- Oké… Gyerünk, menni fog kishaver, csak még… egy picit… - suttogom halkan, beszédszünet közben nyelvemet óvatosan kidugva oldalvást, mintha ez bármit is segíthetne a koncentrációmon, vagy éppen azon, hogy kiszabadítsam a kismadarat, aki valami soha nem látott tehetséggel szorult be két faág közé. Voltaképpen egyszerű lenne megmenteni, pusztán annyi lenne a dolga, hogy megértse, segítő szándékkal jöttem, de a csipkedéseit figyelembe véve ez még mindig nem tudatosult benne. - Hiába csipogsz felháborodottan, ez nem segít - motyogom, lábujjaimon balerinákat megszégyenítő egyensúllyal toporogva az alattam nyugvó padka szélén, miközben nyújtózkodva igyekszem kicsit meglökdösni ezúttal alulról a szerencsétlen tollast. Az új módszer kifizetődőnek bizonyul, néhány próbálkozásba telik csupán, és végre kicsusszan a faágak közül a madár, aztán messzire el is röppen tőlem, mintha legalábbis én tehetnék pórul járt helyzetéről. Sebaj, a lényeg, hogy rendben van. Kezeimet leporolva szökkenek le a padról, majd ösztönnel nyúlnék a rá bízott fényképezőmért - mert hát mégsem kockáztathattam meg, hogy a nyakamban himbálózva nekivágódjon a fának -, ujjaim azonban a levegőbe kapnak az eszköz helyett. Összevont szemöldökökkel pillantok le az ülő alkalmatosságra, amelyen hűlt helye a gépemnek. Remek... Igyekszem nem a legrosszabbra gondolni egyből, szóval céltalanul és némileg tanácstalanul nézek körbe a földön, fűpamacsokon, hátha leesett idő közben a mocorgásomtól, de semmi. Gondterhelt sóhaj szakad fel belőlem, amint emelkedő pulzusszámmal és az idegbaj kezdetén lavírozva eltekintek magam mögé, ám egy pillanatra még ezen tényezők mellett sem kapok szikrát, ugyanis észreveszek egy srácot eszeveszetten szaladni, kezei között történetesen a fényképezőmmel. - Basszus…! - ezen a ponton nem agyalok sokat, én is nekiiramodok a parknak, még ha lehetetlennek is tűnik utolérnem a tolvajt. Egyáltalán hogy csinálta ezt ilyen hangtalanul és észrevétlenül? Valamit nagyon nem csinálhatok jól, amennyiben egy ilyen piti tolvaj ki tudott cselezni. Ki tudja, Tony embereivel hogyan járok, ha netán egyszer menekülnöm kellene előlük? Egyszerre egy probléma mindenesetre, szóval lélekszakadva rohanok a srác után, bár nyilvánvaló, hogy csalás nélkül nem fog menni az elkapása. Zihálva, a fejemben és a torkomban dübörgő szívvel pillantok oldalra, ahol egy bozótos csapást vélek felfedezni. Épp elé vinne… Nem agyalok azon, hogy mennyi esélyem van még előtte átverekedni magamat a bokrokon és cserjéken, éles balkanyart produkálva vetem bele magamat a susnyásba. Meleg idő van, de most hatványozottan megbánom a felsőmként választott pólót, ugyanis a szúrós növények, megtört gallyak nem kímélik a karjaimat. Mégsem állok meg egy szünetnyi önsajnálatra, sőt, látva, hogy alig néhány méter, hogy kijussak, még rá is kapcsolok, de arra a beszűkült tudatommal nem figyelek, hogy épp a futók közkedvelt részére pottyanok ki. Még látom a gépem elrablóját elfutni előttem, mielőtt azonban újabb kanyart vennék, oldalról egy test csapódik nekem, a következő pillanatban pedig már a poros, kavicsos földről nézhetem totál plánban a srác elszelelését. - A francba… - nyögöm ki elfúlóan, sűrűn kapkodva a levegőt, majd realizálva, hogy sikerült elgázolnom valakit, az ácsorgó, vagy éppen hozzám hasonlóan a földön tébláboló egyénre tekintek. - Vincent?
