Sötét nap. Van, aki azt hiszi, hogy ez csak a film és sorozat írók, esetleg a könyv írók agyszüleménye, de nem, ez tényleg létezik és minden évben egy napot jelent, nekem legalábbis. Biztosan van olyan, akinek több sötét napja van, és mindhez megvan a maga rituáléja. Reggelente rögtön ébredés után az asztalomnál kötök ki, tollat és papírt ragadok, hogy megírjam a levelet. A levelet, amit majd délelőtt a sírjára helyezek egy csokor rózsaszín rózsával együtt. Most nem akarnak jönni a szavak, valahogy túlságosan is fáj és nem tudom mit írhatnék neki, azt hogy, hogy mindig hiányzik, hogy amikor reggel kinyitom a szemeim elszomorít, hogy nem az ő hosszú fekete haját látom, hanem valaki másét. Ma reggel egyedül ébredtem, már hetedjére, és ez nagyon sok egyedül töltött éjszaka, bárki megkérdezheti Rivert, hogy mi számít a rekordnak, valószínű ezt a hét napot mondaná. Talán azt is hozzá tenné, hogy az elmúlt napokban a megszokottnál is elviselhetetlenebb voltam, undokabb, és mogorvább, nem magyaráztam meg neki a dolgokat, ami azt illeti nem is nagyon beszéltem bárkivel a kötelező szóváltásokon kívül. Rosie mérges lenne rám emiatt, azt szeretné, hogy tovább lépjek és találjak magamnak valakit akivel végre boldog lehetek, nem pedig csak az ő emlékét „siratom”. Nem, nem szoktam sírni, csak a képeimben töltöm ki ezt az érzést, mind sötét és szomorú. A levél három oldalas lett, de fogalmam sincs, hogy mivel töltöttem ki a sorokat, egyszer csak elindult a kezem és meg sem állt az utolsó szóig. Vissza olvashatnám, de nem teszem, inkább szépen össze hajtom, majd egy borítékba helyezem és le is zárom azt . Majd akit érdekel kinyitja és elolvassa. Valaki biztos el fogja, érdekes módon eddig minden levelem eltűnt a sírjáról. Az első évben még neki álltam keresni, azt hittem csak a szél fújta el, de nem volt sehol, még a gondnokot is megkérdeztem, hátha látta valahol, de nem értette miről beszélek, talán még idiótának is nézett amiért levelet írok olyannak aki sohasem fogja elolvasni, de én hiszek abban, hogy tudja, érzi, hogy még mindig nagyon fontos nekem. A levél címzetthez juttatása után elmegyek a kereszteződéshez is, de nem maradok ott sokáig, éppen csak elsétálok ott, mert arra kell menni az egyik kocsmához, ami már kora délután kinyit. A pince helységben kellemes félárnyék van, és még nem sokan vannak, csak a törzsvendégek, és én. Sört kérek, meg azt, hogy a televíziót kapcsolják valamilyen sport csatornára, hátha az el tudja vonni a figyelmemet. Sikerül is, mert amikor legközelebb magamhoz térek a gondolatimból, kint már sötétség honol, a helyet pedig elözönlötték a fiatal egyetemista fiúk és lányok. Töményebbre váltok, vodka, whisky keveredik hamarosan a gyomromban, és szívódik fel, hogy kissé végre fejbe vágjon az alkohol. A sokadik pohár után mindenhol csak Rosie hasonmásokat látok és ez aggaszt, egészen biztos, hogy megőrültem, ennyi nem lehet belőle, hiszen belőle csak egy volt, most akkor mit keres itt mégis legalább hét hasonmásával együtt? Felkelek az asztaltól és kimegyek a kocsmából, egészen addig sétálok az utcákon amíg nem találok egy plakátot, ami egy klubbot reklámoz, csupa szőke és vörös hajú lánnyal. Hamar meg is találom a bejáratot ( nem volt nehéz dolgom, mert rögtön a plakát mellett volt) Bent sötét van, csak a színpad felől érkező fény miatt látni bármit is, számos asztal van, a színpadon pedig ott táncolnak és énekelnek a lányok, szinte egy szál semmiben. Rendelek magamnak egy dupla whiskyt, és nézem a műsort, miközben minden lány lecserélődik és a végén már csak fekete hajú lányok maradnak ott. Megdörzsölöm a szemeim és újra vissza tér a többi lány… Valami nincs rendben velem. Előveszem a zsebemből a telefont, harmadik próbálkozásra sikerül beütnöm River számát, legalábbis remélem, hogy az övé. - Nem…. nem igazán tudom hol vagyok, de…. de nem akarok itt lenni. - nem is tűnt fel eddig, hogy a beszéd sem megy rendesen, de most akadoznak a szavaim és ki tudja, hogy érthetőek-e egyáltalán. - Egy csomó Rosie táncol a színpadon és énekel. Mind énekel! - mondom a telefonba, majd kiesik a kezemből és valahova eltűnik.
32 perc - ennyi kell hozzá, hogy megtaláld a legjobb barátodat, ha még ő maga sem tudja megmondani, hol van. Ennyi ideig tart dekódolni egy üzenetet táncoló ex-barátnőkről és nagyjából ennyi idő kihordani két lábon fél tucat infarktust. Tudtam, hogy ez a nap kritikus Tate számára, már épp eléggé figyelmeztettek rá a megelőző hét jelzései, az ingerlékenysége, mogorvasága és a reggeli lányok hiánya is. Nem akartam magára hagyni, de az ügyeletes doki influenzás lett, ezért be kellett szaladnom éjszakára ügyelni. Mire délre hazaértem, Tate már nem volt sehol. Aztán késő este jött az a telefonhívás... Annyira egyébként nem volt nehéz dolgom beazonosítani a helyet. Persze borzasztóan aggódtam, hiszen összefüggéstelenül beszélt, vélhetőleg hallucinált és a vonal is váratlanul megszakadt, de néhány perc ideges fel-le járkálás és szitkozódás után sikerült megnyugodnom annyira, hogy átgondoljam a hallottakat, a zenét, ami beszűrődött Tate akadozó hangján túl a telefonba, a körülményeket. Felcsaptam a google-t és kikerestem a baleset helyszínéhez közeli klubbokat, ahol éneklős műsort is adnak. Innentől már csak tippelnem kellett és imádkozni, hogy nem történt nagyobb baj. Leállítom a motort a bár előtt és a kormányra akasztom a bukómat. Vetek még egy gyanakvó, bizalmatlan pillantást a neon fénnyel vibráló feliratra a bejárat felett, aztán belököm az ajtót és a biztonsági őrnek odabiccentve besétálok a félhomályba. A legelső, ami szemet szúr, az az erősen alulöltözött lányok vonaglása a színpadon. Egy pillanatra megtorpanok, már rögtön a bejáratban, még a szemem is kigúvad, ahogy jobban felmérem a helyet. Mi az ördögöt keresel itt, Tate? Elindulok az asztalok között, lassan haladok, a sötétben nehezebb kivenni az arcokat. Néhányan beszólnak ugyan, hogy üljek le, mert kitakarom előlük a látványt, de csak bocsánatkérőn oda-odaintek. Eszemben sincs megállni, míg meg nem találom, és amikor végre kiszúrom azokat a félreismerhetetlen, kócosan meredező fürtöket és a görnyedt tartást... Te jó ég, az egész napos gyomorgörcs felenged, a fojtó stressz legördül a mellkasomról, a helyét átveszi a megkönnyebbülés, ami egészen addig tart, míg meg nem látom, milyen ramatyul fest. - Hé, nem vagyunk már egy kicsit öregek a bújócskához? - Üdvözlőn megpaskolom a vállát, mielőtt leereszkednék a mellette lévő székre. Belső, atyáskodó gombom egyből zölden felvillan és azzal kezdem, hogy röviden megvizsgálom: belenézek a szemébe, felhúzom a szemhéját, a pupilláját ellenőrizve (bár ilyen istentelen fényviszonyok közt nem a legegyszerűbb megállapítani, bevett-e valamit), aztán ahogy elhúzom a kezem, hogy kitapintsam a csuklóján a pulzusát, gyengéden végighúzom a kezem az arcán. Csak úgy. Mert aggódtam és mert örülök, hogy nincs nagy baja. - Üdv, szomszéd. - Mosolyom kissé fásult és szomorkás, együttérző. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet most neki, mégis bele akar szakadni a szívem a fájdalmába. - Ravasz vagy, tudod. Megtaláltad az egyetlen módját annak, hogy becsalj egy ilyen helyre. - Fejemmel a színpad felé bökök, de nem szakítom el Tate-ről a pillantásom. Nincs az a pénz, amiért még egyszer hajlandó lennék a műsorra nézni. - Gyere, hazaviszlek. Megvan a mobilod? - körbenézek magunk körül, hátha leejtette valahova. Ha igen, akkor azt még felveszem, ha már gondoskodott róla, akkor csak Tate-re koncentrálok. Közelebb dőlök, átbújtatom a kezem a karja alatt, hogy a törzsét átfogva felhúzhassam a székről. Először csak lassan, mert amilyen szétesettnek tűnik, kételkedem benne, képes-e megállni a saját lábán, de szorosan tartom, szabad kezemmel a nyakam köré igazítva a karját.
A telefonom leesett valahova és hiába tapogatom végiga talajt a lábaim körül nem találom, csak annyit érek el az egész művelettel, hogy lefejelem az asztalt, ami kissé ragacsos, valószínű kissé kiönthettem az egyik italomat, és az száradhatott oda. Felülök és újra a színpadot nézem, a villogó fények nagyon tetszenek, igazán szép játékuk van, kék, zöld, kék, majd rózsaszín! Most kevesebben vannak a színpadon, a többi lány eltűnt, de hamarosan megjelenik mellettem az egyik, egy hosszú fekete hajú. - Szia, Rosie vagyok… - kezd bele én pedig azonnal közbe vágok. - Menj innen! - bár lehet nem is ezt mondta, lehet nem is jött ide senki sem? Kinyújtom a kezem, hogy ellenőrizzem ezt a lányt is képzeltem-e de nem, amikor kinyúlok egy vékony csuklót fogok meg, de rögtön el is engedem, hiszen tényleg nem akarom, hogy itt maradjon. Ha szőke lenne más lenne a helyzet, de így… A lány elmegy és többet nem jön a közelembe, de a többi lány se. Érdeklődve figyelem a műsort és a lányokat, hátha akad olyan aki ma mégis hajlandó lenne velem haza jönni, vagy legalább ide ülni mellém és beszélgetni, de a színpadról hátra mennek, majd megint a színpadra. Valaki mellém lép, de mire felnézek rá és koncentrálnék az arcára addigra már le is ül mellém, majd elkezd fogdosni, illetve megvizsgálni. River az, ő mindig nagyon kedves hozzám és vigyáz rám. A múltkor is bekötötte az ujjamat, amikor elvágtam valami konzervvel és nem akart elállni a vérzés. Egy mosoly jelenik meg az arcomon, mikor köszön nekem, bár nem tudom miért is örülök ennek ennyire. - Sziaaaa!- mondom elnyújtottan, és lehet igaza volt amiért szemembe is belenézett, bár én magamtól nem vettem be semmit sem, de amilyen figyelemmel rendelkezem lehet valaki beledobált valamit az italomba. Vagy vettem be mégis valamit csak nem emlékszem? Nem, nem vettem semmit sem és nincs is nálam semmilyen egyéb tudatmódosító szer az alkoholon kívül. - Iszol valamit? Az enyémet is megihatod, nekem nem ízlik. - a legutóbbi rendelésem úgy történt hogy ráböktem valamire az asztalon lévő itallapon. Ami kijött annak rózsaszín színe volt és gumicukor íze. - Miért nem jó ez a hely? - Jó, hát lányok vannak itt akik táncolnak meg énekelnek, ő meg nem szereti a lányokat, de ezen felül nem értem mi baja lehet ezzel a hellyel, nekem eddig elég szimpatikus, meg mindenki olyan kedves volt velem… Amikor átkarol szorosan magamhoz ölelem és nem akarok felállni, de húz magával ezért kénytelen vagyok engedelmeskedni az ő akaratának. - Miért megyünk? Még nem találtam senkit se mára. Ma nem aludhatok egyedül, nem szabad. Keressünk valakit! Aztán keresünk neked is valakit. Meg mindenkinek aki egyedül jött, ma én leszek Cupido! – a saját lábamon sikerül megállnom, de amint el akar indulni velem valamerre a járással már gondjaim lesznek, ugyanis nem tudom mindig beazonosítani azt, hogy melyik lábamat kell a másik elé tenni és néha kétszer próbálok a ballal lépni egymás után.
