A zuhanyból folyó víz jólesően zúdul rám, kezdek kijózanodni, de azért még mindig érződik bennem a pia. Kezd kimenni belőlem, mert a fejembe hasít a fájdalom, ami tudatja, hogy józanodom, bizony. Jó buli volt, Liam, a haverom tartotta ezt a kis házibulit, csak az a probléma, hogy egyedül jöttem haza. Félúton szem elől tévesztettem azt a szőkét, aki ma éjjel pont felpróbálhattam volna, aztán úgy voltam vele, hogy jobb hazajönni, mielőtt még talaj részegre iszom magam. Nem vagyok már én sem a régi, kijöttem a gyakorlatból, korántsem bírom annyira a piát, mint régebben. Megmosom az arcom és először azt hiszem, a jobb fülem cseng, de mikor már egy fél perce folyamatosan hallom a csengőmhöz kurvára hasonlító hangot rájövök, hogy ez márpedig a csengő. Megint. Hajnalban. Mi a fasz van az emberekkel? Tuti Joy az megint a hülye szerelmi bánatával, de akkor tuti elküldöm a búsba. A derekamra tekerem a törölközőt és komótosan indulok el a bejárati ajtó felé, fogaimat összeszorítva. - Mi a faszért kell rátenyerelni arra a hülye csengőre? – kiabálok ki és felrántom az ajtót. Szemeim egy pillanatra elkerekednek, ugyanis először csak apámat pillantom meg. Ez kurvára nem jó jel, jó ég. Anyám kidobta volna vagy mi történt? - Szia – szólalok meg. – Mi a hely… - kérdezném, de ekkor pillantom meg a fal mögött álló Vincentet, ami már nem annyira sejtet jót. Invitálás nélkül beljebb fáradnak és apám mélyet sóhajt. - Mi a francért van neked telefonod? – szúr le rögtön. Huh, azt se tudom, hol van a mobilom… Körbenézek a konyhában és beljebb haladva még a nappaliba is, de sehol. Majd előkerítem. Remélem, nem hagytam el. Vállat vonok, majd tekintetem az öcsémre siklik. - Miért van az a sejtésem, hogy nem azért jöttetek, mert annyira hiányoztam volna? – Tekintetem szúrós, tényleg nem szeretem, ha éjszaka zaklatnak. Nem is szoktak, főleg az apám nem az öcsémmel karöltve meg végképp, nem tudom, mi ütött beléjük. Ahogy azonban Vinniere nézek, kezd kitisztulni a kép, hogy miért lehetnek itt. Vagyis hogy az öcsém minden, csak nem józan. Én sem vagyok az, de rajtam kevésbé látszik, mint rajta. - Mi van öcskös sokat ittál? – húzódik a szám széles vigyorra, aztán apámra nézek. - Nem vicces Shane. Az öcséd ideköltözik, mert elegem van ebből – mutat az öcsém egész lényére, én pedig összeráncolt homlokkal meredek rá. - Mit csinál? – Mint aki nem hallott jól. Most remélem viccel. Az öcsém huszonöt éves én meg harmincöt. Tíz év különbség van kettőnk között, azért nem ugyanaz az életvitelünk. - Vin? – nézek le rá, hogy valami magyarázatot mondjon azért már, ha már apánk csak így beközölte ezt az aprócska információt. Mi a fasz?!
