"Ilyen az üzlet." Az apám is mindig ezt mondogatta, mikor cseppet sem úgy alakultak a dolgai, mint szerette volna, már pedig velem is épp ilyesmi történt a minap. Abban a pillanatban, amikor épp az járt csak a fejemben, hogy a szoba mely bútorán tegyem Cherryt a magamévá, nem igazán tudnám megmondani, hogy haragudtam-e, amiért megzavart Pablo vagy hálás voltam-e inkább érte? Tudom, hogy hatalmas hiba lett volna, ha megfektetem a csajt, de baromira izgatja a fantáziámat, magam sem értem miért. Abban a pillanatban, ahogy elhúzódtam tőle és visszarázódtam kicsit a valóságba, sikerült elhatároznom magamban, hogy épp itt lenne az ideje, hogy összeszedjem magam. Leginkább az olyan ügyek miatt is, mint ami miatt megzavartak minket, ugyanis nem egyéb történt, mint az, hogy valaki elkezdte kirabolni a dílereimet szépen egyik után a másikat. Körülbelül akkor lett tudomásom az egészről, amikor már a negyedik emberemet találták meg darabokban itt-ott, szanaszét a városban, ami miatt alapból letolta legkedvesebb emberemet, majd tovább spanoltam magam addig, míg nem úgy döntöttem, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban. Nem azért, mert mániám lenne a farok méregetés vagy a férfias kakaskodás, hanem, mert az életem függhet attól, hogy tisztelnek-e a városban a rosszfiúk. Már pedig, ha híre menne, hogy valaki gyilkolássza az embereimet én pedig a fülem botját se mozdítom, azonnal célkereszt lenne a fejemen, mondván: az öreg Berlasconi fia puding és nem tudja úgy kézben tartani a dolgokat, mint anno az apja. Elgyengültem volna? Nem, nem hinném, csak épp mostanában más dolgok kötik le a figyelmemet, ráadásul sose voltam az az ész nélkül öldöklős fajta. Az sokkal inkább a bátyám lehetett volna, aki durvább és brutálisabb volt, mint amilyen én valaha lehetnék, de sajnos a sors úgy hozta, hogy rám hárult végül a vezetés igen nehéz és kihívásokkal teli feladata. Tudok én is vérengző lenni. Naná, hogy tudok, csak jobb szeretem olyan dolgokkal tengetni a mindennapjaimat, amelyeket élvezek. Mint például a drága Cherry, akit mostantól az lesz a legjobb, ha megpróbálok minél messzebbre lökni magamtól. Se neki nem hiányzik, hogy egy ilyen pasas huzamosabb ideig szerepeljen az életében, se nekem nem hiányzik, hogy megbódítson egy fiatal fruska, akivel aztán sakkban tarthatna bármelyik ellenségem, mert azokból bizony van egy pár. Nem. Számomra az élet erről szól. Egyedül lenni, mint a kisujjam, hogy semmivel se lehessen megzsarolni. Bár ennek ellenére pontosan jól tudom, mi történt az elmúlt pár napban a leányzóval, ami csak még inkább bosszant és ritka jól jött a dühöm ebben a bunyóban. Ennek ellenére, amint kicsit szalonképesebb állapotban leszek, beszélni fogok a leányzóval, hogy mégis mi a faszt keresett a zárkában pár nappal ezelőtt? -Rendben leszel, Marco? Ne küldjem fel Cassiet, hogy lássa el a sebeidet?- kérdezi Pablo idegesen, ahogy kiszállunk a kocsiból a mélygarázsban, mire csak legyintek egyet a kezemmel és megrázom a fejem. Szép kis csetepaté volt és valahol még élveztem is, hogy a szart is kivertük néhány jelentéktelen szarháziból, akik úgy akartak valakik lenni, hogy engem lenyomnak, de azért nem is egy leányálom egy ilyen bunyó. Mindannyian szereztünk sérüléseket, ami az én hülyeségemnek köszönhető. Sok "vezető" nem vonul ki az embereivel rendet tenni és nem is koszolja be a kezét, de én mindig úgy gondoltam, hogy ezzel tudok talán leginkább tiszteletet kivívni magamnak. Most meg tessék. Oda a drága öltönyöm, az ingemről nem is beszélve, melyet a felszakadt arcomból csurgó vér összekent, valamint akad a karomon és az oldalamon pár vágás -nem vészesek, csak felszíni sebek-, melyeket az a kis mitugrász pöcs okozott a bicskájával, mielőtt kitörtem volna a nyakát. -Hát jó. Azért szólj, ha segítsek.- fűzi még a mondandójához a jobb kezem, aki legalább olyan pocsékul fest most, mint én, de ennek ellenére vigyorog. Csak ne ismerném már ennyire, hogy ő kifejezetten élvezi az ilyen össznépi banzájokat. Zakóm ujjába törlöm az ajkaim sarkából szép lassan csordogáló vért, bár legszívesebben köpnék is egyet, de annyira nem vagyok tahó. Inkább szépen besunnyogok az irodámba, magamhoz veszem a whiskymet és ily módon fogom megoldani az érzéstelenítést, aztán... majdcsak begyógyulnak a sebeim.
- Szia, te vagy Cherry, ugye? Cassie vagyok. Itt a ruhád, amit viselned kell – támad le rögtön a nő, ahogy beérek a bárba, én pedig furcsán meredek rá. - Ruha? Milyen ruha? – vonom fel a szemöldököm, majd elveszem tőle a táskát, és belenyúlok, hogy előhúzhassam a benne lévő ruhadarabot. Nem mondta Marco, hogy munkaruha is lesz, felvettem egy sima felsőt, ami kicsit dekoltáltabb, mint egy átlagos, meg egy farmert és kész. A pultban ez gondolom teljesen jó, de ha lesz… - Mi a szar ez? – szólalok meg, ahogy kiemelem a ruhát és összeráncolt homlokkal kezdem el szemrevételezni, ahogy lebegtetetem a nő előtt ezt a… göncöt. Aminek az anyagköltsége nettó két dolcsi lehetett. Hm. - A munkaruha, ahogy mondtam is – mondja egy halvány mosollyal, én pedig felröhögök. - Ez valami vicc?– kérdezem és rögtön a háta mögött lévő pultosokra lesek, akik normális ruhában vannak. - Vicc? Miért lenne az? Tizenegykor fogtok kezdeni, még van egy kis időd – mondja, én pedig mint akit fejbe kólintottak, megvilágosodik. - Te most azt akarod mondani, hogy táncolnom kell? – érdeklődöm merő kíváncsisággal, és ismét nevetni kezdek. – Hát ezt nem gondoltátok ti sem komolyan, nem vagyok én kurva, hogy a rúd körül pörögjek – hal el a nevetésem és halvány mosollyá formálódik a szám. - Ahogy meg is beszélted Marcoval. - Én? Na jó, majd jövök – mondom, és száznyolcvan fokos fordulatot véve indulok meg a lift felé, ami az irodához visz fel. Kicsit… kicsit fel vagyok dúlva. Mégis mit képzel ez az ember és mit gondol, hogy itt szembesít vele? Pultozásról volt szó, nem vetkőzésről. Mellesleg ő meg fentről azt nézné, ahogy a rúdon pörgök? Ez nevetséges. - Jó estét, most ez nem biztos, hogy alkalmas lesz – találkozom össze ismét Pabloval, aki úgy áll meg előttem, mint a cövek és nem mozdul. Jobbra megyek, aztán balra, de folyton követi a mozdulataimat, amire már kezdek kicsit mérges lenni. - Pablo… Ugye Pablonak hívják – kezdek bele, majd mikor megbizonyosodom róla, hogy igen, folytatom. – Az előbb folytattam telefonbeszélgetést Mr. Berlasconival, ő hívott fel. Komolyan… hadd menjek már, nincs időm, mindjárt dolgozni fogok – mondom neki ahogy aztán újra jobbra lépek. - Szép kis ruhadarab – szól utánam, majd három határozott kopogást mérek Marco irodájának ajtajára. - Marco! – dörömbölök még kettőt, majd úgy döntök, nem várom meg, míg beinvitálnak, önkényesen benyitok és bemegyek szépen. Különben Pablo nyilván rájött volna, hogy nem beszéltem vele telefonon, És egyébként is, a pár nappal ezelőtti kis incidensünk talán felhatalmaz arra, hogy ezt megtegyem. Még akár folytathatnánk is. Hm. – Mégis mi a jó büdös franc ez? – emelem fel kicsit a hangom, ahogy a kezemben lóbálom a „ruhadarabot”, de egyelőre nem látom, hogy egyáltalán itt lenne-e őfelsége. Ahogy becsukom magam mögött az ajtót és beljebb megyek, őt keresem a szemeimmel, mikor aztán meg is pillantom. Csak éppen nem az a látvány fogad, amire számítottam. Vér. Itt-ott, nem vészes, de van azért bőven. Szerencse azért, hogy nincs több, mert rögtön elájulnék itt helyben. - Jóságos ég, mi van veled? – ráncolom össze a szemöldököm és közelebb megyek, hogy megvizsgálhassam. – Nem jókor jöttem? – kérdezem, mert… ja, hát, nagyon úgy tűnik, hogy nem. Mi a francot művelt magával? Vagy inkább mással. Vagy más vele. Közben automatikusan kiveszem a farmeromban lévő pár zsebkendőt és felé nyújtom. - Szerintem erre szükséged lesz – mondom és aztán az ajka sarkához nyúlok, ahol éppen kiserkenni készül a vér és egy óvatos mozdulattal letörlöm onnan. – Szarul festesz.
Sajognak a bordáim, fáj az állkapcsom és hasogat a fejem is, nem beszélve a megvagdosott oldalamról és a lehorzsolt kézfejemről, de esküszöm, megérte. Igazából még élveztem is ezt a balhét, mert annyi hülyeség kattog az utóbbi időben a fejemben, hogy muszáj volt kiadnom magamból valahogy a feszkót, ehhez pedig a legjobb módszer egy laza bunyó. Ideges vagyok az üzlet miatt, zavar, hogy mindenki hülye körülöttem és akkor még nem is említettem Cherryt, akit sikeresen lesmároltam a minap. Ha rajtam múlott volna meg is húztam volna, de hála az isteni gondviselésnek, ez nem jött össze. Semmi szükségem még erre is. Egy nő mindenképp bajjal jár, főleg, ha azt a nőt Cherrynek hívják. Drogfüggő, rafinált, makacs, szexi és irányíthatatlan. Mindenképpen az a típus, akit jó messziről el kell kerülnie a magamfajtának. Nálam fontos, hogy minden rendezetten, olajozottan működjön, mert életekbe kerülhet, ha nem így van. Nincs szükségem még arra is, hogy egy nő megszédítsen vagy épp folyton ellent mondjon nekem, még akkor is, ha épp csak őt szeretném védeni. Talán, ennek is köszönhető, hogy azt az egy-két pofont még majdnem meg is háláltam, mert a múltkori hülyeségem után megérdemeltem. Nem lett volna szabad olyan messzire mennem, mert most lőttek a főnöki posztomnak a kisasszony szemében. Nagyot nyögve dobom le magam a három fokos lépcső legalsó fokára, mely a hálóba vezet, majd letekerem a whisky kupakját és jó alaposan meghúzom. A kopogás hallatán elveszem az üveget a számtól és felszisszenek, ahogy marni kezdi a sarkán lévő repedést az alkohol. Cherry. Mi a francot akar itt? Egy mukkot sem szólok, csak bámulom magam előtt a padlót, mert van egy olyan érzésem, hogy úgyis betessékeli majd magát. Ismerem már annyira, hogy ezt tudjam. Szavai hallatán elvigyorodok, de erre ismét belehasít a számba a fájdalom, bár most ez sem érdekel. Azt hiszem, most jött rá a kis drága, hogy nem a pultba lett beosztva. Hiszen, amikor illuminált állapotban olyan vagányan rábólintott, hogy a rúdon fog táncolni, megegyeztünk, hogy így is lesz. Sejtettem, hogy józanul már nem fog neki tetszeni. -Mit akarsz itt, Cherry?- szólalok meg, de még nem látom merre van, csak sejtem, hogy egyre bentebb sétál, végül megpillantom a lábait, tekintve, hogy még mindig a padlót lesem. Lassan pillantok fel rá, hiszen nem éppen szerettem volna, hogy így lásson, de most már nincs mit tennem. -Igazi zseni vagy, hogy így átlátod a helyzetet...- jegyzem meg cseppet sem kedves stílusban, majd ismét meghúzom a whiskymet. Nem akarom, hogy itt legyen. Nem akarom, hogy azzal kelljen foglalkoznom, hogy álljak neki ellen és nem akarom belerángatni a zűrös életembe. Hülye voltam, hogy kitaláltam ezt az egész "dolgozza le a tartozását" dolgot. Saját magamat szívattam meg vele a legjobban. Felpillantok rá, ahogy közelebb jön és mozdulatlanul figyelem, ahogy felém nyúl pár zsebkendővel a kezében. -Nem kellene már dolgoznod?- dünnyögöm, mikor letörli szám sarkából a vért, de eszem ágában sincs megköszönni. Helyette elvigyorodok a megjegyzésén, minek köszönhetően már megint ajkamba hasít a fájdalom. -Kösz a bókot.- nyögöm, miközben megtámaszkodok magam mellett, hogy a karom segítségével megpróbáljak felállni. Férfiúi büszkeségem segít abban, hogy ezt sikerüljön végrehajtanom bármiféle nyögés vagy sziszegés nélkül, de segítségül hívom a whiskymet, melyért vissza lenyúlok majd a "varázsablakom" felé indulok. -Mi a probléma a ruháddal? Szerintem igazán csinos.- teszem le az üvegemet a kis pultra, majd nagy fájdalmak árán ugyan, de sikerül levennem a zakómat és alaposabban szemügyre venni a vágásokat. Körülbelül négy-öt díszeleg az oldamon és a hasfalamon, de szerencsére csak vágások és nem szúrás.
