Egy ideje már csak a kanapén ülök, pohár vizet iszogatva. Menteset. Semmi alkohol. Pedig azt ... nem, már nem vágyok rá. Olyan mindegy. Képtelen vagyok felfogni, hogy ez még létezik és persze, apámnak élnie kell ezzel. Sóhajtok egyet, leteszem a poharat.
Jövő héten már az irodában kezdem a munkanapot, felkészülve a fogadásra. A baleset óta nem voltam bent, s hiába tartottuk a kapcsolatot telefonon, egészen más személyesen. Előtte azonban még egy hírrel fognak gyarapodni és még csak nem is tudnak róla.
A szüleim is csak a kórházban közölték velem én meg azon töprengtem, jó ötletnek tartanám-e, hogy itt és így mondjam meg a gyerekemnek: nincs szabad választási jogod, ebben sem. Kétszer mondtam nemet. A harmadik atyai beszélgetés otthon várt már rám, s akkor terítette elém azt, amiről azt hittem, nem tud, s még egy aduászt. Mert úgy voltam vele, ha már úgyis tud a háta mögött létrehozott ügyleteimről, akkor már aztán végképp mindegy. Felül akarok maradni, és rájöttem, saját úton is meg tudom tenni. Mindet tönkrezúzta, míg a kórházban épültem fel. Újra tudnám kezdeni, ha nem lenne ott a ha. Nem, nem csak az, hogy engem kitagadna, mert megteheti. S örökös nélkül akkor sem maradna, mert Orvelt tenné annak. Jót nevettem rajta, aztán elkomorodtam. Megértettem már korábban is, hogy Orvel már a saját életét éli. És az nem az, amiben mi vagyunk. Bele fog törni. Nekem meg már mindegy. Próbáltam így, próbáltam úgy, s válaszul kaptam egy golyót. Már nincs merre mennem. És nem hagyom, hogy az öcsémet használja zsaroló kártyának. S azt sem mondhattam el, hogy más terveim voltak a saját házasságommal kapcsolatban. S meglepetésemre, nem tudtam dühös lenni. Eltűnt belőlem ez az érzés, az eddig mozgatórugóm. Képtelen voltam ezt az érzést produkálni.

Szűk családi kör, semmi nyilvánosság az első találkozáskor. Családi vacsora, amit fogalmam sincs, mennyire lesz kínos. Beletörtem-e? Közömbössé vált sok dolog és megértettem azt is, hogy sehogy sem fog menni ugrálni, ellenben azért a saját levesemet szeretném kavargatni. Az, hogy lebuktam, még nem jelenti azt, hogy fel is adom.
Ki fogom bírni a vacsorát, fizikailag is. Az öltönyt gombolom, mikor nyílik az ajtó, apám nyit be.
- Ideje menni.
Mintha teljes egészében bosszantotta volna, ami történt velem, ugyanakkor utólag megtudva, rengeteg pénzt és befolyást hozott a családnak az eset, ami velem történt. Már csak ezért is erősnek kellett mutatni magamat és amint képes voltam dolgozni, bedobott vissza a vízbe. Mert egy Lowden kibírja. Mint ahogy a házasságot is, amely érzelmek nélkül köttetik. De azért majd azt kell mondanunk a sajtónak, hogy már régóta találkozgatunk, s mi döntöttünk úgy, hogy egybekelünk.
S hoznom kell a szokásos formámat.
Nem foglalkozom azzal, miként bámulnak, avagy nem bámulnak árgus szemekkel, ahogy várakozunk, megjelenjen Miss Fallon. Valahol egy nagyon komikus álomnak tartom, remélve, majd felébredek. Zsebre dugom a kezem, ahogy szoktam, akármennyire udvariatlan.
Az apai szülők mutatnak be bennünket egymásnak. Nem hajolok kézcsókra, a meghajlás most veszélyes dolog, ellenben kezet fogok vele.
- Miss Fallon - halvány mosoly van szám bal sarkában. Elvégre ő is éppen olyan vétlen ebben az egészben, mint én.

Tudtam, hogy hamarosan elfog jönni ez a nap, azt hittem fel is vagyok rá készülve, most azonban már fél órája ülök a tükör előtt és még mindig nem tudok olyan őszinte mosolyt produkálni, hogy a szemeim ne azt az üzenetet küldjék, hogy legszívesebben élve elásnám az illetőt.
- Fallon, tíz perc és indulunk - kopogott be anya a szobám ajtaján.
Felsóhajtottam, aztán utolsó simításként megigazítottam a rúzsomat és fújtam egy kicsit magamra a Quess parfümömből. A mosolyomon nem próbáltam tovább finomítani, úgy voltam vele, hogy majd lesz, ami lesz. Annál jobb színésznőnek tartottam magam, hogy egyértelmű legyen az ellenszenvem. Igaz, hogy nem is ismerem még ezt a Lowden srácot, de elég előítéletes vagyok ahhoz, hogy már most ne kedveljem.
- Miért feketét vettél fel? - kérdezte anya, mikor lesétáltam a hallba.
- A fekete egy elegáns szín, ráadásul mindenhez passzol - válaszoltam egyszerűen, miközben megigazítottam a ruhámat a hatalmas fali tükörben.
- Ezért vagy tetőtől-talpig feketében? - anyát nem lehetett ilyen könnyen átverni, látszott rajta, hogy nem hisz nekem.
- Ne piszkáld már. Csinosan néz ki és ez a lényeg - csatlakozott be apa a beszélgetésbe.
Igazából anyának volt igaza. Tüntetőleg öltöztem talpig feketébe, ezzel is azt szimbolizálva, hogy számomra már halott ez az egész kapcsolat és sosem lesz több színjátéknál.
Beszálltunk a Bentleybe, amivel a sofőrünk a Lowden birtokra vitt minket. Odaérve anyáék mentek előre, én pedig mögöttük haladtam kb annyi lelkesedéssel, mint akit a vesztőhelyre visznek.
Ahogy átlépem a hatalmas épület küszöbét felveszem a száz karátos, elbűvölő mosolyomat és egy pillanatra még magam is elhiszem, hogy egyetértek ezzel az idejétmúlt családi tradícióval.
Természetesen amint közölték velem a szüleim a kedves jövendőbelim nevét, azonnal rákerestem minden lehetséges felületen. Bevallom egy kisebb kő leesett a szívemről, hogy jóképű férfiről van szó. Így legalább nem kell leküzdenem az undort minden alkalommal, mikor ránézek. De persze egy helyes pofi még nem fog meglágyítani.
Először a szülők mutatkoztak be, végezetül pedig minket is bemutattak egymásnak. - Nagyon örülök a találkozásnak Acryl - mondtam egy elbűvölő mosoly keretében. Ahogy ezt kimondtam jöttem rá, hogy rosszul ejtettem a nevét. - Arcyl - ismételtem meg újra jobban odafigyelve arra, hogy a betűk megfelelő sorrendben kövessék egymást. Mégis hogy lehet ilyen nevet adni valakinek? És miért nem volt még annyi esze, hogy megváltoztassa? Ezek után mindig a festék fog eszembe jutni róla. Ezt a kézfogást nevetségesen hivatalosnak találtam (az egész szituációval együtt), de azért belefontam a kezemet az övébe egy kézfogás erejéig.
