Napok óta nem beszéltünk, legalábbis azóta nem, mióta letiltottam mindenhol és megszakítottam minden kapcsolatot vele. Mindezt csak magának köszönheti, nem szerettem volna ezt, talán még meg is beszéltem volna a dolgokat, de nem... Mert kiderült az igazság, csak egy eszköz voltam, sosem tekintett a barátjának, mindössze a kényelem, amit nyújtottam. Való igaz, hogy senki sem bántotta őt és mindenki kerülte a konfliktust, mert mi mindig együtt voltunk. Azt is be kell látnunk, hogy vezetőegyéniség vagyok és sokat számít a véleményem és a tettem ebben az iskolában, mondhatni benne vagyok a felső rétegbe. Blake pedig elbaszta a helyét, szépen elszivárgott közülünk, azonban még senkinek nem volt mersze megkérdezni, hogy valójában mi is történt és ez jól van így, azt is érzékelték, hogy az utolsó buli óta valami nagyon megváltozott köztünk. Azért az érdekelt volna, hogy mit lett volna a válasza az utolsó üzenetemre, de hát kit érdekel, hogy mit mond majd nekem... Hazugság volt az elmúlt sok-sok év, Blake átkúrt és én erre túl későn jöttem rá, de a legrosszabb az az egészben, hogy ennek ellenére... Mindegy, faszt érdekel, retek köcsög, meg is rohadhat. Igaz magam sem bírtam, mindig tudtam, hogy kit akart felszedni, figyeltem rá és nyugtattam, na de most... Szépen egyesével szedtem fel a csajokat, akiket neki nem sikerült és higgyétek el, nem álltam le egyikkel sem a puszinál, persze szép beszámolókat küldtem neki, többször is helyzetjelentést. Sőt volt, amikor az ízlése miatt is megdicsértem, de ezek a feloldások mind csak rövid ideig tartottak, minden üzileírás után újra letiltottam. Még nem szálltak rá a barmok, de idő kérdése, hogy mikor fogják megtenni, ketyeg az óra és ezt szerintem ő is nagyon jól tudja. Gondolom már bánja a tetteit és biztosan visszacsinálna mindent, de már késő, már elkúrt mindent, elkúrta azt a különleges és csodaszép barátságot, ami köztünk volt. Megérte annak a faszfejnek? Megérte, hogy elkúrt mindent, elkúrt egy olyan dolgot, amiről azt hittem, hogy örök lesz? Biztosan, azt hiszi, hogy összetört és ettől gyenge leszek, pedig nem, minden ilyen csak felvértez engem és emlékeztet arra, hogy minden csak színjáték ő pedig egy kibaszott jó színész... Álltam a szekrényemnél, már alig voltak, minden óra véget ért és a szekrénye sajnos az enyém mellett volt. Mekkora szopás lehet neki? Különösebben nem is zavart, tudomást sem vettem róla, mintha senki nem lenne ott, ment ez nekem. Mindig is nagyon jól tudtam másokat kizárni az életemből, elkezdtem chatelni egyik haverommal, inni hívott hétvégén, de mikor megkérdezte, hogy Blake is megy e, akkor... Elraktam a telót, szóval még nem mindenki tudja, hogy annak az időszaknak vége. Megpillantom a folyóson, mellettünk lévő üres terem ajtaját belököm, mintha oda mennék, majd mikor ellép mellettem megragadom őt, beterelem a terembe, majd lábammal belököm az ajtót magunk mögött. A fal és a kezem közé szorítom őt, majd szemeibe nézek. - Na milyen az új életed? Élegedett vagy? - kérdezem gúnyosan, majd fintorgok egyet. Biztos azt hiszi, hogy majd jól megverem és elpicsázom, pedig sose süllyednék olyan mélyre, hogy egy ilyen embert üssek meg, annyit sem érdemel, hogy leköpjem. - Látom mennyi új barátod lett. - most már nem csak a hangom, de a kacagásom is gúnyos, alig beszélnek vele, mintha mindenki kirekesztette volna. Nem mondom, hogy nincs hozzá közöm. - Gondolom már izzítod a smárolódat, hogy lekaphasd az új barátaid.
