Ines valószínűleg tényleg nem vette észre hogy eljöttem. Elképzelésem szerint ő még mindig a kanapén fekszik, az orra még mindig ráncba szalad Beethoven miatt. Valószínűleg mikorra Grillhez érek - gyalog jövök, túl sok pezsgőt és vodkát ittam ahhoz, hogy autóba szálljak - már megunja, átfordul majd az oldalára, bevonul a hálóba vagy lelép. Hangosan köszön, hiszen fogalma sincsen hol lehetek, de igazán nem is érdekli. Inest a részletek sohasem érdekelték igazán, ő mindig csak a teljes képet veszi figyelembe. Hideg van ma este, a bőrkabátom alatt csak egy vékony inget viselek, s miközben a metró felé igyekezem többször is kellemetlenül kiráz a hideg. Cigarettára gyújtanék, a kezeimmel kitapintom a zsebemben lévő dobozt, látatlanul tudnám felhajtani a tetejét, s anélkül tornáznék ki belőle egy szálat, hogy különösképpen összetörném. Szeretnék rágyújtani, élvezni ahogyan a mentolos rágó íze keveredik a dohány keserű kátrányos marásával. Csak leszaladok a metróhoz vezető lépcsősoron, szórakozottan nézek jobbra majd balra. Túl késő van, a megállóban szinte senki sem várakozik rajtam kívül, s mikor a szerelvény zajosan megérkezik, csak néhány utas száll le behúzott nyakakkal. A kezüket mélyen a zsebükbe bújtatják, s sietősen indulnak meg hazafelé. Nem ülök le, az ajtó üvegén visszatükröződő képemet bámulom csak tétlenül. Nem tudom mióta utazom igazán, a Grillhez eljutni ösztönösen sikerül már, még csak igazán figyelnem sem kell arra, hogy mikor hol nyílik az ajtó, idejében szállok le, a kezeimet újra zsebre vágom, ujjaim újból a cigarettadobozt tapintják ki magabiztosan, s miközben a lépcsőn haladok fölfele, kihúzok egy szálat végre, ajkaimmal szorítom össze míg az öngyújtó mögé szélfogót formázom a bal tenyeremmel. Eddig tudatosan kizártalak a fejemből. Ahogyan kiléptem a lakásból rákényszerítettem magamat, hogy helyetted valami kevésbé izgalmasra gondoljak? Inesre, pocsolyákra a járdán, a kiállításra, bármire ami kevésbé volt szőke és szerethető. De most már nem tarthatom vissza, a távolból látom körvonalazódni az alakodat, és egy pillanatra le kell hajtanom a fejemet, hogy ne mosolyodjak elégedetten el. Mire fölnézek, elég közel kerülök hozzád ahhoz, hogy az arcodat is láthassam a Grill előtti fényben. A félhomály árnyékba rejti arcod egyik felét míg a másikat kiemeli. Egy pillanatra találkozik a pillantásunk, egészen összeölelkezik, képtelen lennék már nem rád gondolni. Képtelen lennék már másra gondolni. - Szia bébi. - Hangom a hosszú csendtől rekedté vált már, s miközben beszélek, jó adag füstöt fújok felé. Tétován állok meg előtted, tekintetem végigszánkázik rajtad, s mielőtt megállhatnék félúton a mozdulatban, bal karomat már a derekad köré fonom, s csak vonlak közelebb, egy pillanatra megtámasztom a homlokom a homlokodon, mintha nem is tudnám mire készülök igazán, majd elengedlek, s messzire húzódom. - Akarsz róla beszélni? -
Találkozzunk húsz perc múlva a Grill előtt. Olvasom el az üzeneted és halvány mosollyal az arcomon, megnyugodva csúsztatom vissza a telefont a nadrágom zsebébe. Gyalog megyek, igazából fogalmam sincs milyen messze lehetek, de nincs kedvem a metró állott, izzadságszagtól bűzlő levegőjét szívni. Hideg téli este van, kabátom alá a szél megállíthatatlanul hatol be, de most még ez sem tántoríthat el a sétától. Nézem az utcák fényeit, a lakásokban fel-fel kapcsolódó lámpák narancssárgás fényét. Nem szeretek egyedül a sötétben kóvályogni, de most így tudom messzire űzni a fejemből Charlest. Inkább rád gondolok. Tudom, hogy nem lenne szabad, de miközben csizmám halkan suhan az éjszakai árnyak között a te arcod jelenik meg lelki szemeim előtt. A mosolyod, ahogyan mindig rám nézel amikor találkozunk. Fülemben visszhangzik minden egyes szavad, ahogyan egy-egy utazásodról beszélsz, és most is, mint akkor amikor hallgatlak azt kívánom, hogy bárcsak ott lehetnék veled. Bárcsak képesek lehetnénk arra, hogy fogjuk a hátizsákunkat és végigautózzuk a világot. Csak te és én. Mosolygok, aztán eszembe jut Charlie dühös arca, Ines érzelemmentes arckifejezése és már nem mosolygok többé. Lelassítom lépteimet, kezeimet a kabátom zsebébe csúsztatom, annyira fáznak az ujjaim, hogy az már szinte fájdalmasan hasít belém. Tekintetemmel az épületeket nézem, a táblákat, próbálva kitalálni, hogy merre induljak. Mindig metrózom ezért a környéket nem ismerem túlságosan, de most mégsem félek attól, hogy eltévednék. Ijedten húzom össze magam, amikor egy részeg húgyszagot árasztva magából felém közeledik. Arca piros, de nem tudnám megmondani, hogy az alkohol vagy a hideg miatt. Szeretnék láthatatlan lenni. Szerencsére a jobbra-balra dülöngélő férfi nem foglalkozik velem, sokkal jobban érdekli, hogy kapaszkodót találjon az épületekben vagy az oszlopokban. Nem tagadom, most eszembe jut, hogy eltűnhetnék. Csak sétálnék, céltalanul, magam mögött hagyva mindent. Téged is. Vajon feltűnne neked, hogy nem vagyok? Hiányoznék? Megkeresnél? Megrázom a fejem, hogy elhessegessek belőle minden hozzám nem méltó gondolatot. Ne aggódj, nem lennék képes magam mögött hagyni téged, minden szó nélkül semmiképp. A következő utcán jobbra fordulok, ismerem ezt a táblát, innen már csak néhány perc séta a park és a kert