Igyekszem tekintettel lenni a mai napra, mégis feltör belőlem egy ideges sóhaj. Már megint a semmiért aggódtam halálra magam, hiszen Tate láthatóan nem sérült meg, nem is ütötték ki valami szerrel, csak kicsit sokat ivott... Én meg legalább öt közlekedési szabályt megszegtem, csak hogy minél előbb megtalálhassam őt. Szúrós, dorgáló pillantásom hamar megenyhül azért, képtelen vagyok sokáig haragudni rá. - Majd máskor. Valakinek józannak is kell lenni. - hárítom a meghívását, de azért beleszagolok a rózsaszín cuccba, ami előtte van az asztalon. Szagra normálisnak tűnik, töménynek, de semmi ártónak. Oké, egy kicsit talán túlaggódom a dolgot... - Te mondtad, hogy nem akarsz itt lenni. Azt hittem, nem tetszik. De figyelj, késő van, jobb lesz otthon... Ott ingyen van a pia amúgy is. Keverek neked egy koktélt. - Azt nem kell tudnia, hogy ma már nem engedem több alkoholhoz jutni. Hátha rákap a csalira és szívesebben jön velem a dugi piáink felbontásának reményében. Lehet, hogy nem szép dolog átverni, de amilyen állapotban van, reggelre úgyis elfelejti. - Ha szerinted ez jó buli, egyszer elviszlek egy melegbárba. - teszem még hozzá félhangosan, egy utolsó pillantást vetve a színpad felé. Á, ez csak ócska magamutogatás ahhoz képest, ami az én törzshelyemen műsorra szokott kerülni. - Persze, persze. A világnak ki kell bírnia egy estét a varázserőd nélkül, Cupido. Lámpaoltás. - Nevetve megcsóválom a fejem és igyekszem elengedni a fülem mellett az alvásos megjegyzését. Nem hiszem, hogy túl sok meleg hapsit találna itt nekem, ínyére való nőt azonban... Hajaj. Minél előbb ki kell rángatnom a bárból, mielőtt még tényleg felszed valakit. Nem mintha elférne mögöttem a motoron egy harmadik fenék is, de Tate-et ismerve megoldanák, taxit hívnának vagy valami. Ki van zárva, nem asszisztálom végig! Az elmúlt hét nap egész kellemes volt, dacára annak, mennyire kifordult Tate magából, de legalább nem kellett minden reggel az újabb hódítását bámulnom. - Remekül csinálod. - Türelmes biztatással próbálom sürgetni a folyamatot, míg ő újra megtanul járni. Szívem szerint vállra kapnám és kicipelném, hogy minél előbb kiérjünk a bárból, ami valószínűleg nem tenne jót a gyomortartalmának, így inkább lépésről lépésre támogatom, maradva a lassú megoldásnál. - Én ott leszek, az nem elég? Alhatsz velem. Látod, piát is kapsz, társaságot is... Ilyen szerencsés vagy velem. - Úgy teszek, mintha elviccelném a dolgot, pedig félig-meddig lappang némi komolyság az ajánlat mögött. Nagyon nem kéne kihasználnom, hogy ennyit ivott, másrészt viszont... - Hogy kerültél ide egyébként? Azt hittem, a temetőben vagy... - Aggódtam érted, teszem hozzá magamban, hangosan ugyanis nem merem kimondani. Amilyen állapotban van, úgysem venne komolyan.
Valóban nem akartam itt lenni, minden lány Rosiera emlékeztetett, mindben találtam valamit, ami egy nagyon-nagyon picit hasonlított rá, vagy ha nem is én mégis úgy láttam, hogy igen. Miután elküldtem azt a lányt már kezdtem mindenkit önmagának látni és nem pedig valaki másnak, ez segített abban, hogy élvezzem azt a látványt ami elém tárul. Formás, ritmusra mozgó testek látványa, de most nem rájuk koncentrálok, hanem River köti le minden figyelmemet. - Ingyen koktél tőled? Rendben, benne vagyok, majd adok le rendelést. - egy pillanatra átfut a fejemen a gondolat ahogy poharakkal és üvegekkel zsonglőrködik fekete öltönyben. Nem egy csúf látvány lenne az egészen biztos, de a gondolataim hamar tova szállnak, hisz azt mondta, hogy elvisz majd bulizni. Nem tudom mit fogok magammal kezdeni egy meleg bárban, de majd maximum ott is ugyan azt csinálom majd, mint itt. Leiszom magam a sárga földig és máris nem fog érdekelni az, hogy nem nők, hanem férfiak vannak körülöttem. - Nem tudom hogy fog tetszeni, de vigyél. Majd táncolok én is ott. - Egyezem bele abba, hogy elvigyen magával egyszer egy meleg bárba. Józanul nem hiszem, hogy bele mentem volna ilyenbe, vagy ha mégis akkor az utolsó pillanatban amikor már indulásra készen vagyunk meggondolnám magam és máshova mennék. Várjunk… ezt még megcsinálhatom majd akkor ia amikor tényleg elmegyünk. Vész tervnek ez is jó. Nem tetszik, hogy nem vihetek magammal haza senkit sem. Előbb vagy utóbb biztosan találnék olyat aki hazakísér, igaz nem tudom merre kell menni, de szerencsére itt van nekem River, majd Ő mutatja az utat ha eltévednék. Nem tudom mit szólna hozzá ha tényleg neki állnék most csajozni, de valószínű nem várna meg és inkább menne haza aludni én meg itt maradnék hoppon… nem, azt nem hagyhatom, inkább megyek vele és töltöm magányosan az estémet. A gondolatra végtelen szomorúság telepszik rám egy pillanat alatt. Támaszkodok rá és egyik lábamat teszem a másik után, bár néha elvétem az irányt, de szerencsére ő mindig útba igazít. Egy lánnyal nem is tudnék hazamenni most, nem bírná el a súlyomat, de Rivnek nem okoz problémát. Azt hiszem tényleg megtartom őt, a csajokat pedig elnapolom. - Tényleg? Megtennéd? - a rossz kedvem amilyen gyorsan jött olyan gyorsan tova is száll, nem szex partnerre van szükségem, hanem valakire aki mellettem van ma este és úgy tűnik végre megtaláltam a tökéletes embert. - Kapálózni szoktam néha, de majd fogj le nyugodtan. Már ha tényleg komolyan gondoltad.- lehet csak azért egyezek bele és örülök is neki, mert az alkohol még rendesen dolgozik bennem, és józanul kinevetném az ajánlatért, de most nagyon is szeretném ha nem kellene egyedül aludnom. - Ott voltam! Vittem virágot és ott hagytam a levelemet. Valaki lopkodja őket, egy hét után már nincs ott. Elmentem a baleset helyszínére és akartam vinni oda is virágot de elfelejtettem, mindet ott kellett hagynia temetőben. Utána bementem valahova, ittam egy keveset, átjöttem ide és itt is ittam egy keveset. Mindenhol Őt látom. - mesélem el a napomat azt nem is mondom el neki, hogy tetováltatni akartam, de nem találtam sehol sem egy szalont. Majd holnap keresek egyet ha felébredtem. - Neked nem dolgoznod kéne? Mondtam, hogy írd ki a beosztásodat a hűtőre! - Persze lehet, hogy már rég kiírta, csak én folyton elfelejtem megnézni, hogy mikor is lesz otthon. - Motorral jöttél vagy taxival? - Kérdezem és reménykedek az előbbi válaszban, ugyanis ha taxizott kénytelenek leszünk egészen hazáig gyalogolni.
- Előbb a személyi sofőröd lettem, most meg a személyi séfed... De jó neked! - Méltatlankodásom mosolyba fullad, hiszen egyáltalán nem bánom, hogy ki kell szolgálnom. Erre valók a barátok: segíteni a másiknak, mikor padlón van. Tudom, hogy ha én lennék rosszul, ugyanezt elvárhatnám Tate-től is. Abba viszont inkább nem merek belegondolni, hogyan képzeli a táncot a melegbárban. - Csak nehogy aztán felszedjenek nekem, ha egy percig nem nézek oda... - Könnyen elképzelhető. Biztosan tisztában van vele abból ítélve, mennyire bomlanak utána a nők, hogy jól néz ki, de szerintem abba még bele sem gondolt eddig, hogy nem csak az ellenkező nem találhatja őt helyesnek, hanem a sajátja is, sajnos velem az élen. - Barátok vagyunk, nem? Gázabb helyzetekben is melletted voltam már. - Remélem, nem hallja ki a hangomból a pillanatnyi feszültséget. Olyan hirtelen jött a felajánlás, biztos voltam benne, hogy józanul nem menne bele ilyesmibe, de sejtettem, hogy amilyen ittas, most rábólintana... De mégis hogy gondoltam ekkora hülyeségre? Valószínűleg csak aludni és horkolni fog egész éjjel, én meg a dupla műszak után sikeresen csináltam magamnak egy álmatlan éjszakát. Már a gondolattól is hevesen ver a szívem, hogy egy ágyban leszünk, kizárt, hogy képes legyek elaludni tudván, milyen közel van. Grat, River, neked sincs az eszed a helyén ma... - Ha nem bírok veled, majd kikötözlek. Tuti megvan még az a vacak, amit az a múltkori "nyuszkód" hagyott nálunk. - Általánosságban elmondható, hogy egyik jelöltje sem szimpatikus, akit hazavisz estére, de az a csaj különösen irritáló volt. Végig nyuszkóként hivatkozott Tate-re és képes volt a reggelim felett lebegtetni a "játékait", köztük egy rózsaszín plüss bilincset... Azóta sem hevertem ki teljesen azt a reggelt. - Keveset, mi? - Ennyi ragad meg az egész napi történésekből. Nem hiszem, hogy annyira keveset ivott volna, ha most járni is alig tud. A leveles dologra sem mondok inkább semmit, valahogy úgy érzem, nem kéne tovább feszegetnem a témát, mert minél kevesebbet gondol Rosie-ra, annál jobb. Másrészt viszont nem lenne egészségesebb, ha kibeszélne magából mindent, ami a lelkét nyomja? - Elcseréltem a műszakom a tegnapira, csak aztán éjszakára mégis be kellett mennem... Nem is emlékszem, mióta vagyok talpon. Mindegy, ma és holnap is szabad vagyok. - Délután amúgy is képtelen voltam aludni, túlságosan aggódtam azért, merre járhat. - Jó, jó, kiteszem majd, de amilyen kaotikus, úgysem tudod követni. - cukkolom, és végre sikerül elvonszolnom őt az ajtóig. Intek egyet az őrnek kifelé menet, akit annyira nem ráz meg a látvány, valószínűleg hozzászokott már, és kicipelem Tate-et a friss levegőre. - Motorral, ne aggódj. - Nem is parkoltam túl messze, úgyhogy igazítok egyet a nyakamban lógó karján és a járgány felé terelgetem. Elsőként őt ültetem fel rá, bár komolyan aggódom amiatt, képes lesz-e ülve maradni. - Ha rosszul vagy, jelezd és megállunk valahol. Ne hányd tele a bukóm, kérlek... - leakasztom elölről a sisakot és a fejére húzom, eligazítom rajta, ha nem ellenkezik nagyon. - Menni fog? Tudsz kapaszkodni? - Leplezetlen aggodalommal mérem végig. Talán mégis csak taxival kellett volna jönnöm, aztán vagy sétálni vele, vagy valahogy rávenni, hogy győzze le a félelmét. De már mindegy, vonakodva ugyan, de felszállok elé a motorra és a vállam felett sandítok hátra rá. - Ha úgy stabilabb, kapaszkodj belém. - Csak javaslatnak szánom ugyan, ám már meg is fogom a kezét és az oldalamra helyezem. Biztosabb, mintha maga mögött kapaszkodna, nekem meg most a biztonsága az első.