A legutóbbi veszekedésünk óta megpróbáltam nem is gondolni Castielre - persze ez úgy elég nehéznek bizonyult, hogy megjelent az iskolában. Annyira nem volt szerencsém, hogy beváltsa az ígéretét és elhúzzon. Próbáltam kerülni, de egyszerűen nem lehetett, ha sikerült is egy időre, akkor tuti, hogy később felbukkant. Mindenkinek feltűnt, hogy körülbelül meg tudnánk fojtani egymást egy kanál vízben is, de annak azért örültem, hogy nem igazán ugatott bele senki. De az a rohadt seggfej persze szándékosan is tett róla, hogy akkor is vele gyötörjem magam, mikor nem kellett egy légtérben lennünk. Hülye fasz. Ennyit a fogadalmunkról, hogy nem mászunk rá egymás kiszemeltjére, mi?! Általában ezekre gyorsan megfogalmaztam, ahogy válogatott módokon elküldöm a jó kurva anyjába, de mire elküldtem volna, újra a tiltón voltam nála. Szóval még csak reagálni se hagyott a gyáva. Ha ez nem lenne elég, biztos voltam benne, hogy azért nem beszél velem a nagytöbbség, mert akit tudott, ellenen fordított. Pff. Sok befolyásolható, jellemtelen senki - azért kíváncsi lennék rá, kinek mit mondott. De ha neki így jó... Nekem teljesen, legalább tudom, ki az, akinek tényleg egyáltalán egy kicsit számítok. Nem sok, de azért akad - a suliújságtól, néhányan pár közös óráról... szóval páe arc, akinek nem igazán mérvadó az iskolai hierarchia, vagy nem hitték el, akármit is terjesztett rólam az elmúlt időben. Azért sem fogom azt mutatni, hogy ez egy kicsit bánt. Mert kurvára de nem! Feldughatja magának a hírnevét, kinyalathatja a seggét az egész birkacsordával, tőlem akár fejre is állhat... az én szememben nem létezik. Halott, és ennyi. Semmi több. Amikor megláttam a szekrényeknél, megállapítottam magamban, hogy jobb lesz, ha másikat kérek. Addig sem kell egymás pofáját bámulnunk. De amíg ezt meg nem lépem, inkább csak próbálom kerülni - rövidtávú megoldásnak szinte tökéletes, az elpakolásra váró cuccokkal pedig nem szándékozom addig törődni. Inkább legyen rendetlenség, mint a kínos percek. Már nem is lesz több órám, szóval ezúttal ráérek várni is. Csak húzzon el onnan minél hamarabb, én meg pakoljak el és húzzak haza. De persze, hogy húzza az időt. Baszódjon meg. Úgyhogy végül mellé léptem és abszolút levegőnek néztem, csak bedobáltam a cuccaimat, úgyhogy a rendetlenséget már össze is hoztam, és nagy csattanással bebasztam a szekrény ajtaját. Már terveztem is elhúzni, és fel sem tűnt, hogy Castiel is elindult idő közben, csak azon kapom magam, hogy gyakorlatilag berángat az egyik terembe. - Mi a faszt aka... - kezdtem bele a kérdésbe, de amikor nekiszorított a falnak, már nem értem egészen a végére. Bassza meg. Persze próbáltam egyszerűen csak flegmának tűnni. Nem fogom hagyni, hogy egy pillanatig is azt érezze, hogy na most elkapott; még ha tényleg meg is akar verni, ahogy ezek alapján leszűrtem... tegye! Ő fog kijönni belőle szarul, teszek róla, de megnyikkanni nem fogok. - Sokkal jobb nélküled - feleltem rezzenéstelen arccal. Ha azt akarta hallani, ahogy könyörgök a barátságáért, beszopta. Ilyet biztos nem fog hallani tőlem, az kurvaélet. - Mert biztos a te életed annyira érdekes lehet, hogy engem figyelsz... - igyekeztem a lehető leglesajnánlóbb hangsúlyt negütni. Érdekes, nekem sikerült nem figyelni rá, amikor nem volt muszáj. Hm. Mit érdekli, kivel barátkozom, kivel nem? Legyen boldog, hogy ellenem fordított mindenkit, nem érdekel. Ez legyen élete nagy dobása... - Én úgy tudom, neked lett mostanában szokásod hímringyót játszani - vágtam vissza. Amúgy is, azon a bulin kurvára ő kezdett ki velem. Rohadék módon leitatott és rám mászott, miközben fel se fogtam, mit csinálok; és még képes az orrom alá dörgölni?! Haljon meg, komolyan. Viszont én nem nagyon szándékoztam túl sok időt eltölteni a társaságában, valójában már ez is sok volt. - Azt hiszem, nincs túl sok beszélnivalónk egymással - állapítottam meg olyan üres tényként, mint az időjárást. - Szóval megköszönném, ha nem rontanád a levegőmet és inkább elengednél. Dolgom van - tettem hozzá. A vége hazugság volt, igazából tök szabad volt a délutánom. De érezze csak, hogy pótolható.
