Willow & Baek-ah

Több szempontból is fontos volt az, hogy Lolával a közös és immáron boldog házaséletünket ne a régi otthonunkban kezdjük meg. Annak ellenére, hogy Karen egyelőre most komolyabb kezelésre szorul – amiben egyébként szervesen részt veszek és a feleségem ebben támogat – és nem lehet otthon, a megcsalásának éreztem volna azt, ha a régi lakásomba költözök be az új párommal. Az, hogy megint szerelmes tudtam lenni az én dolgom volt, ugyanakkor nem zárhattam ki az egész környezetemet csak azért, mert komoly érzéseim voltak egy másik nő iránt. Mivel Karen nagyon fontos szerepet töltött be az életemben, a viharos házasságunk ellenére is meg akartam tisztelni az emlékét azzal, hogy bizonyos dolgokat nem engedek meg magamnak. A fiúkat ugyanúgy láthatta, emellett én is mindent megtettem annak érdekében, hogy jobban legyen. Nem meséltem el például, hogy újra megházasodtam, és bár az újdonsült gyűrűmet meg sem próbáltam elrejteni, ennek ellenére sem villogtam vele neki. Ugyanezt gondoltam a közös otthonunkról is. Ha Karen egykor szeretne visszatérni oda, akkor támogatni fogom benne, ugyanakkor nem tartom jó ötletnek, hogy egy emlékekkel teli házban éljen. Ez nem lenne fair a jövendőbeli párjával szemben ugyanúgy, ahogy Lolával szemben sem, ha odaviszem.
Talán a fiúknak nem tett volna túl jót a környezetváltozás, elvégre Marci már megszokta a régi otthonunkat, de onnantól kezdve, hogy Dale-hez kellett költöznünk és velem volt egy pici baba is, nem igazán maradt más választásunk amúgy se. Ha az lenne a kívánsága, akkor a szobájának a pontos mását képes lennék megalkotni az új otthonunkban is, de ragaszkodtam hozzá, hogy csak így tudjuk hátra hagyni a múltamnak egy olyan darabját, ami sokban hozzájárult volna ahhoz, hogy részben az új kapcsolatom, részben én magam is kiegyensúlyozott legyek. És ha ez a kettő nincs meg, akkor biztos, hogy a srácaim is sérülni fognak. Azzal győzködtem magam, hogy valószínűleg ennél csak nagyobb problémákkal kellett szembenézniük majd. Ha lesz egy szép otthonunk, akkor pár hónapig furcsa lesz leginkább Marcinak, aztán rendbejövünk. Nem féltem annyira, mert Lolának megvolt a szakértelme és az eszközei ahhoz, hogy megnyugtassa őt, és tudom, hogy nagyon szereti a fiamat. Talán ez a gyengédség volt az, amit megláttam benne és hiányoltam már a saját kapcsolatomból.
Az autómnak dőlve várakoztam, miközben még egyszer átpörgettem a munkahelyemről kapott emaileket és a naptáramba kezdtem el beírni azt, hogy pontosan mikor várnak rám kihallgatások és tárgyalások. Nyilvánvalóan én is tanultam az elmúlt évek nyomásából, emiatt arra is rájöttem, hogy az a szintű munkatempó, amiben én hiszek, nem fenntartható család mellett. Szóval ezen a ponton eljutottam arra a szintre, hogy a Tiger ügy óta a gyermekeim biztonsága lett az első. Marcel is védtelen volt, de ha a kisbabámmal csinálnának valamit, az borzalmas lenne. Az egyetlen dolog, amire egyelőre képes volt az pár szó kimondása, és az, hogy sírjon, ha valami fáj neki. Talán, ha erre előbb rájövök, akkor meg tudtam volna menteni a házasságom, ugyanakkor hiszek abban, hogy a dolgok nem véletlenül történnek úgy, ahogy. Most, hogy kaptam egy második esélyt az élettől, véletlenül se szerettem volna elrontani. Miután megcsináltam a rendszerezést, és emlékeztetőt állítottam arra, hogy a következő munkanapomon átnézzem az aktákat, a zsebembe csúsztattam a telefonomat. Nem akartam hagyni, hogy a munkám még egyszer olyan szinten behálózza a magánéletem, hogy az a tarthatatlan állapot jöjjön létre, amiben eddig volt részem. Most kivívtam magamnak egy lehetőséget azzal, hogy a felmondásommal fáradtam be a főügyészhez és ezzel élnem kellett.
Tudtam, hogy Lola utolsó vendége mikor fog távozni, pont ezért udvariasan bólintottam felé, amikor azt megtette. Nem kérdeztem a hogylétéről, mert nem én kezelem, innentől kezdve hiába tudja, hogy a férje vagyok, semmi közöm nincs az ilyen részletekhez. Nem kellett sokat várnom arra, hogy megpillantsam a feleségem, de szinte azonnal mosoly költözött az arcomra, miközben próbáltam befogadni a látványt.
