Wrong way...again

A ma estének úgy kellett volna kinéznie, hogy néhány rosszaságokra vevőbb fakabát kollégával elmentünk volna inni, táncolni és barátságukért cserébe, szereztem nekik olcsóbb, de jó minőségű anyagot is. Tudom, hogy le kell állnom, és le is álltam. Én is csak a Sweet Dreamst használom, de a faszom se gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz legalább haverokat találni a rendőrségen. Mi ez, óvoda? Mondjuk lehet, közre játszik, hogy anno a rácsok másik feléről nyúltam át értük és cibáltam meg őket...
A gond az, hogy a memóriám, mint egy aranyhalé. Mire eljött az este és megértettem Juliannel is, hogy csak iszunk egyet, aztán megyek, már csak az maradt meg bennem, hogy valami House nevezetű helyre kell mennem. Meg nagyjából a cím. Adott volt a dolog, hogy elbaszom, de nem akartam őket felhívni, hogy még ennyit sem tudok megjegyezni, meg ideges is voltam, nehogy Juliannek szemet szúrjon, hogy megint anyag van nálam, ezért elindultam a nagyjából besaccolt címre. Az majd csak másnap fog kiderülni, hogy öt épülettel odébb volt a Royal House Club. Se baj.
Már belépésemkor megtorpantam kicsit. Az hely ismerős volt, bár nyilván gyakrabban fordulok meg a vikingeknél, lévén, hogy egykori imádnivaló munkatársként kedvezményesen, olykor pedig ingyen töltik a poharam. Viszont annyira azért tiszteletben is tartom azt a helyet, hogy ezzel nem hencegek az új kollégák előtt, mert nem érnek ők fel ahhoz a helyhez. De pia itt is van, és bár távolról sem tűnik éjszakai klubnak, nem kizárt, hogy ezt is én értettem félre. Körbe is pillantok a helyiségben, amennyire lehet, de így elsőre egyiket sem látom. Jó, akkor majd jönnek, gondolom.
Ruházatilag legalább nem tűntem ki, ez is valami. Ledobtam magam egy sarokban lévő üres helyre, és onnan szemléltem az emberkéket. Volt egy apró vészmadár megérzésem, hogy talán rossz helyre jöttem, de azon nyomban elszállt, mikor az ismerős arcok keresgélése közben rám kacsintott egy gyanúsan alul - de legalább szépen - öltözött, szingli csaj. Mert, hogy nem lehetett több 25-nél. Mosolygósan, szemeim forgatva kerültem a szemezgetést vele. Férjnél is vagyok, meg a nők amúgy sem az eseteim igazán. Szép, szép, de csak, mint egy drága, csinos váza, ami úgyis csak a sarokban porosodik. Egy idő után viszont kezdtem azt érezni, hogy felültettek, ami nem kis csalódást vont maga után. Seggfej vagyok, jó, és sokat genyózok, de ki nem? Fel is kelek, hogy legalább egy ital után hagyjam legalább magam mögött a bárt és szomorúan haza kullogjak Julianhez, mikor a hitemmel ellentétben le nem rázott lány - és nem egyébként barátnője - odaléptek. Magasabb voltam, erősebb is, és hát... kurvára idősebb is... De mintha csak érezték volna a farzsebembe rejtegetett cuccot, vagy bízva benne, hogy így meghívom őket, úgy tűnt, itt egyik fölényemmel sem érek el sikert. Aztán a pultnál helyet foglalva beszélgetésbe kezdtünk. Persze meghívtam őket, de nem szándékoztam Sugar Daddyt játszani. Viszont nagy meglepetésemre sokkal értelmesebbek voltak, mint azt elsőre gondoltam. Egyetemre jártak, dolgoztak és most épp örültek a szabadidejüknek. Eve jutott eszembe róluk. Ő is sokat kínlódott, mire célba jutott, de legalább sikerült neki. S mivel, hogy neki köszönhetően - és mert amúgy is elég könnyen témázgatok mindenről - hamar "összebarátkoztunk". Mire észbekaptam volna - mert ugye az nem erősségem - már a sokadik pohárnál tartottunk és el is felejtettem, hogy nekem most igazából teli kéne sírnom a párnám, meg a párom ölét, hogy felültettek. A zene ugyan annyira nem ütötte meg kezdeményezést, hogy nekiálljunk ott táncolni, meg úgy alapvetően a hely sem, ez engem sosem állított meg és úgy tűnt őket sem. Jobbára csak rötyögtünk és próbáltunk nem egymás lábára lépni, de épp eléggé hangosan tettük mindezt, hogy sokan egy idő után rossz szemmel nézzenek ránk. Éreztem én, hogy míg az egyikkel néptáncolok, a másik kihúzza a kis tasakot a farzsebemből, de nem szóltam. Mintha nem is tudnék róla. Így az én lelkiismeretem és a zsebem is tiszta marad, mintha soha ott sem lett volna. Ők meg kicsit jól érzik maguk a sok vizsga és túlóra közt. Nem sajnálom tőlük. Már nem...
