Hosszú volt ez a hét. Vagyis az előző...Egész héten szinte bent voltam a melóba. Egy friss kutatásunk hatalmasat lépet előre és szinte folyamatosan kutattunk Rubennel. Két napot bent is éjszakáztam megkérve a szomszédot, hogy vigye le a kutyámat és etesse meg. Segített hála égnek. Aztán amikor haza estem, örültem, hogy aludni tudtam. Szegény Brutuszt most kicsit hanyagolnom kell. Nem úgy néz ki mint aki szenvedne ez miatt. Mindig örül mikor haza térek. Én pedig csak ledobom magam a kanapéra megiszom a kis zacskós levesem aztán elalszok valami valóság showra miközben Brutusz rám fekszik és boldogan szunyókál. Aztán megint kelhetek korán veszek egy zuhanyt mert amúgy büdös vagyok mint a rosseb. Megetetem a kutyám iszok egy kávét aztán mehetek is már a melóba. Nah ez már így megy egy hete. Még hétvégén is majdnem bent voltam. Vagyis vasárnap kellett megint bemennem Rubennel aki nem tudom, hogy tartja magát életben. Vagy csak az agya nem hagyja a testét pihenni és ezt nagyon jól álcázza. De most korábban el tudtunk jönni és boldog lélegzet vétellel léptem ki a kutató laborból. Szeretem a munkám nem erről van szó de ez az előző hét kicsit sok volt. De holnap csak délután kell bemennem szóval most tudok pihenni és Brutusszal foglalkozni. Most szépen lefordulok a sarkon és a közeli kávézóba megyek. Nagyon finom melegszendvicseket adnak és jól is lehet vele lakni. Meg a teájuk is nagyon finom. Ahogy belököm az ajtót köszönök a pultnál lévőknek akik ismerve már a labor majdnem összes tagját mosolyogva köszönnek. A kis szőke lány boldogan fordul felém és látom megint a piros arcocskáját és a széles fehér fogsorát rendezett fogaival amik rám villannak. Nagyon sokszor rá írta a számát a hordozható poharamra de hát sajnos nincs a homlokomra írva, hogy meleg vagyok. Most is kedves szavakkal illet és kérdez én pedig mosolyogva válaszolgatok. Szusszanok egyet mikor elfordul majd a másik oldalára megyek a pultnak, hogy megkapjam a kért szendvicset és teát. Már nagyon kell nekem az a szendvics és tea. Fizetek és elvéve a álcát amire rá pakoltak nekem fordulok is meg hirtelen. Nagyon béna vagy Leo ugye tudsz róla? Ahogy fordulok és már a lendületet használva lépek előre és mire felnéznék már valakibe bele is megyek. Megfejelem a vállát a tálcámat pedig bele nyomom a mellkasába a teámmal és a szendvicsemmel. Egy, lehet most meg fog verni valaki. Kettő, oda a melegszendvicsem...Három,A teám tuti benne marad a ruhájában szóval meg is ver, vehetek neki egy új inget. A tálcámat fogva lépek el tőle és kezdek előbb magyarázkodni neki.-Sajnálom...én nagyon sajnálom nem akartam. Csak nagyon figyelmetlen vagyok néha és...elnézést kérek..ha gondolja...-megakadok mikor felnézek rá. A szavak már nem jönnek ahogy kék szemeimet rá emelem és az arcára pillantok. Az érzés amit legutóbb 12 évesen éreztem. Amit még kis kölyök koromban éreztem. Tudom mi ez és tudom mit jelent. Nem kell bizonygatni hiszen tudom mi ez...Bárhonnan felismerem a sötét barna hajat ami szinte olyan mint az enyém. Felismerem a zöldes szemeket amikben van egy kis kékség. Alsó ajkam lassan lecsúszik ahogy próbálom megkeresni a szavakat amik a torkomon akadnak....A hatalmas csöndet ami körbe vesz minket mivel mindenki minket néz de észre sem veszem magam. Próbálom megtalálni a szavakat de csak elcsukló hangon tudok megszólalni és ennyit kinyögni.-Nathan...-nézem és tudom, hogy ő az. Sok év eltelt és változott én is változtam de ismerem ezt az érzést ez a mi kötelékünk volt amit szét szakítottak de bennem végig megmaradt és őrizem ha egyszer újra találkoznánk. Most pedig itt áll előttem, melegszendviccsel a ruháján és tea illatot árasztva átázott felsőjében. Érzem, hogy kicsit bekönnyezik a szemem de nem érdekel ki lát vagy ki nem. Itt áll előttem élő lényében a bátyám. Leejtem a tárcát és hozzá lépve ölelem magamhoz szorosan testvéremet, és életemben talán soha senkit nem szorítottam ennyire magamhoz.-Te vagy az Nathan...-mondom továbbra is elhaló hangon ahogy szorítom a bátyámat. Talán már bele nyugszol, hogy soha többé nem látsz valakit akit elvesztettél és a legváratlanabb helyzetben ismét megtaláljátok egymást. Ismét testvérek lesztek.
