Kian S. Moon
Jellem
♚ Alapjáraton kifejezetten kedves és segítőkész srác, aki kifejezetten extrovertált jellemvonásokat hordoz magában: imádja a társaságot, és ha figyelmet kap másoktól, szereti ha az emberek szeme megakad rajta.
♚ Elég hiú, nagyon sokat ad a külsejére annak ellenére is, hogy nem mindig áll úgy anyagilag, hogy ezt megengedhesse magának, ettől függetlenül szeret jól kinézni.
♚ Nagyon szerény srác, aki nem igazán látja tisztán magát, lényegében alapvetően úgy gondolja, hogy a divatos ruhákkal kompenzálja az átlagosságát, ami miatt attraktívabbnak tűnhet másoknál.
♚ Annak ellenére, hogy nem jutott el az érettségiig, kifejezetten eszes és művelt, fiatal kora ellenére is.
♚ Gyerekkora óta az álma, hogy egyszer majd a Broadway színpadán léphessen fel majd egyszer.
♚ A szülei 4 éves korában váltak el, amikor az apja lebukott, hogy van egy másik családja is, ahonnan született egy idősebb testvére.
Édesanyja 17 éves korában halt meg, azóta egyedül él, mert az apja nem fogadja el, mint fiát.
♚ Nagyon makacs és önfejű, aki azt hiszi, hogy mindenkinél jobban tudja azt, hogy mi a legjobb a környezetének.
♚ Nincs állandó lakhelye, mindig csak meghúzza magát egy két barátjánál, de huzamosabb ideig nem képes megmaradni sehol sem.
♚ Annak ellenére, hogy mennyire kedveli a társaságot, nagyon magányosnak érzi magát, amiért senkihez sem mer közelkerülni az anyja halála után. Mindig attól fél, hogy mások terhére lesz ilyen esetben.
♚ Bár tudomása van neki is az apja másik családjáról, és a testvére próbálná is tartani vele a kapcsolatot, ő mindezt nem szeretné, teljességgel elutasítja a másik fiút.
♚ Nagyon büszke és őszinte ember, viszont megesik vele, hogy egy két alkalommal megenged magának néhány kegyes hazugságot csak azért, hogy az emberek ne aggódjanak érte, vagy védje a fene nagy „becsületét”. Ettől függetlenül megrögzött hazudozónak nem nevezhető, de szereti tartani a látszatot.
♚ Rengeteget mosolyog. Könnyen lejátsza azt, hogy jól van, és lényegében gondtalan az élete, de ez közelről sincs így, csak mivel tehetséges színészként, elég jól beletanult a szerepekbe már.
♚ Alapvetően kis pimasz, játékos vonásokkal rendelkezik, de jó ideje nem tud már teljes szívből mosolyogni. Mivel megrögzötten romantikus alkat, így csak várja azt az embert, aki majd megmosolyogtatja őt.
♚ Világ életében a srác volt, aki túl jó a lányokkal, és ezért mindig eldobták, ugyanakkor képtelen volt észrevenni, hogy mennyien rajonganak érte. Neki mindig az kellett, aki elérhetetlen, különleges, és nem lehet az övé.
♚ Nagyon szenvedélyes típus. Képtelen valamit muszájból csinálni, mondhatni inkább eldobná az életét, minthogy valamibe belekényszerítve érezze magát.
♚ Leginkább egy pillangóhoz hasonlít, aki virágról virágra száll, ha ahhoz van kedve. Ő maga inkább érzi azt, hogy egy fuldokló lepke, akinek a szárnyai túlságosan vizesek ahhoz, hogy könnyedén tudjon repülni, de ha az emberek ezt felemlegetik neki, csak vigyorogva megvonja a vállát és megtartja magának a véleményét.
♞
Első darab, amiben szerepet kapott: A dzsungel könyve;;
Maugli fiatalon♞
Kedvenc szerepe: DNS;;
Phil♞
Általa legtöbbször megformált karakter: Rómeó és Júlia;;
Rómeó♞
Általa legjobban kedvelt karakter: Tartuffe;;
Tartuffe♞
Legkevésbé hozzá illő szerepe: Mamma Mia!;;
Sky♞
A darab, amit legkevésbé szeretett: Hamlet
♞
Legutóbbi darab, amiben játszott: A dzsungel könyve;;
Maugli felnőttkéntAmit jó, ha tudsz róla:♟ Édesszájú
♟ Imád olvasni, és titokban verseket ír... A kabátja belső zsebében van egy kis zöld borítású notesz, amiben gyűjti a kis műveit. Ha esetleg belenéznél úgy tedd meg, hogy nem tud róla, mert mérges lenne, ha rajtakapna
♟ Hősszerelmes típus, viszont nehezen szereti meg az embereket
♟ Végletekig bizalmatlan annak ellenére is, hogy kedves az emberekkel
♟ Nem szereti, ha feltűnően gondoskodnak róla, mert gyűlöl másoknak tartozni, viszont a törődésre vágyik.
