Éppen vége a műszakomnak, és kilépek a tűzoltóság ajtaján, amikor pittyeg egyet telefonom. Gyanútlanul vadászom elő a készüléket a dzsekim zsebéből, a többiektől kissé lemaradva, és azonnal öklömnyire szűkül a gyomrom, amint elolvasom a kijelzőn virító üzenetet.
Tedd szabaddá a ma estédet, van számodra egy feladatom. A továbbiakat később küldöm. A.
A., azaz Ashton Gordon. A férfi, aki megtanította nekem a hackerkedés csínját-bínját, és egyéb illegális dolgokat, míg évekig a bandájával lógtam a tinédzserkorom második felében. Akkoriban úgy éreztem, ők az igazi családom, mert a valódi rokonaimmal folyton csak a viták mentek. Ash pedig úgy kezelt, mintha a húga lennék, és ezért akkoriban hálás voltam, ám mostanra igencsak terhessé vált számomra ez a viszony. Már tíz éve, hogy ott hagytam a bandát, mégsem hajlandó leszakadni rólam. Épp elég bűnömet ismeri ahhoz, hogy sakkban tudjon tartani, és ezt időről időre meg is teszi. Pár hetente-havonta felkeres valami szívesség vagy feladat miatt, és van, hogy valóban szüksége van rám, mint legutóbb is, de néha tényleg úgy érzem, csak azért nyaggat, hogy a közelében tartson. Mert nem bízik bennem annyira, hogy teljesen elengedjen... vagy mert tényleg fontos vagyok neki még valamennyire. Ezt nem tudom. Ám a legutóbbi eset miatt kicsit még mindig görcsbe tud ugrani a gyomrom, pedig az nem is igazán az ő vétke volt. Csak annyi lett volna a dolgom, hogy ellátom a drogoktól eszméletlen haverját, ám az egésznek a helyszíne valami nagyszabású illegális bunyó volt, ahol összefutottam Dorianékkel, és aztán kicsit elszabadult a pokol. Később pedig elég súlyos dolgok derültek ki mindkettőnkről. Dornak bevallottam azt is, hogy Ash a múltbeli dolgaimmal a markában tart, és ő rögtön terveket szövögetett fejben, hogy ennek hogyan is vethetne véget, de leállítottam, és megnyugtattam, hogy majd én elrendezem ezt. Ehhez képest most megint itt vagyok, és azt várhatom, hogy mibe fog ismét belerángatni a fickó. Pár órával később érkezik az újabb üzenet egy címmel, Axel King nevével, és egy megjegyzéssel, miszerint reméli, nem felejtettem el semmit, amit tanított nekem. Ebből hamar ki tudom következtetni, hogy hackelnem kell valamit ismét neki. Bár nem teljesen értem, miért bízna meg engem ilyesmivel, amikor ő is tökéletesen el tudná végezni a munkát. Vagy neki más dolga lesz éppen, vagy csak tesztelni akar, esetleg ismét arról szól az egész, hogy ugráltasson. Azt határozottan állíthatom, hogy cseppet sem tetszik a dolog, de nincs mit tenni. A találgatással is felhagyok inkább, csak jelzem Doriannek, hogy ma este mégsem vagyok szabad, mert egy régi barátomnak kell segítenem valamiben – ami épp annyira fedi az igazságot, ami még elfogadható, és csengésre nem kelt gyanút sem, ami aggodalomra adhatna okot, aztán készülődni kezdek, hogy időben odaérjek a megadott címre. Megérkezve, bevallom, kicsit meglepődöm. Nem számítottam egy ilyen klubra, nem is egészen vagyok a helyhez öltözve. Laza dzseki, farmer, bakancs és póló, ahogy az tőlem általában megszokott, bár nem is tervezek elvegyülni, inkább azonnal az egyik kidobóhoz sétálok. - Axelhez jöttem, elvileg már vár engem. Gordon küldött – teszem hozzá a biztonság kedvéért. Axel King. Sosem voltam a szíve csücske, ezt tudom. Bár azt sosem értettem igazán, mi baja volt velem. Egy bandában lógtunk, ő is Ash keze alá tartozott, aztán neki is sikerült egész szépen kitörnie abból a közegből. Azóta nem sokszor találkoztam vele, de hallottam róla, milyen jól felvitte az isten a dolgát. Elismerem, enyhén feszkós vagyok attól, hogy ma este vele kell majd dolgoznom – akármi is legyen a feladatunk, illetve az én dolgom – de igyekszem ezt az érzést mielőbb lerázni magamról. Megvárom, hogy a biztonsági ember egyeztessen a fülesén keresztül, hogy mit kezdjen velem, aztán egy lemondó sóhajjal követem őt befelé a klubba, át valami folyosón, feltételezhetően a főnök irodája felé. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” - cseng a fülemben közben a Dante Pokla idézet. - Megjött a hacker csaj, akit Gordon küldött – hallatszik a felkonferálásom az irodából, miután a nagydarab, pár lépéssel előre sietve, belép Kinghez. „A hacker csaj”. Na, az úgy csodálatos lesz, ha Axi nem is tudta, hogy rám vár. Nem várok további invitálásra, csak besétálok magam is. - Helló, Axel! Rég találkoztunk. Látom, jól megy sorod... - köszönök be szemtelenül elvigyorodva.
