forrest & ella

- Mr. Howard wants to see you, Forrest -

Sok mindent kellett végig gondolnom az elmúlt pár napban, mióta volt az a vitám Paullal, hiszen ilyesmi még nem történt. Most az mindegy, hogy jogosan volt féltékeny, mert valójában nagyon is más pasi karjai között voltam, akkor sem kellett volna úgy viselkednie, mert így felmerült bennem a kérdés, hogy mit csinálna velem akkor, ha megtudná, mit tettem?
Forrest viszont még az előtt mondott nekem valamit, ami szintén nem hagyott nyugodni, még akkor sem, ha valójában őrültség az egész. Szavai, miszerint ő boldoggá tudna tenni, túlságosan kecsegtetőek, így az utóbbi pár napban akaratlanul is elképzeltem, milyen lenne vele az életem. Tekintve, hogy nem túl sok mindent tudok arról, hogy miféle életstílust képvisel, leginkább a fantáziámra kellett támaszkodnom, de bármilyen is lenne az az élet, mindenképp jobb lenne, mint Paul mellett. És most nem az anyagi részre gondolok, mert én már nagyon jól megtanultam a házasságom alatt, hogy frászt sem ér az a rohadt papírdarab, amiért a legtöbb ember bármit megadna. Persze, szükség van rá ahhoz, hogy megtehess dolgokat, hogy független légy bizonyos szinten de semmiképp sem kárpótol azért, ha egy olyan házasságban élsz, amelyben nem vagy őszintén, igazán boldog.
Felvettem a kapcsolatot Callummal, aki reméltem, hogy nem fogja felismerni a hangomat -tekintve, hogy nem sokszor beszéltünk még- és egy bizonyos Gregory Howard asszisztenseként mutatkoztam be, aki szeretne egy találkozót Forresttel Monacoban. Pontosabban a Hotel de Paris Monte-Carlo bárjában, mivel van valami baromi értékes holmi a tulajdonában, amit árverésre szeretne bocsátani. Tudtam, hogy érdekelni fogja őket, ha egy jó kis üzlet lesz esedékes és egyben meg is akartam lepni Forrestet, bár amint leszerveztem a találkozót, aggodalmaskodni kezdtem, hogy talán nem is fog nekem annyira örülni, mint először gondoltam. Mi van, ha csak rabolom a drága idejét és egy ilyen kamu üzlettel elszalaszt egy igazi, komoly lehetőséget?
Ennek ellenére már nem volt visszaút, nekem pedig ki kellett derítenem, hogy az ajánlata komoly volt vagy, csak a pillanat hevében tűnt olyan daliás hercegnek? Mert esküszöm, jelen pillanatban mindennél kecsegtetőbb számomra az ötlet, hogy elváljak és inkább Forrest mellett próbáljak meg élni, de baromi rizikós döntés lenne. Nincs semmi biztosíték arra, hogy nem esnék pofára és ez az egész annyira elhamarkodott ajánlatnak tűnik. Ettől függetlenül a válás gondolata egyre kecsegtetőbb számomra. Már kész haditervem van arra, mit és hogyan fogok csinálni, ha megszabadulok végre a béklyóimtól, hiszen van egy príma diplomám, amivel talán el tudnék valahol helyezkedni. Csak ne rettegnék ennyire attól, hogyan reagálna Paul, ha közölném, hogy válni akarok vagy attól, hogy amennyiben el is engedne, nem tenne-e keresztbe nekem mindenhol. Az ő pozíciójában kevés szégyenteljesebb dolog van, mint amikor elválnak az embertől. Annál már, csak az lenne durvább, ha fény derülne a kis afféromra Forresttel.
Paul egy pillanatig sem csodálkozott, amikor közöltem, hogy Monacoba megyek pár napra. Nem először történik ilyesmi, hiszen egy régi jó barátnőm él ott, akit már számtalanszor meglátogattam és még az is épp kapóra jön, hogy Paul amúgy is elutazna Oroszországba egy üzleti út miatt. Még örül is, hogy nem fogok New Yorkban unatkozni a lakásunkon, tehát minden jól alakul.
Az indulás napján a gyomrom már görcsbe áll. Nem a repülő út miatt, hanem, mert fogalmam sincs, hogy mit fog szólni Forrest, ha egy G. Howard nevű ígéretes ügyfél helyett én fogom a megbeszélt helyen várni. Egyre többször jelenik meg lelki szemeim előtt egy olyan jelenet, aminek a végkimenetele az, hogy menjek a francba a hülyeségemmel együtt. Meggyőződésem még mindig, hogy Forrest csak egy jó szexet akart -ami valóban jó volt-, és azzal vége. A többi csak a szex bódító utóhatásának volt köszönhető, semmi egyébnek. Gondolatban azzal vigasztalom magam, miközben besétálok a megbeszélt helyre és a Mr. Howard névre foglalt asztalhoz leülök, hogy, ha ki is derül most, hogy tévedtem Forresttel kapcsolatban, talán egy forró órácskát még nem fog tőlem sajnálni. Utána, ha ő úgy akarja elköszönünk egymástól és ennyi, vagy esetleg pár napot eltöltünk itt együtt. Ezen elhatározásom örömére rendelek magamnak még egy áfonyás vodkát, majd ujjaimmal türelmetlenül dobolok az asztalon, ami a bár legtávolabbi pontjában, egy elég jól eldugott helyen van. A legjobb az asztal elhelyezkedésében az, hogy én tökéletesen jól belátom majdnem az egész helyet szóval, ha ismerős arc is bukkanna fel, még mindig lenne esélyem felszívódni. Sosem lehet tudni, merre mászkálnak Paul barátai, úgyhogy nem csak az ügy miatt aggódok, amiért ide jöttem, hanem a lebukás veszélye miatt is.

forrest & ella

Monaco a világ második legkisebb országa. A nyaralók egyik legfelkapottabb üdülőhelyétől csupán néhány pernyi autókázással könnyedén elérhető. A túlzsúfolt hercegségben az ott lakókon kívül rengeteg turista is megfordul az év bármely szakában. Vállak pattognak le rólam, ahogy a tömegben tolakodva, a kelleténél jóval nagyobb vehemenciával igyekszem a csomagjaim felé. Én már itt vagyok egy napja - korábban érkeztem a tervezett találkozónál, akadt egy kis elintéznivalóm – ezzel szemben a bőröndjeim valahol elkeveredtek útközben, alig maradt időm átszállni a Monaco felé tartó járatra Londonban, így gyakorlatilag abban a ruhában vagyok, amiben érkeztem. Kértem ugyan a szállodában egy mosást, de így is kényelmetlenül érzem magam. Ez a Mr Howard nyilván befolyásos ember, ha nem akar a saját országában üzletelni. Vagy egyszerűen csak fél a lebukástól nem tudom, mindenesetre nem volt annyira megterhelő elhagyni New York-ot. Már csak azért sem, mert életem harminchat éve alatt, még soha senki nem vert át annyira, mint Ella Larsson. Akárhogy is nézzük, én lettem a kósza numerák megtestesítője, holott néhány héttel ezelőtt még jómagam tettem azért, hogy néhány könnyűvérű nő tudhassa magáénak a megtisztelő kitüntetést.
Ella nem gondolta komolyan a közeledésem, ostobaságnak tulajdonította a szavaimat, azt gondolta, csak a hév beszél belőlem, hogy az eszem helyett a farkammal gondolkodom. Bevallom, pár pillanatig igen, valóban így tettem, de szépen lassan elmúlt a köd és felszállt, mintha ott sem lett volna. Érdeklődést mutatva feléje, felajánlottam magam, mint egy olcsó kurva, még azt is vállalva, hogy talán szarrá vernek egy sötét sikátorban. Párizs óta nem hallottam felőle. Nem tudom, hogy a kis vitájuk Paul-al meddig fajult.
-Callum hívd fel a monaco-i konzulátust hátha ott vannak a kibaszott csomagjaim. Itt dekkolok fél órája, lebetűztem a nevem és lövésük sincs, merre lehetnek. Ha én beszélek velük, kitiltanak az országból. – Mély levegőt veszek, a rohadék a vonal túlsó végén röfögve nevet.
-Rohadtul nem vicces, intézkedj vagy megvonom a pénzed. – Ezzel nem játszom, ezt ő is tudja. Szüksége van a pénzre, ezáltal rám is, megkomolyodva beszél, fél óra várakozást ígér még, tudom, hogy egy másodperccel sem lépi majd túl. Tizenöt perc múlva, kicsit megkönnyebbülve húzom magam után a bőröndöt. Enyhén behorpadt oldalán kívül más sérülést nem látok rajta, nincs okom beperelni a légitársaságot.
A Hotel Paris de Monte-Carlo puccos, elegáns szálloda, ahová az ember inkább csak a szemét hozza, mert még a kirakott újságokat is fél megtapogatni. Arról nem is beszélve, hogy a személyzet idegesítően kedves és gáláns. Mindenkihez van néhány keresetlen szavuk, még akkor is, ha épp azt tettedet a bárban, hogy alszol. Már csak a takaró hiányzott rólam és fel sem megyek a szobámba.
Csupán annyi időre, hogy tiszta ruhát vegyek magamra. Inget és mellényt, nem többet, ezt érzem kényelmesnek. A megbeszélt időpont előtt érkezem, a bár recepciósánál érdeklődöm.
-Mr Gregory Howard-hoz jöttem. – Fogalmam sincs, hogy néz ki az ürge, mert képtelenség volt bármiféle információt is lenyomozni róla. Amik akadtak, azok pedig semmirevaló foszlányok voltak.
-Kövessem kérem. – Telt idomú nő kísér az asztalok között, ringó csípője elvonja a figyelmemet. Tökéletes alakja van, pedig nem a mai, megszokott divatmodell alkat. Tisztában van adottságaival, mégis sikerül neki bevonzani a bárban ülő szinte összes tekintetet. Egyet kivéve. Háttal ül nekem, talán csak ezért nem láthatja a közeledő nőt. Szólnék, hogy minden bizonnyal rossz asztal felé vonulunk, de nem akarom félbeszakítani, nem csak én legeltetem a szemem.
Ismerős az illat. Az aroma utánozhatatlan, tulajdonképpen szerintem nem is e világi és ezzel az esszenciával csak egy valaki rendelkezik. Kisfiús mosolyra húzódik a szám, ahogy megállok az mellett, közvetlen közel hozzá.
-Férfi létére, nagyon is szemrevaló Mr Howard. – Jegyzem meg, időközben letörölve arcomról a vigyort. - Sikerült átverned Callum-ot. Szent meggyőződése, hogy egy szemüveges, pufók, fogszabályozós, rusnya – és most őt idézem – asszisztens vagy, akit könnyűszerrel dugok majd meg az üzlet sikeressége érdekében. – Leülök vele szembe, le sem véve róla a tekintetem. - Egy üveg bort, a legjobb fajtából. – Ezzel el is küldöm a recepcióst, aki útközben intézkedik.
-Miért hívtál ide Ellie? – Kérdezem arcát fürkészve. Szebb, mint amire emlékszem belőle. A gondolataimban keringő nő vissza sem adja annak a nőnek a szépségét, aki most itt ül velem szemben.