után rögtön ott a Grill. Már nem vagyok messze. Hirtelen izgatott leszek. Alig várom már, hogy megpillantsalak. Vajon, ha elmondanám neked az igazat mi változna? Képes lennél megbocsátani amiért évek óta titkolom milyen mérgező kapcsolatom van Charlieval? Neki képes lennél megbocsátani, végül is nagyon jó barátok vagytok. Sosem értettem, hogy hogyan lehet neked pont ő a haverod. Hiszen semmi közös nincs bennetek, azt is mondhatnám, hogy míg te vagy a végtelen tenger, tele titkokkal és szépséggel, ő csak egy pocsolya New York utcáján. Hanyagul dőlök neki az épület falának, kezeim még mindig a zsebemben és várlak. Üres tekintettel révedek a sötétbe. Már messziről felismerlek. A mozgásod, a testtartásod, az égő cigarettát a kezedben. Elrugaszkodom a faltól és nézem közeledő alakodat. Közelebb érsz hozzám, s miközben tekintetünk összefonódik akaratom ellenére is mosolyra görbül a szám. Látod? Elég a puszta jelenléted és én máris mosolygok. Pillantásod fogva tartja az enyémet, nem tudok és nem is akarok elszakadni tőle, rabja lettem szemed őszinteségének. Bébi. Tőled még ez az szó is annyira szerethető, annyira természetes, hogy nem tudok haragudni érte. - Szia. még mindig téged nézlek, hogyan is pillanthatnék másfelé. Ha Charlie ezt a jelenetet látná biztosan vörös fejjel üvöltözne már velem. Talán veled is. Kissé félszegen fonom át jobb kezed a nyakad körül, mintha szeretnélek megölelni, de a karom útközben meggondolná magát és idétlenül fonódna nyakad köré, érezve tested hőjét. Csak akkor hunyom le szemeimet amikor homlokunk összeér. Fogalmam sincs már, hogy mit csinálok. - Köszönöm, hogy itt vagy. pillantok rád, miközben elhátrálsz tőlem. Sosem tudom majd meghálálni neked, hogy mindig itt vagy, ha szükségem van rád. Megrázom a fejem. Nem szabad beszélnem róla, félek. Rettegek Charlie bosszújától, attól, hogy neked is bajod esne. - Inkább csak sétáljunk. tudom, hogy nem fogsz nyaggatni egyszerűen el fogadod a válaszom és még úgy is megpróbálsz majd segíteni, hogy pontosan nem is tudod mi bánt. - Ines mérges rád amiért ide jöttél? nem hagyhatom figyelmen kívül a tényt, hogy neked van egy gyönyörű – bár véleményem szerint kissé együgyű- barátnőd, aki minden bizonnyal most a hálószobád biztonságában várja, hogy végre hazaérj. - Nem szeretnélek zavarni.
Belélegzem az illatodat, még az olaj szagán át is érzem az édes málna és barack illatot, megtelepszik a nyelvem hegyén, bekúszik egészen az orromba, s még hosszú-hosszú ideig ott marad a nyálkahártya finom vonalán, s mikor elhúzódva mély levegőt veszek, hát én még akkor is a te illatodat érzem, ettől pedig elégedetten szusszanok egyet fel. A kabátom zsebébe nyúlok, ujjaim rátapadnak a cigarettásdoboz kartonpapírjának a szélére, fel akarom pattintani a fedelét, ki akarok húzni belőle egy újabb szálat, beilleszteni az ajkaim közé és olyan mélyen és intenzíven tüdőzni le, hogy a mellkasom beléfájdulna. De megakadok a mozdulatban, s inkább lagymatagon ejtem ki a kezem a zsebből, csak úgy lóg mellette, mintha a szál nélkül igazán meztelen lenne. Talán ezért nyúlok úgy felé, ezért fonódik a karom a derekad köré - mintha pont oda illene - ezért húzlak közelebb, ezért támasztom meg a fejemet egészen a homlokodon. Legalábbis higgyük ezt, vesszünk el ebben a magyarázatban, legalább ez reális és elfogadható. Azt persze nem tudom te miért cselekszel hasonlóképpen, de örülök, hogy így teszel. A nyakam körül apró libabőrök jelennek meg, s áramütés szerű sugallat száguld végig a testemen melynek epicentruma az hol éppen hozzám érsz. Csak sóhajtok egyet, vágyakozva és erőtlenül, mintha éppen arra készülnék, hogy megcsókollak, ajkamat puhán tapasztom a tiedre. Igen, meg kellene tennem, csakhogy képtelen vagyok, inkább gyáva módon húzódóm egészen hátrébb, újból és újból megfutamodok. Óvatosan rázom meg a fejemet, mintha félnék, hogy csak egy álomkép vagy, s ha túl heves vagyok elillansz talán. - Ugyan bébi.. - Rázom meg újra a fejemet, de most a szememet is lecsukom, arcomra kedveskedő mosoly kúszik, s mikor a szemhéjam újra kinyílik, pillantásunkat keményen fonom össze. - Persze, hogy jöttem. - Mintha csak a feltételezés is sértő volna, hiszen olyan nagyon biztos lehettél benne, hogy eljövök. Mindig eljövök, s mindig eljönnék., ennek még csak az ellenkezője sem lenne szabad, hogy felmerüljön benned. Kicsit talán csalódottan össze is préselem az ajkaimat, majd a karomat a válladon átvetve óvatosan fordítalak a metró irányába, unott, lassú léptekkel andalgok veled, lassú sétára invitállak, közben a rágómat elégedetten csattogtatom, hatalmas mosollyal bámulok bele a sötétbe. - Mi? - Ines neve mereven és keményen ránt vissza a valóságba. - Ja, hát nem. Nem hiszem. Észre sem vette, hogy eljöttem. - Türelmetlenül rántom meg a vállamat, mint akinek nagyon nincsen ínyére, hogy ilyen kellemetlen témákról beszéljen. - Meg amúgy is.. mit zavarhatnál meg? - A kérdés nyilván költői, s ha lehetne inkább ne is válaszolj rá. Tudom mit mondhatsz, tudom mire gondolhatsz éppen, de én nem akarom, hogy arra gondolj, nem akarom, hogy Inesre gondolj, Inesre és rám. - Milyen nap volt a Grillben? - Terelem finoman el a beszélgetést valami sokkal kedvezőbb és semlegesebb irányba.