Ismét hamar pattan ki a szemem és már totyogok is ki a konyhába a reggeli turmixomért a fehér köntösömben és a fekete mamuszomban. Minden reggelt egy pohárral kezdtem. Kellett annyi idő, amíg tényleg teljesen magamhoz tértem. A munkámnak hála rengeteg szabadidőm volt. Az irodába ráértem naponta egy-két órára beugrani és elintézni a papírmunkákat, meg megnézni, hogy van e valami teendőm. Szerencsére a titkárnőm a legtöbb dolgot elintézte helyettem. Csak olyankor volt több dolgom, ha új ingatlant vásároltam, vagy ha valamelyik ügyfelemmel beszélnem kellett. Igyekeztem személyesen tartani a kapcsolatot a bérlőimmel és próbáltam engedékeny lenni, ha valami nagyobb dolgot akartak alakítani az adott épületen. Erre a napra is le van beszélve egy megbeszélés az egyik kávézó tulajdonosával, de majd csak délután, addig még rengeteg időm van. A reggeli rutinom közé tartozott még a futás is. A turmix elfogyasztása után visszamegyek a szobámba, hogy felvegyem a melegítő alsóm és egy testre simulós futópólót. Kilépek az utcára és megcsap a hideg levegő, de csak pár percig érzem, mert futás közben nem érzem a hideget. Szerettem futni, mert volt egy kis idő, amikor egyedül tudtam lenni és tudtam gondolkodni az élet nagy dolgain. Bár a nap többi részében is egyedül voltam általában. Igaz hogy nap közben találkoztam haverokkal, bérlőkkel, idegen nőkkel, akikkel flörtölésbe kezdtem és régi ismerősökkel, de még is egyedül voltam. A legtöbb tényleg csak haver volt, akikre nem tudtam számítani, ha hatalmas problémám lett volna. Elvoltam velük, jókat tudtunk beszélgetni meg nevetni, de még sem éreztem, hogy közel állnának hozzám. Ugyan ez a helyzet a nőkkel is. Hiába flörtölök vagy fekszem le velük, akkor sem érzem, hogy elmondhatnék neki bármi bizalmasat. Egy-két olyan barátom volt, akiket közel éreztem magamhoz. Minden embernek szüksége van egy legjobb barátra. De hiába van, akkor is üres házba nyitottam be minden este. Jó lett volna, ha valaki vár otthon. Mindegy az, hogy a barátnőm, a gyerekem, egy távoli rokon vagy egy szobatárs, csak valaki legyen. A futás után lihegve és leizzadva lépek be az otthonomba. Rögtön a fürdő felé veszem az irányt. Eljött az idő, a reggeli rutin folytatásának. Sokáig állok a zuhany alatt, mert élvezem, ahogy csurog rajtam a víz. Utána még jön a többi olyan dolog, amit minden reggel elvégzek, például a fogmosás, hajbelövés, igazítás a borostámon, illatosítás és végül a felöltözés. A kényelmesebb, lazább, sportosabb ruhadarabokat kedvelem, de egy munkával kapcsolatos megbeszélésre nem mehetek egy trikóban, főleg hogy tél is van. Szóval egy fekete inget veszek fel a hozzá tartozó öltönnyel és egy bordó nyakkendővel. Beszállok az új sportkocsimba és meg sem állok a kávézóig. Az ajtón belépve rögtön megpillantom a szőke pultos lányt, ahogy mosolyogva néz rám. Sajnos el fogom majd szomorítani, hisz a múltkori dolog köztünk csak egyszeri alkalom volt, bár szerintem minden helyes vendégével kikezd. Lehet hogy így próbálja meg elérni azt, hogy több legyen a visszatérő vendég. Odasétálok hozzá és közelebb hajolok. Direkt szórakozok vele, hogy azt gondolja mást akarok, de most üzleti ügyben érkeztem, nincs rá időm. A füléhez hajolva, szinte suttogva kérdezem meg, hogy hol találom a tulajt. Látszik a csalódottság az arcán és egy egyszerű, de annál sértődöttebb válasszal reagál. Mosolyogva lépek el mellőle és besétálok az irodába. Ott körülbelül egy órát beszélgetünk a semmiről. Vagyis valami táblákat meg neon fényeket akar a falakra tenni, de a szavai helyett a mély dekoltázsát figyelem. Kár hogy megfogadtam azt, hogy ügyféllel nem kezdek ki. A hosszú mondandója végén engedélyt adok az átalakításra és már mennék is hazafelé unott fejjel, de váratlan dolog történik. Valaki nekem jön és az ebédje a teájával együtt a szép öltönyömön és az ingemen landol. Természetesen a tea forró, de sikerül visszafognom a felkiáltást, helyette csak egy szisszenés csúszik ki a számon, miközben lehunyom a szemem és felfelé nézek, hogy megnyugodjak mielőtt szétkapom azt, aki ezt csinálta. Nyugodt természetűnek tartanak, mert nehéz felidegesíteni, pedig igazából nem nehéz, csak vissza tudom fogni magam. Amint a srác a bocsánat kérésének a végéhez ér és a forróság is enyhül, ránézek. Meg sem tudok szólalni. Azt az ártatlan tekintetet ezekkel a kék szemekkel és az aranyos arccal, bárhol felismerném. Ő az