forrest & ella

- Mr. Howard wants to see you, Forrest -

Egyre jobban izgulok, miközben várakozok, hiszen nem ismerem még Forrestet annyira, hogy tudjam, mit fog szólni, ha meglát. Meg amúgy is elég bátor dolog volt tőlem, hogy én kértem találkozót de, ha visszagondolok arra, amit abban a sötét kis orvosi szobában mondott és arra, hogy lényegében konkrét választ nem adtam neki, vagy úgymond pofára ejtettem, úgy éreztem helyesnek, ha én keresem fel. Azt persze nem akartam, hogy bárki is tudomást szerezzen a kis találkozónkról, így duplán hasznos volt, hogy álnéven kerestem fel. Ha tudná, hogy én vagyok, talán el se jönne. Még így se biztos, hogy meg fog jelenni még, ha Callum azt is mondta, hogy biztosan jönni fog, mert érdekeltek az ilyen dolgokban.
Na igen. A másik ok épp Callum volt, mert ahogy észrevettem nagyon szeret beszélni, amivel nincs baj, csak az ilyen embereknél fenn áll a veszélye annak, hogy akaratlanul is elkottyint valamit. Bár úgy sejtem, már tud a mi kis afférunkról, azt azért mégse szeretném, hogy erről a titkos találkozóról is tudjon. Azért választottam Monacot, mert Paul meglepő módon nem nagyon szokott erre járni. Mondjuk az ismerőseink igen, de ebben az időpontban talán nem áll fenn a veszélye, hogy összefutok valamelyikkel de, ha igen, akkor is foghatom arra, hogy a barátnőmnél vagyok csak összefutottam Forresttel.
Már, ha egyáltalán eljön, mert fel vagyok rá készülve, hogy nem. Pofára esés lenne de ő még csak nem is sejtené, hogy engem ejtett pofára de talán, ha tudná, hogy én vagyok is ezt tenné, ha már a múltkor faképnél hagytam.
Gondolataimból egy ismerős hang rángat vissza a jelenbe, amitől azonnal libabőrös leszek és megnyugvásom jeléül, miszerint megjelent és talán még kellemes is volt számára a meglepetés, apró mosoly kúszik az arcomra.
-Igyekszik az ember.- kuncogok halkan, az izgatottságtól pedig megugrik a pulzusom és a nyakamat tenném rá, hogy el is pirultam. Főleg, ahogy felpillantok rá és tekintetem összetalálkozik az ismerős szempárral. Őrület, milyen jóképű és a kisugárzása se semmi. -Ennek örülök, mert éppen ez volt a célom. Még a legnyafkább röhögésemet is bevetettem a cél érdekében, nem beszélve a kamu dadogásról és az ügyetlenkedésről. - követem tekintetemmel, ahogy leheveredik velem szembe és továbbra is mosolyogva figyelem, miféle reakciót is válthatott ki belőle a meglepetésem. Attól viszont, amit mond még, hogy egy jó dugással nyélbe ütheti majd az üzletet, valami furcsa érzés lesz úrrá rajtam. Talán féltékenység?-Így szoktátok biztosítani egy üzlet sikerességét?- biccentem kissé oldalra a fejem szelíd mosollyal az arcomon, mintha jól mulatnék a témán. Mondjuk, ha tényleg az az asszisztens lennék, benne lennáka buliban. A kérdése hallatán viszont megmarad ugyan a mosolyom, de leszegem egy röpke másodpercig a pillantásom. Miért is hívtam? Még én se tudom igazán.
-Csak látni akartalak... remélem nem baj.- vonok vállat, ahogy alig hallhatóan válaszolok, közben körmeimmel idegesen dobolni kezdek az asztal lapján. Mit mondhatnék neki? Hogy hiányzott? Hogy máson se jár az eszem, csak rajta? Hogy azóta is az ajánlatán gondolkozok minden percben?
- Paul Oroszországba utazott pár napra, nekem pedig él itt egy nagyon kedves barátnőm. Szóval meglátogattam és, ha már itt vagyok, gondoltam...- akadok el egy pillanatra, hiszen nem egyszerű erről beszélnem. Mégis tartozom annyival, hogy elmagyarázzam, miért vagyunk itt.-Amit a múltkor mondtál, nos, elég sokat gondolkoztam rajta és úgy gondoltam, talán eltölthetnénk együtt egy kis időt.- mondom ki kissé félve, hiszen, ha jobban végig gondoljuk, egyáltalán nem ismerjük egymást. Volt egy őrülten kellemes légyottunk az orvosi szobában, ami után felajánlotta, hogy éljek vele, de ki tudja, el tudnánk-e viselni egymást.

