Régen szerettem Bronxot. Nem itt születtem, még csak nem is itt nőttem fel, de hat hosszú évet azért lehúztam, ami egy komplett gimi-korszaknak, sőt, annál is többnek felelt meg. Azt azért nem mondanám, hogy temérdeknyi barátot is összegyűjtöttem magamnak, a tagbaszakadtabb rétegből - amelyhez voltaképpen én is tartoztam -, sikerült kihalásznom néhány havert - akikkel el lehetett ütni a napot -, viszont a suli nagy része csupán a sorból kilógó, fura fazont látta bennem. Ezért is lep meg, amikor az egyik volt osztálytársamtól üzenetet kapok.
Ola! buli a parton 7kor eszedbe se jusson ellógni Lauren
Kezdjük ott, fogalmam sincs arról, honnét van meg a száma, és neki az enyém, mindenesetre nem önt el a pánik. Lauren többnyire kedves lány volt, egy mosolygós ismerős a távolból, akivel szinte alig beszéltem, szóval érdekelne, honnét tudja, hogy épp Bronxban járok, vagy miért szeretne a bulijára, de annyira azért nem vagyok zárkózott, hogy ne adjak egy esélyt az esti szórakozásnak. Legfeljebb egy-két kör ital és rágcsálnivaló után dobbantok, nem mintha bárkinek feltűnhetne a terebélyes partszakaszon.
Gondoltam én, csakhogy megérkezve nyilvánvalóvá vált, a környéknek egy ilyenkor kihaltabb részét választották a tábortüzes összejövetel helyszínéül, ahol már bizony egy, a távolba kóborló alak feltűnik az embereknek. Sebaj, húztam már ki magamat nagyobb pácból is. - Ruben! Örülök, hogy jöttél, nesze, fogd, a srácok a tűz körül vannak - alig van időm pislogni kettőt, és a következő pillanatban már a tábortűz közelében ácsorgok, kezemben egy üveg, előre bontott sörrel. Sosem fogom tudni megérteni, hogy tudják ezt literszámra vedelni. - Helló… - köszönök a számomra teljesen ismeretlen társaságnak, akik közül a magam tizenkilenc évével azt hiszem, hogy én állok legközelebb a legális ivászat fogalmához. Ráadásul a srácok pont azoknak a bajkeverő, a suliban a szerencsétlenebbet zaklató idiótáknak néznek ki, akiknél másról sem szól az élet, mint az amerikai fociról és a csajok mellméretéről. Ugh… Csodás estének nézek elébe. Az egyik ráadásul már most olyan arckifejezéssel méreget, mint aki a bőröm alá látva tudja, hogy csajok helyett a pasikat nézegetem meg az utcán, és cseppet sem érdekel a dicsőített amerikai focijuk. Szóval, mielőtt még hozzátoldaná gondolatban azt is, hogy az iváshoz is nyuszi vagyok, kelletlen, de meghúzom a sörös üvegemet, közben mindvégig kitartóan állva a pillantását, hátha előbb megtörik, és végre abbahagyja a mustrálást.
Sosem utasítottam vissza egy jó bulit, s természetesen ez ma sincsen másképp. Szegény testvérem nagyon forgattam rám a szemem, mikor meghallotta, hogy ezt az estét is máshol múlatom majd el, mint a legtöbbet. Akkor, amikor felvetettem azt a szerinte szánalmasan szar ötletet, hogy jöjjön velem konkrétan csak sóhajtott egyet és ment tanulni. Nem is értem, hogyan lehetünk testvérek, pláne nem ikrek, túlságosan különbözünk egymástól. Persze őt sem kell félteni, de a közelembe sem ér. Régebben volt egy társaság, akikkel állandóan eljártunk bulizni, de mára már kissé eltávolodtunk egymástól. Ezért is ért teljesen váratlanul, amikor a mai nap folyamán Brad rám írt, hogy lenne-e kedvem jönni. Ki lennék én, ha nemet mondtam volna? Az pedig még jobban kedveltté tette számomra ezt a témát, hogy lesz ingyen pia. Én mondom emberek, hülye, aki kihagyja, hatalmas vétek! Nem tartott sokáig míg elkészültem otthon, mindössze pár cuccot magamra kaptam, de persze az ízlésesség keretein belül majd a hajam is belőttem és indulhattam is. Apa felajánlotta, hogy elhoz kocsival, s majd értem is jön, ami miatt rettentően hálás vagyok, mivel nem a legjobb részegen hazafelé bóklászni egyedül. Mindig sokkal hosszabbnak tűnik az út, mint amennyi valójában. Készségesen megköszönöm a fuvart, s mielőtt kiszállok a kocsiból apám még figyelmeztet, hogy innen akar hazahozni és nem a detoxból, amire csak elnevetem magam és kiszállok otthagyva az aggódó, a negyvenes éveinek a közepén járó férfit. Boldogan köszöntök mindenkit és egy sörrel a kezembe leülök a tábortűzhöz. Pár emberen kívül mindenkit ismerek, de nekem ez sosem okozott problémát. Egy barna hajú srác lép a tűzhöz, amikor a második sörömet bontom ki. Imádom a sört, de valami töményebb jobban esne jelen pillanatban. Végigmérem a srácot, s feltűnik, hogy nem a legjobb kedvében jött ide. Furcsának tűnik számomra, de hát ki vagyok én, hogy elsőre ítélkezzek. - Szia vándor – köszönök neki. – Miért csak ácsorogsz ott? Gyere és foglalj helyet mellettem – invitálom, s közben kiveszem a cigim a zsebemből és rágyújtok. Máris jobb.
