Nagyon régen láttam Lu-t, mindkettőnket beszippantott az Egyetem és a munka. De közben azért láttam, hogy halad az életünk. Talán rendeződnek a problémáink. De nem vagyok benne biztos, hogy ez így is marad. Franciaország elég kalandosra fordult, de nem cserélném el semmire. Élveztem minden pillanatot és szükségem is volt rá, hogy kimozduljak abból a világból, amibe bele rekedtem. Most viszont tényleg minden rendben lett, azon kívül, hogy persze meg kellett műteni. Az már csak olyan mellékes megálló volt, hogy a szervezetem jelezte számomra, hogy ideje kicsit pihenni. Bár most, hogy kitárult a világ előttem, kezdett zavarni, hogy beszorultam egy szobába, miközben mindenki arra járt, amerre akart. Élte az életét. Még ha csak pár napról volt is szó, meg hát ha úgy vesszük egy percre sem voltam egyedül. A telefon állandóan csörgött, meg jöttek az ajándékok, arról nem is beszélve, hogy mindig volt ott volt valaki. Talán ezért is jó, hogy most van egy kis napsütéses időszak és úgy lépek ki Fahéjjal a lakásból, mintha épp repülnék és a lábam nem éri a földet. A kutya olyan látványosan sétált, mintha erre született volna, egy igazi díva. Mikor végre oda érek a kedvenc kávézómhoz és a telefont azonnal felpattintom, hogy esetleg Luana még is csak lemondja a lányos pletyizést, valami programmal, de úgy tűnik, hogy megfog jelenni. Fahéj lefekszik a lábam mellé és az egyik pincér már hoz is neki egy tálban vizet. Azért szeretek ide járni, mert figyelmesek és Fahéj is otthonosan mozog, a pórázt a székem háttámlájára akasztva nézegetem a kávékat. Mennyire hiányzott az a kávé illat és a friss péksütemény. - Lu! - pattanok fel vigyorogva, hiszen még fel sem kellett néznem a kisugárzása azonnal fénybe borította a helyet és ölelem át nevetve, mert tényleg nagyon hiányzott az a hebrencs feje. Még ha mint mindig akkor is nagyon dögösen néz ki. - Vigyázz, Fahéj ott fekszik – mutatok a kutyára, mielőtt a nagy hevességgel ne talán rá lép a szőrmókra. Aztán jön a sértődés meg a pánik. Amihez az én kis dívám nagyon ért. - Mesélj, mindent tudni akarok! - nevetek újra. Olyan jól esik az, hogy minden megjátszás nélkül, önfeledten jól érzem magam és nagyot szusszanva kérem is ki a kávékat, hogy ne pazaroljunk időt. Az édességet pedig Luana kezébe adom, hogy válasszon. Nála sosem lehet tudni, hogy mit fog választani. - Nagyon köszönöm a millió lufit, Fahéj még mindig tartalékol, mert nincs este, hogy ne kelljen vele lufival játszani. Imádja. Szerintem beloptad magad a szívébe – nézem, ahogy lustán felkel az említett és megy megszaglászni a lányt. Mindenre kíváncsi és nem maradhat le semmiről.