Apa elment beszélgetni Arcyl apjával, anya pedig az anyjával, így kettesben maradtunk. A mosoly lefagyott az arcomról és karba fontam a kezeimet. - Na ide figyelj, nem tudom, hogy te mégis mit remélsz ettől az egész színjátéktól, de azt elfelejtheted, hogy odaadó feleségként várlak itthon minden este a meleg vacsorával és minden egyes kívánságodat lesem, miközben a babaszobát tervezem - Festettem le röviden az ellentétét annak, amit a szüleim és nagy valószínűséggel a férfi szülei is várnak tőlem. A felszínen remekül eltudom játszani ezt a szerepet, viszont azt elfelejtheti, hogy a színfalak mögött is így fogok viselkedni.
- Fallon, vacsora! - pillantottam meg anyámat a szemem sarkából megtenni felénk pár lépést és hevesen integetni.
- Megyünk - jelent meg az arcomon újra az elbűvölő mosoly, s elindultam az ebédlő felé. Ha Arcyl nem jött velem, akkor megvártam és sürgető pillantásokat küldtem felé, mert nyilván azt várják a szüleink, hogy ez az erőltetett szituáció ellenére is gerlepárként viselkedjünk. Nevetséges.
Már mindenki helyet foglalt az asztalnál, a két szék, amit nekünk hagytak, természetesen egymás mellett volt. Leültem az egyikre és éppen szedtem volna magamnak az egyik finoman néző fogásból, mikor anya megszólalt.
- Nem szedsz először Arcylnak? - kérdésként tette fel, viszont utasítás volt a hangjában.
- De, hogyne, szívesen - mosolyodtam el, miközben magamban szinte a falat kapartam. Fogtam Arcy tányérját és anélkül, hogy megkérdeztem volna, hogy miből mennyit kér, kiszedtem neki random módra egy adagot. - Jó étvágyat - tettem le elé a tányért, aztán visszaültem a helyemre. Reméltem, hogy minél hamarabb vége lesz a vacsorának, mert anyám ezekkel a megnyilvánulásaival komolyan megnehezíti a hiteles alakításomat.
Ezután szedtem magamnak is, majd miután mindenkinek jó étvágyat kívántam neki kezdtem az ételnek.

Megpillantva, némileg megkönnyebbültem, noha úgy vélem, a helyzeten mit sem változtat. Nem igazán érdekelt és foglalkozatott, ki lesz a jövendőbelim. Azt várom, hogy felébredek a kórházi ágyon, mondván, csak lázálmom volt. A fájdalom a gyomromban azonban jelezte, minden egyes mozdulatomnál, hogy ez a valóság.
Egy pillanatra derű suhan át arcomon, ahogy helytelenül említi a nevem, azután korrigál. Nem felelek erre semmit, ez a jobb mentés. Zavarban van, vagy érdektelen számára, annyira nem foglalkoztat. Puha és bársonyos a tapintása a tenyerének, határozott kézfogással bír. Ez elismerésre méltó, ha csak a kézfogást nézzük.
Feltűnően kettesben hagynak minket, amit furcsállok ugyan, de nem fogok belőle nagy ügyet csinálni. Már éppen italt nyújtanék át neki, a pohár felé nyúlva, mikor meglátom a testtartást és a szavai is elérnek. Gondolok egyet és a kifejezetten a részemre kikészített, ásványvízzel töltött poháron állapod meg a kezem, s veszem el.
- Köszönöm kedves érdeklődését, egészen jól vagyok, Miss Falcon - azzal egy gúnyos, féloldalas mosoly kísésretében, belekortyolok a vízbe, kihansúlyozva válaszomban a Falcon szót. Kevés önuralma van és máris kimutatja a foga fehérét. Semmi együtt érzés, de ugyan mit is várok a hasonló körökben. S még csak cinikus együtt kacsintás sincs, hogy egy csónakban evezünk. Senkit sem érdekel a másik nyavalyája. Hát akkor én is teszek rá. Éljen a boldog házasság. Pedig már kezdtem örülni, hogy legalább végre akkor lesz nyugtom, ha vissza tudok költözni a saját lakásomba, s nem hallom apám állandó megjegyzéseit, amitől már korábban is menekültem.
- Csak Ön után - mutattam a kezemmel az utat előre, miután visszatettem a tálcára a poharat. Nem, megint nem döntöm meg magam, örülök, ha állni és járni megy, az ülés borzalmasabb lesz, az étkezésről nem is beszélve. És akkor még nem is említettem magát az étkezést.
Előzékeny a komornyik, nem nekem kell emelgetnem még Fallon részére sem a széket, s nekem sem magam alá húznom. Az még nagyon nem megy, egyenes derékkal ülni már igen. Kigombolom a zakóm, de még így is rejtve van a füző, amely megakadályozza, hogy baja legyen a sebnek mozgás közben.
Figyelem, ahogy szed magának, s akkor értem meg a csendet, mikor édesanyja szól neki, s erre egy bocsánatkérő mosolyt engedek felé. Nekem sem volt eszemben, s nem vágyam őt menteni, ha már úgy nekem esett, de a játéknak meg kell lennie.
- Köszönöm kedvességedet - szerencse, hogy az étkezés lassú, így nem fog feltűnni, hogy csak pár falatot fogok letuszkolni, koránt sem idegességből. Nem ehetek megterhelőt, még mindig. De nem mutatkozhatom gyengének, így ki fogom bírni ezt a pár falatot.
Jó pár percig kínosnak tűnő csend van, arra fogja mindenki, hogy étkezik. Én aztán nem fogom törni magam, hogy udvarias legyek, úgyis meg fogom kapni a magam hidegzuhanyát, a semmiért is, és most elég arra figyelnem, hogy ülök. Nem látni rajtam, ezért is lett későbbre téve a találkozó. Felettébb kínos lenne, ha összeesnék a saját eseményemen.
- Apám mesélte, hogy milyen érdekes kalandtúrán voltak Afrikában - a beszélgetésben fennálló csendet, mielőtt kínossá lenne, úgy döntök, elindítok egy újabb semleges beszélgetést. Addig sem minket figyelnek.
Közben azonban néha hosszabban oldalt pillantok Fallonra. Együtt érzés van-e bennem? Azt hiszem abból a rózsaszín ködből kinőttem pár éve. Orvel az, akinek drukkolok, hogy legyen boldog és élje az életét. S hogy együtt érzek-e vele? Vele sem. Itt hagyott, odavetett apánknak. Már önsajnálatom és mártír érzetem sincs. Csak annyit érzek, hogy a gyeplőt kitépték a kezemből. Vissza fogom szerezni.
Amin jót derültem, még mikor megpillantottam, hogy mind a ketten, mintha temetésre öltöztünk volna. A vacsora öltönyöm mélysötétkék, szinte fekete, így szinte összeöltöztünk.
Még nem teregetnek szennyest, mint szokott lenni, ha nagyon egymás között van egy-egy család.
A tószt is elérkezik, mosollyal hallgatom, mekkora marhaság, majd felemelem én is a poharam. És eddig még nem került szóba az a bizonyos bál. Nagyon ajánlom, hogy ne is.

- Nem kérdeztem - Értettem ezt arra, hogy mégis hogy érzi magát. Őszintén szólva nem érdekeltek a személyes problémái, illetve hogy éppen milyen passzban van. Hacsak nem osztotta ő is a szüleink idejétmúlt nézeteit a házasságról, akkor ő sem örült különösebben a jelenlegi felállásnak. - Engem az érdekel, hogy te mit gondolsz erről a helyzetről - Én elmondtam a saját álláspontomat, miszerint lesz egy látszat, aminek megfelelek a nyilvánosság előtt, viszont azt elfelejtheti, hogy a színfalak mögött is teljes állású anyaként fogok működni. Hát olyannak tűnök, aki erre az életstílusra született? Ha nem lenne nyilvánvaló, akkor segítek: nem. Ezen pedig az sem változtatna, hogyha ő foggal-körömmel ragaszkodna ahhoz, hogy márpedig az legyek.