Mi a jó istent gondol Marco úgy mégis? Rosszul gondolja, ha azt hiszi, hogy szívesen leszek rúdtáncos a bárjában. Nem-nem, barátom. Felejtsd el. Egyébként is ő lenne az első szerintem aki leszedne onnan, lévén, múltkor még azt se bírta nézni, hogy a haverjának táncolok, akkor mi lenne, ha az egész bárnak tenném ugyanezt? Pislogna, azt hiszem. Munkaruha. Beszarok. - Mit akarok? Még kérdezed? – szólok vissza, miközben a hang után indulok és megpillantom őt mielőtt még folytatnám, így meg is akad a torkomon a szó. Mi a jó anyámat művelt ez magával? Vagy ki művelte veled és miért? - Jól van, nem kell azért rögtön leharapni a fejemet – morgom vissza én is, kicsit sem kedvesen. Csak olyan hangnemben, ahogy ő szólt az előbb hozzám. Hirtelen még az is kimegy a fejemből, hogy miért is jöttem. Nem fest jól, és ennek hangot is adok. - Hát én is azt hittem, hogy kellene, de Cassie azt mondta, még van időm... – felelek a kérdésre elhúzva a szám. – Kezdésig – teszem hozzá oldalra biccentett fejjel, feljebb emelve a kezemben lévő falatnyi ruhadarabot. Azon morfondírozom, hogy ha valóban azt mondja Marco, hogy táncolnom kell, akkor fogom magam és lelépek. Vissza se nézek. Na nem mintha nem talált volna meg a múltkor is, de próbálkozni azért lehet, nem? - Hát, nincs mit, de... mi történt? – kérdezem, nem mintha bármi közöm is lenne hozzá, se hát a kíváncsi természetem már csak ilyen. Most akkor ő nem csak a góré itt, hanem ilyen mocskos ügyeket is intéz? Pedig kétlem, hogy azért ne tudnák elintézni nélküle. Inkább arra saccolok, hogy Marco nem tud megülni nyugton a seggén. Figyelem, ahogy felkászálódik a lépcsőről, a kérdésére pedig csak felvonom a szemöldököm. - Csinos – ismétlem meg a szava járását. – Te választottad? – kérdezem pimaszul, majd azért rájövök, hogy ez nem vicces. És az se vicces, ami az oldalán díszeleg, méghozzá nem is egy. - Atya világ – szisszenek fel, mert még látni is rossz. – Segítsek valamit? – kérdezem, mert látom, hogy nagyon szenved, de azért próbálja adni az erős férfit, mert persze, az. Az hát. - Na jó, igazából ha zavarok, elhúzok, csak gondoltam megkérdezem, hogy hogy gondoltad ezt a táncolást? – kérdezem meg tőle egy percig sem kerülgetve a témát. – Remélem csak egy hülye vicc – jegyzem meg, mert komolyan csak nem gondolja, vagy de? A franc se tudja már mit gondol, képtelenség eldönteni, de hogy ez mégis honnan jött neki, hogy én majd a rúdon fogok lógni, arról fogalmam sincs. Bár... na jó, inkább nem. Nem akarok már megint valami olyasmibe bonyolódni, amiből majd nehéz lesz kiszállni. Így is éppen eléggé nagy szarban vagyok azzal, hogy képtelen vagyok leszokni a drogról és az alkoholról, na meg ugye a tartozás is ott van, így elég sok a felhő a fejem felett. Nem hiányzik még több. - Nem táncolok és pont – jelentem ki határozottan egy nagy sóhaj után, majd újból az oldalán lévő sebekre pillantok. - Jobban kéne magadra vigyázni – jegyzem meg. – A mocskos munkát az embereid is el tudják végezni, nem? – emelkedik meg a szemöldököm, hiszen azért már csak megtehetné, hogy nem emeli fel a seggét. – Bár ki lehet rajtuk fogni, ja – jut eszembe, hogy nekem is sikerült lerázni őket és ezt említettem a múltkor Marconak is. Veszélyesen él, azt már látom. Már csak abból is, hogy kikezdett velem. Vagyis tulajdonképp én voltam, aki belement ebbe az egészbe, aki elkezdte, de ő meg határozottan állta a strapát. Nem rossz, nem rossz.
Ha nem így történt volna most ez az egész, biztos hangosan hahotáznék azon, hogy mennyire ki van bukva azon a falatnyi szerelésen és azon, hogy tényleg táncolnia kell. Na jó, ha annyira nem akar, én sem fogom arra kötelezni, hogy megtegye, mert az én csőrömet is bökné, de még egy kis ideig hagy gondolja csak, hogy ott fog ma melózni. Én meg addig jót röhögök, csak nem vihetem túlzásba, mert kibaszottul fáj a szám sarka. -Bocs. Nem éppen vagyok szalonképes állapotban...- sóhajtok egy nagyot és láss csodát, még be is ismerem, hogy talán tényleg túl durván üdvözöltem a kicsikét, de nem viszem ám túlzásba, mert a felismerésemet, csak egy "bocs" jelzi. Minden esetre nem igazán tudom, hogy mit kezdjek most Cherryvel. A legjobb az lenne, ha kizavarnám innen a francba, jól vérig sérteném, hogy többé a büdös életbe meg se forduljon a fejében olyasmi, aminek eredményeképp megint úgy smárolnánk, mint a múltkor. Az lenne a legjobb, ha köpködne mikor meglát, annyira utálna de valójában meg nem ezt akarom. Már azt se tudom, mi a szart is akarok pontosan. Szavai hallatán az órámra pillantok és magam is úgy látom, hogy az úgymond "váltás" még odébb van, tehát plusz egy jó pont a hölgynek, hogy korábban érkezett, nem pedig később. Nem gondoltam volna, hogy a múltkori után még megjelenik itt, azt meg végképp nem, hogy még fel is jön hozzám, mert az emberek hajlamosak ilyenkor kényelmetlenül érezni magukat a másik társaságában. Kérdése hallatán elgondolkozok azon, vajon érdemes lenne-e elmondanom neki mi is történt velem pontosan. Hiszen nagyjából már sejtheti, miféle pasas vagyok de azért talán mégis jobb lenne a lehető legtávolabb tartanom az ügyeimtől. Nem akarom semmiképp sem belekeverni ebbe az egész maffiózósdiba, azt meg végképp nem szeretném, hogy miattam aggódjon, mint most is. Mert azért látni rajta, hogy egy ici-picit aggódik a sebeim láttán, de igyekszem úgy tenni, mintha ott sem lennének. Ennek érdekében úgy próbálok felállni a lépcsőről, hogy a levegőt bent tartom tüdőmben, hogy még véletlenül se hallassak se egyetlen szisszenést, se egy nyögést vagy bármit, ami azt jelezné, hogy fájdalmaim vannak. Csak utána válaszolok a kérdésére. -Tudom, ez most önelégülten fog hangzani, de vannak pillanatok, amikor a királynak is harcolnia kell, hogy megértesse az aljanéppel, igenis méltó arra, hogy ott legyen ahol. Ez történt és semmi több.- pillantok rá sokatmondóan azt üzenve, hogy ennél többet ne is akarjon tudni. Bogozgassa ki, hogy miről lehet szó, de nem fogom én jobban beavatni az ügyeimbe. Ha ledolgozta nálam a tartozását, újra élheti az életét, abba pedig kétlem, hogy hiányozna neki egy maffiózó a maga veszélyes kis ügyeivel együtt. Isten ments, hogy a tűzvonalba kerüljön a kíváncsisága miatt, hogy aztán baja essen én meg életem végéig egy utolsó szarnak érezzem magam. -Nem, nem én választottam de Cassienek elég jó érzéke van hozzá. Tudja, hogy kinek mi áll a lehető legjobban, szóval biztos csodásan fogsz kinézni a szerelésedben.- sandítok rá, ahogy leteszem az italocskámat majd neki látok megszabadulni a zakomtól megkockáztatva ezzel, hogy Cherry meglátja a sebeimet, de érzem, hogy már annyira átázott az ingem, hogy szó szerint ragad a bőrömre. Le kellene kezelnem ezeket a szarokat, még mielőtt elvérzek idefent a kis irodácskámban, de mindezek előtt talán jobb lenne Őt kiküldeni innen. -Nem is tudom. Tudsz varrni?- kérdezem sunyi vigyorral a képemen, ahogy rákérdez segíthet-e és nagyon remélem, hogy ettől majd frászt kap és inkább kirohan innen úgy, hogy többé eszébe sem jut se feljönni ide, se szóba állni velem. Na jó. Valójában annak örülnék inkább, ha itt maradna fent és elterelné a gondolataimat arról, amiket ma este tettem, mert akármekkora férgeket is kellett eltaposnom, soha nem könnyű az ilyet megemésztenem. -Leginkább azért döntöttem úgy, hogy táncikálj, mert a múltkor olyan pimaszul állítottad, hogy szíves örömest mennél a rúdra. Mondjuk én már akkor sejtettem, hogy valójában nem is tetszene ez annyira, így Cassie is tud róla, hogy valószínűleg nem ott fogsz ma este dolgozni, hanem a pultban. - magyarázok háttal állva neki, ismét megpróbálva nem túlságosan vigyorogni a magabiztos kijelentésén, hogy ne szakadjon fel a sebem újra meg újra, majd meghúzom alaposan az üveget. A bebaszás legalább elterelné a figyelmemet a fájdalomról, úgyhogy ma este ez lesz a cél. Talaj részegre inni magamat. Na nem, mintha az alkohol jót tenne, mert elvileg csak még jobban vérzek tőle, de sebaj. -Szóval nyugodj meg. A pultban lesz a meló.- kuncogok halkan, mert még, ha háttal is állok neki, az üveg tükröződésében nagyon jól látom a makacs kis pofiját, ahogy közhírré teszi a maga kis akaratát. Beszarok rajta, mennyire nem fél tőlem és, hogy milyen akaratos tud lenni velem szemben. Bár, miért is kellene félnie tőlem? Attól nem lennék nagyobb ember. Miközben hangosan elmélkedik mögöttem arról, mennyire nem kellene főnökként ilyesmikben részt vennem és szétkaszaboltatni magamat, lassan kigombolgatom az ingem, végül egy nagy szisszenés kíséretében leveszem, és egyik kezemben tartva a sebeimet kezdem nézegetni. Szép sorminta, meg kell hagyni. Igazán jól fog mutatni a lapockámon és a derekamnál lévő lyukak hege mellett, amelyek a családom kivégzésének éjjelére emlékeztetnének, ha látnám őket nap, mint nap. Unott képpel áztatom át az ing egy tiszta részét whiskyvel, hogy aztán a lehető legfinomabban az oldalamon tátongó vágásra nyomjam. A perzselő fájdalom hatására összepréselem ajkaimat és a szemeimet is, mintha ez segíthetne, de végtére is egy hang nélkül sikerül túlélnem a mutatványt. De kemény csávó vagyok, mi? -Ez igaz, de én szeretek személyesen is intézkedni, ha az ügy megkívánja. Már pedig most meg kellett mutatnom, Cherry, hogy mennyire tökös legény vagyok, hogy ne akarjon jó ideig senki megpróbálni ujjat húzni velem. Ez nem egy rohadt játék vagy egy focimeccs, ahol edzősködhetek.- csattanok fel a mondandóm végén, ahogy félig felé fordulok és persze nem akarok én se vitatkozni vele, se mesedélutánt tartani, szóval ennyi információ szerintem elég is lesz neki ahhoz, hogy megértse, miért kellett ezeket a vágásokat begyűjtenem. Mondjuk a durvább hangnem a végén leginkább annak köszönhető, hogy az iménti whiskybe áztatott inges dolgot megismétlem egy másik vágáson, csak most beszéd közben. A vége pedig egy nagy fújtatás, meg némi csúnyán nézés, ami nem feltétlenül Neki szól, most mégis felé villan. -Elmész végre, vagy inkább végig nézed, ahogy kínzom magam?- mosolyodok el, amire magam sem tudom, hogy vagyok még képes, de mindig amikor kicsit élesebbet szólok neki oda, már előre mosolyoghatnékom van azon, milyen csípős megjegyzéssel fog erre reagálni.