Ha így nem kerültünk a dolgozók keresztüzébe, akkor én a lányok távozása után tettem róla, hogy legalább engem észrevegyenek.
- Hé, cica! Csapass még egy kis whiskyt, gyerünk! - intettem oda, enyhén kipirulva, széles mosollyal, bevetve minden spicces bájom. De azért így is összevonom szemöldököm, mert megismerem. Vagy is hát... tudom, hogy láttam már, beszéltünk. Vannak pofik, személyek, akik valamiért nagyon megmaradnak a lyukas agyamban. Ő pedig ilyen volt.
- De jó újra látni! Te állandóan dolgozol? Itt laksz, vagy mi a kóc? - pillogok rá, bízva benne, hogy magától odajön, mert ha nem, hát... sosem voltam egy szégyenlős fickó, és ha kell, akkor felkelek és akár a pult mögé és besétálok. Julian tudja a legjobban, hogyha én akarok valamit, azt meg is kapom. Ez akkor is így van, ha én azt akarom, hogy valaki akarjon is tőlem valamit. Erről Liam is beszélhetne...
- Meghívlak téged is, csüccs... - mosolygom megpaskolva a helyet magam mellett. Ugyan közben valaki megpróbálja befoglalni a helyet, de tekintetem le se véve a kis munkamániásról, mosolyommal egyetemben, lökök egyet a pasas mellkasán, aki vissza is tántorodik, majd kissé kelletlenül igazgatva nyakkendőjén tovább is áll.

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: Woodhaven House

Wrong way...again

Ráncos homlokkal és felvont szemöldökkel fogadom viszont válaszát, ami végett lesandítok üres poharamba, gondolván, hogy akkor ez most bizony üres marad. Rossz voltál Roman, rossz, rossz...
Szerencsére egyikünk sem akad fenn nagyon a dolgon, s bár a pohárkám tartalma nem nő, legalább megismerem a pofiját, mégha túl gyakran nem is botlottunk egymásba. Azért az olyan csajokat, mint ő, nem nehéz megjegyezni. Nem, még így részegen sem. Még másnap is tudni fogom ki ő.
- Komolyan? - rökönyödök meg félszegen, na nem amiatt, hogy van kapcsolat a jólét, a pénz és a munka közt, hanem, hogy tényleg aludt már a munkahelyén. Én távol laktam a bártól, de azt hiszem olyan még nem volt, hogy ott is aludjak. Hogy is tehetném ennyi kölyökkel a nyakamon. - Te nem viccelsz... - állapítom meg, ahogy megbizonyosodom szavaiból, hogy még csak nem is poén. Megvakarom orrcimpám, de azért alkoholtól nyekergő fogaskerekeim, azért megmozdulnak annyira, hogy egy kis fázis késéssel, de olyasmin kezdjek el agyalni, ami minden bizonnyal tévedés. - Most azért mondtad el, hogy merre felé laksz, meeert azt akarod, hogy felmenjek hozzá? - teszem fel a kérdést, noha ahhoz már túl sokat ittam, hogy meglássam az összefüggést az előző téma és e között a dolog között.
- Ó, én nagyon szívesen! Ezen ne múljon! - legyintek kezemmel, és fejem is finoman oldalra biccentem, vállaim apró rántásával együtt. - Ha nagy ágyad van, és nincs se gyereked, se kutyád, se macskád, gond egy szál se. - mosolygom bajszom alatt. Persze szeretem Jujut, és nem is a szexre gondoltam itt kérem szépen, hanem egy nyugodt és csendes, ténylegesen pihentető kibaszott nagy alvásra. Mint mondjuk Liamnél. Mondjuk ott szex is volt... Meg talán valami félhulla is a fürdőben, ha jól emlékszem... hmmm... naaa mindegy.