Jól tartotta magát a történtekhez képest, azonban örökre nem tudja ezt fenntartani, hiszen képtelen nélkülem élni. Igen, képtelen... régebben mindig ezt mondta nekem, bár hazudott, sosem volt igazán őszinte velem. Csak kihasznált engem és hülyére vett egész életemben, talán sosem akart igazán a barátom lenni. Azért ez kicsit elszomorító, én azt hittem, hogy ami köztünk volt, az igaz... ő volt az, akiben azt hittem, hogy sosem fogok csalódni, hogy nem fog engem elárulni, de a legnagyobb kést baszta a hátam kellős közepébe. Pont ő szúrt hátba, akiben hittem és reménykedtem, hogy nem fogja ezt tenni. Rossz ember ismerő vagyok és egy dolgot nagyon is jól megtanultam, mostantól soha senkiben nem bízok meg többet. Megkeserítem az életét és elérem, hogy rájöjjön mekkora hibát követett el azzal, hogy elárult engem, nem lesz egy nyugodt perce sem, ha rajtam múlik. Megfogod bánni Blake Winston Holden... Csak figyelem őt és ismerem már őt annyira, hogy tudjam mire gondol, jelenleg most biztosan azt hiszi, hogy megfogom verni, pedig a fizikai bántalmazásnál van egy sokkal jobb és erőteljesebb. Oda kell rúgni, ahol legjobban fáj és elkaptam, tudom, hogy elkaptam. A szabályunk szerintem akkor lett vége, amikor a barátságunknak is. Ő kúrta el a barátságot és éppen ezért magának köszönheti, hogy a szabályt nem vagyok hajlandó tovább betartani. gondolkodtál volna előbb. Felkuncogok a szavain. - Sokkal jobb lett? Mesélj még drága barátom. - mondom gúnyosan. Ő sem hiheti el, hogy jobb lett nélkülem az élete. Ego ide vagy oda, de mindent együtt csináltunk és eddig nem is nagyon hagytuk ott a másikat... bár soha nem vallanám be, de nekem is hiányzik, hogy velem legyen... Sokszor azon kapom magam, hogy őt keresem... de megbántott a csicska, ezért nekem is hátba kell szúrnom őt. - Nem figyellek, elég sokan mondogatják, hogy milyen szánalmas és magányos lettél. Tőlem érdeklődnek felőled. - mondom neki őszintén. Mindenki hozzám rohan és kérdezi meg, hogy miért nincs velük, én pedig csak válaszolok a dolgokra, bár nem mindent... de az igazat elmondom neki. Gonosz mosolyra húzódnak az ajkaim. - Biztosan nehezen viseled, hogy nem körülötted forog a világom. Csak nem féltékeny vagy? - kérdezem tőle gúnyosan, majd kicsit közelebb hajolok hozzá. Szeretném látni, ahogyan zavarja és szenved. A szenvedése lesz az új értelme az életemnek. Remélem majd szórakoztató lesz és jól elmúlatom az időmet. És igen... pont olyanokat mond, amiket hallani szeretnék, mintha tudná, hogy miket kéne mondani. Megint csak felkuncogok a szavaira, majd szépen a füléhez hajolok, úgyse tud nagyon menekülni. - Neked semmilyen dolgod sincs. Most velem kell beszélgetned Blake. - suttogom a fülébe, majd szépen visszahajolok. A szemeibe nézek és próbálom úgy nézni, hogy belelássak a lelkébe, ja... az neki nincs is. - Hallom a suliújságosokkal nyomod. Miről beszéltek? Meztelencsigákról a kertekben? - kacagok fel gúnyosan. Választhatott volna egy másik klikket, nem pedig azokat... sőt. Maradhatott is volna, de nem... ő inkább leárult.