♟ 25 éves korára szeretne megházasodni.
♟ 3 gyereket szeretne majd: 1 kisfiút, és két kislányt, ebben a sorrendben.
♟ Bár koreai, ettől függetlenül ki tudja olvasni a japán és kínai karaktereket is. Annak idején önszorgalomból tanulta meg, mert érdeklődött a távolkeleti költészet iránt.
♟ 4 éves volt amikor zongorázni, 7 amikor gitározni kezdett. Az első hangszert preferálja jobban, ha választani kell.
♟ Egészen kicsi volt, amikor elkezdett énekelni tanulni, azóta is igyekszik folyamatosan képezni magát.
♟ Nem táncol rosszul, de minden tehetsége közül ezt tartja a leggyengébbnek.
♟ Alkalom adtán modellkedik.
♟ Összesen 187 centi, és 70 kiló.
♟ A Juilliardra akart járni, de végül az érettségi vizsga előtt magára maradt, ami miatt kénytelen volt lemondani az álmáról.
♟ 17 évesen fél évig élt az utcán.
Múlt
A hasamba szúródó penge volt a kegyelemdöfés... A szó szoros értelmében. Szinte hallani véltem a sercegő hangot, ahogyan lassan a bőrömön, majd a megfeszülő izmaimon hatol át a rozsdás penge.
„Vajon a rozsda más legyilkolása közben keletkezett a pengén? Amiatt kezdte el enni az ezüstszínű fémet?” gondoltam ezt pillanatokkal előtte, és ahelyett, hogy félreálltam volna, amikor a támadóm belém mélyesztette azt, inkább csak lehunytam a szemem, és vártam, hogy megtörténhessen. Tudtam, hogy nem fogok elmenekülni, és bár egy halk hang a fejemben azt suttogta, hogy harcoljak, hogy élni akarok, hogy bármennyire is szar a mostani helyzet, lehet ez még jobb is... Én magam is tudtam, hogy ígyis úgyis a saját vesztembe fogok rohanni, szóval épp ezért választottam végül a gyorsabb, rövidebb utat.
Nem tettem semmi rosszat. Soha nem voltam balhés srác, csak egy kicsit több figyelmet és törődést igényeltem, mint a kortársaim, és ezt általában... Meg is kaptam, illetve igyekeztem mindig egy picivel többet visszaadni másoknak. Ha felkínáltak nekem egy jó szerepet, igyekeztem a rendezői utasítások mellett maradni, viszont belevinni a saját egyediségemet is, ami miatt az enyém lehet a szerep. Azt akartam, hogy a nézők egyé váljanak a darabokkal... Pont ezért kaptam meg a gyakran műsoron lévő Rómeó és Júlia férfi címszereplőjének szerepét. Mert a rendezők úgy tartották, hogy el tudom érni azt, hogy azonosuljanak velem a nézők. Hogy a férfiak Rómeónak, a nők Júliának érezhessék magukat... Ezáltal a játékomba és a darabba szeressenek. Én magam ezt igazából csak kemény munkának neveztem... Mindig csak jól akartam csinálni a dolgokat, még ha az nem is volt számomra teljes mértékben kifizetődő.
Mert a kegyetlen sors akaratom ellenére egy olyan választás elé terelt 17 éves fejjel anélkül, hogy arról bármiféle tájékoztatást kaptam volna, ami... Egyszerűen az én szótáramban csak a nem fair kategória volt. Ha tudtam volna arról, hogy mire kell anyának a pénz... Ha egy kicsit is jobban bíztam volna benne, és félretettem volna a gyerekes önzőségem, akkor talán most is itt lenne velem. Lényegében ez volt az egyik oka, amiért egyáltalán nem küzdöttem.
- Nézzétek át a zsebeit, talán van tárcája... Elég jónak és tisztának tűntek a ruhái – hallottam a távolodó férfiak hangját, miközben én magam a sérülésemre szorítottam a tenyerem és lassan a földre nyomtam. Nem fáj annyira... De épp elég ahhoz, hogy éber állapotban tudjam magam tőle, és a földön csúszva, mászva, gurulva, már magam sem tudom pontosan hogyan, de a sikátorból kivezető út felé vegyem az irányt. Hideg, novemberi éjszaka volt, rajtam pedig mondhatni csak a pólómat és az amúgy már rohadtul sáros farmeromat hagyták meg. Valahol mélyen örültem annak, hogy a levegő nem túl fülledt, mert legalább a tudatomat nem veszítettem el. Ahogy lassan elemeltem a vérző hasamról a kezemet, figyeltem a terjedelmes, skarlátszínű foltot a pólómon. Jobb híján az ereszcsatornába kapaszkodva, próbáltam legalább valami térdelő állásba felküzdeni magam. Nem akartam meghalni két ház közötti szűk résekben... És saját magamat is meglepve gyűjtöttem össze minden maradék erőmet, hogy legalább a falba kapaszkodva, lassan fel tudjak állni... Ami meglepő módon sikerült is. Szinte biztos voltam abban, hogy senki nem fog a segítségemre sietni... ha az emberek dulakodást hallanak, ritkán merészkednek a helyszínre, mert féltik a saját életüket.