- Édesem annak szólítasz, aminek csak szeretnél, de ha nem akarod, hogy megnehezítsem az életedet, akkor ajánlom, hogy tanuld meg rendesen - mosolyodtam el. - F A L L O N - lassan, artikulálva és szótagolva ejtettem ki. - Mit gondolsz, menni fog? - Úgy beszéltem hozzá, mintha nem lennék biztos abban, hogy megbirkózik azzal az igazán nehéz feladattal, mint a nevem 6 betűjének helyes kiejtése. Lehet, hogy én is rosszul mondtam először a nevét, de aztán ki is javítottam. Na meg könyörgöm hasonlítsuk már össze az Acryl Arcylt meg a Fallont.
Engem egyáltalán nem zavart a csend, eszembe sem jutott megtörni. Az ételemet szándékosan lassan ettem, hogy senki se akarjon beszélgetésbe egyeledni velem. Végül Arcyl törte meg a csendet. Apa egyből mesélni is kezdett, hogy milyen remek élményeket szereztünk, még anya bele nem fojtotta azzal a szót, hogy a karjára tette a kezét.
- Fallon, mondd el Arcylnak, hogy milyen volt a nyaralás.
Lenyeltem a számban lévő falatot, aztán a férfire néztem. - Jó. - És ennyivel lezártnak is tekintettem a témát.
- Csodás helyen voltunk, akár a nászutatoknak is remek helyszíne lehetne. Ha ott foganna meg az unokánk, akkor lehetne a második neve egy afrikai név, hogy különleges legyen.
Éppen belekortyoltam a pezsgőbe, mikor ezt a kijelentést tette, amelynek hallatán félre is nyeltem az italt.
- Talán ne rohanjuk ennyire előre - mondtam, miután leküzdtem a köhögést.
A vacsora további része is ehhez hasonló cringe módon telt. Jól nevelt lány módjára válaszoltam Arcyl szüleinek a kérdéseire, amik valamiért nem akartak elfogyni. Alig vártam, hogy végre a desszert végére érjünk és fel lehessen állni az asztaltól.
- Arcyl ígért egy körbevezetést, így mi most mennénk is - mondtam egy mosollyal, miközben a mellettem ülő férfira néztem olyan tekintettel, hogy nehogy nemet merjen mondani.

Foglalkoztat-e azon illem, mely szerint érdeklődünk, ha csak egy kérdés erejéig, hogy van az illető? Inkább jót derülök, ezen régebben bosszankodtam volna. Jól vagyok, ahhoz képest, hogy meglőttek, nem olyan régen, de ha nem kíván vele foglalkozni...
- És az Ön egészsége, hogy szolgál? - Még mindig mosolygok a pohár mögül, jelezve, mi is az illem, a kérdésemmel, figyelmen kívül hagyva, hogy egyből ajtóstul rontot a házba. Kétszer is.
A rendre utasításra egyenesen nem reagálok. Mintha nem is jutott volna el a fülemig. Játszma, s hagyom leperegni. Helyette csak ott marad a mosoly, amit korábban felvettem.
Valahol egyre nagyobb képtelenségnek tartom ezt az egészet. Most, hogy itt van, megjelent, sokkal valóságosabbá vált az, amire magamban először is nemet mondtam, a képtelenség mellett. De mintha ez apámat nem érdekelné, és Fallon szüleit sem. Annyira örülnék, ha azt mondaná valaki, nyugi, Arcyl, beledöglöttél a lövésbe és ez most a rémálmod. Majd elmúlik. Csakhogy... nem fog. Mert állítólag, ha fájdalmat érzel, akkor az valóság. A gyomrom pedig jelez, hogy nem kívánja az ülő pozíciót. Akkor is kitartok.
- Ebben nem kételkedem - biccentek Fallon felé, egy halvány mosollyal, a leendő após meséjét még tovább szereném, hallani, egészen megkönnyebbültem, mennyire könnyedén kezeli a helyzetet. Vele legalább rendben lesz minden, legalább egyvalaki normális itt a társaságban. Nem, én sem vagyok az, hogy ennyire engedelmes fiúgyermekké hagytam magam nevelni. De ezen már sírhatok. Azt kell kihoznom az egészből, amit tudok.
Mielőtt válaszolnék, hogy megnyugtassam Mrs. Carringtont, anyám kapcsol sebességbe.
- Mint ahogy a thaiföldi út is csodás lenne, nem igaz, drágám? - Simítja meg felkarját apámnak anyám, csodás műmosollyal. Annyira díjaznám, ha most itt lehetne Orvel. Most, most biztosan cinkosan összenéznék vele, mert egyre gondolunk. Apám megtiltotta, hogy szóljak neki, amire, talán most először, fittyet hánytam, s felhívtam, majd elmondtam neki a helyzetet, s hogy ha megjelenik, fogja csak rám. Igen, mentőövem lenne, s amikor letettem, értettem meg, mennyire önző voltam. Nem rángathatom ebbe bele, nem használhatom a magam megsegítésére, mint ahogy a cégben sem lesz mellettem. Miért rángatnám a magánéletembe, mikor neki megvan a sajátja?
Nagyot sóhajtok magamban, s csak a tányérra meredek, kortyolva egy pohár vizet a pohárból.
- Még nem gondoltunk el ezen, de felvesszük a lehetséges úticélok közé - felelem nyugodtan. Nem, nem fogják megmondani ezen kívül, hogy egybekeljünk, mit kezdjünk az életünkkel. De vajon nem esek-e ugyanabba a csapdába, mint Orvellel? Ez jóval bonyolultabb, mint aminek elsőre látszik.
- Mesélne még az afrikai útról? Izgalmasnak hangzott - részben igaz, részben nem. Nem vágytam csendben ülni, és igazán üdítő volt Fallon apját hallani.
És aztán jöttek a kérdések, oda-vissza. Kerülgették a témát, a kérdést, hagytam főni a levükben, kifejezetten jól esett látni. Néha nekem is jár a káröröm. Azt hiszem, apámat összeültethetném Fallon anyjával. Ami nem feltétlenül jó ötlet, öt perc után egymásnak esnének, éles nyelvükkel. Egy jelenetet megérne.
- Hogyne, természetesen - teszem le az evőeszközöket, valójában eddig három falatot ettem, de már az ellen is lázad a gyomrom, nem szokott ennyire szilárd ételekhez még.
- Ha megbocsátanak - bocsánatkérő mosollyal állok fel, mint ahogy apám és Fallon apja is, ahogy Fallon feláll.
Két dologra gondolok, az egyik a menekülés, a másik a tenisz meccs folytatása. Nem vágyom az utóbbira, csak arra, hogy végre vége legyen a mai napnak.
- Mégkérem, hozna egy kávét a kisasszonynak? Vagy más frissítőre vágyik? - fordulok Fallon felé. - Nekem egy pohár ásványvíz lesz - hogy hol, majd megtalál bennünket, s nem fog elveszni a házban az inas.
- Kérem - engedem előre az ajtóban, aztán mutatom az utat. Tudom, hogy nem érdekli a ház, így egy olyan helyre megyünk, ahol nyugodtan beszélgethetünk, s elég messze vagyunk az ősöktől.