Ahhoz képest, hogy el akartam kerülni, rohadtul nem ment. Meg akartam szökni a szituból; kár, hogy még nem tanultam meg csak úgy láthatatlanná válni... Néha kifejezetten jól tudna jönni. - Igen, hidd el, sokkal - feleltem. Nem akartam bevallani az ellenkezőjét. Igen, az elején szarnak éreztem, hogy nem beszélünk, főleg mert valahol meg is akartam beszélni a buliban történteket, és ha meg nem történtté nem is tudtuk volna tenni, még helyre tudtuk volna hozni. Na de azóta... Igen, így már jobb lenne, ha ki tudnám zárni az életemből. - Érdeklődjenek csak. Majd megunják - vontam vállat, és kurvára reméltem, hogy ő is megunja ezt a szórakozást és tényleg úgy fogunk létezni egymás mellett, mint két idegen. Az lenne a legjobb megoldás. Csak szép csendben felszívódunk, mintha sosem ismertük volna egymást és elfelejtjük az elmúlt éveket. - Aranyos, hogy ezt feltételezed rólam - mosolyodtam el halványan -, de nem. Foglalkozz csak mással nyugodtan és szakadj le rólam - komorodtam el. Nem értettem, minek foglalkozik velem most egyáltalán. Persze, most még jó játszani a rohadékot, de majd lecseng ez is... Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani. Pár nap? Két hét? Ennél többet nem nagyon adok neki. Az már különösen gyerekes lenne, de valahogyan nem lepne meg, ha átlépné ezt a határt. Az, ahogy közelebb hajol, igen, zavar. De igyekszem nem mutatni, nem adom meg azt az örömöt. Csak rezzenéstelen arccal nézek vele farkasszemet. - Nagyon örülök, hogy jobban tudod, mi dolgom van és mi nincs - nevettem fel lesajnálóan. Hazugság volt részemről, de honnan veszi, hogy ne lehetne egyébként más dolgom? - Vicces, hogy eddig nem volt bajod azzal, ha suliújságosokkal lógtam. Elgondolkodtató, hogy akkor ki is a féltékeny kettőnk közül - méláztam el ezen. Nem gyakran, de eddig is beszéltem a legtöbb arccal a suliújságból. Eleinte muszájból, főleg a mindenféle események miatt, amikre ki kellett mennem fotózni és elég hülyén nézett volna ki, ha nem működünk együtt, de aztán gyakorlatilag majdnemhogy napi szinten kapcsolatba kerültem a szerkesztőség egy-egy tagjával, de többnyire csak futólag. Érdekes, most hogy ennél a pár futó mondatnál többet lógok velük, az máris baj... Hm.