Munkaruha. Hihetetlen. Hülyék ezek, most úgy őszintén? Tuti, hogy Marco a határaimat feszegeti, de akkor kinyírom. Puszta kézzel. Na, nem mintha olyan sok esélyem lenne ellene, mert fél kézzel a vállára kap, amit bizonyított is nemrégiben ugyebár, de azért próbálkozni már csak szabad, nem? Mi az, hogy nincs szalonképes állapotban? Már-már felkészülök arra a látványra, hogy valami macával hempereg azon a dög nagy franciaágyon, de leszarom igazából, ezt meg kell beszélnem vele, majd utána folytathatják. Mikor megpillantom, azonban kicsit elkerekednek a szemeim. - Hát azt látom – reagálok ennyit, és ennek hatására annyira nem is vagyok rá pipa, hogy ilyen bunkón üdvözölt. Nem mintha amúgy tárt karokkal kellene várnia, de azért na… Bár a múltkori kis csókcsatánk, ami majdnem ezer százalék, hogy az ágyban végződött volna biztosított arról, hogy ő is férfiból van és úgy lehet irányítani az orránál fogva, ahogy akarom. Már csak az volt a bökkenő az egészben, hogy engem is ugyanúgy beindított, ahogy nagyon nem kellett volna, és lelki szemeim előtt már le is pörög az a pár jelenet, amikor vadul vont magához és követelően csókolt. Na tessék, mondom. Most nem ez a lényeg, hanem ez a kurva fellépő ruha, amit én tuti, hogy nem fogok felvenni. És az sem mellékes, hogy majdhogynem teljes harci sérültként ácsorog itt előttem úgy, hogy én meg nem bírom a vért. Még szerencse, hogy nincs túl sok. - Ja, értem. Asszem – húzom el a szám. – Akkor kurvára megérdemled, hogy ott vagy ahol, ezt biztosíthatom, mert olyan sérüléseid vannak, hogy… az ott vágás? – ráncolom a homlokom, ahogy közelebb megyek hozzá és szemrevételezem a sebet. – Szóval ja, ha túlélted a késes támadásokat, akkor biztos van helyed itt – mutatok körbe az irodába, de tulajdonképpen halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mégis milyen ügyletek folyhatnak emögött. És azt hiszem, nem is akarom tudni. Nekem bőven elég az is, hogy néha megtalál egy-egy díler és követeli tőlem a pénzt, már akkor is azon gondolkodom, hogy ha megtámadni készül, mégis milyen harci mozdulattal fogom én azt kivédeni?! Merthogy verekedni nem igazán tudok. Én máshogy győzedelmeskedek általában. A férfiak felett meg végképp. - Hát valóban baromi jó érzéke van hozzá – nézegetem tovább az anyagot. – Majd a munka után szívesen megmutatom, ha gondolod, hogy áll, jó? – szökik a szemöldököm magasra, én pedig pimasz vigyorral meredek rá. Persze, hogy gondolja, de nem fogja azt mondani, hogy meg akarja nézni, mellesleg most nyilván kisebb baja is nagyobb annál, hogy engem nézegessen szexi cuccban, mert mozdulni láthatólag nem igazán tud. - Varrni? – nevetek fel a kérdésen. – Nem vagyok ápolónő, nem tudom feltűnt-e – hal el a nevetésem a végére, és azon kezdek el gondolkodni, hogy vajon több helyen is sérült-e, de ez elég hamar nyilvánvalóvá válik, amikor lekerül róla a zakó, ugyanis az inge csupa vér meg szakadás. Baszki. – Ruhát varrni tudok csak - vonok vállat, de hát azt is elég régen csináltam már. Pedig régebben az összes göncöm én terveztem és varrtam meg magamnak. - Arra esetleg nem gondoltál, hogy befáradj a sürgősségire? Vagy az az opció nem tetszik valamiért? Vannak szexi, rövidszoknyás nővérkék, tudod… - teszem ezt hozzá, hátha az meghozza a kedvét és befárad majd szépen a kórházba. Én is irtózom a kórházaktól, na de ezek azért nem olyan kis sérülések, hogy csak úgy magának lekezelje majd őket. - Vagy van egy barátnőm… vagy mim, aki az orvosira jár, ha gondolod, szólok neki, hogy jöjjön ki – ajánlom fel neki, habár Serenával nem beszéltem már úgy egy éve. Körülbelül azóta nem, mióta zűrös ügyeim lettek, de azért voltunk olyan jóban, hogy talán segítene. Persze utána elmondaná, hogy mennyire megvet amiatt, amiért ilyen ügyekbe keveredek –attól függetlenül is, hogy ez most tényleg nem az én ügyem-, de elviselem öt percig, ha kell. Mikor pedig rákérdezek erre a rúd körüli táncolásos dologra, meg sem várom, hogy befejezze a mondatát, már közbevágok. - Éééééén? – meredek rá, mert ezt valahogy nem igazán akarom elhinni. – Biztos, hogy jól hallottad te azt, hogy én azt állítottam, hogy szívesen pörögnék a rúdon? – érdeklődöm, mert azért ezt nehéz elhinni. Persze ahogy jobban belegondolok rájövök, hogy részegen és droggal a szervezetemben tényleg tudok olyan lehetetlen ötleteket kitalálni, amitől másnap égnek áll a hajam is. – Azt nem tettem véletlenül hozzá, hogy privátban csak neked? – viccelem el kicsit a helyzetet, de ezt sem gondolom komolyan. Bár táncolok, ha lejjebb vesz egy kicsit a tartozásomból. Kompromisszum kész vagyok. - Már le is esett a kő a szívemről, hallottad? Épp most puffan – mondom, ahogy aztán az ágyára hajítom a kezemben lévő kis ruhadarabot. Mire visszafordulok és elmélkedem tovább arról, hogy nem kellene így szarrá veretnie magát, a vágások láttán még inkább csak leesik az állam. - Baszd meg Marco, te nem vagy normális – csúszik ki a számon rögtön, amire gondolok, de oda is kapok. – Már bocsánat – megyek hozzá közelebb, ahogy szemrevételezem a mély vágásokat és mögé megyek, hogy megnézzem, a hátán is van-e?! Persze hogy van, kettő, de ahogy látom, van itt régebbi is. - Folyton ezt csinálod? – simítok a már láthatóan alaposan behegesedett bőrfelületre óvatosan, két ujjammal. Aztán kicsit megrezzenek, ahogy megemeli a hangját. Túl józan vagyok azt hiszem, ehhez. Nem is érte, hogy jöhettem ide egyáltalán ennyire kibaszottul tisztán. - Okééé, ne kiabálj már. Az nem steril, fejezd be – osztom ki én is, mert nézni is rossz, amit csinál. Elveszem a kezéből az ingjét és felpillantok rá. – Nincs itt valami normális fertőtlenítő szer? Nézni is rossz, hogy a whiskyt ilyesmire pazarolod – mondom neki megnyalva az ajkam, máris sóvárogva pillantva arra a kurva üvegre. Kiszárad a szám is, így el is lépek onnan tőle. - Nem megyek el, mindjárt elájulsz a kurva vérveszteségtől, Marco – mondom neki én is határozottan, egy kicsit megemelve a hangom. – Lehet, hogy ott kint tökös legény voltál, de mindjárt nem leszel az, amikor a lábaid megadják a szolgálatot, ülj le inkább – bökök a fejemmel az ágy felé. - Hol az elsősegélyláda? – Mert nem létezik, hogy ebben a rohadt irodában nincs olyan, amikor biztosra veszem, hogy azért elég gyakran előfordulnak sebesülések, ha nem is rajta, de egy-két emberén biztos.