A séta kifejezetten jól esik, s nem is szándékozom leülni egy ideig.
- A szülők fárasztóak tudnak lenni - mosolyodom el. Nem haragszom én rá, mostanában amúgy sem tudok dühös lenni. Pedig hiányzik az érzés.

Megforgattam a szemeimet, mikor az egészségemről kezdett kérdezősködni. Mintha ebben a helyzetben ez lenne a legfontosabb. Arról nem beszélve, hogy szerintem meg is látszik rajtam, hogy majd' kicsattanok. De ha valami krónikus betegségben szenvednék, aminek nincsenek látható jelei, sem azzal nyitnék, hogy ezt közlöm vele. Ahogy a chit-chat-hez sem vagyok hozzászokva, ahol olyan érdektelen témákról beszélünk, mint például, hogy hogyan telt a másik napja. Főleg nem akkor, mikor olyan fontos dolgokról lehetne (és kellene) beszélni, mint egy kibaszott érdekházasság. Aminek ráadásul mi vagyunk a főszereplői.
A vacsora végére már szinte zsibbadt az arcom a sok erőltetett mosolygástól. Arcyl szülei szinte tökéletes másai az enyémnek. Legalábbis látszatra. Emiatt remekül megtalálták a közös hangot, én pedig alig bírtam ki, hogy ne forgassam a szemeimet, miközben ŐK tervezgették a MI jövőnket Arcyl-lal, mintha ott sem lettünk volna. Az ő szüleiről is biztosan merem állítani ilyen rövid idő után is, hogy kontrollmániásak, akik nem ismerik a spontán viselkedést sem. Mindent évekkel megakarnak tervezni és el is várják, hogy az úgy alakuljon. Bevallom, én is szeretek irányítani, viszont sosem kényszeríteném a gyerekemet egy érdekházasságba, illetve nem beszélnék az első találkozás alkalmával már arról, hogy majd milyen magániskolába járjanak az unokák.
A hatás kedvéért belekaroltam Arcylba, mikor kisétáltunk az étkezőből. Hagy örüljenek annak a szülők, hogy máris egy hullámhosszon vagyunk. Nem árt időben elkezdeni a gyakorlást, hiszen csak egy életen át kell a tökéletes házasság és család látszatát keltenünk. Igazából, nagyon ijesztő számomra belegondolni, hogy hacsak nem történik valami kivételes dolog, akkor ez a férfi lesz egy életen át a férjem. Ez egyáltalán nem személyes ügy volt, ha mást választottak volna jövendőbelimnek, a reakcióm akkor sem különbözött volna. Természetesen hozzá fogok szokni a helyzethez, de így elsőre ez azért nagyon sok. Főleg, hogy az ő anyja is annyira nyomulós, mint az enyém. Érthető módon nem akarok már arról társalogni, hogy hány gyerekünk lesz, mikor, mi lesz a nevük, hova fognak járni stb, miközben még az sem dőlt el, hogy Arcyl-lal hol fogunk lakni.
- Egy frappuccinot kérek két cukorral - mondtam az inasnak. Tudom, hogy ezt is az asztalnál szokták elfogyasztani, de egyszerűen nem tudnék több időt elviselni a lenti négyessel. - A kisasszonyt Fallonnak hívják - Sóhajtottam fel, hogy még mindig nem sikerült elsajátítania a nevem használatát - Ne magázz már, olyan öregnek érzem magam tőle - Nekem eszembe sem jutott magázódni vele, mivel azt túlzottan hivatalosnak éreztem a jövendőbeli férjemmel szemben. Arról nem beszélve, hogy csak 3 évvel volt idősebb nálam, tehát abszolút feleslegesnek tartottam.
Szétnéztem a házban, miközben haladtunk, de nem nyűgözött le. Gyönyörű és igényes volt, viszont a miénk is hatalmas, pazar berendezéssel, ezért az ilyenek már rég nem hatnak meg.
- Egyetértek. Főleg az anyám, sokszor magamat sem értem, hogy hogyan tudom elviselni - Ő volt mindig az első, aki megjegyezte, hogyha az általa előnyösnek vélt testsúlyomból fogytam vagy híztam. Minden napra jutott egy tanácsa, hogy hogyan a legkönnyebb teherbe esni, illetve milyen a jó anya és persze jó feleség. - Na és te arról az országról neveznéd el a gyerekeinket, ahova megyünk nászútra vagy ahol összehozzuk őket? - mosolyodtam el. Természetesen nem komolyan kérdeztem, de biztos ő is érzékelte, hogy viccnek szántam.

Vette a lapot, vagy legalábbis elhallgatott. Magamban sóhajtottam. Unom a játszmákat.
Hagyom, hogy belém karoljon, adjunk a látszatnak, legyünk engedelmesek. Ha nem vonja el a karját, nem rázom le, így haladunk tovább. Attól, hogy így egymás mellé lettünk pakolva és nem túl kedvesen nyitott, amire nem is számoltam, nem idegelem magam. Az viszont enyhén megmosolyogtat belül, hogy mind a ketten úgy nézünk most így, mint aki temetésről jött haza.
Az inas megdönti magát, hogy máris hozza, majd eltűnik.
- Köszönöm - tekintek rá. Addig úgysem tegeztem volna, míg meg nem engedi. Csak egy szimpla megszokás, nevelésből adódóan. Nincs kedvem azon vitatkozni, s megkapni jelzőként, hogy illetlen voltam a nőkkel. Mostanában ez amúgy is kényes téma. Éppen ezért minden női beosztottal a három lépés távolságot megtartom, szavakban és térben is. Nem lopom magam a szívükbe ezzel.
Nem kezdtem el a házról beszélni. Örültem, hogy innen kikerültem, s most is alig várom, hogy visszaköltözhessek a sajátomba, ami holnap meg is történik. Nem bírok itt lenni, megfulladok. És nem az én házam. Meghagyom a saját vállon veregetős szavakat apámnak és anyámnak.
Állva maradok, annyira jó állni végre, és óvatosan veszek egy mély levegőt. Megérkezik a frapuccino és a vizem is, majd újfent eltűnik az inas. Még nem nyúlok az italhoz.
- Ebben hasonlóan vélekedünk, már ha az apámat tekintem - az anyám sem különb, csak máshogy adja elő. Így már értem, miért választották Fallont, ha nem a gazdasági előnyöket nézem. Olyan násszülőt választottak, akikkel kijönnek. Megint minket nem véve számításba. Miért is nem lepődöm meg?
- Az Arcyl név adása után semmin nincs csodálkoznom, hogy milyen neveket javasolnának - kicsit gondolkodom. - Legyen, ahol megszületik. - halvány mosollyal a szám sarkában tekintek rá.
Nem, egyáltalán nem nyíltam meg. Óvatos vagyok, apám edzett a nevelésével, hogy csak látszatra engedjek bárkit is magamhoz. Már az a kérdés sem érdekel, szeretik-e egymást, csak egy kicsit. És Fallon, akármennyire is tudom, hogy feszült, ideges volt és ő sem akarja, ugyanúgy, mint én, megmutatta, milyen is valójában. De mit panaszkodhatok azon, hogy önzőek és magukat helyezik előtérbe? Mert hiába sírok azon, hogy egyedül hagytak, magamra. Ez azt jelenti, hogy elvártam tőlük, engem vegyenek maguk elé. Eljutottam egy ideje a már nem érdekel szintre.