Bárcsak most megállna az idő, ebben a pillanatban, amikor kezed a derekam köré fonódik, az enyém pedig nyakad köré. Lehunyom a szemem, kiélvezek minden másodpercet amit így töltünk. Belélegzem ismert és szeretett illatod, egy percre minden tökéletesnek tűnik és azt kívánom bárcsak így is maradhatna. Ha lenne elég bátorságom, akkor most arra kérnélek, hogy utazzunk el, hagyjunk mindent magunk mögött és fedezzük fel a világot, csak te és én. Ehhez viszont nincs meg bennem a kellő bátorság, leginkább azért, mert rettegek Charlie haragjától és a következményektől. Nem lenne helyes. Miközben kezem óvatosan átfonom a nyakad körül a szívem is elfelejt dobbantani, szerencsére nem látsz bele a gondolataimba, mert akkor már régen lelepleződtek volna az érzéseim amiket olyan régóta táplálok irántad. Amikor elhúzódol tőlem még mindig megrészegülve állok veled szemben. Rád mosolygom, tudom, hogy mindig minden körülmények között jössz ha hívlak, nem számít miért, mikor te ott vagy nekem, ha szükségem van rád. - Mindig itt vagy, ha szükségem van rád. jegyzem meg halkan, miközben tekintetem ismét összefonódik a tieddel. Tudom, hogy akkor is így lenne, ha nem kérném, hiszen te vagy az egyetlen támaszom már magam sem tudom, hogy mióta. Csak azt sajnálom, hogy hazudnom kell neked, hogy nem mondhatom el, hogy Charlie hogyan viselkedik, attól félek, hogy bántanád, vagy ami a legrosszabb, hogy Ő bántana téged. Hezitálva, de átfonom kezemet derekad körül miközben a sötétben a metró irányába sétálunk. Mintha ennek így kellene lennie, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Fejem a válladra hajtom és hosszú másodpercekig csak némán sétálok melletted. - Bármit. válaszolok csak ennyit kérdésedre. Nem akarok Inesre gondolni, nem akarom, hogy kettőtök körül forogjanak a gondolataim. Ti egy pár vagytok, olyan pár, amilyenek talán mi sosem leszünk. Inkább nem gondolok arra, hogy őt öleled, csókolod, hogy vele tervezed a jövődet, meghagyom magamnak a reményt, hogy ti mégsem vagytok annyira tökéletes pár ahogyan külső szemmel mindenki lát titeket. - Hosszú és fárasztó. Ma nagy volt a forgalom, nagyobb, mint általában. vannak napok, amikor a semmittevés fáraszt le, mert olyan kevesen járnak be, ma viszont a nap minden órájában telt ház volt. - Hiányoztál. Neked milyen napod volt? kérdezem, kezem még mindig derekad körül pihen, míg másik kezemmel az engem átölelő kézfejed simítom végig. - Hívott Charlie. Holnap hazajön, tudnál esetleg helyettesíteni este? időben haza kell érnem ahogy kérte, ha valamit, azt már megtanultam, hogy az ellenszegülésnek hatalmas következményei vannak, nem akarom, hogy ismét bántson. Mire megszoktam, hogy távol van és nem kell rettegnem minden percben hazajön. Bárcsak elmondhatnám neked, hogy bánt, bárcsak megtehetném. - Fin, szerinted őrültség lenne, ha összecsomagolnék és elhúznék innen? Bejárnám az országot és talán vissza sem jönnék. Szoktál ilyesmin gondolkodni?
Csak mosolyogva rántom meg a vállamat. Mit is mondhatnék. Hát persze, hogy mindig jövök, hát persze, hogy mindig itt vagyok neked ha baj van. Mondhatnánk azt, hogy barátoknál ez a szokás, de ugye te is érzed, hogy ez többről szól. Persze-persze mi ketten barátok vagyunk, hiszen neked ott van Charlie, és Charlie jó srác, igazán jó barátom. Nekem pedig ott van Ines, és hát nem is tudom mit mondhatnék. Barátok vagyunk. Barátoknak kell lennünk, még akkor is ha ez hatalmas lemondásokkal jár, még akkor is hogyha emiatt gátakat kell szabnunk önön gondolatainknak, bár azt nem tudom, hogy te mire szoktál gondolni, csak azt, hogy én azért egészen sokszor gondolok rád, és néha nem csak úgy véletlen jutsz eszembe, hanem szándékosan. Néha az ágyamban fekve rád gondolok, elképzellek magam mellett, felkeresem a nyárról elraktározott képeket, megidézlek magam elé fürdőruhába, hogy aztán egész éjjel ne tudjak aludni, bűntudat gyötör olyankor, rendszerint üzenetet akarok neked küldeni, hosszan bámulom a képernyőt, végül Inesnek üzenek, elhatározom, hogy kizárlak, örökre friend zoneollak, de aztán te a következő nap csörögsz, vagy szimplán egy műszakba leszünk beosztva, elkerülhetetlen hogy találkozzunk, elkerülhetetlen, hogy beszélgessünk. Nem tudok úgy tenni, mintha csak egy ideg lennél, még akkor sem ha épp mindketten mással szexelünk. Bassza meg. Nem jó ez így. - Ja, hát nem.. nem rég értünk csak haza. - Mintha magyarázkodnom kellene, mintha nem lennél teljesen tisztában azzal, hogy Ines és én nem csak barátok vagyunk, mintha azt akarnám, hogy még véletlenül se gondolj arra, hogy Ines és én. Pedig én sokszor gondolok rátok. Leginkább rád, kínos lenne ha Charliera gondolok, de hát tudom, hogy ő van veled. És néha, megmagyarázhatatlan pillanatok közepette irigylem is őt. Nem akarok soha sem belegondolni, aztán mégis megteszem, hogy utána hosszú ideig tartson fogva a gondolat. Most is kezdi átvenni hatalmát fölöttem, inkább el is bámulok a távolba ahogyan ott lépkedünk egymás mellett. A kezed melegíti a derekamat még a bőrkabátomon át is érzem. Nehéz így elvonatkoztatni, nehéz így bármi másra is gondolnom. Megállítalak a metrólejárónál, s sietősen szívom el a cigarettám maradékát. Csak úgy parázslik a vége az éjszakában. Egy pocsolyába dobom, aztán jelentőségteljes pillantást vetek a lépcső felé, bár úgy gondolom, teljes összhangban vagyunk. Óvatosan vonlak magammal. - Azok a legjobbak. Imádom a hosszú és fárasztó napokat, akkor legalább repül az idő.