Nessa elég összetett személyiség. Sokszor találkozhatsz a még gyermeteg énjével, aki minden őrültségben benne van, de csak akkor, ha valaki van mellette, akiben meg is bízik. Nagyon társaságkedvelő ember, általában a középpontban van minden összejövetelen, szeret viccelni mindenkivel és előszeretettel osztogatja az őszinte tanácsait -még akkor is, ha sértődés lesz a vége-. A fiúk sokszor, ha nem ismerik, félreértik a közvetlenségét, pedig általában nem flörtölni akar velük, hanem csak jóban lenni velük. Szóval igen. Sok emberrel van jóban, de kevés az a személy, aki tényleg közel áll hozzá, hozzájuk viszont nagyon ragaszkodik.
Szereti elkövetni ugyanazt a hibát legalább kétszer, mert egyszer pofára esni nem fáj eléggé, mint másodszor. Ha valaminek a végkifejlete nem biztos, ő akkor is véghez viszi a dolgot, ha egyszer elhatározta, hiszen nagyon céltudatos, és inkább csak a saját bőrén át szereti megtapasztalni az életet, mintsem másokén.
Hatalmas képzelőerővel rendelkezik, nem véletlenül tanul ezen a szakon, imád tervezni fejben, majd meg is valósítani az ötleteit. Csomó ruháját maga tervezte -néha még meg is varrta-, így elég egyedi a megjelenése. Szereti azt hinni, hogy képes megállni a saját lábán segítség nélkül, de néha kénytelen beismerni, hogy ez közel sem olyan egyszerű, mint hinné.  

- Ne csináld már Maddy, tudod, hogy sosem szoktam ilyet kérni – hajlok végig az asztalon kínomban, mire fejben végig futtatom a lehetséges, szóba kerülhető embereket, akik befogadnának egy kis időre. Dylan biztos készségesen megtenné, de valószínűleg Dex kinyírná körülbelül tizenhárom perc alatt, miután megtudná a hírt, mert hát titokban úgysem maradna sokáig.
- Én meg tudod, hogy mindig mindent megteszek, amire kérsz. – Na jó, ez igaz. Szoktam azért kérni tőle sok dolgot, ha szarban vagyok, de ez most nagyon S.O.S. lenne. Miért nem érti meg? – Az apám így is nagyon pipa rám, nem fog tárt karokkal fogadni, amúgy sem vagy szimpatikus neki, tudod jól. – Persze, hogy nem, mert egyszer mikor ott aludtam Maddynél, és fehérneműben osontam ki a fürdőig, ahol aztán összetalálkoztam Mad anyjával, majd az apja is csatlakozott a kis társasághoz arra a pár pillanatra, és oltári nagy veszekedés lett abból, ahogy az öreg végignézett rajtam. Hát most mit tehetek én erről? Én csak inni akartam, mert az esti piálástól vattát tudtam volna köpni, annyira kiszáradt a szám.
- Jól van. Akkor majd ha holnap reggel a hírekben egy fiatal, meggyilkolt lányról beszélnek, akit az aluljáróban találtam élettelenül, ne lepődj majd meg. – Muszáj kitalálnom valamit, ugyanis nem maradhatok itt addig sem, míg Dex hazaér. A cuccaim nagyjából összepakoltam, de eléggé belaktam a lakást, szóval ez nem egy kör lesz. Csak először találnom kell valakit, akinél meghúzhatom magam.
- Maradj már. Biztos van valaki. Még az is lehet, hogy Dex is megnyugszik, mire hazaér – próbál nyugtatni, én pedig a szemem forgatom.
- Ugyan már Maddy, te nem láttad. Nem annyira volt ideges, mint úgy általában szokott... Az egész nappali úgy néz ki, mint egy csatatér. Pár dolgot a falhoz vágott – magyarázom neki a történteket, mert úgy látszik, az előbb nem voltam túl nyomatékos, amikor elmeséltem. Jó, igaz, hogy nem kellett volna összeszűrnöm a levet az egyik jó barátjával, de mindketten messze voltunk a józan állapottól. Nem is emlékszem rá rendesen.
Ez mondjuk elég szar ürügy. Azóta már megbántam, de nem tudom már visszacsinálni. Tényleg sosem láttam még ilyen idegesnek Dextert. Mellesleg megfenyegetni sem fenyegetett még meg sosem, most mégis megtette. Fogalmam sincs, honnan fogok szedni annyi pénzt, amit akar tőlem az itt eltöltött évekért, ami a lakbér felét illeti. Hátha nem gondolta komolyan, és csak meg akart ijeszteni.
- De most komolyan szakítottatok?
- Gondolom, hogy nem csak viccelt, amikor elküldött a picsába. Bár Dylanhez is lesz egy-két szavam azért. Tarthatta volna a kibaszott száját – mormogok, habár a teljes sztorit nem ismerem, hogy hogy derülhetett ez ki, de utána fogok járni. – Na mindegy, megyek. Bepróbálkozom a bátyámnál, hátha megesik rajtam a szíve. Ha nem, akkor majd írok, hogy hallgasd a híradót, na pá – nyomom is ki hamar, és összeszedem a táskám, hogy eltűnhessek ebből az emlékektől túlfűtött helyről. Azért sajnálom, igazából szeretem Dextert, tényleg nem tudom, hogy lehettem ilyen hülye.