öcsém. Időm sincs reagálni, rögtön közelebb lép és magához szorít. Kell nekem egy pár másodperc, amíg felfogom, hogy mi történt, de utána én is átölelem őt. - Úgy hiányoztál Leo - mondom miközben ölelem lehunyt szemmel és próbálom visszafogni a könnyeim. Nem vagyok egy sírós típus, de senki sem tudta betölteni azt az űrt, amit a testvérem elvesztése okozott. Annyi év után végre újra láthatom. Ez minden megváltoztat az életemben. - Mi a helyzet veled? Merre kóboroltál? Ugye nem volt szörnyű a gyerekkorod... - már le is támadtam a kérdéseimmel, de hamar rájövök, hogy nem beszélgethetünk az üzlet közepén úgy, hogy az ebédje a mellkasomon díszeleg, szóval mielőtt válaszolna ismét megszólalok. - Várj! Sok mindenről kell beszélnünk, inkább menjünk be - a vállára teszem a kezem és elindulok az iroda felé. Biztosan nem haragszik meg az üzletvezető, ha beülünk oda egy kis időre. Még mielőtt belépnék hátra fordulok a pultos lányhoz és megkérem, hogy szóljon a főnökének, meg hozzon még egy teát és egy szendvicset az öcsémnek. Bent ismét megállok az öcsémmel szembe. - Úgy megnőttél! És milyen helyes férfi lett belőled. -
Soha nem éreztem ekkora melegséget. Mintha az üresség ami eddig létezett hirtelen megtelik valami hatalmas boldogsággal de mivel szűkre összehúzódott bennem nehezen tudja befogadni a forró melegséget és legszívesebben felrobbannék magamba. Fejemet a vállába nyomom és csak ölelem érzem hogy pár könnycsepp eléri a ruháját de nem tudom visszatartani. Soha nem voltam olyan erős mint ő. És most is ő az erősebb és az óvóbb. Lassan elengedem és kicsit megtörlöm a szemeim és halkan nevetve hallgatom a kérdéseit de egyenlőre beszélni sem tudok csak bólogatni vagy megrázni a fejemet miközben jobb szememet többször is a kabátom újába törlöm. Nathan okosabb és nem hagyja, hogy nyilvánosság előtt maradjunk így el kezd hajtani arra amerről ő jött. Engedelmesen megyek be a szobába eltűnve az emberek elől és felé fordulva szélesen rá mosolygok.-Teljesen össze teáztalak...-mondom ahogy elsőnek az inge látványát tudom megjegyezni.-Otthon...otthon kimosom neked majd és tudok adni másikat neked.-szorítom össze a számat.-Annyira hiányoztál...azt hittem soha többet nem foglak látni...már teljesen bele nyugodtan én marha...annyira sajnálom Nathan...nem kerestelek mert...mert nem engedték és csak azt mondták, hogy jól vagy és törődjek bele, hogy így jobb lesz neked is meg nekem is.-kezdem el magyarázni, hogy miért nem kerestem őt.-Annyira sajnálom, hogy akkor nem segítettem neked...csak annyira féltem akkor és...annyi rémálmom volt, hogy elvérzel abban a büdös, rothadó, k.rva házban amiben szenvedned kellett...-mondom egyre gyorsabban ki a dolgokat és felnézek rá kék szemeimmel és a szavak ismét megállnak bennem... majd lehunyom a szemeim és mélyet fújok.-De, most már felnőttél és egy igazi menő csávó lett belőled.-mondom ahogy szélesen elvigyorodom miközben nézem őt.-A nők álma vagy biztosan. Mondjuk már akkor is futottak utánad a lányok.-mondom ahogy halkan nevetek és egyszerűen nem tudom levenni róla a tekintetem. Nem hiszem el, hogy tényleg ő az....Ahogy ő is megdicsér lesütöm a szemeim és megvakarom a tarkómat.-De te még mindig jobb vagy.-mondom ahogy vissza nézek rá.-Nem volt szörnyű gyerekkorom azok után ami történt...-felelem megnyugtatva őt és szélesen mosolyogva felé.-Egy fizika professzor fogadott örökbe 16 évesen. Boldog életem volt mellette, nagyon sok mindenre megtanított és fizikust nevelt az öcsédből.-ecsetelem neki a híreket magamról neki.-Jó nevelő apa volt. De nem tudtam Dániába maradni így ide jöttem és 6 éve már, hogy New Yorkban élek. És te? Milyen sorsod lett? Hova jutottál? Mi lett belőled? Merre jártál ilyen sokáig?-kérdezem tőle most én a sok kérdést miközben figyelem. Nem sokkal a szőke lány megjelenik az újabb szendviccsel és teával és leteszi az ajtót de nem is marad sokáig csak piromkodva elszalad közöttünk de nem igazán érdekel most. Csak a bátyám tud most lefoglalni egyedül. Annyira hiányzott nekem... Muszáj leülnöm miközben nézem őt és csak figyelem.-Annyi év elmúlt...és még most is emlékszünk egymásra...-mondom egyre halkan.-Istenem, Nathan...annyira hiányoztál...borzasztó volt mikor elvittek. Elhittem, hogy örökre elveszítettelek...akkor még azt is elviseltem volna ha újra vissza kerülök a szüleinkhez csak láthattalak volna újra...-mondom ahogy felnézek rá kék szemeimmel.
