- Jax, nem bírom tovább... pillantok rá a kormány mögött ülő férfire. A nap még mindig iszonyatosan meleget áraszt magából, mintha az lenne az egyetlen célja, hogy megsüljünk a Mustang kényelmes bőrülésein. - Hol van a legközelebbi pihenő? igazítom hátra a fülem mögé kusza hajtincseimet. Az elmúlt egy órában legalább tíz percenként ismételgetem, hogy muszáj megállnunk pisilni, különben még a végén elég kellemetlen baleset érne. Lecsavarom az ablakot és kikönyökölök rajta, jobb lábam a fenekem alá húzva. Az elmúlt hetek azt hiszem mindkettőnk számára mozgalmasan teltek. A Charlieval való találkozása után egy tapodtat sem mozdultam mellőle, amíg jobban nem lett és meg nem bizonyosodtam arról, hogy már képes elmenni egyedül a fürdőszobáig anélkül, hogy össze nem esne. Ahogy az lenni szokott, a baj nem jár egyedül, és alig tettem be ismét a lábam a házba azzal kellett szembesülnöm, hogy anya meghalt. Azt a látványt és sokkot amit abban a percben éreztem a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom, ha Jax nem lenne mellettem azt hiszem bele őrültem volna a tudatba, hogy anya nincs többé. Egyedül képtelen lettem volna feldolgozni, talán ha ott lettem volna segíthettem volna neki, talán akkor még most is élne. Az elmúlt napokban, amióta járjuk az utakat a gyász és a fájdalom ami szívem nyomja enyhül, nem gondolok folyamatosan arra a látványra ami fogadott, de éjszakánként még  most rémálmok gyötörnek, nem tudom kiverni elmémből anyám üveges tekintetét. Az élet legapróbb jele nélkül olyan az emberi szem, mintha üveggolyó lenne. Tudtam, hogy egyszer eljön ennek is az ideje, mert annak az életmódnak, amit választott mindenképp ilyen vég volt megírva, de bárki bármit is mond, erre nem lehet felkészülni. Rettegek attól, hogyha vége ennek az utazásnak, akkor hogyan fogok ismét visszatérni a lakásba. Teljesen egyedül maradtam, árván. Apámat soha nem ismertem, a nagyszüleim már évekkel ezelőtt elhunytak, most pedig édesanya is itt hagyott. Sosem volt az anyák gyöngye, de azért voltak boldog pillanataink is. Dorothy álmosan nyújtózik a hátsó ülésen, meglepően jól bírja az utazás viszontagságait.
- Hol töltjük a ma estét? egy ideig még a kesztyűtartóban lévő térkép segítségével nyomon követtem az utunkat, de mostanra már teljesen belezavarodtam a térképolvasás rejtelmeibe, úgyhogy Jaxre marad ez a feladat is, mint a vezetés. - Haszontalannak érzem magam. Legalább a vezetésben felválthatnálak... jegyzem meg egy félmosollyal az arcomon.
- Amikor elindultunk Ottawaból azt mondtad, hogy lesz majd egy szakasz, ahol tanítasz vezetni. Azóta...nem számolom, de napok teltek már el. Mikor vezethetek? Nem, nem vagyok elégedetlen, csak kíváncsi és megfogadtam, hogy ezen út során kipróbálok mindent amire nem volt eddig lehetőségem.
Olyan távolinak tűnik már az az időszak, amikor távol voltunk egymástól, tudom, hogy elvesztegetett időt soha nem tudjuk bepótolni, de talán nincs is rá szükség. Tiszta lappal indítani mindig sokkal jobb. Majdnem teljesen tiszta lappal, mert Charlie még képben van és kétlem, hogy valaha képes lesz visszavonulót fújni és engedni, hogy boldog legyek. Bevallom, félek, mert fogalmam sincs, hogy mi történik, ha visszatérünk majd a városba, ha mindenféle külső tényezők megpróbálnak majd szétszakítani minket. Mi történik, ha ismét arra fog kérni, hogy hagyjam őt magára, hogy lépjek ki az életéből, nem tudom, hogy valaha képes leszek-e rá. Halvány szomorúság kúszik végig arcvonásaimon, lepillantok arcáról és inkább az előttünk szétterülő utat figyelem. Nem akarom, hogy a gondolataim elrontsák a kedvem. Inkább felidézem a mosolyát, ami mindig megjelenik ajkain álmában, az ölelését, az érzést, hogy milyen mellette ébredni. Az elmúlt közel három hét minden együtt pillanata gondosan el van raktározva elmém legmélyebb és legőrzöttebb rejtekébe.
- Emlékszel, hogy te már nagyon régen azt ígérted nekem, hogy körbe utazzuk együtt a világot? idézem fel azt a pillanatot, amikor egy csillagfényes este sétáltunk a parton, kézen fogva és arról beszélgettünk, hogy milyen terveink vannak a jövőre nézve. Tisztán emlékszem, hogy föld körüli utazást ígért nekem. - Az ilyesmit egy nőt soha nem felejti el. nevetek fel és ujjaimat végighúzom combjának belső felén.
- Viszont ha nem állunk meg hamarosan Dorothy fogja összepisilni a hátsó ülésed.