- Sóhajtok föl. - Figyelj, nem vagy éhes. Nem igazán van otthon vacsora, szóval.. ha akarod rendelhetek pizzát is akár. Biztosan fáradt vagy. Igen, igen.. rendelek pizzát. Milyen pizzát akarsz? - Izgatottan kezd belőlem dőlni a szó, s csak akkor halkítom be a hangom amikor a metró hangosan zakatolva érkezik meg. felvont szemöldökkel nézlek. - Szóval hiányoztam? - Kérdezek vissza kaján mosollyal, mégsem felelem, hogy te is hiányoztál. Pedig ha tudnád, hogy tényleg hiányoztál.. - Ines és én elmentünk egy galériamegnyitóra, egy csomó pezsgőt megittunk, ezért is nem kocsival jöttem, bocs. De mindegy is, azt hiszem Ines nem élvezte igazán, pedig azok a képek. - Visszarévedve a múltba, a képek között csalingázok, hosszan bámulok egy-egy képet - arctalan képeket - s téged képzellek az arcnak. Csupasz hátad, oldalbordáidnak hiszem azokat a shootokat. - Hűűű.. hát. Ez váratlan, nekem nem is írt.. - Krákogok, s kényelmetlen gondolatok kúsznak a fejembe, vajon miért kell hamarabb elmenned. Biztos üdvözölnéd Charliet, hosszú-hosszú éber éjszakát töltesz majd el, mindenféle csipkés fehérneműben leszel.. és, inkább fellépek a metróra, karomat leemelem a válladról, arrébb húzódva ülök le egy helyre. - De persze, biztosan jól fog állni a fekete miniszoknya és a piros ing. - Kuncogok, mintha nem éppen arra gondolnék ahogyan Charliera mászol. - Hmm? - Kiszakadok a képzelt képekből, s rád bámulok, meglepődve és elgondolkozva. - Nem is tudom bébi. Talán nem, de talán borzalmas lenne. Mármint tudod, hogy én imádok utazni, de hogy örökre elmenjek, azt nem. nem hiszem. -
Tudod, rengeteg dolog van amit szeretek benned, nagyon sok minden amiről nem beszélhetek, mert nem lenne helyes. Szeretem például a spontaneitásod, szeretem, hogy mindig ott vagy mellettem, szeretem ahogy a világra tekintesz, szeretem, hogy nem érdekel senki véleménye mindig úgy cselekszel ahogyan azt helyesnek hiszed. Szeretem, hogy néha a legapróbb dolgokról is órákat vagy képes beszélni, és lehet, hogy engem éppen nem érdekel a selyemhernyó mégis olyan átéléssel beszélsz, hogy a végére már én is hernyó szeretnék lenni. Szeretem ahogyan rám nézel, hogy megnevettetsz és, hogy biztonságban érzem magam melletted. Még a keserű dohány szagodat is szeretem, mert hozzád tartozik, és nélkül talán nem is lennél az a Fin, akibe már magam sem tudom, hogy mióta vagyok szerelmes. Megpróbáltalak kizárni a fejemből és a szívemből, de bármilyen erősen próbálkozom nem sikerül. Még a hideg ellenére is jól esik itt sétálni veled. Élvezem ahogyan átölelsz és, hogy karomat átfonhatom a derekad körül. A mellettünk elsétáló emberek valószínűleg éppen arra gondolnak, hogy milyen tökéletes pár vagyunk, és tudod mit? Tényleg azok is lehetnénk, ha neked nem lenne Ines nekem pedig Charlie. Sokszor elképzelem, hogy mennyire másképp alakultak volna a dolgok, ha én nem ismerem meg életem megrontóját, ha helyette te hívsz el randizni és tőled kapom életem első csókját. Milyen lett volna veled elveszíteni a szüzességem, helyette és biztos vagyok benne, hogy sokkal csodálatosabb lett volna. Most úgy gondolok a szexre, mint kötelességre, mindegy, hogy van-e hozzá kedvem vagy nincs, ha Charlie kéri akkor a rendelkezésére kell állnom. Veled biztosan másképp lenne, szenvedélyes, szerelmes és érzéki. Megrázom a fejem, nem akarok most a szexre gondolni, nem szabad és nem illő. Helyette inkább ismét a jelenre próbálok koncentrálni, némán lépkedek melletted és tekintetem az előttünk elterülő sötétségbe vesz el. Mosolygok, őszinte mosoly terül el az arcomon miközben beszélsz, nem nézek rád, a lépcső márvány lapjait figyelem. - A pizza remek ötlet, bármilyet rendelhetsz de kérek rá extra gombát és sajtot. Emlékszel? Amikor egyszer négyesben mentünk el pizzázni mennyire ódzkodtam a gomba gondolatától is, de te kitartóan megkóstoltattad velem, mondván, hogy finom és igazad volt. Azóta imádom a gombát. - Tudod még mi esne jól? Egy forró zuhany, alig várom, hogy lemossam magamról az olaj szagát. Zuhany és egy tiszta póló, remélem kölcsönadsz nekem egyet. pillantok rád még mindig mosolyogva. Nem tudom mire gondolhatsz, de nem lenne csodálatos, ha minden napunk ilyen lenne? Ha szabadon azt tehetnénk amit akarunk, mindenféle gátlás és bűntudat nélkül? Mosolyom lehervad, amikor ismét szóba kerül a barátnőd. Nem szeretem azokat a mondatokat, amik úgy kezdődnek, hogy Ines és te. Felsóhajtok. - Hiányoztál. válaszolok kérdésedre, és érzem ahogy arcom mindkét oldala kivörösödik. Szerencsére te ezt a sötétben nem láthatod. - Milyen megnyitó volt? Neked tetszett? szándékosan nem említem a barátnőd nevét, félek még a végén olyasmit mondanék amivel megbánhatlak. Ha nem tud értékelni téged akkor nem is érdemel meg. Én a világ végére is követnélek, ha tudnám, hogy attól boldog vagy. A szerelvény hangosan érkezik meg, szorosan a nyomodban lépek be a fülkébe, de veled ellentétben nem ülök le. Néhány lépésre tőled megállok és szemem sarkából téged figyellek. - Engem is műszak után hívott fel. Nem kérnélek ilyesmire de megígértem neki, hogy este otthon leszek. meg kellett ígérnem, hiszen megfenyegetett. Elhiheted, hogy szívesebben dolgoznék melletted, de ezt most nem lehet. Halkan felnevetek. - Ugyan már, nagyon dögös lennél a fekete a miniszoknyában. próbálok úgy tenni, mintha szívem minden vágya az lenne, hogy Charlie-val töltsem az éjszakát. - Tudom, hogy nem szeretsz a tányérokkal szaladgálni, de nincs elég pincérlány és nincs akit megkérjek arra, hogy álljon be helyettem. Ti többen vagytok. Ígérem, utána azt kérhetsz tőlem amit csak akarsz. De...ha programod van semmi gáz, Charlie biztosan megérti, hogy dolgoznom kell. Biztosan nem fogja érdekleni, de valahogy majd csak meggyőzöm az igazamról. Borzalmas lenne, ha örökre elmennél, szerintem lelkem egy darabkája végleg belehalna abba, ha nem látnálak. Nekem is csak azért fordulnak meg ilyen gondolatok a fejemben, mert menekülni szeretnék. - Miért nem? Mármint mi tartana vissza? Nem lenne jó tiszta lappal kezdeni valahol máshol? bele sem akarok gondolni abba, hogy talán nem szeretnéd magad mögött hagyni Inest, ilyen opció a fejemben nem létezik. - Na mindegy is, csak néha elkalandoznak a gondolataim. Inkább mesélj a galériáról, vagy bármiről. Elolvastad a könyvet amit kölcsön adtam neked? Fin, tudod mit szeretnék még ma este csinálni? Begubózni a takaró alá, hosszasan bámulni a plafont és beszélgetni, vagy nézhetünk filmet is. Nekem mindegy, de persze, ha fáradt vagy hagylak aludni. már megint nem veszem észre, hogy mennyit beszélek, néha hajlamos vagyok átesni a ló túloldalára és túl sokat szövegelek. Bocsáss meg.
