★✰ eléggé heves vérmérséklettel rendelkezik, ráadásul ami a szívén, az a száján típus, így hát a véleményének mindig hangot ad
★✰ sanyarú gyerekkora arra nevelte, hogy könnyen alkalmazkodjon a legkülönfélébb helyzetekben és jól vegye az elé gördülő akadályokat
★✰ mivel mindig egyedül volt s minden problémájával egyedül kellett megküzdenie, így egy rendkívül független nővé érett, aki nehezen tudja elviselni, ha korlátok közé szorítják
★✰ noha barátságos, nyitott, kedves és szívén viseli az emberek sorsát; alig enged magához közel valakit
★✰ a sok nevelőszülő és az állandó elutasítás megtanította arra, hogy ne ragaszkodjon túlságosan semmihez és senkihez, ezért a maga köré vont falakat irtó nehéz lenne bárkinek is lebontani (nem mintha eddig túl sokan próbálkoztak volna ezzel)
★✰ a rossz családi háttér ellenére mindig is jól teljesített az iskolában, mivel hitt abban, hogy a tudás majd előbbre viszi és akkor egy olyan életet teremthet meg magának, amiről mindig is álmodott - na meg azért ehhez hozzá társul az is, hogy borzalmasan füllent vagy csal, így puskázni sose tudott
★✰ ha boldog, akkor szüntelenül mosolyog és állandóan fészkelődik, képtelen egy helyben megmaradni - és ilyenkor általában énekel is, csak aztán a jó Isten mentse meg azt, aki hallja is őt
★✰ ha szomorú, akkor megnéz valami kutyás filmet, amin aztán úgy igazán kisírhatja magát - vagy elmegy bokszolni, hisz jó pár éve már ez az egyik kedvenc sportja
★✰ nagyon szeret főzni, érdeklik a kulináris élvezetek, a gasztronómia világa - el se hinné az ember, hogy egyszer porig égette a konyháját... hiszen ma már kifejezetten jó szakács hírében áll
★✰ kreatívságát a fényképezésben éli ki, majd az elkészített képek utómunkálataiban - amihez amúgy eléggé tehetséges is, nem csoda, hogy a marketing osztályon már az előléptetését tervezik és végre (három év után) megfosztanák őt a gyakornoki címtől
★✰ egyébként Nessa egy magabiztos, határozott fellépésű nő, akinek konkrét céljai és tervei vannak a jövőjét illetően, ami most eléggé ingoványos talajra ért és nem is viseli jól, hogy kezd kicsúszni az irányítás a kezei közül
★✰ mivel sohasem volt a szó szoros értelemben vett családja, és sose látott jó példát maga előtt, így erősen kétli, hogy belőle valaha is jó anya válna
★✰ ebből adódóan még nem tudja miként is kezelje a terhessége váratlan bekövetkeztét, azonban hamarosan színt kell vallania, mivel már most alig tudja elrejteni a növekedő pocakját - habár már önmagában azzal feltűnést kelt, hogy az eddig rá jellemző ruhadarabjait (feszülős, testhez simulós, ami jól kiemelte nőies alakját) lezser nadrágokra és nagy, bő kötött pulóverekre cserélte
★✰ minden vágya lenne körbeutazni a világot, megismerni a különböző kultúrákat és rálelni az igazi boldogságra, de úgy érzi, hogy a terhesség mindettől megfosztja őt
★✰ éppen ezért egyelőre nincs túl jó viszonyban a pocaklakóval, őrült mód most még inkább úgy tekint rá, mint egy másik lényre, akivel osztoznia kell a testén, mintsem a jövőbeni boldogságának forrására
★✰ egyébként hiába szabadelvű, nem szokása fűvel-fával összefeküdni, éppen ezért tudja azt is pontosan, hogy ki a pocaklakó apukája - az apuka azonban még nem tud arról, hogy bő hat hónap múlva bizony szülői örömök elé kell néznie
★✰ igen, a hangsúly azon volt, hogy kell néznie, merthogy Nessa képtelenségnek tartja, hogy egyedül akár egy napig is boldogulna egy babával - aki a nap huszonnégy órájában rá lenne utalva
★✰ ez akkora felelősség számára, hogy a reggeli hányingereket inkább az ebből eredő stressz okozza, mintsem maga a várandósság
★✰ amúgy sose erőszakolna rá senkire semmit, így a leendő apukára is rábízza a döntést, hogy mennyire kíván majd belefolyni a gyereke életébe - ugyanakkor az apró betűs rész világosan kimondja, hogy Nessa nélküle bele se fog vágni a gyereknevelésbe
★✰ az önértékelése egyébként teljesen rendben van, de hatalmas kétségek gyötrik afelől, hogy akár még csak átlagos szinten is teljesíteni tudná ezt az egész anyaság dolgot, éppen ezért, ha a kedves apuka lemond a születendő gyermekről, így Nessa valószínűleg az örökbe adást választja majd - de persze kizárólag egy rendes, kedves szerető házaspárnak adná oda a gyerekét, akik olyan életet biztosítanának a számára, amit Nessa egyedül soha nem lenne képes megadni neki (ahhoz képest, hogy egyelőre kis alien-nek hívja a babát, ez mégis csak elég érző és gondoskodó szívre vall, nem?)