I know I'm a handful but
that's why you got two hands. I am yours. No refunds.
★ lakhely ★ :
Queens
★ :
★ idézet ★ :
Time is precious, waste it wisely.
★ foglalkozás ★ :
paramedic, medical student
★ play by ★ :
Chloe Bennet
★ hozzászólások száma ★ :
887
★ :
Re: Axel & Rae | abandon all hope
Kedd Ápr. 23 2019, 11:15
Abandon all Hope... Raelyn & Axel
Megszoktam, hogy mindig a magam ura vagyok, sőt, én irányítok egy hatalmas multi céget és ezzel együtt megannyi embert a kisebb vállalkozások mellett, hogy a polgárok ugranak a szavamra, parancsaimra, hogy mindig én irányítok. Nem hiába vettem fel anno a King nevet. Az utóbbi időben azonban Gordon, a mentorom, aki apám helyett is apám – már, ha tudom egyáltalán, milyen egy apa vagy egy anya lényege – egyre több megbízással lát el, amit helyette, a nevében kell megtennem. Mondanom sem kell, hogy más esetben, ha akárki másról lenne szó, nem engedelmeskednék vagy legalább is az egyik emberemmel végeztetném el a melókat, de Gordon, ő teljesen más tészta. Neki köszönhetem, hogy az lettem, aki ma vagyok, örökre tartozni fogok neki, ezáltal ő az egyetlen ember, akinek bármit megtennék. A King Mega Company irodájában jobban szeretem végezni az üzleti ügyeimet, és az a hely amúgy is jobban illik hozzám, de Gordon külön kitért arra, hogy ezt az üzleti „tárgyalást” most a Sense Club-ban bonyolítsam le. Állítása szerint igen kényes ügyről van szó, ami természetesen kicsit sem legális. Mondjuk mi legális, ami a mentorom kezei közül kerül ki? Persze nem panaszkodom, hiszen jómagam is benne vagyok jó pár bizniszében, ráadásul az illegális fegyvereket is én készítem neki, melyeket általában az országból exportál. Mikor megérkezek a swinger klubbomba, azonnal a VIP-helyiségbe veszem az irányt, ahol egy gondosan lezárt boríték vár az asztalon – hát igen, a jó öreg Gordon a hagyományok híve - , melyben egy netes link és egy számsorokkal ellátott jelszó van. Azonnal le is pötyögöm az adott címet a számítógépem billentyűzetén, majd a kapott kód beírása után megkapok minden infót azzal kapcsolatban, hogy kit és miért kell befeketíteni. Most már legalább értem, hogy ehhez miért van szükség egy profi hackerre. Jómagam sosem voltam a számtek híve, inkább a mechanika, ami jobban lekötött. Miközben olvasom az adatokat, csak kajánul vigyorgok magam elé: tanácsadóm láthatóan rendkívül alapos ördögi, mint mindig. Valami nem úgy történik, ahogy ő akarja? Elintézi, hogy a dolgok úgy történjenek. Már előre sajnálom azt a szerencsétlen politikust. Ja, nem. Gordonnak persze ismét valami „dolga” van az országon kívül, de ha minden igaz, még ma ide küld hozzám egy hackert, akivel igazából a piszkos munkát végeztetjük el. Igaz, kell valaki, aki ezt az egészet koordinálni fogja, aki ez esetben én leszek. A hacker érkezése előtt persze még van egy kis időm, mondjuk úgy, hogy semmit tevésre. Mivel olyan férfi vagyok, akinek megvannak a szükségletei – napi szükségletei -, ezért szólok