- Egyelőre elég lesz az eljegyzésig eljutni - és már az sem egy könnyű fejezet. - Nem hiszem, hogy ne akarnák megmondani, kit igen és kit ne hívjunk meg. És az időpontot is ők akarják kitűzni. A kérdés inkább az: megéri nekünk ebben hadakozni ellenük, vagy hagyjuk őket lubickolni és mi meg foglalkozzunk azzal, hogy egymást valamennyire megismerjük? Vagy, egyéb elgondolás? - Tekintek rá.

Elvettem az inastól a frapuccinot és leültem a folyosón lévő kanapéra. Az italt letettem az előttem lévő kávézóasztalra, s először is lekanalaztam a tetejéről a hab nagy részét, majd ami maradt azt összekevertem a kávéval.
Csak hümmögtem arra, hogy az apja kezet foghatna az anyámmal mert nagyon hasonlítanak. Óvatosan kortyoltam bele a kávéba, de még mindig túl forró volt ahhoz, hogy kényelmesen inni tudjam, ezért inkább tovább kavargattam. - Nem értem, miért gondolják azt, hogy én nem tudok szerezni magamnak egy gazdag pasit - Manhattanban, ezért elég sok pénzes férfi mászkál, aki szerencsésnek mondhatná magát, ha ilyen felesége lehetne, mint én. Egyből feltudnék sorolni pár jelöltet, hiszen elég széles kapcsolathálóval rendelkezek, mivel már jó pár rendezvényt bonyolítottam le különféle személyeknek, akik mind annyira megvoltak elégedve, hogy bemutattak a szintén befolyásos barátaiknak. Erről természetesen apámék semmit sem tudnak, ők azt részesítenék előnybe, ha teljesen tőlük függenék, hiszen ha nem lenne saját pénzem, csak amit tőlük kapok, akkor jobban tudnának irányítani. Mondjuk most is eléggé jól játszom a rám erőltetett szerepet, ennek az az oka, hogy nem szeretnék kiesni apa több milliárdos végrendeletéből. Ha nem kellene követnem ezeket a maradi hagyományokat, akkor nem az lenne a fő szempont a párválasztásnál, hogy gazdag legyen. Persze hátrány sem lenne. Egyedül akkor tudnék örülni apámék kiházasítási mániájával, ha nem érezném magam elég jónak ahhoz, hogy magamtól is találjak párt (vicc kategória) és minden vágyam az lenne, hogy főállású anya meg feleség legyek. De lássuk be, hogy ez elég távol áll az igazságtól.
- Hát valóban elég elbaszott név, pedig nekem semmi kifogásom a modern nevek ellen, de ez valami katasztrófa - Nem is értem, hogyan tudták elnevezni a legidősebb fiukat egy festékről. Főleg, ha még reménykedtek is abban, hogy sikeres üzletember lesz belőle, de ilyen névvel ki venné komolyan? Tudom, most felszínes vagyok, viszont az emberek többsége is az. Ebben persze semmi személyeskedés nincs, mivel nekem semmi problémám a nevével, sőt minden alkalommal, mikor kimondom vagy meghallom, mosolyt csal az arcomra, amiért ilyen béna. - De remélem tudod, hogy ez nem az elkövetkezendő 1-2 évben lesz - Anyám biztosan ezt akarná, mert hogy ő fiatal nagymama akar lenni. Igazából ennyire még nem is akarok előre tervezni (amit amúgy imádok), de nem akarom még elképzelni magamat anyaként. Egy növényt nem tudok életben tartani, akkor mégis mihez kezdenék egy gyerekkel? Azt pedig nem akarom, hogy a dadáját szólítsa anyának.
- Ha ilyen léptekkel haladunk, akkor jövőhéten az is meglesz, egy hónapra rá pedig az esküvő - Hiába tart általában hónapokig leszervezni, hogy minden a helyére kerüljön, a szüleink külön-külön is rendeznek annyi befolyással és pénzzel, hogy ezt fele (vagy negyed) annyi idő alatt megtegyék. Így meg hogy összefognak, biztos vagyok benne, hogy pikk-pakk és már meg is szervezték az álomesküvőt (az ő ízlésük szerint persze). - Három hónap múlva pedig már dörömbölnek az ajtón, hogy hogyan halad az unoka-projekt - bevágtam egy fintort. Az igaz, hogy én sosem játszottam babásat, ahogyan baby fever sem kapott el, ahányszor csak megnéztem egy cuki gyerekes videót vagy megkértek, hogy fogjam meg a gyereküket, ezektől függetlenül azonban én is szerettem volna. Viszont nem ilyen körülmények között. Nem vagyok spontán típus, viszont az erőltetett dolgokat ki nem állhatom. - Egyetértek. Szerintem is hagyjuk őket kiélvezni a helyzetet - Felesleges lenne megpróbálni átvenni tőlük az irányítást, mivel úgyis az lenne, amit ők akarnak, mi pedig csak pár migrént okoznánk saját magunknak. - Kezdheted azzal, hogy mondasz pár szót magadról. Nem kell mélyenszántó bemutatkozás, csak amit mondjuk a tinder profilodra is kitennél - pillantottam fel rá, miközben elkezdtem kortyolgatni a kávémat, ami végre nem égette le se a nyelvemet se a számat.
- Amúgy nem ülsz le? - paskoltam meg magam mellett a kanapét. - Ennél azért közelebb is kell majd jönnöd hozzám. De ne aggódj, finom leszek - játékosan elmosolyodtam. Az sem zavart, ha állni akart, csak gondoltam felajánlom, hogy ne lehessen azt mondani rám, hogy nem vagyok rendes. Vagy nem próbálkozok.

Néha odafigyeltem arra, ahogy issza a frapuccinot,  néha pedig ki, az ablakon.
- Nem bízzák a véletlenre a párválasztást - legszívesebben karba fonnám a kezem, ez némileg árulkodó is lenne, így még örülök is, hogy most nem lehet. Nem sért az, hogy nem szeret, s valahol azzal sem fogok foglalkozni, ha nem kedvel. Csak a régebb óta velem dolgozó kollegák ismernek már annyira, hogy rájöjjenek, ha foglalkozni akarnak ezzel, hogy nem az apám vagyok, s hogy a ridegség, vagy távolságtartás, az csak önvédelem. De hogy ki vagyok? Egyre jobban nem tudom már. Talán lényegtelen is.
- A szüleink fontosnak tartják a két család egyesítését. Egyéni érdek csakis az övék lehet - és persze, az édes bosszú. Nehogy nekünk jó legyen, ha már nekik nem lehetett. Egy mennyasszony vágta dühösen egyszer az anyjához ezt, aki szerintem, valóban jóval sarlatánabb, mint az apám.  A lánynak most adok teljesen igazat. Szemernyi együtt érzés nem volt a szemükben, a kórházban. A családi kincsen esett csorba, hívni kell a restaurátor, hogy újból ki lehessen tenni a vitrinbe, mint ép, és értékes darabot.
- Nekem  tetszik - nem szokásom vállat vonni. - Jobb, mint a Rainbow.
- Van egy házassági szerződés nevezetű dolog, amiben nem mi fogunk megállapodni. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy, vagy két éven belül egy unoka már szerepel benne.
Nekem könnyebb részem van ebben, s akármennyire is tárgynak vélem magam az egészben, van némi elképzelésem, ha csekély is, ez Fallonra nézve, milyen lehet. Egy szerencse van az egészben, hogy a balesetem miatt a dokik még jó fél év nyugalmat követeltek ki, amit én súgtam nekik, amint megkaptam a hírt, hogy mit is terveznek az életem azon részével, amiről még mindig azt  gondolom, nevelés és felnevelődés ide vagy oda, hogy semmi közük.