- De jó! Főzni is fogsz nekem? Palacsintát szeretnék jó sokat, hogy tocsogjon a juharszirputól. - lelkesedek fel, és közben rá is jövök, hogy folyékon kenyeren kívül ma nem igazán juttattam le normális dolgot a gyomromba. Lehet ezt, sőt nem is lehet, hanem egyenesen biztos, hogy ennek a mai napnak egy nagyon csúnya másnapja lesz. - River, te ma elkényeztetsz engem. - Van egy olyan érzésem, hogy nagyon sok minden olyat kérhetnék ma tőle amire nem mondhatna nemet. Kipróbálhatnám, de semmi értelmes dolog sem jut az eszembe amire bevethetném a szuper erőmet. Pedig kéne még a végén elmúlik… Tetszik a gondolat, hogy elmenjünk együtt szórakozni, a lehetetlen beosztása miatt erre már jó ideje nem volt lehetőségünk, de igyekezni fogok, hogy ezen változtassunk, maximum megjelenek a munkahelyén és elrabolom. - Felszedni? Maximum a földről ha elesnék, másról nem hiszem, hogy szó lenne. - azt tudom, hogy a csajoknak bejövök, és szerintem éppen ezért hagyom hidegen a férfiakat… na nem mintha ezzel foglalkoztam volna korábban. Mindig is a gyengébb nem foglalkoztatott, bár hazudnék ha azt mondanám, hogy soha sem néztem meg egy-egy szép férfit, márpedig River agyon is közéjük tartozik. Fogalmam sincs, hogy miért járnak ilyen gondolatok a fejemben, előfordulhat, hogy a társaság hiánya miatt. A héten a kórházban sem voltam bent, majd kapok is a gyerekektől amiért nem tartom be a szavamat. - Az a bilincs eltört, de azóta örököltem egy strapabíróbbat, ott találod az éjjeliszekrényem alsó fiókjában, de bármit használhatsz amit találsz. Csak a festős felszerelésemhez ne nyúlj. - Bár nem tudom mihez kezdene például egy vászonnal. Talán fejbe vághatna a keretével hátha attól nyugton maradok, bár ez nem is rossz ötlet, még jó, hogy megtiltottam neki. Kiérünk az épületből én pedig nagyot szippantok. Lehűlt az idő és jól esik a friss levegő, de a várttal ellentétben nem térek tőle magamhoz annyira amennyire szeretnék. Jó lenne egy kicsit kijózanodni, hogy megkönnyítsem Riv dolgát, de valószínű csak akkor járna sikerrel ha bedobna egy hideg vizes medencébe. - Biztos azért cserélgeted mert nem akarsz velem otthon lenni. A legutóbb beszélni akartam veled és kiderült, hogy a műtőben vagy, oda meg nem engedtek be utánad. – nagyon fontos dologról kellett akkor beszélnem vele… arról, hogy vegyen hazafelé jó sok gyümölcsöt, mert lekvárt fogunk főzni, vagy alkoholt készítünk belőle. Felülök a motorra és tartom a fejem, mikor rákerül a sisak. Szerencsére nem rózsaszínű, mert már csak az kellene ehhez a naphoz. - Még jól vagyok…- bár ez nem azt jelenti, hogy hazafelé fél úton nem fog visszaköszönni az, amit a mai nap folyamán elfogyasztottam. Először megfogom az ülést, de az nem tűnik elég stabilnak mert még így álló helyzetben is képes lennék leesni a motorról, azért amikor River is felszáll a motorra akkor a derekára teszem a kezét. Ez még így talán működhet is.. - Ne aggódj, hazáig ki fogom bírni, csak ne menj túl gyorsan és ne menj rá a buckákra, jojózik a gyomrom. - Ahogy elindítja a motort jobban hozzá simulok és nem csak a derekán van a kezem hanem egészen magamhoz ölelem őt, azért, hogy ne essek le. Ujjaim végig siklanak a hasa kockáin, emlékeztetve, hogy még mindig jövök neki egy tízessel. - Ha mindig dolgozol, alszol vagy engem pesztrálsz, mikor jut időd arra, hogy elmenj az edzőterembe? Szerintem te sumákolsz csak azért, hogy ne kelljen otthon lenned és főznöd nekem. - vádolom meg, bár nem tudom mennyit hallhat szavaimból.
A juharszirupos palacsintás követelése hallatán eszembe jut, hogy tényleg meg kéne etetnem valamivel. Nem láttam, hogy a bárban evett volna, márpedig kell valami, ami felszívja az alkoholt. - Minden barátságnak van határa, Tate. A miénknek is. - sandítok rá széles vigyorral, hogy lássa, csak ugratom. Ha palacsintát akar enni, tényleg képes lennék az éjszaka közepén nekiállni sütögetni, de nem vagyok benne biztos, hogy van otthon hozzá elég alapanyag. Ha nincs, úgyis túléli, ha meg igen, akkor hosszú éjszakám lesz, de hát éhgyomorral mégsem dughatom ágyba. A felszedős megjegyzésére inkább nem reagálok, a nyelvemre harapok. Semmi jó nem sülne ki belőle, ha elkezdeném fejtegetni, mennyire vonzó tud lenni márpedig férfi szemmel. Amíg nem sikerül ezer százalékosan meggyőződnöm róla, hogy egy kicsit is nyitott lenne a saját neme iránt, addig nem akarom kockáztatni a barátságunkat. Akkor meg minek kellett felvetnem az együtt alvást? Olyan hülye vagyok... - Köszönöm a felajánlást, majd körbenézek. - ironizálok. Bele sem akarok gondolni, mi mindent őrizgethet a fiókjában, de kinézem az életstílusából, hogy belepirulnék abba, amit ott találnék - még akkor is, ha nem vagyok sem ártatlan, sem szent. - Azért cseréltem el, hogy ma veled lehessek, te hülye. - A becézéssel ellentétben kedveskedőn megcirógatom a fejét, összeborzolva kissé a haját. - Várj, kerestél bent? - Az egyik nővér mintha mondott volna valamit, de nem konkretizálta, hogy Tate volt az. Mondjuk amilyen otthonosan mozog a kórházban, főleg a gyerekosztályon, egyáltalán nem meglepő, hogy azt gondolta, a műtőbe is utánam sétálhat. - Szlalomban sem mehetek? - Pimasz vigyorral lesek hátra rá. Természetesen vigyázni fogok, képtelen lennék szándékosan ártani ennek az idiótának. A vigyor egyből lekopik az arcomról, ahogy közelebb simul és körbefog a két karjával, egy egész állatkertet szabadítva el a gyomromban ezzel. Magamban átkozom őt, amiért leitta magát és ide rángatott, de magamat is, hiszen én keveredtem bele ebbe az egészbe. Indulásra készen felbőgetem a motort, viszont nem indulok még el, mert hallom, hogy valamit motyog. Az elejéről lemaradok, de a végét sikerül elcsípnem. - Na mi az, tetszik, amit érzel? Csak semmi tapi. - Akaratlanul is flörtölős hangnemre váltok, hiába tudom, hogy nem kéne. Vannak magas labdák, melyeket vétek nem lecsapni. - Vagy az is lehet, hogy titokban szuperhős vagyok. - Még egyszer meggyőződöm róla, hogy minden rendben, aztán feltolom a sarkammal a kitámasztót és indulhatunk is. Amúgy is óvatosan és megfontoltan szoktam vezetni, de most különösen figyelek a fékezésnél és a kanyarokban is, Tate miatt. Attól még előzgetek és el-elsurranok két autó között, ha úgy látom jónak, mert minél előbb haza akarok érni vele, plusz olyan ritkán utazik velem a motoron, egy egészen kicsit lehet, hogy fel akarok vágni előtte. - Nézz balra! - szólok neki hátra, ahogy letérek a főútról egy párhuzamosan futó, lentebbi útra. Innen pont rálátni az East Riverre és a kivilágított sétányra. Én az útra figyelek ugyan, de neki hátha érdekes a látvány és leköti, míg hazaérünk.
- Ha most nem, akkor majd egyszer azért csinálsz nekem? - kérdezem, mert nem akarom túlfeszíteni nála a húrt, éppen elég ma estére az, hogy eljött ide értem, hiszen akár otthon is maradhatott volna, hogy aztán közölje, oldjam meg magam azt, hogy hazajussak. Valószínű akkor nem haza mentem volna, hanem egy olyan csaj lakásába aki közel lakik és hajlandó elviselni a társaságomat. De szerencsére itt van River, aki majd szépen hazavisz, aztán majd másnap nem győzöm meghálálni, amiért megtette ezt értem. Nem felel nekem, szóval valószínűleg igazam van, és nem sikerülne ott senkit sem találnom magamnak, de ez nem is baj, hiszen ha, még egyszer kihangsúlyozom… ha elmegyek vele akkor azért megyek, hogy megismerjem az Ő világát, amiről eddig nem sokat tudok. Innen nézve a dolgokat három éven keresztül igazán pocsék barátja voltam, mivel nem nyitottam az ilyen dolgai felé, elfogadtam, hogy Ő ilyen, de nem igazán foglalkoztam vele komolyabban, igazából azt sem tudom, hogy volt-e valakije az elmúlt időszakban. - Nem vagyok hülye, egyetemi diplomám van! - vágok vissza egyből a mondat első fele csak később esik le, de a második fele olyan volt, amire mostanában kissé rosszul érint. Velem szeretett volna lenni, biztos tudja, hogy milyen nap is van ma… persze, hogy tudja, hiszen ő is ott volt állítólag aznap este a kórházban, ugyan én nem emlékszem semmire sem. Nem tudom mennyit javított volna ezen a napon az Ő jelenléte, talán nem egy ilyen helyen kötöttem volna ki a végére, ahova józan fejjel lehet nem is megyek be soha. - Igen, még reggel, telefonon, de nem értek el téged. Azért kerestelek mert elfogyott otthon a kakaó ezért nem tudtam azt inni reggel. - van aki kávét iszik reggel, nekem nem indulhat a napom egy bögre forró kakaó nélkül, elég fura szokás, de ez még nagyon régről jön és nem sikerült leszoknom róla. Megcirógatja az arcomat, de ez nem lep meg, néha egész sokszor ér hozzám, úgy tűnik ő ilyen tapizós fajta, ami ugyan nem zavar, csak mások lehet félre érhetik. - Ha úgy mész össze fogom hányni a sisakodat. közlöm vele egyszerű tényként, lehet hogy a gázt meg a fékezést még bírni fogja, de az össze vissza kanyargást már valószínűleg nem, ahogy a sebességet sem. Nekem tökéletesen megfelel az is, hogy majd nagymama tempóban megyünk haza, aki húzza maga után a hatalmas táskáját. - Te mondtad, hogy kapaszkodjak, nem tapizok, ez csak egészen véletlenül megesett nyúlkálás volt. - védekezek egyből, mert ő lehet viccnek szánta az egészet én mégis tartok attól, hogy nem. Szuperhős, ez nem csak feltételes mód, hanem egészen biztos vagyok abban, hogy Ő egy szuperhős, ha nem az enyém akkor a gyerekekéé a kórházban, hiszen szembe száll a gonosszal, vagyis a kicsiket megtámadó betegségekkel. Már csak egy köpeny és palást kellene neki, meg egy maszk, hogy ne ismerhessék fel őt civilben. Majd legközelebb csinálok neki valamiből és beviszem a kórházba. Amint mondja, hogy nézzek balra arra fordítom a fejem, majd gyorsan vissza, és inkább az épületeket nézem amik mellett elsuhanunk. - Majd legközelebb arra nézek, ma nem vagyok rá képes. – vagyis lesz legközelebb, hogy így haza kell hoznia ittasan? Valószínű lesz, ha a mostani életmódomból vonunk le következtetéseket. Egy idő után be is csukom a szemeimet, hogy ne nézelődjek semerre sem, csak akkor nyitom ki újra, amikor megállunk a ház előtt. Megpróbálok leszállni a motorról, de ez nem megy kapaszkodás nélkül. - Riv, nálad van kulcs? Mert én valószínű elhagytam az enyémet. De lehet, hogy valamelyik zsebemben van itt lent. Megkeresed? – kérdezem és mutatok a nadrágomra.