Elképesztően nagy szája van, amit kedvem támadna bedugaszolni valamivel, ha nem lennék épp félig roncs, de nem azért, mert nem imádnám, hogy simán ossza nekem az észt, hanem, mert annyira tetszik. De komolyan. Mindig is imponáltak az olyan nők, akik nem féltek kiállni a véleményük mellett és nem húzták meg magukat valamelyik sötét sarokban, mert a férfi megérkezett. Anyám is ilyen volt. A faterom kevés embertől félt annyira, mint az anyámtól és tudom, hogy ez azért volt, mert szerették és tisztelték egymást. Náluk is voltak hullámvölgyek, mint minden házasságban -azt hiszem-, mégis mindig megoldották a gondokat és talán emiatt lehetett, hogy az öregem majd' beleőrült, mikor azok a tetvek kinyírták. Mondjuk meg is bosszulta rendesen és erről csak annyit, hogy nem szívesen lettem volna a fazonok helyébe. Szóval nem azt mondom, hogy Cherry anyámra emlékeztet, mert az kurva beteg dolog lenne, de mindenképp az a típus, aki azt hiszem, a legtökéletesebb lehet egy olyan faszi mellé, akivel sok gond van. Például olyan mellé, mint én, csak épp ez nem fog megtörténni. Na de sebaj, eltöprengni azért jó volt ezen. -Igen, vágás...- sóhajtok unottan egy nagyot, de azt hiszem meg is érdemlem tőle az osztást, mert igaza van. Mégis, melyik hülye főnök megy el saját maga szétrúgni az ellenségei seggét? A legtöbb tényleg inkább a háttérből mozgatja a szálakat, de nálam nem ez a szokás. Ha gondom van, akkor megoldom, persze segítséget is igénylek, ezért néz ki most Pablo is hasonlóképp. -Ha sokáig sipákolsz itt nekem, még azt fogom hinni, hogy aggódsz értem.- villantok egy szemtelen mosolyt, amit már megint azonnal megbánom, de megérte. Cherry olyan édesen aggodalmaskodik, hogy meg kellene zabálni. Na jó, nem zabálni, mert ahelyett valami teljesen más jutott eszembe, ami tökéletes folytatása lehetne a múltkori smároló maratonunknak, de ez megint csak egy olyan ötlet, amit dobnom kell. -Cherry. Elhiszem, hogy nem érted ezt az egészet, mert nem élsz benne évek óta, mint én de, ha valaki tudod, hogy tervezgeti, hogy az életedre fog törni, akkor köteles vagy eltüntetni az utadból és példát statuálni a többinek, akinek ez valaha megfordulna a fejében.- világosítom fel kicsit a "gengszter" világ rejtelmeiről és eszembe is jut, hogy talán írhatnék erről egy könyvsorozatot. "A gengszter világ alapjai - kezdő szint" cím például igen csalogató lenne, nem? Már látom is magamat egy-két könyvesboltban, ahogy autogrammot osztogatok a rajongóimnak szép, fényes karperecekkel a csuklóimon. Nem kell ezekről senkinek sem tudnia és Cherryt is azért világosítom csak fel ilyen óvatosan -hogy konkrét dolgot nem mondok neki-, hogy értse, miért nézek ki most úgy, ahogy. Amúgy is megérdemeltem és kellett is, hogy tisztán lássak megint. Vehetjük ezt önmarcangolásnak is akár, de szerintem az azért erős kifejezés lenne. Összességében, csak rá kellett döbbentenem magamat arra, hogy nem egy kibaszott Don Juan vagyok, hanem egy maffia banda feje, aki az apjától örökölte mindezt és köteles vigyázi, felügyelni az egészet. -Tetszik az ötlet. Biztosan enyhítené a fájdalmaimat, ha ebben a kis cuccban látnálak, de munka után inkább hazafelé kellene menned, hogy holnap reggel ott lehess a másik melóhelyeden, nem?- jó, ez most lehet, hogy egy kicsit szemét húzás tőlem, de valahogy el kell kerülnöm, hogy még jobban összegabalyodjunk, mert abból úgyse sülne ki semmi jó. Cherry nálam jobbat érdemel -bakker, mekkora szar duma már, de igaz!-, ráadásul én biztosan nem tudnám megadni neki azt, amire vágyik. Mint például nyugodt kis kertvárosi élet pár gyerekkel meg egy cuki labradorral, legalábbis gyanítom, hogy ő is, mint minden nő, erre vágyik. Na nekem meg erre nem sok esélyem van, tehát... a lényeg, hogy le kell kopnom róla nagyon gyorsan. Rákérdezek tud-e varrni, de hát miért is tudna? Kétlem, hogy valaha hasonló sérülésekkel kellett volna találkoznia vagy épp megpróbálnia ellátni, szóval hülye kérdés volt, de legalább céloztam rá, hogy abban az esetben hasznát venném, ha összefércelne. -Ez is ruha. Ádám kosztüm. Nem egy olcsó márka, ráadásul igen kényes darab.- vigyorodok el ismét felszakítva a sebemet, de már kezdem megszokni és talán a whiskynek köszönhetően, már annyira nem is érdekel. A többi sebem jobban fáj, mint a szám és talán ezt próbálom leplezni azzal, hogy olyan hülyeségeket beszélek, mint az imént is. Ádám kosztüm? Ez most komoly? Inkább lőttek volna fejbe, akkor legalább már csendben lennék. -Hogy nem jutott nekem ez az eszembe? Igazad van. Bemegyek, aztán megmondom nekik, hogy főzés közben megvágtam magam, végül amint összevarrtak, felpakolom a nővérkéket sorra a vizsgáló asztalokra és visszatérek, mint aki jól végezte a dolgát.- forgatom a szemeimet a sürgősségi említésére, de tény, hogy talán nem ártana valami ápoló nőcske, aki el tudná látni a sebeimet. Pablo felajánlotta, hogy segít, de hé... mégis ki az a beteg állat, aki szívesebben varratná össze a sebeit egy faszival, mint egy csini nőcskével? Azt hiszem, a vége inkább az lesz, hogy szólok Cassienek, neki tutira van ehhez gyomra, csak épp nem akarom őt se zavarni, ráadásul szintén megkapnám ezt az osztást, mint amit az imént Cherrytől. Kicsinálnak ezek a nők. -Nem kell. Meg leszek. Nem olyan mély vágások, szóval összehúzom őket egy kis sebtapasszal, aztán ciao.- vonok vállat, pedig majd' beszarok a fájdalomtól, ami sem attól nem akar enyhülni, hogy öntöm magamba a whiskyt, se attól, hogy a sebemet törölgetem vele. Pedig azt hittem, hogy a whisky mindenre jó, de talán a nyílt sebekre nem annyira. Ma is tanultam legalább valamit! Belsőleg viszont még mindig hasznát vehetem, érzéstelenítés gyanánt, ennek örömére pedig ismét kortyolok belőle egy nagyot. Végül szóba kerül, hogy bizony ő követelte annyira, hogy a rúdon táncolhasson, amit sejtettem, hogy nem fog nekem elhinni. Miért is nem készítettem róla hangfelvételt? Ja igen. Azért, mert épp azon voltam, hogy ellenálljak a pimasz flörtjeinek és ne keféljem meg rögtön az irodám asztalán. Hát ezért nem készült felvétel. -Igazad van! Volt benne olyan ajánlat is, de azt is közölted dacos pofival, hogy már pedig te táncolni fogsz, bár gyanítom, ezzel csak engem akartál dühíteni. Aztán úgy voltam vele, hogy amennyiben tényleg ez a vágyad, felőlem...- vonok vállat szemtelen vigyorral az arcomon, holott tényleg nagyon dühített az ötlet és reméltem, hogy az lesz a reakciója, ami, mert nem hiszem, hogy nyugodtan végig bírnám nézni egy-egy műsorát. Nem szeretem, ha valami, amit legszívesebben kisajátítanék, mások elé kerül és jelenleg ez a valami Cherry, még akkor is, ha igyekszem ellent mondani az akaratomnak. Ki a fasz érti ezt az egészet? -Ez volt az a nagy puffanás? Azt hittem, inkább az állad, amiért ilyen jól kiismertem a részeg és a józan éned közötti különbséget.- sandítok rá kihívóan, hiszen egyértelmű volt számomra, hogy olyan, mint minden más nő, amikor be van rúgva és tépve. Rögtön bármilyen baromságra rávehetőek, nem beszélve arról, milyen kis tüzesek tudnak lenni, másnap meg megy a sírás, amiért azt se tudják, hogy ki vagy kik mentek végig rajtuk az éjjel. Cherryt nem akarom ilyennek kitenni és, ha rajtam múlik, nem is történik meg vele még egyszer az, ami pár napja. Az apja is megkért, hogy igyekezzek szépen leterelgetni a drogról és tekintve, hogy én se bírom túlzottan a szétcsúszott embereket elviselni, rajta leszek az ügyön. -Most meg mi bajod van már megint?- pillantok rá felvont szemöldökökkel, meglepetten, ahogy némi káromkodás kíséretében a nevemet mondja, mert fogalmam sincs mi a baja, de aztán rájövök. Meglátta az összes sebet és nem igazán tetszik neki a látvány, de ettől függetlenül közelebbről is szemügyre veszi őket, ahogy a régebbi hegeimet is. Ahogy megérinti őket, lehunyom a szemem és sóhajtok egy nagyot. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki a hegeimet tapizza, de az érintésétől megborzongok egy pillanatra. Megköszörülöm a torkom, mielőtt válaszolnék bármit is, nehogy a hangom elárulja, mennyire bejön, amikor hozzám ér. És ismételten emlékeztetnem kell magam arra, hogy le kell pattintsam a nőszemélyt. Talán, ezért is emeltem fel a hangom az imént is, de igyekszem visszanyerni az önuralmamat és nem rajta vezetni le a feszültséget, amit egyrészt a fájdalmaim, másrészt a jelenléte okoz. -Nem bankár vagyok vagy ilyesmi, ez a lényeg.- mormogom, miközben felidézem magam előtt a napot, amikor azt a két csodás heget kaptam. Bárcsak elfelejthetném mindazt, ami akkor történt, ugyanakkor az is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül állatorvosi pályával kapcsolatos álmaimat lecseréltem, mert rájöttem, hogy bármikor kilyukaszthatnak újra. Ahogy leteremt tökre úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, akit helyre tett az óvónéni. Nem is nagyon ellenkezek, mikor kikapja kezemből a véres inget és abban is csak igazat tudok neki adni, hogy a whiskyt kár erre pazarolni, szóval inkább, csak sóhajtok egy nagyot és felidézem, hol a bánatban lehet az elsősegély doboz. -Asszem a fürdőben a csap alatti szekrényben van pár kötszer meg ilyesmi, ha jól emlékszem...- gáz vagy sem, nem én szoktam se pakolászni se takarítani itt -még mit nem!-, úgyhogy általában fogalmam sincs arról, hogy az ilyen holmik hol vannak. A saját, külön lakásomban ez nem így van, de oda meg nem sűrűn járok, mert, ha már így is itt esz a fene állandóan, egyszerűbb, ha itt maradok az iroda melletti kisebb lakrésznek nevezhető valamiben, ahol a múltkor elcsavarta a fejemet ez az ördögi nőszemély. -Ha én nem ordíthatok, akkor te miért?- sandítok rá értetlenül, mert most konkrétan tényleg le lett ordítva a fejem -oké, talán jogosan-, amit nem kifejezetten szeretek. Sőt. Mondjuk úgy, hogy rohadtul nem vagyok hozzászokva és csak azért nem szólok rá, mert tudom, hogy segíteni akar. Nagyon is, úgyhogy inkább azért töprengek, miért van ez. Miért akar ő egy magamfajta alaknak segíteni és miért aggódok ennyire értem? Érthetetlen a csaj, komolyan mondom. -Jézusom, meg is fogsz verni, ha nem fogadok szót? Nem tudtam, hogy mellékállásban domina vagy.- indulok meg szemtelen mosollyal az arcomon az ágy felé, amerre a főnökasszony küldött, mint valami kicseszettül jól nevelt gyerek, de valójában inkább csak élvezem, hogy így parancsolgat és szemmel láthatóan idegeskedik miattam. Imádom, ha én vagyok a figyelem középpontjában, de nem gondoltam, hogy azzal is ezt fogom elérni, ha összekaszaboltatom magam. -Most jut eszembe... az asztalom alsó fiókjában, mintha lenne egy piros doboz de, ha már azt elhozod, a felső fiókból a fájdalomcsillapítókat is felmarkolhatnád, szépségem.- ücsörgök az ágyon önelégült fejjel, hiszen ki ne élvezné, ha egy ilyen csinos nő gondoskodna róla és ugrálná körül? Még rá is játszok kicsit, ha kell, esküszöm, mert baromira tetszik ez a helyzet. Ennek örömére pedig újfent ajkaimhoz emelem a whiskyt, mintha csak megkoronáznám a gondolataimat azzal, hogy még iszom is rájuk egyet.