forrest & ella

Ha valaki még egyszer azt találja nekem mondani valaki, hogy a nők könnyen kiismerhetőek, cseppet sem bonyolultak és egyszerű esetek, azt szívlapáttal vágom fejbe és ásom el valamelyik gazdag vásárlónk hátsó kertjében. Nehéz napirendre térnem, egyelőre nem jön a szikra, miért is vagyok itt. Csak hallgatom a csacsogását, próbálom megfejteni az arcára kúszó érzelmeiből, mégis mi a fészkes faszért rángatott ebbe az országba, álnév mögé rejtőzve, egy újabb aljas játékot játszva, de túlságosan jól csinálja, én meg nem vagyok hozzászokva az efféle macska-egér játékhoz.
Épp csak megránduló ajakkal konstatálom az előbújó féltékenységet. - Előfordul… néha be kell vetnem minden vonzerőmet. – Tetszik amit látok, jót mulatok arckifejezésén. Nem is tudom leplezni a vigyorom. - De az esetek többségében, Callum rendezi ezeket az ügyeket. – Ő amúgy is állandóan kanos, én pedig nem igazán szeretem összekeverni az üzletet a magánélettel. Mint ahogy a jelenlegi helyzet is remekül példázza, máskor bírok a farkammal és a gatyámban tartom.
Lopva pillantok körbe, ismerős szempárokat fürkészve. Szinte biztos vagyok abban, hogy nem egyedül jött ide. Vagy ennyire vakmerő, vagy egyszerűen csak ostoba, ha azt gondolja, Paul nem állított rá néhány fickót, amikor ő épp manikűröztetni volt. Kizárt dolognak tartom, hogy a fiatal és szemrevaló feleségét elengedi csak úgy egy idegen országba, miközben ő maga nem tartózkodik mellette. Az eddigi találkozásaink alkalmával sikerült megismernem a ragaszkodó képességét, így logikus, hogy szétnézek a bárban.  
-Nincs ezzel semmi baj Ella, engem csupán az érdekel, hogy a férjed küldött utánam szaglászni, vagy egyszerűen tényleg csak hiányoztam. – Hazudnék, ha azt mondanám, nem jutott eszembe néhányszor, de annál sokkal jobban idegesített a tudat, hogy hoppon maradtam. Rövid életem során kevésszer ütköztem akadályokba, párkapcsolati témában legalábbis. Amit akartam, megszereztem. Ha kellett, lehazudtam a csillagokat is az égről és nem szégyelltem ezek után minden előjel nélkül felszívódni. Tulajdonképpen szeretek így élni. Illetve szerettem, mert már hetek óta csak múlt időben beszélhetek erről az életformáról.
-Szegény Paul azt hiszi, a barátnőddel kortyolgatsz koktélt a tengerparton. – Talán nem is baj, ha nem tud arról, mire készül a kis felesége. - Ismerem már annyira a férjed – és ne sértődj meg – de kizárt dolognak tartom, hogy elengedett egyedül egy idegen országba. – Lehet, csak beképzelem, vagy üldözési mániám van, de egyre többször tűnik fel a látókörömben egy magas, mások számára kevésbé észrevehető pasas, amint az asztalunktól nem messze, fel alá járkál tálcával a kezében.
Meglepnek szavai, egy pillanatra el is szakítom tekintetem az általam gyanúsnak vélt fickóról, hogy rá emelhessem szemeimet. Totál összezavar azzal, amit mond. Tettei kicsit sem arról árulkodnak, amit gondol. Amikor felvetettem neki, hogy váljon el és tűnjünk el a térképről valami eldugott országba, hülyének nézett. Ha tehette volna, talán még az arcomba is nevet, de nem azt a neveltetést kapta.
-Te szórakozol velem?! – Kérdezem kissé hangosabban a kelleténél. - Legutóbb még azt mondtad, eszedbe sincs megszabadulni tőle. – Lehalkítom a hangom, a velem szemben ülő idősebb hölgy rosszalló pillantással hajol ki asztaltársasága takarásából, hogy összeráncolt szemöldökkel engem bámuljon.  - Én nem arra céloztam, hogy alkalomadtán, amikor épp van egy kis időd, elrángatsz valahova és kifulladásig kefélünk. – Ami nem is lenne rossz ötlet, csak hogy nekem nem ilyen terveim vannak vele.
Megérkezik a pincérlány, hamvas huszonéves lehet, magabiztosan állja a pillantásom, anélkül tölti félig a poharam, hogy ránézne. Vajon mást is ilyen könnyedén elintéz? - Hagyja itt kérem. – Kiveszem kezéből az üveget, mielőtt még Ella poharába is folyatna a borból.
-Szóval, meséld el kérlek, pontosan mire is gondoltál kettőnkkel kapcsolatban.. – Hátradőlök a székben és várok. Várok az indokra, ami miatt ide kellett repülnöm és csak remélni tudom, hogy nekem is tetszeni fognak a feltételek, amiket felvázol.

forrest & ella

- Mr. Howard wants to see you, Forrest -

Akármennyire is próbálom rejteni, biztos vagyok benne, hogy lerí rólam, mennyire féltékeny vagyok ami tekintve, hogy az ég világon semmi közünk nincs egymáshoz azon túl, hogy a múltkor szexeltünk egy jót, teljesen érthetetlen reakció. Semmi jogom nincs arra, hogy féltékeny legyek, mégis, ha arra gondolok, hogy valaki más érinti és csókolja, furcsán görcsbe rándul a gyomrom. Talán, csak a hiúságomat sértené, ha ahelyett, hogy engem hajkurászna találna magának valaki mást? Magam sem tudok kiigazodni saját magamon, így nem csodálkozok azon, ha egyáltalán nem érti, miért vagyok itt. Az mondjuk, hogy még azzal is meggyanusít, hogy Paul küldött, egy kicsit sértő.
-Miért küldene Paul utánad szaglászni?- kérdezem értetlenül ahelyett, hogy én hülye simán csak rávágnám a legőszintébb választ a kérdésére, miszerint az egyszerűbb verzió a helyes; hiányzott. Látni akartam, mert azóta, hogy szeretkeztünk semmi másra nem tudok gondolni, csak rá és arra, ahogy mellette éreztem magam. Az első pillanattól furcsán vonzott magához de az ajánlata után képtelen vagyok nem arról fantáziálgatni, milyen lenne a közös életünk. Pault persze igyekszem kihagyni ezekből a képekből, de az a baj, hogy vele sem árt számolnunk.
-Nincs oka arra, hogy ne bízzon bennem, legalábbis nem tud olyasmiről, ami miatt megkérdőjelezné az őszinteségemet, szóval nem hiszem, hogy bárkit is rám állított volna az emberei közül.- válaszolom lazán de mégis, ahogy Forrest szóba hozza ezt a lehetőséget, megborzongok, mert az agyam egyik picinyke szegletében felmerül a kérdés, hogy mi van, ha igaza van? Mi van, ha Paul megfigyeltet valakivel? Mi van, ha ezzel a hülye húzásommal veszélybe sodrom Forrestet? Mert az cseppet sem érdekelne, ha az én nyakamat törné ki, de nem akarok Forrestre ilyen bajt hozni. Talán, azóta már ő is rájött arra, hogy annyit nem érek, hogy miattam bajba kerüljön. Még mindig úgy vélem, hogy csak egy kellemes, kósza numera voltam és kész.
Mindezen félelmeim ellenére elmondom végül, miért hívtam ide, a reakciója pedig épp az, mint amire számítottam, amitől most, csak még hülyébbnek érzem magam, amiért egyáltalán megfordult a fejemben a találkozó ötlete. A kezdeti megnyilvánulását azonban követi még pár szó, ami nem azt sugallja, hogy a találkozó miatt haragszik. Sokkal inkább azt, hogy a büszkesége sérült, amikor múltkor egyből rávágtam az ajánlatára, hogy nem érdekel.
-Mégis mit vártál, Forrest? Mit kellett volna mondanom azután, hogy szexeltünk egy oltárit az orvosi szobában?- hajolok előrébb kissé ingerülten, a lehető leghalkabban sziszegve a szavakat, majd hátrébb dőlök, mintha mi sem történt volna és egy bájos mosolyt villantok az öreglány felé, akinek feltűnt, hogy nem épp egy kellemes diskurálás zajlik itt. -Akkor mire, Forrest? Mert azt ne mondd, hogy két találkozás után te máris örökre hozzám akarod láncolni magad. Nem is ismerjük szinte egymást. Fogalmunk sincs, hogy nem-e egy kósza fellángolás eredménye volt a múltkori. Mégis, azt várod tőlem, hogy dobjak el mindent, hogy utána közölhesd velem pár hét múlva, hogy "bocs, szivi"?- húzódok ismét közelebb hozzá, hogy lehetőleg csak hozzá jusson el mindaz, amit mondok és ne hallja meg egy kíváncsi vén szatyor vagy pincér se, miközben ingerült pillantásommal igyekszem fenntartani a szemkontaktust, hogy lássa, most aztán tényleg teljesen őszintén beszélek. Tényleg nem tudom, hogy mi van köztünk vagy, hogy mi lehetne és fogalmam sincs, hogy érdemes-e ennek utána járni. -Mi van, ha kiderül, hogy nem is tudjuk egymást elviselni a testiségen túl? Te lehet, hogy furcsán horkolsz én pedig talán túl sokáig szépítkezek a fürdőben vagy épp hülye hangon röhögök. Nem tudhatjuk.- vonok vállat tanácstalanul, mert esküszöm sokat töprengtem már ilyen és ehhez hasonló kérdéseken, de nem jutottam előbbre. Az biztos, hogy akármilyen lehetséges hiba is jutott eszembe, amivel Forrest büszkélkedhet, még attól is csak vonzóbbnak tűnt számomra.
Az üveg bor közben megérkezik, én pedig amíg Forrest szavait hallgatom, a poharamat fixírozom, ami Neki köszönhetően még mindig üres. Talán nem is baj, mert van egy olyan érzésem, hogy pillanatokon belül jobb ötletnek fogom találni azt, hogy felállok innen és hazamegyek. Mit vár tőlem? Áradozzak itt róla pár percet? Beszéljek olyasmiről, amivel még én sem vagyok tisztában? Nem értem az egészet. Neki kellene elmondania, mit jelentett az, amit a múltkor mondott. Hogy komolyan gondolta-e vagy csak a szex utáni kábult állapot mondatott vele ilyesmiket? Eltöprengve figyelem az arcát, miközben körmeimmel az abroszon zongorázok, végül lemondóan sóhajtok egyet.
-Azt hiszem, tényleg hülye ötlet volt ide csalni téged. Sajnálom.- csóválom a fejem és legszívesebben röhögnék egy jót saját magamon, amiért azt hittem, hogy jutni fogunk itt valamire.-Fogalmam sincs Forrest, hogy mire gondoltam. Nem tudom, hogy miért történt az, ami történt és, hogy mihez kezdjek ezzel? Nem tudom, hogy csak felpiszkáltad a fantáziámat az ellaposodott kényszerházasságomból vagy lehetne ebből valami komolyabb is. Semmit nem tudok.- lesek rá tanácstalanul és, ha ezek után sem érti, hogy talán épp azért akartam vele több időt eltölteni, hogy kiderüljön, megölnénk-e egymást, ha fél óránál tovább lennénk egy légtérben, akkor nem tudok már mit tenni.