Gondoltam, ha már itt kínlódik, legalább legyen pár jó perce, meghívtam a saját italaikból, de csak elutasított. - Őőőő... hát persze, hogy! Deee én viszont az vagyok. - figyelmeztetem mosolygósan, kicsit piásan, de még mutatóujjam is megemelem. - És a vendégnek mindig igaza van, és azt kell tenni, ami neki jó. Nekem pedig most épp az esne jól, ha teli poharakkal lecsüccsennénk és meginnánk valamit... Pff, ne már... nincs szüneted??? - húzom el a szám, de utána azért bevetem mackó, boci szemeim. - Rendőr vagyok, szóval van gumibotom, hogy befenyítsem a főnököd. - jelzem, majd kaján vigyorral képemen elkacsintok felé. - Vagy téged... - kuncogom el magam. És a jókedvem még addig is kitart, amíg látom, hogy előkerül még egy pohár, és még ki is tölt magának valamit, aminél először vodkára tippelek, bááár a buborékok valami szénsavasra utalnak. Ráadásul előttem landol a pohár. Ez... ásványvíz??? Miért érzem úgy, hogy teljesen le vagyok ejtve... Még egy jégkockát vagy citromot se kapok bele... brüh-hüh... A pöttöm kislány miatt lesz oda az önbizalmam és a vonzalmam... Össze is szorítom ajkaim egy picit, ahogy némán próbálom be ismerni magam, hogy már nem vagyok 20 éves, ráadásul minden bizonnyal azért is oda a gyakorlatom, mert mostanság csak fiúknak csapom a szelet... Akarom mondani férfiaknak! De azért jófiú módjára elkezdem kortyolgatni. Legalább hideg...
- Pedig már azt hittem próbálsz levenni a lábamról valami puccos lötyivel... De tuti megjegyeztem volna, hogy pöppet túl vizezitek... - mosolyodom el, mert nincs baj a vízzel, és emiatt aztán tuti nem vész kárba a barátságunk. Julian is mindig az ásványvízzel jön, ha picit túlzásba esem. Én is kínálgatnám őt, de ő tudja hol a határ. Ha meg nem... kihasználom a lehetőséget.
Onnantól viszont, hogy láthatóan csak megszán egy kis férfi itókával, jobbára a kimérési technikáját figyelem. Nem vagyok egy Frank Gallagher, de azért én is szeretem a mennyiségre is jó italokat.
- Óó, basszus... - kapok hátra a farzsebemhez, ahogy ráeszmélek figyelmeztetésére, bár egyből le is esik, hogy már akkor is mindegy volt. Legyintek is rá aztán. - Annyi baj legyen... Kamu por volt. Csak hashajtó. Maximum tanulnak belőle... - forgatom szemeim a poénra. Mert amúgy nem, nem volt kamu, ráadásul drága volt, bassza meg. De ahhoz most túl zsibbadt vagyok, hogy loholjak utánuk, plusz, zsaruként nagyobb pofára esés volna, ha kiderülne, hogy az enyém.
- Mikor végzel? Elmehetnénk sétálni... - pillantok fel rá. Hogy honnan jött? Nem tudom... cigizni is cigiznék, és szabadidejében csak nem mond nemet a marhaságokra. Ne mááár... oké, pénz, munka, de azért... élni is kell, különben mi értelme az egésznek.

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: Woodhaven House

Wrong way...again

Viccesre vett - általam legalábbis - rám mutogatására és vádolására kaján vigyor kúszik arcomra. Kikérném magamnak, de mi tagadás, olykor nagyobb csend volt zárás után a bárban, mint odahaza a sok gyerkőc mellett. Ráadásul komoly piás voltam, és igen, megesett, hogy fülem botját se mozdítottam utána, hogy haza jussak, hanem szunyáltam egyet a pihenőben, ami mostmár a vendégek társalgója. Puccos kis hely lett, szívesen is járok oda vissza, nem csak az ingyen pia miatt, de általában egyedül. Akárkit nem néznek jó szemmel a berserkerek és ami azt illeti Julian óta, minden öltönyös belépőre szúrós tekintettel néznek fel.
- Ouh! - lepődök meg a kislány szokatlan kijelentésén, noha ebből egyből leesik, hogy ő sem a talpig egyenes identitású emberkék sorát bővíti. Mert, hogy én sem, s bár nincs ellenemre olykor egy nedves lyuk, azért jobbára a férfiak képesek lázba hozni. Mit mondhatnék... domináns alkat vagyok.
Legyintek a lehetetlennek tűnő feladatra, hisz jó magam sem vagyok egy példás apa, vagy férj vagy akármi, mégis boldogulok, pedig tulajdonképp lófaszt nem csinálok otthon.