Van valami ellenállhatatlanul aranyos a kérdésében, ami arra késztet, hogy a legközelebbi szupermarketbe hajtsak, felvásároljam az összes tejüket és tojásukat, és egy hétre elegendő mennyiségű palacsintával lássam el őt. Tényleg nagyon bele lehetek esve. - Persze. Megnézzük, van-e otthon hozzá minden, jó? - Kenyérre is kenhetne, úgy érzem, képtelen lennék bármire nemet mondani neki. Szinte belefájdul a szívem abba, mennyire fontos nekem és mennyire szeretném, ha legalább ma nem szenvedne annyit. Sőt, soha többé, egyetlen percet sem. - Ez igaz, mégis néha nagyon megkérdőjelezhető dolgokat csinálsz. - Józan ésszel felfogom, hogy nem vágyik kioktatásra, főleg nem tőlem, de elég nehéz a nyelvemre harapni pontosan azért, mert tudom róla, mennyire okos és jól vág az esze. - Aggódtam érted. Nagyon. Azt sem tudtad megmondani, hol vagy, én meg... Jó ég, azt hittem, bajod esett. - Nagyot sóhajtok, még mindig elfog az idegesség, ha felidézem a telefonhívása utáni perceket. Szeretném, ha megértené, hogy azért piszkálom, mert tényleg féltettem és nem azért, mert szekálni akarom. "Miért nem mentél le boltba?", ezt kéne kérdeznem, de annyira elpuhultam mellette az utóbbi időben, hogy inkább csak annyit mondok: - Holnap reggel veszek neked, mire felébredsz. - Basszus, és komolyan is gondolom. Fel fogok kelni időben, hogy meglegyen a reggeli kakaója... Kettőnk közül talán én vagyok a valódi hülye, nem is ő. - Egészen véletlenül megesett nyúlkálás. - ismétlem elgondolkodva, de aztán csak hümmentek és nem szólok többet. Azt kívánom, bár lenne annyira részeg, hogy a hazafelé tartó, röpke negyed órán egészen véletlenül megesve tovább nyúlkáljon. - Legközelebb az elejétől veled leszek és nem hagyom, hogy ennyire leidd magad. - Bár annak örülnék a legjobban, ha nem lenne legközelebb. Vajon meddig fogja mellőzni a lányokat és mikor kezd el újra csajozni? Hatalmas naivitás azt remélnem, talán az évforduló hatására teljesen leáll vele és megkomolyodik kicsit? Leparkolok a ház elé és kitámasztom a motort, mielőtt leszállnék róla. Sejtem, hogy Tate-nek segítség kell, így próbálom megelőzni. Legelőször a sisakot húzom le a fejéről, a hónom alá csapnám, hogy a másik karomba őt foghassam, amikor felveti a kulcsos dolgot. Gondterhelten leteszem az ülésre a bukót. - Jaj ne, a házmester kinyír, ha elhagytad. Nem, én magam nyírlak ki, ha elhagytad! - Cserélhetnénk le az egész zárat abban az esetben. Ez a gondolat annyira elborzaszt, hogy habozás nélkül lesegítem őt a motorról és finoman nekitámasztom, hogy átkutathassam a zsebeit. Csak akkor jövök rá, mit kért tőlem, mikor annyira mélyre kell bebújnom az egyik lyukba, hogy az egész törzsemmel közelebb kell hozzá dőlnöm. Felpillantok rá és hirtelen máris az aurámban találom őt, olyan közel, hogy csak előre kéne helyeznem a testsúlyom és a számmal elérném az övét. Ő rúgott be kegyetlenül, akkor miért engem részegít meg ennyire a közelsége? - Komolyan mondom, ha elhagytad... - Azzal a másik zsebébe is beletúrok, de mielőtt a fenyítés végére érhetnék, az ujjam beleakad valami keménybe. Mélyebbre nyúlok, egyensúlyom vesztve egy pillanatra, így meg kell támaszkodnom Tate mellkasán, de sikerül elérnem a zsebében a kulcsot. Nekem is van, de ha már az övét fogom, inkább kiveszem a nadrágjából, nálam jobb helyen lesz. - Szerencséd. Na gyere! - kacsintok rá, majd átkarolom a derekát, szabad kezemmel felkapva a bukót a motorról. A ház felé botorkálok vele, beütöm a kaputelefon kódját és a hátammal nyitom ki az ajtót, húzva magammal őt is. Nem lakunk magasan, de nem kockáztatnám meg a lépcsőzést, úgyhogy betessékelem inkább a liftbe és a falnak támasztom, miután megnyomtam a megfelelő gombot. - Jól vagy? Bírd ki még egy kicsit, mindjárt letusolhatsz és ledőlhetsz... Összeütök neked valamit enni, míg a zuhany alatt józanodsz. - Magamban imádkozom, hogy azt a folyamatot ne kelljen végigasszisztálnom. Egyszer-kétszer volt már rá példa, a legönmegtartóztatóbb melegnek sem kívánnám, nem hogy az én érzékeny, tateszexuális lelkemnek.
Kérdésére csak bólintok, boldog óvodás arckifejezéssel a fejemen. Megkapom majd a palacsintámat valamikor, valószínű holnap, ha még emlékezni fogok ebből az egészből bármire is. - Bajom is eshetett volna, ebben igazad van. Bármelyik lány rám támadhatott volna - én pedig nem tudtam volna védekezni sehogy sem, sőt, talán még örültem is volna annak ha ilyen incidens áldozatává válok, az segített volna kizökkenteni az elmúlt egy hétből. De ma… ma nem lesz úgy az ágyamban senki sem. Ezen a napon semmiképp, majd talán holnap, de az is lehet, hogy már réges rég átléptük az éjfélt, új nap, új lehetőségek… igaz én azt vallom, hogy a holnap mindig csak azután kezdődik, hogy az este aludtunk egy keveset. - Ráér később is, nem hiszem hogy sokat fogsz aludni. - ha tényleg mellettem fog aludni, akkor lehet, hogy semmit sem, azt pedig nem várhatom el tőle, hogy tényleg emiatt reggel hajnalban kikeljen az ágyból. Kivéve ha mondjuk délután három órakor térek majd legközelebb magamhoz, mert akkor igazán nyugodtan elmehet a boltba nekem kakaóért. - Jó, lehet mégsem olyan véletlen volt. Ellenőriznem kellett, hogy nem eresztettél-e pocakot mostanában. - ha igen, akkor utána cukkolhattam volna érte, de így… semmi esélyem. Egyszerűen képtelen vagyok ilyen tekintetben fogást találni rajta. Mindenben ügyes és pontos én meg maga vagyok a katasztrófa ha ilyen dolgokról van szó. Még azt is megígéri, hogy legközelebb, egy év múlva ilyenkor velem lesz, pedig nem tudhatja mi lesz ilyenkor. Lehet elutazik külföldre, mert kap egy jó lehetőséget engem pedig hátra hagy. Nem valószínű, hogy találnék még egy olyan lakótársat és barátot, mint amilyen Ő. - Jó lenne ha nem magamban innék. - ez nem csak az évfordulókra érvényes, hanem máskorra is amikor egyedül indulok neki az éjszaknak. Az út hamarabb véget ért, mint amire számítottam, de nem is baj, már kezdett kicsit felfordulni a gyomrom, segít leszállni a motorról Riv, mire eszembe jut a kulcs. - Tudom, hogy te nem bántanál engem… nagyon. - mondom és a keze már benne is van a zsebemben. Hirtelen nagyon közel került hozzám, elég lenne egy picit előre dőlnöm és máris össze érne a testünk, és a kisördög bennem mélyen legbelül arra sarkall, hogy tegyem meg, de az alkohol mámoros józan ész segít ezt megállítani. Nem veszek levegőt amíg a kulcsot keresi, valamiért elfelejtek lélegezni, de amint elhúzódik tőlem a légzésem újra működésbe lendül és igyekszik behozni az elmaradt oxigén bevitelt. Riverre támaszkodva haladok be a házba, majd a liftbe is. Nem szoktam ezt a közlekedési formát választani, de most nem fogok neki állni kötekedni vele emiatt, mivel valószínűleg neki van igaza és képtelen lennék egyedül vagy akár támogatással felmászni az emeletre. - Csak arra vágyom, hogy befeküdjek az ágyamba, de kell egy zuhany. Nem vagyok éhes. Te nem szeretnél lezuhanyozni? Mehetsz előttem, együtt, vagy utánam. - nem várom meg a döntését, amint kiszállunk a liftből és beenged a lakásba a fürdőszoba felé veszem az irányt. Annyi még van bennem, hogy a cipőimet lerúgjam a lábamról, de a ruháimról elfeledkezem és ruhástól állok be a zuhany alá.
Teljesen feleslegesen dorgálom, mert már megint csak a lányokkal jön, mégsem tudok rá haragudni, a duzzogásom is elég hamar elengedem. Aggaszt egy kicsit, hogy ennyire baljósan festi le az előttünk álló éjszakát. Vajon mindig ilyen rosszul alszik, vagy csak az évforduló miatt? Jobban oda kell rá figyelnem, ha nem vigyáz magára. A tapogatós megjegyzésére csak büszkén elmosolyodok. Az életem kész káosz, ez igaz, de az egészséges életmódra (az őrült túlórázást leszámítva) igyekszem odafigyelni, és hízelgő, hogy ezt a maga módján ő is beismeri. - Melletted? Esélytelen. Feleszel minden édeset előlem otthon. - heccelem, pedig azért neki sincs oka panaszra. Én nem tapogatom le őt ugyan itt és most, de látszik rajta, hogy jól néz ki. Nem véletlenül vannak oda érte a lányok. - Fene beléd... - Morgásom egyfajta igazolása a szavainak, ugyanis tényleg képtelen lennék bántani. Nagyon. Jó, egyszer-kétszer fejbekólintottam már összetekert újságpapírral, de olyankor mindig maximálisan megérdemelte! - Együtt? - Meghökkenve visszhangzom a javaslatát, teljesen lefagyok egy pillanatra, így a kérdésére is elmulasztok felelni. Azon kattog az agyam, vajon viccnek szánja-e, vagy csak ennyire nem ura a nyelvének és fogalma sincs róla, miket beszél. Valószínűleg az utóbbi, de azért sikerül kifagyasztania a lift kellős közepén. Utána sietek, ahogy kiszáll és nyitom neki az ajtót. - Valamit csak enned kéne, nem? - Elveszítem őt az előszobában, míg bezárom magunk után az ajtót és leveszem a cipőt, ledobom a sisakot, a kulcsot. Mire feleszmélek, már a fürdőben jár, és nagyon rossz előérzetem van a dologgal kapcsolatban. - Tate? Ember... - Csak állok ott, vállamat a félfának döntve és figyelem, ahogy ruhában tusol. Nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak-e, így csak vigyorogva megcsóválom a fejem. Hihetetlen... Senki a világon nem képes annyi fejfájást okozni, mint a legjobb barátom részegen. - Gyors, de nem túl hatékony módját választottad a zuhanyzásnak, haver. Nem felejtettél el valamit? - odalépek hozzá, némi tétovázás után beállok mellé ruhástól a tus alá. Felszisszenek, ahogy a hideg víz rám zúdul és eláztatja a felsőmet. Magam felé fordítom Tate-et és elkezdem lerángatni róla a ruhát, a felsőt, a nadrágot... A zoknival meggyűlik kissé a bajom, de nincs az az akadály, ami legyőzhetné az elszántságomat. Sorra kihajigálom a ruháit a kabinból. Az alsógatyát rajta hagyom, ahhoz képtelen vagyok hozzányúlni. - Basszus... - Teljesen eláztam. Sietve kibújok a felsőmből, levetkőzöm én is alsógatyára és igyekszem gondoskodni róla, hogy ne fulladjon meg a zuhany alatt, de azért mindenhol megfelelően érje a víz. Addig forgatom-tologatom, míg végül szembe nem kerülünk egymással. A vízcseppek tökéletes harmóniában gördülnek le a testén, elbambulok néhány pillanatra, ahogy követem az útjukat lefelé a hasfalán. - Jól van, tisztának nyilvánítalak. Irány az ágy! - Nehezemre esik elszakítani lentről a pillantásom, de megteszem. Elnyúlok mellette a csapért és elzárom a vizet, viszont egyelőre még nem mozdulok, csak őt figyelem, blokkolva a kijáratot.
