Mila & Isabel

Jól tudtam, hogy a végzős év rengeteg tennivalóval fog járni, azt viszont a legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a hivatalos iskolakezdéssel - azaz szeptember harmadikával - ellentétben, ha valaki részese akar lenni a végzősbál szervezői csoportjának, akkor már augusztus elején tennie is kell a cél érdekében. Abból a szempontból semmiképp nem jelentett problémát a dolog, hogy már túl voltam a szokásos éves Formentera-n és Spanyolországban töltött családi nyaraláson, múlt héten pedig hazaértünk Santa Fe-ből, ahol anya családját látogattuk meg. Apa repült is tovább Ausztriába, hogy idén se hagyja ki az Austrian Open-t, nem tud ugyanis elmondani a tenisztornákról, hiába vonult már vissza sportolóként. Néha úgy tűnik, mintha jobban kötődne Ausztriához, mint én meg a testvérem, ami valamilyen szinten meg is bocsátható neki, hiszen ott születtek a gyerekei. Mi viszont mégsem ünnepeljük minden évben Bécsben a születésnapunkat. Már csak az kéne! Örülök, ha ezek után az augusztust néha a Hamptonsban tölthetem. Lehetőség szerint Lou-val, hátha a munka mellett belemegy egy kis kikapcsolódásba, alig két órányi autóútra a várostól.
Az utóbbi időben igyekeztem vele tölteni a szabadidőmet, ami a hajnalban, olykor reggelente letudott úszás és a heti háromszori edzéseken kívül így nyáron elég sok akadt. Az utóbbi két-három alkalommal még a barátnőimmel való bulikat is lemondtam, csak hogy a barátom beosztásától függően egy-egy estét és éjszakát is együtt tudjunk tölteni háborítatlanul, nem dübörgő zenétől és alig ismerős emberekkel körülvéve. Megígértem neki és magamnak is, hogy dolgozni fogok a kapcsolatunkért, és az utóbbi időben elég rendesen előtérbe helyeztem a párkapcsolatom minden mással szemben. Talán kicsit túlságosan is.
Eszemben sem volt felborítani az egyensúlyt a barátaim, a kapcsolatom, a sport és a hamarosan újra mindenkit beszippantó iskola között. De a nyár mindig is az az időszaka volt az évnek, amikor nehezebb összehozni ugyanazt a társaságot, ami a tanév közben olyan könnyedén sikerül, hiszen ilyenkor minden barátom és ismerősöm a legkülönbözőbb időpontokban a világ bármely táján tartózkodhat, nyaralni van, vagy épp dolgozik, esetleg én nem vagyok a városban.
Talán épp itt lenne az ideje, hogy én rázzam fel a csoportbeszélgetésünket. Hosszú lépteimet meg sem szakítva kapom elő a telefonom a vállamon lévő táskából. Megszoktam már, hogy szinte akármit csinálok, a kezemben van az eszköz, így az sem jelent különösebb problémát, hogy az iskola épülete felé menet kikerülgessem a körülöttem sétálókat. Bepötyögök egy "Mikor találkozunk, lányok?" üzenetet és még épp időben torpanok meg az iskola bejárata előtt, hogy ne ütközzem bele szó szerint a kivágódó ajtón kilépő barátnőmbe, akit vörös hajkoronájáról rögtön felismerek, meg sem kell néznem kétszer az arcát.
- Mila! - Izgatottságomban talán kicsit túl hangosan szólítom a nevén, de tény, hogy nem számítottam rá, hogy összefutok vele. Azt hittem csak én kóválygok ilyenkor az iskola környékén, mert szokásomhoz híven megint túl akarom vállalni magam. - Úristen, szia! - mosolyogva ölelem át, lelkes vagyok, hogy egyszerűen csak összefutottunk. - Hát te? Épp az előbb írtam üzenetet mindenkinek, nem is gondoltam volna, hogy összefutunk. Olyan érzés, mintha hónapok óta nem találkoztunk volna... Ne haragudj a lemondott programok miatt. - Bűntudatos, de nem teljesen őszinte pillantásomat Milára emelem. Ugyanis nem bánom teljesen, hogy úgy tűnik rendeződnek a dolgok Lou-val. - El kell mesélned mi mindenről maradtam le! - Úgy talán értelmet nyerni jó néhány hajnalban kapott üzenet is, ami a csoportbeszélgetésünkbe érkezett. Semmit nem értettem belőlük, mert nem voltam jelen, de a kíváncsiság fúrta az oldalam.
- Akár be is ülhetnénk valahova, csak be kell még szaladnom a titkárságra.

Belle & Mila

Másfél évvel ezelőtt úgy gondoltam sima liba lesz végezni a sulival majd bekerülni az egyetemre, ahová természetesen protekcióval kerülnék be de most nem ez a helyzet. Mióta a szüleim eltűntek mint ahogyan a klisékkel teli filmekben szoktak azóta nincs más választásom mint az, hogy magamnak kell mindent biztosítanom.
Nehéz a gimi utolsó éve előtt azon aggódni honnan lesz még pénzem, mert bár itt hagytak egy elég szép nagy Vuitton táskányi pénzzel az rohamosan fogy, főleg ha az embernek fenn kell tartania egy bizonyos látszatot. Én pedig nem vagyok hajlandó egy olyan életet élni, mint az átlagemberek. A régi kétszintes házunkból el kellett költöznöm, mert lefoglalta a bank viszont ezt senki nem tudja. Minden barátomnak azt mondtam, hogy felújításba vágtak a szüleim míg körbejárják Európát anya jótékonysági munkája miatt. Azt még csak véletlenül sem említeném meg, még a legközelebbi barátnőimnek, főleg nem Isa-nak, hogy mi a valóság. Beletúrok vörös hajzuhatagomba majd a kezemben lévő telefonra meredek, mosolygok.
- Na sziasztok kedves vörikék! – köszönötöm a nézőimet, akiknek köszönhetően havonta elég szép összeget zsebelek be a youtube-tól. Több mint 8 millió ember várja, hogy mit fogok feltölteni hetente két alkalommal, ami számomra persze hihetetlen, de a családomat ért negatív hírek miatt egyből rám kaptak az emberek. – Jelenleg a suliba tartok, ahol leadom a jelentkezésemet a végzősbál szervezői csapatába. Nagyon izgulok, remélem felvesznek. – bizakodóan összekulcsolom a középső és mutatóujjamat.
Gyorsan felkapok valami nyári ruhát, hozzáillő ékszerekkel majd megkeresem a kedvenc papucsomat a settemhez és már indulok is az utamra. Útközben az újonnan megjelent Jonas Brothers albumot nyomatom, ujjhegyeimmel dobolva ritmusra. Vannak dolgok, amikről nem fogok lemondani és ez a megbeszélt JB koncert a lányokkal. Kivéve Isa-val, mert mostanában a 10. emeletről vagyunk le….
Ezt a nyarat is ugyanolyannak gondoltam, mint az eddigieket. Mi négyen rójuk az utcákat közösen, majd betérünk a kedvenc helyeinkre ahol mindenkit elragadunk a személyiségünkkel és azzal, hogy ezek a lányok tényleg az IT lányok, mi vagyunk az élő Serena és Blair. Jobb kiadásban, nem kéne a herceg, inkább Blairt fogadnám el.
Elkalandoztam.
- Azon gondolkodtam útközben, hogy ki volt a jobb karakter. Segítsetek eldönteni nekem, hogy Blair volt a jobb a GG-ben vagy Serena. Én speciel Blair-t jobban szerettem, mert bár high maintenance de Serenában van valami, amit nem tudok elviselni… - teszem fel az évszázad kérdését a követőimnek, s bár tudom, hogy ez egy végtelen kommentháborút fog indítani de valamiről szólnia kell a vlogomnak, nem? Elteszem a fülhallgatómat a táskámba és belépek a titkárnő irodájába.
- Jó reggelt Ms. Jeffery! Szeretném leadni a jelentkezésemet a szervezői csapatba. Rengeteg ötletem van, egy egész költségvetést is összeállítottam már és mondhatom nem hagynám cserben az iskola diákjait. Abszolút modern és iszonyú jó bulit találtam ki. – órákat tudnék fecsegni az elképzelésemről, de nem szeretnék itt lenni egész nap, elvégre Jennie már vár rám. Gyorsan beledobom a lapomat a gyűjtődobozba és már futok is a dolgomra. Épp a telefonomat venném elő, hogy felhívjam barátnőmet amikor is egy elveszett bárányba botlok, szó szerint.
- Jé, téged is lehet látni? – epésen teszem fel kérdésemet majd azért én is átölelem, beszívva az illatát. Imádom. Mindig is többet éreztem iránta, mint holmi barátság de még sose mondtam senkinek a titkomat, természetesen a többi mellett. Isa mindig is különleges volt számomra, imádom a mosolyát, a jó kedvét, Őt magát…
- Belle, már régóta nem találkoztunk, és nem miattunk… Te mondtál le minden megbeszélt programot, pedig próbálunk hozzád igazodni. Sokba fog még neked fájni az, hogy elnyerd a megbocsájtásomat. – a végére azért elnevetem magam. Nem tudok rá haragudni, de csak azért mert eszméletlenül belé vagyok esve. – Húú, nem is tudod mennyi mindenről maradtál le. Volt a Skye és a pasi dolog, Jennie és a sirály harca a tengerparton. Képzeld, újabb egymillióval nőtt a csatornám! – lelkesedek, tényleg olyan mintha nem lett volna az a pár hetes nélkülözés. Ugyanúgy tudok vele beszélgetni, mint mindig.
- Most jöttem onnan, ha akarod visszakísérlek. Leadod a jelentkezésed a szervezőkhöz? Én is jelentkeztem. – ha szeretné, hogy vele menjek követem ha nem akkor leülök egy padra. – Üljünk be Paolo-hoz, úgy tudom felvett egy új olasz fiút és istenien néz ki. – mintha érdekelnének is a pasik, jobban érdekel a barnaság itt mellettem, de hát álmodik a nyomor…