Nem épp az a fogadtatás, amire számítottam. Na, nem mintha bármi tárt karokkal való várakozásra számítottam volna, de a látvány közel sem az, amit az én kis szerény lelkem el tud viselni. Utálom a vért. A vágások nagyon nem bizalomgerjesztők Marcon, és akkor még a törzsét nem is láttam. - Nem aggódom, csak... csak nem nézel ki jól, ennyi az egész – vágom rá rögtön, ahogy lejjebb is veszem a hangerőt, mielőtt még tényleg azt kezdené hinni, hogy a múltkori reggeli kis jelenetünk bármit is változtatna a mi kis munkakapcsolatunkon. - Hát még szerencse, hogy nem élek ilyesmiben, nem is akarnék. – Mert az rendben van, hogy menekülök a dílerek elől erre-arra, de az azért mégiscsak meg sem közelíti ezt, amit ő művelt. – Mondjuk ez elég menőn hangzik – mosolyodom el ahogy közelebb merészkedem hozzá és jobban szemrevételezem egy fintorral a sebeket. Na meg persze itt van ez a hülye „ruha”, amit rám akarnak aggatni, de ha addig élek, én ugyan fel nem veszem azok előtt ott lent. Nem mintha rossz testem lenne vagy bármi hasonló önbizalomhiányos problémáim lennének, csupán tudom, hogy fél perc alatt lerángatnának az idióták a rúd mellől, és semmi kedvem nincs megerőszakoltatni magam, bármily hihetetlen. Mikor emlékeztet, hogy tényleg inkább ágyban lesz a helyem a munka után, óvatosan a mellkasára bökök. - Igenis Apuci – emelem égnek a tekintetem, mert habár nem szeretem, ha megmondják mit csináljak, ez esetben lehet, hogy igaza van. Valahogy helyt kell állnom a sok reklamáló pöccsel szemben is. A varrás nem az erősségem, ezt sejthetné. Tényleg rengeteg ruhát varrtam, nem lehet sokkal bonyolultabb, ha az ember bőrén kell csinálni, nem? - És nem mellesleg nem is rossz darab, úgyhogy én inkább nem kísérletezgetnék rajta, ha nem gond. Vagy hívd be Pablot, megpróbálom rajta az öltéseket – húzódik az ajkam széles mosolyra, ugyanis ha jobban visszagondolok, az ő arcán is vélhettem felfedezni egy-két sebet, de nem ilyen húzósat, mint Marcoén. Nem értem, mit kell kakaskodni. - Hát nem pont ezt a sztorit gondoltam előadni, de biztos ki lehet találni valami hülyeséget, amivel hasonló sérüléseket lehet szerezni. Rólad senki nem hinné el, hogy főzöl, Marco – nevetgélek magam elé halkan. – És egyébként is, neked állandóan a szexen jár az eszed? – vonom fel a szemöldököm, ahogy megnyalom az alsó ajkam. Hát mondjuk valószínűleg a nővérkék még örülnének is a látogatásának, a bugyijuk is leolvadna rögtön, ahogy meglátnák. Na de ő inkább örüljön, hogy él, nem még felpakolni őket a vizsgálóasztalokra. Ej. - Persze, Arrivederci, nem? – használom a hatalmas olasz tudásom, miközben még a tipikus olasz kézmozdulatot is prezentálom. – Ezek mély vágások Signore – veszem újra szemügyre, de aztán vállat vonva arrébb tévelygek. Mit érdekel engem? Végül is, azt csinál magával, amit akar. Semmi közöm hozzá. Még a végén tényleg azt hiszi, aggódom. Szóval akkor mi is van ezzel a kis anyaggal, amit ruhának neveznek? Hogy én akartam a rúdon pörögni? - Volt benne olyan ajánlat is... – ismétlem meg hümmögve, majd az emlékeim után kezdek kutatni a fejemben, hogy vajon tényleg ezt állítottam volna? De hát hiába is keresgélek, arra sem emlékeztem, hogy lefeküdtünk-e vagy sem?! Szóval ez már rég veszett ügy, szóval csak egy lehetőségem van, ami nem más, minthogy higgyek neki. A szemtelenkedésre csak megrándul a szám széle. - Hé! Inkább nyalogasd a sebeidet – ingatom meg a fejem egy halvány mosolyszerű valamivel, amikor aztán leveszi magáról az inget és majdnem elájulok a látványtól. Azt mondja nem mélyek? Meg hogy majd valami szaros sebtapasszal összehúzza őket? Hát ez nem normális. - Pedig azzal jobban járnál – motyogom az orrom alatt, ahogy a tekintetem még mindig az összekaszabolt bőrét vizslatja, meg azt a pár heget, amit már elég réginek hat. Mióta csinálhatja ezt? Kikapom a kezéből az inget, mert még nézni is rossz, amit azzal művel. Simán elfertőződhet. Én már csak tudom, volt olyan, hogy majdnem le kellett vágni a fél karomat a tű miatt. Na jó, enyhe túlzással, de esküszöm, nagyon beparáztam tőle. - Jó – mondom, majd a fürdőbe megyek, ahol kinyitom a mosdó alatti szekrényt, ahogy mondta is, és kiveszem a kötszereket, amiket találok. Fogalmam sincs, mi mire kell, de majd valahogy bekötözzük. - Te azért nem ordíthatsz, mert... mert nem. Én viszont nem is ordítok. Ha azt gondolod, ez az, hát még nem hallottál ordítani – nevetem el magam, mert most tényleg csak kicsit megemeltem a hangom. Az ordítástól azért nagyon is messze voltam még. De amilyen önfejű ő is és én is, elképzelhető, hogy egyszer majd meghallgathatja a tipikus Cherry Sullivan féle üvöltözést. - Jaj már, Marco. Csak nem akarom, hogy elájulj, mert nem tudok mit kezdeni egy ekkora emberrel, akinek összecsuklanak a lábai – magyarázom meg neki, miért is parancsolgatok neki itt össze-vissza. – Miért az tetszene? – térek vissza mosolyogva ledobva mellé az ágyra a felmarkolt kötszereket, majd ahogy kéri, el is oldalgok az íróasztala felé, hogy előhalásszam a fájdalomcsillapítókat meg az elsősegélydobozt. A felső fiókban, ahogy mondta is, megtalálom a pirulákat, amit kikapok onnan és a piros dobozt is előszedem. Visszaindulok, de aztán a felismerésre megtorpanok. Baszki. Az asztalra teszem a dobozt és gyorsan átfutom a kezemben lévő gyógyszereket. Az egyik erősebből egy levéllel be is csúsztatok a zsebembe, és kettőt be is kapok belőle. Egyet lenyelek, a másikat a nyelvem alá csúsztatom. Ezzel már megleszek. - De amúgy most te fájdalomcsillapítót akarsz bevenni a whiskyre? Az már drognak számít, csak mondom – húzom a szám mosolyra, majd kikapom a kezéből a whiskys üveget és leteszem az ágy mellé. – Nem bánod, ha iszom egy kortyot? Lassan előjönnek az elvonási tüneteim és nem szeretném összetörni az összes poharat a pultban – vonok vállat, de persze azt nem árulom el, hogy az imént kaptam be két bogyót, amiből a második is már lassan el is olvad a nyelvem alatt. Leteszem mellé a gyógyszereket és a dobozt kinyitva keresek valami fertőtlenítőt. - Csinálod vagy csináljam? – kérdezem, és ha rám bízza, akkor rögtön spriccelek egy kis hidrogénperoxidot a sebre, amitől valószínűleg a könnye is ki fog csordulni.
Nem kívánnám senkinek, hogy csak úgy belecsöppenjen ebbe, de megint más, ha valaki így nő fel. Már-már természetesnek tűnik, hogy az ember éjjeliszekrényében stukker pihen vagy, hogy olyasvalamiket lát, amit normális emberek csak egy brutális pszichothrillerben látnak vagy, hogy kénytelen néha bepiszkolni a kezét, majd este olyan nyugodtan alukálni, mint egy jól lakott pandakölyök. Cherrynek soha nem kívánnám, hogy ilyesmikben része legyen vagy, hogy egyáltalán aggódnia kelljen az életéért -na nem, mintha most olyan életmódja lenne, ami mellett nem lenne esélye arra, hogy főbe lövik...-és legfőképpen ez az, amiért jó messziről el kellene kerülnöm. Mégis, a szemtelenkedése, a nyitottsága, a nagy szája és az, hogy szemernyi félelmet sem mutat irányomba, olyasmi színt vitt az életembe ez alatt a pár alkalom alatt, mióta ismerem, amilyen már rég nem szerepelt benne. Évek óta megszoktam, hogy mindenki körül ugrál vagy retteg tőlem pusztán már azért, mert az öreg Berlasconi fia vagyok, kiszolgálnak vagy éppen az ellenségeim sorait szaporítják, de olyan, aki szimplán önmagát adta volna előttem, nem nagyon volt. Cherry pedig ezt teszi. Önmagát adja. Tojik rá magasról, hogy ki vagyok és úgy kezel, mint bárki mást -nagyjából- ez pedig rohadtul tetszik. -Most nem azért, hogy fényezzem magam de, ha nem nekem tartoznál, hanem egy nálam jóval brutálisabb vadállatnak, kétlem, hogy ilyen menőnek tűnne az, amibe a kábítószer miatt csöppentél.- világítok rá ismét mennyire örülhet, hogy konkrétan nem vagyok egy pszichopata, de persze nem várok el emiatt sem csodálatot sem semmi mást. Egyszerűen nem az én stílusom lett volna, hogy kinyírassam valakivel vagy, hogy megerőszakolja pár emberem, hátha attól majd megijed és rögtön perkálni kezd. Egy férfit előbb veretnék félholttá -igen, ez bizony pozitív rasszizmus- de egy nőt sose tudnék bántani vagy bántatni -maximum megfélemlíteném-, mert az jutna eszembe, hogy hogyan nevelt az anyám. Tudta jól, hogy milyen életet élünk, mégis vert belém némi jó modort. Na nem túl sokat. -Mert akárhogy is nézzük Cherry, belecsöppentél ebbe a világba, amitől a magadfajta lányoknak ódzkodniuk kellene inkább. Te erre menőnek nevezed?- vonom fel kérdőn egyik szemöldököm, mert ez még nekem is fura. Elhiszem, hogy egy, a kalitkájában felnövő leányzónak "menő", ha valakinek folyamatosan veszélyben van az élete, de biztos vagyok benne, hogy egyébként nem élvezné ezt. Más kérdés, hogy, ha rajtam múlna, soha a büdös életbe nem eshetne baja és ezt a védelmet már most is élvezheti pusztán azzal, hogy köze van hozzám még, ha csak annyira is, hogy nekem dolgozik. Az apuci szó hallatán rezzenéstelen arccal, lesújtó pillantással tekintek rá, hogy érezze, mennyire rohadtul nem jön be ez a megszólítás. Fogalmam sincs amúgy se, hogy hány éves lehet -holnap első dolgom lesz utána járni-, de azt tudom, hogy baromira nem lehetne esélyem arra, hogy az apucija legyek, ugyanakkor jó pár évvel idősebb vagyok nála. Mondhatnánk, hogy a múltkor majdnem liliomtipró lettem, de kétlem, hogy liliomnak számít még... -Nem rossz darab? Sokan ölnének már pusztán azért is, hogy megérinthessék.- közlöm kicsit fennhéjázón, de azért elvigyorodok -ami még mindig fájdalmas-, mert az ötlete, miszerint inkább Pablo-n kísérletezgetne, mint rajtam, akárhogy is nézzük tetszik. Az viszont sérti a hiúságomat, hogy a múltkori után, hogy olyan készségesen simult hozzám és csókolt vissza, csak egy "nem rossz" pontozást kapok az Ádám kosztümömre.-Ne. Ne bántsuk szegény Pablot. Van neki is épp elég baja. Majd összevarrom én magamat, ha nagyon szükséges lenne.- vonok vállat, mint egy kicseszett Rambo, pedig egyáltalán nem vagyok az. Jól tűröm a fájdalmat, ez tény, mert amit egykor a lövések után átéltem az igen kemény próbatétel volt, de azért nem vagyok annyira hülye, hogy saját magamat öltögessem. Talán, tényleg jobb lesz, ha hívok valakit de még mindig ott a lehetőség, hogy például Cassie varrjon össze. Esetleg még belőle nézném ki, hogy van gyomra és kézügyessége ilyesmihez. Cherry persze mást se hajt, mint azt, hogy kórházba vagy dokihoz kellene mennem, de miután vázolom neki milyen hülye dumát tudnék ott előadni, talán ő is belátja, mennyire nincs értelme ilyen helyre mennem.-Hidd el Cherry, volt már alkalmam hülye szövegeket előadni kórházakban.- na meg nővérkéket asztalra pakolni is, de ezt most nem fűzöm inkább a témához. Tény viszont, hogy férfi vagyok és sokszor jár ilyesmiken az eszem, főleg, ha épp szenvedek, el akarom terelni a figyelmem a fájdalomról, ráadásul egy ilyen nővel vagyok kettesben az irodámban. Néha kényszert érzek arra, hogy használjam ki a helyzetet főleg, hogy most már tudom, Cherry cseppet sem ellenkezne, de épp azt döntöttem el nem rég, hogy leszállok róla. -Szerintem az lenne csúnya, ha nem a szexen járna állandóan az eszem. Miféle olasz macsó lennék akkor?