- Szia – az utolsó pár lépésnyi távolságot én szeltem ét kettőnk között, finoman fogtam a két tenyerem közé az arcát, hogy meg tudjam csókolni – Nehéz napod volt? Vár egy kis meglepetés a kocsiban.
Ahogy magamhoz öleltem, az államat a feje búbjára simítottam, majd ott is megpusziltam és továbbra sem húztam el a tenyereimet az arca két oldaláról.
- Honnan szeretnéd kezdeni? Ha nem találunk megfelelő házat, akkor szerintem menjünk lakásba – több ingatlant is összegyűjtöttünk, gyakorlatilag a mai napunk valószínűleg arra fog elmenni, hogy az összeset megnézzük – Biztos, hogy nem baj, ha át kell helyezni az irodád? Állandóan költözködsz… Ha gondot jelent, akkor ezt a lakást tovább bérelhetjük és használhatod itt.
Nem hiszem, hogy a vendégeknek jót tenne a környezetváltozás, ketten pedig rendelkeztünk olyan anyagi helyzettel, hogy ne legyen probléma fenntartani neki ezt a lakást is. Nem beszélve arról, hogy ezzel el tudja szeparálni az otthonát a munkahelyétől is.

öltözék || autó || 759 szó || taeil - inspiring || szia, Kedvesem    || ☐

Baek-ah & Willow

Tisztában vagyok azzal, hogy ha valaki meg akar engem kritizálni azért, ahogyan az életemet jelenleg élem, bizonyosan talál benne olyan részletet, amin hosszasan csámcsoghat, még ha igyekszem is úgy élni, hogy ne szerezzek olyan ismerősöket, akik neheztelnek rám, vagy rosszat akarnak nekem. De azt is tudom, hogy az emberek hajlamosak kritikusak lenni, gyakran szigorúbbak is másokkal, mint magukkal szemben. Szó sincs arról, hogy emellett én tökéletesnek tartanám magamat, vagy épp el akarnám hitetni saját magammal és másokkal is, hogy nincsenek hibáim. Lehet, hogy igyekszem mindenkinek a legjobbat adni magamból és időről időről próbálok többet nyújtani, mint amennyit visszakapok, azt is fel kellett ismernem, hogy nem tehetem ezt a végtelenségig. Ami azt illeti, soha nem szenvedtem hiányt abban a szeretetben, ami egyben fel is töltött engem és ami miatt képes voltam újra meg újra elhatározásra jutni és valami olyanba vágni, amiről tudtam, hogy nehéz feladat. Az apukáimnak hála soha nem éreztem azt, hogy nem volt rám szükség, vagy épp nem kellettem valakinek, mert ők gondoskodtak róla, hogy értékesnek érezzem magam, számukra és saját magam számára egyaránt. Támogattak, amikor elkezdtem az egyetemet, és velem együtt örültek a párkapcsolatomnak is Tyal, sőt talán még nálunk is izgatottabbak voltak az esküvőnk miatt.
Egyáltalán nem tartom túlzásnak azt mondani, hogy az életem száznyolcvan fokos fordulatot vett. Evidens volt, hogy idővel valaki más mellett fogom leélni az életemet, mert vágytam arra a fajta szeretetre és kapcsolatra, ami két ember között születhet. Ebből a szempontból azt hiszem csak idő kérdése volt, hogy a szüleim támogatását és szeretetét mikor fogja felváltani és átvenni egy másfajta szeretet - szerelem.
Anélkül, hogy különösebben vájkálni akarnék Baekah előző házasságának részleteiben, úgy gondolom neki is pontosan erre volt szüksége. Nem fogom elkönyvelni úgy, mintha soha nem kapta volna meg mindazt, amire egy embernek szüksége van egy párkapcsolatban, inkább csak azt mondhatom, hogy amikor megismertem, több törődésre volt szüksége. Akkor még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy éppen én leszek az az ember, aki megadja ezt neki. Ma pedig már nehezen tudom elképzelni, hogy másképp is lehetett volna.
Kettőnkre épült az a kapcsolat, ami azt hiszem mindkettőnket meggyógyított valamelyest a legutóbbi kapcsolatunk okozta sebekből, és ez adta az alapot a házasságunkhoz is, amire azok a bizonyos kritikusok mondhatták, hogy elhamarkodott volt, vagy épp Marcel és Cory mellett meggondolatlan is egyben, számomra mégis biztonságot nyújtott. Igaz, hogy Baekah már jó ideje édesapa volt, de nyitott voltam a gyerekekkel való kapcsolatra. Hiszen én is úgy kaptam rengeteg szeretetet apáéktól, hogy nem volt közöttünk vérségi kapcsolat, ugyanúgy szerettek, mintha a saját gyerekük lettem volna, mert végső soron az is voltam. Ők voltak a szüleim. Én pedig ugyanezt a törődést és szeretetet akartam adni a Yoon fiúknak, anélkül, hogy az édesanyjuk helyére akartam volna lépni.