Ezer évnek hat a nap, amikor leszállt a gépünk itthon és elköszöntünk egymástól, azóta annyi minden történt, az a fránya műtét és minden szar ellenére, ami kint ért minket mellékesen, most visszavágynék a nem mi életünkhöz, mert Párizsban minden annyival könnyebbnek tűnt, még ha nem is volt az, annak hatott. Megbeszéltük, hogy ideje annak, hogy ital és külföldi utazás nélkül lendüljünk bele egy normális beszélgetésbe, aminek már nagyon ideje lenne, mivel már napok óta csak a telefon a mi összekötünk és semmi más. Nem mondom, hogy gyorsan készülök el, mert a sebeségem egy nőhöz képest is igen lassú, mintha randira menék, legalább olyan keményen készülök, de végül egy teljesen semleges ruhát öltök magamra, alig egy kis sminkkel, ha sírni lenne kedvünk, mert miért ne, akkor ne folyjon le sok. A kávézó nem nyüzsög, ami jó mert a fejem fáj, másnapos vagyok és ezt valahogy el kellene takarnom a nagyvilág elől, mert a buli tegnap este elég keményre sikerült, igaz, hogy egy nagyon egyszerű kis semmiségnek indult. Aztán lett belőle egy pohár és még egy, és még egy, ez van ha klubja van az embernek és a legjobb barátja egy bolond aki bár a nép előtt nem iszik, de amikor kettesben vagyunk elengedi magát, túlságosan is. Nyelek egy nagyot és belépek a helyre, ahol azonnal észreveszem az én szépséges barátnőm és mosolyogva indulok meg felé. - Lindy! - megyek felé széttárt karokkal és amint szól, hogy vigyázzak pillantok csak le a kutyára. Hallottam már a híres Fehéjról, de még sosem volt szerencsém találkozni vele, és nem is tudtam hogy hozza, miután megölelgettem Lindyt, lehajoltam, hogy megsimogassam, a farokcsóválós kis ebet. - Mindent? - kerekedik ki a szemem és tudom miért, mert van mit nagyon is van mit, a kis háborgó lelkem is ott van és erről még mit sem tud, és lehet ki kellene öntenem neki a lelkem. - Bármikor szólsz és fújok neki még párat egész jó móka volt és örülök, hogy már jobban vagy. - aggódtam érte pedig tudom, hogy kemény lány, de nem volt jó úgy látni őt. Elveszek egy cukobombát, de csak lerakom magam elé, mert most még a gyomrom sem az igazi, de persze mellett még éhen halok. - Másnapos vagyok. - fogom meg a fejem és közben igyekszem nem nyöszörögni, mert kemény vagyok, ha este az tudtam lenni akkor most se legyek puhány, de a fények minden annyira rosszul hat a fejemre. - Hogy vagy? - kérdezem végül, mert addig okés, hogy jobban van kinézetileg de nem tudom legbelül hogy érzi magát.
Mire kikeveredtem a kórházból csak a rengeteg tenni való várt és ismét eltűntem a barátaim szeme elől. Nem direkt, de mire végeztem az egyik másik dolgommal addigra már késő este lett, akkor pedig már nem óhajtottam zargatni őket. Így csak felsóhajtok és arra koncentrálok, hogy most bepótoljuk az elmaradt fecsegésünket. Oké, néha egy-ey üzenet benézet közöttünk, de az még sem ugyan az, mint beülni egy kávézóba és látni a másik reakcióját egy elmondott történetre. Amint belép már vigyorogni van kedvem és pattanok is fel, hogy megöleljem. Bár Fahéj is vigyázzba vágja magát türelmesen várja, hogy sorra kerüljön. Tudja, hogy nem maradhat ki az üdvözlésből. Igazi hercegnő. - Gondolod, hogy megengedem neked, hogy egyetlen egy apró részletet is kihagyj az életedből? Neked izgalmasak a napjaid, mint nekem – megvonom a vállam. Oké, a magánélete biztosan, de ma nem akarok arról beszélni milyen is az élet a kórházban. Eleget voltam ott, mint beteg és persze orvosként is. Most a jó fej barátnő vagyok, aki éhezik valami szaftos pletykára. Remélhetőleg meg is fogom kapni. - Oké, ha elfogynak szólok és jöhetsz, de kocsival gyere, mert Celia küldött pár limitált ruhát számodra. Amiért nem tudtatok jobban beszélgetni, amolyan elnézés kérés gyanánt. Hagyd magad lekenyerezni – nevetek fel, nénikém mindig ilyen