- Ugyan... Nehéznek tűnik, de egyszerűen csak az a titka, hogy nem kell túl lihegni. Az első gyerekem én is fejre ejtettem a sok aggodalmaskodás közepette. Ma már 5-en vannak és még a legkisebbik is ellátja magát pedig... hát fogalmam sincs hányadikas, de tuti, hogy általánosba jár... - vázolom fel mennyire egyszerű a nagycsaládos élet. Legalábbis most, mert anno, úgy, hogy a kedves nejem minden szülés után depresszió helyett hónapokra eltűnt, majdnem én is felakasztottam magam, de mivel se ő nem tanult belőle, se én, eljutottunk öt kölyökig és már nincs gond. A kislány valós ajánlatát hallva, azért némi túlzó reakcióval, mellkasomra teszem egyik kezem meghatottságomban.
- Ahw, de kis tünci mókus vagy! Csodálom, hogy még nem éltek vissza a nagylelkűségeddel, de vigyázz, mert én lehet szavadon foglak. - illegetem mutató ujjam figyelmeztetésül, persze mosolyogva. - És ha csak félrekefélni járnék oda valakivel? Ha halkak leszünk, akkor is mehetek? - mondjuk sosem vagyunk halkak, sőt, kifejezetten arra hajtok minél hangosabb legyen a dugópartnerem. Alie sem szokta visszafogni magát, néha hangosabb, mint egy fizetős prosti, de mindig el is mondom neki, hogy jó kis pornószínész lenne belőle. Meg van hozzá az alkata és stílusa, plusz láthatóan imádja, ha tömik. - Szemet hunynék a reggeli zajok miatt is... - kacsintok még alkudozva, de persze viccelek. Mármint most... aztán lehet egy nap tényleg élnék a lehetőséggel. Azért úgy elég necces a kufirc, ha életem szerelme is ott dolgozik, ahol a szeretőmet toszogatom a férfi mosdóban. Ah, de minden pénzt megér, amikor vágja az arcokat Alie baba, miközben új funkciót tölt be a zárható illemhely a számunkra.
Felháborodásán mosolyogva szökik fel kíváncsian szemöldököm, de nevetése nyomán én is elkacagom magam. Ragályos, mert szimpatikus csajszi és aranyos mikor nevet. Pláne mikor meg is toldja komoly indokokkal az amúgy komolytalan témát, amire most is némi elismeréssel bólogatok nagyokat. Most is kicsit okosabb lettem.
- Hát ezt jó tudni bassza meg... Én meg még kezet is csókoltam az előző munkahelyemen... - poénkodtam és ennek fényében el is vigyorodom. Viszont elég kényelmetlen úgy beszélni a kisasszonyhoz, hogy ő közben dolgozik és nem iszik velem önfeledten. Ilyenkor jövök csak rá, mit érezhettek akkor, mikor én töltöttem a vendégnek a piát, és ő akarta kiönteni nekem a lelkét, mialatt sorban állt, mert nem ő volt az egyetlen, plusz ugye a munka is. Aztán lehet pont leszarták, csak én vagyok ilyen...
- Jó, jóó... Jó lesz. - felelem bólogatva a bubis vizet kortyolgatva, ami mellé azért remélem kapok valami finomabbat is.
- Hmm, szóval kemény legény. Az se baj, van sokkoló pisztolyom is. - vonok vállat tovább görgetve a poént, és úgyis somolygok fel rá, majd erről a témáról egyből eszembe is jut egy a még akadémián történt dolog. - Ó, egyébként te tudtad, hogy full komoly kiképzési módszer, hogy beléd lövik azt a szart? Öcsém, én azt hittem azokat csak poénból csinálják és töltik fel a netre, de nem. Nem mintha előtte én már ne kóstoltam volna bele a rossz végről, de azért nem volt jó érzés, mikor pocin lőttek egy röpke pillanatra egy kisült pikachuvá váltam... - csóváltam fejem az emlékre, amit bár pontosan nem tudnék visszaidézni, de azt tudom, hogy baszottul megéreztem. Na meg, hogy alig vártam, hogy Horatiot is seggbe lőhessem egy ilyennel, de közölték, hogy az nem fog megtörténni. No persze a lókukinak is van vége, így egy ponton már gyermeteg módon követelni kezdem a whiskym, amire valszeg holnap úgy sem fogok emlékezni, dehát éljünk a mának, nem? Közben azért meglep újabb és nem kevésbé kecsegtető ajánlata, amire már csak amiatt is nagyot nézek, mert nem gondoltam volna, hogy itt ilyet is lehet.
- Na ne csessz, te ilyen kis bár boszi vagy? Ez tetszik! Minden vendégnek felajánlod eme opciót, vagy csak a legcukibb rendőröknek? - emelgetem kacéran szemöldökeim, bár utóbb tudomásul vettem, hogy nálam nem a pasasok a nyerők. De attól még csinálhatom, nem?