Esküszöm az életemre, hogy olyan csöndes voltam akár egy szellem - leszámítva azt, hogy levertem az előszobában álló törékeny vázát, ami hangos csörömpöléssel ért földet. Bántotta a fülemet, de csak kábán haladtam előre. Még be sem fordultam a lépcsőn, mikor a lámba vakító fénnyel kapcsolódott fel, apám állt előttem alig két méterre teljes magasságában, bár először azt hiszem fel sem fogtam, hogy mi történik. - Vincent James Harper! - hallottam hangját, amely ostorként hasított a levegőbe, de én nem foglalkoztam vele, felléptem a lépcsőn, majd egészen egyszerűen előre estem, mintha egy zsák lettem volna, úgy is éreztem magam. - Hol a fenében jártál? Tudod te mennyi az idő? Három óra van! Hajnali három óra! - förmedt rám újra, éreztem, hogy a karomnál fogva megragad, majd „talpra” ránt, én azonban képtelen voltam megállni, nem tartott meg, elengedett és hagyta, hogy a földnek essek. - Most mihez kezdjek veled, ha ilyen vagy…? - meredten bámultam rá, egy pillanat alatt kijózanodtam, legalább is felületi síkon, megpróbáltam felállni, de csak úgy sikerült, hogy négykézláb felsegítem magam a lépcső segítségével. Cinikus mosoly kúszott az arcomra. - Most talán baszd meg… Kissé durván szóltam be apámnak, aki elhordott mindennek, s felráncigált a szobámba és előkereste a táskámat és a fontosabb cuccaimat beleszórta. Anyám meg csak állt és a fejét csóválta szakadatkanul. Kösz a segítséget, tényleg. Majd apa bevágott a kocsijába és úgy fél óra múlva már ráncigált is kifelé. Egy csöngőt nyomott hosszasan, majd az ajtó is kinyílott. A bátyám állt ott, kissé kómás feje volt, majd apa egyből leszúrta, hogy a telefonját hol hordja. Jogos. Minek van akkor telefonja ha fel sem veszi? Marha. Megdörzsöltem a szemem, majd ahogy apa elindult mentem én is beljebb, s a táskámat is cipeltem bőszen. A bátyám az állapotomat látja tisztán, nagyon oda vagyok, tényleg rengeteg volt a pia, de rákérdez. S nem vagyok rest bemutatni neki. Majdnem elküldtem az anyjába, de vissza kellett fognom magam, mert hát itt van az illető férje. Ráadásul az én anyám is. A fal mellett haladtam, kapaszkodtam, sok volt a piálás a haverokkal. Mekkora gáz már. Reggel suli lenne és még a csajommal is találkozni kéne… aki még annyira nem is a csajom. Anyám. A bátyám engem kérdez, de egy vigyoron kívül nem sokra megy velem. Apa hátat fordít, de az ajtóból még közelebb inti Shane-t, hogy dumáljon vele pár sort. S azt nem is hallom, hiszen sutyorászik. Én meg közben beljebb haladok, hogy a táskámat valami ülőalkalmatosságra hajítsam, meg levetkőzzek és eltegyem magam valahová. Már épp a gatyámat húznám le, mikor hallom a csapódó ajtót. Szóval meg kell hogy forduljak és lássam a bátyám képét. - Te is mosott szar vagy Shini-minisz? - tartom szét a kezeimet, egy széles vigyort megeresztek, majd fordulok is el tőle, hogy berendezkedjek.
Én komolyan ezt most nem hiszem el. Most apám komolyan azt mondja, hogy az öcsémet ideköltözteti? - Már bocs, de a véleményem nem is érdekel? Apa basszus, ő huszonöt éves. Nem kell rögtön felkapni a vizet. Majd beszélek a fejével. Na jó. Erre az éjszakára hagyd itt, jól megértjük majd egymást. – Lévén, én is piás vagyok valamilyen szinten, ám annyira biztos, hogy nem, mint Vin. – De holnap visszaviszem. Dolgozom, tudod. Sebészként. Főorvosként. Mindegy. Menj. Majd holnap hívlak – sóhajtok mélyet, miután apám is inkább le sem áll így éjnek évadján vitatkozni velem, csak int és elmegy. Ez kibaszott jó buli lesz. - Shini-minisz az eszed tokja – emelem égnek a tekintetem. – Mosott szar? Hajnali három van baszki, Vincent. Nem tudod, hogy kell hazaosonni részegen? – ingatom meg a fejem, miközben elvonulok két percre a hálóba, hogy legalább