Már nagyon régen nem nyúltam a sörnek nevezett méreghez, de ez a mostani még az elhalványult emlékeimben élőkhöz képest is iszonyatosan szar. Keserű, és szerintem a homok is bele szóródhatott, mert valami rohadtul ropog a fogaim alatt. Legszívesebben szembe köpném vele a tagot, aki még mindig sandán méreget, ám nem hiányzik a balhé, szóval erőt veszek magamon, és újabb, öblös kortynyit tudok le a torkomon a förmedvényből. Banyek, lehetséges, hogy ez ilyen hamar beüt? Kénytelen vagyok pislogni egy nagyot, mert úgy érzem magamat az üveg negyedének kiürítése után, mintha leglábbis már túl lennék egy pohár pezsgőn. Ugh, mi van, ha nem is homokot éreztem az előbb? Gyanakodva emelem meg az üveget, hogy az aljára nézhessek - mármint kivételesen szó szerint, és nem a kifejezés átvitt értelmében -, mielőtt azonban komoly tanulmányokat folytathatnék a söröm aljában úszkáló kis szemcsékről, megszólal a méregetős srác mellett ülő tag. Vándor… - Te is ilyen Gyűrűk Ura mániás vagy…? - teszem fel a kérdést elmosolyodva, pedig esküszöm, nagyon nem így terveztem a csendes beépülést. Most már tuti, hogy raktak valamit ebbe a szarba, ráadásul jó erőset, ha percek alatt elkezdett bennem dolgozni. Fogalmam sincs, hogy ezen tudás birtokában miért iszok bele újra az italomba, de attól tartok, már nincs túl sok ráhatásom a mozdulataim automatikusságára. Bizonyára emiatt sem fogom menekülőre, mielőtt igazán kínos helyzetbe hozhatnám magamat, hanem kapva kapok a lehetőségen, és átcsámpázva a srácok között, bedöglök Frodó mellé. - Szóval… Frodónak vagy Samunak hívjalak? - tekintek rá elkomolyodva, némileg előrébb dőlve közben, hogy könyökeimmel kényelmesen megtámaszkodhassak a térdeimen. Újabb rossz döntés, ugyanis így tökéletesen rálátok a szívem csücskévé fogadott baromra Frodó mellett, aki még mindig rezzenéstelenül bámul. - Mi az? - vetem oda neki, mint egy rossz drogos Bronx kihalt sikátorainak egyikéből, amire tényleg nem kell rájátszanom, mert most már a látásom is kezd nehézkessé válni, sűrű pislogásokat eredményezve. - Te buzi vagy? - érkezik az elmés kérdése, amire józan állapotomban bizonyára fel sem kapnám a vizet, hanem lazán megvonnám a vállaimat, eljátszva a mindenről magasra tojó, városi kölyköt, most azonban felmegy bennem a pumpa. - Anyád. Frodó, a haverod nem valami jó fej - morgok, megint csak kortyolva egyet a sörömből, és miközben igyekszem nem elhányni magamat az ízétől, hallom, ahogy megint kotyog valamit szívélyes barátom mellől. Nem értem ki pontosan, de ez nem is számít, éppen elegendő a lekezelő hangnemét felfognom ahhoz, hogy tudjam, ezt nem hagyhatom megtorlás nélkül. Nem agyalok sokat a technikámon, az üvegemet ledobom a földre, majd már lendítem is az öklömet, hogy helyre tehessem a taknyost. Egyedül ott a bibi, hogy rohadtul kettőt látok, és a mozgáskoordinációm is hagy maga után kívánni valót, avagy nem Mr. Homofóbot ütöm le, hanem csóró Frodót. Baszki.
Kezdőlap