- pillantok rá megrökönyödve, némi undorral az arcomon, hiszen a saját népemet árulnám el, ha nem azt lesném állandóan, kit lehetne elcsábítani vagy megfektetni. Jó, igazából tényleg csak igyekeztem elpoénkodni az egészet, mintha nem tudnám én magam is, hogy nem egyszerű horzsolásaim vannak, hanem valóban elég csúnya sebeim. Ki a fenének lenne kedve szexelni, mikor több sebből vérzik? Ilyen csak a filmekben van, ez tuti, vagy csak én vagyok ennyire töketlen. -Nem gondoltam volna, hogy olaszul fogod nekem osztani az észt.- csóválom a fejem nevetve, ahogy nem csak pár olasz szóval, de még némi mutogatással is megspékeli a mondandóját. Elbűvölő, de tényleg. Még talán tetszene is, ha napjában háromszor olaszul ordítaná le a fejem, de erre igen kicsi esély van. -Rendben. Akkor mostantól a szabály az, hogy ilyen csini szerkóban egyedül nekem táncikálhatsz idefent, rendben?- fűzöm még a mondandómhoz szemtelen mosollyal a képemen, mert lássuk be, ez igen csak ínyemre lenne, ahogy az is, hogy jelenleg is Cherry vérét szívom. Tudom, hogy a múltkori ügyön még mindig nem tette túl magát. Biztos zavarja még most is, hogy nem teljesen emlékszik mindenre, de én még mindig jobban örülök, hogy idefent dőlt ki az én társaságomban, mint odalent valami eldugott kis zugban. Még mielőtt felhúznám ezen magam, inkább csak figyelem, ahogy Cherry átveszi az irányítást -baromi szexi!- és az instrukcióimat követve elindul elsősegélydobozt meg bogyót keresni. -A bankár meló nekem túl unalmas lenne.- jegyzem meg végül félig magamnak félig neki, mert nem tudom, hogy közben hallja-e a megjegyzésem, amelyen alaposan elgondolkozok. Nem, a bankár meló tényleg nem az én világom és amúgy is, Stallonenak se jött össze az Oscar című filmben, pedig annyira próbálkozott szegény. Meg se próbálkozok így én már azzal, hogy esetleg jó útra térjek. Ahhoz nekem már késő. -Ezek után nem is akarom tudni milyen, amikor ordítasz. Így is mindjárt elsírom magam félelmemben.- vágok mélabús arcot, pedig csak cukkolom. Hiszen alig ér a vállamig! Nevetséges lenne, ha neki állna ordíbálni velem, bár tény, kíváncsi lennék a jelenetre. Cuki lenne, hisz már most is úgy a helyemre tessékelt, hogy meg sem merek lassan mukkanni, de ez tényleg inkább annak tudható be, hogy hálás vagyok, amiért egyáltalán próbál segíteni. Nem kötelessége és nem is ezért jött fel hozzám, mégis itt van és igyekszik segíteni. El tudnám viselni ezt a bánásmódot mondjuk máskor is... -Hát te biztos nem tudnál úgy a karjaidba kapni, mint én téged.- nevetem el magam őszintén, mikor megjelenik lelki szemeim előtt ez az abszurd jelenet, de a röhögés is fájdalmas, így gyorsan abbahagyom.-De bármily' meglepő egyébként, a szadomazora nem bukok. Esetleg egy bilincset el tudnék képzelni...- jegyzem meg egy amolyan "egye-fene, belefér" ábrázattal, ami leginkább a szőnyegre irányul, majd ismét meghúzom a whiskys üveget. Kezdek egészen ellazulni, ami talán a vérveszteségnek is köszönhető, bár inkább a pia számlájára írom. Erre még pár bogyó és tökéletesen fogok aludni. -Nem. Az nem drog. Felém inkább extra hatású altató vagy nyugtató szokott lenni. Csodásan alszom utána, még akkor is, ha épp valami gubanc van.- magyarázok vénekhez illő bölcsességel, közben hagyom, hogy az üveget elvegye és letegye az ágy mellé. Mikor lettem én ilyen szófogadó kislegény? Igaz, erőm sem lenne ellenkezni vagy vitatkozni, szóval jobban járok, ha hagyom magam. Inkább megpróbálom kiélvezni a helyzetet, ahogy Cherry ápolgat. Szavai hallatán azonban komorrá válik pillantásom és kutakodón rápillantok. -Mióta nem cuccoztál?- hangom inkább érdeklődő, mint számot kérő, de valójában is-is okok miatt vagyok kíváncsi. Tényleg szeretném, ha elfelejtené a drogokat, ugyanakkor azt se szeretném, ha mentőt kéne hozzá hívni. Lassan, kis lépésekkel kell haladni, ha az embernek ilyen céljai vannak már, ha vannak neki. Nélküle nem megy a dolog. A bogyókat látva gyorsan be is kapok kettőt és whiskyvel öblítem, mert még mindig nem tudom, miféle fájdalomra kell számítsak. Ami a legrosszabb pedig, hogy tudom jól, holnap vagy éjjel fog ez igazán fájni. -Csináld...- sóhajtom, ahogy megtámaszkodok hátam mögött két karomon, majd mély levegőt veszek és felkészülök a legrosszabbra. A spriccelést követően körülbelül egy ezred másodperc, mikor iszonyatosan égetni kezd az a kis rohadék lötty, nekem pedig fel kell kötnöm a gatyámat, ha nem akarom egy életre leégetni magam Előtte. Lehunyom szemem, összepréselem ajkaimat és úgy próbálom átvészelni a fájdalmat, majd hirtelen kifújom a levegőt pár olasz káromkodás kíséretében, aminek a nagy része a "puta" és a "madre" szavakból áll. -Csak most jut eszembe, hogy te ezt még élvezed is talán... sőt. Lehet, hogy eltökélt célod eltenni láb alól, hogy megúszd az adósság törlesztését.- morgom, miközben valamivel gyorsabban emelkedik és süllyed mellkasom a fájdalomnak köszönhetően, pillantásom pedig kíváncsian Cherryébe fúrom. Érdekelne tényleg, hogyan viszonyul hozzám? Szemétnek tart, amiért itt kell lennie vagy... mit tudom én? Mondjuk imádni tuti nem imád.
Igazából azt hiszem, jobb lesz, ha majd úgy fogom fel a dolgokat, hogy nem büntetésből kell idejönnöm dolgozni, hanem legyen mondjuk... szórakozás. Még tényleg azt mondom, hogy egészen jó buliként is fel lehet fogni azt, hogy idejövök és itatom a jónépet, de azért nem úgy, hogy full tisztának kell lennem, és ezt remélem Marco is tudja, hogy nem fog menni úgy. Majd megpróbálom csökkenteni az adagot, de az sem fog menni egykönnyen. Nagyon rá vagyok függve a szerre és ez nem azt jelenti, hogy néha-néha be kell vennem egy pirulát, hanem azt, hogy konkrétan szinte képtelen vagyok meglenni nélküle és már-már kezd visszafordíthatatlanná válni a dolog. Persze, még most kellene azt mondanom, hogy állj, csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint sok okostojás gondolja. Kurvára nem. - Tök mindegy, ezeket hiába ecsetelném neked, mivel nem mozogtál sosem ilyen körökben... már nem úgy, mint most, így nem is értenéd meg. Egyrészt, másrészt pedig ezekhez jelen helyzetben túl józan vagyok én is. – Minek is kezdeném el neki magyarázni azokat az estéket, mikor példának okáért belevetettük magunkat a tóba tök meztelenül jópáran. Persze ezt nyilván meg lehet tenni tisztán is, de közel sem ugyanaz a dolog, mint így. – Könyvet azt lehet kéne belőle írni, csak kár, hogy az íráshoz annyi tehetségem van, mint az irhád összevarrásához – mosolyodom el szélesen. - Ah, jól van Mister, elhiszem, nem kell tovább fényezned magad – emelem égnek a tekintetem, mert tényleg gondolom, hogy ez nem afféle nagyzolás a részéről. Rengeteg olyan nő van, aki csak a pénzre megy, Marcon látszik, hogy a bőre alatt is az van, így nyilvánvaló, hogy rá fogják vetni magukat. Arról nem is beszélve, hogy emellé az is jár, hogy nem néz ki túl szarul. Sőt. Két legyet egy csapásra. Én valahogy már kurvára nem vágyom a gazdagságra. Vagy nem tudom. Nyilván ez hülye dolog lenne, ha azt mondanám, hogy nem kell a pénz, mert ha nincs, az is épp elég probléma- Jelen helyzetben ellátom magam, de idejét se tudom, mikor vettem már egy drágább anyagot, amiből leültem volna, hogy varrjak magamnak valami szép göncöt. Pedig baromi sok tervezet van a tarsolyomban, csak nem engedi az időm, hogy megvalósítsam őket. - Nem akarlak elkeseríteni, de még az is lehet, hogy lesz szerencséd – vonok vállat, de nem nézek rá. Nyilván nekem sem esik jól, ha másra vagyok utalva, de amennyire rá vagyok függve a drogokra, esélyes, hogy valamikor majd megint szétcsúszok, na de azért ezzel most óvatos akarok lenni, nem akarok repülni mindkét melóhelyemről egyelőre. Az ötletére visszakapom az arcára a tekintetem. - Az a baj, hogy ki is nézem belőled, hogy ezt csináld. Én azt már nem asszisztálnám végig – vonok vállat, hiszen valószínűleg az én lábaim hamarabb feladnák a szolgálatot, mint az övéig. Durva, de tényleg ez lenne szerintem. Nem bírom nézni az ilyesmiket és nem is akarom. - Aha, végül is sokkal jobb elvérezni itt – ingatom meg a fejem, ahogy ellenkezni kezd a kórházzal kapcsolatban. Nem tudom, milyen ez az alvilági élet – hah, milyen jól hangzik-, de azért csak nem makacskodom, hanem bevonszolom a seggemet a hülye kórházba, ha ilyen vágásaim vannak, nem? – De baszki Marco, nem azért mondom, nem hiszem el, hogy egy ilyen helyen, ahol ennyi ilyen szarság történik nincs valaki, aki suttyomban ellát titeket. Ez mekkora felkészületlenség már? – akadok ki kicsit, mert tényleg nehezen tudom ezt elképzelni. Aztán persze megint eszembe jut a múltkori, főleg, ha már így a szex témánál járunk. Tényleg sajnálatos, hogy nem tudtuk befejezni, amit elkezdtünk, mert mindketten eléggé fel voltunk spanolva ahhoz, hogy le lehessen fújni, de Pablonak sikerült. Még nem is gratuláltam neki. Na nem mintha eddig két szónál is többet váltottam volna vele, de akkor is. - Ezt örömmel hallom. – Kevésbé jönne be akkor. Ezt persze már nem teszem hozzá. Nyilván nagyon is tisztában van azzal, mitől döglik a légy, ahogy az imént szóvá is tette. - Persze, hogy volt, nem tudod elképzelni rólam? – Habár én abszolút nem arról beszélek, hogy pár napja elvittek bilincsben a rendőrök otthonról, hanem hogy már volt rajtam bilincs az ágyban. Persze, hogy volt. Bejött, de nem annyira, hogy azért olyan szinten rá legyek pörögve az ilyesmire. Egyszer-egyszer oké, de most, hogy már komolyabb módon is bilincsbe vertek már, így mondhatni egy életre elég volt belőle. Mikor mondja, hogy hülye kérdés, és hogy tudja, akkor érdeklődve felpillantok rá. - Persze, hogy tudod – emelem égnek a tekintetem, ahogy megcsóválom a fejem és felállok az ágyról. Baszd meg, nem hiszem el. Komolyan, ez az ember nyomoz utánam, ezer százalék. – És mégis honnan? – teszem fel a kérdést, mert azért ez csak nem hagy nyugodni. Persze azért még mindig nem fogok itt tanúvallomást tenni, de ha jól sejtem, akkor ő is pont arra gondol, amire én, és ez nagyon nem tetszik. - Nekem is szörnyű fájdalmaim vannak – vonok vállat, mert tényleg a falat kaparnám már, ha az előbb nem vettem volna be azt a kurva pirulát. Most, hogy elolvadt a nyelvem alatt, már kezdenek is enyhülni a tüneteim. - Aggódhatsz is – bökök oda csak ennyit, mert kicsit felszívtam magam ezen, hogy már megint többről tud, mint kellene. Nem jó ez így, semmit nem lehet eltitkolni előle, szóval valamiért azt érzem, hogy kurva gyorsan le fogok bukni azzal is, hogy nem tartom magam ahhoz, hogy tiszta legyek. Ezzel együtt újabbat spriccelek a sebébe, egy percig sem kímélve. Halványan elmosolyodom a megjegyzésére, aztán ahogy az utolsó „karcolással” is végeztem, felpattanok az ágyról is. - Jó, megkeresem, de ha nem találom, keresd meg magad, mert nekem mindjárt elkezdődik a munkaidőm, és nem szeretnék elkésni az első napomon, mielőtt még a főnökömtől kikapok – magyarázom, ahogy elmegyek a szekrényig a pólóért is, és kikapom az elsőt, ami a kezembe akad, majd egy jól irányzott mozdulattal a fejéhez vágom azt. - És ne nyomozz utánam, Marco, mert annál kevesebb dolgot utálok – mondom tőle pár lépésre álldogálva. Azt hiszem, a kis adagom kezdi megtenni a kellő hatást, és most már annyira se érdekel, mit mondok neki, mint eddig. Sokkal ellenségesebb tudok lenni, ha van bennem némi cucc, a szókimondóságom pedig még felsőbb fokozatokra lépked. Csak ne nézne ki ennyire kibaszottul jól, az sokkalta megkönnyítené a helyzetemet. Nagyon is.
