Wrong way...again

A ma estének úgy kellett volna kinéznie, hogy néhány rosszaságokra vevőbb fakabát kollégával elmentünk volna inni, táncolni és barátságukért cserébe, szereztem nekik olcsóbb, de jó minőségű anyagot is. Tudom, hogy le kell állnom, és le is álltam. Én is csak a Sweet Dreamst használom, de a faszom se gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz legalább haverokat találni a rendőrségen. Mi ez, óvoda? Mondjuk lehet, közre játszik, hogy anno a rácsok másik feléről nyúltam át értük és cibáltam meg őket...
A gond az, hogy a memóriám, mint egy aranyhalé. Mire eljött az este és megértettem Juliannel is, hogy csak iszunk egyet, aztán megyek, már csak az maradt meg bennem, hogy valami House nevezetű helyre kell mennem. Meg nagyjából a cím. Adott volt a dolog, hogy elbaszom, de nem akartam őket felhívni, hogy még ennyit sem tudok megjegyezni, meg ideges is voltam, nehogy Juliannek szemet szúrjon, hogy megint anyag van nálam, ezért elindultam a nagyjából besaccolt címre. Az majd csak másnap fog kiderülni, hogy öt épülettel odébb volt a Royal House Club. Se baj.
Már belépésemkor megtorpantam kicsit. Az hely ismerős volt, bár nyilván gyakrabban fordulok meg a vikingeknél, lévén, hogy egykori imádnivaló munkatársként kedvezményesen, olykor pedig ingyen töltik a poharam. Viszont annyira azért tiszteletben is tartom azt a helyet, hogy ezzel nem hencegek az új kollégák előtt, mert nem érnek ők fel ahhoz a helyhez. De pia itt is van, és bár távolról sem tűnik éjszakai klubnak, nem kizárt, hogy ezt is én értettem félre. Körbe is pillantok a helyiségben, amennyire lehet, de így elsőre egyiket sem látom. Jó, akkor majd jönnek, gondolom.
Ruházatilag legalább nem tűntem ki, ez is valami. Ledobtam magam egy sarokban lévő üres helyre, és onnan szemléltem az emberkéket. Volt egy apró vészmadár megérzésem, hogy talán rossz helyre jöttem, de azon nyomban elszállt, mikor az ismerős arcok keresgélése közben rám kacsintott egy gyanúsan alul - de legalább szépen - öltözött, szingli csaj. Mert, hogy nem lehetett több 25-nél. Mosolygósan, szemeim forgatva kerültem a szemezgetést vele. Férjnél is vagyok, meg a nők amúgy sem az eseteim igazán. Szép, szép, de csak, mint egy drága, csinos váza, ami úgyis csak a sarokban porosodik. Egy idő után viszont kezdtem azt érezni, hogy felültettek, ami nem kis csalódást vont maga után. Seggfej vagyok, jó, és sokat genyózok, de ki nem? Fel is kelek, hogy legalább egy ital után hagyjam legalább magam mögött a bárt és szomorúan haza kullogjak Julianhez, mikor a hitemmel ellentétben le nem rázott lány - és nem egyébként barátnője - odaléptek. Magasabb voltam, erősebb is, és hát... kurvára idősebb is... De mintha csak érezték volna a farzsebembe rejtegetett cuccot, vagy bízva benne, hogy így meghívom őket, úgy tűnt, itt egyik fölényemmel sem érek el sikert. Aztán a pultnál helyet foglalva beszélgetésbe kezdtünk. Persze meghívtam őket, de nem szándékoztam Sugar Daddyt játszani. Viszont nagy meglepetésemre sokkal értelmesebbek voltak, mint azt elsőre gondoltam. Egyetemre jártak, dolgoztak és most épp örültek a szabadidejüknek. Eve jutott eszembe róluk. Ő is sokat kínlódott, mire célba jutott, de legalább sikerült neki. S mivel, hogy neki köszönhetően - és mert amúgy is elég könnyen témázgatok mindenről - hamar "összebarátkoztunk". Mire észbekaptam volna - mert ugye az nem erősségem - már a sokadik pohárnál tartottunk és el is felejtettem, hogy nekem most igazából teli kéne sírnom a párnám, meg a párom ölét, hogy felültettek. A zene ugyan annyira nem ütötte meg kezdeményezést, hogy nekiálljunk ott táncolni, meg úgy alapvetően a hely sem, ez engem sosem állított meg és úgy tűnt őket sem. Jobbára csak rötyögtünk és próbáltunk nem egymás lábára lépni, de épp eléggé hangosan tettük mindezt, hogy sokan egy idő után rossz szemmel nézzenek ránk. Éreztem én, hogy míg az egyikkel néptáncolok, a másik kihúzza a kis tasakot a farzsebemből, de nem szóltam. Mintha nem is tudnék róla. Így az én lelkiismeretem és a zsebem is tiszta marad, mintha soha ott sem lett volna. Ők meg kicsit jól érzik maguk a sok vizsga és túlóra közt. Nem sajnálom tőlük. Már nem...
Ha így nem kerültünk a dolgozók keresztüzébe, akkor én a lányok távozása után tettem róla, hogy legalább engem észrevegyenek.
- Hé, cica! Csapass még egy kis whiskyt, gyerünk! - intettem oda, enyhén kipirulva, széles mosollyal, bevetve minden spicces bájom. De azért így is összevonom szemöldököm, mert megismerem. Vagy is hát... tudom, hogy láttam már, beszéltünk. Vannak pofik, személyek, akik valamiért nagyon megmaradnak a lyukas agyamban. Ő pedig ilyen volt.
- De jó újra látni! Te állandóan dolgozol? Itt laksz, vagy mi a kóc? - pillogok rá, bízva benne, hogy magától odajön, mert ha nem, hát... sosem voltam egy szégyenlős fickó, és ha kell, akkor felkelek és akár a pult mögé és besétálok. Julian tudja a legjobban, hogyha én akarok valamit, azt meg is kapom. Ez akkor is így van, ha én azt akarom, hogy valaki akarjon is tőlem valamit. Erről Liam is beszélhetne...
- Meghívlak téged is, csüccs... - mosolygom megpaskolva a helyet magam mellett. Ugyan közben valaki megpróbálja befoglalni a helyet, de tekintetem le se véve a kis munkamániásról, mosolyommal egyetemben, lökök egyet a pasas mellkasán, aki vissza is tántorodik, majd kissé kelletlenül igazgatva nyakkendőjén tovább is áll.

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: Woodhaven House