Egy magas barna hajú lány lépked légiesen végig a folyosón, kihúzott hát, elszánt szemek, vörös ajkak, melyeket kinyitva képes lenne a világot is lebeszélni a lábáról. Ám most valaki olyanhoz készül, aki jól ismeri minden porcikáját. A lány is tudja, hogy nem lesz könnyű menet, mégis végig foglya csinálni. Kopogás nélkül nyit be a hangszigetelt szobába. A falakat faborítás borítja, valamit pár értékes festmény, semmi más, se egy ablak, se egy másik ajtó. A bárpult mellet négy „két ajtós szekrény” szopogatja a whiskyjét, az ajtó nyitódására felkapják a fejüket, de amint meglátják az újdonsült vendéget szó nélkül felállnak és kilépnek a még nyitva álló ajtón. Ők is tudják, hogy mi fog következni, még szerencse, hogy az éppen boltban a hangszerek között válogató vásárlók a következő tíz percből semmit nem fognak érzékelni. A terem túl oldalán van egy sötét barna, reneszánsz jegyekkel tarkított kandaló, sosem ég benne semmi, viszont egy valaki mindig ül előtte.
- Lara kislányom, minek köszönhetem a megtisztelő látogatásod?
Áll fel egy magas, szőkés vöröses hajú férfi a vörös bársony fotelből és megy oda párpulthoz, hogy önthessen a lánynak is egy korty italt. A vendég csak ledob a pultra egy adag papírt, majd felveszi a poharat és belekortyol abba.
- Ez mi?
- Olvasd el! – válaszol a barna „démon”.
A papíron vastag fekete betűkkel ez állt: Névváltoztatási kérelem
Születési név: Lara Parker
Születési, hely idő: New York 23/12/1995
Kérelmezett név: Lana Dumarché
Személyi igazolványhoz szükséges adatok:
Magasság: 5,5 feet
Szemszín:  barna
Nem: nő
Dátum:  01/01/2017
A papír gyöngybetűkkel volt kitöltve.
A férfi feje kezdett elvörösödni, még is nyugodt hangnemben szólalt meg.
- Képes vagy nagyapád nevét felvenni? Komolyan annak a mihaszna, GYÁVA embernek a nevét akarod viselni? A nagyanyád nevéről ne is beszéljünk… vén kurva.
- Igen. Lehet, hogy az egyik kurva a másik gyáva, de inkább az ő nevüket viselem, mint a tiédet… Apa.
Lana gúnyos vigyorral fordított hátat apjának, megfogta a kilincset, ám mielőtt kinyitotthata volna, az ajtót Adam megszólal.
- Le sem tagadhatnád Apádat, ugyan olyan, vagy mint én.
- Pontosan és ezért hagyom hátra én is ezt a rohadt családot. Hisz tudod, a vér kötelez.
A lány kilép az ajtón és becsukja maga mögött. Amint becsukódik az ajtó a férfi utána vágja a whiskys üveget.
- Én a helyetekben nem mennék még be, hagyj, dühöngje ki magát.
Mondja kislányos mosollyal, hiszen tizennyolcnak sem nézz ki, nem hogy huszonegynek.


Eva Dumarché 1971-ben érkezett meg családjával Amerikába, alig egy éves korába. Ahogy cseperedett a kis francia leányzó a család úgy vándorolt városból városba. Míg végül 1990-ben telepedtek le véglegesen New Yorkba. Az öreg Dumarché nyitott egy zongora boltot, az üzlet jól ment, egészen addig, míg egyszer ki nem rabolták őket. Ekkor fordult a Parker családhoz, akik akkoriban még csak védelmi pénzt szedtek. A két család jól megvolt egymás mellet, míg Mark Dumarché fizetett. Ez egészen addig működött, míg be nem csődölt a kis bolt és fel nem halmoztak rengeteg tartozást a másik család felé. Markot halálosan megfenyegették és mivel pénze nem volt, így nem tehet mást. Oda adta a Parker családnak az üzlethelységet (mai napig zongora bolt működik ott) és feleségét, Lana Dumarchét,  használatra Jhon Parkernek. Úgy nézett ki, hogy minden megoldódott, ám egyik napról a másikra elvitték Mark legféltettebb kincsét is, a kislányát Evat, akit Adam Parkernek szántak feleségül. A frigy 1994-ben megtörtént. Majd pontosan egy évvel az esküvő után megszületett a pár egyetlen közös gyermeke, Lara Parker. Mivel innentől fogva Adamet lenézték, mert csak egy lánya van, így nem lehetett ő a „trónörökös”, ezért, hogy visszanyerje tekintetét, megölte apját Jhon Parkert, majd át vette az uralmat.
Kedves olvasó, most már ismered a családom történetét, ám az enyémet még közel sem. Ugyan, azt tudod, hogy hol születtem, mi a nevem, hol élek, de nem tudod, hogy min mentem át. Enged meg, hogy elmeséljem neked.
Anyától a huszonegyedik születésnapomra kaptam egy lakást és egy kis stúdiót, ahol kedvemre fotózgathatok. Ám a névváltást muszáj volt eszközölnöm, mert senki nem akart betérni hozzám, így fenntartani sem tudtam magamat. Minden vágyam volt, hogy elfelejthessem a családom és avval együtt az egész maffiát. Sosem tudtam pontosan, hogy éppen min dolgoznak, de azt tudtam, hogy ki akarok maradni belőle. Főleg Apámtól próbáltam elhatárolódni, még ha tudtam is, hogy bár védelmi pénzt nem kér, még is a védelme alatt állok. Imádtam azt az időszakot, míg látnom sem kellet, viszont annál jobban utáltam azt, hogy Anyát sem láthattam. Ő volt az egyszemélyes családom, a ments vár, de csak volt.
