jayden&bree

Minél több időt töltöttünk el egymás közelében Jaydennel, annál inkább éreztem, hogy ez a színjáték kezd elfajulni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az ujjamon lévő gyűrű, mely kettőnk nem létező kapcsolatának egy újabb szintjét szimbolizálja. A hozzá tartozásomat, a titkokat melyeknek úgy éreztem sosem lesz vége. Sosem hittem ezekben a párterapeutákban és gyűlöltem minden percet, amit ott kellett töltenünk, mégis önként fordult meg a fejemben az utóbbi időben, hogy felkeresem Ryleigh Perint egy gyors beszélgetésre. Már az elején tudta, hogy a kapcsolatunk nem az, amit az emberek megmenthetőnek neveznek, mégis bepróbálkozott minden apró módszerrel, amivel csak lehetett. Ő volt az egyetlen a külvilágból, akinek őszintén kiadhattam az érzelmeimet, melyek sosem fognak csillapodni, amíg Jayden közelébe kell lennem. A haragomat, az évek óta bennem szunnyadó utálatomat, és mindent, amely közel sem hasonlít ahhoz a szeretethez, melyet éreznem kellene iránta....vagy bármihez, ami kialakult bennem az eltelt idő során. Egyedül csak a cég tartott felszínen és a munkámhoz való hűségem, amelyet nem kockáztathattam meg csak miatta.
A megnyitó óta sok minden változott meg, és meglehetősen jó irányba lendítette a Stardust sikerét. Jaydennel az oldalamon pedig még hitelesebbé vált az egész, főleg az egész eljegyzési mizéria óta. Újabb jelentkezőkre bukkantunk, vagy éppen potenciális ügyfelekre, akik szívesen társultak volna be hozzánk. Különböző eseményeken kellett részt vennünk, ahol egy percre sem hagyhattam figyelmen kívül menyasszonyi énemet. Kimerítő volt. Tettetni, hogy nem fojtanád meg egy kanál vízben a partneredet, mikor tudjátok mindketten nagyon jól, hogy ez így van több volt, mint amit az energiám úgymond tolerálni lett volna képes. Azonban minden kellemetlensége ellenére újabb ismeretségekre tettünk szert és egy állítólagos baráti kör részesei lettünk. Tom és Vilma Smythe egy közös vállalkozást hoztak létre, ami apró hobbiként indult, végül pedig egy divatcéghez való becsatlakozás után naggyá vált. Az ő munkájuk arról szólt, hogy felszínen tartsák a múlt divatját keverje a modern világ kiemelkedő darabjaival, ezzel pedig olyan ruhákat hoztak létre, amiket egyes emberek furának, mások pedig zseniálisnak tartottak. Megosztó véleményük ellenére azonban sikeresek voltak, és alkalmazkodóak is, ami pedig a mi négyesünket illeti, meglehetősen nyitottak is. Közös programok, közös programok hátán és minden, ami ezzel jár közöttük a legújabb tervük is, hogy cégeink támogatóként lépjen fel egy adománygyűjtő este keretében. Igen, jól jött a népszerűsítés mindkettőnknek számára és ha jó ügy érdekében történik, az még egy pluszt adott a sztorihoz, mégis lelkiekben nem voltam felkészülve az újabb csapásra, melyet a jegyességünk hozott magával.
Az esemény helyszíneként Tom a saját birodalmukat jelölte ki, így minden egyes szervezést abban a luxusban tartottuk meg, amilyen körülmények között ők éltek. Egyetlen percét sem szerették volna elhalasztani, melyet a bevételük által nyertek, ami a ház minden egyes részletén meglátszott. Az adományt a Smythe házaspár egyik szívügyei, a gyerekek kapják, pontosabban a kórház újszülött szárnya. Vilmát személyesen érintette mindez, azonban sosem ment bele a részletekbe, én pedig beszélgetéseink alkalmával sem erőltettem, hogy felhozakodjon ezzel. Jaydennel már korábban ott voltunk, és az utolsó simításokat végeztük. Nem akartam vele veszekedni, egyszerűen csak meg akartam maradni a közelében anélkül, hogy bármin is összekapjunk ma este, így ha beszélgetést is kezdeményeztem, azt is két szóban lerendeztem. Az a baj négyesünk másik felével, hogy mindenre gyanakodnak és jók az ösztöneik. Így ha most vitázni kezdünk vagy említést is teszünk kapcsolatunk valódiságának hiányára, akkor abban biztosak lehetünk, hogy másnap a címlapon tündöklünk majd mindketten.
- Borkóstolás a nyertessel? Mázlista. - lépek Jayden és a tombolás standja mellé, amely csak a képben és a végleges programban különbözik a többitől. A vendégek szórakozásképp tombolát vehetnek, melyet abba a ládába dobhatnak be, akivel egy órát szeretnének eltölteni kettesben. Mind a négyünknek volt egy ilyen darabja, azonban nekem egy vacsora jutott a nyertessel a Smythe birtok kinti pavilonjában. Lélekben jobban örültem volna annak, ha rám jut Higgins szerepe, de talán egy-két pohárral a vacsora alatt is kaphatok, így legalább enyhítem a társaságom által hozott jó vagy rossz élményeket egyaránt. - Mi lenne, ha ma este megpróbálnánk nem egymás torkának esni? - vetem fel az ötletet, mert amióta az eljegyzés történt, nem volt olyan napunk, amit nem éppen veszekedéssel töltöttünk volna vagy azzal, hogy nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. - Ami az én részemet illeti, minden erőmmel azon leszek, hogy visszafogjam magamat. - igazítok el egy hullámos tincset a fülem mögé és még egy apró mosolyfélét is megengedek magamnak mellé. Mintha ezzel is jelezni szeretném, hogy nem rajtam múlik majd a veszekedés kezdeményezése, noha ez nem jelenti azt, hogy ne lennék partner ebben, ha már egyszer belekezd. Mentsük a menthetőt vagy éppenséggel tegyük lehetetlenné a menthetetlent? Úgy vélem az utóbbival mindig is jobban boldogultunk, de talán most menthetnénk a menthetetlent is, hiszek ezek vagyunk mi.  