volt, tudta, hogy mivel kell meglepni vagy engesztelni. Akkor mindig cserélődik a ruhatáram. Most is van ég jó pár doboz, amit meg kéne néznem és szét szortírozni, majd adományba elküldeni. Ahogy megérkezik a rendelt termék mintha egy fintort látnék az arcán és fel kell nevessek. Mert feltűnt, hogy nem épp annyira könnyelmű és laza, mint szokott lenni. Tehát mozgalmas estéje volt és még is képes volt megjelenni, annak ellenére, hogy pocsékul fest. - Azt látom, de ne aggódj, akkor is csodásan festesz. Itt-ott megkopott a fényed, de egy alapozó biztos helyre rakja – vigyorgok rá, ahogy megingatom a fejem. Párizsban nekem is volt ilyen, főleg az első nap, mikor még a börtön szele is megcirógatott. Elég is volt, azóta se vettem alkoholt a számba. Átérzem a nyomorát, mert ezt másnak nem lehet nevezni, mintha a tested kiakarna facsarni. Szerencsére a pincér épp megjelenik és kérek két pohár vizet citrommal és sok jéggel, hogy hidratáljon és most a kávé csak jobban gyötörné és én azért beletörök az édességbe, hogy megkóstoljam. Imádom a csajt, de éhes vagyok. Amint eltűnik a felszolgáló megvonom a vállam. - Jól vagyok, felépültem, bár az edzés még várat magára, a hasfalam nem terhelhetem. De már ehetek, ihatok mindent. Az erőm is kezd visszatérni. Fahéj is újra velem van, szóval minden rendben – mosolyodom el, ahogy a szőrös ebre vándorol a tekintetem. Nagyon hiányzott, hogy teljes felügyeletem alatt álljon. - De van amit el kell mondjak – harapdálom a szám és kissé zavartan pillogok körbe, hogy biztos ne most érjen ide a pincér. - Meséltem Fabien-ről? Tudod a francia pezsgőgyár örökös.. - kezdek bele kissé elgondolkodva, hogy említettem-e neki, vagy sem. Mert összefolynak az emlékek. De azt hiszem igen, meséltem róla. - Szóval, képzeld, berontott a kórházba, hogy látta instán, hogy kórházba kerültem. Sok mindenről beszélgettünk és filmezés közben elaludt mellettem – szusszanok két mondat között. - De nem ez a lényeg. Megcsókolt. Ennyit a barátságról - pirulok be a szavaimra, mert hangosan összefoglalva nem rám vall. - Nálad mi a helyzet? - azért nem terveztem teljesen lesokkolni, és azt hiszem most már, hogy én is megnyíltam, most az övé a porond. Nálam ennyi a történés összesen.
Felnőttek vagyunk, amiért megéri siránkozni, hiszen alig látjuk egymást ha valakinek sok a dolga, a gimiben egyszerűbb volt egy a bibi, hogy akkor nem ismertem Lindy-t, ár lehet abban a korszakban nem lettünk volna jóban, ő elvileg egy elég könyvmoly lány volt én meg olyan mint most, vagyis talán még egy kicsit forróbb vérű, egy másik országban, de ezek mind olyan részletkérdések, amik egy mi lett volna ha gondolatmenetben nem is annyira számít. - A tegnapi napomról majd igyekszem részletesen beszámolni, amint vissza tudok emlékezni rá. - fájdalmasan nevetek fel, pedig mindent megtettem annak érdekében, hogy a másnap elmúljon, már fel vagyok készülve rá, és még fiatal vagyok ennek ennyire nem kellene fájnia és szerintem nem vettem be semmit tudtom nélkül, így ez nem lehet baj. A kevés alvás az lehet az oka, de nincs olyan ok, amiért ne jöttem volna el, mert hiányzott nekem Lindy, az a pár nap együtt, csodás volt, és amilyen különbözőek vagyunk annyira passzolunk egymáshoz, minden téren, bár még rövid az ismeretségünk, de bőven van miről beszélnünk, szinte mindig. - Hogy mi? - kerekedik ki a szemem, amint a ruhák és a francia rokon neve egy mondatban szerepe ráadásul még én is részese vagyok. - Lufi nélkül is mehetek? - kérdezem vigyorogva,mert akár kávézás helyett is mennék azokért a ruhákért, bár nem nagyon van harag, amiért nem volt velünk sokat, lehet jobb is, hogy nem asszisztálta végig a szerencsétlenkedésünket, de ez azért megér mindent. - Hagyom nagyon is hagyom, nem állok ellen. - teszem fel a kezem nevetve, nem vagy