Válás. Fájdalmas, kiábrándító, gyötrő és mindig hangos. Hol sírástól, hol dühtől, hol értetlenségtől. Néha minden, mindez rajtunk, szakembereken csapódik le. És nekünk ezt tudnunk kell elviselni, bár pontosan ez az, amit nem tanítottak, sőt a mai napig sem tanítanak a jogi karon.
Ez ember- és lélektan ezen furcsasága. Itt nem csak magunkra vagyunk hatással minden egyes kis mozdulatunkkal, levegővételünkkel, hanem az ügyfélre is. Ez nem csak egy munka. Ez itt mind egy-egy komoly eset. Életekről döntünk. Adott esetben pedig mi tartjuk bennük a lelket, mi küzdünk a végsőkig értük és mi is szenvedjük el a vereséget ha kell, nemcsak ők.
Az asztal alatt Mrs. Bennett kézfejére csúsztatom enyhén izzadság által nedves tenyeremet. Reménykedően, rengeteg bizalommal és az eddigi tapasztalatimmal a markomban próbálom nyugtatni, bár nehéz mindezt úgy, tökéletesen kivitelezni, hogy én is egy merő idegroncs vagyok. Jelenleg ugyanis mindenem ez a válási per. Azon vagyok, hogy a lehető legtöbbet megadhassak - abból ami jár - a félig mexikói származású nőnek és két csodaszép fiának. Hiszen ők nem azt a bánásmódot érdemlik, amit az apjuk és annak roppant ellenszenves ügyvédje kitervelt. Csupán csak havi pár csomag szalámi vételére elegendő gyerektartásdíjat, és természetesen heti két napra kitelő jogot arra, hogy a gyermekivel legyen.  Mintha két nap elég lenne a fiúknak az apjukkal. És mintha az a szemét ezt meg is érdemelné. Na nem.
Az ilyen  - vagyis a megcsalásos, szeretős, házasságrombolós - eseteknél mindig egy gyomorforgatóan rossz érzés kerít hatalmába. Furcsa módon a terhességem első szakaszához tudnám hasonlítani ezt, csak most a szó, kifejezés, ami mindent borít a "szerető", nem pedig a panírozott hagymakarika. Mikor meghallom legszívesebben a vadonatúj, pasztell Chanel táskámba rókáznék. De muszáj tartanom magam, hiszen ha mindez engem ilyen komolyan, nehezen érint, vajon mi játszódhat le ezzel kapcsolatban Mrs. Bennett lelkében? Bele sem merek gondolni mennyire fájhat neki ez az egész, bár azt hiszem a lelkem legmélyén pontosan tudom milyen is lehet a cipőjében járni. Elegendő csak ránéznem az előbb említett táskámra.
Pontosan egy héttel ezelőtt vettem... Éppen haza fele tartottam, mikor megláttam az autót. Persze, hogy a férjem autóját. Ki másét? Először azt hittem ez is csak egy ártatlan dolog, biztos éppen a boltba készül a kislányunkkal, de ami az igazságot illeti valóban - nem tévedtem olyan sokat, hiszen - egy nőnemű egyeddel mutatkozott fényes nappal a kocsiban, de az nem a 14 hónapos gyermekünk volt, hanem annak dadája. Zavaratlanul falták egymást a kocsi anyósülésén, a lányon már alig volt rajta a bugyija, míg a férjem nyakkendője - gyorsaságra és hanyagságra utalva - a kormányon akadt félig fent. Az a nyakkendő, amit még én vettem neki tavaly karácsonyra. Végül is tetszik neki, biztos ezért veszi fel ezt is, mikor ezzel a ribanccal tervez kupakolni...
Ezután a látvány után - amit azóta is szépen magamban tartok - pedig szerintem teljesen érthető, hogy miért a legdrágább kollekcióból választottam táskát, és fizettettem azt végül ki a férjem egyik kósza, nálam raboskodó hitelkártyájával.
- Ügyvédnő, Ön is így gondolja? - talán a találkozónk első olyan pillanata, mikor a lezselézett hajú, pocakmester ügyvédúr helyett, a sokkal sármosabb ügyfele szólal fel irányomba. Pillanatnyi elkalandozásom okán, fogalmam sincsen hol is tarthat a megbeszélésünk, ezért rögtönzött spontaneitással először kebleimnél összébb húzom a fehér blúzomat - mivel az utóbbi időben égetően hatott finom bőrfelületemre egy-két kósza, eltévedt pillantás - majd tenyereimet azt asztalra vezetem, sietősen összébb kotrom magam előtt szétcsúszott papírjaimat, egy pisszenés nélkül a dossziékba teszem, majd jelzem az ügyfelemnek, hogy ideje távoznunk innen.
- Nézze Mr. Bennett, tudja mit gondolok? Hogy maga egy tetű. És tudja miért gondolom ezt? Nézzen a feleségére! - mutatok rögtönzötten a nőre, aki már az ajtó előtt áll. Igen, a tekintete megfáradt, szemei pirosak a rengeteg sírástól, és keze kiszáradtak valószínűleg azért, mert otthon túl sokat mos és mosogat. De akkor is! Egy hús-vér nő. Nem egy kirakat baba, egy érző lény. Két csodálatos kisfiút hozott a világra, és most a szíve összetört, mert a férfiról akiről azt hitte örökre vele marad, máris kész arra, hogy eldobja, lemondjon róla.
Annyira jó lenne ezt így mind kimondani, de félek, hogy már a második szó után elbőgném magamat, annyira nehezen érint ez a téma. Mert annyira benne vagyok ebben a témában.
- Ezt veszti el. És a gyerekeit is, mert nem fogják megbocsátani amit az anyjukkal tett. Szóval vegye el ezt a papírt és olvassa át figyelmesen a kéréseinket, majd írja alá ezt is olyan nagy lendülettel, mint amit a saját ügyvédje gépelt le - időt sem hagyok neki, hogy kivegye a kezemből ezt a gondosan összefűzött papírcsomagot. Lendületesen elé dobom az előtte heverő kupacba, majd felkarolva Mrs. Bennett-et gyorsan elhagyom a tárgyalót, mielőtt meggondolnék, vagyis inkább megbánnék valamit.
Itt, otthon, a lelkemben, vagy bárhol máshol.