Mázsás súlyként húzza le a vállamról a kabátot az a borítékba csúsztatott apró ultrahangkép, ami az egyik zsebemben lapul. Még a monitorra sem tudtam normálisan rápillantani, nem is értem, hogy az orvos miért gondolta, hogy másképp viselkedem majd a kinyomtatott fotóval. Egyébként se tudok kiigazodni rajta és egy nagy pacán kívül jóformán semmit sem tudok kinézni az egészből. Még egy érv azon a végtelennek tűnő hosszú listán, amely azt hivatott bizonyítani, hogy sose válik majd belőlem jó anya.
Szédelegve teszem meg a lépéseimet a plaza emeletein, fel-alá mászkálgatva a mozgólépcsőkön, hogy megszerezzem magamnak a hőn áhított sós perecemet. A táskámban - mint mindig - most is lapul némi tejcsokoládé, amit előszeretettel fogyasztok az extra sós egyéb nyalánkságok mellé. Tudom, undorító... de hát ez van. Terhes vagyok, elnézhetem magamnak, hogy furábbnál furább ízkombinációkat kívánok meg.
Erőteljesen koncentrálok arra, hogy még véletlenül se fordítsam el a fejemet egy bizonyos bolt irányába, ám valami felsőbb hatalom mégis arra késztet, hogy ha hosszú időre ne is, de egy rövid pillanatra bizony lopva odalessek a kirakatra. A látvány pedig letaglóz. Valójában sose voltam oda a babákért és nem álmodoztam arról sem, hogy egy nap majd anya legyek és saját családot alapítsak. De valahol ez érthető is, hogyha az embert még születése előtt elhagyja az apja, nyolc évre rá pedig az anyja bedugja egy nevelőotthonba, mert rádöbben, hogy a gyereknevelés mégsem az ő asztala. Ha a szokványosnak nem mondható családi hátteremből indulok ki, akkor igazából nem csoda, ha nem vágyom saját gyerekre. Valakivel az oldalamon még talán, de egyedül... soha.
Megálljt akarok parancsolni magamnak, visszatéríteni magam az eredeti úti célomhoz, a lábaim azonban egyenesen bevisznek a bababoltba. Sok kismamával ellentétben engem nem a cuki plüssök vagy az apró rugdalózók látványa varázsol el, sokkal inkább megdöbbenve nézek végig a cumisüveg kínálaton. Mégis hogy lehet ebből ekkora választék? És melyik a legjobb? Az olcsóbb, az rosszabb? Mi van, ha azért, mert nincs pénzem, mindenből csak a rosszabbat tudom megvenni neki, ami miatt nem tud majd úgy fejlődni, ahogy kell neki?
Ilyen és ehhez hasonló, rémisztő kérdések kavarognak a fejemben, az eddigi tompa szédülés pedig rohamosan felerősödik. Futólépésben hagyom el az üzletet, miközben idegesen próbálom felráncigálni a kabátom cipzárját, de sajnos utóbbi nem sikerül. Hiába, így jár az, aki mindenből szűkített fazont vásárol. Más kismamák még nyugodtan rejtegethetik a pocakjaikat négy hónapig is, nekem bezzeg már a harmadik hónap rendesen feladja a leckét. Arról nem is beszélve, hogy a farmeremet se tudom már begombolni, helyette viszont egy befőttes gumival küszöbölöm ki a hirtelen megnőtt térfogatom miatt felmerülő problémát. Már ameddig tudom... a kis alien nő, mint a gomba, így alig maradt pár nyugodt hetem, amit a külvilág boldog tudatlanságának társaságában tölthetek el. Abba már bele se merek gondolni, hogy vajon mi lesz akkor, ha emiatt kirúgnak. Pont most, mikor végre kinézne valamiféle előléptetés és nem csak azért alkalmaznának, hogy retusálgassam a képeket, hanem végre részt vehetnék az igazi PR és marketing munkákban, a szórólapok tervezésében és minden olyan igazi feladatban, ami még tetszene is. Erre tessék... bekapom a legyet és búcsút inthetek mindennek, amiért eddig küzdöttem. Kész mázli, hogy az örökbe adás is egy járható út.


Éppen az Amerikai mesterszakács valóságshow-t nézem egy jó nagy üveg fagylaltkehely társaságában, amikor furcsa és különös érzés kerít hatalmába. Automatikusan kapok a hasamhoz és simítok végig rajta finoman, mire az érzés elmúlik. Lehetséges volna, hogy a kis alien kezdett mozogni? Mintha azt olvastam volna valahol, hogy csak a tizennegyedik héttől megfigyelhető ez, s hogy a nem első kisbabás anyukák már korábban is felfigyelhetnek rá, míg a gyakorlatlan, első kisbabás leendő anyukák meg később, mivel ők nem tudják beazonosítani ezt az érzést. Spekulálgathatnék én még itt órákig, magamtól úgyse jönnék rá, hogy akkor ez mi is volt pontosan. Annak, hogy a baba megmozdul és azt érezze az anyuka, annak kb pont annyi esélye van, mint mondjuk annak, hogy szélgörcse legyen a kedves anyukának, úgyhogy... igazából mindegy is.