Mila & Isabel

Előre érzem, hogy rettentő fura érzés lesz végezni a gimiben és hivatalosan is otthagyni a sulit. Valószínűleg azért, mert minden barátommal ellentétben nekem nincs legalább három tervem a jövőt illetően. A sport, a szinkronúszás ugyan állandóan a radaron van, de a barátnőimmel ellentétben nekem nincs elképzelésem, hogy azon kívül mit szeretnék csinálni, már ha egyáltalán egyetemre megyek. Amit szeretnék, de annak a gondolata, hogy hamarosan választanom kell valamit, amivel foglalkoznék, ha már a sport nem opció... Nos, a legkevésbé túlzásokba esve is rémisztő. Apa mindig biztosít róla engem és a testvéremet is, hogy az általa elért örökség és a már-már márkanévnek számító családnevünk örök opció lesz számunkra, akár újabb sportszermárkát akarunk létrehozni az övé mellé, akár fiatal sporttehetségeket felkaroló alapítványt akarunk létrehozni. De nem lenne képmutatás, ha egyszerűen azt választanám, amit a családom épített fel? És vajon érezném-e olyan jól magam, ha kényszerből foglalkozom valamivel?
A döntés ugyan még messzinek tűnik, de a tanév végén még a nyár is hosszúnak tűnt és a végzős évről is azt hittem, hogy sokkal lassabban érünk el odáig, hogy már olyan dolgokkal kelljen foglalkoznom, mint például a végzős bál. Most mégis itt vagyok a suli előtt. Szóval a fejemet teszem rá, hogy néhány héten belül a hajamat fogom tépni, mert továbbra is képtelen leszek dönteni a továbbtanulást illetően.
Addig is annyira akarom élvezni a végzős évet, mintha soha nem tehetném meg többé, hogy a legjobb barátnőimmel bulizzak együtt. Bár az elmúlt hetekben tényleg nem tettem meg, amiért kicsit bűntudatom is van. Leginkább viszont úgy érzem, hogy kimaradok a jó dolgokból, még ha az is elég jó dolog, hogy van egy barátom, aki gyakorlatilag a tenyerén hordoz. Nem akarom, hogy a barátnőim úgy érezzék, hogy direkt hanyagolom őket, ezért dobok is egy üzenetet a közös beszélgetésünkbe, de mintha csak az élet is össze akarna hozni bennünket, bele is szaladok egyikükbe.
- Persze, nem nyelt el a föld - érkezik a riposztom, bár a csípős megjegyzés hirtelen rosszul esik. Pedig nincs mögötte rosszindulat, de még csak azt sem érzem, hogy a barátnőm haragudna rám. Mégis feléleszti bennem a lappangó bűntudatot a lemondott programok miatt. Aminek egy részét akár azonnal is hajlandó vagyok pótolni, a nyomtatvány leadása után.
- Tudod miért nem voltam ott a legutóbbi bulikon. - vonom meg finoman a vállaimat, mintha a téma nem igényelne különösebb figyelmet. - Lou-val is legalább annyira szeretnék időt tölteni veletek, de az utóbbi időben ez nem igazán sikerült és meg is sínylette a kapcsolatunk. Nem akarom, hogy még egyszer akkora hullámvölgyből kelljen kimásznunk. - Szavaim határozottak, hiszen olyasmi ez, amit akarok, és kifejezett célom is, hogy megvalósítsam. - Mivel nyerhetném el a bocsánatodat? - teszem fel a kérdést halkan nevetve, Mila pillantását keresve. Meg sem fordult még a fejemben, hogy a kihagyott közös programok már annyira feltorlódtak, hogy a távolmaradásom fekete pontokat kezdett érni.
- Jesszus! Komolyan, mintha nem is pár hét telt volna el! - Hitetlenkedve rázom meg a fejemet. - Csak úgy hasítasz, gratulálok! Lassan annyi követőd lesz, hogy ciki lesz, ha velünk barátkozol és nem Rihannával magával - jegyzem meg vigyorogva. Mila a társaságunk azon tagja, aki az Instagramon túl is milliós követő sereggel rendelkezik és élvezi is. Csodálom a kitartását és az elhivatottságát, hogy míg én néha pár fotót is lusta vagyok feltölteni, addig ő heti rendszerességgel foglalkozik a videóival. - És most mesélj arról a sirályról, meg Skye pasi sztorijáról!
Meglepettségemben a magasba szaladnak a szemöldökeim, pillantásommal kérdőn vizslatom barátnőmet. - Nem is tudtam, hogy te is benne akarsz lenni a szervezésben - jegyzem meg, némi kíváncsi éllel a hangomban. - Egyébként igen, persze, hogy leadom én is. - bólintok. - Gyere, menjünk együtt. - Azzal kinyitom az ajtót, és megindulok az ismerős folyosókon a titkárság felé.
- Mmm.. Komolyan, ha a srác jól néz ki, nehezen lehet jobbá tenni a helyet - nevetem el magamat, nagyon is tudatában annak, hogy azon kívül, hogy jól megnézem magamnak azt a bizonyos olasz srácot, nem kellene komolyabban gondolkodnom a témán. - Ha félisten a srác, akár el is intézhetnénk, hogy megszerezze a számod.

Belle & Mila

Az elmúlt hetekben rengetegszer hamisítottam tartalmat a csatornámra, főként az olyanokat melyek nyaralásról szólnak hiszen jelenleg nem engedhetem meg magamnak ezt a kiváltságot. Mondjuk ez sem teljesen igaz, mert a múltkor elmentünk pár napra Skye-al a tengerpartra, és ott áztattuk magunkat napokon keresztül de ez részletkérdés. Sikerült ott csinálnom jó pár képet amit felhasználhatok a továbbiakban, de nem én lennék ha nem terveztem volna be egy kisebb külföldi utazást.
Pár napra ugyanis kiugrok a rokonaimhoz, s bár hazudnék, ha azt mondanám nem fogok egy kicsit nyaralni is de a legtöbb időmet arra szentelem, hogy információt szedjek ki belőlük arról vonatkozóan merre találhatom a szüleimet. Hátha ők tudnak valamit, bár kétlem, ugyanolyan tanácstalanok mint én. És mi a legrosszabb az egészben? Hetente többször találkozok egy FBI ügynökkel, mint bárki mással mostanában.
Kezd elegem lenni belőlük, állandóan a nyakamra járnak és néha olyan érzés, mintha mindenhová követnének azért, hogy tetten érjenek. De ennél okosabb vagyok én is és az apám is, ha üzen is nekem akkor sem tenné ennyire feltűnően arról nem is beszélve, hogy személyesen nem jönne el. Pedig úgy szeretném megölelni, csak egyszer.  Megrázom a fejemet, ki kell üldöznöm ezeket a gondolatokat mert még a végén bajba kerülök.
- Tudjátok a legtöbb korom béli már nem rajong a Disney mesékért, valamiért én mégis odavagyok még mindig értük, szerintem ez sose fog megváltozni. Épp a múltkor néztem meg Mulánt mert imádom benne Lee Shangot, ebből kifolyólag pedig arra döntöttem, hogy a legközelebbi közönségtalálkozón öltözzünk be mindnyájan a kedvenc karaktereinknek. – néha nem is értem miért néznek az emberek, mert sokszor hülyeségekről beszélek a rajongóimnak de valamiért tetszik nekik. Talán azért, mert olyan emberi vagyok?
Lehetséges.
- Tudom, tudom, de mégis rosszul esik, hogy ránk nem szentelsz ugyanannyi időt. A többi lánynak is akadnak problémái, nekem is vannak főleg ezzel a hülye felújítással de a barátaimra mindig szentelek időt. Mindegy, túl van tárgyalva.  – legyintek és bár nem sikerült teljes mértékben elengedni a megbántottságomat most jobban örülök annak, hogy itt van. – Hmm… egy mani-pedi session a kedvenc helyünkön?  – a látszat fenntartása nagyon jól megy már. Lehet boszorkánynak kéne továbbtanulnom. A hajam már megvan hozzá.
- Mindig kiemelt helyen lesztek a szívemben, de ha Rihanna megkeres akkor parkolópályára raklak titeket.  – nyújtom ki a nyelvemet, hiszen nem gondolom komolyan. Amúgy sem szeretem Rihannát, inkább egy Ariana Grande vagy inkább Selena Gomez típusú csajszinak tartom magam.
- A múltkor voltunk tengerparton Skye-al és egy csapat srác körülvett minket, nem igazán akartak elmenni így belementünk abba, hogy elmegyünk velük bulizni. Kiderült egy közeli parti házba mentek bulizni, mentünk velük majd… nem szépítem, kicsit becsiccsentettünk de Skye… hú, Ő nagyon komolyan beállt.  – előveszem a telefonomat és megkeresem a bulin készült képet. – És a házigazdával találtam meg egy bokorban smároltak. Nagyon durva volt, utána Skye teljesen kiborult mert a srác nem akarta békén hagyni, teljesen beleszeretett. Ciki volt, még most is írogat neki instán.  – lelkesen mesélem a történetet miközben visszamegyünk az előbb elhagyott titkárságba. Ha tudná, hogy nekem ez az egyetlen esélyem, hogy egyetemre menjek akkor nem lepődne meg a jelentkezésemen… Minél több szakkörbe jelentkezek és nyújtok kimagasló teljesítményt annál valószínűbb, hogy kapok ösztöndíjat.
- Majd meglátjuk mennyire jó az a jó. Nem zárkózok el a lehetőségtől. – annyira nem vonz az ötlet, hogy egy pasinak odaadjam a telefonszámomat de már annyi mindenről hazudok a körülöttem lévőknek, hogy ha eljátszom az érdeklődésemet a srác iránt már nem jövök ki rosszabbul.
- Mesélj, mizu veled mostanság? Megoldottátok a gondokat Louval?  – érdeklődők s bár a lelkem mélyén nemleges választ szeretnék kapni és egy szerelmi vallomást tudom, hogy ez nem fog előfordulni. Belle semmilyen érzelmeket nem táplált és nem is fog táplálni irántam, nem szabad áltatnom magam ezzel. – Képzeld, elutazok pár napra Spanyolországba a rokonaimhoz és elvileg anyáék is eljönnek oda. – hazudok. De nem tudhatják meg az igazat, bár már gondoltam rá, hogy fellövök a csatornámra egy coming out videót, úgyis imádják mostanában az ilyen jellegű megnyílásokat de abszolút nem állok készen arra, hogy mindenkinek elmondjam. Még hangosan, a tükör előtt magamnak sem mondtam ki. Szégyellem.
Miután leadtuk a jelentkezési lapot elindulunk Paolo felé, akinek az étterme szerencsére nincs is olyan messze. 15 perces séta után már meg is érkezünk hozzá, ahol köszönés után leülünk egy kinti asztalhoz, ha barátnémnek is megfelel.
- Nem rossz, nem rossz a felhozatal.  – biccentek a pincérfiú irányába.