Az nem gáz, hogy én sem hiszem el, amit mond, de hogy ő sincs róla teljesen meggyőződve, az már igen, gáz. Csak miatta nem tudtuk megbeszélni, kellett neki olyan fasznak lennie akkor, amikor nem volt rá szükség. Mindketten tudjuk, hogy aki elindította a dolgokat a buliban, az ő volt. Ő csókolt meg engem és nem én őt... - Nem hiszem el, anyád sem és senki az iskolában. - vonom meg a vállamat, mert hát anyukája már kérdezte, hogy miért nem járok már át. Nem mondtam neki semmit, hagytam, hogy Blake előadjon valamit, mert még én így is tök jófej vagyok vele, pedig nem kéne. Erről gyorsan le kéne szoknom... Nagyon egy vicces fiú ez a Blake, elég szórakoztató látni a nyomorát, mert én látom, hiába játssza meg magát... ismerem és tisztán kitudom olvasni a szeméből a dolgokat. Én voltam mindig is a féreg a barátságban, én tudok alkalmazkodni, ő kevésbé. - Hát így kell megelőzni a pletykákat barátom. - forgatom meg a szemeimet. Elég érdekes dolgokat találtak már ki így is, szóval lehet jobb lenne, ha elejét venné a dolgoknak és összekapná magát. - Olyan kis aranyos vagy, amikor felhúzod magad. - csípem meg az arcát, ahogy a nagyik szokták a kis unokájuknak, még gügyögök is egy kicsit hozzá a hatás kedvéért. Jó húzni az agyát, olyan kicsit, mintha elégtételt vehettem volna rajta. - De pont van rád időm. Micsoda véletlen. - mosolyodom el gonoszan. Úgysem engedem neki, hogy elmenjen innen, ameddig nem szórakoztam eleget és ezt ő is tudja. Jobb lenne, ha kussban hagyná, de úgyis rávenném, hogy beszéljen. Örülök, hogy zavarja őt a közelségem, teste beszédesebb, mint ő maga... Csak még közelebb hajolok és a fülébe suttogok. - Még mindig az enyém vagy Blake, csak azt hiszed, hogy tudsz nélkülem élni. - súgom lágyan a fülébe, majd visszahajolok, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Csak rájössz az igazságra. - kuncogok egyet gonoszul.
- Mert nem akarjátok elhinni - vontam meg a vállam. Pedig tényleg kurvára nem lett jobb azóta az életem, túl sokat is gondolkodom ezen, hogy lehetett volna másképp is... De nem, ezt az örömöt kurvára nem fogom megadni, hogy esetleg bevalljam. - Tudod, veled ellentétben engem kurvára nem érdekel, ki mit gondol. Ha pletykálni akarnak, hát hajrá, nem fog meghatni - mondtam. Nem érdekel, hogy a sok felszínes faszfej, aki alig vár egy balhéra, hogy lehessen csamcsogni, mit terjeszt rólam, vagy rólunk, milyen hülye sztorikat találnak ki. Én tudom, mi a valóság és ez a lényeg, nem egy rakás szerencsétlen, és egyébként is, szerintem már megszoktam, egy-két seggfejtől volt, hogy elcsíptem a pofázást, hogy senki lennék, ha Castiel nem lenne. Most persze lehet örülni, hogy ők megmondták, de a legjobb megoldás, ha most már fel se veszem. Dugják csak fel maguknak a véleményüket. Megforgattam a szemem. A csipkedésre sem szóltam senkit, talán maximum a szemeimből tudott kiolvasni valami "rohadj meg"-félét, de ezen kívül semmi különös. Tényleg rohadtul nem értem, miért velem foglalkozik, miért nem tud már figyelmen kívül hagyni, ahogyan én is próbálom őt, márpedig nekem biztosan menne, ha nem szórakoztatná annyira, hogy egyszerűen csak tönkretegyen. Aztán végül a szavai szíven ütnek, de úgy rendesen, és még jól össze is zavart vele. Egyszerűen... nem látom a logikáját, pedig olyan régóta ismerem, hogy szinte törvényszerű lenne, hogy rájöjjek. Miért törekszik ennyire arra, hogy kicsináljon, ha mindeközben épp most vallotta be, hogy féltékenykedik? - Mi a fasz? - kérdeztem vissza reflexből, hiszen tényleg nem tudtam, mit gondoljak. Ez csak egy elbaszott vicc lehet. - Hányszor is basztál ki velem mostanában? Hány embert is fordítottál ellenem? - kérdeztem cinikusan nevetve. - Ezek után ne várd, hogy elhiszem ezt a faszságot - mondtam. Ha egy kicsit is jelentettem neki valaha valamit, akkor nem azon van, hogy minden szarba belekeverjen, ráadásul állandóan.
Kezdőlap
