Olyan hirtelen kaptam fel a fejem, hogy kis híján lefejeltem az asztalomon álló lámpát. További néhány másodpercbe telt, mire rájöttem, hogy éppen az irodámban ülök, és az asztalra borulva elaludtam a kimerültségtől. Vagy az adminisztráció unalmas útvesztőiben való eltévedés miatt, ez már igazán csak részletkérdés. Mivel éppen csak felvert valaki, ezért még beletelt jó tíz másodpercbe, hogy felfogjam, a kitartó rezgő hangot a kezem mellett pihenő telefonom adja ki. Elég vadul csinálta, semmi diszkréció nem szorult bele a kütyübe. - Bishop! – kaptam fel a telefont, valószínűleg még éppen az előtt, hogy a hívó fél letette volna. Igazából meg sem néztem, hogy kinek a számát írta ki, de ilyen kései órán nem is feltétlenül volt rá szükség. Egyértelmű volt, hogy miért keresnek, csak a konkrét ok volt egyelőre kérdéses. - Hadnagy, Reeves járőr vagyok. Fiatalok találtak egy hullát a Central Park elhagyatott részén. Egyértelmű az idegenkezűség… - az a gyanúm volt a hangsúly alapján, hogy még szívesen mondta volna tovább, de én esélyt sem adtam neki. - És miért engem hívtak? A Central Park legutóbbi értesüléseim szerint még nem Brooklynban van. – nyilván alapvetően nem lett volna bajom még egy üggyel, de most annyira el voltam havazva, és olyan sok más dolgom lett volna, hogy nem volt kedvem másik városrész bűnügyeit is kinyomozni. Az már nekem is sok lett volna, így sem tudtam, hol áll a fejem. Már hetek óta. Nincs ezzel gond, bírom én a strapát, de egy másik ügybe belekezdeni ostobaság lett volna a jelenlegi ismeretében. - Nem, asszonyom! – a hideg kirázott a megszólítástól, de nyeltem egy nagyot, elszámoltam ötig, és nem küldtem el szerencsétlent így hajnali fél háromkor. – Viszont a hulla mellett találtunk egy üzenetet. Magának címezték. – szinte láttam magam előtt, ahogy kereste a szavakat, a továbbiakat azonban már nem hallottam. A pulzusom némiképp felgyorsult, a fejemben pedig őrült iramban kezdtek forogni a fogaskerekek. - Pontosan merre? – kérdeztem szinte öntudatlanul. Fél órával később már az egyik elhagyatott, sötétbe burkolózó sétányon siettem végig. Tekintetem ide-oda cikázott, felmértem a terepet. Odébb már láttam a fényeket, sejtettem, hogy ott lehet a helyszín, vagy legalábbis a test mindenképpen. Emberek is mozogtak a fák között, páran oda is intettek, de nem nagyon méltattam őket egy biccentésnél többre. Az sem érdekelt, ha emiatt bunkónak tituláltak, mert ezzel még együtt tudtam élni. Az újabb áldozat tudatával azonban már nehezebben. - Bishop hadnagy vagyok a gyilkosságiaktól! – lóbáltam meg a jelvényem, amikor a kordonozott rész szélénél megpróbáltak megállítani. Szavaim nyomatékosítása érdekében még a szemeim is összeszűkültek egy pillanatra. Elég meggyőző lehettem, mert gyorsan utat nyitottak előttem. – Mit tudunk? – tettem fel a kérdést. Igazából mindegy volt, hogy kinek, csak választ kapjak rá. – Mikor halt meg? Látta már a halottkém? – álltam meg a hulla felett, alaposan megnézve magamnak. Akárcsak a többiek esetében, itt is voltak külsérelmi nyomok, amiktől a mélyről jövő gyűlöletre lehetett következtetni. Férfi áldozat, ráadásul nem is egy könnyen legyűrhető testalkatú, úgyhogy egyre inkább azt gyanítottam, hogy maga a gyilkos is kapott valamiféle kiképzést, vagy egyszerűen csak jó erőben volt.