Mila & Isabel

Szerencsésnek tekintem magamat és a korosztályomat, amiért olyan színvonalú technikai fejlesztésekkel és eszközökkel vagyunk körülvéve, amelyeknek köszönhetően gyakorlatilag néhány gombnyomás alatt bármiről értesülhetünk. Nem feltétlenül a hírekre gondolok ez alatt, bár a közélettel és politikával foglalkozóknak nyilván ez a része is nagyon fontos. Sokkal inkább arra értem, hogy most már gyakorlatilag a világ másik felén élő emberekkel is könnyedén tudjuk tartani a kapcsolatot, nem kell heteket várnunk egy-egy levélre és legfőképpen nem telik hónapokba, hogy külföldre utazhassunk.
Nem feltétlenül kell persze a világ másik felén lennie a barátaimnak ahhoz, hogy fontos legyen számomra a velük való kapcsolattartás. Persze a social media platformoknak vannak veszélyei is, hiszen mindenki igyekszek a legjobb arcát mutatni az Instagramon. Ami ugyanúgy tele van a saját életükkel elégedetlen kritikus trollokkal, mint mondjuk a Facebook, vagy a Youtube. És ha már itt tartunk, gyakorlatilag hálát adhatnánk a Youtube-ért. Különösen mert Mila barátnőnek hála, ha ki is hagytam egy-két közös programot a csajokkal, a repülőtéren, vagy utazás közben - ha épp nem vagyok itthon - bármikor bepótolhatom, hogy legalább azt tudjam, hogy merre jártak nélkülem. De be kell vallanom, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem zárkóztam fel és a lemondott programok sokasodásával csak szimplán kimaradtam a jóból. Viszont ha már azt mondják, hogy valamit valamiért...
- Jó, én... - ingerülten rázom meg a fejemet, próbálva összeszedni a gondolataimat és kitalálni, hogy mit is akarok pontosan kihozni ebből. Jellemző rám, hogy könnyen felkapom a vizet, de mindig a származásomra fogtam és arra, hogy a latinok indulatosak. Milával mégis képes vagyok viszonylag nyugodt maradni és meghallgatni az ő indokait is, amelyek jelen esetben is teljesen jogosak. - Nagyon fontosak vagytok nekem, ezt tudod. De Louval ez nem olyasmi, amit mások segítségével kellene megoldanunk, hanem egymás között. Különben meg már tuti az agyatokra mennék vele, ha állandóan csak róla beszélnék és kérném a tanácsokat, hogy mit kellene csinálnom - Magyarázom teljesen beleélve magam, a végére azonban mégis elmosolyodom, mert szinte látom magam előtt a jelenetet. - Rendben, megbeszéltük - a mosolyom szélesedik, látva az alagút végén a fényt, azaz azt, hogy Mila hajlandó nekem elnézni a hibámat.
- Hé! - nevetve pillantok rá, holott én magam hoztam fel a témát, na meg az ikonikus Fenty márka szülőanyját is. - Azért hírnév ide vagy oda, nem feledkezhetsz meg rólunk. - teszem még hozzá. Tulajdonképpen manhattani lakosokként, akik elég tehetős családokban nőnek fel, egyikünk sem állíthatja, hogy teljesen függetlenek lennénk a rivaldafénytől. Egyszerűen csak nem hollywoodi színészek magasságában mozgunk, de New York mindig is különleges volt. - Most gondolj bele milyen menő lenne Rihanna barátjának lenni. Konkrétan csak Fenty termékeket használnék - magyarázom mosolyogva a valótlan ötletet. De ha már álmodni szabad, legyen nagy az az álom.
Már-már leesett állam hallgatom a történetet, amit elmesél nekem, miközben az iskolánk ismerős folyosóit rójuk, hogy én is leadhassam a jelentkezésem a végzős bál szervezésére. Tulajdonképpen nem életbevágóan fontos, hogy bekerüljek, de mégis jó ötletnek tűnt, hátha rájövök, hogy a sport mellett élvezem a rendezvényszervezést is. - Jesszusom! - nevetek fel, ami a visszhang miatt sokkal hangosabbnak tűnik. - Komolyan, mi van ezekkel a pasikkal? Miért van az, hogy néhányban egyáltalán nincs tartás? Eszemben sem lenne olyannal lenni, aki a sarokban marad, ha megkérem. - Fintorgok egyet és csak áldani tudom az életet, hogy a jelenlegi párkapcsolatom közelében sincs annak, mint amit leírtam. Sőt, épp az ellenkezője, Lou nagyon is tudja mit akar. És én is tudtam, amikor kinéztem magamnak.
Egész gyorsan sikerül elintézni a jelentkezési lapot, tekintve, hogy a titkárnőnek is ezer dolga van és gyakorlatilag pillanatok alatt nyom rá egy pecsétet, majd becsúsztatja a csak számára átlátható iratrendezőjébe. - Fogalmam sincs, hogy mennyi időre sikerült megoldanunk, ez olyan... - nagyot sóhajtok, de próbálok pozitívan állni a dologhoz. - Nem is tudom, néha szerintem csak mindketten túl stresszesek vagyunk és összekapunk, de a szánk túl nagy és sokkal jobban megsértjük egymást, mint kellene. - Elmosolyodom, mert legbelül tudom, hogy a kapcsolatomat nem ez az időszak határozza meg. - Egyébként arra gondoltam, hogy még ebben a hónapban elmehetnénk a Hamptonsba is. Csak a csajokkal, egy kis kikapcsolódásra a suli előtt - vetem fel az ötletet, amin már jó pár napja töröm a fejem.
- Óóó! Ez komoly? Most őszintén féltékeny vagyok... - Az arcom persze elárulja, hogy ha igaz is amit mondok, nem rossz értelemben mondom. - Imádom Spanyolországot! - jegyzem meg álmodozó mosollyal. - Tényleg, miért nem látjuk mostanság a szüleid? Annyira el vannak havazva a munkával? Vagy nem jól alakul valami a felújítás miatt? - kérdő pillantással vizslatom Mila arcát, miközben helyet foglalunk egy kinti asztalnál Paolo éttermében. Amit sok szempontból imádom, mert hát egyáltalán nincs messze a sulitól, remek a menü, na meg persze...
- Naháát - lassan, de biztosan elvigyorodom és szemöldök-húzogatva nézek Milára, szigorúan a pincérfiú csekkolása után. - Olaszország sem lehet szörnyű hely. Szerinted mennyi idős lehet? És vajon mi a neve? Vajon valami nagyon olasz?

Belle & Mila

Legtöbbször mosollyal ébredek fel arcomon, semmi bajom nincs egész nap és igen produktív is vagyok, néha felveszek egy-két különböző témájú videót vagy rajongói kommentekre válaszolok, majd foglalkozok azon dolgokkal melyekkel a szüleim lelépése előtt nem kellett. Gondolok itt a mosogatásra, mosásra, bevásárlás és a legrosszabbra, a főzésre. Bár Isten áldja azt az embert, aki kitalálta az online kajarendelést illetve bevásárlást, mert Rosemary Mila Saville nem hajlandó ilyen munkára adni a fejét! Visszatérve előző gondolatmenetemhez be kell vallanom, hogy az utóbbi időben egyre rosszabbul viselem azt, hogy 0-24-ben egyedül vagyok a lakásban. Nem mintha akkor nem lettem volna egyedül mikor még a szüleim is a környéken voltak, de akkor ott volt a személyzet, akik mindig meghallgatták a gondolataimat vagy segítettek eldönteni egy nehéz kérdést de még azt is bevállalták – ritkán ugyan -, hogy használhatom őket próbababáknak. De most, hogy nincs kihez szólnom mikor „haza” érek és nem szól vissza senki, néha már felkelni sincs időm. Ilyenkor elzárkózok az egész világtól és depizek. Igen, ez a legmegfelelőbb szó arra amit azokon a napokon csinálok, egész nap RuPaul’s Drage race-ét nézem a Netflixen és a gyomrom összeszűkül a rosszkedvtől mikor megkérdezi a platform, hogy biztos tovább nézi a sorozatot? Igen. Hisz nincs senki akivel lehetnék, a barátaimnak van életük rajtam kívül amit nagyon nehezen tudok feldolgozni néhanapján. Csak sírok, fagyit eszek és Mamma Ru dalaira táncolok egy adott pillanatban, nem hagyhatom összeomlani az életemet. Fake vagyok és ez egyre jobban idegesít, a videóim is mindig a jó oldalamat mutatják és a felhős időszakokról mélyen hallgatok.
- Lehetséges, sőt biztosra veszem azt, hogy az agyunkra mennél de legalább tudnánk mi folyik köztetek! A legjobb barátaidnak tartasz minket mégsem avatsz be semmibe, amihez Lou is kapcsolódik. Amúgy meg, ha már annyira unnánk a banánt szerinted nem szólnánk? Lehet, hogy segíteni is tudnánk a dolgokkal kapcsolatban… - kicsit felhúz ez az egész ügy, mert mielőtt az életébe lépett volna ez a srác mindent megosztottunk egymással. Utána mindenki másképp állt Isahoz, nem akartuk zavarni mert neki fontosabbak dolgai akadtak… Jézusom! Olyan vagyok, mint egy féltékeny liba.. – Ne haragudj, csak azt gondoltam ez egy tökéletes nyár lesz mielőtt mindenki elmegy a választott egyetemére. Utána már csak különleges alkalmakon fogunk találkozni. Nem akarom, hogy minden megváltozzon ilyen hamar. – a tudat, hogy nem akarok leállni vele veszekedni illetve az, hogy jómagam is titkolok dolgokat a barátaim elől visz rá arra, hogy elnézést kérjek. Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?
- Hogyan is tudnék? A nyakamon csüngenétek a sztárocskák miatt és, hogy ennek meg annak mutassalak be. Én meg, lássátok milyen remek barátnő vagyok, mindenkihez is elvinnélek. – drámain mellkasomra helyezem jobb kezemet és mellkasomat kezdem ütögetni, mint ahogyan a Wall Street farkasában tették DiCaprióék. – Hm… na jó, elfogadnám Rihannát is de csak ha hozná azokat a termékeket! A Fenty tényleg nagyon ott van a szeren, szeretnék felkerülni a PR listájára. De még csak a kis márkák találtak rám és küldenek ingyen termékeket, az is jó, nem? Kicsiben kell kezdeni. – nem vagyok elégedetlen a youtube-os karrierem alakulásával mert eddig hasítok s bár rengeteg negatív komment jön ezzel az élettel mégis sokkal több a pozitív, akik imádják amit csinálok és többet akarnak. Ezért is olyan nehéz két fontos részét az életemnek rejtegetni. De előtte a barátaimnak kéne bevallanom ezt… mégse tudják meg egy „Coming out” című videóból.
- Ugye? Ezeknek a mai fiúknak hiányzik egy kerekük, ha nem kettő. Borzalmasan viselkednek, nem ismerik a nemet és ahogy öltöznek… Hűha! Vezetni kéne róluk egy cikket, ahová képeket töltünk fel róluk. Bár lehet én vagyok maradi, egy férfi igenis nézzen ki úgy mint egy! Nem akarok e-boyokkal, meg kitudja minek nevezett stílusú hapsikkal kavarni. – ezért is adok hálát, hogy a lányokat kedvelem, mert ha most egy fiúval kéne összeállnom akkor inkább egyedül halnék meg kaktuszokkal. Vékony lábak, térdig felhúzott zoknik és hat számmal nagyobb Trash feliratú felsőket hordanak, néhányan még hasi-tasit is átdobnak a válluk fölött. És vannak lányok akiknek ez tetszik. Megáll az eszem!
- Megoldjátok, mindig sikerül kilábalnotok a gödörből, meg ha egymásnak vagytok teremtve úgyis minden jóra fog fordulni. – nem kedvelem a srácot, de csak azért, mert övé lehet az a személy, aki az enyém sosem lesz. – Beeeezony! Már nagyon várom, mindennapra úgy bikinit vettem. – hazudok, bár az igazság tényleg az, hogy megyek a nagyszüleimhez. – A felújítás sem úgy megy, ahogy tervezték. Nehéz normális kivitelezőt találni és késnek a munkálatok. Illetve elég sok munkájuk van most, bár többnyire Európában. Anya valami hatalmas jótékonysági szervezetnek segédkezik, akik a tengereket tisztítják. Adománygyűjtő estét szerveznek valahol, nem emlékszem az országra. Apa meg tudod milyen, mindig a munkájának élt, ez most sem változott és próbál beindítani egy új részleget. Elvileg októbertől hazajönnek mindketten, addigra kész lesz a lakás. – hazugság, hazugság, hazugság hátán. Már annyi embernek elmondtam ezeket az információkat, hogy lassan én is elhiszem, hogy igazak. De nem, jobb esetben akkor látom újra őket, ha már rács mögött ülnek.
A gyomrom megkondul amint odaérünk az egyik közeli kedvelt étteremhez, ahol egyből helyet is foglalunk és az új felszolgálót nézegetjük. Amúgy még az én szememmel sem néz ki rosszul, de nem épp az esetem és amúgy is… Nincs szükségem alibi pasira.
-Fogalmam sincs, miért nem kérdezzük meg? Amúgy igen, nagyon örülnék ha elmennénk a csajokkal még egyet pihenni sulikezdés előtt. Szerintem mindnyájan elleszünk havazva, amint beköszönt a szeptember és még ennél is nehezebb lesz összehozni valamit. – kiválasztom az ételt, amire a legjobban fáj a fogam majd intek a pincérfiúnak.- Ciao! Szeretnék egy nagy bodzás-limeos limonádét és egy tenger gyümölcsei pizzát. És… a barátnőm itt velem szemben szeretné megtudni a neved és a telefonszámod. Lehetséges lenne? – angyali mosollyal nézek rá, kicsit megrebegtetve a szempilláimat. Vajon sikerünk lesz?