az egyik testőrömnek, hogy hozzák ide hozzám Aurora-t, az egyik profi táncos lányt - aki nem mellékesen egy bombázó -, hogy külön előadásban részesítsem engem. Nem tudom, mennyire szükséges részletezni, de produkció alatt nem azt értettem, hogy a csaj táncolni fog nekem. Nálam ez pontosan azt jelenti, hogy a nő szavak nélkül is tudja, mi a dolga, és szépen rásegít arra, hogy jó alaposan megdolgozzam a munkaasztalomon. Általában a hosszú és alapos menetek híve vagyok, de a biznisz és az ezzel kapcsolatos ügyek nálam mindig elsőbbséget élveznek, így most csak egy rövid, ám vad dugásban részesítem a nőt, majd miután végeztem, utasítom, hogy szedelőzködjön, és hagyjon magamra, míg én rágyújtok egy szivarra és közben számítógépes zsenire várok. Hamarosan jelentkezik is Drew, az egyik legjobb emberem és testőröm, hogy tudatosítsa velem, megérkezett, az emberem, akire várok. Épp megigazítom nyakkendőmet, amikor az engedélyemmel – habár nem úgy tűnik, mint aki arra vár - be is lép az ajtómon informatikus CSAJ(!). Elsőre meglep, hogy nőneműt bérelt fel Gordon, igazából valami kocka pasasra számítok. Helyette azonban megérkezik, egy fiatal, már első ránézésre is csinos nőszemély. Igaz, a testét kissé sok ruhanemű takarja, de ezen azt hiszem, tudunk változtatni... Mikor azonban ez a gondolatmenet lejár az agyamba, koppanok egyet, mert ez a személy ismer engem, és én is őt. Amikor megszólal, akkor ismerem fel a rég nem látott ismerőst, bandatagot, munkatársat, riválist… Szóval Gordon még mindig tartja vele a kapcsolatot, gondolhattam volna. Meglepettségem persze csak múló, nem igazán érdekel, hogy kivel kell összedolgoznom a cél érdekében, persze, ettől függetlenül még nem csípem a csajt. - Á, Rae! Jól látod. A tied is mehetne így. – jegyzem meg kissé gúnyolódva, amikor megjegyzi, hogy látja, milyen jól megy sorom. Célzok itt arra, hogy neki is meg volt adva minden lehetőség, arra hogy „sokra” vigye az életben, de ő inkább az egyszerű életet választotta, az amolyan helyes utat. Számomra ez nem is volt opció. - De ha tudom, hogy jössz, megvártalak volna, hogy velünk tarts. – kacsintok rá ördögi fejszerkezettel célozva a még mindig az irodában ácsorgó táncos lányra, akit az előbb keféltem meg. Közben intek is a stripper felé, hogy távozzon lehetőleg azonnal, gyorsan és feltűnésmentesen, amit azonnal végre is hajt. Rae és köztem soha nem történt semmi, bár be kell vallanom, nem rajtam múlott sosem. Aztán meg közénk állt részemről a nyilvánvaló rivalizálási kényszer, ami gátolta az efféle vágyaimat. Attól azonban még szerettem húzni az agyát akkor is, és úgy néz ki, hogy most is. - Gordon nem szólt róla, hogy újra neki dolgozol, jelen esetben nekem. – vonom meg a vállam, már kissé komolyabbra véve a szót miközben le sem veszem a szememet róla. Eközben a testőrnek is intek, hogy tovább nincs rá szükség, majd Rae-nek az egyik szék irányába mutatok, ami az asztalom mások oldalán áll, hogy foglaljon helyet.