Csak elmosolyodom, a telefonomat előhúzva pedig a netpincér alkalmazáson keresztül rendelek valamilyen pizzákat a kívánságodnak megfelelően. Nekem igazán mindegy, hogy milyen csak ehető legyen és legyen belőle sok. Néha hihetetlen mennyiségeket vagyok képese magamba tömni anélkül, hogy bármi következménye lenne, bármikor képes vagyok enni, nincs holt idő, nincs olyan, hogy nem vagyok éhes. Ha enni kell, akkor enni kell, mindig is ez volt az egyik kedvenc mottóm, amit ügyesen be is csempésztem a mindennapjaimba. Körülbelül három perc alatt sikerül elintéznem a rendelést - régi motoros vagyok már ezen a pályán - valamelyik a lakásomhoz közeli, egészen jó értékelést kapott pizzériából rendelek két hatalmas nagy pizzát extrákkal, meg valami desszertet és üdítőt, hogy véletlenül se legyen hiány semmiből - a bevásárlást csak ilyen hasra ütés alapon szoktam végezni, azt veszek ami éppen megtetszik, és amit éppen megkívánok, és ha nem lenne Ines, a hűtőmből egészen biztosan rendszeresen hiányoznának alap tételek -, meg hát az ember nem minden éjszaka eszik pizzát. Adjuk csak meg a módját. - Ne aggódj, meleg víz az dögivel van nálam, szóval ha szeretnéd órákig áztathatod magad a zuhany alatt. - Mosolyodom el, egy kicsit el is fordítom a fejemet, hogy ne lásd mi minden csillan meg a szememben arra gondolva, hogy meztelenül állsz majd a zuhanyom alatt. Nyelek is egy nagyot, és tanácstalanul megvakarom a fejemet. Bassza meg. ilyenekre még csak gondolnom sem lenne szabad. Egy pillanatra farkasszemet nézek veled, a mellkasom mintha egy kicsit belefájdulna abba amit mondasz, abba ahogyan mondod, és mintha vissza akarnám mondani. Minden nap hiányzol. Így kellene hangzania, a kezemet egészen az arcodhoz kellene emelnem, hüvelykujjammal végigsimíthatnám az arcéledet. Ennek ellenére, csak fájdalmasan kapom el a tekintetemet, egészen a járdára szögezem a lábunk alatt, és úgy teszek, mintha ez az egész már túl nyálas lenne, mintha egy kisfiú lennék aki kínosnak találja az ilyesfajta megszólalásokat. - A fotós első munkái. Eszméletlenül király volt. Az az ember olyan szép képeket lőtt, hogy látnod kellett volna. Mindenhol női testek, vagyis inkább azt hiszem egy női test, lehetetlenül apró részletében. Nagyon szolidan, egy meztelen hát, selyemmel, egy lábfej a tengerparton. Mesés és elgondolkodtató volt. Órákig tudtam volna bámulni azokat a képeket. - Egy pillanatra mintha megint ott lennék a galériában pezsgővel a kezemben. Újra el tudnék veszni azokban a percekben, csak állnék és lehetetlen mennyiségű időt töltenék egy-egy kép kielemzésével, minden részletének megértésével. - Eszméletlenül sikeres ember válhat belőle. - Zárom le utazásomat a közel múltban, s csak utána lépek fel a metróra, utána foglalok csak helyet, fejemet pont úgy fordítom, hogy jól lássalak miközben beszélsz, pillantásom árnyékként követi minden egyes rezdülésedet. - Ez aztán a meglepetés. Majd írok neki. Egyik nap beugorhatna a Grillbe egy sörre. Beugorhatnék én is vele. Melyik napokra is vagy beosztva? - A szemöldököm a magasba kúszik ahogyan érdeklődést mutatok a beosztásod iránt némi hátsó szándékkal. Roppant mód kíváncsi vagyok, hogy melyik napokon fogunk együtt dolgozni. Azok a napok valahogyan ezerszer gyorsabban telnek, mint azok amiken másokkal vagyok egy műszakban. Persze-persze jól kijövök másokkal is, de mintha ezerszer gördülékenyebb lenne a dolgom ha ott vagy te is. - Nem, nem, nem. - Hárítom el szabadkozásod. - Elviszem a műszakodat, és neked is rémesen hiányozhat Charlie. Nem fosztanálak meg benneteket a viszontlátás örömétől. - A hangomban egy pillanatnyi keserű él csendül, még a fejemet is elfordítom, mintha tanulmányoznám a megállókat, mintha nem lennék tisztában azzal, hogy hol is lakom. A rágómat idegesítően szívom be, hatalmasat csattan minden bizonnyal, de a metró-zaj elnyomja a hangját. Csak akkor pillantok vissza rád amikor megszólítasz, hirtelen rántok csak egyet a vállamon. - Szeretem New Yorkot. - Végül csak ennyit felelek, még magam sem tudom igazán mi lenne a helyes válasz, miért nem lépnék le. Túl sok minden köt ide, és erről egyáltalán nem szándékozom most beszélni, csak elrontaná a hangulatom. - Aha, elolvastam. Elég király volt, de a vége béna volt. Most komolyan, hogy lehet egy könyvnek ennyire béna vége? Vissza is adom majd, feltéve ha megtalálom az őskáosz kellős közepén. - Annyira jellemző, hogy mindenhol könyvek, ruhadarabok, poharak pihennek a lakás legváratlanabb pontjain. Kész szerencse lenne ha csak tíz perc elég lenne, hogy megtaláljam a könyved, de sajnálatos módon fogalmam sincsen arról, hogy hol lehet. - Jaj ne már Vio. Olyan figyelmes vagy, és ez annyira béna... mond azt, hogy maradjak fönt veled! - Kuncogok fel. Rád meg ez jellemző, olyna édesen bosszantó.