Mila & Isabel

Fogadni mernék, hogy a jelenlegi problémáink, amelyek akkorának tűnhetnek tizenéves fejjel, mintha csak a Himaláját kellene megmásznunk oxigénpalack nélkül, öt év múlva fele ennyire sem tűnnek majd jelentősnek, és azt fogjuk kívánni, hogy bárcsak újra a gimis énünk lehetnénk. Mert jelenleg csak olyasmik miatt kell aggódnunk, hogy vajon eleget pihentünk-e a nyári szünet alatt, és hogy elég jól beállítottuk-e a hajunkat, vagy hogy vajon elfogadják-e a jelentkezésünket a végzősbál szervezői csapatába. Talán egyedül az egyetemi felvételi és a jövőév tűnik valóban félelmetesnek, mert olyasmiről van szó, amit még sosem próbáltunk és akár egész hátralévő életünkben meghatározó lehet.
Nem gondolom, vagy legalábbis csak remélni tudom, hogy a gimiből való ballagás után a baráti köröm megmarad ugyanolyan szoros kapcsolatban, mint amilyenben már évek óta vagyunk. Egyik barátomat sem akarom elveszíteni, még akkor sem, ha vannak olyanok, akik nem itt New Yorkban terveznek egyetemre menni. De nem akarok még ilyesmire gondolni, hiszen előttünk áll még tíz teljes hónap és a jövő nyár, amit még mindenképpen együtt tölthetünk el. És különben is felesleges a jövő miatt aggódni, amikor még rengeteg dolog alakulhat másképp, mint ahogyan azt jelenleg elterveztük. Ezért sem érdemes feleslegesen vitáznunk olyasmiket, amiket már nem csinálhatunk vissza, nem dönthetünk másképp. Szívesebben koncentrálok arra, hogy mekkora szerencse, hogy éppen összefutottam Milával, így kicsacsoghatjuk magukat és elmesélhetjük mi mindent történt, mert ugye témából sosem fogyunk ki.
- Azért ez nem igaz, el szoktam mondani a dolgokat! - Automatikusan bukik ki belőlem a védekezés, de most mégis elgondolkozom, hogy vajon változott-e valami, mióta Lou már nem jár a suliba. Lehet, hogy csak túlságosan megszoktam, hogy ő is része a hétköznapoknak, amikor az iskolában találkozunk és egyszerűen megfeledkeztem arról, hogy a barátnőim már nem látják úg őt, mint amikor még az iskolatársunk volt és a focicsapat kapitánya. - Csak tudod nehéz olyasmiről beszélni, ami engem is bánt és.. Nem azt mondom, hogy úgy szeretném eladni a kapcsolatomat, mintha minden tökéletes lenne, egyszerűen csak olyan érzés, hogy ha elmondanám mindenkinek és tanácsot kérnék, akkor túl valóságos lenne, hogy problémáink vannak. Ennek így volt értelme? - teszem fel a kérdést halkan nevetve, mert már magam sem vagyok benne biztos, hogy a szavaim értelmes mondatokká álltak-e össze. - De akkor mostantól megpróbálok rá figyelni, hogy ne tartsak meg mindent magamnak, rendben? - mosolyogva pillantok barátnőmre. Eszemben sincs elzárkózni éppen azok elől az emberek elől, akiket legjobban szeretek, de mivel szinte az egész életemet
a reflektorfényben éltem, apa karrierjének köszönhetően, néha nehéz egyensúlyozni, hogy mennyire osztom meg a magánéletemet másokkal. Főleg ennyi idősen.
- Dehogy fog megváltozni minden! - Vágom rá, némi dorgáló éllel a hangomban, miközben belekarolok Milába, hogy így is éreztessem mennyire komolyan gondolom, amit mondok. - Lehet, hogy káosz lesz a jövő év, de most még itt van előttünk a végzős évünk! Amit együtt fogunk tölteni és hiába megyünk majd egyetemre, nem hagyom, hogy szétszéledjen a csapat, jó? Szerintem nem is tudnánk meglenni egymás nélkül hosszú ideig... - magyarázom mélázva. Még a végén kiderül, hogy mindkettőnkben ugyanazok a kétségek élnek a jövőt illetően és az rontja el az egész végzős évet, hogy túlságosan félünk mi lesz majd azután, hogy elballagtunk. Pedig állítólag ezeknek a diák éveknek kellene a legszebbeknek lennie, hogy ha felnőttünk, visszaemlékezhessünk rá. Együtt.
- Nekem elég lenne Rihanna, aztán csak a Te elsőszámú rajongód lennék - jegyzem meg vigyorogva. Pedig egyáltalán nem hazudok. Mire valók a barátok, ha nem arra, hogy mindig támogassák egymást? Én lennék az egyik legboldogabb, ha Mila befutna és csak még nagyobb sztár lenne belőle, mint amit már a youtube-on kiharcolt magának. Hiszen az ő sikere azt jelentené, hogy olyasmit csinál, amit szeret és közben kiélheti a kreativitását, amiből úgy tűnik ő sohasem fogy ki. - Szerintem amilyen ütemben nő a feliratkozóid száma, lassan a nagyobb márkák is csak úgy tisztelegni fognak előtted és el leszel halmozva a termékeikkel - vázolom fel jókedvűen minden fiatal lány álomképét magunk előtt. - Különben meg az utóbbi időben már minden márka viszonylag ismeretlenebb emberekkel működik együtt, szóval tuti keresik az új arcokat és téged is megtalálnak majd. - Ki ne akarna a Fenty PR listáján csücsülni? Vagy ha már itt tartunk, bármelyik nagy sminkmárka PR listáján...
- Esküszöm, ha valaha lesznek gyerekeim, csak fiúkat szeretnék, hogy én taníthassam meg őket, hogy kell öltözködni - mondom nevetve. Eszemben sincs még jó sok ideig gyereket vállalni, ha egyáltalán lesz valaha. Jelenleg sokkal fontosabb a sport és az egyetem, meg az, hogy legyen karrierem.
- Komolyan? És miért nem mutattad meg még őket? Lehet, hogy néhány bulit kihagytam, de a telefonom nem dobtam ki a kukába, szóval kérek majd képeket. Biztosan irtó jól fogsz szórakozni! - csacsogom jókedvűen, mert mégiscsak olyasmiről van szó, amivel mindenki ki tudna békülni. Egy hét a spanyol riviérán... A barátnőmnek pedig valószínűleg minden alkalomra szüksége van, hogy kipihenje magát, hiszen már hetek óta felújítják a házukat, ami irtó sok gonddal járhat, főleg ilyen hosszú ideig. Én már valószínűleg megőrültem volna, ha ennyi ideig távol kell lennem a saját lakásunktól és minden a feje tetejére van állítva. - Komolyan, csak azért mert nyár van, az emberek nem akarják rendesen végezni a munkájukat? - nevetem el magam. - Esküszöm a szüleid valami varázslók, vagy természetfeletti lények, hogy a millió munkájuk és projektjük mellett még képesek belevetni magukat egy nagy felújításba is. De ha ők nincsenek itthon, nem vagy nagyon egyedül? - kérdő pillantásom Milára téved, a szemöldökeim pedig a homlokom közepére szaladnak. Csodálom, amiért nem őrült még bele, hogy a szülei ilyen sokat vannak távol. Bár én magam talán azért sem bírtam soha a magányt, mert van egy ikertestvérem, akivel a kezdetektől fogva együtt voltunk és gyűlölöm, ha távol vagyunk egymástól. Valószínűleg ezért is rángatnak el a szüleink minden második útjukra. Meg valószínűleg azért is, hogy ne tegyük tönkre a lakást.
- Szuper! Akkor megkérdezem majd a szüleimet, hogy mi a helyzet annak a háznak a takarításával és a többi... - Hiszen senki nem akar úgy pihenni egy utolsót nyár végén, hogy reggel hatkor megérkezik a személyzet meg a kertész és egész délelőtt zajolnak. Amíg Mila a rendelését adja le, én még az étlapot bújom, de rögtön felkapom a fejem, amikor azt említi, hogy én vagyok kíváncsi a pincér nevére és telefonszámára.
- Buongiorno, hölgyeim! A nevem Antonio... Szóval egy bodzás limonádé és egy pizza.
Őszintén szólva kis híján még bokán is rúgom, de túlságosan el vagyok foglalva azzal, hogy ne piruljak olyan pirosra, mint a paradicsom, amikor a pincér a helyes mosolyával felém fordul. Összepréselt ajkakkal várom a válaszát és igyekszem nem nevetésben kitörni a helyzet miatt.
- Ha a telefonszámommal nem is, esetleg mással szolgálhatok? - Halk sóhaj szökik ki belőlem, miközben a pincér pillantását kerülve leadom a rendelésem, ami egy klasszikus citromos limonádéból és spagetti all' arrabiataból áll.
- Mila! - szólok rá nevetve barátnőmre, amikor pincér eltűnik odabent. - Most tuti kibeszélik az egészet odabent... - nevetek jóízűen, holott valamelyest még tartok tőle, hogy a számlán ott lesz az a bizonyos telefonszám.