- Kicsivel több időt sikerült nyernem - utalok az iménti gondolatmenetemre, az unoka-projekttel kapcsolatban. Elég most az az abszurditás, hogy vadidegennel fogok összeházasodni, és még csak nem is én választottam.
- Ebben egyetértünk - majd ők négyen hajba kapnak. Hátha elveszi a kedvüket az esküvőtől, amiben nem reménykedek. Ahhoz jóval régebb óta ismerik egymást és az érdek érdekében bármit képesek lenyelni, s inkább máshogy irányítani. Isten ments, hogy beleálljak.
- Nincs tinderem - azt sem tudom, mi az, nem érdekelnek ezek a dolgok. - Ha már ennyire kíváncsi vagy, kezdd magaddal - elvégre egy beszélgetés is nem csak kérdésekkel indul el, hanem beszélgetéssel.
- Elég volt az az ülés bent - még mindig érzem, hogy nem esett jól, annyit ülni egy huzamban s az étel is sok volt neki, pedig azon egy veréb is éhen halna. Az, hogy aggódok-e, éppen annyira komolyan gondolom, mint ahogy ő is.
- És mire vagy kíváncsi? - Teszem fel a kérdést, miután adott magáról valami információt. Mert azon kívül, hogy dolgozom, a szórakozásaim is a munkához kötődnek. Elég későn ébredtem rá, hogy csak a munka létezik a számomra, annyira meg akartam felelni apámnak. Sok mindent elrontottam, s nehéz levetkőzni, arról nem is beszélve, hogy az eddigi megváltozásaim csúfos kudarcba fulladtak.

- Nekem mondod - Igazából nekem külsőre semmi problémám sem volt Arcyllal, mivel nagyon jóképűnek tartottam. A belső tulajdonságairól még nyilván nem tudok véleményt mondani, hiszen pár órája ismerem csak. Az azonban ront a helyzeten, hogy anyámék erőltették rám ezt a kapcsolatot. Biztos vagyok benne, hogyha nem lenne ez a kényszer, akkor sokkal barátságosabban tudnék ehhez az egészhez hozzáállni. De mivel ő is csak elszenvedője a szülei szervezkedésének, ezért természetesen én sem akarom azzal büntetni, hogy megnehezítem az életét, hiszen hozzám hasonlóan ő sem akarta (gondolom) ezt az egészet. Az alapvető jégkirálynő stílusomon pedig ha akarnék sem tudnék változtatni. Ha magára veszi a szavaimat vagy megsértődik a viselkedésemen, akkor így járt. - Én sem gondoltam egy pillanatig sem, hogy a mi érdekeinket is néznék - Szerintem úgy vannak vele, hogy már attól mázlisták vagyunk, hogy általunk tovább bővül a dinasztiájuk, illetve hatalmas vagyon várományosai leszünk. Anyámékat még az sem érdekelte, hogy az előző kiszemeltjüknek eljárt velem szemben a keze. Az igaz, hogy a legtöbb esetben sikerült eltüntetnem alapozóval, viszont voltak olyan sötét foltok is, amiken már az sem fogott. A kedves édesanyám egyszer meglátta a nyakamon lévő ujjnyomokat, mire közölte, hogy vegyek fel egy garbót. A mai napig vele lehetnék, hogyha nem gondoskodok én az ügyről. Elég bosszúálló típus vagyok, ezért az farok nem csak elveszítette mindenét, hanem ha az utolsó információim validak, akkor heroinfüggő drogos lett. Az utóbbihoz persze nincs közvetlen közöm. Vagy pontosan tudtam, hogy mi a gyengéje és lefizettem valakit, hogy szoktassa rá? Hát ez sincs kizárva.
- Annál minden jobb - Sok modern névtől falra tudnék mászni. A barom  Kylie Jenner kitalálta, hogy nevezzük a gyereket Stormienak, a többi idióta pedig követi. Nem értem, hogy mi a szép ezekben a nevekben. Sokan már annyira különleges nevet akarnak a kölyküknek, hogy az sem zavarja őket, hogy a jövőben mindenki az ő gyerekükön fog röhögni. Természetesen az egyedi nevek között is vannak ízlésesek, mint például a Fallon.
- Bármennyire is szeretnek mindent megszabni, arra nincsen hatásuk, hogy mikor esek teherbe. A méhemmel gondolom még nem kötöttek szerződést - Abban mondjuk biztos vagyok, hogyha sokáig kamuznánk azt, hogy nem jön össze a gyerek, akkor képesek lennének elvinni minket kivizsgálásra, hogy van-e valami probléma vagy lehet egyenesen a magánklinikára vinnének mesterséges megtermékenyítésére. Ezek azért elég beteg dolgok. De az a szomorú, hogy simán kinézem őket a szüleimből. - Valóban? És mégis mivel? - Én is megpróbálkoztam néhány olyan trükkel, amikkel kitolhatjuk ezt az egész házasságot, viszont nem fog úgy tűnni, hogy nem akarom. Szerintem mondanom sem kell, hogy egyik sem jött össze, mivel akkor nem tartanánk most itt. Őszintén kíváncsi voltam, hogy neki mivel sikerült kordában tartani kicsit a szüleit. Még a végén működhet az ő trükkje az én szüleimen is.
- És attól még barlangban élsz? - Nekem sem volt tinderen, mégis tudtam, hogy mi az. Mikor megjelent elég népszerű applikáció volt, még a csapból is ez folyt. Most már nincs akkora felhajtás körülötte, viszont a felhasználói bázisából nem sokat veszített. - Rendben - kortyoltam bele a kávémba, amit aztán visszatettem magam elé az asztalra. - Nincs egyszerű természetem, elég jégkirálynő tudok lenni. Akaratos vagyok, makacs, mindig tudom, hogy mit akarok és azt el is érem. Remek színésznő lenne belőlem, ezért a nyilvánosság felé kifogástalanul tudom mutatni a szerelmes feleség szerepét, viszont ahhoz, hogy a színfalak mögött is kedves legyek veled, azért tenned is kell. Természetesen nem szeretnék rossz viszonyban lenni veled, viszont ha nem teszel semmit az ügy érdekében, akkor én sem fogok - Nem vagyok az a romantikus típus, tehát biztosan nem fogom ágyban reggelivel ébreszteni, viszont nagyon figyelmes tudok lenni és mivel most egy csapat vagyunk, ezért együtt kell működnünk. Vagyis nem kell, de az mindkettőnk életét megkönnyítené.
- Ahogy gondolod - A mennyei frappucinak sikerült annyit hűlnie, hogy nagyobb kortyokban is lehetett fogyasztani, anélkül hogy leégette volna a nyelvem.
- Arra, hogy milyen ember vagy. Nagyvonalakban - Úgyis később fog kiderülni, hogy valójában milyen. Arról nem beszélve, hogy sokan nem tudnak objektíven beszélni magukról, mert nem látják a hibáikat. Illetve lesz bőven időnk megismerni még egymást, csak egy élet áll a rendelkezésünkre. Jelenleg arra voltan kíváncsi, hogy nagyjából mire számítsak.

Szám sarka húzódik mosolyra arcom jobb oldalán, válaszul. Lehetne sárral dobálózni a másikra, semmi értelmét nem látom.