Hihetetlen, hogy milyen hatással vagy rám, elég néhány veled töltött perc és megfeledkezem a gondjaimról. Most is ez történik, a közelséged, a szavaid, a hangod, az illatot egyvelege elég ahhoz, hogy Charliet kiűzze a gondolataimból. Bárcsak azt mondhatnám, hogy örökre, de sajnos ahhoz túlságosan rettegek, hogy ez bekövetkezzen. Sokszor szeretnék Ines helyében lenni, látom, hogy a ti kapcsolatotok mennyire tökéletes és olyankor csak még jobban sajnálom magam, hogy ennyire elcseszett vagyok. Persze, eszemben sincs bárki mást hibáztatni magamon kívül a szar kapcsolatomért vagy életemért, de azért néha mégis kurva jó érzés azt képzelni, hogy minden rendben van. Tudod mit? Most tényleg minden rendben van, mert itt vagy velem, a holnappal majd ráérek akkor foglalkozni amikor eljön az ideje. Charlie legyen a jövő problémája. Csendben sétálok szorosan melletted amíg te a rendelést csinálod, azt hiszem többször kellene ilyen közös estéket csapnunk. Csak te meg én, még akkor is ha ez egyáltalán nem helyes. Tekintetünk összefonódik, érzem ahogyan egyre vörösebb az arcom és áldom a sötétséget azért, hogy nem láthatod rajtam kislányos zavarom. - Köszönöm Finley. tudom, hogy ismétlem önmagam, de most fogalmad sem lehet arról, hogy valójában mennyire hálás vagyok neked. Mindenért. A határ, hogy mit helyes együtt csinálnunk, hogy milyen gondaltok helyén valók vagy mi nem, lassan már teljesen összemosódik nálam és félek, hogy egy pillanatban majd olyan dolgot fogok tenni, ami veszélyes lehet. Neked és nekem is. Miközben beszélsz elképzelem a képeket, azt képzelem, hogy én vagyok rajtuk és te vagy a fotós. Te meglátod bennem a szépet, megörökíted, hogy aztán mi is és mindenki más gyönyörködhessen bennem. Minden alkalommal, amikor megfeledkeznék arról, hogy mi bennem az igazán szép, te az orrom elé tolnád a képeket és megmutatnád. Láttatnád velem a selymet ami átölel, a forró homok csupasz lábaim körül. Felsóhajtok és óvatosan megrázom a fejem, hogy a nem helyes gondolatokat elűzzem belőle. - Szeretem, ha egy fotós megragadja a szépséget és azt meg is tudja mutatni. Szeretnék elmenni és a saját szememmel látni azokat a képeket, amik ennyire lenyűgöztek téged. Megvan még a cím? Charliet ilyen helyre nem lehetne elrángatni, téged nem akarlak lefoglalni, a szabad idődet biztosan szívesebben töltöd a barátnőddel, de egyedül elmegyek, hogy lássam amit láttál. Mindkét kezemmel a metró, hideg fém kapaszkodóját szorítom, remélve, hogy nem tűnik fel neked a feszültség ami úrrá lesz rajtam, ha Charlie neve szóba kerül. Kényelmetlen róla beszélni, legfőképp azért, mert utálok neked hazudni. - Minden bizonnyal hívni fog, legalábbis azt mondta szeretne veled beszélni. Öhm. elgondolkodom egy picit, majd folytatom. - Holnap csak a délutáni műszakra kell bemenne, utána viszont egész napos leszek, egészen szombat estig. A vasárnapom szabad. sok a munka, nagyon felkapott hely lett a Grill, de őszintén nem bánom. Ott legalább láthatlak téged és sem anyám sem Charlie jelenlétét nem kell elviselnem. - Na és te? kérdezek vissza ártatlanul, mintha nem tudnám, hogy majdnem ugyanazokon a napokon leszel, mint én csak egy kis eltéréssel. Nem szándékos volt esküszöm, ezt most így hozta a sors. Vagy inkább a főnök. - Ja, Charlie hálás lesz érte, hogy felszabadítod az estémet. így legalább kedvére gyötörhet. Szándékosan nem mondom, hogy hiányzik, ahogyan tudom, hogy én sem hiányozhatom neki különösképpen, eddig több csaj dugott meg az egyetemen, mint ahány embert én ismerek. Biztosan megjelenik majd egy szál tépett, meggyötört virággal az ajtóm előtt. Minden kérdésére felelnem kell, kivel járok, hova járok, miért járok. Aztán azt mondja hagyjam ott a munkámat, aztán megkérdezi mennyire hiányozott. Remegve fogok a szemébe hazudni, hogy nagyon, aztán megcsókol és minden akaratom ellenére a magáévá tesz. Talán nem is egyszer, talán egész éjszaka, miközben határozottan parancsba adja, hogy mit és hogyan csináljak. Szuper lesz. Felnevetek miközben téged hallgatlak. - Nem is béna a vége, inkább...egyedi....mondjuk azt, hogy váratlan. Már megint úgy néz ki a lakásod, mintha bomba robbant volna a közepén? Holnap délelőtt majd miután összeütök neked valami reggelit kitakarítok, hátha a könyv is megkerül közben. Nemleges választ nem fogadok el, ez lesz a köszönetem. amúgy sincs más dolgom, nem kell sietnem haza, nem vár rám senki, majd műszak előtt hazaugrom megnézni, hogy anyám él-e még és tiszta cuccot venni magamhoz. Ennyi elég is az otthoni légkörből. - Bénaaaaaa? Nahát, én azt hittem, hogy te ezt kedveled bennem. De akkor tudod mit, legyen! Azt akarom, hogy maradj fönt velem, gubózzunk be a takaró melegébe és beszélgessünk. Vagy csak bámuljuk a falat. még a mutató ujjam is a magasba lendítem, hogy biztos megértsd a parancsba adott szavaimat, a mosolyom viszont ott bujkál a szám szélén. Feléd nyújtom a kezem, ha megfogod összekulcsolom ujjainkat és óvatosan vonlak magammal, hogy leszálljunk a metróról. Csak a friss levegőn engedem el ismét a kezed. - Mennyi idő a pizzának? Lesz lehetőségem lezuhanyozni mielőtt kihozzák? szólalok meg ismét néhány percnyi csönd után, miközben ismét a sötét utcán sétálunk a lakásod irányába.