Belle & Mila

- Van értelme Isa, de bakker… azért vagyunk, hogy melléd álljunk még akkor is ha néha ijesztőek a dolgok, túlságosan is valódinak tűnnek. Ha kell imádjuk veled Lou-t, de ha kell utáljuk. Így működnek a barátságok, és te az egyik legjobb barátnőket tudhatod magadénak. – ölelem át a vállát boldogan, örülve annak, hogy visszakaptam az egyik legrégebbi barátnőmet. Mindegyik barátnőmet ismerem már egy ideje, de ha emlékeim nem csalnak akkor a mellettem álló barnaság volt az első akivel megtaláltam a közös hangot még az óvodában. Azóta keserítjük meg egymás életét mindenféle hülyeséggel, néha kicsit úgy viselkedve, mint két bugyuta liba. De az élet sosem egy hosszantartó egyenes, hanem kátyúkkal teli szerpentines út, ami emelkedik s néha mégis lejtőként szolgál. Aztán mikor kiesel a száguldó féknélküli autóból akkor kellenek a barátok, akik ejtőernyőként szolgálnak és megmentenek, vagy ha pofára esel akkor készítenek pár képet, kiröhögnek majd felsegítenek a helyedre. Szeretem őket s pont ezek miatt esik nagyon rosszul, hogy mostanában több hazugságot adtam el nekik, mint eddigi életem során bármikor. - Rendben. Kisujj eskü? – felemelem bal kisujjamat, mint az oviban egy veszekedés után az Eperke babáért. Mindig az erősebb győzött, aki néha nem mi voltunk.
Az élethez hozzátartozik a változás is, a természet is folyton változásban van s néha jó máskor pedig rossz dolgokat eredményez, ez pedig az emberi életben is ez van. Jelenleg az én életem egy negatív irányba kezdett elindulni, s mindent elkövetek annak érdekében, hogy kimásszak ebből a helyzetből bár néha nehéz, mert senkivel sem beszélhetek erről. Pedig kéne mert kezd nagyon sok lenni ez számomra.
- Nagyon remélem, hogy nem! Ki idegesítene fel, ha ti nem lesztek? Nem mellesleg el is várom, hogy mindenkit összetarts elvégre te vagy a sportember közöttünk! Tudod mennyit sportoltam én életem során? Míg odafutottam a hűtőhöz és vissza, vagy mikor sminkecseteket emelgetek. Tudod milyen nehéz a kamerám is egy egész napos vlogolás után? – hülyéskedek, de teljesen komolyan gondolom, hogy az Ö feladata lesz összetartani a brigádot. Mi mindnyájan képesek vagyunk elfeledkezni a saját kis álomvilágunkban, néha el-el hagyva a bandát és olyankor kell egy erős személyiség aki visszaránt. Isa ilyen.
- Most még ezt mondod, aztán miután lepacsiztál Rihannával már nem én leszek az első. – szipogni kezdek, szomorúságot imitálva majd elnevetem magam. Képes lennék harcba szállni ha róluk van szó és nem érdekelne, hogy Rihannával kéne megmérkőzni. – Legyen igazad Isa, azt kívánom. Igazán megtalálhatna már valaki, olyan felfedezetlennek érzem magam. Lehet nekem is kéne csinálnom egy szex videót, mint Kim K-nek és berobbannék. Vaaagy csinálok egy reality showt, tele mű balhékkal. Akarsz szerepelni benne? – poénkodok, mégis teljes komolysággal adom elő az ötletemet. Ha nekik sikerült befutni ezzel akkor másnak is sikerülhet, nem? Ha nem is olyan mértékben, de ha már fele annyi pénzem származna belőle is boldogan élnék míg meg nem halok. A gyerekeim meg úgyis hozzák még a lét a házhoz.
- Ámen. Ráférne a mai fiúkra egy istenes pofon, hogy észhez térjenek. – még szerencse, hogy nem jönnek be a férfiak bár néha elgondolkodok rajta, hogy ha nem nő lennék hanem pasi akkor most melyik nemhez vonzódnék. Hogy ugyanúgy a nőkért fájna a fogam, vagy… a férfiak izgatnák fantáziámat? Lényegtelen. A szüleim amúgy sem engednék ezt a másságot, de most nincsenek itt.  – Nem csak a nyár miatt szerintem, a legtöbb hely mexikói munkásokat alkalmaz mert kevesebb pénzért végzik el a munkát, a minőség mondjuk néha nem ugyanolyan, de az már lényegtelen. Kezdem megszokni, hogy nem a régi lakásunkban vagyok. – szomorúan elmosolyodok mikor megkérdezi, hogy nem e érzem magam egyedül. Aprón bólintok. – De igen, viszont ezzel nem sok mindent tudok kezdeni. Ott vannak a képernyő másik oldalán a rajongóim és néha úgy érzem mégsem vagyok annyira egyedül ezen a világon, mint ahogy érzem. – nehezemre esik elfogadni a tényt, hogy a szüleim fogták a sátorfájukat és engem itt hagytak tartani a hátamat. Erre bezzeg jó vagyok, de arra, hogy engem is vigyenek vagy foglalkozzanak velem már kevésbé. De igen, a szüleim varázslók csak nem a jobb fajtából való, hanem a gonosz részlegből. Csalnak, lopnak és mentik magukat mást hagyva a kakitengerben.
Kicsit megkönnyebbülök amikor már az étteremnél vagyok, elterelődik a téma a pincérfiú irányában majd kapva az alkalmon megpróbálom megszerezni a számát. No nem magamnak, úgyse használnám fel, meg így jobban jött ki a lépés, hogy Isa nevében beszéltem.
- Nem baj, legalább szereztünk neki egy jó napot! Most ezért igazán nem hibáztathatsz, mi is nevetünk egyet meg Ő is. – mosolygok barátnőmre, majd megköszönöm amikor pár perc múlva már vissza is tér Antonio az italokkal. – Isa, ha te tudnál valakiről valamit ami miatt megváltozna a véleményed arról a személyről, akkor szeretnéd tudni a titkot vagy inkább nem? Jobb az ha az ember nem tudja a teljes igazságot, de mi van akkor ha nem tudná feldolgozni a másik fél a hallottakat? Elveszíteni természetesen nem szeretnéd a másikat… - fogalmam sincs melyik titkom kapcsán kérdezem ezt tőle, de már nagyon kivagyok lelkileg. Nem sokat szoktam ezen rágódni, de néha betelik a pohár és mostanában elég rossz passzban voltam. – Amúgy… nagyon egyedül érzem magam, de…olyan balfék vagyok! Isa, egy utolsó hazug csitri vagyok. – temetem kezeimbe arcomat, valakinek el kell mondanom mert megőrülök ha nem tehetem. Már csak az a kérdés, hogy melyikkel kezdjem? melyik bomba okoz kevesebb kárt?
Ujjaim közül pillantok barátnőmre, várva a reakcióját és az alapján folytatom tovább mondandómat.
- Talán hülyeség ez az egész, nem? Mármint, a tovább tanulás meg úgy minden. Egyszerűbb lenne nem foglalkozni semmivel, nem? Csak úgy lenni… mi miért nem lazsálhatunk vagy tűnhetünk el? Egyszer akarnék boldog lenni… - ajkamba harapok, nagy levegőt veszek majd felnézek rá. – A szüleim… nem jönnek vissza, jóformán azt sem tudom hol vannak jelenleg. Hazudtam, nyár óta hazudok… Elfutottak, bujdosnak valahol jobb esetben de kitudja… egyedül hagytak. Kipakolt házban… semmim sem maradt. SEMMI. – nyomom meg jobban, hogy tudatosuljon benne. Csak egy kis szeretetet akarok, annyira nehéz ezt megérteni?