- Legalább ebben nem ér meglepetés - csalódást akartam volna mondani? Nem igazán. Már nincs min és miben csalódnom. Lehetnék keserű is, de az az érzés is elmúlt. Maradt... az üresség helyett a munkám, amit még mindig rendületlenül kedvelek, s kitölt. Már amennyire tudok most dolgozni. Mégis, mentőkötél, önsajnálatba fulladás ellen.
Válaszul csak a pohár vizet emelem fel, de nem iszok bele, inkább a kezembe fogom.
- Miért ne lenne benne? Hidd el, elég alaposan kivesézik a részletet.
- Az orvosok még fél év nyugalmat előírtak - különben további és szintén végleges károsodás áll be a családi kincstárba, veszélyeztetve a leendő trónörököst. Aki már nem én vagyok, a lövéssel azonnal átléptem a gyorsan mentsük a menthetőt, átmeneti állapottá alakultam. Nem tudom eldönteni, melyiken nevessek jobban.
- Inkább azok élnek barlangban, akik tindereznek - a média hülyítése sosem érdekelt. Feltéve, ha a hülyítést és a mézes madzagot én húzgáltam. Főleg, hogy nem is foglalkozom azzal, hogy mi is pontosan, amire kérdezett.
Meglepett érdeklődéssel pillantok rá, mikor megérti, beszéljen ő magáról előbb. Ez csak érdeklődő tekintetben merül ki, s a figyelmemben. Nem vágok közbe.
- Ezek általánosságok, felszínes dolgok. Nem jutottam közelebb hozzád. Az imént mondtad, hogy jégkirálynő vagy. Hogy lennél akkor kedves, ha én például teszek azért, hogy kedves legyél? - mutatok az önellentmondásra. S nem, semmit fogok megtenni már többé, mert kell. Ennyi elég volt és a többi pedig játék és játszma. S nem érdekel az sem, hogy kedves lesz-e. Nem fogok már senki pincsikutyája lenni, csak hogy neki jó legyen.  Éretlen, akaratos fruskának tűnik, ugyanakkor pontosan leírta, milyen vagyok én.
- Ne állj az utamba.
De ezt eddig is tudta mindenki. Egészen a lövésig. Csúfos bukás lenne? Cseppet sem. Nemhogy zuhantak a részvények, a tőke, szédítő stabilitást szerzett az esemény, a Lowden család megőrizte a hírnevét, hogy nem fogja magát semmilyen körülmények között megszelíditeni magát. Csak apám elfelejti, hogy ezt kidomborítani veszélyes játszma. A cápákat is lelövik.
S ha nem áll az utamba, akkor békén hagyom. És ez volt a nagyvonalakban.

- Meglepetés csak veled kapcsolatban érhet - A szüleimből mindent kinézek, ezért ők nem tudnak olyat lépni, amivel meglepnének. Az évek során már nagyon sok olyan húzásuk volt, amit normális szülők nem tennének - kivéve ha nekik is ilyen begyepesedett gondolataik vannak az érdekházasságokat illetően, s nem akarják belátni, hogy már a 21. század Amerikájában vagyunk -, ezért már tudom, hogy körülbelül mire számíthatok tőlük. Támogatnak, egészen addig, még úgy táncolok, ahogyan ők fütyülnek. Eddig sikerült fenntartanom magamról azt a képet, hogy az a bábú vagyok, akit zsinóron rángatnak. Az persze már más kérdés, hogy mit csinálok a hátuk mögött, viszont amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. - De ne aggódj nincsenek nagy elvárásaim a szüleim által választott férfiakat illetően - Nyilván egy rendes - és nem előre elrendezett - kapcsolatban magasra teszem a mércét, nem fogok együtt lenni olyannal, aki nem érdemel meg. Az én, illetve a szüleim nézetei azonban eltérnek azt illetően, hogy milyen férfi érdemel vagy nem érdemel meg engem. Őket az sem érdekelte, hogy az előző jegyesemnek eljárt a keze velem szemben, mert a családja cégének a részvényei túlságosan is csábítóak voltak ahhoz, hogy figyelembe vegyék a saját lányuk testi épségét. Ezért magamnak kellett gondoskodnom arról, hogy ne Mason legyen a befutó.
- Hiába. Ez egy olyan dolog, amit nem tudnak irányítani - Ez is csak azt mutatja, hogy mennyire elvannak cseszve fejben, ha már olyan feltételeket szabnának, hogy milyen időtartamon belül el kell készülniük a tökéletes unokáknak. Tisztára, mintha a 18. században lennénk, már csak az a meglepő, hogy bizonyítékot nem kérnek arról, hogy tényleg szexelünk. De még ha rendes, szófogadó gyerekek módjára rá is feküdnénk a gyerek projektre, az nem mindig jön össze olyan könnyedén. Ezért ultimátumot szabni rá hatalmas baromság. - És te kibírsz fél évet szex nélkül? - hitetlenül néztem rá. Én biztosan nem bírnék ki annyi időt szex nélkül. Természetesen ezzel a kamu dologgal, még nem fogadunk örök vagy egyáltalán hűséget, tehát ő nyugodtan nyalogathatja a sebeit, de én biztosan nem fogok rá várni. Tudom, nem minden a szex körül forog, viszont alapvető szükséglet. Én pedig szeretem kielégíteni ezeket a szükségleteimet. Nyilván diszkréten csinálnám, hogy a tökéletes házasságunk látszata megmaradjon. Annál ügyesebb vagyok, mint hogy lebukjak. Talán voltam már harmadik fél egy kapcsolatban. Talán nem.
- Ez is egy vélemény - megvontam a vállam. Én sosem tindereztem, viszont nincs semmi bajom az applikációval. Azt hülyeségnek tartom, hogy valaki komoly kapcsolatot keres rajta, viszont az ilyen alkalmi kalandok szerzésére tökéletes.
- Mégis több, mint amit én tudok rólad. Miért mégis mire számítottál? Hogy egyből nyitott könyv leszek a számodra? Ugyan drágám... nem vagy te ilyen naiv - elmosolyodtam, miközben lassan kortyolgattam a kávémat. - Azt mondtam, hogy tudok az lenni. Tehát ha valaki őszintén megnyílik felém, azt általában én sem tudom le egy vállrándítással - Megesik, ha olyan személy teszi ezt, aki egyáltalán nem érdekel. De sosem állítottam, hogy annyira kedves és empatikus lennék. A vagyok és a tudnék lenni között elég nagy különbség van.
- Legalább ebben egyetértünk - letettem az asztalra a már üres poharamat és felálltam. Kiegyenesítettem a ruhámat, aztán végigmértem a férfit, a tekintetem pedig végül az arcán állapodott meg. - Azt csinálsz, amit akarsz, ameddig eleget teszel ennek az egész színjátéknak - Tehát engem nem érdekeltek az üzletei, illetve hogy kikkel találkozgat, ameddig azt diszkréten teszi. - Most pedig tegyük elégedetté a szüleinket, hogy kicsit leszálljanak rólunk - mondtam, aztán közelebb léptem a férfihoz és megcsókoltam. A vörös rúzsom ott virított az ajkain. - Le ne töröld. Biztos megdicsérnek, amiért ilyen kötelességtudó fiuk vagy - Hiszen ez a csók azt jelenti, hogy meghajoltunk a szülők akarata előtt. Így legalább megnyugodnak, hogy minden úgy zajlik, ahogyan azt ők akarják, s nem akarnak annyit ellenőrizgetni minket. - Ne aggódj, nem árulom el, hogy nem a te ötleted volt - angyalian elmosolyodtam, miközben elléptem tőle, s visszaindultam az étkezőbe. Pár lépés után hátrapillantottam, hogy jön-e Arcyl is, hiszen furcsa lenne, ha a csók után külön utakat járnánk.