Néha olyan nagyon szentimentálisnak tartalak. Például most is. Köszönetet mondasz olyan dolgokért amiért nem kellene, közben pedig olyan hálásan nézel, mintha legalább az életedet mentettem volna meg. Ettől én zavarba jövök, s csak a torkomat köszörülöm meg élesen, halványan elmosolyodom, majd még szélesebben. Csak ide akarlak húzni magamhoz, a fejemet belefúrni a hajadba és nevetni a butaságaidon. Hirtelenjében azt sem tudom miért is mondasz éppen köszönetet, ettől pedig kellemetlenebbül érzem magamat. Egész végig rád figyeltem, és még így is kicsusszant az információ a kezeim közül. Hiába kutatok utána lázasan, hiába idézem fel beszélgetésünk minden egyes pillanatát, valahogy nem tudom megfogni az összefüggéseket, és inkább csak teátrálisan sóhajtok föl, megforgatom a szemeimet és rád kacsintok. Úgy is tudni fogod minek szól ez az egész. Hozzá tehetném, hogy " erre vannak a barátok", de az olyan rémesen erőltetett lenne, hogy még saját magamat is kinevetném. Látom rajtad, hogy érdekel amit mondok, ettől meg olyan jól érzem magamat. El is mosolyodok, s amikor a cím után érdeklődsz, csak hevesen bólogatok. - Elmehetek veled ha szeretnéd, de.. - Csattintok egyet a rágón, s félmosolyra húzom a számat. - Lesz egy kortárs előadás a Rómeó és Júliából hétfőn. Az a bajszos fickó rendezi, tudod aki mindig halat rendel és cosmopolitant iszik. Felajánlott két jegyet. Eljöhetsz velem ha szeretnél, valami raktár színházban lesz, és a színészek is ismeretlenek. Lehet, hogy ez lesz a vizsga darabjuk vagy mi. - Rántom meg a vállamat. Valahogy mindig sikerül egyszerűen szóba elegyednem az emberekkel, hamar megtalálom velük a közös hangot, és fél óra múlva már olyan, mintha mindig is barátok lettünk volna. Ilyenkor általában felajánlanak valamit - általában sohasem gondolják, hogy az emberek ilyeneket elfogadnak - kissé meglepődnek mikor én elfogadom, aztán minden egyes alkalommal régi ismerősként köszöntenek, újabb jegyekkel és meghívókkal traktálnak, véleményeket kérnek tőlem. Én aki a minőségi kultúra szerelmese vagyok, pedig képtelen lennék nemet mondani. - Milyen roppantul szerencsés helyzet. Én bevállaltam Richie helyett a péntek délutánt, úgyhogy egész héten együtt dolgozunk. De én a vasárnapot is viszem, annyi borra valót gyűjtök össze, hogy az e havi bónuszommal akár egy luxus nyaralásra is mehetnék. - Izgatottan rántom meg a vállamat. Mindig is szerettem a Grillben dolgozni. Az ember annyi mindenkit megismerhet ott, annyi mindent láthat és tanulhat, egész jól fizetnek, és jó csapatban dolgozhatunk, a főnökről nem is beszélve. Azt hiszem, ha lehetne sohasem lépnék le onnan. Rugalmas és fiatalos. Nem tudom, hogy te kedveled-e, néha jobban rajongok én a helyért, mint egy gyerek az állatkertért, de többségében úgy gondolom, hogy te is szeretsz dolgozni. Mi ketten jó csapat vagyunk. Szavak nélkül is megértjük egymást ha kell, elég egy pillantás és tudjuk mit akar a másik. - Hát, csak ne nekem hálálkodjon. Azt hiszem nem tudnék mit kezdeni a hálájával. - Charlie olyan fura figura. Van benne valami ami végletekig rémisztő, amitől az ember úgy határoz, hogy jobb az ilyen alakokat elkerülni, aztán mégis. Jól el lehet vele beszélgetni, ha kell pedig némán tűri a némaságomat. Mindent összevetve egészen jól kijövünk egymással. Még Charlien gondolkodom egy pillanatig, meg azon, hogy ti ketten mióta is lehettek együtt. A kapcsolatotok egészen hosszú időt megélt már, és őszintén.. azt hiszem sohasem gondoltam volna Charlieról, hogy monogán kapcsolatokat részesít előnyben. - Hát nem is tudom. Nem nevezném egyedinek. - Rántom meg a vállamat, rögtön utána a tervedet meghallgatva pedig a fejemet kezdem rázni sebesen, ingatom, jelezve, hogy nem akarom. - Nem, nem, nem. Nem nevezném kuplerájnak vagy káosznak, inkább kreatív rendnek. Szóval igazán nem kell rendet raknod. A reggelinek persze nem mondok nemet, de tényleg bébi.. nem kell. Nem tartozol nekem semmivel. - Nézek komolyan a szemedbe. Nem akarom, hogy azt hidd bárminemű kötelességed is van, amiért nálam alszol. Nincs, és nem is lesz. - De tényleg. Bébi ez túlzás lenne. Meg különben is, ebben a hónapban akár fogadhatnék takarítónőt is. - Rántom meg a vállamat. Tényleg semmi szükség nincsen arra, hogy ezt csináld. Csak nevetve rántom meg a vállamat, és a kezemet egy pacsira emelem. - Na ez már valami! - A mosolyomról pedig tudhatod, hogy addig leszek ébren veled, ameddig csak bírok. Egy pillanatig nézem a felém nyújtott kezedet, majd gondolkodás nélkül fonom össze az ujjainkat. A tenyered olyan kényelmesen puha és meleg, hogy ha nem engednél el miután leszálltunk, én egészen biztosan elfelejteném elhúzni az ujjaimat a tiedtől. - Szerintem még vagy húsz perc, szóval lesz még időd. Lehet, hogy még a tus alatt leszel amikor megjön, de ígérem, hogy nem adom oda a részed Flokinak. - Szerencsére egészen közel lakom a metróhoz. Még kérdezgetlek egy-két dologról, a napodról, meg a Grillről, aztán a kapukódot beütve, belököm magunk előtt a lépcsőház ajtaját, s téged magam elé engedve követlek. - Verseny. Aki utoljára ér fel, az keresi meg a könyved. - Lököm meg finoman a válladat, s eliramodok, anélkül, hogy megvárnám a reakciódat. Mindketten tudjuk, hogy én leszek a gyorsabb, és mindketten tudjuk, ha veszítenék is te keresnéd meg, de van ebben valami izgalom ahogyan itt vagy a nyomomban, nevetésünket visszhangozzák a falak, s egyre feljebb érve Beethoven vegyül mellé. Lihegve állok meg, elégedetten dőlök neki az ajtónak, csak egy pár lépéssel vagy lemaradva. - Azt hittem sohasem érsz fel. Hölgyem. - Incselkedem veled, majd benyitva magam elé engedlek. Lehajolva elkapom Flokit, mielőtt messzire szökne, s magamhoz ölelve, mögötted belépve zárom az ajtót. Kikerüllek benézek a nappaliba, lehalkítom az iPadet, hogy a szimfónia csak háttérzaj legyen. - Hé Ines, itt vagy? - Nyitok be előbb a hálóba, majd a fürdőbe. - Hát asszem lelépett. - Rántom meg a vállamat, s végignyúlok a kanapén Flokival a mellkasomon. A fejét a fejemnek dögöli, én pedig csak hunyorogva lesek rád. - Van tiszta törölköző a mosdó alatt. -