okolyan bolond, hogy ezt ne használjam ki, Lindy tudja, hogy mennyire imádok öltözködni, főleg ha buliról van szó. Amikor megjön a süti, már vetném rá magam, de a gyomrom jelez, de azért magam elé veszek egyet, mert lehet később ha már beszélni kezdek szükségem lesz rá. - Ne is mondd, szerintem a másnap ellenszere az aznap, főleg, hogy tudom milyen volt az előző este. - fújom ki a levegőt hangosan és igyekszem nem arra gondolni, ami a fejemben zakatol. Ebben is kicsit mások vagyunk, persze én már képes voltam megrontani őt és belevinni a rosszba, ami akkor abban a pillanatban, amikor tart nagyon is jó, de utána ez jön, a kellemetlen rész, amikor az ember csak van és túlél. A víz remek ötlet volt, porzik a vesém, mert az alkohol nem olt szomjat, sőt, szárít is, ami most nem annyira jó hír, de mintha a fejemen olvasna ez a lány. Egy ideig némán hallgatom, de amikor a valamit el kell mondanom rész jön, felnyögök hangosan lehet túl hangosan és dőlök előre. Fabian, igen hallottam róla, nem sokat mesélt, én meg nem faggattam, mert nem voltam biztos benne, hogy fontos. De az. Csak mosolyogva, egyre nagyobb mosollyal bólogatok, hogy igen tudom kiről van szó, már lecsekoltam a közösségi oldalait, nem túl tatalmas de a pasi jó. Hümmögök a szavaira, hirtelen nem érzem, hogy rossz a fejem, hogy fel van fordulva a gyomrom és, hogy nem vagyok annyira a toppon, mert a csók résznél a szám elé kapom a kezem, hogy ne hangosan sikítsak fel örömömben. Nem a csók az ami örömet okoz, hanem az arca közben, szinte látom, hogy kiesik a szíve amikor mesél róla és akkor majd jövök én az egyátalán nem is tudom milyen sztorimmal, de még nem akarnám lelombozni. - Miért rólam akarunk beszélni, amikor a pezsgős lovagodról is szó lehet. Legalább lesz egy plusz ember, aki szolgáltatja nekünk a pezsgőt. - nyújtom ki a nyelvem, majd a lelkesedésemből visszavéve dőlök vissza és akkor most dobok neki én egy bombát, majd felvátlva bombázzuk egymást, sok volt a kihagyás, pótolni kell. - Este lefeküdtem Dave-el, megint, de most emlékszem rá, de bár ne tenném. - nem tudom mennyire tisztáztam Lindyvel milyen viszonyban vagyunk Dave-el, nem a se veled se nélküled még csak az extrás barátság sem ránk jellemző, de barátok vagyunk szinte a legjobbak és abból néha részeg szex lesz, amit elfelejtünk, de olyan szavak hangoztak este az irodámban, amiket nem tudok és nem is akarok elfelejteni, és az utolsó része az ami aggaszt.
Igazából amennyire különbözünk, annyira passzolunk, ami bennem nincs meg, az benne van meg és ez fordítva. Talán jobban kiegészítjük egymást, mint elsőre gondoltuk. A sors fintora, hogy olyanba botlottam bele, akire talán nagyobb szükségem volt, mint hittem volna. A legrosszabb estémből varázsolt legjobbat, mondjuk. Nem a hányás és a másnaposságra értem, persze. - Nyugi, azt látom, hogy ismételten buliztál és ki vagy – legyintek, mert nem tudja tagadni, teljes mértékben rá van írva az arcára mennyire kutyául van. Nekem elsőre is elég volt, de persze nem tanultam belőle, mert nekem kellet az a francia út, hogy a fejembe rendre kerüljenek a dolgok. Bár a pezsgő kissé kevesebb mennyiségben csúszott volna le, akkor még örültem is volna neki. De így volt tökéletes. Mondjuk legyen annyi elég, hogy tudom mi az, amivel ezt a pocsék napját kicsit fel tudom dobni, és nem a jeges vízre gondolok, hanem épp Celia említésére. A divatbemutató annyira jól sikerült, hogy láttam Luana melyik ruhákat tudná letépni a modellekről. De azért talán elővettem a sértett unokahugi hangot, amiért nem beszélgetett a barátnőmmel. Nem akartam megzsarolni vagy ki követelni, mert így is millió ruhát küld minden alkalommal és amiket én biztos nem veszek fel, azt tuti oda adtam volna Lu-nak. Így kétszer annyi doboz várakozik a nappalimba, hogy a