egy melegítőalsót magamra kapjak és ne egy szál törölközőben rohangáljak itt fel-alá. Pedig tudnia kéne. Ez az, amit a Harper-gyerekek megtanultak, de rendesen, mert tudták mindig, ha kiderül, hogy elitták az agysejtjeiket -amit apám mindig ismételgetett ugye-, akkor baj lesz. - Mégis mivel akasztottad ennyire ki? – kiabálok ki, miközben magamra cibálom a gatyát és visszakóválygok a nappaliba. Végig pillantok az öcsémen, aki láthatólag többet ivott a kelleténél, és a homlokomat kezdem masszírozni. Hú baszd meg, mi lesz itt. - Nem hiányzik nekem ide egy lázadó gyerek – hangsúlyozom ki a gyerek szót, habár ha tudná, hogy én magam is ugyanilyen voltam. És én még nem is huszonöt voltam akkor, hanem huszonnyolc. Csak annyi volt a különbség, hogy én nem otthon laktam akkor már és így apám nem tudott belém kötni. Amikor viszont megtudta, hogy kibasztak az oktatókórházból, mert részegen mentem be egy műtétre, na akkor aztán kaptam az ívet rendesen. - Nehogy itt levetkőzz nekem, ott a vendégszoba. Majd ott alszol – mondom neki, mikor észreveszem, hogy a nadrágja félig-meddig le van tolva rajta. Édes istenem, más sem hiányzott a hátam közepére, mint egy öcsém féle púp. - Hol a francban jártál? – kérdezem, ahogy aztán lehuppanok a kanapéra, mint valami buddha, össze is kulcsolva magam előtt a kezeimet. Nem annyira tudok ép ésszel gondolkodni, de azt tudom, hogy nem akarom kioktatni ezt a szerencsétlent itt magam előtt, de ezzel együtt meg jó lenne, h a kicsit összeszedné magát, ha valamire akarja vinni az életben. Már így is hátrébb van egy osztállyal, mint kellene, amit én leszarok, csak hát nem várhatja a csodát. Tennie kell azért, ha orvos akar lenni. Az ilyesmi nem hullik csak úgy az ember ölébe sajnos, vagy nem sajnos, de ez van. Én már látom magam előtt a borús mindennapjaimat, amikor hazaesek hulla fáradtan és az öcsém itt hempereg a kanapén. Vagy jézus! Mármint nem jézus hempereg, hanem... mi van, ha egy nővel esek haza? És mi van, ha ő esik haza egy nővel? Jóságos úr isten. Meg vannak számlálva a napjaim.
Ezek ketten szépen elbeszélnek egymás mellett, mindketten így jártak. Egyikük sem érdekel. Nyaljanak sót. Hajnali három van, tudok róla. És? - Dehogyisnem tudok osonni. Csak kicsit hangosra sikeredett a dolog. - vontam vállat. Nem mindig lehet sikeres a dolog. Apának meg túl jó a hallása, esélytelenek az ilyen haza lopakodások. Tesó hirtelen eltűnik, de a hangját hallom. Még kész szerencse, hogy nem látom a hangokat. Nagy gáz lenne. - Mivel-mivel-mivel? - hangoztatom kissé unalmasan, majd kibököm a nagy beszólásomat apa felé. - Baszd meg. Aztán összedobálta a cuccomat és ide szaladtunk. - hallom a gyerek szót, de nem foglalkozom vele, csak húzni akarja az agyamat. Sikeresen, mert eléggé begőzöltem tőle. Mérgesebb lettem, de vetkőzni kezdek, de a bátyó szerint ott a vendégszoba, ott tegyem ezt, ott alhatok. Felőlem. Vállat vontam. - Hol? Valami szórakozó helyen. A haver húszon hetedik születésnapját ünnepeltük. Sikeresen. Meg szerintem az újévet is bepótoltuk. - annyira rottyon vagyok, hogy a kanapé mellé ülök és nem a karfára. Sikeresen leseggelek a padlóra. - Bepótoljuk az elvesztegetett kölyökéveinket Shini-minisz. Vagy még rosszabbá tesszük. Kit érdekel. Úgy sem fogsz túl sűrűn látni… - állok talpra nagy nehezen, majd nekitámaszkodok a vendégszoba ajtajának. - Reggel beszélünk, vagy utána, vagy azután. - aztán már ott sem vagyok, szerintem ahogy eldőltem az ágyon úgy be is aludtam. Reggel, vagy valamikor, arra keltem, hogy valami csörömpölve ért földet kint. Feltápászkodtam és nyúzottan kisétáltam. - Reggelt Shane. Mi a szitu? Mennyi az idő? A hajam szanaszét állt kibontva, a ruhámról meg ne is beszéljünk.