Megfogadtam, hogy nem kötődöm majd hozzá, hogyha végül mégis az örökbe adás mellett döntök, akkor könnyebb legyen. De most, ahogy oldalra kapom a fejem, a tükör hívogatóan csábít magához, én pedig képtelen vagyok ellenállni neki. Ahogy megérkezem elé és tetőtől-talpig végigmérem magam, számomra annyira szembetűnő a változás, hogy egy sort értetlenkedem azon, mások hogy a fenébe nem vették még észre, hogy terhes vagyok. A szemeim karikásak, mégis csillognak; az arcom piros pozsgás, a melleim lassan a duplájukra nőttek és valamivel mintha a csípőm is szélesebb volna. Ahogy pedig felhúzom a pólómat, egyértelműen látszik, hogy bizony nem hízásnak eredtem a sok gyorséttermi kajától, hanem várandós vagyok.
Önkéntelen mozdulat, már-már reflexből jön, hogy végigsimítsak a kis domborulaton, ami jól jelzi, hogy valaki lakik a pocakomban. És ekkor újra rám tör az a különös érzés, mint az előbb is, ez pedig saját meglepetésemre is mosolyt csal az arcomra. Sosem voltam még hasonló helyzetben, de szinte biztosra veszem, hogy a baba mocorog a hasamban, csak még olyan apró, hogy alig érezhetőek a mozdulatai.

Nem tudom, hogy hihettem azt, hogy nem fogok majd kötődni hozzá... Annyira akartam, hogy jobb élete legyen, mint nekem, hogy több mindent megkapjon, mint amiről én valaha is álmodtam, hogy ezért még le is mondtam volna róla.
De villámcsapásként ér a felismerés, hogy valójában nem ezt akarom.


Négyszer hívtam fel,
Négyszer hagytam, hogy kicsörögjön,
Négyszer hallgattam végig, ahogy beleszólt a telefonba,
És négyszer tettem le, mielőtt még én felfedhettem volna magam.
Az a szörnyűséges helyzet állt elő ugyanis, hogy sokkal jobban elkezdtem kötődni a magzathoz, mint amilyen az egy örökbe adáson gondolkozó nőnek helyes volna. S mivel a gondolataim kezdtek az őrületbe kergetni, úgy döntöttem, éppen itt lenne az ideje annak, hogy felvegyem a kapcsolatot a kedves apukával... csak hát gyáva mód eddig valahányszor meghallottam a hangját a telefonban, berezeltem és inkább bontottam a hívást. Pedig hangozzék bármennyire szánalmasan, Ő az egyetlen, akivel megoszthatnám az aggályaimat, a gondolataimat és akinek bizony még beleszólása is van a döntésembe. De hogy mondjam el neki, hogy hat hónap múlva apa lesz? Hogyan álljak oda az egy éjszakás kalandom orra elé és helyezzek a vállára egy ekkora súlyt, ami szinte semmire nincs kihatással, pusztán az egész életére, a jövőjére... Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a pokolba kíván majd engem, amiért beszambázok az életébe és fenekestül felforgatom azt, keresztülhúzva az eddigi számításait.
De meg kell tennem. Tudnia kell róla, s már így is túl sokáig húztam-halasztottam a dolgot, ha másért nem, ezért biztosan mérges lesz. Egyébként sose voltam ennyire félős vagy aggodalmas, s nem is rettegtem attól, miféle választ ad majd nekem egy férfi, de a várandósság és a hormonok némileg felbolygatták az én ép elmémet is.
De végül is, közölhetném vele e-mailben is, nem? Csatolnám az ultrahangképet, mellé egy gratulálok, apa leszel feliratot szerkesztenék... Hülyének nézne? Minden bizonnyal. Szívrohamot kapna? Erre is meg van az esély.
Viszont muszáj cselekednem, méghozzá minél előbb, mert az időm vészesen fogy és jó lenne még azelőtt beszélni vele, mielőtt betolnának engem a szülőszobába. Elsüllyesztem a telefonomat a zsebembe, felkapom a pénztárcám, miután magamra rángattam a csizmámat és a kabátomat, majd egyik lábam itt, másik lábam ott elvet választva már lent is vagyok az utcán, hogy fogjak magamnak egy taxit.
- A Rego Park, 99-ik utcába legyen kedves. - mondom az egyetlen címet, amit a sajátomon kívül felvéstem az emlékezetembe, majd amint becsukom az ajtót, már szélsebesen el is indulunk, hogy tönkre tegyem, akarom mondani kellő meglepetésben részesítsem Watson-t, aki ebben a pillanatban valószínűleg boldogan élvezi az agglegény életének csodás előnyeit. Pf... képzelem mennyire odáig lesz értem, ha majd meglát az ajtajában. S majd akkor, mikor meghallja, milyen híreket viszek.