Nem igaz, amit mond, nem eszek fel minden édeset, csak raktározok, mint egy mókus, ide oda rejtem őket, hogy ha rám törne a szükség, akkor mindig legyen valahol a lakásban tartalékom. Például van River ruhásszekrényének a hátuljára celluxova egy tábla epres csokoládé. Csoda, hogy még nem lepték el a hangyák a lakásunkat, de ha ez a katasztrófa megtörténne mindent letagadnék. Az összes édesség ami a lakásban található az előző tulaj hagyta ott. Ennem kéne, de a gyomrom még nem jelzi azt, hogy üres lenne, hiszen tele van mindenféle folyadékkal, ha elkezdenék ugrálni talán még azt is hallanánk, ahogy lötyög odabent. - Nem kell, majd eszek reggel, most csak zuhanyozni akarok. - Lemosni magamról ennek a napnak az emlékét. A temető és az út porát. Remélem, hogy ha végeztem a zuhannyal, utána már minden jobb lesz és könnyebb. Reménykedem, te pontosan tudom, hogy nem lesz az kivéve, ha sikerül valamivel elterelnem a figyelmemet, de itthon erre már nincs sok lehetőségem, csak annyi, hogy megyek és lefekszem aludni, remélve, hogy az álom majd megnyugvást hoz magával. Annyira csak ezen járnak a gondolataim, hogy még a ruháim levételéről is megfeledkezek, mikor beállok a zuhany alá és megnyitom a csapot, nem tudom milyen hőfokra állítottam, ha hideg, ha meleg, nem tűnik fel, csak érzem, ahogy egyre jobban átázik a ruhám. Nem mozdulok, csak várom, hogy megtörténjen a csoda, vagy bármi más, és hamarosan tényleg történik valami. -Nem vettem le a karórámat, bár az vízálló. - az sokkal drágább, mint a többi cuccom együtt véve, ezért arra vigyázok, hiszen ajándék volt… lehet meg kellene szabadulnom tőle és venni egy másikat. Kapaszkodok a falra szerelt kapaszkodóba, hogy ne essek el, bár amikor River a lábamnál matat kissé elveszítem az egyensúlyomat, de sikerül talpon maradnom. Már sokkal jobban érzem azt, ahogy a vízcseppek záporoznak a testemre, ami furcsa az az, hogy az alsónadrágomat nem vette le, de ez lehet csak maga miatt van, mert nem kíváncsi rám… de miért is lenne az? Miért jut ilyen az eszembe? - Te is eláztál. - mivel ő levetkőztetett gondoltam segítek neki, de olyan gyorsan ledobál magáról szinte mindent, hogy még időm sincs arra, hogy felemeljem a karomat, ami nem normális, biztos valami baj van velem. - Muszáj? Még nem szeretnék menni. - úgy tűnik, hogy p sem tervez még kimenni innen és engem sem enged, csak szemtől szemben állunk egymással. A vizet elzárja én pedig tekintetemmel végig követem, ahogy egy vízcsepp a nyakától elindulva dáncol végig a mellkasán, majd a hasán, végül az alsónadrágja korcánál eltűnik a szemeim elől. Tekintetem ismét feljebb siklik és egy újabb vízcsepp útját kísérem végig, majd ha nem húzódik el tőlem, akkor már nem csak a szemeimmel, hanem az egyik ujjammal is végig simítok a következő vízcsepp útján. Kezem legközelebb magasabbra emelem, és az arcán húzom össze ujjaimmal a vizet, hogy végig kenhessem a száján, miközben a saját ajkaimat is megnedvesítem. -Nagyon szép…- mondom, bár nem tudom mire gondolok pontosan, csak az biztos, hogy rá. Most csak és kizárólag ő van a gondolataimban.
Először hagyni akarom a karórát, mikor szóvá teszi, hiszen minek babráljak vele, ha vízálló? Amúgy is állandóan rajta van, hiába a legjobb barátom, túlságosan személyesnek érezném, ha hozzányúlnék. De aztán az is eszembe jut, hogy Tate részeg, az az óra meg fontos neki... - Inkább ne kockáztassunk. Kiteszem a tükör előtti polcra, oké? - Ha engedi, lecsatolom az órát a csuklójáról és valami száraz, biztos helyre teszem, de ha magán hagyná mégis, nem erőltetem. - És ez kinek a hibája? - mosolygok rá. Szemernyi megbánás sincs bennem, amiért utána jöttem a víz alá. Majd holnap, amikor fel kell takarítani a szétszórt ruhákat... Csuklani fog, annyit fogom emlegetni. - Nem vagy álmos? Ki kéne aludnod az alkoholt. - Ehhez képest mégis útját állom. Nem tudom, mi ütött belém, egyszerűen csak képtelen vagyok megmozdítani a lábam. Olyan jól áll neki a víztől átázott alsó, a lelapult haja és az a rengeteg, szemérmetlenül táncoló csepp a testén... Elgyengülök néhány pillanatra, de aztán életet és elszántságot pofozok magamba. Mielőtt azonban mozdulhatnék, hogy kilépjek a kabinból, megérzem az érintését a mellkasomon. Összerándul a gyomrom, elönt a forróság, pedig egy csepp alkoholt sem ittam ma. Meg akarom kérdezni, mit csinál, de egyetlen szó sem jön ki a torkomon. Végighúzza az ujját a számon, mire az ajkaim automatikusan szétnyílnak kissé. Annyiféle érzelem kavarog bennem, fogalmam sincs, mit olvas le ebből az arcomról. Döbbenetet? Zavart? Félelmet? Sóvárgást? Arra is rákérdeznék, mit talál szépnek, kizárt ugyanis, hogy rám értse, de a nyelvem nem engedelmeskedik. - Ez veszélyes... - Minden erőmmel igyekszem uralkodni magamon, szünet nélkül mantrázom magamban, hogy most kell megfordulnom és kisétálnom a fürdőből, de az érintése olyan kellemesen meleg... A türelmem utolsó cérnaszála is elszakad, és mielőtt még végiggondolhatnám, mennyire rossz ötlet és hogyan teszem tönkre a barátságunkat, már közelebb is lépek hozzá, a vállánál fogva húzom magamhoz. Csókom határozott, mégis puhán ismerkedő, kissé klóros. A mellkasunk összekoccan, nyelvem bejutásért esedezve szánt végig az ajkán. Kezem a válláról a tarkójára vándorol, vizes hajába túrva húzom közelebb, ha nem tol el. Neki kell emlékeztetnie rá, mekkora ostobaságot művelek, magamtól kizárt, hogy képes legyek ellenállni - bárminek, csak neki nem.
Gondoskodik rólam, amit kérek megteszi, amit nem kérek azt is, hiszen ez csak egy megállapítás volt, Ő mégis óvatosan veszi le a kezemről az órát és helyezi biztonságba. A legtöbb ember nem foglalkozna ezzel, sőt talán el sem jött volna értem a klubba, de ő el jött, pedig nyílván lett volna ennél sokkal jobb dolga is. Nem tudom mit csinálnék ha Ő nem vigyázna rám, lehet már rég egy árokban kötöttem volna ki, és talán már elföldeltek volna Rosie mellé. Sokáig vonzott ez az ötlet, de aztán rá kellett jönnöm,hogy Ő ezt nem szeretné és ha odafönt találkoznék vele jó alaposan seggbe rúgna, amiért nem használtam ki azt, hogy én még itt lehetek. Talán most is erre készülök. Folyamatosan keresek valamit, valakit aki végre eltereli róla a gondolataimat és ezt néha meg is találom, de másnap minden újra kezdődik, de… mi van ha most nem fog? Ha River az akivel hosszabban el tudom terelni a gondolataimat. Sokszor láttam már egy szál alsónadrágban, de eddig még sohasem néztem meg őt igazán, de erre most sort kerítek. A lefolyó vízcseppek követésével alaposan szemügyre tudom venni, majd késztetést érzek, hogy hozzá is érjek, és rájövök, hogy megtehetem, ha nem tetszik neki akkor majd ellöki a karomat magától, és közli velem megint, hogy idióta vagyok, de ahogy az arcára nézek teljesen mást látok rajta. Nem undorodik az érintésemtől, pedig kellene neki, tudja, hogy kiken simítottam már végig alán pont úgy, ahogy az előbb rajta, mégsem látom azt rajta, amit keresek. Nem tudom mi történik, vagyis, tudom, de nem értem. Miért húz magához, miért csókol meg? És ami a legfontosabb kérdés: Ez miért is tetszik nekem? Soha sem csókolóztam férfiakkal, most mégis megtörténik és teljesen elveszek az érzésben. Ajkaim szétnyílnak, utat biztosítva neki, kissé óvatosan viszonzom a csókját, igaz, hogy ő kezdeményezte, de bármelyik pillanatban rájöhet, hogy mit csinál és ellök magától. De nem… nem tesz ilyet, csak még közelebb húz magához, mintha nem akarná, hogy ez még egy jó ideig véget érjen. Felbátorodok, magamhoz ölelem a derekánál fogva, majd amint jobban elmerülünk egymás ajkainak felfedezésében egyik kezem felcsúsztatom a vállaihoz, a másikat le a fenekére, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Annyira más, mint egy nő, teljesen más a testfelépítése és meglepő módon tetszik, hogy ilyen más. Hátrálni kezdek, de a csókot nem szakítom meg, húzom magammal őt is, a zuhanyzó falának dőlök, lábaimmal kis terpeszbe állok, hogy be tudjon lépni közéjük. Nem adok neki választási lehetőséget, csak akkor ha nagyon ellenkezik és nem akar hozzám simulni, de amíg ez nem történik meg nem engedem. Ajkairól áttérek az állkapcsára, majd le a nyakára, végig csókolom, ismerkedek vele, hisz annyira más, mégis olyan jó, soha sem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom csinálni, most pedig nem vagyok hajlandó leállni vele. Késztetést érzek, hogy kiszívjam a nyakát, de nem akarom… pontosabban nem tehetem, ezért inkább újra az ajkaira csapok le és csókolom tovább, egészen addig amíg nem érzek valami furcsát a gyomromban, próbálok nem foglalkozni vele, de muszáj. -Ne haragudj. - Eltolom magamtól Rivert és mellette kisietek a zuhanyzóból, hogy a wc- fölé hajolva kiadhassam magamból mindazt, amit a mai este folyamán megittam.