Mila & Isabel

- Igazad van. Ti vagytok a legjobb barátnők, akiket csak kívánhatnék magamnak - a szavaim őszintén csengenek és még egy halvány mosoly is az arcomra kúszik, amikor kimondom a szavakat. Valóban hálásnak kellene lennem, hogy olyan emberek vesznek körül, akik nem csak azért mondhatják magukat a barátaimnak, mert a családom népszerűségére, vagy azokra a lehetőségekre utaznak, amelyeket néha egy szimpla név jelent. Sem Jadie, se Skye és legfőképpen Mila sem azért vannak mellettem, mert ki akarnak használni. Ott vannak, ha támogatásra van szükségem és megmondják az igazat, ha épp arra van szükségem, mert épp szemellenzővel szemlélek egy helyzetet.
Sőt elmondhatjuk, hogy Milával gyakorlatilag már olyan régóta ismerjük egymást, hogy szóba sem jöhetne semmiféle hátsó szándék a barátságunkat illetően. Ki látott már olyat, hogy két óvodás pusztán azért barátkozik egymással, mert így érhetnek el valamit a társadalmi ranglétrán? Gyerekként még mindig sokkal egyszerűbb volt. Aki szimpatikus volt, azzal leültünk játszani és azóta sem hagytuk abba. Néha talán túlságosan is gyerekes játékokat játszunk, vagy olyasmit találunk ki, ami nem lenne illendő a családi hátterünk miatt, de mégis ezek a legszórakoztatóbb emlékek, amikre még hosszú éveken át visszaemlékezhetünk. Akkor is, ha már nem járunk egy suliba és nem találkozunk minden nap. Az igazi barátságok nem halványodnak el csak úgy. - Kisujj eskü - felelem vigyorogva, miközben megemelem a kezem, hogy az emlegetett ujjamat beleakaszthassam a barátnőmébe, így megpecsételve a híres neves egyezséget.
- Hé, biztos vagy benne, hogy úgy tartsam össze a csapatot, mintha sportolók lennénk? Már egyszer megkaptam, hogy tuti szadista edző lennék, azt meg nem akarhatod - magyarázok jókedvűen, mintha csak tényleg képes lennék olyan keménykezű lenni, ahogy beállítom. - A kamerát totál megértem... Nem is értem sokszor hogy van energiád csinálni. - Bár valószínűleg ahhoz lehet köze, hogy senki számára nem olyan rettenetesen megterhelő, ha olyasmit csinál, amit igazán szeret. Mila pedig azt hiszem a videózásban találta meg a szenvedélyét és csak egyre jobb lesz benne.
- Soha nem kerülnél le az első helyről. - Mosolyom töretlen, ahogy vörös barátnőmre nézek, akiről tényleg nehéz elképzelni, hogy valaha ne tekinteném a legjobb barátnőmnek. Túl sok mindenen mentünk már keresztül együtt az évek alatt, mióta ismerjük egymást, hogy csak úgy lecserélődjön a számomra legfontosabbak listáján a helyezése. Még akkor is, ha a szóban forgó másik személy történetesen a kedvenc sminkmárkám megalkotója, maga Rihanna. - Ugyan! Mila, szerintem neked egyáltalán nincs szükséged olyan üres botrányokra, mint amilyennel a Kardashianek befutottak. Na meg Kylie Jenner-el ellentétben te elmondhatod, hogy tényleg magad miatt lettél híres. Csak lehet, hogy még egy kicsit várnod kell rá - magyarázom komolyan, mert nagyrészt a saját véleményem is benne van a mondandómban, a Kyliehoz hasonló emberekkel kapcsolatban, akik azért lettek nevetségesen híresek, mert a családjuknak volt lehetősége támogatni őket. Épp ez az, ami miatt én minden második héten válságban vagyok azzal kapcsolatban, hogy mi is legyen belőlem, mert nem akarok üresfejű, elkényeztetett libának tűnni, akkor kihasználja az apja sikerét. - Hú, mondjuk gondolj csak bele milyen sikeresek lennénk egy gimis realityvel. Mi lennénk az igazi Gossip Girl. - Elvigyorodom az ötlet miatt, habár úgy érzem tényleg lenne sikerünk vele. Különösen egy elit iskolában.
- Nem is tudtam, hogy ilyen nehéz jó munkaerőt találni. - Nem mintha szabadidőmben a lakáspiacot, vagy a munkaerőpiaci változások statisztikáit bújnám. Sőt, gyakran még a szüleim sem beszélgetnek velem ilyesmiről, mert ez olyan téma, amiben eddig még soha nem kellett otthon lennem, ráadásul továbbtanulás szempontjából sem kifejezetten érdekel. - Ugyan! Ha egyedül érzed magad és társaságra van szükséged, tudod, hogy bármikor átjöhetsz hozzánk! - Az ötlet talán azért tűnik most innovatívnak, mert túl egyértelmű volt, hogy eddig felfedezzük. Pedig nincs is jobb annál, amikor egy hirtelen ötletnek hála csajos estévé varázsolódik egy egyébként unalmasnak ígérkező nap.
- Nem hibáztatlak - felelem még mindig mosolyogva a történtek miatt. Amikor összefutottunk az iskola előtt még nem gondoltam volna, hogy ma még abba is belekeveredem, hogy Mila felkelti egy pincérfiú figyelmét irányomba. De talán éppen az ilyen, most cikinek tűnő - helyzetekre lesz a legjobb visszaemlékezni később. - De úgy volt, hogy neked szerezzük meg a számát! Vagy.. ennyire nem jön be? - Előbb kérdő pillantásommal a barátnőm felé fordulok, majd a kirakaton át igyekszem bepillantani  az étterembe, hátha a pincérsrác még szem előtt van és vethetek rá még egy pillantást.
- Igen? - Felpillantok a limonádém akkurátus kevergetéséből, és Milára függesztem a pillantásom, ami velem együtt egyre inkább megtelik aggodalommal, a szavait hallva. - Mila.. - nyugtalanul cikázik az arcán a pillantásom, igyekszem megfejteni vajon mire gondolhat most. Közelebb húzódom hozzá, hogy megfoghassam és egyben meg is szoríthassam a kezét, hogy ezzel is éreztessem, mellette vagyok. - Ha két ember fontos egymásnak, akkor nem lehet olyan titkot találni, ami megváltoztatná ezt. - Talán naiv hozzáállás, talán túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy ezt biztosan kijelentsem, de nem véletlenül viccelődöm állandóan azzal, hogy ha hajnali háromkor felhívna, hogy megölt valakit, segítenék elásni a holttestet. - Mindig jobb tudni az igazat, mert a hazugságok csak bántják mind a két felet. De Mila... miről van szó? - Ha az Alkonyat franchise-nak egyébként semmi haszna nem volt, hát bárcsak most lehetne a birtokomban Edward képessége, a gondolatolvasás.
- Hidd el, néha csak annak tudnék örülni, ha lenne valami módja, hogy megállítsuk az időt, és ne kelljen ennyi minden miatt aggódnunk. - Az ötlet mintha csak egy gyerektől származna, de úgy érzem most erre van szükség, hogy a barátnőm bízzon bennem és kimondja azt, ami bántja. Hogy tudja, hogy nem ítélem el.
Azonban mindaz, amit mond, bombaként robban be a beszélgetésbe és szó szerint azon kapom magam, hogy erőltetnem kell, hogy becsukjam a számat, a leesett állam miatt. - Mila... - a neve szinte suttogásként hagyja el a számat, annyira nem jutok szóhoz. A másik kezemet is felé nyújtom, hogy két kézzel kapaszkodjak az övébe, miközben a fejemben ezerrel száguldanak a gondolatok és alig pár másodpercbe telik, hogy ki is törjenek belőlem a szavak: - Egyáltalán hogy voltak képesek ezt csinálni veled? Mi a fenét gondoltak? És mit csináltak, miért kellett elmenniük? Miért nem szóltál már a legelején?

Belle & Mila

-Az érzés kölcsönös. Te meg a mi legjobb barátnők vagy, nálad jobbat nem találnánk. Megsúgom: nem is akarunk. – mondandóm utolsó részéhez feltartom a tenyeremet, mintha más nem hallhatná amit mondok. Elmosolyodok. Egész nyáron ez az érzés hiányzott a legjobban, hogy az egyik legeslegjobb barátommal tölthessek időt és nem a két fal között. Utálok mostanában otthon lenni ha lehet egyáltalán annak nevezni a helyet ahol élek.
Mivel egyre magányosabbnak érzem magam baráti és szerelmi vonalon ezért kapva kapok az alkalmon mikor találkozhatok a lányokkal. Szerintem idén nyáron volt az első eset, hogy ennyire rájuk voltam kattanva de hibáztathatnak? Ha tudnák mennyi szarság folyik az életemben, akkor nem tennék és mivel eddig nem jutott vissza hozzám semmi így feltételezem nem is zavarja őket. Annyira. Ha meg igen akkor említsék meg.
-Jogos. Nem szeretem, ha megmondják mit csináljak és ezt tőled sem viselném el. Hé, lehet emiatt nem voltam jó a sportokban? – felnevetek. Isa felvetése erre a cselekedetre késztet, mert bár tudom mennyire határozott minden téren egy diktátorként elképzelni Őt mégis viccesnek hat. – Akkor ketten vagyunk, mostanában egyre kevesebb de pont a mostani hullámvölgy határozza meg, hogy eltűnök a süllyesztőben vagy felemelkedek a többiekhez. Remélem az utóbbi, rengeteg dolgoztam a csatornámon. – talán ha elkezdném az igazat is reklámozni rajta akkor kilábalnék ebből a helyzetből, mert nem a luxus videókat várnák hanem a mostani életem titkai érdekelné őket. Aztán lehet tévedek és mindenki elpártolna tőlem, ha megtudnák az igazságot. Talán eme félelem miatt nem mertem eddig elmondani senkinek sem. Minden titkomat el kéne mondanom és boldog lehetnék végre.
-Mondjuk azért tudnék örülni neki, ha valaki hozzám vágna egy szexvideós testvért akiért milliók odavannak. Könnyebb lenne, de nem panaszkodom, mi még mindig a szerencsések közé tartozunk. Nekem is eljön a várva várt pillanatom, ha pedig nem akikor felfújatom a hátsóm és a számat. Akkor tuti beleillek a mai tinédzserek ideáljába. – nem szeretnék tucattá válni, mert akkor nem lennék az a különleges személy, akinek apa tart. Mintha számítana bármit is amit az az ember gondol, de nem tudok haragudni rá. Túlságosan sokat jelentenek nekem a szüleim, hogy életre szóló haraggal forduljak feléjük, bár azért lesz egy két keresetlen szavam mikor feltűnnek. Mondjuk akkor annyira fogok nekik örülni, hogy nem fognak ezek a kicsinyes dolgok izgatni. Szeretném visszakapni a családomat még akkor is, ha sosem voltunk mintába illő. – Nagyon tetszene. Remélem valahol befutna a saját Chuck Bass-em, aki kifizet a házasságomból, mert annyira szeret. – bár én még Blairt is elfogadnám, mert az a nő istenien fest.
Bármikor is néztük ezt a kedvelt sorozatot mindig mindenki a pasik után voltak oda, de én Blairbe voltam szerelmes és Leighton Meesterbe még a mai napig is. De a barátaim sose tudtak erről az oldalamról, a különös vonzalmamról, de nem baj. Még nem állok készen arra, hogy felfedjem magam és senkinek nem is szabad kihúznia akarattal a biztonságot nyújtó szekrényből.
-Borzasztóan! És ez itt történik Amerikában, ahol rengeteg a külföldi munkaerő. Gondolj csak abba bele milyen lehet a hiány más országokban. Ne újíts fel semmit azt tanácsolom vagy ha igen csináld magad. Tovább tart, de biztos lehetsz a munka minőségében. – néha mikor nagyon nincs ötletem szétnézek a világ hírei között és lefoglalom magam. Titkon remélve, hogy a szüleimről felbukkan egy kép vagy egy apró információ amin eltudok indulni utánuk. De nem, nincs szerencsém. – Tudom, köszönöm de nem szeretnék zavarni. Főleg így, hogy próbáljátok rendbe hozni a dolgokat Lou-val. – azért feljegyzem elméleti noteszembe, hogy megkaptam az meghívót és mehetek bármikor.
Amikor a pizzázóban vagyunk már jobb a kedvem, tudatosul miért is hiányzott Isa ennyire egész nyáron. A hülyeségek amiket együtt szoktunk csinálni az mind a gyerekkorunk és tinédzser létünk középpontja, ahogyan a pletykák és a fiúk. De ez most kimaradt és olyan érzés kerített hatalmába, mintha felnőtt lennék. Most viszont elmúlik, marhulunk és telefonszámokat próbálunk megszerezni.
-Nem volt annyira az én esetem. Ha megkapjuk a számát talán felhívom, de még nem döntöttem el. – nem mintha lenne esetem pasik terén, de a többiek higgyék csak azt, hogy én is ugyanarra a kapura játszok, mint Ők. Így nem néznek ki és kezdenek furán viselkedni körülöttem.
Minél több időt töltök a barátnőmmel egyre inkább nehezedik a mellkasom a hazugságok miatt és mire észbe kapnék már rá is kérdezek a titkokhoz való hozzáállására. Innen még simán vissza lehetne táncolni, de nem szeretnék. Legalább ebben a tekintetben tiszta vizet önthetnék a pohárba, ha már a többire nem készültem fel lelkileg. Jól esnek a szavai mert így megerősíti azt, amit eddig is tudtam: mégpedig azt, hogy teljes mértékben bízhatok benne, mert itt lesz nekem. Ő nem hagy itt mint a szüleim, nem leszek újra magányos nem fognak rossz gondolatok cikázni a fejemben. Erről senkinek nem beszéltem és még én is kerülöm.
Miután elmondtam neki a szüleim problémáját az összefonódott kezeinket nézem, és a szívem hevesebben dobban. Az Isa felé táplált érzéseim nem éppen jókor törnek elő, így igyekszem kicsit elnyomni őket, vissza a lakatos dobozba. Újból és újból lejátszom fejemben a kérdéseit, számomra perceknek tűnő ideig nem válaszolok majd felnézek rá.
-Mert önzőek, sosem törődtek igazán velem de mentségükre szóljon, hogy egy elég nagy táskányi pénzzel hagytak itt. De fogalmam sincs hol lehetnek és ez megőrjít. Adócsalás… sikkasztás és kitudja még mi van abban a fájlban, ami a nyomozók asztalán csücsül. – kicsit megakadok, és elgondolkodok. Miért nem mondtam el nekik már hamarabb? – Mert… szégyelltem, hogy semmim sem maradt, hogy annyira nem számítok a családomnak hogy itt hagytak egy csapat FBI ügynökkel a nyakamon. Borzasztóan éreztem magam az elmúlt hónapokban, ha nem a lányokkal voltam akkor youtube tartalmat hamisítottam, vagy bőgtem de a legjobb, hogy különböző irodákban ültem kihallgatásokon. Ezt…. ezt hogy mondhattam volna el nektek… neked? Utálom ezt az egészet. – egyik kezemmel leseprek egy könnycseppet. Nem akarok sírni, most nem.