A patológián takarítottam az utolsó boncolás után. Ha jól láttam az órán, már hajnal három volt. Sokszor kérdezték tőlem, hogy miért vagyok hajlandó éjjel is bent lenni. Őszintén szólva nem igazán tudtam a választ, de szerettem a munkámat. Így legalább ha egy kicsit is de segíthettem, hogy az elhunytak hozzátartozói megnyugodhassanak, a rendőröknek pedig segíthettem abban, hogy elkapják a tetteseket. Nagyon halkan szólt a zene takarítás közben, így legalább nem volt olyan nyomasztó a csend. Nem mintha féltem volna, csak nem szerettem az egyedül létet. Szeretem az embereket és a társaságot. Ahogy az utolsó simításokat végeztem, hirtelen megszólalt a telefon. Gyorsan kikapcsoltam a zenét majd megnyomtam a kihangosító gombot.
- Dr. Kalakaua – szóltam bele miközben kidobtam a törlőkendőket, meg levettem a kesztyűmet.
- Reeves hadnagy vagyok. Doki, sajnálom, hogy ilyen későn is zavarnom kell. - mondta mintha nem tudta volna, hogy ilyenkor is bent vagyok.
- Nyugi, tudod, hogy még itt vagyok mi a helyzet? - kérdeztem kíváncsian, és elkezdtem összekészíteni a táskám, meg átvettem, a köpenyem, hogy a kabátomért nyúljak.
- A Central parkban gyilkosság történt. Kitudnál, jönni? - kérdezte.
- Jól van összeszedem a fiúkat és megyünk. - válaszoltam és lenyomtam a telefont. Majd miután minden megvolt a furgonba bepakoltam, és már csak a kollégákra kellett várni. Közben mindent elő készítettem. - Oké fiúk induljunk. Minél hamarabb végzünk annál hamarabb mehettek aludni. - mondtam mosolyogva mert láttam mennyire álmosak voltak már. Így jobbnak láttam, ha én vezettem. Szerencsére, ilyenkor nincs nagy forgalom, így nem kellett kerülő utakat keresnem, de most is jól látszott mekkora a nyüzsgés. New York éjszaka sem alszik. Gondolkoztam, majd elértük a parkot. Hamar észre lehetett venni, hol is vannak, mert minden hol rendőrök nyüzsögtek. Majd a kordonon mellett megálltunk, és kipattantunk a kocsiból. Még a srácok elő készítették a hordágyat meg a zsákot, én elő vettem a táskámat, és megindultam a hulla felé. Mikor végig néztem, rajta jól látható volt, hogy alaposan megtermett férfi volt.
- Örülök, hogy itt vagy doki. - jött oda Reeves miközben felvettem a kesztyűimet. Majd a test mellé térdeltem.
- Szerintem ő kevésbé örül neki. - válaszoltam a tetem felé biccentve. Majd elkezdtem átnézni a zsebeit. Megtaláltam a tárcáját oda adtam a hadnagynak.- A karja teli van zúzódásokkal. Védekezni próbált. Zúzódások az arcon és a halántékon. - mondtam ahogy végig vizsgáltam a karjait, majd két kezem a feje két oldalára raktam, hogy jobban megvizsgáljam. Majd megemeltem a fejét és a tarkó, valamint a fej hátsó részét is megvizsgáltam. - A koponya hátsó része súlyosan sérült, valószínűleg ez volt a halál oka. - magyaráztam ahogy a táskából kivettem egy hőmérőt amit a testbe szúrtam, hogy megtudjam milyen a máj hőmérséklete.
- Leütötték? - kérdezte a hadnagy mire felnéztem.
- De nem tudom, hogy mivel, jobban meg kell vizsgálnom. - tettem, hozzá, pont mikor egy igen feldúlt nő is megjelent. Igen sietős volt a dolga mert minden nemű köszönés nélkül Reevesre rontott a kérdéseivel. Én meg csak nyugodtan a hőmérőre pillantottam miután kihúztam. - A máj hőmérséklete alapján, tíz és tizenkét óra között halt meg. De nem itt ölték meg. Nincs elég vér a helyszínen. Amúgy én volnék a halottkém. - mondtam miközben lefirkantottam pár dolgot a papírjaimra. Majd levettem a kesztyűt és végre mindennel kész voltam. - Többet majd csak a teljes boncolás után tudok mondani. - a fiúk meg jöttek, hogy zsákba tegyék és eltudjuk, szállítani.
Kezdőlap
