerítene rám, amihez semmi kedvem. -Tényleg? Miért?-Lepődöm meg nem is kicsit. Ennyire elvarázsolt volnék, vagy voltam a szemében? -Mondjuk valahol a cukrászat is művészet.-Hisz ott is képesek kész remekműveket alkotni. Jó egy régi ismerőssel beszélgetni. Bár tény a suliban nem voltunk haverok, de nem is tartózkodtam tőle. Egyszerűen csak nem volt alkalmunk jobban megismerni egymást, azt hiszem. De most mégis jól eldumálunk, semmi hátsó szándékkal. -Nah és mikor lesz a következő versenyed? Amúgy hogy jött ez a sport iránti szereteted? Én eddig a futásig jutottam el. Egyszer megnéztem egy ilyen sparta futást, vagy hogy nevezik. Tök izgisnek tűnik. Egyszer talán majd én is kipróbálom. Bár gondolom elég sokat kell rá edzeni.-
Kezdőlap