- Tehát nem tudsz. Inkább aludtál volna valami csajnál, ha már ennyire nem vagy képben. – Mégis mi a jó eget fogok én kezdeni ezzel a gyerekkel itt? Nem tudok én ötvenfelé figyelni. Vin márpedig elég sok figyelmet igényel amúgy is, mint kiderült. Apámat azért nem egyszerű felbosszantani. Birka türelme van, de azért van egy pont, ahol elszakad nála is a cérna. És kíváncsi is vagyok arra, ezúttal mivel húzta ki a gyufát nála Vin?! - Baszd meg? Te azt mondtad apának, hogy baszd meg? – emelkedik a szemöldököm pár centit. Nos, ezt mondjuk nyilván nem tűri el. Érződik ez a pár év korkülönbség az öcsém és köztünk. Mi a húgommal sosem engedtük meg magunknak, hogy ilyesmit a fejéhez vágjunk, pedig volt rá pár precedens, amikor nagy volt a késztetés, de inkább faképnél hagytam, mintsem ilyet mondjak neki. A szám szélén egy halvány mosoly fityeg, de ezt már nem láthatja, mert a szoba felé tartok. Mikor visszaérek, már csak azt látom, ahogy leül a kanapé mellé, amit ne tudok röhögés nélkül hagyni. - Fasza. Nem gondolod, hogy inkább egy kicsit jobban kellene az egyetemre koncentrálnod, mielőtt még kibasznak onnan? – Már-már azt veszem észre, hogy átmegyek egy kicsit „apa-stílusba”, de nem tehetek róla, ez egy kicsit felbosszant. Nem leszek mindig ott neki, hogy bevigyem egy-egy műtétre, mellesleg azzal nem sokra fog menni, ha tudni fogja, hogy kell megcsinálni egy szívbillentyű cserét, mikor nem csinálhatja majd. Édeskevés. Na mindegy,ő tudja, hogy akarja elbaszni az életét, én viszont nem fogok asszisztálni hozzá, az tuti. - Majd lefektetünk néhány szabályt – mondom, ahogy figyelem, amint a vendégszoba felé támolyog. – És Vin?! Ez egy átmeneti dolog. Ideig-óráig – figyelmezetem, mielőtt még túlságosan is berendezkedik itt nekem. Utoljára nem is tudom, mikor laktam együtt az öcsémmel. Jó pár éve már. Jól megvagyunk, de lakva, főleg ilyenkor, amikor ilyen természete van, nem tudom, hogy fogunk kijönni egymással. Mindegy, addig maradhat, míg normálisan viselkedik és nem basz fel az égig. Inkább el is megyek aludni, mielőtt még túlgondolom a dolgokat. Intek neki az ajtóból, lekapcsolom a villanyokat és Tuckerrel a nyomomban be is vonulok a hálómba.
A kávéscsészém csörömpölve ér földet, az életmentő kávém pedig elterül a kövön. Nagy sóhajjal hajolok le érte és veszem fel, mikor aztán meghallom az öcsém hangját. - Jézusom baszki, ne ijesztgess már! – ugrok egyet, ugyanis már majdnem el is feledkeztem róla. – Még meg kell szoknom, hogy itt vagy – emelem égnek a tekintetem, aztán előveszek egy újabb bögrét, hogy ezúttal csináljak még egy kávét, ami már remélhetőleg túléli a dolgot. - Kérsz kávét? – kérdezem. – Kilenc. Nem kéne suliba menned? – kérdezem, habár nem vagyok tisztában az órarendjével, szerintem biztos ott kellene lennie. – Meg mondjuk egy zuhany is rád férne. Rosszabbul festesz, mint egy madárijesztő – heccelem, aztán elveszem a géptől a kész kávét és belekortyolok. Az komolyan mondom, életmentő. Kurva fáradt vagyok, még szerencse, hogy csak éjjelre megyek ügyelni.
Kezdőlap