Ezért tartottam jó ötletnek, hogy a közös életünket egy olyan helyen kezdjük meg, ahol közös emlékeket szerezhetünk és ne próbáljuk meg felülírni mindazt, amit Marcel és Cory Karennel éltek át - és bízom benne, hogy fognak is még, amikor a gyerekek édesanyja jobban lesz. Mosoly villant az arcomon, amikor az utolsó vendégem után én magam is kiléptem az irodámnak otthont adó épületből és megpillantottam a férjemet nem messze a bejárattól. Mintha a lépteim is könnyebbé váltak volna, ahogyan igyekeztem átszelni a közöttünk lévő távolságot.
- Szia! - Csak szélesebbé vált a mosolyom, ahogyan a pillantásommal a férjem arcát tanulmányoztam. A kezeim a derekára siklottak, így viszonoztam a csókját.
- Nehéz, de több embernek is segítettem közben. - Azt hiszem ez a hozzáállás és elhivatottság volt, ami napról napra segített a munkám során és ami valójában kezdetek óta ott volt bennem és hajtott afelé, hogy olyan hivatást válasszak, amivel másokon segíthetek.
- Meglepetés? - Mormoltam az ingébe, köszönhetően annak, ahogyan közelebb húzott magához. Az illata, ami olyan ismerőssé vált már számomra, most is megnyugtatott és örömmel töltött el. Igyekeztem nem túl sokat arra gondolni, hogy mekkora veszélyben lehet minden újabb üggyel, amit elvállalt, mert közben arra emlékeztettem magamat újra meg újra, hogy ő is legalább annyira elkötelezett a munkája iránt, mint én. Egy-egy újabb üggyel lépésről lépésre jobbá akarta tenni nem csak a várost, amit az otthonának tekint, de egyben az országot is, és ha már nagy dolgokban gondolkodunk, bizony a világon is ott hagyta a lenyomatát. Ezért nagyon büszke is voltam rá. - Miért kapok meglepetést? - halk nevetés tört elő belőlem, ahogyan megemeltem az államat és felé fordítottam az arcomat.
- Kezdhetnénk a legtávolabbival, hogy amikor végzünk, ne kelljen fáradtan olyan sokat vezetned. - Ha lett volna jogosítványom, valójában azt ajánlottam volna fel neki, hogy vezetek helyette, de ennek hiányában csak a ház- és lakásnéző túránk útvonalának tervezésében tudtam figyelembe venni azt, hogy ne vegyen ki belőle a helyszínek közötti utazgatás túl sok erőt. Ha nekem kellett volna odafigyelnem egy olyan kaotikus helyen, mint a New York-i közlekedés, lehet, hogy hamarabb feladtam volna, mint hogy megtaláljuk az ideális lakást. - Nem fog hiányozni a gyerekeknek a kert? Sajnálnám, ha el kellene vennünk tőlük valamit, amit szeretnek. - Persze Cory túl pici volt még ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon, de Marci számára ez már igenis tényező lehetett.
- Ha inkább valamelyik lakás felé hajlunk, nézzük meg a környéket is. - A közeli iskolák és parkok mind sokat számítottak már most, elvégre egy költözés gyerekekkel egész más kategória, mintha csak rólam és Baekahról lenne szó. A család háziállatáról pedig még szó sem esett, habár a kutya természetéből adódóan talán neki jelentette volna a legkevesebb gondot a környezetváltozás.
- Nem igazán tudtam még eldönteni, hogy mi legyen... - Tanácstalanul pillantottam fel a férfira, őszintén kíváncsian a tanácsára. - A vendégeimnek nagy változás lenne és biztosan beletelne néhány hétbe. - Ez persze csak egyike volt a milliónyi szempontnak, amit figyelembe kellett vennem terapeutaként, vagy épp szimplán emberként és a férjem társaként. - Szeretnék közel lenni Marcel iskolájához is, hogy elérhető legyek, amikor szükség van rám. - Elvégre előfordul olyan szituáció is, amikor Baekah nem tud rögtön elszabadulni a munkájából, és bár Marcinak az apukája az első, attól még szeretném, ha biztonságban érezné magát velem is. Coryhoz hasonlóan, akinek talán csak azért volt könnyebb ez a helyzet, mert Baekah már a kezdet kezdetén próbálta megvédeni mindkettőjüket a korábbi feszültségektől, Cory pedig olyan pici volt még, hogy fel sem fogta igazán mi történik.
- Mesélj kérlek, hogy neked milyen napot volt. - Nyílt, őszinte pillantással néztem fel rá, miközben az ujjai közé csúsztattam a sajátjaimat, hogy ne kelljen elengednem a kezét, amíg az autóhoz sétálunk.