Nagyon meglepődtem, hisz végre újra láthatom az öcsém. Fogalmam sincs, hogy hogy reagáljak, hisz erre számítottam a legkevésbé. Mindig is reméltem, hogy egyszer újra találkozunk, de azt hittem, hogy majd előtte egyeztetünk időpontot és akkor lelkileg fel tudok készülni. Nem így történt, de talán nem is baj. Amint végre felfogom, hogy tényleg ő áll ott előttem, magamhoz szorítom. Úgy ölelem, mint még soha. El sem akarom engedni, hisz annyi éven át nem ölelhettem. Kimaradtam az életének az egyik legizgalmasabb szakaszából. Nem láthattam felnőni. Borzalmas volt, ezért be akarom pótolni az elvesztegetett időt. Végül muszáj elengednem, hogy ne az kajálda közepén álldogáljunk, mert ott mászkálnának az emberek, meg amúgy sem akartam, hogy elkezdjenek pletykálni rólam. Szegényt jól letámadtam a rengeted kérdésemmel, de bent már nyugodtan tudunk beszélgetni. - Nyugi öcsi - nevetek, ahogy bűntudata támad a ruhám miatt. - Száz ilyen vacak van még otthon a szekrényemben. Amúgy is utálom ezeket. - mondom miközben lekapom magamról a zakót és ledobom az egyik szék támlájára. Az inget nem veszem le, pedig az is teás, de elég kínos szituáció lenne, ha valaki benyitna és ott állnék vele szembe félmeztelenül. - Mi? Várj! - kicsit meglepődök a mondandóján, mert én máshogy ismerem a történetet. - Nekem azt mondták, hogy te szinte rögtön elszöktél a nevelőszüleidtől, hogy megkeress engem, de el is tűntél és nem találtak meg. Én próbáltalak keresni, de azt hittem egy teljesen másik kontinensen bóklászol valami erdőben. - Meglepetten nézek rá. Ezek szerint a nevelőapám végig hazudott nekem. Na majd ezért megkapja a magáét. Egyáltalán nem haragszok rá, amiért nem keresett. Nekem kellett volna jobban utána járnom a dolognak. Ismét meghatódik a testvérem és ezáltal én is. Elmosolyodok és ismét magamhoz húzom, hogy megölelgessem. - Én sajnálom, hogy emiatt kellett emésztened magad. Egyáltalán nem probléma, sőt nem is örültem volna, ha beszállsz, mert akkor neked is csak a bajod esik. Én vagyok a nagy és erős testvér, szóval az én dolgom volt. - próbálom megnyugtatni. - Még a végén elpirulok. - nevetek, miközben dicsér. Tényleg már akkor is egész népszerű voltam a lányoknál, volt is barátnőm, mielőtt az az este mindent tönkretett. - Azért te se panaszkodhatsz. Helyes pofi, szép szemek és jó száj. Meg ha jól látom, akkor edzeni is jársz, ugye? - mondom és közbe még egyszer végignézek rajta. Azért vannak hasonlóságaink. Én nem annyira szeretem az arcformám, mert borosta nélkül nagyon kisfiús, de neki jó ahogy van. - Mindig is tudtam, hogy te leszel az okosabb. - nevettem, mert nekem az iskolás éveim eléggé nagy szenvedésekkel teltek. - De örülök, hogy jó közegben nőttél fel. - Szerintem rengeteget számít, hogy hol és kivel növünk fel. Nem ilyenek lennénk, ha együtt nőttünk volna fel, az biztos. - Engem egy gazdag New York-i házaspár fogadott örökbe. Minden megkaptam amit akartam és ezt ki is használtam. Eléggé rosszul érintett ez a változás az életemben, szóval kicsit elzüllöttem. Viszont a nevelőapámtól kaptam egy kis céget, mert úgy érezte, hogy van tehetségem az üzlethez. Azóta elég naggyá nőtte ki magát a cég. Ingatlanokat adok ki bérbe, de nem családoknak lakást, hanem magánvállalkozóknak adok ki olyan ingatlant, amiben