Mila & Isabel

A legtöbb embernek jól esik, ha néha annak ellenére is kifejezi valaki a szeretetét felé, ha az illető már tudja, hogy az megvan. Lehet, hogy nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a barátnőim mennyire szeretnek és én is mennyire szeretem őket, de néha egyszerűen csak jól esik újra kimondani. - Ennek örülök. - Felelem mosolyogva, ami hirtelen jó érzéssel tölt el. Mert valahol mélyen azért minden lányban ott van a félelem, hogy nem sikerül beilleszkednie és barátokat találnia magának. De szerencsére Mila és én már jó ideje ismerjük egymást ahhoz, hogy akár csak félszavakból is tökéletesen megértsük egymást. - Remélem ez így marad a gimi után is. - Alig észrevehető fintor jelenik meg a szám sarkában, ahogy a saját szavaimra reagálok. Nagyon remélem, hogy a mi összetartó kis csapatunkat nem teszi majd tönkre, hogy külön utakon folytatjuk majd az érettségi után.
- Látod-látod. Ugyan, szerintem sokkal inkább a sportokkal van baj, ha azok nem illettek hozzád. - Elvigyorodom, csak mert képtelen vagyok most teljesen komolyan venni magunkat. - Dehogy tűnsz el! - Meglepett pillantásom Milára suhan, aki olyasmit vet fel, ami számomra elképzelhetetlen. Hiszen mindannyian nyomon követtük, ahogyan a lelkét is kiteszi azért, hogy sikeres legyen a csatornája, én pedig teljesen elfogulatlanul mondhatom, hogy amit csinál, az valóban élvezhető és különleges. Az ötleteit úgy tárja a világ elé, hogy közben megmutatja azt is, amilyennek mi, a barátai ismerjük; eszes és imádnivaló. - Szerintem ez az a pont, amikor nem adhatod fel, és bár most még nem biztos, hogy látod, de ilyen közel vagy a világrengető sikerhez - közben megemelem a kezem, hogy az icipici távolsággal az ujjaim között mutathassam, hogy milyen kevés is az a kevés.
- Milyen kellemetlen lehet egy szexvideó miatt híresnek lenni, és éveken át próbálni takarítani utána. - Mondhatnánk akár úgy is, hogy inkább hírhedt miatta az emlegetett Kardashian nővér, de akkor sem irigylem a milliárdjait. Inkább igyekszem ezerszer inkább, hogy első lehessek abban, amiben jó vagyok, minthogy valami botrány verje fel a hírnevemet. Bár tény hogy sokszor a mai világban már az is elég hozzá, hogy valaki milliomos legyen és az egész világon ismert, hogy valami olyasmit csinál, ami sokakat megbotránkoztat. - Neked nincs szükséged ilyesmire. Kylienek műtét kellett hozzá, hogy ilyen szép legyen, te pedig már most gyönyörű vagy - magyarázom mosolyogva, miközben Milára pillantok. Elszomorító azonban, hogy igaza van, mert a mai fiataloknak már az Instagram plasztik babái jelentik a szépségideál csúcsát, holott a műtétek, smink és márkás ruhák nélkül ezek a lányok fele olyan magabiztosak sem lennének.
- Micsoda dráma! - nevetek fel jóízűen. - Mondjuk tök kíváncsi lennék miféle trónörökös járna erre. Csomó európai királyi családban egyszerűen csak.. nem túl jóképűek a fiúk - magyarázom, teljesen beleélve magam a dologba, még akkor is, ha rettentő felszínesen hangzik az egész. De ha már az összes gyerekkori mese szőke hercegről szól fehér lovon, aki a királyság összes lányát elkápráztatja, nekünk pedig csak ilyen kopaszodó Vilmos hercegek jutnak... Elég elszomorító. Nem mintha személy szerint vágyakoznom kellene egy herceg után, amikor megvan a sajátom, egyszerűen csak belegondolok abba, hogy egyszer talán majd a saját kislányomnak kell megmagyaráznom, hogy hiába látja minden mesében, hogy a szép fiúk a szép lányokat kedvelik, és aki csak kicsit is csúnyácska, az már rögtön a gonosz is, attól ez még nincs így a valóéletben.
- Azok után amit most meséltél, komolyan még ahhoz sincs kedvem, hogy a szobámat ki akarjam festetni - nevetem el magamat. Gyakorlatilag csak egy szavamba kerülne és a szüleim már el is intéznék, ha éppen a sötétkék falaim helyett mondjuk inkább narancssárgára vágynék, de ha hetekbe telne, nekem pedig addig máshol kellene töltenem az éjszakákat, nem a saját szobám nyugalmas és kellemes légkörében, esküszöm megőrülnék. Csodálom, hogy Mila még olyan jól bírja, amikor náluk nem is csak az ő szobájáról van szó, hanem az egész házról. És még ő is rohangál a teendők miatt. - Azért ha esetleg meggondolnád magad, tényleg ne aggódj amiatt, hogy zavarnál. Az egész családom imád, szóval szívesen látunk - mondom mosolyogva, s csak remélni merem, hogy elfogadja majd az ajánlatot.
- Mit gondolsz, a számlára azért ráírja majd a számát? - teszem fel az égető kérdést, miközben hátrasöpröm a hosszú tincseimet, majd óvatosan előrébb dőlök és az asztalra támasztom a könyökömet, a kezembe pedig az államat. Bár azt hittem, hogy ez alkalommal Milának igyekszünk majd becserkészni az új pincért, akiről máris keringenek a hírek a törzsvendégek között, de legalább olyan jól szórakozom, hiába húzott be a barátnőm a csőbe. Bár a számot nem kaptunk meg rögtön, de azt hiszem csalódottak is lennénk, ha szegény fickó annyira elkeseredett lenne, hogy rögtön lediktálja nekünk a telefonszámát. Az fele ennyire sem lett volna szórakoztató.
A jókedvű csínytevéshez képest azonban szinte hidegvizes zuhanynak tűnik, amikor Mila olyasmit oszt meg velem, amiről fogalmam sem volt, és amivel az elmúlt hetekben teljesen egyedül próbált megküzdeni. Elképzelni sem tudom milyen érzés lenne egyszer arra kelni, hogy a szüleim egyszerűen eltűntek... és nem csak azért, mert már a reptéren vannak, vagy épp a világ másik felére tartanak valamilyen üzleti dolog miatt. Hiszen ezekkel mindig tisztában vagyunk, én és a testvérem is. De az, hogy egyszer csak szó nélkül...
- Jajj, Mila... - Alig találom a szavakat. - A rendőrség sem tud semmit? Komolyan semmit nem tudnak arról, hogy hová mehettek, vagy miért hagytak itt téged? Egyáltalán hogy tehették ezt veled... - Az utolsó mondat bár kérdésnek volt szánva, mégis inkább vádként bukik ki belőlem. Összevonom a szemöldököm és igyekszem feldolgozni mindazt, amit a barátnőm megoszt velem, de egyszerűen lehetetlen. Hogy lehet két ember ennyire szívtelen és elképesztően önző? Hogy magára hagyjanak valakit, akit a legjobban kellene szeretniük és védelmezniük.
- El kellett volna mondanod. Akkor megpróbáltunk volna segíteni. Sőt! Még most is segíthetünk. Én legalábbis nagyon szeretnék, akármiről legyen szó! Komolyan. Ami történt, egyáltalán nem minősít téged, hiszen fogalmad sem volt róla, hogy mit tettek és hogy mit fognak tenni. - Az ajkamba harapok, mert fogalmam sincs mit mondhatnék, ami ebben a helyzetben megnyugtató lehet. Finoman megszorítom a kezét, majd hozzáteszem: - Biztosan szörnyű napjaid voltak. Annyira sajnálom, hogy nem voltunk melletted mindannyian.