Osztanám én az észt tovább is arról, hogy Cherry mennyire felelőtlen és, hogy mennyire nagyon halott lehetne már, ha nem épp velem húzott volna ujjat, de amikor bevallja szemtől szembe, hogy mázlija van velem, elakad a szavam. Sok mindenre számítottam tőle -legfőképp arra, hogy majd neki áll okoskodni, vagy épp leszólni, hogy ne fényezzem már magam ennyire-, de arra, hogy bevallja őszintén, tényleg hálás lehet, amiért velem hozta össze a sors, semmiképp. Azt hiszem, ritka esetek egyike lehet a mostani, mert biztos vagyok benne, hogy az arcomra van írva meglepettségem, de végül csak egy gyengéd mosoly jelenik meg az arcomon. Fogalmam sincs mit művel velem ez a nőszemély, de kezdem azt hinni, hogy rossz hatással van rám. Nem azt mondom, hogy elgyengít, de borzasztó nehéz ridegnek és félelmetesnek tűnnöm mellette, mert... nem is tudom. Valahogy nem is akarom, hogy félelmetesnek lásson, hiszen arra már rég rájöhetett, hogy eszem ágában sincs bántani. Részben az apja, részben pedig teljesen más ok miatt. Sőt. Inkább valamiféle védelmező ösztön kezd kialakulni irányába, ami megint csak nem a legjobb dolog részemről. Hiszen, ő csak egy furska, aki kihúzta nálam a gyufát, az idegeimen táncol állandóan és még bajlódnom is kell vele, hogy az apja által kért szívességnek eleget tegyek és megpróbáljam lehozni a szerről. Ehhez képest a minap a tudtomra jutott, hogy valamiért bevitték pár éjszakára, de ezt most még nem akarom szóba hozni. Kíváncsi vagyok, hogy megteszi-e előbb Ő. -Képzelem, milyen csodás élmények lehettek azok. Esetleg megosztanád velem? Vagy nem is tudom. Talán, írhatnál róla egy könyvet, nem gondolod?- hangom gúnyos, ami leginkább amiatt van, mert kissé felhúz, hogy Cherry mindazt, amit egy drogos ember képes megtenni "élménynek" nevezi. Nem értem ezt a lányt, hogy miért jó neki ezt művelnie magával. Értem én, hogy esetleg a szülők figyelmére vágyik vagy jómódjában, unalmában csinálta, de mostanra már rájöhetett volna, hogy egy felnőtt nő nem műveli ezt magával. Az apja, akármilyen ember is, szereti és törődik a lányával. Tudom, hogy az ilyet nehéz valakinek felfogni, hiszen az én apám se arról volt híres, hogy kissrácként ölelgetett vagy elvitt volna horgászni, de tudtam, hogy szeret. Főleg azok után, ami a családunkkal történt. Mondjuk akkor már mást nem is nagyon tudott volna szeretni. Én maradtam aztán ennyi. -Nem. Cseppet sem. Látnod kellene a hölgyeket, akik ide járnak, mennyire örülnek mikor lemegyek és vegyülök a néppel.- teszek mellé egy királyi kézmozdulatot is, de erre már picit rájátszok látván, mennyire fárasztja, hogy ennyire el vagyok telve magammal. De tény, mindenki igyekszik magára vonni a figyelmemet -mármint a hölgyek-, ami tisztában vagyok, hogy pusztán azért van, mert tele vagyok pénzzel és még hatalmam is van. Nem beszélve arról, hogy van a nőknek valami titkos vonzódásuk a rosszfiúk felé. Ejnye csajok. -De szép is lenne, ha végül nekem kellene téged ápolgatni...- teszem hozzá gondolatban a "megint" szócskát, de őt inkább nem akarom ezzel kellemetlen helyzetbe hozni - Van jobb ötletem is. Valahol lennie kell tűzőgépnek. Két kis kapocs sok mindent képes megoldani.- vigyorgok, de ezt az ötletet leginkább Cherry miatt hozom fel, mert tetszik, amikor kiborul az ötleteimet hallva. Nem is tudom. Valahogy jól esik, hogy aggodalmat látok az arcán, hiszen rég volt már, hogy valaki őszintén aggóddjon miattam. Az embereim pusztán azért teszik, mert az a kötelességük, de Cherry... ő tényleg miattam aggódik, ha aggódik. Ettől függetlenül eszem ágában sincs tele lövöldözni magamat tűzőgépkapoccsal, szóval, ha se ő, se én nem varrjuk össze a sebemet, akkor vagy elvérzek, vagy tényleg szólok Cassienek. Netán Pablonak. -Dehogy megyek én még egyszer kórházba...- jelzem kezemmel is, hogy ez az ötlet továbbra is tabu. Semmi kedvem az egész éjszakát ott tölteni, majd valami kamu szöveget elmondani a zsaruknak, akik olyan lassan intézik az ilyen ügyeket, hogy szakállam nő, mire leírják amit mondok. Nem beszélve a személyleírásról, amit adhatnék nekik. Az a pár fazon, már rég alulról szagolja az öblöt. Ahogy utánozza szavaimat, felvont szemöldökeim jelzik egy pillanatra, hogy megint sikerült meglepnie, de végül elvigyorodom. Tetszik, hogy ilyen lazán bohóckodik a közelemben, holott én elvileg a főnöke lennék, nem a haverja vagy ilyesmi. Bár a múltkori esetet nézve -jut eszembe az állandó szexen való agyalásról- valóban a főnöke lennék? -Nem. Valóban nem.- pillantok rá áthatóan, mert már megint az jár a fejemben, mennyire szét akartam akkor rúgni Pablo seggét, amiért megzavart minket, ugyanakkor szimplán azért nem tettem végül így, mert hálás is voltam neki. Nem kellene megbonyolítanunk a dolgokat, még akkor sem, ha érezhető a kettőnk közti szexuális feszültség. Basszus, túlságosan is érezhető. Szavai elgondolkodtatnak, amíg elmegy az elsősegélydoboz felkutatására. Valóban sok minden van, amit nem gondolnék róla? Igazság szerint tényleg alig ismerem. Az össz információm róla, hogy drogozik, csípős a nyelve, szeret flörtölni, igazi kis lázadó és valamiért -az Isten tudja miért- törődik velem. Hiszen megtehette volna most is, hogy itt hagy a fenébe és beküldi inkább Pablot, hogy vakarjon össze, de inkább itt maradt Ő. Mivel érdemeltem én ezt ki? -Nyugi. Nem szokásom picsogni.- fűzöm hozzá vigyorogva, de azt már inkább nem teszem hozzá, hogy legutóbb az anyám temetésén sírtam és akkor megfogadtam, hogy többet soha. Meg kellett acéloznom magam ahhoz, hogy túlélhessek ebben a világban, és azt hiszem, elég jól sikerült. -Tehát feltételezhetem, hogy volt már szerencséd a bilincsekhez?- pillantok rá kíváncsian, hiszen itt a megfelelő alkalom, hogy önként elmondja, hogy miért vitték be a minap. Muszáj voltam kicsit utána nyomoztatni, mivel nem jelent meg a megbeszélt napon melózni, végül úgy döntöttem, hogy ez egy jó lecke lesz neki és nem hoztam ki onnan. Pedig, megtehettem volna.-Hülye kérdés. Tudom, hogy volt.- fűzöm hozzá mindentudó pillantással és türelmesen várok. ~Gyerünk Cherry. Ne légy nyuszi, mondd el, hogy hol voltál a minap.~ -Fenét. Rád ez nem vonatkozik, csak rám, aki épp elvérzem és szörnyű fájdalmaim vannak...- javítom ki gyorsan, amit mondtam, mert ez a perszóna még képes kitekerni a mondandómat és a saját előnyére fordítani. Frászt nem drog. Neki az és, ha eleget akar tenni a feltételeimnek, miszerint nem dolgozhat belőve, akkor ezt is kerülnie kell. Miért van olyan érzésem, hogy máris átvert? Rákérdezek végül mióta tiszta, hiszen szemmel láthatóan kezd kicsit szétszórt és frusztrált lenni. Nem vagyok hülye. Nem a havija jött meg, hogy amiatt viselkedjen így -asszem legalábbis-, hanem kezdenek elvonási tünetei lenni. Sajnos, elég sokszor láttam már, hogy milyen hatással van a drog egy emberre, így nem kerüli el a figyelmemet még félig becsiccsentve se, hogy Cherry miként viselkedik. Másrészt, én pontosan jól tudom, hogy miért is volt tiszta két napig, csak épp neki fogalma sincs róla, hogy én tudom. -Miért érzem úgy, hogy aggódnom kellene a te módszereid miatt?- nevetem el magam kínomban, mert hát simán kinézném a hölgyikéből, hogy tényleg megfordult már a fejében -na nem az, hogy megöljön-, hogy valamilyen úton-módon elkerülje, hogy le kelljen rónia az adósságát. Mint például elcsavarni a fejemet, ami lássuk be, eddig nagyon jól ment neki. Tessék. Félig részegnek kell lennem ahhoz, hogy átlássak a szitán vagy, hogy egyáltalán megforduljon a fejemben ennek a lehetősége. Hiszen Cherry egy függő, akárhogy is szépíteni próbáljuk a tényeket. Azaz, olyan ember, aki bármire képes azért, hogy megszerezze, amit akar. Hmm... -Igen. Mindketten a Broadway-re készültünk, csak közbe jött ez az egész maffiózó dolog...- játszom tovább a szerepemet, hamár akkora színésznek tart minket, de azt már kevésbé tudom eljátszani, hogy nem fáj, amikor rám fújja azt a szart. Egek. Mintha szét akar égni a bőröm. Mindig mondtam én, hogy ezek az orvosok szadisták, ahogy a készítményeik is. -Hát jó. Keresd meg kérlek Pablot. Ő már csinált ilyen nem egyszer.- sóhajtok végül, ahogy tovább erősködik és én is muszáj vagyok belátni, hogy akármennyire tökös legény is vagyok, ez a seb elég mély és elég veszélyes. Pablo két perc alatt összeöltögeti nekem, aztán kész is vagyok. De előtte azért biztos, ami biztos, nyelek még pár korty whiskyt. -Addig megtennéd, hogy szerzel nekem egy pólót? Már, ha emlékszel még, hogy hol van...- vigyorodok el aljas módon, visszautalva a múltkori kis kalandunkra és naná, hogy ki akarom élvezni minden pillanatát annak, hogy Cherry aggódik értem és jelenleg bármit megtesz a kedvemért. Na jó, nem feltétlenül bármit, de körbeugrál, kitüntető figyelme pedig irtó jól esik.