Mosolyogva figyellek, minden mozdulatod, testem minden apró rezdülése magára vonja a figyelmem, ha szeretnék sem lennék képes másra figyelni, olyan vagy, mint egy mágnes, vonzol magadhoz. Ez talán baj, talán nem lenne szabad másképp néznem rád, de minden fenntartásom és félelmem ellenére késő, azt amit irántad érzek már nem tudom elfojtani magamban. Őszintén? Talán már nem is akarom. Miközben hallgatlak, mosolyom egyre szélesebb, még a szemeim is jobban csillognak az ötletre, hogy veled tölthetek egy teljes délutánt, vagy ki tudja, talán többet is. Úgy érzem magam, mint valami idióta, akinek az arcára fagyott a mosolya. - Még szép, hogy veled megyek. Tudod, hogy ki nem hagynék egy ilyen alkalmat. Rómeó és Júlia egyébként is hatalmas kedvencem. azt inkább nem említem meg, hogy a legjobban az vonzz, így veled lehetek. - Mikor lesz? De...amúgy ettől függetlenül a galériába is nagyon szívesen elmennék veled, amikor legközelebb közös lesz a szabadnapunk? Nagyon izgatott lettem, amit minden bizonnyal kihallasz a hangomból is, mert nem tudom leplezni a hirtelen rám tört érzéseket. Úgy érzem magam, mintha randira hívtál volna, pedig valahol mélyen legbelül nagyon is jól tudom, hogy ez csak egy baráti program, semmi más. Nem szabad semmi mást látnom benne. De sajnálom, egyszerűen nem tudok uralkodni az érzéseimen. - Ennek örülök, veled gyorsabban telik a nap, majd Vasárnap beugrom néhány turmixra hozzád. Vagy a változatosság kedvéért koktélra. mosolygok rád. Szeretek a Grillben dolgozni, nem különösebben a pincérkedés miatt, hanem azért, mert veled dolgozhatom ott. Veled ellentétben én szeretek távolságot tartani az emberektől, nem könnyen engedek közel magamhoz senkit, bár azt hiszem ez Charlie miatt alakult így és elég sokszor érzem azt, hogy kevésbé vagyok kedvelt, mit te. Ettől eltekintve a Grill lett az otthonom, ott érzem igazán jól magam, minden más csak szenvedés nekem. Inkább bár nem hozom szóba a ma este folyamán többé Charliet. Nem akarok rá gondolni, és nem akarom, hogy te rá gondolj. Bár, szavaidat hallva, ha nem ismernélek most azt mondanám, hogy féltékeny vagy és még akkor is, ha ez minden bizonnyal csak a fejemben létezik legyezgeti a hiúságom. Nyilvánosan nem vállalhatom, de engem személy szerint minden alkalommal megöl a féltékenység ha a barátnőd szóba kerül. Ez van. Felsóhajtok, annyira tudtam, hogy a takarítás gondolatától is fejest ugranál a mélybe. Védekezően emelem magam elé a kezeimet, jelezvén, hogy megértettem. - Rendben, rendben. Eszemben sincs feltúrni a kreatív rendet a lakásodban, dee, cserébe két adag omlettet kapsz reggelire. Annak ellenére, hogy tudod, szívesen takarítanék nálad, nem kényszerből és nem megfelelésből, mégis tiszteletben tartom a kérésed és egy zoknit sem fogok felszedni a földről. Pacsizok veled, miközben hangosan nevetek. Mondtam már, hogy szeretem a gyereket aki benned lakozik? Olyan felszabadult leszek melletted. Mindig. - Floki bármikor kaphat a pizzámból, nekem elég lesz, ha mondjuk...van otthon fagyid. imádom a fagyit, éjjel nappal képes lennék vele élni. Fagyival eszem a palacsintám, fagyit fagyival, télen, nyáron, mindegy, sosem elég belőle. Bár a távolság nem nagy a metrótól a lakásodig, nekem a percek mégis csak másodperceknek tűnnek, miközben éppen azt ecsetelem neked, hogy milyen borzalmas hosszú napom volt és ehhez képest milyen kevés borravaló gyűlt csak össze. Még nem teljesen sikerült magamhoz térni, amikor versenyezni hívsz. - Naaa...hééé. kiáltok utánad és már szaladok is, hátha van arra esély, hogy legalább utol érjelek. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, megpróbálom megragadni a dzsekidet, hátha sikerül kicsit lelassítanom téged, de nem járok szerencsével, így lépéssel mögötted érek fel az ajtó elé. Nevetésem megtöri Beethowen szimfóniáját is. - Köszönöm uram. bólintok még kissé lihegve, majd belépek az otthonod biztonságába. Lerúgom a csizmámat, kabátomat a fogasra akasztom és szorosan a nyomotokban követlek a nappaliba. Ahogy meghallom Ines nevét, a mosolyom azonnal eltűnik az arcomról. Táskámat a fotelre ejtem, és a fürdő irányába veszem az irányt. - Sietek! Szia Floki. vakargatom meg a cicád fejét miközben elhaladok mellettetek és magamra zárom a fürdő ajtaját. Figyelmem nem kerüli el, hogy az egyik polcon női cuccok mosolyognak rám, de nem szeretném, ha Ines illatom lenne, nem akarom, hogy olyan illatom legyen, mint neki, így inkább a te tusfürdődet és samponodat használom, tudom, hogy nem bánnád. A meleg víz egésze ellazít, szinte érzem ahogy a fáradtság elhagyja testem. Gondolatimba merülve állok a zuhogó víz alatt, és csak a csengő hangja rángat vissza a valóságba ismét. Megjött a pizza. Legalábbis remélem. Magam köré csavarok egy törölközőt, hajamból vállamra, karomra és hátamra csöpög a víz, így lépek ki ismét a nappaliba. - Fini, kérhetek tőled egy pólót? Vagy valamit, ami kényelmesebb, mint ez a törölköző?
Kezdőlap