2017 novemberébe találtam rá egy sikátorba… fejbe lőtték. Nem tudom mit is éreztem akkor és ott, az biztos, hogy dühös voltam. De, hogy kire? Fogalmam sem volt, de a bosszúvágy forrt bennem. Apát hibáztattam, hiszen ha nincs, akkor most talán még élne Anya is. A temetésén az egész család részt vett, kivéve én. Nem voltam benne biztos, hogy kibírom, azóta is minden hónapban legalább egyszer meglátogatom.
Anya halála után fél évvel következett a nagy bumm. Apát és Lorenzo bácsit lecsukták 10 évre. Fényes nappal, a nyílt utcán öltek meg egy embert. Azóta Anya gyilkosa halott. Ott és akkor bocsájtottam meg Apának és váltam újra családtaggá.
23/12/2018
Hosszú idők óta most először sétálok végig újra azon a bizonyos folyosón és lépek be újra azon a bizonyos fa ajtón. Semmi sem változott, a kandalló, mint mindig most is üresen áll, a vörös bársony fotel ugyan úgy áll mint tavaly, csak most üres. A „két ajtós szekrények” ugyan úgy a pultot támasztják.
- Jó reggelt fiúk! – Köszöntem rájuk hangosan, mire felkapták a fejüket, az értettlenség tükröződött vissza a szemükben. Ahogy kicsit felegyenesedtek láthatóvá válik, hogy eddig mivel is foglalatoskodtak. Az üzlet és evvel együtt Apám pénzét számolgatták és azon töprengtek, hogy ki mennyit visz majd haza.
- Látok itt új arcokat is, így jobbannak látom, ha mindenekelőtt bemutatkozom. Lana Dumarché, a főnökötök lánya. Vagyis főnökötök, csak, hogy világos legyen.
Egy, a többinél cingárabb férfi lép elő a többiek mögül.
- Üdvözlünk köreinkben „főnök”. – A főnök  szót idéző jelbe teszi és folytatja tovább, miközben szépen lassan közelít felém.
- Nem tudom kislány, hogy milyen világba élsz, de te itt egy senki vagy.
Megfoglya az állam és felemeli azt, a másik keze szépen lassan rá siklik a derekamra majd onnan a fenekemre. Mélyen a szemébe nézek, miközben hallom a székek csapódását a parkettán.
- Aranyom. – Szólalok meg. – Elfelejtesz valamit. Én is Parker vagyok és ők itt mind az én rokonaim.
A férfi meg sem mozdítja fejét, csupán csak közelebb húzz magához és a teljes testét hozzám nyomja, érzem a mellkasa emelkedését, de még a szapora szívverését is. A rokonaim csak arra várnak, hogy leszedhessék rólam, viszont arra nem lesz szükség. Gyors mozdulattal lököm el magamtól a bátor kihívómat, majd rántom elő az övem mellől a pisztoly. Meghúzom a ravaszt. Bumm. Mindenki feszülten figyel. A golyó félcentire a feje mellé csapódott be.
- Tetszik a bátorságod, ezért legközelebb jobban fogom majd díjazni.- Utalok evvel arra, hogy legközelebb majd pontosan célzok.
- Valakinek van még ellenem kifogása? Nagyszerű, akkor nincs.
Oda sétálok a pulthoz és öntök magamnak egy kis gint, a számhoz emelem a poharat, de mielőtt belekortyolok, megszólalok.
- Egészségetekre! – Magasba emelem, a mannát majd belekortyolok.
- Tisztázzunk valamit. Engem csak a védelmi pénzek érdekelnek, a fegyver csempészettel és a drog terítéssel azt kezdtek, amit akartok, míg engem és a családom nem keveritek bele. Mielőtt bármiről is döntötök, előbb nekem szóltok. És ami a legfontosabb Lorenzo családja a védelmünk alatt áll és az én dolgom, hogy mennyi pénzt adok nekik.
Leteszem az immáron üres poharat a pultra és elindulok kifele. Ám mielőtt kimennék, még visszafordulok.
- 200ezer dollárnak kell itt és most lennie, ha nem lesz fél órán belül a széfbe, valakit kinyírok, és jobb, ha tudjátok, hogy nem piszkolom be kezem, így nektek kell majd feltakarítani utánam.
Utalásként ránézek a még mindig a földön lévő férfire. Kilépek az ajtón, ám alig megyek félmétert és hallom az ajtó csapódást. Egyszer csak mellém szegődik Greg az unokatestvérem.
- Üdvözöllek újra a családba! – Ölel át szorosan. – Minek köszönhetjük azt, hogy visszajöttél?
Lágyan sóhajtok.
- A vér kötelez.

Természetesen ezután az eset után, sem hagytam abba a fotózást. Sőt, New York egyik legkeresetebb fotósa lettem. Persze, senki sem tudja rólam, hogy ha ideiglenesen is, de maffia vezér vagyok.
Apa maximum kilenc év múlva szabadul, én addig igyekszem mindent megtenni az üzletért. Hiszen tudjátok, a vér kötelez.