Azzal áltatom magam, hogy csak egy csók az egész, reggelre valószínűleg úgyis elfelejti, ha meg maradnának róla emlékképei, majd azt hazudom, hogy hallucinált. Ezzel sikerül elaltatni háborgó lelkiismeretemet néhány pillanatra. Úgyis ellök, mantrázom magamban, de csak azért, mert nekem már nincs erőm többet harcolni önmagam ellen, nincs elég erőm visszafogni, amit iránta érzek. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna azonban, hogy nem tol el, hanem még viszonozza is a csókot. A szívem kihagy egy ütemet, ahogy megérzem mozdulni a száját az enyémen, és ha volt is bármiféle indíttatásom az imént, hogy egyetlen csók után leálljak, az teljesen hamuvá ég. Érzem a karját a derekam körül, kettéágazó érintését, mire jólesőn belemorranok a csókba. Követem, kissé talán erőszakosan préselve neki a kabin falának, de már képtelen vagyok uralkodni magamon. Csókom hevesebbé válik, a tarkóján nyugvó kezem elindul lefelé, végig a nyakán, mellkasán. Térdemet a combjai közé fúrom, egész testemmel hozzásimulok és a derekánál fogva, a fenekébe markolva őt is jobban magamra húzom. Zihálva kapok levegő után, ahogy feltöri a csókot és a nyakamra tér. Pulzusom az egekben, lehunyt szemmel, halkan sóhajtva élvezem a ténykedését. Te jó ég, fogalmam sincs, mi történik velünk, de nem akarom, hogy leálljon, ezt a hévet érezheti a csókomból is. Fájó hirtelenséggel tol el magától, fel sem fogom, mi történik, már kint van a kabinból. Csak állok ott, túlpörgött szívvel, levegőért kapkodva, csóktól duzzadt ajkakkal, vizesen, és kezdek ráébredni, mi az ördög történt. Nem is azon kapok igazán sokkot, mennyire elvesztettem az önuralmam mellette, hanem azon, hogy Tate milyen készségesen belement. Ha nem jön rá a rosszullét, kizárt, hogy megálltam volna. Hallom, hogy szenved, de muszáj letámaszkodnom a csempére és kicsit összekaparni magam. Jókora fáziskéséssel követem, reflexből leakasztva Tate törölközőjét. Mellé térdelek a kőre és a hátára terítem a puha pamutot, gyengéden áttörölve a haját, a hátát. - Ne tartsd vissza. Mindjárt jobb lesz. - Tenyerem elidőzik kicsit a lapockái között, körkörösen cirógatom, mellette maradok, míg ki nem ürít mindent és tépek neki wc papírt is, hogy meg tudja törölni a száját. Orvosként meg sem kottyan az ilyesmi, plusz még mindig az előbbiek hatása alatt állok. - Ennyire rossz volt? - nevetnék, de rövid szusszanással el is hal. Most valahogy nem tudok viccelődni. Még mindig érzem a testemen az érintését, a csókját... Basszus, nem lesz ez így jó. Töltök neki vizet a fogmosós poharába és felsegítem a földről, ha végzett. - Gyere, öblögess! - Közben már azon töprengek, hova is tettük a lavórt, mert nem biztos, hogy ezzel letudta reggelig a rosszullétet és jó lenne, ha lenne készenlétben valami az ágya mellett.
Nem tudom hol kötünk ki, ha nem lesz rajtam úrrá a rosszul lét. Próbáltam legyőzni, túl lendülni rajta, stucc politikát alkalmazva, ha nem gondolok rá akkor nem is létezik, de a szervezetem ellen állt és kénytelen voltam eltolni magamtól Rivert. Az este legeslegrosszabb cselekedete volt ez, amit muszáj volt meglépnem. A padló hideg a lábaim alatt és az sem segít a helyzeten, hogy még mindig vizes vagyok, valamint, hogy az alsó nadrágom is teljesen átázott. Utóbbinak azért örülök, hogy még rajtam van, ha pucéran simulunk össze Rivvel elképzelhető, hogy nem a rosszul lét miatt tolom el magamtól, hanem mert anyaszült meztelenül öleltük egymást. Kíváncsi vagyok, hogy ha megtörtént volna mik lettek volna a reakcióim, egyszer talán ha újra leiszom magam és kipróbáljuk, bár lehet, hogy józanul is menne. Olyan, mintha sohasem akarna véget érni, majd egyszer elfogy az amit megittam, de a gyomrom továbbra is lökné ki magából a dolgokat. Elveszem a papírt és megtörlöm a számat, majd kérek még egyet, hogy a szemeimet is megtöröljem, nem tehetek róla, ilyenkor mindig elkezdek könnyezni és nem szeretném, hogy River ezt lássa. - Nagyon jó volt. - felelem, bár nem tudom, hogy hallja-e mert akkor sikerül kimondanom a választ nem túl hangosan, amikor a poharamba vizet tölt. A földről való felkelés annyira nem esik jól, elkezd velem forogni a szoba, de ha lassan mozdulok, akkor máris elviselhetőbb az egész. Elveszem a poharat és jó alaposan kiöblítem a számat, hogy még véletlenül se érezzem utána az alkohol ízét, majd újra töltöm a poharat, de a tartalmát már ivásra használom. Nem merek többet inni pár kortynál, mert már az elsőnél megint elkezd háborogni a gyomrom, de ezt még sikerül megfékezni. - Köszönöm!- nézek rá hálásan, és bocsánat kérően, hiszen elszúrtam mindent. - Még mindig hajlandó vagy velem aludni, vagy már undorodsz tőlem? - kérdezem meg kissé óvatosan, mert tudni szeretném, hogy most akkor mi a szösz is van igazából. Alváson kívül nem hiszem, hogy bármi másra is képes leszek, de jó lenne ha nem egyedül kéne aludni mennem. - Pucéran szoktam aludni, de majd felveszek egy másik gatyát. - a vizesben nem szívesen mennék aludni, el is indulok a falba támaszkodva a szobám felé, vagyis legalább arra amerre a szobámat sejtem.
Mintha azt mondta volna, nagyon jó volt, de szerintem csak félrehallottam, habár nem túl valószínű, hogy a rókázásra értette, így marad a csók. Mindegy, jobb, ha nem élem bele magam abba, részegen miket motyog az orra alatt. Ha emlékezni fog rá holnap is, mi történt, talán le kéne ülnünk megbeszélni... Nem miattam, hanem főként miatta, mert ezek szerint mégis csak nyitott olyan dolgok iránt, melyekre talán még nem is gondolt eddig. Az ilyesmit jobb átbeszélni, nehogy teljesen elfojtsa magában. Amíg iszik, leakasztom a fogasról a saját törölközőmet is és gyorsan megtörölközöm. Kicsit eláztattuk a fürdőt, de majd reggel rendet teszek, kiteregetem a vizes ruhákat, meg minden; most az az elsődleges, hogy őt ágyba dugjam, amíg nem tör rá ismét a hányinger. - Nincs mit. - visszamosolygok rá, egyszer még futólag átdörzsölve a hajam, aztán visszaakasztom a törölközőm a helyére. - Ne viccelj, óvodások nagyobb sugárban nyomatják, mint te. Láttam én már rosszabbat is. Ennél több kell, hogy megundorodjak tőled. - elveszem a hátáról a törölközőjét és azt is a helyére dobom, mielőtt még megindulnánk a háló felé. Nem tisztáztuk, melyikőnknél aludjunk, így automatikusan az övére gondolok. - Még szép hogy veszel fel másikat! Ne kísérts. - Az kéne még, hogy alsó nélkül...! Olyan lenne, mintha mellé fektetnénk be egy pucér csajt. Még belegondolni is rossz. - Tényleg nagyon készre ittad magad... - Sóhajtva odalépek mellé, mielőtt még a hűtőbe mászna be aludni és segítek neki eltámolyogni a megfelelő irányba, a szobájához. Az ágyig kísérem, leültetem rá, aztán önhatalmúlag a fiókos szekrényéhez lépek. Nem tudom, jó dolog-e, de tudom, hol tartja az alsóit, úgyhogy elő is veszek egy tisztát és odadobom neki. - Öltözz át, én is keresek magamnak egy száraz alsót. - Kifelé indulok, de a félfában még megtorpanok, visszanézve rá, és ha nincs ellenvetése vagy más kérése, akkor átlibbenek a saját szobámba és lecserélem a vizes alsót egy szárazra. Belebújok egy fehér trikóba is, én nem vagyok olyan merész, mint ő, hogy csak alsó legyen rajtam. Öltözés közben beugrik vége, hol van a lavór, szóval azzal együtt megyek vissza Tate szobájába. - Hova fekhetek? - Kellett nekem megkérdezni, most egész éjszaka azon fogok kattogni, hogy arra az oldalra fektet, ahol az egyéjszakás kalandjai szoktak aludni. Máris elmegy a kedvem attól, hogy bemásszak mellé, de nem akarom egyedülni hagyni egy ilyen este után, úgyhogy tartom magam az ígéretemhez és megteszem.
Megszáradtam, ami úgy vélem, hogy River műve, bár arra nem emlékszem pontosan, hogy mikor is tüntette el rólam a vízcseppek nagy részét, biztosan akkor, amikor a lelket is kiokádtam magamból. Valahogy muszáj lesz meghálálnom neki ezt az egészet. Magyarázatát hallva megnyugszom, tényleg, ő orvos, ennél sokkal undorítóbb dolgokat is látott már az életében, csak ezt elfelejtettem, néha kimegy a fejemből, hogy neki milyen menő foglalkozása van, nekem meg nincs, de ilyenkor gyorsan el is hessegetem ezeket a gondolatokat. Olyan természetesnek tűnik, hogy nálam alszunk, hiszen én mindig nálam alszok, már amikor itthon vagyok és… az igazat megvallva mehetnénk hozzá is, de félő, hogy ha reggel felébrednék fogalmam sem lenne, hogy hol is vagyok, ráadásul ha nem is lesz már mellettem amikor felkelek, akkor tuti megkeresném a ruháimat és kilopóznék a lakásból, hogy haza menjek. Utána meg kereshetném meg Rivert, mert a kulcsot persze bent hagytam. - Nem vagyok szellem, de megpróbálhatlak kísérteni. Húúú!- mondom és figyelem, hogy vajon megijedt-e tőlem, hisz a kísérteteknek ez a dolga, de nem igazán látszik rajta semmi sem. Nem meglepő módon nem találok be elsőre a szobámba, pedig szentül meg voltam arról győződve, hogy jobbra kell mennem, de miért? Lehet, hogy még mindig kísértet vagyok és át akartam menni a falakon, mert úgy rövidebb az út a szobámba. Ülök az ágyon, és ez alsónadrág landol az ölemben. Jó száraz, át kell vennem a mostanit, mert ez vizes és egyre hidegebbnek érzem. Nézek River után, mikor kimegy a szobámból, és tartok attól, hogy meggondolja magát és nem is fog vissza jönni, de azért reménykedek. Ha nem jön vissza akkor majd én megyek mellé aludni, hiszen megígérte, hogy a ma estét együtt töltjük. Letolom magamról a vizes alsót és felveszem a szárazat, máris sokkal komfortosabban érzem magam. Az ajtóra szegezem a tekintetem és elmosolyodok, amikor megjelenik ott. - Valahol van pizsamám, felvegyem azt? - kérdezem, hiszen rajta trikó is van, rajtam pedig csak egy boxer. A kérdését átgondolom, régen mindig én aludtam a jobb oldalon, Rosie a balon, de amikor elkezdtem csajokat haza hozni változott a helyem, mert nem akartam, hogy bárki is elfoglalja Rosie helyét, de úgy gondolom a mai este után megérdemli Riv, hogy oda feküdjön. - A tiéd a bal oldal- mondom és lefekszem a másik oldalra. Idegennek érzem ezt a helyet, mégis jó érzés újra itt lenni. - Tiszta, tegnap cseréltem le az ágyneműt. - A teljes ágyneműt, mert az előzővel egy kis baleset történt… egészen véletlenül szétkaszaboltam egy olló segítségével. Megvárom amíg River is lefekszik és mellé gördülök. - Fordulj nekem háttal, én vagyok a nagy kifli. - adom ki az utasítást, bár hogy szót is fog-e nekem fogadni az majd kiderül.