jayden&bree

A nagy leánykérés óta egy kicsit meggajdolt a sajtó is, és természetesen a média, akik a nyomunkban voltak mindenféle kívánsággal. Az elméletem bejött, mert az új ügyfelek száma drasztikusan megugrott, és sokkal jobban mentek a prezentációk, és a tanfolyamok is. Nem állítanám, hogy a négy fal között javult volna a helyzetünk. Bree emlékeztetett rá, hogy csakis azért akar hozzám jönni, mert ez jót tesz a cégnek is, de esze ágában se volt élvezni az eljegyzésünket. A napi ordibálás, tányérdobálás megvolt, ha nem éppen házon kívül töltöttük az estét, mert jobb programlehetőség adódott, mint egymás torkának a kibelezése egy képzeletbeli késsel. Nem mondom, hogy néha nem kerített a hatalmába a vágy, hogy visszalépjek, és bevalljam neki, hogy miért is kell ez a színjáték, de végső soron ő sem volt őszinte hozzám, a Blomquist-ek pénzéből élt, és úgy tett, mintha ez az ő kis birodalma lenne. Kit akart becsapni? Egy normális ír családból származott, ahol nem a pénz volt az uralkodó érték, hanem az összetartás, aztán a szülei elváltak, és az anyja bekerült a rivaldafénybe a holland miniszterelnök kapcsán. Bree sosem engedhette volna meg magának, hogy Prada cipőben mászkáljon, vagy a legelőkelőbb éttermekben egyen. Nem sajnáltam tőle, ő is megtalálta a saját fogását, de miért ne legyek akkora görény, hogy én meg általa emelkedem feljebb ezen a poros ranglétrán? Fáradt vagyok a sok előkészületben, a fotózásokban, és az interjúk adásában is, de ma este legalább haszna is lesz annak, hogy felhúztam az ujjára a gyűrűt.
Nem kifejezetten örültem neki, hogy ennek a két jómadárnak a házába jöjjünk, de olcsóbban kijött a szervezkedés, és az adományozás is. Nem értettem, hogyan képesek valakik ennyire nyalni egymást a nap huszonnégy órájában. Tom és Vilma Smythe az utolsó emberek lettek volna a földön, akikkel szóba állok. Unalmasak, érzelgősek, és nagyon szerelmesek. A hányinger kerülgetett minden egyes alkalommal, ha velük kellett ebédelnünk, vagy megbeszélést tartanunk, de a siker érdekében nem mondhattunk nemet. Az adományozást nem tartottam rossz ötletnek, a gyerekek pedig megérdemelték, hogy jobb sorsuk legyen, ezért sem vitatkoztam túlzottan a vöröskével. A béke jegyében még abba is belementem, hogy a szervezők között tartsanak számon bennünket, mondjuk jobban örültem volna, ha csak pénzzel járulunk hozzá az estéhez, de valahogyan nem csúszhattunk ki a két balfék karmai közül. Sosem szerettem az olyan párokat, akik mindent együtt csináltak. Nem volt magánéletük, barátaik, és csakis más párokkal voltak hajlandóak együtt lenni. Az emberek nem léteznek külön, a mosdónak is olyan térnek kell lennie, ahol megosztják a gondolataikat, vagy éppen a reggelijük maradékát?
A Smythe birtok sokkal nagyobb, mint álmomban gondoltam volna. Nagyon kevesen lettek meghívva, mint a szervezőbrigád, de mi ketten Bree-vel már jóval az est kezdete előtt ott voltunk, hogy segítsünk. Egy kedves mosoly, standok felállítása, és az émelygés, hogy vessünk már véget ennek a napnak, különben felakasztom magam. A legnagyobb öröm akkor ért, amikor egy kicsit egyedül maradtam, és nem kellett jó pofát vágnom ahhoz, hogy melyik pohár, vagy éppen terítő kerüljön fel a bálteremben. Nem szerettem a női dolgokat, de az ötlet, hogy ma este ne Bree-vel töltsek együtt egy kis időt, hanem egy másik nővel…hogy is mondjam, de felvillanyozott. Nem tagadom, hogy az agyamra ment az elmúlt napokban, és már vágytam rá, hogy egy értelmes, és flörtölős közegbe invesztáljam magamat. Hamarosan ő maga teszi tiszteletét a standomnál, amikor a borospoharakat igazítom el, és a nagy tégelyt, melyből majd húzni fognak. – Igazán jó lesz. – nem figyelek rá, inkább a pakolással foglalkozom, hogy minél előbb kezdhessünk, addig sem öljük meg egymást. – Micsoda? – pillantok rá, és enyhén megemelkedik az egyik szemöldököm is. – Éppen te javaslod ezt? Hát fel kell írnom a naptárba Doherty, mert nem hallok jól. Megismételnéd? – tartom oda a fülemet, mintegy a kezemmel jelezve a kürtöt, hogy jobban megértsem, amit kér tőlem. – Azt akarod, hogy nyugi legyen? Akkor kezet rá. – nyújtom oda a jobbomat, ha elfogadja. – Remélem kellemesebb estéd lesz nélkülem, mint eddig. – kacsintok rá, és eleresztem, ha megtörtént az átmeneti fegyverszünetünk megkötése.