szórakozóhelyet, bárt, éttermet, kocsmát vagy valami ilyesmit tud nyitni. - próbálom röviden összefoglalni neki. A szöszi pultos lány közben bejön hozzánk, hogy behozza a teát és a szendvicset. Elég érdekes pillantásokat vet az öcsémre. Van már tapasztalatom és tudom, hogy ez mit jelent. Bejön neki Leo. Lehet már neki is megvolt. Fura helyzet lenne, szóval egyelőre nem említem, inkább meglesem a lány fenekét, ahogy kilép az irodából. - Tényleg borzasztó volt. - lesütöttem a tekintetem. - Viszont most már újra tudunk egymásról és közel is lakunk. Megpróbálhatnánk bepótolni azokat az éveket. Ha gondolod valamelyik este átugorhatsz hozzám és tarthatunk egy tesós estét. -
Megrázom a fejemet ahogy ő lerendezi egy nevetéssel.-Ne mondj ilyet akkor is egy zakó volt. Legalább hagyd majd, hogy kimossam...Meg az inget is..-mosolygok felé.-Ez a minimum azok, után hogy leburítottalak meg szendviccsel kentelek össze.-mondom ahogy elvigyorodom.-De nem volt szándékos tényleg.-mondom ahogy figyelem hogy dobja le magáról majd hallgatom miket mesél el nekem vele mi történt vele, hogy történt és miképpen esett az élete amíg nem tudtunk egymás felől. Homlok ráncolva figyelem ahogy elmondja mit hazudtak neki.-Mi okuk volt hazudni neked? Nem értem..-mondom ahogy pislogok párat várva hátha ő megmondja miért is mondtak mást neki a sorosomat illetően. Ismét megölel én pedig visszonzom az ölelésemet.-Nem a te hibád volt basszus...ne mondj ilyet. Egyszerűen eleged lett és megvédted anyát...meg engem. Egy hős voltál...csak annyira sajnálom, hogy nem tudtam veled maradni...-nézek fel rá ahogy engedek az ölelésemből és szemeibe pillantok. Halkan nevetek ahogy azt mondja elpirul majd dicséreteire lesütöm a szemeim.-Csak néha eljárok futni a kutyámmal meg szeretek súlyt emelni...-mondom csendesen. De én nem a lányok miatt gyúrom magamat. És nem vagyok úgy kidolgozva mint Nathan...Meg neki mindig is nagyobb sikerei volt a lányoknál amit akkoriban nem értettem, hogy miért nem tudom megcsinálni de most már visszagondolva rá annyira egyértelmű lett. Megdicsér, hogy milyen okos vagyok és megint 8 éves büszke kisfiúnak érzem magam akit a bátyja egy hajborzolással dicsér meg. Elmondja vele mi történt és hova került én pedig szépen végig hallgatom. Már éhes sem vagyok de a teát azért magamhoz veszem amin megint rajta van a telefonszám mire homlok ráncolva szusszanok egyet. Kínos...Felnézve figyelem ahogy a bátyám utána néz majd ahogy becsukja az ajtót a teás poharat felé nyújtom.-Neked adom csak hagyja abba ezt a telefonszámos firkálgatást...Nagyon buta és...nem igazán...-nem tudom, hogy fejezzem ki magam Nathan előtt. Nem tudom, hogy reagálna az igazságra nekem. Csak leteszem a poharam és megvakarom a karomat ahogy nézek magam elé gondolkozva a szavakon majd ahogy ő beszélni kezd felnézek rá kék szemeimmel és azonnal szélesen elvigyorodom felé.-Az nagyon jó lenne. De te is eljöhetsz hozzám. Szívesen látlak ráadásul most nagyon sokáig szabadnapos leszek a sok túlóra miatt. Meg, meg kell ismerned a kutyám Brutuszt. Imádni fogod és ő is téged.-mondom lelkesen ahogy figyelem mint akkor kisgyerekként az én igazi példaképemet. Akkor ő volt a minden és lehet most is ő lenne még mindig ha az idő nem szedett volna minket szét.