Míg a behemótot követem Axel irodája felé, ugyan nincs túl sok időm bámészkodni, de ez épp elég ahhoz, hogy felmérjem, elég puccos a hely. Bár nincs sok tapasztalatom swinger bárokkal – értsd: semennyi – szóval nem tudnám megmondani, mi a divat manapság az ilyen lebujokban, de összességében annyit elmondhatok, hogy nem az én ízlésvilágom. Én az egyszerűséget szeretem, meg a retro, vintage stílusú holmikat, a hétköznapi kényelmet, egy laza karaoke bár például megteszi, ahol lehet sörözni. Jó, hát ide mondjuk biztos nem sörözni meg kornyikálni jár a jónép. Axel irodája is hasonló benyomást kelt bennem... úgy abban a három másodpercben, amíg az üdvözlést megelőzően felmérem a terepet. A hely úgy kompletten nagyon távol áll az én ízlésemtől, és idegennek érzem, de hát engem ki kérdezett, nem igaz? Éppen ezért el is engedem a fülem mellett a megjegyzést, hogy nekem is mehetne így a sorom. Egyáltalán nem vágyom ilyesmire. Amúgy is valószínűleg csak azért érzek ennyi ellenszenvet, mert eleve itt sem szeretnék lenni. És nagyon nem várom, hogy megtudjam, milyen munkát is kellene ma elvégeznem. De hát erről sem kérdezett senki. Szóval marad a szarkazmus meg a szemtelenség, amivel az ilyen helyzetekben legalább felvértezhetem magam. - Uhh, akkor hálát adok az égnek, hogy nem hamarabb érkeztem – jelentem ki gúnyos fintorral. De nem sértésnek szánom. És szerintem Axi is ismerhet már annyira, hogy ezt tudja. Ez csak amolyan... Thanks, but no thanks. Egy kis szokásos ugratás, mielőtt rá kényszerülnénk térni a tárgyra. Közben teszek pár „cha-cha-chát” oldalra, hogy ki tudjon szambázni mellettem az útjára engedett próbababa a kijárat felé. Szegénykém, választhatott volna ennél jobb helyet is, ahol riszálhat... - Le merem fogadni, valamiféle perverz élvezetet jelent, hogy kimondhattad: neked dolgozom – forgatom a szemeimet ezúttal jóval őszintébb fintorral az arcomon. - Azért annyira ne éld bele magad – ingatom a fejem. - Nem munka... mondjuk inkább úgy, hogy szívesség. Nem dolgozom újra vele, sem neki, csupán időnként teszek egy-egy szívességet... a régi idők emlékére – igyekszem némi nosztalgiát varázsolni az arcomra, de egyértelmű, hogy erőltetett a dolog, és nem is annyira erőszakolom meg magam, hogy ezt leplezzem. Ashton zsarol engem, és ez ha burkoltan is, de ott van a szavaimban. Nem mondom ki nyíltan, Ash sem szokta, hacsak nem akar valóban nyomást gyakorolni rám, amire ritkán van szükség, de ez mindig ott van a levegőben, és nem fogok belőle titkot csinálni most sem, hogy nem teljesen önszántamból vagyok itt. Meg nem is a pénz miatt, amit ezért kapok. - Gordon nem részletezte, hogy mi a meló. Meddig fog ez tartani? - kérdezek rá egy sóhajtás után, és beljebb lépkedek. Magamban azt számolgatom, hogy vajon marad-e még időm találkozni Doriannel is ezután, vagy rámegy erre az egész estém. Remélem nem. De mint Dante Poklában, én már mondhatni feladtam minden reményt, hogy ma bármi az én óhajom szerint alakulna.
I know I'm a handful but
that's why you got two hands. I am yours. No refunds.
★ lakhely ★ :
Queens
★ :
★ idézet ★ :
Time is precious, waste it wisely.