forrest & ella

Megforgatom szemeimet, majd a plafonra emelem őket és mindeközben még jut időm arra is, hogy újabb adag vörösbort töltsek immáron üresen kongó poharamba. Nem iszom meg azonnal mind, egy kortyot a számban tartva ízlelem az italt, de majdnem az asztalra köpöm kérdése hallatán. Nehezen tudom eldönteni, hogy ennyire naiv vagy ostoba, hogy azt hiszi, a férje nem küld utánam vagy esetleg utána egy komplett testőrséget.
-Mert ő Paul Whitney kedvesem, azt tesz amit akar, akkor, amikor akarja és azzal, akivel akarja. Nehogy azt hidd, hogy nincs itt legalább egy ember, aki az ő szolgálatában áll. Szerintem a csinos recepciós lesz az. – Bökök jelentőségteljesen a lányra, nem érdekel, hogy épp engem vizslat a szemével.
Elnevetem magam. - Azt hinné az ember, hogy ennyi házasságban töltött év után sikerült megismerned azt, akihez hozzámentél, de úgy tűnik, még mindig nem. – Megcsóválom a fejem, nem szánalomból, egyszerűen csak képtelen vagyok felfogni, mennyire nincs tisztában Paul jellemével. Megnyerő és rettenetesen manipulatív ember, bárkit könnyedén az ujja köré csavar. A hanghordozása, a baritonja vonzza a fület és nem tudsz nem rá figyelni, bárhol is szóra nyitja a száját. - Mindenesetre, járj nyitott szemmel. – Aprót kacsintok, magam elé csapom az étlapot, noha nem igazán vagyok éhes, inkább a cicomás lapokat bámulom, mint az arcát. Felháborodottan nézek fel pillanatnyi mentsváram mögül, homlokomra mély barázdákat vet a sértettség, mely most egyáltalán nem megjátszott. Úgy érzem, teljesen elbeszélünk egymás mellett.
-Talán azt, hogy Forrest, egy isten vagy, vagy legalábbis valami hasonlót, totál idiótának éreztem magam. Erre felhívsz, hogy találkozzunk egy másik országban és eljátszod a dámát. – Próbálok nem ingerült lenni, legalábbis, nem felemelni a hangom, de piszok nehezemre esik, hogy ne vonjam az egész étterem figyelmét kettőnkre. Sosem a türelmemről és a higgadtságomról volta híres. Azt hiszem, az egyetlen rossz tulajdonság, amit anyámtól örököltem.
-Mit? Nem! – Válaszolok ösztönösen, zsigeri határozottsággal. - Nem Ella, de bazd meg, ha nem lenne szarban a házasságod, nem engedted volna, hogy a bugyidba másszak. – Néhány szót így sem sikerül elég halkra fognom, természetesen épp azokat nem, amik kiverik a biztosítékot sznobéknál. Várom a percet, amikor távozásra szólítanak fel. - Csak a tisztán látás végett. Ha nem akarnálak, már a jótékonysági árverés után lepattintottalak volna. Szivi… – Nem is értem, mi a baja a nőknek. Ha apró jelét se mutatod feléjük érdeklődésednek, szinte a tenyeredből esznek, de amint komolyra fordulna a dolog, szinte menekülnek előled és eljátsszák a nebánts virág szerepét.  
-Nem horkolok. – Vágok vissza dacos kölyökként, nem törődve a körülöttem ülőkkel, az üvegből iszom néhányat, majd töltök a félig üres pohárba is. Gyakorlatilag egy magam iszom a borból, pedig nem is szeretem. - Szóval menekülni akarsz. Látod, épp ezt nem értem. – Megvakarom borostás államat, serceg az ujjaim alatt. - Először Paul „házibulija”, aztán az árverés és végül Monaco. Egyszer sem találkoztunk az államokban, leszámítva azt az estét, amikor Callum egy faszban illegette magát a házatokban. Minden alkalommal más országban vagyunk, ez mégse hoz minket közelebb. – Sőt, egyre távolabb sodor egymástól. - Nem tudom eldönteni, hogy a veszély vonz ennyire, vagy tényleg érzel valamit. Szeretném azt hinni, hogy igen, máskülönben nem kockáztatnál, de ahogy viselkedsz, ahogy beszélsz, másról árulkodik. Mi a faszt tud nálam jobban? – Az asztalra könyökölök, lecsendesedek, nem áll módomban jelenetet rendezni, de nem könnyű türtőztetni magam. Ha most apám látna, büszke lenne rám, amiért nem borítottam még asztalt és törtem össze üveget.  

forrest & ella

- Mr. Howard wants to see you, Forrest -

Nem igazán összeegyeztethető számomra az a Paul, akit Forrest pár mondattal jellemez azzal, aki a férjem. Hiszen, azok alapján, amit Ő mond olyan, mintha félnem kellene tőle, vagy minimum tartanom attól, hogy sunyin megfigyeltet, holott ezt nehezen tudnám Paulról elképzelni. Mégis, lehetséges, hogy ennyi év házasság után nem is ismerem? Lehet, hogy van olyan oldala, amit én nem, de mások, akik az üzleti életben állnak hozzá közelebb, nagyon is jól ismernek?
-Úgy beszélsz róla, mintha valami rettegett maffiavezér lenne. Oké, hogy gazdag és bármit megtehet, de azt képzelni, hogy mindenhol emberei vannak, akik jelentenek neki mindent, kicsit abszurd.- nevetem el magam, de cseppet sem őszinte az a nevetés, mert közben kényelmetlenül ficergek a székemen. Mi van, ha Forrestnek igaza van és már most tud arról, hogy itt találkoztunk? Lehet, hogy már azelőtt tudott erről, hogy egyáltalán ide jöttem volna? Nem, ez hülyeség. Forrest csak paranoiás vagy nem tudom.
-Szerintem, egy kicsit túlgondolod ezt az egészet Paullal kapcsolatban.- rázom meg a fejem kissé, miközben legyintek egyet, de azért futólag hátra pillantok a recepciós nőre, aki most is épp minket figyel. Na jó, ez egy kicsit megrémiszt, de aztán rájövök, hogy épp egy adonisszal ücsörgök egy asztalnál, ergo, az a nő maximum Forresten legelteti a szemét és nem Paul embere, akinek az a dolga, hogy engem megfigyeljen.
Forrest eközben az étlap mögé rejtőzik, mintha a téma, amiről beszélünk, igazán nem is érdekelné. Vagy lehet, hogy csak rám nem kíváncsi? Fogalmam sincs, de csak akkor hajlandó végre rám pillantani újra, amikor a múltkori légyottunk kerül szóba, a sértettség pedig egyértelműen látszik rajta.
-Forrest. Egy isten vagy, de azt hittem, hogy ez egyértelmű volt akkor is. Mentségemre szóljon, kissé zavarban voltam, mert nem nagyon csaltam még meg a férjemet és fogalmam sem volt, hogy miként tekintesz rám utána.- suttogom ingerülten, de hát értem én. A pasik baromi érzékenyek erre és szex után nem árt őket dícsérgetni, mert abból, ahogy elélvezel velük, nem esik le nekik, hogy élvezted. Mert hát az nem elég egyértelmű, nem? Ódákat kellett volna zengenem róla, hogy mennyire túlfűtött, vad és szenvedélyes volt és, hogy milyen rég nem volt még hasonlóban sem részem.
-És nem játszom a dámát.- vágom oda sértetten, értetlenel ábrázattal, mert nem igazán tudom, hogy most miért vág ilyesmit a fejemhez. Találkozni akartam vele. Azt hittem, hogy örülni fog, ehhez képest olyan, mintha csak feldühítettem volna ezzel. Mi a francért kellett nekem ezen ügyködni? Inkább maradtam volna nyugton és felejtettem volna el az egészet.
Aztán sikerül olyan hangosan válaszolnia, hogy nem győzök pisszegni és körbe pislogni, hogy vajon az egész étteremben hallották, amit mondott, vagy csak a felében? -Ahhoz képest mennyire tartasz Paultól, nem nagyon fogod vissza a hangod. A francba is!- válaszolok ingerülten, majd fáradtan sóhajtok egyet és kezeimmel a halántékomot kezdem masszírozni, még mielőtt szétrobbanna a fejem. -Azért engedtem, hogy a bugyimba mássz, mert vonzódom hozzád. Ha csak azon múlott volna az egész, hogy pocsék a házasságom, akkor bárki mással megtettem volna, de csak veled történt meg és ez nem véletlen. Most komolyan el kell ezt magyarázzam neked?- nyúlok a borosüvegért, amit kisajátított magának és töltök magamnak is egy decit, mert félő, hogy tényleg fel fog robbanni a fejem, ha sokáig folytatjuk ezt a felesleges vitát. Tessék. Még nincs is köztünk szinte semmi sem, de már veszekszünk, mint egy rossz házaspár.
-Mert az, ahogy most viselkedsz nem olyan, mintha le akartál volna pattintani, igaz? A lakásunkra az üzlet miatt jöttél fel és ide is csak azért jöttél, mert vaskos kis pénzt reméltél, de helyette én vártalak itt és most kellőképpen ki is vagy bukva. Nem is olyan, mintha le akartál volna rázni, ugye?- biccentem kissé oldalra a fejem és bár haloványan mosolygok miközben beszélek, azt hiszem, a fájdalom tökéletesen kiérezhető a hangomból. Hiszen, már amikor megérkezett se az volt a reakciója, mint amit vártam. Nem is értem, mit reméltem ettől a találkozótól, bár tény, ahogy azt mondja, hogy "ha nem akarnálak", az egy kissé megmozgat bennem valamit, de ettől még nem érzékelem túlzottan, hogy valóban akarna. Nem beszélve arról, amit utána a fejemhez vág, hogy én menekülni akarok. Mégis, mit tehetnék?
-Te vagy, ami vonz és nem a veszélyen van a hangsúly. Ha a veszély izgatna, akkor nem törtem volna magam azért, hogy összehozzam ezt a találkozót, csak felhívtalak volna a lakásunkra, hogy aztán Paul rajta kaphasson minket.- dünnyögöm sértetten, majd lehajtom azt a deci bort, amit sikerül megszereznem magamnak az üvegből és szikrázó pillantást vetek rá. Egyáltalán nem így képzeltem el ezt az egészet és, ha tudtam volna, hogy lebaszást és szemrehányást fogok csak kapni, akkor tényleg nem mozdultam volna egy tapodtat sem. -Kommunikálni biztos, hogy jobban tud, mint te, nem beszélve arról, hogy képes értékelni bizonyos gesztusokat is. Szerintem rajtad kívül bárki más örült volna, ha egy nő megszervez egy ilyen találkozót, ami egyértelműen azt jelenti, hogy látni akart az illető, de neked úgy tűnik, hogy ez kevés.- támaszkodok meg a székem karfáin, majd felegyenesedek és magamhoz veszem a táskámat is. Nem vagyok hajlandó tovább elviselni, hogy sérteget és a fejemhez vág olyan dolgokat, amelyekkel egyelőre nem tudok mit kezdeni, mint például a házasságom. Fogalma sincs róla, mennyit töprengtem azon az utóbbi időben, hogy hogyan közöljem a válásra való szándékomat Paullal.
-Sajnálom, hogy raboltam az idődet, Forrest. Többször nem fordul elő, ígérem.- közlöm vele szárazon az asztalnál állva, majd egy utolsó pillantást követően elfordulok és a kijárat felé indulok. Ennyi nekem épp elég volt ahhoz, hogy rádöbbenjek, mekkora hülye voltam, hogy azt reméltem, majd eltöltünk itt pár napot kellemes hangulatban. Fogalmam sincs, hogy mit vár tőlem, de arra semmiképp nincs szükségem, hogy egy étterem közepén ossza nekem az észt és sértegessen fél Monaco előtt.