- Feltételezem - Hogy meglepetést okozhatok majd neki, annyira nagyon nem foglalkoztat. Elég, ha nem lép a köreimbe, s nem tesz keresztbe. Mert nem, egyáltalán nem vágyom erre a házasságra. Mégis megteszem, s még mindig nem magamért.
- Eddig sem aggódtam - hogy így jelenti ki, így meg aztán végképp nem. Nem körülötte forog az életem értelmezése. S eddig, amit láttam belőle, nem tudom eldönteni, mennyire álca, s mennyire valóban ő. Hiszen nekem is tökéletesen kidolgozott álcám van, hogy védjem magamat. De amíg ilyen, s csak követel és megenged, addig jottányit sem fog előrébb jutni nálam. Korántsem, mert befeszülnék. Hanem hagyom elfolyni mindezt körülöttem, hagyom leperegni.
- Ezek szerint te nem - jegyzem meg a szexre, nem válaszolva arra, hogy kibírom-e vagy sem.
- Nálunk válóok a megcsalás. Ha erre utazol. Csak csináld - nem foglalkozom vele. Nem mondhatom meg neki, mit tegyen és mit nem. Azt sajnálnám, ha miattam kiszáradna, én viszont nem vágyom rá, semmilyen szempontból. Csak egy valaki tudta nálam eddig ezt elérni és nem lehetek vele. Más meg nem kell.
- Akkor az - megint felső lóról beszél, hát ez nem jön be nálam, és azt fogja veszíteni, hogy beszélgetés, megismerés és közeledés nem lesz közöttünk. Mert amíg így beszél velem, addig ugyan hol vegyem a fáradtságot? Nem pudlikutya vagyok.
- Te azt akartad, hogy én legyek nyitott könyv neked, a nélkül, hogy mondanál valamit magadról. Falcon - a kedvesemezésért.
- A szavaid nem zárták annak ellentetjét - felelem arra, hogy tud-e jégkirálynő lenni. - Ahhoz neked is fel kell mutatnod valamit, hogy őszinte legyek. Eddig elég magas lóról beszéltél, leereszkedően. Ez mióta őszinteség? Lehet, hogy szavaid igazak, mögöttük nincs meg az a nyitás, amit te meg elvársz tőlem.
- Ez elég tág meghatározás, bármit ráfoghatsz, így ez nekem kevés, hogy beleegyezzek - felelem nyugalommal.
Megvárom, míg befejezi a csókot, egyáltalán nem viszonzom. Nem erre a csókra vágyom. Hogy túl őszinte lennék magamhoz ebben? Igen.
S megvárom azt is, hogy távozzon a helyiségből. Elveszem a másik szalvétát és megtörlöm vele a számat, eltüntetve a nyomot, majd visszateszem a tálcára, elvégre ő itta a kávét.
Még mindig nem érzek dühöt, de azt érzem, ahogy a visszafojtott érzések kezdenek a gyomrom felé hullámzani. Nem akarok Fallonnak rosszat, ugyanolyan áldozat, mint én. Ám ez a beszélgetés... nem, nem érzem úgy, hogy közös nevezőre jutnánk majd valaha is. A feszültség és a csalódottság nagy úr tud lenni. Majd másokor, nyugodtam körülmények között.
Érzem, hogy nem vagyok jól. Nem érdekel. Meg fogom csinálni, már nem sok van hátra. Jeget kérek és a fürdőszobába vonulok, hogy a rosszul létet csökkentsem, leveszem a zakót is, s feltűröm az ing ujját.

- Drágám, neked fogalmad sem lenne róla - kedvesen elmosolyodtam. Ahogy azt már említettem, nem tennék semmi ilyesmit a kirakatban. Azzal lőnének az álcámnak, ami fenntartása érdekében már túl sok áldozatot hoztam. Eszem ágában sincs egy vagy két menet miatt felrúgni az egészet. Illetve Akrilt sem akartam megalázni, hiszen nem volt okom rá, viszont azt nem állítom, hogy már nem kezdi kinyitni a bicskát a zsebemben. De őszintén szólva jobban örülök ennek az ellenségeskedős stílusának, mintha rám lenne teljesen cuppanva és agymosva a szüleink által. Ettől függetlenül még nem fogom tolerálni.
- Nem mondtam, hogy legyél nyitott könyv, csak hogy ossz meg magadról valamit az erőfitogtatáson kívül - Nekem nagyon az jön át, hogy most megakarja mutatni, hogy milyen távolságtartó, kimért pasi, aki legalább félig maffiapapának képzeli magát, pedig csak túl sok Keresztapát néz. - Nem ismersz. Lehet, hogy már ennyit is nehéz volt megosztanam magamról egy idegennek - Nem erről volt szó, de részben közre játszott. Tanultam Mason esetéből, s többször nem fog előfordulni velem, hogy gyengének mutatkozzak vagy túl sokat fedjek fel magamról idő előtt bárkinek is. - Beleegyezni? Mégis mibe? - Arról, hogy magáról beszéljen? Vagy az eljegyzésbe? Az előbbit ezek után már nem is tartottam olyan fontosnak, mert magamhoz képest már így is túl sok jobbot nyújtottam. A továbbiakban az sem érdekel, ha csak átnézünk a másikon. Az utóbbiba pedig semmi beleszólása sem volt.
Nem hatott meg, hogy nem csókolt vissza. Számomra nem jelentett a csók semmit, sőt sosem értettem azokat, akik nagy feneket kerítenek egy csóknak. Persze vannak úgy emberek, hogy képtelen érzelmek nélkül még csókolózni is. Ezzel nem tudtam együtt érezni, mivel nekem nem esett nehezemre érzelmek nélkül játszani. A szex azonban már más volt. Hiába gondolják azt rólam, nem vagyok az érzések nélküli együttlétek híve. Sőt, soha nem feküdtem le olyannal, aki iránt nem éreztem semmit.
Mikor nem jött utánam csak vállat vontam és visszamentem a szüleimhez. Amint helyet foglaltam az asztalnál az volt az első kérdésük, hogy Akril merre van és miért nincs velem. - Nem vagyunk összenőve - forgattam meg a szemeimet, miközben hátradőltem és keresztbe tettem a lábaimat. Anyám elég erőteljesen bámulni kezdett, de nem törődtem vele, mire megrúgott az asztal alatt. Felsóhajtottam és felálltam az asztaltól, majd arra indultam, ahol legutoljára láttam. Az egyik felszolgáló irányított útba, így meg is találtam az egyik fürdőszobában a férfit. Nem nyitottam be, hanem bekopogtam az ajtón. - Elég rosszul játszod a lelkes jövendőbeli vőlegényt - jegyeztem meg. - Lehetünk rosszban, viszont azt nem engedem, hogy anyám engem okoljon miatta - Én sem vagyok könnyű eset vagy ártatlan, de kettőnk közül nem én viselkedek gyerekesen. - Tehát megtehetnéd, hogy kibírod még ezt az egy órát, mielőtt végre lelépünk - mondtam és ezzel a lendülettel be is nyitottam, hacsak nem volt zárva az ajtó. - Jól vagy? Elég szarul nézel ki. Ne hozzak valamit? - mértem végig, s tényleg elég ramatyul nézett ki. Nem vagyok egy Teréz Anyu, viszont nem hagynám magára, ha rosszul érzi magát. Nem vagyok teljesen szívtelen.