★ foglalkozás ★ :
paramedic, medical student
★ play by ★ :
Chloe Bennet
★ hozzászólások száma ★ :
887
★ :
Re: Axel & Rae | abandon all hope
Vas. Jún. 09 2019, 08:16
Abandon all Hope... Raelyn & Axel
Hm, szinte első ránézésre, de mikor megszólal még inkább meg tudom állapítani, hogy Rae a stílusát illetőleg nem sokat változott. Mindig is szarkasztikus volt velem szemben és tudta, mit kell mondania ahhoz, hogy leszereljen engem, legalább is részben. Azon kevés emberek közé tartozott, akik nem féltek tőlem. Talán ő volt a világon az egyetlen nő a közelemben, akit sohasem húztam meg. Azáltal, hogy ő is Gordon egyik kis kedvence volt, inkább valamiféle rivalizálást ért el a részemről, nem pedig azt, hogy ágyba vigyem. Habár van egy olyan érzésem, hogy igen nehéz dió lett volna és lenne is a csaj. Mindentől függetlenül, jómagam sokat változtam, fejlődtem az utóbbi időben, már a magam ura vagyok, embereket irányítok, jelen esetben pedig őt is, ha tetszik neki, ha nem. Raelyn elárulta a mentoromat, nem kért abból a nagyságból és hatalomból, amit kaphatott volna tőle, úgy döntött, letér a bűnözés gyümölcsöző ösvényéről, hát megmarad csicskának ezek szerint. Sosem értettem, miért választotta a másik utat, amikor most mindene meglehetne, mindent megkaphatna, amit csak akar, de neki inkább egy semmitmondó és jelentéktelen hétköznapi élet kellett. - Hm. - vigyorodok el most én is gúnyosan, amikor megjegyzi, hogy hálát ad az istennek, amiért nem előbb érkezett, hogy csatlakozzon hozzám és a táncos lányhoz. Persze, én magam sem gondolom komolyan az előbbi, erre utaló megjegyzésemet, de egy kis ugratásnak megteszi. - Na, jól van, nem tagadom. – jegyzem meg aztán még mindig ugyanazzal a képpel miután az előbbi gumibabám végre elhúz a picsába, amikor arra céloz, hogy engem micsoda elégedettséggel tölt el, hogy ő nekem dolgozik. Van benne valami. Főleg, hogy régebben még a pozícióm biztonságát is fenyegette, nem hangzik rosszul a dolog. Érezze csak, hogy már fölötte állok! - Eszem ágában sincs bele élni magam. – emelem fel színpadiasan magam elé védekező formán két kezemet, mintha komolyan venném őt, de aztán elkomolyodok. – De akkor ezek szerint nekem teszel most szívességet, ha már nem dolgozol nekem. – kacsintok rá még mindig komor arckifejezéssel, mert azért kezd lassan elegem lenni a szemtelenkedéséből. - Szóval a kedves főnökünk, akarom mondani főnököm….megzsarolt valamivel, mi? – kérdezem tőle felvont szemöldökkel, de nincs is szükségem arra, hogy válaszoljon, tisztában vagyok vele, hogy meg az „öregnél” az ilyesmi. - Nos, csibém, lehet itt szépíteni a dolgot, de ez nem változtat a tényen, hogy most bizony valami törvényellenest fogsz véghezvinni. – nézek rá ördögien cinikus képpel, hiszen nem tagadom, élvezem, hogy újra látom őt. - Majd én mindjárt részletezem. Ülj le! – utasítom őt már-már szigorú hangnemben, majd ha ezt megteszi, folytatom, amit elkezdtem. - Az csak rajtad múlik, hogy meddig tart. Bár a képességeidet ismerve, gyorsan végzel a melóval. Tehát van nekünk egy idióta politikusunk, aki gátolni látszik a mi kis szépen felvirágoztatott üzletünket. – a fegyverekről nem teszek említést, legalább is egyelőre. Minél kevesebbet tud Rae a dolgaimról, annál jobb. Szóval itt ez a faszkalap, aki korlátozni szeretné az országból való illegális fegyverek exportját és importját, illetve nagyobb ellenőrzés alá akarná vonni az illegális fegyver bizniszt, ami az üzletnek kibaszottul nem jelent jót. - A neve Ronald T. Evergreen, és ami a legnagyobb probléma, hogy rohadtul korrekt és megvesztegethetetlen a pasas. Persze, elintézhetnénk ezt durvább módon is, de Gordon úgy döntött, hogy inkább lejártjuk a pasast, hogy kirakják a nagykutyák asztalától. – vázolom fel lassan és röviden a helyzetet. – Viszont a nagyfőnök úgy gondolja, hogy te orvosolni tudod ezt a kis problémát, azaz a meglévő videókból össze kellene eszkábálnod egy lejárató videót az ürgéről. Mindez persze, nem elég, hanem elő adásban, a hírek közben meg kellene hackelni a rendszert és bevágnod a kis szüleményedet ország világ előtt. - fejezem be rövidke, de velős monológomat miközben végig a lány arcát figyelem. - Na, hogy hangzik, Rae? Meg tudod, ezt nekünk oldani? – kérdezem egy újabb szemöldökfelvonás közepette. Nem mintha, nemet mondhatna, de azért kíváncsi vagyok a válaszára mielőtt munkának látna.