forrest & ella

-Annyira naív vagy. – Fejemet csóválva döntöm hátamat újra a méregdrága szövetnek és bár bizonyosan több ezret fizettek érte, a kényelmet nem sikerült megvásárolni hozzá.  Egyre nehezebben bírok ülve maradni. Nem tudom, hogy az erős bor teszi, vagy egyszerűen a viselkedése az, ami ennyire felbőszít. Képtelen vagyok feldolgozni a hallottakat, nem bírja befogadni az agyam, amit mond. Legszívesebben kinevetném. Hangosan, velőt rázóan. Életemben nem találkoztam még ennyire könnyen befolyásolható nőszeméllyel. Valljuk be, sokkal volt dolgom. - Jó, legyen, ahogy te gondolod. De ne hívj fel zokogva, ha valaki rád ront a szállodai szobádban, az éjszaka kellős közepén. – Nem légből kapott történet, tudnék mesélni az általa kedves leírt férfiról, akinek nem okozott gondot egy fiatal, ártatlan lány helyben hagyása. Nicole az akkori barátnőm volt. Nem nevezném életre szóló szerelemnek, mert meg voltunk anélkül is, hogy azt bárki tudta volna. Paul persze ismerte, mi több, magához édesgette. Munkát adott neki, ahogy annak idején nekem is. Aztán rajtakaptak minket. Pénzt csaltunk, tulajdonképpen mi csak kiegészítésnek hívtuk. Nicole nem élte túl. Én igen. Az öreg látott bennem potenciált. Megleckéztetett és örökké magához láncolt.
-Hagyjuk ezt most… – Jobban idegesít, hogy holmi kis légyottnak titulálja az estét. Több volt ez annál. Vásárra vittem a seggemet egy kufircért. Az már viszont teljesen más, hogy időközben meggondoltam magam. Nem bosszút akarok állni, az nem az én kenyerem. Sem pedig ártani Ella-nak. De biztos, hogy késdöfés lenne az öreg Whitney szívébe, ha elrabolnám a kedves felesége szerelmét. Mert, azért azt nem kell mondani, hogy hiába házasok, gyanítom hosszú ideje én voltam az egyetlen férfi, akit Ella közel engedett magához.
-Ugyan már, a francokat nem! – Rettenetesen dühít, hogy szinte alig hallok valami érzelmet a hangjában. Olyan, mintha egy betanult szöveget mondana. Mintha egy robotot hallgatnék, aki csak azért válaszol, mert beprogramozták rá. - Leszarom már azt is, ki mit gondol. – Fortyanok fel, beleiszok az üvegbe. A neveltetésem nagyrészt apámnak köszönhető és a nagyanyámnak, aki ugyan kevés ideig volt velünk, de maradandó nyomot hagyott bennem. Most minden bizonnyal, forog a sírjában. A bor végigcsurog az államon, kézfejemmel törlöm le. - Ne bámuljon már! – Szólok oda az előttünk helyet foglaló idős pár nő tagjára. Szemöldökei közé éket ver az elégedetlenség.
-Az, hogy a pénz mellett te is itt vagy, elég jónak hangzik. – Mentem a menthetőt, az utolsó lehetőség után kutatok a fejemben, mielőtt még fogná magát és lelépne. Mert így lesz. Már csak idő kérdése és eltűnik. - Nahát, én pedig azt hittem, csak lebukás veszélye az, ami felizgat. De ezek szerint, akkor tudok valamit. Igazán elismerő szavak Ella… – Csurig töltöm a poharat, lehörpintek a tetejéből, mielőtt még kifolyna. Végignézem, ahogy felpattan a székéből, még azt is meghallgatom, amit mond, de nem teszek semmit. Nézem, ahogy a formás fenekével elindul a kijárat felé. - Kurva életbe! – Morgom a bajszom alatt, ellököm magam az asztaltól, felállok, de meg is szédülök egy pillanatra. A monaco-i borok valóban erősek.
Megindulok utána, épp csak, hogy utolérem. Elkapom a csuklójánál fogva, ujjaim bilincsként tekerednek vékony karjára. - Ne merészelj elmenni. – Suttogom a fülébe és ezzel egy időben egy férfi lép hozzánk. A szálloda egyenruháját viseli.
-Kisasszony, segíthetek? – Van valami idegesítő abban, ahogy engem fixíroz. Egy percre sem veszi le rólam a tekintetét. Elengedem Ella csuklóját, néhány perc múlva az étterem biztonsági őrei is megjelentek volna. Ha csak nem Paul emberei… paranoiásnak gondol, de én ismerem…