Csak nem adja fel az öcsém. Ő is tipikus Drom, látszik rajta. - Jóóó nyugi... megpróbálhatod kimosni, bár már áll egy ideje benne a folt, szóval nem hiszem, hogy ki fog jönni. - közben az ingemen lévő foltot bámulom. Tényleg nem vészes, hisz nekem rengeteg ruhám van még meg abba se halok bele, ha újat kell vennem. - Tudom, hogy nem akartad. - mosolygok rá. Aranyos, hogy még mindig ezen jár az agya, pedig ez semmiség. Rendes srác vált belőle. Utána kiderül, hogy a nevelőapám átvert és nem is tűnt el Leo. - Ez nagyon jó kérdés. Szerintem azt gondolták, hogy úgy sem lehetünk együtt és könnyebben feldolgozom, ha azt hiszem, hogy valószínűleg megevett egy medve az erdő közepén. - közben megrántom a vállam. Még nem igazán akarok ezen agyalni, mert nem akarom felidegesíteni magam. De abban biztos vagyok, hogy hamarosan megkeresem a nevelőapám és kérdőre vonom. - A hőstől azért mindig is messze álltam. Én is azt sajnálom, hogy nem maradhattunk együtt. Borzasztó volt elveszíteni az öcsémet. - De már nem kell úgy élnem, hogy nincs rokonom. Végre újra itt van nekem és minden pillanatot ki akarok élvezni. - A futás az egyik legjobb. Jó alakot csinál. A súlyemeléssel meg pont azt fejleszted amit a futásnál kihagysz, szóval jól csinálod. - Eltöltöttem már egy pár évet személyi edző mellett, szóval egész jártas voltam ezekben a dolgokban. Már fiatal koromban is edzettem, amikor meg saját cégem lett, megtehettem azt, hogy saját edzőt fogadok magam mellé. - Milyen kutyád van? - én is kérdezek már végre valamit, mert mindent tudni szeretnék róla. Eléggé megbámulom a lány hátsó részét, mikor kilép az irodából. Valószínűleg ezt az öcsém is látta, hisz felém nyújtja a poharát, amire a lány száma van írva. - Hozzám túl fiatal, de hozzád jobban illene. Már a tekintetén láttam, hogy bejössz neki. - vissza nyújtom neki a poharat. Nem akarom elmondani, hogy nekem már széttette a lábait, hisz ha ő még is akarná a lányt, akkor emiatt lehet meggondolná magát. - Mi nem igazán? - kíváncsiskodok, hisz az ilyen lányok a legtöbb srácnak bejönnek. - Benne vagyok, én is átmegyek hozzád valamikor. - mosolygok rá ismét. - Saját házad van, vagy bérled? És merre felé laksz? -
Mért akartak ennyire szét választani minket? Szerettük egymást csak a szüleink voltak olyanok amilyenek. Nem is tudom Nathan hallott-e valamit azóta anyánkról hiszen ő az ivászaton kívül azért próbált ránk vigyázni valamennyire…-De egy hős voltál Nathan. Nagyon sok mindent túl éltél amit nem kellett volna akkor át élned. Tudom, hogy miket kellett hallgatnunk és látnunk. Vagy tennünk. Te pedig megtetted amit ilyenkor csak megtehettünk…De féltem, hogy meghalsz és nem tudtam mit csináljak csak azt ami hirtelen eszembe jutott azt tettem.-ismerem be a dolgot ahogy vissza gondolok arra az estére mikor elvesztettük egymást.-Igen szeretem a futást a kondi inkább csak egy hobbi még a futás mellé. Ritkán kondizok inkább futok.-mondom mesélve neki.-A kutyám miatt is jobba futás.-Vigyorodom el felé ahogy szemeibe nézek majd elő kapom a telefonom és megmutatom a háttérképemet amin ott feszít Brutusz a huskym.-2 éves husky, kan. Imádom. Tökéletes kutya.-Ha elvenné a telefont, hogy jobban megnézze hagyom neki.-Egy ember centrikus, imádni való kis szőrgolyó. Imádnád te is.-lelkesedek ahogy Brutuszról beszélek neki. Ahogy azonban azt mondja, hogy a lány hozzám illik elhúzom a számat és nyelek egyet majd zavarba is jövök.-Nem hiszem, hogy jó lenne Nathan….-motyogom csendesen és ahogy tovább kérdez összeszorítom a számat és szusszanok egyet.-Tudod…én nem…szeretem a lányokat…Hanem én a fiúkat szeretem.-vallom be neki ahogy lesütöm előtte a szemeimet és a tarkómat megnyomkodom kezemmel igyekezve nem figyelni arra milyen reakciót vált ki belőle a vallomásom.-Bérelt házam van és Staten Islandban élek. Nem túl nagy de nem is olyan kicsit. Kellemes két ember el fér benne ha akar. Bár a főbérlőm nem szeret mert állatot nem szabadna tartani de elnézi nekem amíg Brutusz nem csinál valami galibát. De még egyenlőre nincs gond.-mesélem el neki a dolgokat.-Neked saját lakásod van vagy te is albérletben laksz?-bár nem nézem ki belőle.