Ez az új munka és az új emberek annyira fel tudnak baszni idegileg, hogy el nem tudom nektek mondani. Itt van ez a Caspian csávó, aki annyira irritáló amennyire jól néz ki, de tényleg mi a faszért kell ennek a csávónak nyomulnia? És még az sem használ ellene, ha ősbunkó vagyok, mert én aztán tudok az lenni, kurva életbe! Na mindegy, nem is tudom.. ma szerencsére nem is kell bemennem és nem kell könyvelnem sem, ami azt jelenti, hogy nyugodt maradhatok és nem kell magam felhúzni semmin. Így a nap elejét elcseszem magamra, de tényleg csak is magamra, tévézek kicsit, beszélgetek a tesómmal, meghallgatom a a pasiproblémáit, mutogat nekem palikat.. elég szar az ízlése, ő ezekre a pávagyerekekre van rákattanva, na nem mintha nem lenne köztük egy.két helyes, de akkor is.. felnyalt haj, béna ruhák. Mindegy, ez nem az én dolgom, majd valamelyik jól felcsinálja, akkor nézegethet, mint hal a moziban, de én nem fogok neki segíteni ezekben az ügyekben, elég nagy lány, hogy megoldja majd magának. Végül már annyira unom magamat, hogy fogom magam és lezuhanyzok, majd miközben a víz mossa a testemet elgondolkodom azon, hogy mit kéne csinálnom. Legjobb a zuhany alatt gondolkodni, sok jó ötlet támad ott és már tudom is, hogy mit fogok tenni.. lemegyek és futok pár kört. Leállítom a vizet, megtörölközöm és elindulok a szobámba, hogy felvehessen a futónadrágot és a pólót, felhúzzak egy zoknit a lábfejemre és még egy cipőt, aztán már indulhatok is. Nem volt kedvem nagyon leterhelni magam így elsőre, szóval csak kicsit kocogtam az elején, de öt perc kocogás után felgyorsítottam és elkezdtem futni, igazából csak kikapcsolódni jöttem és kiengedni a gőzt.. Nem akarok nagyon sokáig itt lenni, amúgy is lenne ég dolgom otthon, meg az exem is hívogat mostanában... faszomat bele, hogy nem fogja fel, hogy végeztünk egymással.. Aztán csak futok és futok, miközben elmerülök a gondolataimba, amikor valaki belém rohan olyan lendülettel, hogy hempergek egyet a földön.. - Mi van baszd meg, nem látsz a szemedtől? - teszem fel a kérdést kicsit sem kedvesen.. Nem is nézek rá az illetőre, hanem felállok és leporolom magamat, hát nem lettem sokkal nyugodtabb, sőt. Csak még jobban felbaszta az idegrendszeremet ez a srác vagy csaj, de meghallom a hangját, Ruben? Nem.. nem érzem magam szarul, hogy ilyen tapló voltam. - Elviszlek szeméhez Ruben, cseszd meg.. - mondom neki, majd kezet nyújtok, hogy felsegítsem, ha még nem tápászkodott fel magától.
Remélem tetszeni fog :pls: ◆◆ Music : - ◇◇ made by Artemis
A becsapódás pillanatában, és az azt követő másodpercekben még olyan intenzitással dolgozik bennem az adrenalin, hogy fel sem ismerem Vincent hangját, pusztán a szitkozódása jut el a tudatom legmélyéig, révén, koncentrációm jelentős hányada a szélnek eredt fényképezőgépem körül forog. Mikor azonban felfogom, hogy most aztán már végkép semmi esélyem a tulajdonom visszaszerzésére, van időm az általam legyalult alakra is ügyet vetni. Hálás vagyok az égieknek, amiért nem egy totál ismeretlen izompacsirtát küldtek elém akadályként, máskülönben még egy kiadós arcátrendezéssel is számolhatnék, amihez ma végkép nincsen hangulatom. Máskor sincs, de egy napra bőven elég, ha csupán egy adagnyi szar szakad a nyakamba. - Bocs - nyögöm ki még kissé dezorientáltan, miközben elfogadom a segítségét, és tenyerébe csapva a sajátomat, felhúzódzkodom a földről. A ruhám sietős megtisztogatásával nem törődök, tekintetemmel ismét a tolvajt igyekszem felkutatni, ám eddigre valószínűleg árkon-bokron át, hetedhét országon is túl jár örömtáncot az új szerzeményével. Rohadt jó… Újabb feszengő sóhaj gördül elő az ajkaim mögül, de ha nem lenne elég nyilvánvaló a frusztrációm, egyik kezemmel még a tincseimet is feltúrom, hátha némi inger hatására megjelenik valami csodával határos ötlet a fejemben a szituáció karikacsapásszerű megoldásához. Ilyen persze nem történik, viszont eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül. - Megvagy? - fordítom pillantásomat Vin felé, úgy a másodperc tört részéig, hiszen még mindig nehéz elfogadnom, hogy a nehézkesen összekapargatott pénzemből vásárolt, csöppet drága gépem, mint a kámfor, úgy veszett el az éterben. Szóval jó néhány momentumig pásztázom még a környéket, mielőtt végérvényesen feladnám a reménykedést. - Az a seggfej elcsórta a fényképezőmet - bököm ki, karcsú magyarázatként a váratlan felbukkanásomra, miközben szabad kezemet a csípőmre helyezem. - Mármint… Épp rohantam utána, azért nem figyeltem, szóval… jah, bocs még egyszer - tekintetem ismét Vincentre vándorol. Jó pár hete nem láttam már, pedig egész jó cimborámnak mondhatom. Talán ő áll a legközelebb egy barát fogalmához, ugyanis a többiekkel legfeljebb haveri viszonyt ápolok. Az más kérdés, hogy néha vele sem tudom, hol állunk pontosan, ugyanis nem szeretem feszegetni a témát, meg amúgy is, elég gáz, ha egy barátságot erőltetni kell. - Mi a helyzet? Van szemész ismerősöd? Ha már így ajánlgatod - kérdezem tőle eleinte a végletekig elkomolyodott ábrázattal, de aztán hamar félmosolyra húzom a számat, eldöntve, hogy nem zokogok tovább a fényképezőm felett, majd azt is megoldom, mint minden mást. Aztán meg Vin sem akkora tapló, mint sokszor mutatja magát, előszeretettel húzom tehát az agyát, amikor tetten érem.
Kezdőlap