forrest & ella

- Mr. Howard wants to see you, Forrest -

Naiv vagyok? Talán igaza van, hiszen biztosra veszem, hogy nem ugyanúgy ismeri Pault, mint ahogy én, bár a múltkori erőszakos megnyilvánulása után kezdem azt hinni, hogy talán van abban valami, amit Forrest mond. Talán, tényleg vannak emberei, akik azt figyelik, hogy mit csinálok, ha ő épp nincs a közelemben, de jobb szeretnék erre úgy gondolni, hogy pusztán csak félt és nem szeretné, hogy bajom essen. Inkább erre a verzióra akarok gondolni, mint arra, hogy attól fél megcsalom és emiatt figyeltet meg.
-Igazad van. A múltkor is túl naiv voltam, amikor hagytam, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam.- vágom oda szúrós pillantással, de be kell valljam, amit utána mond egy picit megrémiszt. Mégis, ki a fene rontana rám az éjszaka közepén? Miért akarna engem bárki is bántani? Pláne Paul emberei? Lehetséges, hogy tényleg pontosan tudja, hogy hol és kivel vagyok? Talán van ezen a helyen valaki, aki folyamatosan informálja? Basszus, ha sokáig hallgatom még Forrestet, végül tiszta paranoiás leszek. Atyaég! Az is lehet, hogy arról is tud már, ami köztünk történt? Hiába voltunk - aránylag- óvatosak, attól még megláthattak minket azon a rohadt folyosón.
-Ne aggódj! A világért sem zavarnálak meg az éjszaka közepén.- morgom dühösen, sértetten, mert cseppet sem tetszik az, ahogy most viselkedik velem. Talán, a bornak köszönhetően elő került az igazi éne. Talán a csodálatos és szexi Forrest Whitfield valójában egy arrogáns pöcs, aki olyan jól meg tudja játszani magát, ha kell, hogy teljesen bedőltem neki a múltkor.
Teljesen meghökkenek azon, ahogy viselkedik, lelki szemeim előtt pedig megjelennek a szüleim, akiktől épp elég hasonló jelenetet láttam gyerekkoromban. Simán összevesztek a golfklubban vagy bárhol, ha mindketten felöntöttek a garatra, én pedig majd elsüllyedtem szégyenemben. Akkor is szép csendben elsunnyogtam mindig és most is úgy döntök, hogy az lesz a legjobb, ha lelépek. Nincs szükségem erre, ráadásul Forrest már most borzasztó durván viselkedik. Sérteget megállás nélkül és az sem érdekli ki lát vagy hall minket. Elegem van.
Ahogy felállok és beszélek hozzá egy rohadt szóval sem reagál, így azt a következtetést vonom le, hogy cseppet sem érdekli, ha elmegyek. Mekkora hülye vagyok! És én még azt hittem, hogy jelentett neki valamit az a múltkori affér. Hogy a vad csókja több volt, mint puszta vágy és ösztön, de tévedtem.
Nem sokon múlik, hogy ezen gondolatok miatt elpityeredjek, miközben a kijárat felé sétálok nagy lendülettel, mert baromira nem ezt képzeltem el, amikor megszerveztem ezt a találkát. Csalódtam és az ugye egy elég pocsék érzés, de sebaj, majd kiheverem.
Forrest keze az utolsó pillanatban kapja el a csuklómat és még fel is szisszenek a cseppet sem gyengéd érintés miatt, szúrós tekintetem pedig ráemelem. Mégis, ahogy a fülembe suttog és meglátom az alkoholtól csillogó tekintetét, megenyhülök kissé. Tudom, hogy sosem bántana, így félelem nincs bennem, csupán értetlenség. Mit akar most, hogy már kellőképpen megalázott?
Egy férfi a segítségemre siet, mire összeráncolt homlokkal az önkéntes lovagomra pillantok.
-Köszönöm, minden rendben.- erőltetek magamra egy mosolyt, majd Forrestre pillantok. Talán tényleg igaza volt. Paul utánam küldött valakit, hogy figyeljen.-Nincs semmi gond, uram. Keresek egy taxit a barátomnak inkább, mert kicsit felöntött a garatra.- karolok Forrestbe nevetve, mintha olyan őrülten jó kedvem lenne, de a férfi továbbra is Őt fixírozza, végül egy hosszadalmas pillanat után elhátrál, én pedig hálásan rámosolygok és elindulok kifelé a hallba.
-Ha nem tudnám, hogy részeg vagy, azt hinném, hogy elment az eszed.- sziszegem halkan, ingerülten, majd a recepció helyett a szálloda kijárata felé veszem az irányt. -Hol szálltál meg?- kérdezem halkan, miközben visszapillantok az étterem felé és megrökönyödve veszem észre, hogy a férfi az ajtóból még mindig minket figyel. Mi a szar?

forrest & ella

Még szép, hogy minden rendben. Unott ábrázattal, mellkasom előtt összefont karokkal bámulok a fickó arcába, tulajdonképpen szemmel követelem tőle, hogy kopjon már le. Rossz helyzetbe avatkozott közbe, ez ne az, aminek gondolja.
-Hallotta a hölgyet, minden rendben van. – Mondom csupán néhány lépés távolságra tőle, talán abból, ahogy nézek rá és amilyen hangsúllyal beszélek, rádöbben, hogy ideje eltűnnie mellőlünk. Tétovázik, hol Ella-t figyeli, hol pedig engem, de végül győz a kisugárzásom és elslisszol az étterem másik végébe. Biztos vagyok benne, hogy a nap hátralevő részében szemmel tart majd.
Engedem, hogy belém karoljon, kivezessen az épületből, mint valami idiótát. Egész nap nem ettem semmit, a csomagjaim eltűnése és az azt követő intézkedés elvonta a figyelmem olyanokról, mint étkezés. - Nem vagyok részeg. – Morgom immáron az épület előtt állva. Elhúzódom mellőle, körbenézek kérdése hallatán. - Egyébként, miért is kellett Monte Carlo-ba jönnöm? – Vakarom meg az állam, miközben próbálom felidézni a szálloda nevét, melyet üzlettársam és életem megkeserítője, Callum foglalt a számomra. Nem kértem tőle egyebet, csak annyit, hogy öt csillagos legyen és lehetőleg ne a nyüzsgő város közepén terüljön el. Halványlila fingom sincs, merre induljak. Mert mégse állhatunk itt. Rossz előérzete van. A fickó még mindig minket bámul, képtelen vagyok elhinni, hogy Ella ennyire naiv és nem látja be, miféle pasashoz ment hozzá.
Megragadom a karjánál fogva, minden előjel nélkül. Cipőjének sarka hangos csikorgással ellenkezik a mozdulatommal szemben, de még így is sikerül magam felé fordítanom és elindulnom vele egy kevésbé zajos és emberektől mentes hely felé. Ami jelen esetben épp a hotel oldala. A beugrás koszos és szűkös, de legalább nem zavar minket senki sem. Egy zsákutcában vagyunk, ahol esetleg csak az arra kóborló macskák szakíthatnak félbe a nyávogásukkal.
-Kurvára nem értem, minek utaztam át a fél kontinenst és hallgattam végig egy idős néni csármákolását a repülőn, ha játszod itt a sértődöttet. Ismerhetnél, nyers vagyok és mindig elérem, amit akarok, de rohadtul összezavarsz ezzel a viselkedéssel. – Megrázom a fejem, de bár ne tettem volna. A falnak dőlök, még szerencse, hogy volt valami a hátam mögött. A pulzusom kezd normalizálódni - ami annyit jelent, hogy az elfogyasztott bor talán nem száguld tovább olyan gyorsan az ereimben - lelassítva ezzel a totális képszakadást.
Azzal egy időben, hogy keze után nyúlok, egy három autóból álló konvoj suhan el szemeim előtt. Nem kerültünk annyira messze a szállodától, hogy ne hallanám a kocsi előtt szobrozó férfiak beszédét. Nem, nincs szuper hallásom, egyszerűen csak nem nyüzsög annyi ember az utcán. Felismerem az akcentust, így csak egy valaki beszélhet. Lottót kéne töltenem.
-Nos Kedvesem. Ha most óvatosan kihajolsz, azonnal visszaszívod a feltételezést, hogy paranoiás lennék. Az autó előtt álldogáló pacákok a drága férjed emberei. – Behunyom a szemem. Orrnyergemet masszírozva, fejemet a hideg falnak döntve folytatom. - Hiba csúszott a gépezetbe. Valamit nem ellenőriztél le kétszer és Paul rájött, hova utaztál. Idő kérdése és kiderül az is, hogy miért és ki miatt. – Sürgősen ki kell találnom valamit. - Remélem most már elhiszed, hogy a férjed minden lépésedről tud…  