- Nagyon vicces, Graison - Tényleg az, mert hiába igyekszem kontrollálni az arcizmaimat, mégis elmosolyodom. Ebből persze még nehéz megállapítani, mennyire józanodott ki az ürítésnek köszönhetően, ugyanis alkohol nélkül is pontosan ennyire bolond, mint most. Ezért szerettem meg annyira. Részben. Nem sok minden változik, míg megjárom a szobámat és a fürdőt, ugyanúgy az ágyon ücsörög, amit elégedett biccentéssel könyvelek el. Látván, melyik oldal lesz az övé, leteszem mellé a lavórt, a szemem sarkából végigmérve azt a nem valami sok ruhát rajta. - Nem kell, hagyd csak. Aludj úgy, ahogy kényelmes. - Azért vettem csak fel egy trikót is, hogy ne érezze magát feszélyezve, ha esetleg kijózanodik. Részegen nem várom el tőle, hogy aggódjon amiatt, én mit érzek mellette, ezért az, hogy egy alsót felvett és egy felsőre is hajlandó lett volna értem, rendes tőle. Jól esik a figyelmessége. - Sok lány irigykedne most rám. - Meg is érdemlik, én is irigykedtem épp eleget, mikor hallgattam éjszaka a szobából kiszűrődő hangokat. Lehuppanok az ágy bal felére, kicsit megilletődöm, hiszen nem olyan sokszor feküdtem itt. Szokatlan és izgalmas, és Tate máris túl közel van. - Akkor jó. - végighúzom a tenyerem a lepedőn, tényleg tisztának tűnik, friss öblítőillatot áraszt. Veszek még pár mély levegőt, aztán rászánom magam és lefekszem az ágyra, bebújok a takaró alá. Negyven fokban is kell rám takaró, már gyerekként megtanultam, hogy ez tartja távol a démonokat és az ágy alatt lakó szörnyeket. Plusz ha évekig nem bújik hozzám senki éjszakánként, akkor minden "társaság" jól jön. Így hát kissé meglepve pillantok Tate-re, ahogy közelebb csusszan. - Én leszek a kicsi? - Nem ellenkezem, az oldalamra fordulok, háttal neki. A karomat a fejem alá gyűröm, azért imádkozom, hogy ha át is karolna, ne érezze, milyen gyorsan dobog a szívem a közelségétől. - Szólj, ha rosszul vagy. Itt vagyok melletted. Végig itt leszek. - motyogom úgy, hogy azért meghallja. Feszélyez, hogy nem látom és neki háttal vagyok, de valahogy könnyebbség is, nem kell a szemébe néznem, felelőtlenebbül járathatom a számat, hiszen úgysem látom a reakcióját. - Három év... - Eszembe jut valami, amire eddig nem is gondoltam. - Tudom, hogy ez egy végtelenül nehéz nap neked, de most jöttem rá, hogy pontosan ezen a napon ismertelek meg téged. Bár te nem emlékszel rá, ott voltam, amikor behoztak. Emlékszem, hogy magadnál voltál egy kicsit, bár a sokk miatt nem igazán fogtál fel semmit. Aztán elkezdtél felszökni a játszóházba... - Ezek szerint egyetlen nap két különböző évfordulót is jelenthet. Van ebben valami ironikus és szomorú is. - Bocs, nem járatom a számat. Aludj csak. - hátrasandítok rá a vállam felett, hogy lássam, ébren van-e még egyáltalán. Nem hibáztatnám, ha máris elnyomta volna az álom.
A kedvéért tényleg rendesen felöltöztem volna ha kéri, de nem tette. Majd ha meggondolja magát akkor majd szól, legalábbis remélem, hogy nem fog amiatt egész éjjel fent maradni mert zavarja, hogy rajtam csak egy egyszerű alsónadrág van, semmi más. - Amiről nem tudnak nem fáj nekik, de nem hiszem, hogy olyan sokan lennének. - tény, hogy rendszeresen vannak női vendégeim és csoda, hogy River emiatt még nem tette ki a szűrömet a lakásból, de nem hiszem, hogy irigy lenne rá bárki is. Velem együtt aludni nem valami nagy dolog, gondolom ugyan olyan, mint bárki mással. - Biztosan akad olyan is, aki most rám irigykedne. - fogalmam sincs arról, hogy hogyan is áll jelenleg a szerelmi vagy nemi élete. Nem szoktam látni senkit sem aki följárkálna hozzá, de az is lehet, hogy Ő megy mindig át, nekem meg azt mondja, hogy dolgozni megy pedig nem is. Majd talán most elszólja magát, ha meg nem akkor ha kijózanodok teljesen és még emlékezni fogok erre a gondolatmenetre akkor figyelni fogom. Lehet elég lenne feltörni a facebookját, de annyira aljas nem vagyok és amúgy is a művészethez értek, nem pedig a számítástechnikához. Elégedettnek tűnik, mikor mondom, hogy tiszta az ágynemű, ez némiképp örömmel tölt el. Megvárom amíg elhelyezkedik és betakarózik, akkor adom ki az utasítást, miszerint forduljon az oldalára. Ez az egyik kedvenc alvó pózom és örülök, hogy ma este nem csak a takarót ölelgethetem magamhoz, hanem tényleg lesz mellettem valaki. Mögé evickélek és egyik kezemet a fejem alá teszem a másikkal magamhoz ölelem Rivet, nem tudom mennyire fog ez neki tetszeni, vagy sem, de én mindenképpen így szeretnék vele aludni most, Rosie-val is mindig így aludtunk. - Jól vagyok. - a gyomrom üres és szeretném ha az is maradna egy jó darabig, majd holnap reggel talán eszek valamit, ha képes leszek felkelni az ágyból a fejfájás és a másnaposság ellenére. Becsukom a szemem és még fészkelődök egy kicsit, mikor River elkezd beszélni, majd nyugton maradok és csak hallgatom amit mondd nekem. – Nagyon szép nap volt az… Randizni mentünk, a klasszikus randi volt, mozi, utána egy vacsora valami j helyen, utána haza mentünk volna, hogy szeretkezzünk. A mozi után voltunk, de az étterembe már nem jutottunk el. Nem sok mindenre emlékszem, a filmre sem, mert végig Őt néztem, gyönyörű volt aznap este. A baleset is az én hibám volt. Nem tudtam róla levenni a szememet és mikor elindultunk a lámpánál talán nem néztem körbe. Meg akartam kérni a kezét… a gyűrű még mindig az étteremben lehet, ha el nem adták azóta. - Nagyon örülök annak, hogy most River háttal van nekem. Szerintem még sohasem meséltem el senkinek sem azt, hogy miért is voltunk ott. Próbálok a gyerekekre gondolni, akiket akkor megismertem a kórházban. Ők jelentették nekem az egyetlen vigaszt, segítettek elterelni a figyelmemet. - Tudod van olyan gyerek akivel még most is tartok a kapcsolatot. Van akinek a szülei olvassák a levelezésünket, legalábbis az elején olvasták, de rájöttek, hogy lélekben az ő szintjükön állok ezért megbíznak bennem.
Azt hittem, helyeselni fog majd az irigykedő lányokat illetően, így a reakcióján elgondolkodom kissé. Lehet, hogy túlreagálom a nőügyeit? Mondjuk addig jó, amíg tényleg nem fut be senki komolyabb az életébe. Nem, ez így nem pontosan igaz, mert szeretném, ha végre megkomolyodna, felhagyna az egyéjszakás kalandokkal és találna maga mellé valakit, aki hosszabb időre is boldoggá tudja tenni, de... Túl nagy önzőség azt remélni, hogy talán én lehetek az? - Tényleg? Szólj, ha megtaláltad. - Nem hiszem, hogy bárki is irigykedne rá, amiért velem alhat. Bár a kórházban kapok néha egy-egy ajánlatot, de egy ideje felhagytam már a randizgatással. Valahogy senki sem hoz lázba, mivel egyikük sem közelíti meg Tate szintjét. Felpörög a szívverésem a közelségétől, ólomsúlyúnak érzem a karját a derekam körül, mégis jólesik, elmondhatatlanul jól, attól félek, a végén még ő is megsejti, mennyire. Márpedig nem tarthatom vissza egész éjjel a lélegzetem. Összefacsarodik a szívem a történet hallatán. Még sosem mesélte el, pontosan hogyan nézett ki a baleset napja, részleteket ismertem csak, melyek most állnak össze egy egésszé. Nem áltatom magam, tudom jól, Rosie mennyit jelentett Tate számára és hogy az összes nő csak árnyéka lehet neki. Ha valahogy vissza lehetne csinálni azt a balesetet, bármit megtennék érte, még akkor is, ha sosem ismertem Rosie-t. - Nem a te hibád volt... Ne is gondolj ilyesmire. Nagyon szeretted, sosem tudtál volna ártani neki. - Nem hiszem, hogy szavakkal el tudnám most őt érni, vagy hogy enyhíteni tudnék a fájdalmán, de képtelen vagyok csak csendben hallgatni. Némi tétovázás után megfogom a hasamnál lógó kezét, az ujjai közé akasztva az enyéimet, és biztatón megszorítom. - A gyerekek szeretnek téged. Érzik, hogy jó ember vagy és azt is, hogy jól bánsz velük. Ahogy én látom, tökéletesen beszéled a nyelvüket és az ilyesmit mindig értékelik. - Ez fogott meg benne először, az az odaadás, amivel a kicsikkel bánt. Kölcsönösen szükségük volt egymásra és ez egy eltörhetetlen bizalmi kapcsot hozott létre köztük, amit nekem általában sokkal nehezebb kiépítenem velük és sokkal tovább is tart, míg sikerül elnyernem a bizalmukat. - Tudom, hogy úgy érzed, a fájdalom sosem fog elmúlni, de... Idővel enyhül majd annyira, hogy teljes életet tudj mellette élni. Ahhoz viszont meg kéne engedned magadnak, hogy boldog legyél. Nem egyéjszakás kalandok, hanem valami... Normálisabb mellett. - A hátamra fordulok, bár amilyen közel van hozzám, fészkelődnöm kell egy kicsit, hogy ránézhessek. Még mindig fogom a kezét, a hasamon kulcsolom össze az enyémmel. - Plusz már eléggé unom a reggeli barátnőidet. Állandóan teljes kiőrlésű vackokat akarnak reggelizni, meg kókusztejet kérnek a kávéba. - teszem még hozzá a szemem forgatva, hátha ezzel mosolyt csalhatok az arcodra. Legalább egy egészen kicsit.