Én magam meg amúyg sem hinném, hogy megérdemelném bárki segítségét, hiszen anyát miattam vitte el a rák. Mert halálos betegen is csak arra tudott gondolni, hogy nekem jó legyen, hogy engem mosolyogni láthasson. Hogy boldoggá tegyen, holott már évek óta „lázadó kamaszként” nagyon rossz fia voltam. Nem vettem a születésnapjára egy szál virágot sem, és amikor elémtette a hínárlevest, akkor vetettem oda neki egy „boldogot” féle morgást. Mindig mosolygott. Mintha csak betudta volna annak, hogy túl sok nyomás van rajtam a végzős évem előtt. Akkoriban minden egyes nap arra gondoltam, hogy túl sokat lohol utánam. Ma már boldog lennék, ha egyetlen pillanatra is láthatnám az arcát.
Talán órákba telt, ameddig elszenvedtem magam a ház faláig. Levegő után kapkodva figyeltem, ahogyan lassan a földön koppannak a kövér kis esőcseppek, én magamban pedig csak azért imádkoztam, hogy az angyalok ne tudjanak sírni... Mert a gondolattól, hogy anya talán még a túlvilágon is csak szenved azért, mert olyan vagyok amilyen, teljes mértékben elkeserített. Pillanatokon belül éreztem meg az arcomon a forró kis cseppeket, amiket dühösen törölgettem le onnan. Egyszerre éreztem magam szánalmasnak és boldognak azért, ami most történt, mert csak... Csak együtt akartam lenni vele még egyszer. Hogy elmondhassam neki, hogy mennyire sajnálom. Hogy szeretem őt. Hogy hiányzik, és vele akarok lenni.
A csípős szél kegyetlenül fújt be a felsőmön keletkezett lyukba, ami miatt majdnem felborultam megint, de erősen, a körmeimet is a falba vájva, macskamód kapaszkodtam a házba, és dacosan néztem, ahogyan lassan kigyullad a lépcsőházban a fény, majd kilökődik az ajtó és magas srác hagyja el a házat. A telefonján beszélt, így nem fáradt azzal, hogy becsukja az ajtót, én pedig abban a pillanatban kapcsoltam, hogy ez... Még mindig jobb, mint egy koszos utca. A fejemben suttogó kis hang pedig arra próbált ösztökélni, hogy gyorsan mozduljak... Ezért még az utolsó pillanatban sikerült odatennem a lábam a közbe. Éreztem, ahogyan lassan egy elégedett mosoly kúszik végig az arcomon, hiszen már vagy három napja nem sikerült normális élelemhez jutnom, és az utóbbi időben olyan súlyveszteség ért, hogy képtelen voltam folytatni a színészkedést is. Általában csak lézengtem az utcákon, a kirakatokat bámulva, reménykedve abban, hogy ez egyszer majd... Jobb lesz.
Boldogan tártam ki az ajtót, és amint beléptem a helyre, ami kifejezetten száraznak tűnt, olyan elégedettség töltött el, hogy a hirtelen szerzett erőm teljesen elhagyta a testem... De én már boldogan hagytam, hogy zuhanjak. Már nem féltem, mert tudtam, hogy hamarosan vége lesz. Éreztem még, ahogyan a sós könnyeim a földre potyognak, és egy vérszegény kis mosoly jelenik meg a szám sarkában. Remegtem a fájdalomtól, reszkettem a bőrömre tapadó, hideg ruháktól. Képtelen voltam gondolkozni, de legalább magamnál voltam... Pont ezért is sikerült meghallanom az újra kinyíló ajtó hangját, majd néhány pillanat múlva megéreztem egy kezet a vállamon. Kelletlenül ugyan, de sikerült kinyitnom a szemem, de csak egyetlen homályos pacát láttam abból az alakból, aki felettem guggolt.
- Csak... Csak ma éjszakára hadd maradjak itt – suttogtam neki rekedten, majd erőtlenül ráfogtam a csuklójára a véres tenyeremmel. Éreztem, ahogyan a szemhélyaim lassan elnehezülnek, majd a testem is elernyedt a földön, miközben lassan mindent beborított a puha, simogató sötétség.