forrest & ella

- Mr. Howard wants to see you, Forrest -

Túlságosan felbosszant, hogy jelenetet rendez és az a baj, hogy ezzel fel is hívja ránk a figyelmet. Nem is csoda, hogy egy férfi a segítségemre siet majd, amikor kivonulunk továbbra is szemmel tart. Talán, még vannak lovagok ezen a világon, akik meg akarják menteni a bajba jutott hölgyeket, csak épp én nem jutottam bajba. Kisebb vitánk van és az a durva, hogy még csak nem is vagyunk házasok. Igazából nem vagyunk semmik. Még szeretők sem. Vagy igen?
-Hàt persze, hogy nem vagy az.- puffogok, mikor állítja, hogy ő nem részeg de én másképp látom. Láttam már részeg embert, sőt. Amellett nőttem fel, hiszen az anyámnak nem sok józan pillanata volt, mióta az eszemet tudom. Nem kell bemutatni, hogy milyen egy részeg ember.
-Hàt most már én sem tudom, hogy minek hívtalak ide vagy, hogy miért vagyok én itt. - sóhajtok egy nagyot és próbálok ismét megnyugodni. Hülyeség volt ide jönnöm. Felesleges volt.
Forrest váratlanul elkapja a karomat és odébb húz, amire először reflexből ellenkezek, de végül hagyom magam, így bekeveredünk egy kisebb sikátor-szerűségbe. Kérdőn és némiképp felháborodva pislogok rá, mert nem igazán értem, mit akar de tekintve, hogy az utcán sokan látnak, igazából nem is rossz, ha nyugiban, kettesben tudunk végre tényleg beszélni.
-Nyers vagy, igen, de talán, amikor épp arról beszélünk, hogy sutba dobjak-e érted mindent, nem így kellene beszélned velem. Ha el akarod érni, amit akarsz, azt ne így csináld, mert ezzel csak azt éred el, hogy fogom magam és lelépek. Aztán a büdös életbe nem látsz többé. - sziszegem dühösen, mert, ha ő össze van zavarodva, akkor én mit szóljak? Meggyőződésem volt, hogy örülni fog nekem, erre tessék. Inkább nekem esik, lejárat és jelenetet rendez. Mi értelme ennek?
A dühöm azonban pikk-pakk alább hagy, amikor ismét megszólal, majd én magam is fülelni kezdek. Még levegőt venni se merek, annyira bepánikolok, ahogy Paul hangját meghallom. Az agyam egy része győzköd, hogy nem jól hallom és ez csak valami vicc, de a hang nekem is ismerősen cseng, mikor pedig óvatosan kilesek, az egyik figurát fel is ismerem, aki tuti biztos, hogy Paul embere. Testőrként szokott jelen lenni.
-Ne, ne, ne.- kezdek el fel-alá járkálni, miközben idegesen a hajamba túrok és próbálok valamit kitalálni, de fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, hogy ne is bukjak le és Forrest se kerüljön miattam bajba. -Most mihez kezdünk? Ha beszélt ezekkel a figurákkal, már réges-rég tudja, hogy veled találkoztam! - suttogom tovább idegesen járkálás közbe, de nem is pillantok Forrestre. Most miattam rohadt nagy szarba került és nem tudom, hogy fogunk kimászni belőle. -Annyira sajnálom. Tényleg hülyeség volt ez a találkozó. Nem hittem neked, hogy megfigyeltet... Nem hittem volna, hogy képes erre. -motyogom kétségbeesetten, kezeimet tördelve, melyek úgy remegnek, mint a nyárfalevél. Bele se merek gondolni, mit tesz velem Paul, ha a szeme elé kerülök. A múltkor csak eltűntem picit, nem tudhatja mit tettem, mégis erőszakos volt. Talán, ezek után még meg is ütne és akkor még bele se gondoltam, mit tenne Forresttel. -Na jó. Van itt egy üzlet, ahol elég sokat szoktam vásárolni. Az egyik lehetőség hogy valahogy beosonok oda és beadom nekik, hogy te elmentél taxival én pedig bementem oda. - vetem fel az egyik ötletemet leginkább a semmibe beszélve, majd Forrestre pillantok. - A másik lehetőség, hogy itt és most eldöntjük végleg, mi legyen velünk, mert ezek után tuti, hogy a büdös életbe nem enged többé a közeledbe.- pillantok rà kétségbeesetten, de fogalmam sincs, hogy mit mondanék, ha megkérdezné, hogy mit akarok. Őszintén szólva félek Paullal szembe nézni, mert ezek után simán összerakta a történetet. Forresttel egy időben tűntünk el a múltkor. Annyira nem hülye, hogy ezt ne rakja össze.

forrest & ella

Lényegtelen, hogy mi lesz kettőnk sorsa, mert az egész érzelmi hullámvasút eltörpül az mellett, hogy az életünkért kell gondolkodnunk. Mindketten tudjuk, hogy Paul Whitney nem szereti, ha átbasszák, legfőképpen akkor nem, ha a szívéhez közel állók teszik ezt meg. Nyilván valamelyest én is közel állok hozzá, de kicsit sem annyira, mint a kedves kis felesége. Akit végre sikerült ráébresztenem arra, hogy koránt sem ismeri annyira hites urát, mint jómagam.
-Először is, ne es pánikba és inkább maradj csendben, hadd gondolkodjam. – Tudom, megint nyers és kemény voltam, de nem szeretem, ha kizökkentenek a gondolatmentemből. Már pedig, az elmúlt években, túl sokszor történt olyan eset, amikor percek alatt kellett döntenem életek felett. Legtöbbször Callum és a saját életem felett… - Gyere el a faltól. – Gyengéden szorítok rá csuklójára, magamhoz húzom, aztán a sikátor belsejébe fordítom, épp a kukák mellé. Ha szükségét érzi, azonnal elrejtőzhessen mögéjük.
-Szerintem fogalma sincs, kivel találkoztál. Éppen ezért jött ide. Egyszerű kíváncsiság vezérelte. – Legalábbis hirtelen ezt tudom levonni abból, hogy még nem küldte szanaszét az embereit, nem járkálnak minden második utcában fekete ruhás, fegyveres oroszok, mogorva arckifejezéssel. - Hallgasd… – Még levegőt is elfelejtek venni, a város nyüzsgése eltompítja a hangokat, csupán néhány elharapott szót értek az egészből. Tehát tényleg egyszerűen csak a féltékenység hajtotta ide. Nyilván rájött arra, hogy Ella titkolózik, ez pedig nem tett jót a házastársi eskünek. Nekem sem tetszene, ha a feleségem fogná magát és repülőjegyet váltana Európába anélkül, hogy elmondaná, miért utazik oda. - Legközelebb kicsit jobban hazudj arról, hogy hova és miért utazol. – Akaratlanul is halkabbra veszem a hangerőmet, noha épp a délutáni csúcsforgalom kellős közepén vagyunk. Autók tülkölnek, emberek kiabálnak, fagyiskocsi tartja fel a forgalmat, amitől a teljes útszakasz bedugul. Képtelen vagyok gondolkodni és ezt nyilván nem az elfogyasztott bor mennyiségére fogom, hanem a zajos városra.
-Figyelj rám. – Tenyereim közé szorítom az arcát, kényszerítem arra, hogy a szemembe nézzen. - Kitalálok valamit ígérem, csak ne stresszelj ezekkel a marha jó ötleteiddel. – A helyzet súlyossága ellenére elvigyorodom, zsebeimbe süllyesztem a kezeimet és a falnak vetem a hátamat. Fogalmam sincs, mennyi időnk van még hátra, azt sem tudom, mégis mi a büdös faszt csináljak, hogy ezt mindketten túléljük. Nem így terveztem elpatkolni, még ki kell csikarnom néhány milliót Paul-ból, hogy nyugodt életem legyen. Kellenek azok a műkincsek, melyek birtokol, szükségem van rájuk és bassza meg, Rá is szükségem van. Amióta csak megláttam a házuk erkélyén, átfagyva, cigarettát szívva.
- Halkítsd le a telefonod. Bármikor felhívhat, ne egy kurva sikátorban haljak már meg. – A magaméval is megteszem ugyanezt, nehogy meglepetés érjen. - Nem tervezem itt tölteni az estét, de várjuk, hátha meggondolja magát és odébb áll. – Közelebb lépek az utcához, arcon vág a forróság.
-Mr Whitney, a felesége itt ebédel. – Akcentussal beszél, rettenetesen töri az angolt, épp csak megértek belőle valamit. – Fél óra ment el. – Szóval az a szaros kis pincér beárult minket.
-Nézzenek körbe a városban. Nem mehetett messze. A szálloda már telefonált, még nem érkezett oda. – Kocsiajtó csapódás, kerékcsikorgás, majd hangos dudálás. Óvatosan dugom ki a fejemet, nehogy valamelyik itt maradt öleb golyót repítsen az agyamba.
-Gyere, mennünk kell. – Ismét a csuklója bánja vehemenciámat, na meg a cipősarkak, amik – ha így folytatjuk a tempót – megadják magukat a következő pár méteren. - Vedd le a cipőd az istenért. Csodálom, hogy még nem törted ki a nyakad. – Mehetnénk autóval is, de eszem ágában sincs egy idegen országban kocsit lopni. A taxival való érkezést biztonságosabbnak gondoltam, most már bánom, hogy így vélekedtem.
-Még egy kicsit bírd ki. – Lelassítom a lépteimet, hogy én is levegőhöz juthassak. - Pár perc és ott vagyunk a szállodában. – Mármint abban, amiben én vettem ki szobát. Jobbnak látom, ha nem megy vissza a saját hoteljébe, tekintve, hogy Paul nyilván már a kanapén ülve várja, hogy kérdőre vonhassa. Azt pedig mindketten tudjuk, milyen, amikor Mr Whitney dühös. Láttam, milyen erőszakosan viselkedett Ella-val.
Égi jelként villan fel előttem a szálloda szignója, kékje még a délutáni fényben is irritálóan kék. Fellélegzem, közelebb húzom magamhoz, gondolatban vállon veregetem magam, amiért ismételten bebizonyítottam, hogy engem senki sem tud megfogni, de ahogy befordulok kettőnkkel a bejárat felé, lelohad a vigyor a képemről. Négy öltönyös fickó mered ránk, szerintem ők sem hiszik el, hogy mi vagyunk azok, ahogy egy pillanatra én is azt hiszem, csak a szemem káprázik.  
Ella-ra pillantok, majd először jobbra, aztán balra, egérutat keresve. A helyzetünk esélytelen, ha nekiindulunk, azonnal lelőnek. Ha csak tétlenül állunk, az a becsületemet sérti. - Nem lesz semmi baj. Csak figyelj rám. – Elengedem a csuklóját, derekára simítom tenyeremet és magam előtt tolva, a szálloda felé veszem az irányt.
-Nahát, micsoda meglepetés, Jurij. Mintha barnultál volna. – Jegyzem meg vigyorogva. - Mrs Whitney a segítségemet kérte, eltévedt a városban. – Ennél jobban is tudok hazudni, az pedig már teljesen mellékes, mi a szart keresek az országban.
-Mr Whitney aggód magáér’. – Lefejtik rólam Ella-t, először őt kísérik az épületbe, majd engem. A távolság egyre nő közöttünk, míg végül épp csak látom, a folyosó végén. Szólnék utána, ha Jurij nem a gyomorszájamba tolná bele az öklét irdatlan erővel. Egy pillanatra megszédülök, tátogok, mint a partra vetett hal, nem jut levegő a tüdőmbe.
-Ezt elbaszni cimbora, nagyon elbaszni. – Felröhög, fröcsög a nyála az arcomba, ahogy összegörnyedve próbálok észhez térni.

