Egyszer úgy két éve én vittem haza Bailey-t az iskolából, mert Charlie épp beteg volt, Lilia pedig nem hagyhatta egyedül. Ott ült mellettem az anyósülésen, amikor valami újgazdag feltörekvő negyedből szalasztott paprikajancsi túlzottan belebuzult az iPadjébe és majdnem belénk rohant a csili-vili Mercédeszével. A kilenc éves önmagam tehetetlen dühe ostorcsapásszerűen tört elő belőlem. Felrobbantam. Kipattantam a kocsiból és a kereszteződés közepén kezdtem el ordibálni vele vöröslő fejjel, heves gesztikulásaim közepette akkorát csapva az autója tetejére, hogy egy kicsit behorpadt, az ujjperceeim pedig, mint később kiderült, megrepedtek. Akkor nem törődtem velük, sem azzal, hogy Bailey mennyire meg lehet ijedve.
A pasas nem szállt ki a kocsiból, vagy azért, mert ő is megijedt, vagy inkább mert nem érdekelte; és ez volt a szerencse. Tudom, hogy ha akkor és ott megpróbálja megmagyarázni, miért ártott majdnem a lányomnak, betöröm a képével a szélvédőt.
Bae utána úgy nézett rám, mint azóta is soha, mintha nem ismerne.

Mindegy, hogy az emberben mennyire van ott a vágy, hogy esetleg szülessen egy fia, aki tovább viszi a nevét, az első lánygyermek olyan különleges, mint semmi más. Nem mondhatnám, hogy teljesen direkt pottyantál az életünkbe, de megalapoztál valamit, ami akár csodás is lehetett volna, ha az élet nem szól közbe.

Ha még mindig egy család lennénk, akkor valószínűleg nem örülnél nekem, nem jönnél oda hozzám, mert már túlvagy azon a bújós apu-korszakon, amit Charlie még most él. Zavarna, hogy belelátok a dolgokba, gáz lenne, hogy a rendőrségen dolgozom, gáz lenne minden, amit teszek.

De nem lakunk együtt, és ha nálam töltöd az időt, nem kell papucsot húznod, ehetsz fagylaltot reggelire és a vacsoránál sem lesz kelbimbó, csakis valami gyorséttermi kaja. Nem kutakodom utánad, nem szólok bele a dolgaidba, sőt, készségesen elismerem, hogy bármi rosszat forgatsz is a fejedben, én százszor rosszabbakat műveltem, mikor még Bronx utcáin balhéztam kölyökfejjel.

Megbízol bennem, elmondasz olyasmit is, amit az anyádnak nem mersz, mert míg ő felelősségteljes szülő, addig én csak a szükségesektől tartalak távol – ha nem sztripper, drogos vagy bankrabló leszel nagy korodban, akkor sikeresnek könyvelem el a szerepem az életedben.

Régen mindig anyás voltál, de mióta ő kezd az idegeidre menni, jobb híján itt vagyok én. Nem ülünk össze minden kedden bingózni, de ha eleged van az anyádból, "véletlenül" ittál azon a bulin, ahová kiszöktél, vagy a barátnőd helyett igazából egy fiúnál töltötted az idődet, falazok neked, és azt csinálsz a sajátodénak kikiáltott félszobában, aminek néhány hetente lakója vagy, amit szeretnél.