- Köszönöm, ez tényleg nagyon jól esik. - A szétválásunk után rengeteg olyan dolgot tettem, amire nem vagyok büszke. Nagyon elzüllött tinédzser lettem, ami még átlógott a húszaséveimbe is. Nagyon nagy bűntudatom van amiatt. Tényleg borzasztó dolgokat tettem. Nem véletlenül nem akarok engedni a nevelőapámnak letérni a helyes útról, hogy az ő aljas élete legyen előttem. - Én meghalni? Soha! Nézz rám, kemény vagyok. - nevetek. Azért az apánk csak nem lett volna képes megölni, bár ki tudja. Ha elpattant az agyában valami, akkor vége volt mindennek. - Jól cselekedtél. Egy 12 éves srác nem sok mindent tud tenni abban a helyzetben. Én büszke vagyok rád, főleg hogy ilyen ember vált belőled. - még nemrég találkoztunk újra, de már most látom rajta, hogy ő egy nagyon jó ember. Olyan lett, amivé én mindig is válni szerettem volna. - A futás jó. Megnyugtat és sok dolgon lehet közben agyalni. Nekem mindig jól esik reggelente futni egy keveset. - minden nap eljárok futni, mert tényleg jót tesz a testemnek, meg a lelkemnek is. - Nagyon aranyos. - mosolygok rá, miközben elveszem a telefonját, hogy közelebbről is meg tudjam nézni. Lehet nekem is egy háziállatot kéne vennem, hogy ne legyek olyan egyedül abban a hatalmas villában. Erre még sose gondoltam. - Alig várom hogy őt is megismerjem. - mosolygok ismét és vissza nyújtom a telefonját. Utána a lányokra térek rá, ami láthatólag elég rosszul érinti. Már sejtem, hogy miért és előre félek. Nem azért, mert bármi bajom lenne velük, pont ellenkezőleg. Egyáltalán nem nézek máshogy egy olyan srácra, aki a fiúkat szereti, ezért nem is tudom, hogy hogyan reagáljak, ha valaki bevallja nekem, hogy meleg. Olyan, mintha valakihez odaállnék és azt mondanám, hogy a lányokat szeretem. Ő se tudná, hogy hogyan reagáljon, szóval ezzel én is így voltam. - Huh ezzel most azért kicsit megnyugtattál. Ez a kis szöszi már megvolt nekem és nagyon fura szitu lett volna, ha neked is. - én is a tarkómat nyomkodom zavaromban meg kicsit nevetek is. - De tudd, hogy ez engem egyáltalán nem zavar. A te dolgod, hogy kit szeretsz, de lesz valaki, akkor szeretném, ha bemutatnád nekem. Vagy már van is? - felvont szemöldökkel nézek rá. - Pár hete vettem magamnak egy... - kicsit elgondolkodok, hogy hogy is fejezzem ki magam. Sosem akartam a pénzemmel kérkedni. - egy szép házat, bár elég üres. -
Ahogy azt mondja milyen kemény én is nevetek vele utána és csodálattal figyelem bátyámat. Mint akkor kisgyerekként. Mindig olyan akartam lenni mint ő. Tudom, hogy minden akarata jó szándékú és ő mindig is jó ember akar lenni. Bólogatok a szavaira és le veszem róla a szemeimet.-Sokan ezt mondták de mégis egy csalódás volt..Egy megszokott környezetből csak úgy kitéptek minket...anya azért hiányzott ahogy te is...-vallom be neki ahogy vissza gondolok rá mennyire pokol volt az árvaház ahol éltem. Nem bántottak ugyan de...idegen voltál sok idegen között. Ott tanultam meg milyen az, ha üres vagy belül és minden nap azt várod, hogy valaki döntsön a sorosod felett. -Én ugyan rendszeresen nem tudom csinálni inkább rendszeresen sétálok és biciklizek. Az edzés egy héten talán egyszer történik meg.-nevetek csendesen.-De Brutusz edzésben tart hiszen neki kell a mozgás szóval a minden napos kilométer sétáim meg vannak vele. Meg persze simán fejbe dobok valakit már labdával és a kutyám is utána veti magát.-nevetek és bele kortyolok a teámba utána majd ismét bátyámra emelem tekintetem. Beismertem amit kell és most várom a reakcióit de hatalmas kő esik le a szívemről ahogy nem undorral telve néz rám csak meglepődik ő maga is ahogy én is mikor Liam elmondta, hogy tisztán látja rajtam a jeleket. Ahogy elmeséli, hogy ő meghúzta a csajt hangosan felnevetek ezen és a hasamat fogom a nevetéstől.-Akkor lehet csak összepacsiztam volna veled, hogy nekem is meg volt.-vigyorgok rá szélese. Ahogy elmondja hol él csak pislogok párat.-Azt hittem van már barátnőd. Vagyis csak gondoltam, hogy van. De akkor ezek szerint te is egyedül élsz?-kérdezem ahogy figyelem ő kék szemeimmel.-Oh nincs senkim...Utoljára talán 4 éve volt egy affér szerűségem de ő nem igazán akarta, hogy együtt legyünk...csak bizonyos dolgokra kellettünk egymásnak.-mesélem el neki ahogy megrántom a vállamat.-De majd egyszer lesz valami talán.-vigyorodok el ahogy rá nézek.