gardróbba varázsolódjon. - Lufis részt Fahéjjal kell megbeszélned, de bármikor jöhetsz – megvonom a vállam. Elvileg nincs vendégem, apám elutazott az új nőjével valahova Európába, anya pedig Ázsiában tart előadást, így nem hiszem, hogy lenne olyan, hogy valaki ránk tör és kellemetlen helyzetbe hozna. Ha csak Fahéj nem épp akkor bolondul meg és tör ki belőle a kisördög. - Jaj, a cipődre vigyáz, a kislány gerjed rájuk. Már párat ki kellett dobnom – pillantok az asztal alá, de úgy tűnik, hogy a járókelők jobban izgatják és háttal van nekünk. Amiért ilyen jó kislány biztos, hogy elviszem majd a parkba. A megjegyzésére csak felvonom a szemöldököm, általában nem szokta megjegyezni, hogy emlékszik rá. Szóval itt van valami, amiről még nem akar beszélni, de tuti fog. Mert nem hagyom annyiba, miközben Fabian kerül előtérbe és fel kell nevessek, ahogy a reakcióját figyelem. Épp annyira heves, mint számítottam rá. - Fejezd be, nem történt más – megvonom a vállam kuncogva és egy pillanatra elgondolkodom. - De. Lu, nem volt rémálmom, amikor ott feküdt mellettem. Minden éjjel rémálmaim vannak, ami történt, újra és újra minden éjjel lejátszódik. De akkor, aznap este nem – gondolkodom el egy pillanatra, majd persze azonnal átadom a szót, hogy meséljen már, mert látom rajta van, amit kibökne, de nem biztos a dolgában. Hátra dőlve harapok bele az édességbe és a fahéjas cukor mintha meg akarna ölni a szavaira és azonnal a víz után kapva nagyokat kortyolva nézek rá. - Várj. Szóval, most azt bánod, hogy lefeküdtél vele, vagy azt, hogy emlékszel? Mert a kettő nem mindegy – zavarodok össze kicsit. Mert mesélt róla, hogy arátok de néha azért segítenek egymáson ilyen-olyan értelemben. Most viszont mást látok a szemébe és ez kicsit aggódásra ad okot. Mert amit eddig mesélt erről a híres-neves David-ről, hogy nem akar egy helyben maradni. Főleg nem a nők körében. - Borzalmas volt, vagy túl jó? Összezavarsz – sóhajtok drámain, ahogy visszateszem a poharat az asztalra és teljesen átszellemülök pszicho doki üzemmódba.
Nem akarom takargatni, legalábbis előtte nem a másnaposságom tényét, mert ő már tudja milyen vagyok aznap, a másnap csak egy enyhe vagy éppen alig enyhe utóhatás, amit meg kell szenvedni ha az ember szórakozni akar. Nem is lehetne jobban feldobni a napom, a víz szuperül jön, de a bejelentése, hogy megannyi remekmű lesz a tulajdonomban és majd abban feszíthetek, minden lány álma. Vagyis az enyémek egészen biztosan, és erre még a sápadt arcom is kivirul, ami jót tesz a lelkemnek és a testemnek egyaránt. - Nőből van, nem is tudom mit vártunk tőle. - nézek le a kutyára, aki nagyon cuki, bár nem tudom Lindy hogyan tudja ennyire jól összehozni az otthoni kutyával töltött életét a kórházzal. Nekem nem menne, ez nagyon nagy felelősség és tudom, hogy mások vagyunk, de azért amillió dolog mellett, most úgy néz ki egészen jó kis kutyát nevel ebből a cuki pofából, mégha meg is eszi a cipőket. - Legalább jó ízlése van? - nevetem el magam, mert azért biztos fájt az az egy két cipő kikukázás is, mondjuk én még lehet sírtam volna is, hiba van még a boltokban, azért mindegyik a nő szívéhez nő, vagy én vagyok csak ennyire ilyen. Nem tudtam hogy áll a pasikkal, a mi életünkben ez olyan kalamajka, amit jobban nem is megbeszélni, leginkább mert nem volt olyan része, amiről érdemes lett volna beszélni, ő dolgozik és meg akar felelni az apjának, vagyis eddig mag akart ilyen téren lehet ez már kicsit alábbhagyott. Én meg szintén meg akarok felelni, főként magamnak, de apámnak sem ártana azért, mert tudom, hogy vannak elvárások. Azért is lep meg és akarok mindent tudni arról a híres francia srácról, akiről már említések voltak, de ennél több nem, mert nem hittem, hogy fontos, de mégis. - Ez jó Lindy! - mosolyodom el, bár érzem, hogy