- Hm, talán majd a szünet után meglephetnél egy jóféle tabascos tűzgolyóval. Kettővel is. Egyet neked, egyet nekem. - somolygom, megint csak bepróbálkozva a közös ivással. Nem vagyok egy koktélos, az üvegből öntött piát szeretem, de ajánlották, és mindenképp kiakartam próbálni. Közben kitérünk a cuccra is, amit olyan könnyedén hoz fel itt nyilvánosan, hogy meglep, hogy valaki nem veri a fejem hátulról az asztalba, hogy ilyesmikkel üzletelek.
- Próbára akartam tenni néhány kollégám, hogy kiszúrhassak azokkal, akik szentebbnek hiszik maguk nálam. Deee... azt hiszem ebből már nem lesz semmi. - és a legkínosabb, hogy mindez nem is igaz, ráadásul felültettek. Büdös picsába ezekkel is... Nem is kellenek onnan barátok, basszák meg...
Csendben figyelem, ahogy elterelődik figyelme a kollegusza felé, miközben szépen le is küldöm a tőle kapott italt és várom a sült galambot, pontosabban, hogy végre szívhassunk egy kis friss levegőt és alább hagyjon a már lassan a fejemben is magától hallatszódó duruzsolás körülöttünk. Szar lehet a skizofréneknek. S amint int, már ugrom is fel és megyek utána, hogy odakint folytassuk. Ott tűnik csak fel, ahogy megállok mellette az épület előtt, hogy még a vállamig is alig ér fel. Ez milyen kis cuki már. Ha nem félnék, hogy így is tökön fejelne, biztos milliónyi apróságra utaló becenevet aggatnék rá. Mondjuk... ezt lehet így is megkockáztatom. Tisztára, mint abban a disney mesében, ahol volt az a cukros autóversenyző királylány, meg a nagy, hibbant mamlasz.
- Majd rögtönzök, de néha szimpla séta is elég... - vonok vállat, elfogadva a kölcsön cigit, mert szerintem még a mai nap viszonozni fogom, lévén, hogy nálam is van, de ha már megkínálta... Ha meggyújtja még azért is hálás leszek egy halk köszi kíséretében, aztán neki is állok pöfékelni, miközben hallgatom őt. Mondjuk arra nem számítottam, hogy egyből ilyen kérdéssel jön és felém fordulós mozdulatát illetően elég elvártnak tűnik, hogy őszintén is feleljek rá. Mondjuk nem is szoktam hazudni, max nem mondok el mindent. Jujunak is el akarom majd mondani a dolgokat, csak hát attól félek, pont ez okozná a galibát.
- Hát... szoktam én egyedül járni inni... jó időtöltés, kevesebb pénzbe fáj és jobban lehet gondolkodni, mint mondjuk otthon. Dee... most csak egy kis piálgatás lett volna a kollégákkal, na meg utána számukra egy kellemes cifra fosást terveztem, csak hát... ők okosabbak voltam és asszem máshová mentek vagy tudja tököm... Annyira nem megy a barátkozás. Max, ha felakarok szedni valakit, akkor könnyű. Csodálom is, hogy te még nem lökték kocsi elé... - viccelődök és jót is nevetek a gondolaton, mert vizuálisan gonoszul látom magam előtt, ahogy a kis pöttöm lökdösni próbál az út felé. De ha már így szép finoman kitértünk a lelkizésre, gondoltam kikérem óvatosan a tanácsát, vagy véleményét.
- Szerinted létezik, hogy egy ember két embert szeressen? Mármint... úgy igazán. Tudod, szerelemből. - pillantok rá kérdőn, mert sehogy sem hagy nyugodni a dolog, és ha egy korábbi szeretőm kérdezném, vagy azért mondana igent, mert remélné, hogy rá gondolok, vagy azért mondana nemet, mert rosszat akar, amiért leálltam a vele való kufirccal. Én úgy érzem Juliant és Alaistart is egyformán, de tényleg őszintén szeretem, viszont tartok tőle, hogy ez a két irányú dolog elég rosszul fog végződni egy nap. Szeretnék őszinte lenni hozzájuk, mert tényleg velük akarok lenni, deee... valahogy akárhányszor eljátszom a gondolattal, hogy odalépek Jujuhoz, így néhány hónap házasság után és közlöm vele, hogy "szeretlek és nem akarok elválni tőled soha, de beleszerettem egy másik kollégámba is és hát... baj volna, ha ide költözne?", valahogy sosem úgy végződik, ahogy jó lenne, ha végződne. Julian amúgy is féltékeny típus, előbb Alie babát, aztán engem belezne ki. Vagy még rosszabb... levágná a kukim. Az pedig no es bueno.

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: Woodhaven House