Belle & Mila

Lehet sok rossz tulajdonságom van és sokaknak nem vagyok szimpatikus, de ez soha nem érdekelt. Ha kell bemutatok mindenkinek és élem az életemet ahogy az nekem jó, de egy dologban biztos vagyok. A barátaim, legalábbis akikre az életemet is rájuk bíznám, azok mindig mellettem lesznek. És bár tisztában vagyok ezzel mégis titkolózom előlük mert nekem könnyebb; nem szeretek magyarázkodni és sajnálat tárgyává válni. Az nem én vagyok. Kicsit félek attól mi lesz mikor mindnyájan elindulunk az utunkon, és szétszéledünk, nagyon nem szeretném ha eltűnnénk egymás életéből főként Isát sajnálnám.
- Én is így gondolom! Bezzeg a tesi tanár nem így gondolta… - forgatom a szemeimet, mert a tanár sosem értettem meg miért nem vagyok jó semmiben. Mert a sportok nem voltak megfelelőek számomra, de ha arról lenne szó, hogy rekordgyorsasággal sminkeljem ki magam akkor az ment volna, de nem. De annak mindig is örültem, hogy barátosnémnak a szíve csücske a testmozgás és nagyon ritkán rátudott szedni a normális hozzáállásra a tesihez. – Majd kiderül. – kicsit rosszkedvűen, lemondóan húzom meg a vállaimat, de nem adom fel. A videózás még mindig hatalmas részt képez az életemben, főleg a jelen állás szerint miképpen nem lenne pénzem mindenre, ha nem csinálnám. Most már csak több feliratkozóra lenne szükségem és dölne a della. Mikor megemeli ujjait akkor egy gyorsabb mozdulattal fonom össze a kisujjammal az övét. – Legyen úgy! Neked fogom először megköszönni, ha átesek a youtube-ozás másik oldalára. – mosolygok, majd a gyermeki pillanatokat felidéző tett után elengedem ujját.
- Szerintem Kim annyira nem takarított maga után, inkább elfogadta és kihasználta. Igazi életművész az a nő, az anyja meg főleg. – néha elgondolkodom azon, hogy milyen szerencsések a helyzetükkel de főként a család többi része, akik Kim sikerén felkapaszkodtak és mára már néhányan – Kylie- meg is előzték a celebecskét. Mondjuk mikor még néztem a műsorukat akkor számomra Kourtney volt az abszolút kedvenc és mai napig is Ő egyfajta modell szerepet tölt be. – Óóóóó, elfolyik a sminkem az ilyen szép szavaktól Isa. Köszönöm. – szorosan ölelem át a barátnőmet, és picit beleszívom az illatát. Szeretem. De Ő nem tudhatja, így mielőtt furává válna a szituáció elhúzódok tőle.
- Nem is értem, hogy a sorozatokban miért gondolják, hogy mindenki jól néz ki… bár azért a Harry herceg nem semmi. De tény, hogy még nem találkoztam szexi herceggel. talán valamit rosszul csinálunk. – a Pletykafészekben Monakó hercege tök jól nézett ki és amúgy nem lett volna rossz parti, ha Blair nem lett volna fülig szerelmes a rosszfiúba, Chuck-ba. A maga módján mondjuk nem volt rosszfiú, legalábbis számomra nem. Imádtam a hapsit, meg Blairt. Utóbbit nagyon is, szeretnék olyan szép nő lenni, mint Ő.
-Inkább csináljuk meg együtt. Csajos buli keretein belül, veszünk festéket meg minden. – bár nem renováljuk a házunkat mert gyakorlatilag elvette az állam, de az építőipar nem áll a legmegfelelőbb lábakon. Sok cikket olvasok a bevándorló munkásokról, hogy miként használják ki őket és dolgoztatják gyakorlatilag éhbérért, mert az itteniek inkább nem akarják bevállalni. Nem fizetik meg az embert, borzasztó… - Szavadon foglak Isa.
Nem szeretek belerondítani mások életébe, hiszen én sem szeretem ha a nyakamon lógnak. Tudom, hogy Isa és a szülei is szeretnek engem, és én is őket de nem tudnám előttük megjátszani magam így inkább kerülök minden kellemetlen helyzetet. De amikor megint sírni fogok egész éjszaka biztosan azt fogom kívánni bárcsak elmentem volna hozzájuk.
- Remélem. Azért nem lenne rossz választás ez a fiú. De ha nem adja meg, akkor sincs semmi gond. A tinder tele van jó pasikkal. – mondjuk nem a fiúkra szoktam rákeresni, bár tény, hogy egyszer poénból megnéztem hány szuper lájkot kapok. Volt pár, de az első farkas kép után inkább kiszedtem és a lányokra váltottam át.
Széttörtem, mint egy mécses. Amikor összetalálkoztam Isával úgy gondoltam bírni fogom a szerepemet, fent lesz a maszk egész végig és olyan lesz, mint bármelyik másik alkalom mikor beszélgetünk. De nem, egyből elkezdtek potyogni a könnyek amint elmerültem a témában. Rengeteg könnyet hullattam már egy ideje, de a legtöbbhöz képest a mostani a legrosszabb. Ráz a hideg, és reménytelen vagyok.
- Semmit nem tudnak, ezért hívnak állandóan kihallgatásra. Vannak gondolataik, hogy merre lehetnének de nem tudják. Arra meg én is nagyon kíváncsi lennék, hogy hová mentek és miért hagytak itt. Önzőek. Nem tudok mást mondani rájuk… - alsó ajkamat harapdálom, majd a kézfejemmel letörlöm a könnyeimet. Felfelé nézek pár másodpercig, próbálom egy kicsit rendezni a könnyeimet. Nem akarom, hogy erről szóljon a vacsoránk. – Tudom, nem is érzem magam hibásnak de tudod olyan nehéz ezt megosztani bárkivel is. Senkinek nem mondtam ezt még, szégyellem magam és azt is ahol élek. A házból el kellett jönnöm, mert lefoglalták. Tisztában vagyok vele, hogy akarnátok segíteni…de nem tudtok. A szüleimet nem tudjuk visszahozni, mert lehet borzasztóan hangzik de a börtönben legalább jobb helyük lenne. – vállat vonok. Ha ott lennének akkor meg szenvednének, így meg én, de az nekik nem fontos. Talán kevésbé fáj ez nekem, mint nekik. Lehet, hatalmas lelkiismeret furdalásuk van emiatt és alig tudnak élni. Hülyeség. – Az én hibám… de… megkérhetlek, hogy ez maradjon köztünk? Nem akarom, hogy a többiek megtudják. Nem  állok készen rá.

// részemről ez a záró folyt.köv.

Mila & Isabel

- Minden tanár szerint a saját tárgya a legfontosabb. De például pont a tesinél tök hülyeség. Akinek nem a sportok az erősségei, úgysem fogja szeretni. - Egészen tanácstalannak tűnhetek, ahogy megvonom a vállaimat, mert bár nincs a bakancslistámon, hogy az országunk oktatási rendszerén változtassak, mégis vannak olyan dolgok, amik egy diák szemét sem kerülök el és könnyen véleményt formálunk általa az egész rendszerről. Például arról is ódákat tudnék zengeni, hogy mennyire feleslegesen terhelik le a középiskolák a diákokat, akiknek alig marad ideje élni a tizenéves életüket. Míg a szüleim számára ez az időszak az emlékek gyűjtéséről szólt, addig számomra és a több millió velem egyidős amerikai diák számára az azon való izgulással, hogy megfeledkeztünk-e valamilyen házidolgozatról, vagy leckéről, lesz-e időnk suli után a külön elfoglaltságokra és vajon mindez hogyan befolyásolja a jövőnket az egyetemen.
Biztosan nagyon nehéz lenne minden diákra egyéni tanrendet kialakítani, de talán éppen ebben áll a mi oktatási rendszerünk pozitív oldala, mert bizonyos mértékben mégis válogathatunk a tárgyak között, amiket mindenképpen tanulni akarunk, a kötelezőeken kívül. Én például megvagyok a tesivel, de a kötelező óraszámon kívül felesleges lenne további sportok után kutatnom, mert azt az iskolán kívül úgyis csinálom, heti négy alkalommal - versenyek esetén akár többször is.
- Helyes! - jegyzem meg vigyorogva, míg kisujjesküt teszünk, mint kislány korunkban. Vannak szokások amelyek idővel kivesznek belőlünk és vannak az ehhez hasonló pillanatok, amikor rövid időre szinte visszaidézzük őket. Habár a kisujjeskü még mindig olyasminek tűnik, ami legalább annyira kötelez, mint egy hivatalos szerződés. Barátnők között ez már csak így megy.
- Hú, abszolút! Azért ha az anyja tartana órákat arról, hogy hogyan legyünk sikeres üzletasszonyok, az lenne a kedvenc tárgyam... - jóízűen nevetek fel, mert sikerül magam előtt elképzelnem, ahogy a földrajz tanárnőnk helyett egyszer csak Kris Jenner jelenik meg az iskolában. Bár lehet, hogy annak a nőnek a tudását nem lehet csak úgy tanagyagba fektetni, mert az ő agya is szükséges a sikerhez. - Azért kíváncsi lennék milyen önképpel nőnek fel azok a gyerekek a családban. - Jegyzem meg epésen. Nyilván nem csak a Jenner és Kardashian lányok hibája a dolog, hanem az egész társadalom felelős azért, hogy mit tekintünk elfogadhatónak vagy épp szépnek. De a Kimhez és Kyliehoz hasonló hírességek nem kifejezetten segítenek abban, hogy egy velünk egyidős fiatal elfogadja, ha nem olyan az alakja, mint mondjuk nekik.
- Ne köszönd, ez az igazság - felelem kedvesen, miközben mosoly költözik az arcomra. Nyilván elfogult vagyok, mert az egyik legjobb barátnőmről van szó, de akárhogy nézzük, képtelenség lenne Milára azt mondani, hogy nem gyönyörű. Mindig is irigyeltem a vörös haját, habár nincs semmi bajom a saját sötétbarnámmal. A többi tulajdonságát pedig még nem is emlegettük.
- Szerintem a Disney mesék egy alternatív univerzumban lettek kitalálva. Ahol a hercegek mind irtó jóképűek - magyarázom vigyorogva, mert őszintén szólva más normális magyarázatom nem igazán van a dologra. Az is lehet, hogy az egész csak egy hatalmas összeesküvés, amit valamelyik királyi család nem túl kellemes megjelenésű tagja tervelt ki, hogy megkedveltesse a magához hasonlóakat a nőkkel. - Habár! Nem tudom rákerestél-e már valaha a spanyol királyra... Hatodik Fülöphöz azért simán hozzámentem volna én is. - Fűzöm tovább a témát jókedvűen és most jövök csak rá, hogy mennyire hiányzott ez nekem. Hogy mennyire hiányzott Mila és az, hogy gondtalanul csevegjünk egyet, gyakorlatilag az égvilágon bármiről. Tényleg csak az hiányzott, hogy vele beszélgessek és töltsem az időt.
- Sokkal élhetőbb ötlet. - Bólogatok egyetértően a szavaira. Komolyan úgy érzem, hogy már csak az alapján a pár mondat alapján is, amit Mila mesélt a felújításról, nekem egy életre elment a kedvem attól, hogy akármit is akarjak csinálni - akár csak a saját szobámban is otthon. Nem hogy még arra gondoljak, hogy esetleg saját lakást keressek magamnak az egyetem alatt. - El is várom - mondom mosolyogva. Mert a mi kapcsolatunk nem merül ki annyiban, hogy rendszeresen eljárunk együtt vásárolni, vagy suli után beülünk valahová, ahol csicsereghetünk a legújabb sztorikról. Milával már olyan jó barátnők vagyunk, hogy akár hajnal kettőkor is megjelenhetne a lakásunkban és örülnék neki.
- Szerintem rajta lesz a számlán. - Mondom magabiztosan, habár nyilván ebben nem lehetek biztos. De az ilyesfajta játékaink vége mindig az, hogy megkapjuk azt a bizonyos telefonszámot. - Őszintén szólva én tartanék tőle, hogy valami sorozatgyilkossal dob össze a gép. Vagy uram atyám! Valakivel, aki nem a saját képeit használja... - Undorodva húzom el a számat és közben még azt is megjátszom, hogy kiráz a hideg pusztán a gondolatától is annak, amit épp az előbb vázoltam fel magunk előtt. Akármennyire is nevetséges a dolog, tele van a net olyan cikkekkel, amikben épp az ilyen sztorikat gyűjtik össze. Eszemben sem lenne kockáztatni, hogy engem is átver valaki.
- El sem hiszem, hogy képesek voltak ezt tenni veled! - Tör ki belőlem felháborodottan a megjegyzés, habár olyan emberekről van szó, akikre egészen eddig tisztelettel gondoltam. De azok után, amit a barátnőm osztott meg velem, egyszerűen alig jutok szóhoz, annyira lesokkol, hogy két szülő képes ilyesmire. - Azt sem értem teljesen, hogy a hatóságok miért nem hagynak téged békén. Hiszen ha tudnál valamit, már elmondtad volna nekik... Elképesztő. - Megrázom a fejem, még mindig próbálok megbarátkozni a gondolattal és bizonyos szinten már azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnék segíteni ebben a helyzetben. A gond csak az, hogy tizennyolc évesen nem igazán vagyok abban a helyzetben, hogy bármit is tegyek.
- Megértem, hogy nehéz. De tudod, hogy én és a lányok mindig itt leszünk neked. Velünk bármit megoszthatsz, mert meg fogjuk érteni. Bennünk megbízhatsz! - Megszorítom a kezét, amiért odanyúlok, csak mert szeretném, ha érezné, hogy itt vagyok mellette. Ha megoldást nem is találhatok a helyzetre, és azt sem mondhatom, hogy egyszerűen költözzön hozzánk, attól még szeretném, ha tudná, hogy máskor nem kell megpróbálnia eltitkolnia előlem semmit. Mindig ott leszek mellette. - Persze. Megígérem, hogy nem mondom el senkinek.