olyan széles a mosolyom, hogy majd szétszakad a fejem, de nem tudom abbahagyni, egyszerűen csak jó hallani, hogy rendeződnek a dolgai és talált valakit, aki ilyen mértékben már szinte azonnal hat a lelkére. - Mármint az nem tudom mennyire, hogy nem történt semmi, mert amilyen képeket láttam róla, azért megérne vele egy két ágytorna, de nyilván ez nem olyan ami jön és megy, ahogy mondod ez azért kicsit mélyebbnek érződik. - na én meg a romantika, aki pont nem tudja, hogy mi a szart érez a legjobb barátja iránt, aki azt sem tudja megfejteni, hogy ez az alkohol mámor hatása volt, vagy valami több. Talán ezért is mondom ki hangosan, hogy hátha akkor megtalálom a választ vagy nem. Szóval én leszek a téma, mert látom, hogy érdekli és ki akarom bökni, de közben meg k-váncsi vagyok mi van vele, de kérdezget és tudom, hogy felelnem kell. Veszek egy mély levegőt, és elkezdem mondani neki. - Az este előtt voltunk apámékkal egy vacsorán, ami szarul sült el, elmentünk berúgni, de neki nem nagyon kellene, mert eléggé ki vannak élezve rá, na mindegy ez nem is lényeg, de baszki ahogy rám nézett ott, és amiket mondott, én elmondtam neki, hogy lehet én már valami komolyabbra vágynék, de ettől függetlenül kimondta, hogy nem akarja elfelejteni és eddig mindig elment a levesbe egy egy szórakoztató esténk a sok italtól, de ezt nem tudom elfelejteni, ő meg egy igazi tuskó és nem is akar róla beszélni. - írtam neki reggel, de nem úgy reagált ahogy akartam vagy igazából azt sem tudom mit vártam, ő nem az a srác, aki meg üla aeggén, nem keresi egy lány társaságát, hiszen őt sokan akarják, jófaj, vicces és jól néz ki, ő az én barátom és ennél maradhatunk is, csak ki kell vernem a fejemből gyorsan. - Jó volt Lindy, túl jó, olyan amit meg akarok ismételni, közben meg el akarok felejteni, mert ez nem én vagyok. Ismersz, tudod mennyire lazán veszem ezeket, talán túl lazán és most iszom meg a levét. - fújom ki a levegőt, mintha maratont futottam volna. - De nem akarom ezt a fejemben tartani, csak simán túl lendülök rajta, ez nem ronthatja el a barátságunkat ugye? - én meg a szerelem, vagy az érzelmek, soha nem akarok olyan picsogó lány lenni, aki majd megveszik egy pasiért, főleg nem Dave-ért mert mi máshogy működünk és nem akarom elveszíteni azt ami van most köztünk, mert úgy szeretem magunkat ahogy vagyunk a felelőtlen bagázs, akik minden érzelem nélkül, vagyis pont anny érzelemmel, ami nem túl sok merülünk bele az izgalmakba.
Fahéj mindig próbál jó kölyök lenni, de mostani új szokásai eléggé borzolja az idegeimet. Arról nem tudom leszoktatni, hogy ne tépje szét a cipőket. Bár fel is foghatnám annak, hogy egymást neveljük. Én próbálom leszoktatni erről a rossz szokásáról, ő pedig engem arra, hogy ne hagyjam szanaszét a cipőimet. Eddig döntetlenre állunk. Bár a cipőboltok legalább nyereségesek. - Épp annyira hisztis, mint a gazdája. Le se tagadhatná, hogy igazi kis hercegnő – nevetek fel, ahogy látom mennyire unatkozik és menne játszani. De most az én időm jött el, majd délután mehetünk játszani, ha addigra nem romlik el az idő. - Naná, Chanel tűzpiros cipőm millió darabban várt az ajtó előtt munka után – sóhajtok egyet vissza emlékezve, hogy mennyire fájt, hogy nem tettem be a gardróbba és csak hanyagul lerúgtam magamról az ajtóban. Viszont úgy éreztem, hogy van mit úgy közölni vele, mint egy sebtapaszt, kíméletlenül minden körítés nélkül csak letépünk. Nem szoktam a pasikról beszélni. Leginkább azért, mert nem volt miről. Most pedig van. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, olyan idegen ez számomra. Még is tetszik. A gondoskodása és a figyelme, hogy képes mindent eldobni és utánam rohanni. Bár tudom, hogy ez sem fog örökké tartani, mert megunja és egyszerűen lelép. Most magamat kell megzabolázni, hogy fogadjam el milyen az ha van valaki, aki talán a tenyerén hordozna. Csak bólintok arra, hogy ez jó. Igazából legbelül érzem én is, hogy teljesen jó. De még sem tudok felhőtlen lenni. Mert még nem tartunk ott ahol. De eljön az is és akkor mi lesz? Bepánikolok? Elakarok majd menekülni? Megértő, de nem tudom, hogy is közöljem vele, hogy mi a bajom. Vagy, hogy mi történt. Még ha annak köszönhető az ismeretségünk. - Persze jól néz ki és gondoskodó, bár majdnem elbaltáztam a dolgokat. Amolyan Lindy stílusban. De nem tudom, hogy valaha is készen fogok állni arra, hogy többet nyújtsak neki, amire szüksége van. Mert tudom, hogy lesz majd olyan is. De.. - felsóhajtok és körbe pillantok. - Nem tudom Lu, hogy ami történt, én.. én valaha is engedni fogom, hogy úgy érjen hozzám bárki is – nyögöm ki végül, hogy mi is a legnagyobb probléma. Mert még a csók is kissé feszélyezett, de attól még az életkörforgásába más is bele tartozik. Viszont szerencsére hamar át jutunk az ő problémájára és érzem, ahogy a tömény cukor bomba hamar a torkomon akadna, ahogy meghallom az ő verzióját és hát töményebb, mint az enyém. - Tehát elmondtad, hogy neked már egy fix kapcsolat kell, nem csak az, hogy néha egymásba gabalyodtok? Ő meg mintha meg sem hallotta volna folytatta a szokásos leszarom dolgait? - húzom el a számat. Mert az, hogy a családi vacsora nem működött meg sem lepődök. Ha Luana apja egy kicsit is hasonlít az enyémre, akkor pontosan, hogy Dave az akit rohadtul nem akar a lánya mellett látni. Bár bevallom, hogy nem is csodálom. Ő annyira alpári, mármint nem az, akiket mi ismerünk. Nem mozog a felsőbb körökben és fogalma sincs, hogy kellene viselkedni egy olyan helyen, amire nekünk igen is kötelező hébe-hóba megjelenni. Ennyit jelent, ha olyanok a szülők. A pénz ezzel jár, az elvárásokat hozni kell, vagy simán buktad a jólétet. Ezt pedig nem tudom abból a gyerekből kinézni. - Pasik nagy része nem akar érzelmekről beszélni, amúgy meg mit vársz? Figyi, szerintem rohadtul nem kellene vele foglalkozni. Látod, hogy nem épp arról híres, hogy meki más is kellene, mint egy ürítés – oké, lehet, hogy elég nyersen fogalmazok, de attól még Luana jobban járna ha magára figyelne és olyan felé pislogna, ami jobban illik a közegünkben. - Szerintem még te se tudod mit akarsz. Nem lehet, hogy csak apád miatt lázadsz? - emelkednek meg a szemöldökeim, mert én is majdnem olyanba keveredtem, amivel apámat biztosan sírba tettem volna, de közben saját magammal is kicsesztem volna. Ezt pedig jobb volt nehezen túl tenni magam. - Hosszú elfeledni valamit vagy valakit, aki már a fejedbe férkőzőt – elhúzom a számat, mert tudom milyen mikor minden gondolat a köré fonódik, amire nem akarsz gondolni. - Biztos, hogy ez barátság? Az ember nem fekszik le a barátjával – húzom el a számat. Mert lehet csak bele akarja magyarázni, én sem ugrom Arthur ágyába, vagy bármelyik másik férfi barátoméba. Még ha olyan is lenne a vérem, akkor sem. Egy barátság nem a testiségről szól. - Lu, hagyd a francba a csávót, hidd el, hogy ha már most felemészt, később sem lesz jobb. Vagy. Mond meg neki, hogy nem akarsz a barátja lenni, ha képes a gatyájába maradni és pasidként viselkedni akkor mehet tovább – vonom meg a vállam. Vannak pasik akiknek ez kell, hogy a sarkadra állj és megmutasd, hogy mit akarsz, mert enélkül egyszerűen nem képesek felfogni mi történik körülöttük.
Kezdőlap
Nagyon régen láttam Lu-t, mindkettőnket beszippantott az Egyetem és a munka. De közben azért láttam, hogy halad az életünk. Talán rendeződnek a problémáink. De nem vagyok benne biztos, hogy ez így is marad. Franciaország elég kalandosra fordult, de nem cserélném el semmire. Élveztem minden pillanatot és szükségem is volt rá, hogy kimozduljak abból a világból, amibe bele rekedtem. 