És igaza van. Ezt elbasztuk.

forrest & ella

- Mr. Howard wants to see you, Forrest -

Azt hiszem, mindenki látott már katasztrófafilmet, ahol egészen addig, amíg el nem hangzik a kulcs mondat, mindenki tök jól viseli a dolgokat. Ez a mondat pedig épp az, amit most Forrest is a képembe vág. Ne essek pánikba? Mégis, hogy mondhatja ezt? Naná, hogy pánikba esek. A szívem máris úgy kalapál, mint egy csapdába esett kismadárnak és izzadok, mint egy ló. Pánikolok és ezt legszívesebben az orra alá dörgölném, de inkább csendben maradok, ahogy kérte és ahelyett, hogy dumálnék az alsó ajkamat rágcsálom ide-oda pislogva, kiutat keresve.
Nem ellenkezek, ahogy odébb húz és nem is szólok semmit, csak nyelek egy nagyot és bólintok. Igaza van. Talán, nem tudják, hogy kivel voltam. Talán, arról sem tudnak, hogy miért vagyok itt. Talán Paul nem tudja, hogy megcsaltam, csak ezzel a sok állítással az a baj, hogy túl sok benne a talán.
-Vagy mindvégig pontosan jól tudta hogy mire készülök az pedig, hogy elutazik nem volt egyéb, mint egy csapda.- jegyzem meg idegesen, de meglehetősen halkan, mert talán az lenne a legjobb, ha ezt a gondolatmenetet Forrest nem is hallaná. Csak még idegesebb lenne tőle, már, ha ez egyáltalán lehetséges, mert látom rajta, hogy ő is sík ideg. Miért is ne lenne az? Miattam van itt, mert egy hülye kamutalálkozóval ide csaltam.
-Ez az egész az én hibám. Annyira sajnálom, Forrest. Nem kellett volna ide hívnom téged.- nyöszörgöm halkan, miközben két forró könnycsepp végig csordogál az arcomon. Félek. Magamat is féltem meg Őt is. Hogy lehettem ennyire vak? És most ráadásul nem csak az én életemet tettem kockára, hanem Forrestét is. Ha Paul tényleg olyan veszélyes, mint mondja, akkor nekünk végünk.
Idegesen, levegő után kapkodva lesek fel rá, ahogy megfogja az arcomat. Olyan, mintha a tüdőm hirtelen fele akkorára zsugorodott volna, mint amekkora lenni szokott és most nem jutok elég levegőhöz. Az is lehet, hogy szívrohamom lesz és Paulnak már nem is lesz velem baja.
-Jól van, csendben maradok. - mormogom halkan, de nem tudok lenyugodni egyik pillanatról a másikra, bár Forrest mosolya ebben a groteszk helyzetben némiképp hat az idegeimre. Az újabb és újabb elképzelések azonban arról, hogy mi várhat ránk, sorra peregnek le a fejemben, mint valami hülye film.
Miközben lehalkítom a telefonom, hallom ahogy a pincér elmondja mit látott nem rég, Paul pedig kiadja a parancsot, hogy keressenek meg. Ez tényleg a kibaszott maffia vagy mi a fene?
Ahogy Forrest ismét elkapja a csuklómat és elindul, igyekszem követni, de durva tempót diktál, így amikor szól is a cipőm miatt, szitkozódva lerúgom a lábamról és felkapom. Ha netán valahova betérünk, mégse mászkálhatok mezítláb. Igazság szerint, ha épp nem menekülnénk, még nevetnék is azon, hogy így végig robogunk a városon, de jelen pillanatban majd' kiköpöm a tüdőmet.
Percekkel később -melyek inkább óráknak tűnnek- Forrest szállodájához érünk, ahol sietve visszabújok a magassarkúimba és idegesen leskelődni kezdek, ahogy Ő is, de amikor összeakad a pillantásom azé a tetű oroszéval, kifut az arcomból az összes vér.
-Inkább fel kellett volna szívódnod menekülés közben. -sutyorgom halkan, ahogy keze a derekamra simul, de elindulok arra, amerre terelget; Paul emberei felé. Fogalmam sincs mi a terve, de amikor meghallom mit mond rá kell jöjjek, hogy akármi is az, elég szar terv.
Az egyik embere már meg is fogja finoman a karomat, hogy bentebb kísérjen, de én másra se tudok gondolni, mint arra, hogy vajon mi lesz Forresttel, mert mikor hátra pillanatok csak azt látom, ahogy Jurij gyomron veri. Meghökkenve torpanok meg és kirántom karomat a mellettem sétáló fazon keze közül.
-Engedj el te barom! Nem vagyok valami bűnöző vagy rab, egyedül is tudok menni!- förmedek rà dühösen, majd elindulok vissza Forrest felé és messziről ordibálni kezdek.
-Mégis, mi a francot csinálsz az üzlettársammal, Jurij? - trappolok oda dühösen, bár közben többször is el kell húznom a karomat a másik hülye forgása elől, de nem érdekel. Annál gyorsabban lépkedek és formálódik meg fejemben a tökéletes terv.
-Vedd le róla a kezed azonnal! Merre van Paul? - kérdezem ellentmondást nem tűrően és bár látom az oroszon, hogy nem feltétlenül tetszik neki, hogy parancsolgatok neki, kihúzza magát és gyilkos pillantással végig mér. Kezét a biztonság kedvéért Forrest vállán hagyja, de még mindig jobb, mintha verné.
-Várni önt a lakosztályában. Menjünk. - közli ridegen, majd kezével mutatja is, hogy induljak el én pedig életemben talán először sétálok ezek az emberek előtt igazán büszkén anélkül, hogy Forrestre pillantanék. A férjem a főnökük, tehát rám is kell hallgatniuk, legalábbis semmi okuk rá, hogy ne tegyék, mert nem kaptak rajta semmin.
A lakosztályhoz érve nyelek egy nagyot és igyekszem összeszedni a maradék bátorságomat is, majd be nyitok a hatalmas ajtón.
Paul a megszokott eleganciájával és a veszedelmes ragadozó tekintetével ücsörög a kanapén whiskyt kortyolgatva. Cseppet sem tetszik az a nyugodtság, ami árad belőle, de már nincs visszaút.
-Drágám! Ez egy óriási félreértés! Tudom, hogy mire gondolsz az alapján, ahogy Jurij üdvözölte Mr. Whitfieldet, de hidd el, meg tudom magyarázni.- sétálok elé, miközben felegyenesedik és ahelyett, hogy bármit is szólna, kézfejével lekever egy akkora pofont, hogy még az egyensúlyomat is elvesztem és épp csak meg tudok kapaszkodni a mellettem lévő komódban, hogy ne essek el.
-Teljesen hülyének nézel, Ella? Mégis, mi más magyarázat lenne a titkos kis találkozótokra, ha nem az, hogy ezzel a rohadékkal félre kefélsz?- ordítja olyan hangon, amilyet tőle még soha nem hallottam, tekintetéből pedig süt a lenézés. Könnyek törnek elő szemeimből, mert soha nem pofozott fel még a saját apám sem és, mert most döbbenek rá hogy Paul tényleg nem az, akinek hittem.
-Miattad találkoztam vele, az Istenért! Meg akartam venni egy gyűjteményt neked az évfordulónkra!- üvöltöm dühösen és az a legszebb, hogy az én hangom is olyan, amilyennek talán még én sem hallottam soha. Kétségbeesett de leginkább a düh árad belőle, amiért volt képe felpofozni ennek a szemétládának.
-Az egyetlen gond, hogy túl sokáig várattam ezt az idiótát és berúgott, mire odaértem!- mutatok Forrestre megjátszott szánalommal, de tudom, hogy ez életem alakítása. Vagy inkább az alakítás, amin az életünk múlik.