Mély levegőt veszek, majd nagyot sóhajtok, és inkább nem fűzök már érdemben semmitt ahhoz, hogy „ezek szerint neki teszek szívességet”. Ahogy ahhoz sem, hogy a drága boss zsarol engem. Viszont az utóbbira egyértelmű bosszússággal, és enyhe haraggal villan a tekintetem. Bár Gordon nem fenyegetett ennyire nyíltan meg soha, a helyzet egyértelmű, és nem szeretnék azzal olajat locsolni a tűzre, hogy a kis csicskájának nyafogok a kiszolgáltatott helyzetemről. Mondjuk ha így nézzük, jó kérdés, hogy valójában ki is a csicska. Axel viszont a következő mondataival csak tovább rontja az amúgy sem épp rózsás kedvemet, ezért immár felhergelve egészen közel lépkedek hozzá, megállok előtte, és villámló tekintetemet az övébe fúrom. - Nevezz még egyszer csibémnek, és az első dolgom itt ma az lesz, hogy bemutatom azt a nagy arcodat az öklömnek – jegyzem meg fenyegetően. Na, ennyire harcias és elvetemült azért általában nem vagyok, hogy ilyesmit tegyek, nyíltan fenyegessem Ashton egy emberét, de baromira idegesít ez a fölényeskedő stílus, amellett, hogy már egyébként is bosszús vagyok, és a haragom lassan extra bátorsággal vértez fel. Amúgy meg a lényeg, hogy levegye, ez így nem fog működni. Axellel nagyjából azóta rivalizálunk és szurkálódunk, amióta ismerjük egymást, és fogalmam sincs már, ez miből is ered, vagy honnan is fakad az érzés, de most olyannyira ki vagyok élezve a szitu miatt, hogy félő, egyetlen rossz szavára is robbanhatok. Lehet, van ebben valami régről fakadó, elfojtott szexuális feszkó is, bár valószínűleg pont azért nem volt közöttünk soha semmi, mert a történet úgy végződött volna, hogy átmegyek fekete özvegybe, és a végén kinyírom. Mikor rám parancsol, nagyjából mint egy kutyára, hogy üljek le, mégis csupán összeszorítom az ajkaimat, elfojtok egy újabb sóhajt, majd elsétálok az íróasztal előtti székig, és lecsüccsenek rá. Aztán ugyanilyen kecsességgel, végig egy édes, de erőltetett mosollyal az arcomon, szemmel tartva Kinget, felhelyezem a bakancsos lábaimat az asztalra, majd a karjaimat összefűzve magam előtt, kényelmesen hátradőlök. Végre bele is kezd az instrukciók kiosztásába, én pedig egyre feszültebben figyelek a szavaira, és a végére még az eddigieknél is jobban utálom, hogy itt kell lennem. A szemeim is elkerekednek elképedésemben, és nemtetszésem jeleként szaporán ingatom a fejem. - Ronald T. Evergreen? Ez most komoly...?! Ron Evergreen? Ez egy baromság! Ismerem a fickót. Apámat támogatta a tavalyi újraválasztási kampányon. Rendes fazon, nem ezt érdemli... - tördelem az ujjaimat az ölemben. Nagyon-nagyon nem tetszik ez a szitu. Nem tudom, mennyire van ezzel Axel tisztában, de apám politikus. Edward Winters, szenátor Washingtonban, korábban évekig képviselő is volt New Yorkban. Apa az oka, amiért a bandához keveredtem, és miatta keveredtem ki is belőle. Ha Axi ezt nem is tudta, Gordon ezzel kapcsolatban egyértelműen képben van. Sőt! Le merem fogadni, azt is tudja, hogy a pasas egy oldalon áll apámmal. Ez nem egy sima munka. Ez egy istenverte teszt. Próbára teszi a hűségemet. Hogy rohadna meg! Felpattanok a székből, nem tudok tovább ülni, ingerülten járkálni kezdek le-fel. - És mi van, ha nem tudom megoldani? Hmm?! Akkor csak úgy elsétálhatok? - nevetek fel szárazon. - Nem. Én ezt nem tudom megcsinálni – rázom a fejem. - Felejtsétek el! Nyugodtan megmondhatod Gordonnak, hogy nem megy. Keressetek erre valaki mást. Én elhúztam – indulok meg nagy lépésekkel a kijárat felé. Ez egy kicseszés! Ezzel nem csupán tönkre tenném egy rendes ember életét és karrierjét, de a saját apámnak is keresztbe tennék. Elárulnám őt. Nem hiszem el, hogy Ash tényleg ilyen helyzetbe kényszerített!
Kezdőlap