Most mondjam el neki az igazságot? Hogy tudok olyat aki szívesen feküdne itt mellette és ölelné magához őt? Nem kellene de el fogom mondani, hisz ezek szerint szinte egyáltalán nincsen önbizalma. - A két házzal arrébb lakó srácnak bejössz. - mondom ki végül. - Egyszer elkérte tőlem a telefonszámodat, de én nem adtam meg neki az igazit. Annak a gagyi kínai étteremnek a számát kapta meg, amit ki nem állhatok. Azóta nm köszön nekem az utcán, de nem jöhettél vele össze, mert folyton énekel az utcán hamisan, ha idehozol egy ilyet kénytelen lettem volna lekötözni és beragasztani a száját. - bár az igazán vicces lett volna, de nem tehetek meg ilyesmit senkivel sem, még a végén bíróságra menne és eltiltanánk a gyerekektől a kórházban, mert pszichopata vagyok meg kiszámíthatatlan. Nem tudom, hogy tudja-e egyáltalán, hogy kiről van szó, illetve, hogy tetszik-e neki, de remélem, hogy nem lesz rám nagyon mérges emiatt. - Nem vettem észre a kamiont, az én hibám volt. Fáj arról a napról beszélni, mégis valahogy egészen könnyen jönnek a szavak a számra és ahogy mondom őket, mintha az ólom súly ami eddig a szívemet nyomta már kevésbé lenne nehéz, sőt egész elviselhető súlyúvá vált. Pszichológust ajánlottak a kórházban a történtek feldolgozására, de vele sem tudtam beszélni, neki sem mondtam semmit sem, pont úgy, ahogy másnak sem, most mégis kikívánkoztak belőlem a szavak. Megfogja a kezem és meg is szorítja, én is ugyan ezt teszem és nem engedem el, nagyon jó érzés kapaszkodni belé. - Érted is odáig vannak a gyerekek, amikor csak belépsz közéjük minden szem rád tapad, mintha valami szuperhős lennél vagy legalább egy bohóc nagy vörös parókával és krumpli orral.- Van olyan doki akit annyira nem szeretnek, de River az egyik kedvencük. Egyszer egy kislánytól megkérdeztem miért szereti Riv-et, azt a választ adta, hogy mert jól néz ki és sohasem hidegek a kezei. Végül is mind a kettő fontos szempont egy orvosnál. Fészkelődik, míg hanyatt nem fekszik és rám nem tud nézni. Rászólnék, hogy forduljon vissza, de nem teszem, hiszen még nem alszunk, még nem tudtam befogni azt a lepcses számat. A kezemet nem húzom el, ott hagyom az övével össze kulcsolva és furcsa, hogy ez egy cseppet sem zavar. - De nincs egy normálisabb sem, épp ezt írtam Rosienak is, hogy mind üres fejű és buta, olyan mellett pedig senki sem lesz boldog, vagy ha mégis akkor a pasasra is ugyan ezek a jelzők érvényesek. - felelem, majd folytatom - Lehet regisztrálnom kéne valami társkeresőoldalra. - Az igazán furcsa lenne, de egy próbát talán megér ez is, hiszen mindenkinek van olyan ismerőse aki ismer olyat akinek ez már bejött. Szavaira elmosolyodok. - Valahogyan meg kell őrizniük az alakjukat, nem ehetnek palacsintát vagy csokis golyót reggelire. - Én már nem igazán szoktam a lányokkal reggel foglalkozni, általában csak elküldöm őket, de hogy előtte mit művelnek kint a konyhában azt nem tudhatom. Felkönyökölök a szabad kezemre és úgy nézek le rá. A világítás egész gyér, hiszen csak egy messzi utcai láma fénye szűrődik be az ablakon, a függönyön keresztül, de a vonásait így is látom, már hozzá szokott annyira a szemem ehhez a fényhez. - Te… én… mi tényleg…? - próbálkozom feltenni a kérdést, de bizonytalan vagyok abban, hogy jól emlékszem-e pedig alig pár perce történt a dolog. Nézem őt egy rövid ideig, majd végül nem teszek fel kérdést, csak cselekszem. Fölé hajolok, és számat hozzá érintem az övéhez, röviden, már-már teljesen szűzies csókot lehelek az ajkaira. - Tényleg…- nyer megerősítést előbbi kezdetleges kérdésem. Vissza fekszem az ágyra és úgy döntök, hogy nem kéne ezzel tovább kísérletezni, mert nem tudom mi lehetne a vége, arra pedig még nem állok készen, se józanul se részegen. - Jó éjt River.
Meglepve hallgatom Tate történetét a szomszéd srácról. Gyanús, hogy csak részegen találta ki, de olyan részletesen mesél róla és annyira rávall ez az egész, hogy kénytelen vagyok hinni neki. Az első gondolatom nem az ismeretlen srác (bár azt hiszem, sejtem, ki lehet, váltottam már vele pár szót és a melegradarom mindig berezgett olyankor), hanem az, hogy vajon miért nem tudná elviselni, ha felhoznám? Ő mindig más lányokkal terheli az idegrendszerem, tényleg ennyire kiakadna, ha egyszer én is felhoznék valakit? - Öhm... Köszönöm, asszem'. Mármint, nem igazán van időm randizgatni és nem is szeretném, ha random srácok hívogatnának. - Féligazság, mert időm tényleg nincs sok, de ha akarnám, be tudnám zsúfolni az életembe a párkapcsolatot. Csak épp nem akarom. Mással nem. Ha jobban belegondolok, rendes volt tőle, hogy nem adta ki csak úgy a számom. - Nem okolhatod magad örökké. Rosie sem akarná ezt. - Bár nem ismertem, ebben teljesen biztos vagyok. Nincs olyan ember, aki ne azt kívánná a szerelmének, hogy boldog legyen. - Szuperhős is vagyok! - elvigyorodom, de azért jól esnek a szavai. Nem tudnám ekkora beleéléssel végezni ezt a munkát, ha nem kapnék időnként pozitív visszajelzést. Elég kemény egy-egy műszak, nagy rajtunk a nyomás, a felelősség, és egy gyermeket elveszíteni a legfájdalmasabb dolog a világon, mégsem cserélném le soha ezt a pályát semmi másra. - Nem minden lány ilyen. Vannak normálisabbak is... - motyogom, a féltékenységtől elszorul a torkom. Nem akarom, hogy megváltozzon a véleménye a lányokról, nem akarom, hogy találjon magának valakit, aki aranyos, édes, gondoskodó, csinos és törékeny... Egyszerűen nem akarom. - Nem sokat tudok a társkeresőkről, de ha ezt szeretnéd... - Biztatnom kéne, támogatnom, mégsem megy. Amilyen jól néz ki, lányok tucatjai cuppannának rá, és akkor megint ugyanott tartanánk, mint eddig: újabb és újabb randik, újabb és újabb sztorik, melyek vagy egyéjszakás kalandba torkollnak, vagy nem. Meddig bírnám ki? - Akkor egyenek levegőt... - mormogom, remélvén, nem hallja meg. Nem szoktam ennyire nyíltan undok és elítélő lenni másokkal. Ahogy fölém hajol, érdeklődve felpillantok rá. Haja árnyékba vonja az arcát, már ettől gyorsabban kezd verni a szívem, főleg a kérdése hallatán. Mire céloz? A csókra? Mielőtt azonban rákérdezhetnék, lehajol. Puha ajkát az enyémen érzem, csókja olyan ártatlan és óvatos, mint a pillangó szárnyának a rezdülése. Amint megválaszolta a maga kérdését, elhúzódik és ott hagy, engem viszont az ágyhoz szegez a sokk, a rengeteg, bennem kavargó érzelem és hevesen kalapáló szívem. Ez nem fair. Tényleg azt hiszi, képes leszek uralkodni magamon, ha csak úgy megcsókol? Tényleg ennyire rendesnek és tisztességesnek tart? Nem szólok semmit, teljesen megkukulva az oldalamra fordulok, hogy ismét mögém tudjon kiflizni. Éberen bámulom a szemközti falat. A vágy, hogy megcsókoljam, megérintsem, magam alá gyűrjem túl erős, és nem hogy nem csitul, hanem percről percre erősebbé válik. Fogalmam sincs, mióta fekszünk egymás mellett, talán néhány perce, talán még annyi sem, amikor felülök és eltépem magam tőle. - Ne haragudj... Én nem... Ez nem fog menni. Nem csókolhatsz meg csak úgy, főleg ilyenkor... - Felhúzott térddel húzódom odébb az ágyon. Nincs szívem magára hagyni, viszont fogalmam sincs, hogyan uralkodhatnék magamon, ha ennyire közel van. - Nem tudok tisztán gondolkodni melletted. Egyre csak azon gondolkodom, milyen lenne... El kéne... Nem akarom, hogy én... Hogy te így... - magyarázkodásom fáradt sóhajba fullad, két ujjamal az orrnyergem kezdem el masszírozni, térdemre könyökölve. - Nem akarlak kihasználni. - Nem merek oldalra nézni, nem akarom látni Tate reakcióját, az esetleges undort vagy csalódottságot, és azt sem akarom, hogy ő lássa, mekkora hatással van rám és mennyire az önuralmam végét járom.
Nem szeretnék Rosieről beszélni tovább, még túlságosan is fáj, és bárhogy próbáltam eddig könnyebbé tenni az emlékezést kudarcba fulladtam. Azt érdemelné, hogy egész nap rá gondoljak, de ezt ő sem akarná és nekem sem tenne jót, tovább kell lépnem, mostmár tényleg és tudom, nagyon nehéz lenne, de muszáj lesz valamit kitalálnom. Hallom a hangján ahogy mosolyog és ennek örülök, hiszen végre jókedvű, amit én értem el nála. - Születésnapodra kapsz majd egy köpenyt meg egy egyedi jelmezt, és valami menő maszkot is csinálok majd, de meg kell ígérned, hogy akkor veszed fel először amikor én is bent vagyok a kórházban. - lila lesz a ruhája a köpeny fekete a maszk meg egészen egyedi lesz, még nem tudom pontosan milyen, lehet egyik órámon terveztetek a diákokkal szuperhős jelmezeket hátha az egyik annyira megtetszik, hogy megcsináltatom Rivernek. - Hát ha tényleg vannak akkor engem eddig elkerültek valamiért. Lehet, nem tetszem nekik. - vagy egészen egyszerűen az az indok, amiért nem találok ilyet, hogy nem ugyan azokra a helyekre járunk. Tényleg meg kellene próbálnom valami mást ha komolyan gondolom ezt a továbblépéses dolgot. Nem siránkozatok örökké, valamit tényleg alakítani kellene az életemen. A dolgok megváltoznak a fejemben, emlékszem valamire, ami talán megtörtént, talán nem, de le kell tesztelnem, mert így esélyes, hogy holnapig megmarad az emlékezetemben. Ha csak képzeltem akkor majd a kísérletem kellős közepén ellök magától, közli, hogy idióta vagyok és alszunk nyugodtan, vagy átmegy a saját szobájába. Kérdéseimre egészen hamar megkapom a választ, ajkai ugyan olyan puhák, mint amilyenek a fürdőszobában voltak, csak most nem vizesek. Úgy is tetszett, de így is nagyon tetszik a hosszabb csók gondolata, ezért inkább lefekszem mellé aludni. Amint újra az oldalára fordul, hozzá simulok és átölelem, magamba szívom az illatát és légzésem egyre rendezettebbé válik, ahogy húz le az álom, de nem érek el odáig, hogy tényleg elaludjak, mert úgy pattan fel mellőlem, hogy egy pillanatra azt hiszem földrengés van, vagy egy csapat terrorista támadt ránk, esetleg az anyám jött meg és kezdete el fakanállal csapkodni az ágyat, de nem. Magamhoz térek és én is felülök, megdörzsölöm a szemeim, bár nem látok ettől jobban. - Főleg ilyenkor? Ezt hogy érted? - pislogok rá bután, mert nem értem miért probléma ez, hisz a fürdőszobában egészen biztos, hogy nem én kezdtem, ilyet sohasem mertem volna megtenni. Ahogy tovább beszél kezdenek körvonalazódni a dolgok és egy cseppet sem tetszik az amilyen következtetésre jutok. Ez nem igaz, mert nem tetszik, hanem megijedek tőle, hisz mi lesz ezután? azt se tudom pontosan mit akar, pedig az most jól jönne. - Szeretnéd, hogy a kanapén aludjak? - Talán tud gondolkodni ha én nem vagyok itt, hisz az előbb a közelséget említette, hogy az zavarja, de kétlem, hogy azzal megoldódna minden, hogy egy szobával arrébb költözök. - Milyen lenne… mi? - szükségem van arra, hogy pontosan kimondja mit akar tőlem, mert a sötétben tapogatózni nem akarok. Ha még csókolózni szeretne az nem volt rossz, el tudnám képzelni azt, hogy folytatjuk,de elég lenne neki ennyi? Vagy még többet szeretne? Közelebb húzódok hozzá egy kicsit és végigsimítok az egyik karján. - Miért használnál ki? Még érzem az alkoholt magamban, de már nem az dönt helyettem. Nem tudsz kihasználni, már én irányítok, illetve szeretném ha te irányítanál. - nem tudom mennyire értelmes az amit mondok, vagy hogy egyáltalán meghallja-e azt amit ezzel az egésszel mondani akarok, de ez hamarosan ki fog derülni.
Kezdőlap