Annyira imádom az öcsémet. Mindig is imádtam. Ő az egyetlen, aki mindig csodálattal tekint rám. Tényleg olyan volt nekem mindig, mintha a példaképe lennék, pedig én nem tartottam magam példaértékűnek. Pont ő volt az, aki miatt olyan tudtam lenni, amilyen. Amint eltűnt az életemből, a jó Nathan is elveszett egy időre. - Nekem anya sem annyira. Szerettem őt is, ki is álltam érte, de az is inkább miattad volt. Nem akartam, hogy lásd ahogy az anyukádat bántja az apád. Bár lehet az még rosszabb volt, ahogy azt láttad, hogy a bátyád bántja az apád. - Akkoriban nem gondoltam, hogy ez traumát is okozhatott volna az öcskösnek. De most már látom rajta, hogy semmi baja, sőt nagyon jó állapotban van. - Neked is jók a génjeid. Nem kell sok mindent csinálnod és így is tök jó az alakod. Nekem azért meg kellett dolgoznom, hogy a 20 éves pálcika Nath kicsit jobban nézzen ki. - Sajnos a sok piázós buli és a drogok miatt eléggé lefogytam, de tettem ellene. - Szerintem ha lejönnél hetente pár alkalommal a terembe, akkor hamar lenyomnál engem. - közben még egyszer végignézek rajta. Szép széles vállai voltak. Van benne potenciál, de semmire sem akarom rábeszélni. Azt csinál, amit szeretne. Már nagyfiú. Nagy nevetésben tör ki, mikor a lányról beszélek, amitől én is nevetek. - Nem lenne fura? Kicsit kínosan érezném magam, ha ugyan abban a lyukban jártunk volna. Bár nem tudom, lehet nem érdekelne. - Egy haverral össze pacsizok, ha ugyan azt a lányt kapja el, mint én, de egy testvérnél más a helyzet szerintem. De mindegy is, ez minket nem veszélyeztet. - Sajnos nincs. Nem igazán sikerül egynél megmaradni. Volt már próbálkozás, de nem bírok magammal. Nem vagyok én olyan jó ember, mint aminek gondolsz. - kicsit elszomorodom és lehajtom a fejem. - Na olyan nekem is volt egy pár. - nevetek miközben kicsit zavarba jövök és a hajamba túrok. - Biztosan találni fogsz egy jó palit. De azért előtte lenyomoztatom, hogy ne legyen semmi hátsó szándéka vagy ilyesmi. - nevetek ismét.
Hallgatom és lehajtom a fejemet ahogy visszagondolok a dolgokra.-Sok mindent láttam Nathan amit nem kellett volna akkoriban...-vallom meg neki. És még nem is tudja mit tettem még magammal mikor ide költöztem New Yorkba. Nem tud az öngyilkossági kísérletről. A dili dokiról, a sok gyógyszerről. Nem tudja még ezen sötét részeit a dolgoknak. Nem látta még az oldalamat rajta a vágásokkal amik már örökké jelzik mit tettem régen. Hallgatom és halkan elnevetem magam.-Nehogy azt hidd, hogy én izomzattal születtem. A kutyám miatt vagyok olyan amilyen. Ha nem lenne talán ki se mozdulnék otthonról és nem is mozognék semmit. Aztán vagy egy pálcika kölyök vagy egy dagadt disznó lennék.-gondol bele és elneveti magát a gondolatra. Homlok ráncolva nézem őt és savanyúan mosolygok.-Nem tudnálak lenyomni, életemben nem verekedtem és egy ember aki nem tanul harcművészetet vagy naponta nem áll le verekedni az utcán az nem tud verekedni...Meg nem szeretem a verekedést és tudod jól mért nem.-motyogom csendesen ahogy megvakarom a karomat és fel pillantok rá kék szemeimmel. Ahogy a lányokról beszélünk én szélesen elvigyorodom, ahogy azt mondja számára fura lenne a dolog.-Hát nem tudom...ez örök rejtély marad számunkra szerintem.-nevetek csendesen.-De szerintem pont így jó. nem lenne valami szív melengető, hogy megszeretünk valakit aztán a testvéreddel csal meg.-mondom bele gondolva de ez a veszély köztem és a bátyám között egyáltalán nem áll fel. És ez nagyon király. Nem kell lányokon veszekednünk. Megrántom a vállam.-Valaki életében fő gonoszok vagyunk Nath.-mosolygok szélesen.-Számomra akkor is te vagy az egyik legtisztább ember akit valaha rokonomnak mondhatok. Minden perszben örülök, hogy te vagy a bátyám. Komolyan.-mondom ahogy szemeibe nézek és szélesen mosolygok rá. Ahogy elszomorodik felkelek és oda megyek hozzá majd finoman megérintem a vállát majd ha felnéz rám megölelem szorosan.-Biztosan lesz valakid. Tudom, hogy boldog leszel egyszer. Mindenkinek jár a boldogság.-suttogom neki majd lassan elengedem. Hallgatom és elnevetem magamat a szavaira.-Ne izgulj megvédem magam és megválogatom, hogy kikkel jövök össze.-mosolygok szélesen rá.
Kezdőlap