Igazából azt hiszem, jobb lesz, ha majd úgy fogom fel a dolgokat, hogy nem büntetésből kell idejönnöm dolgozni, hanem legyen mondjuk... szórakozás. Még tényleg azt mondom, hogy egészen jó buliként is fel lehet fogni azt, hogy idejövök és itatom a jónépet, de azért nem úgy, hogy full tisztának kell lennem, és ezt remélem Marco is tudja, hogy nem fog menni úgy. Majd megpróbálom csökkenteni az adagot, de az sem fog menni egykönnyen. Nagyon rá vagyok függve a szerre és ez nem azt jelenti, hogy néha-néha be kell vennem egy pirulát, hanem azt, hogy konkrétan szinte képtelen vagyok meglenni nélküle és már-már kezd visszafordíthatatlanná válni a dolog. Persze, még most kellene azt mondanom, hogy állj, csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint sok okostojás gondolja. Kurvára nem. - Tök mindegy, ezeket hiába ecsetelném neked, mivel nem mozogtál sosem ilyen körökben... már nem úgy, mint most, így nem is értenéd meg. Egyrészt, másrészt pedig ezekhez jelen helyzetben túl józan vagyok én is. – Minek is kezdeném el neki magyarázni azokat az estéket, mikor példának okáért belevetettük magunkat a tóba tök meztelenül jópáran. Persze ezt nyilván meg lehet tenni tisztán is, de közel sem ugyanaz a dolog, mint így. – Könyvet azt lehet kéne belőle írni, csak kár, hogy az íráshoz annyi tehetségem van, mint az irhád összevarrásához – mosolyodom el szélesen. - Ah, jól van Mister, elhiszem, nem kell tovább fényezned magad – emelem égnek a tekintetem, mert tényleg gondolom, hogy ez nem afféle nagyzolás a részéről. Rengeteg olyan nő van, aki csak a pénzre megy, Marcon látszik, hogy a bőre alatt is az van, így nyilvánvaló, hogy rá fogják vetni magukat. Arról nem is beszélve, hogy emellé az is jár, hogy nem néz ki túl szarul. Sőt. Két legyet egy csapásra. Én valahogy már kurvára nem vágyom a gazdagságra. Vagy nem tudom. Nyilván ez hülye dolog lenne, ha azt mondanám, hogy nem kell a pénz, mert ha nincs, az is épp elég probléma- Jelen helyzetben ellátom magam, de idejét se tudom, mikor vettem már egy drágább anyagot, amiből leültem volna, hogy varrjak magamnak valami szép göncöt. Pedig baromi sok tervezet van a tarsolyomban, csak nem engedi az időm, hogy megvalósítsam őket. - Nem akarlak elkeseríteni, de még az is lehet, hogy lesz szerencséd – vonok vállat, de nem nézek rá. Nyilván nekem sem esik jól, ha másra vagyok utalva, de amennyire rá vagyok függve a drogokra, esélyes, hogy valamikor majd megint szétcsúszok, na de azért ezzel most óvatos akarok lenni, nem akarok repülni mindkét melóhelyemről egyelőre. Az ötletére visszakapom az arcára a tekintetem. - Az a baj, hogy ki is nézem belőled, hogy ezt csináld. Én azt már nem asszisztálnám végig – vonok vállat, hiszen valószínűleg az én lábaim hamarabb feladnák a szolgálatot, mint az övéig. Durva, de tényleg ez lenne szerintem. Nem bírom nézni az ilyesmiket és nem is akarom. - Aha, végül is sokkal jobb elvérezni itt – ingatom meg a fejem, ahogy ellenkezni kezd a kórházzal kapcsolatban. Nem tudom, milyen ez az alvilági élet – hah, milyen jól hangzik-, de azért csak nem makacskodom, hanem bevonszolom a seggemet a hülye kórházba, ha ilyen vágásaim vannak, nem? – De baszki Marco, nem azért mondom, nem hiszem el, hogy egy ilyen helyen, ahol ennyi ilyen szarság történik nincs valaki, aki suttyomban ellát titeket. Ez mekkora felkészületlenség már? – akadok ki kicsit, mert tényleg nehezen tudom ezt elképzelni. Aztán persze megint eszembe jut a múltkori, főleg, ha már így a szex témánál járunk. Tényleg sajnálatos, hogy nem tudtuk befejezni, amit elkezdtünk, mert mindketten eléggé fel voltunk spanolva ahhoz, hogy le lehessen fújni, de Pablonak sikerült. Még nem is gratuláltam neki. Na nem mintha eddig két szónál is többet váltottam volna vele, de akkor is. - Ezt örömmel hallom. – Kevésbé jönne be akkor. Ezt persze már nem teszem hozzá. Nyilván nagyon is tisztában van azzal, mitől döglik a légy, ahogy az imént szóvá is tette. - Persze, hogy volt, nem tudod elképzelni rólam? – Habár én abszolút nem arról beszélek, hogy pár napja elvittek bilincsben a rendőrök otthonról, hanem hogy már volt rajtam bilincs az ágyban. Persze, hogy volt. Bejött, de nem annyira, hogy azért olyan szinten rá legyek pörögve az ilyesmire. Egyszer-egyszer oké, de most, hogy már komolyabb módon is bilincsbe vertek már, így mondhatni egy életre elég volt belőle. Mikor mondja, hogy hülye kérdés, és hogy tudja, akkor érdeklődve felpillantok rá. - Persze, hogy tudod – emelem égnek a tekintetem, ahogy megcsóválom a fejem és felállok az ágyról. Baszd meg, nem hiszem el. Komolyan, ez az ember nyomoz utánam, ezer százalék. – És mégis honnan? – teszem fel a kérdést, mert azért ez csak nem hagy nyugodni. Persze azért még mindig nem fogok itt tanúvallomást tenni, de ha jól sejtem, akkor ő is pont arra gondol, amire én, és ez nagyon nem tetszik. - Nekem is szörnyű fájdalmaim vannak – vonok vállat, mert tényleg a falat kaparnám már, ha az előbb nem vettem volna be azt a kurva pirulát. Most, hogy elolvadt a nyelvem alatt, már kezdenek is enyhülni a tüneteim. - Aggódhatsz is – bökök oda csak ennyit, mert kicsit felszívtam magam ezen, hogy már megint többről tud, mint kellene. Nem jó ez így, semmit nem lehet eltitkolni előle, szóval valamiért azt érzem, hogy kurva gyorsan le fogok bukni azzal is, hogy nem tartom magam ahhoz, hogy tiszta legyek. Ezzel együtt újabbat spriccelek a sebébe, egy percig sem kímélve. Halványan elmosolyodom a megjegyzésére, aztán ahogy az utolsó „karcolással” is végeztem, felpattanok az ágyról is. - Jó, megkeresem, de ha nem találom, keresd meg magad, mert nekem mindjárt elkezdődik a munkaidőm, és nem szeretnék elkésni az első napomon, mielőtt még a főnökömtől kikapok – magyarázom, ahogy elmegyek a szekrényig a pólóért is, és kikapom az elsőt, ami a kezembe akad, majd egy jól irányzott mozdulattal a fejéhez vágom azt. - És ne nyomozz utánam, Marco, mert annál kevesebb dolgot utálok – mondom tőle pár lépésre álldogálva. Azt hiszem, a kis adagom kezdi megtenni a kellő hatást, és most már annyira se érdekel, mit mondok neki, mint eddig. Sokkal ellenségesebb tudok lenni, ha van bennem némi cucc, a szókimondóságom pedig még felsőbb fokozatokra lépked. Csak ne nézne ki ennyire kibaszottul jól, az sokkalta megkönnyítené a helyzetemet. Nagyon is.
Igaza van és ezt egy bólintás kíséretében be is látom. Valóban, nem mozogtam még soha olyan körökben, mint ő. Nem voltam drogfüggő, nem adtam el mindenem azért, hogy ideig-óráig kábultan heverhessek valahol és nem szúrkáltam szét a karom. A józanság -a whiskyt leszámítva- még mindig fontosabb számomra. Ha iszok is valamennyit, még mindig tudok uralkodni magamon és képes vagyok megvédeni magamat vagy másokat. Aki szét van csúszva... nos elég, ha arra gondolok milyen állapotban volt múltkor Cherry. Ha eszembe jut, hogy a klub valamely más részén is lehetett volna, amikor kidőlt, olyan helyen ahol mindenféle idióták visszaélhettek volna a helyzettel -nem is értem, hogy képes valaki egy öntudatlan állapotban lévő nőt megkívánni-, ökölbe szorul a kezem. Ez a bolond lány bele se gondol, hogy mi történhet vele olyankor vagy talán nem is érdekli, fogalmam sincs. -Lehet jobb is, ha nem hallom ezeket a történeteket.- sóhajtok fáradtan, megnyomkodom orrnyergemet és inkább nem is pillantok rá. Mi a frászért kellett nekem ezt a terhet a hátamra vennem? Mintha nem lenne így is épp elég bajom, még neki láttam pesztrálgatni is ezt a lökött nőszemélyt. -Pedig lehet, hogy bestseller lenne belőle. "Cherry és a pirulák" címmel szinte már látom is magam előtt a borítót.- mutatok is magam elé, mintha egy sávban tényleg látnám a betűket és mindemellé persze vigyorgok, pedig valójában ez rohadtul nem vicces. Nem egy buta lány és biztos vagyok benne, hogy sokra vihetné. Hova lett a kitartása és az akaratereje? -Pedig órákig tudnék még arról áradozni, hogy mennyire tökéletes vagyok.- villantom meg felé az általam csak "bugyiszaggatónak" titulált mosolyomat, de hamar el is tüntetem képemről, mielőtt még megtenné netán a hatását. Eszem ágában sincs megint olyan messzire menni, mint legutóbb. Az is egy hatalmas hiba volt. Elvesztettem az önuralmamat és majdnem óriási baromságot követtem el. Többé nem fordulhat elő és pont. Legalábbis, ezt próbálom magammal megértetni, miközben Cherry arcát fürkészem, ahogy lazán figyelmeztet, hogy akár még lehet is esélyem arra, hogy én ápolgassam őt. Válaszul csak egy szúrós pillantást vetek felé. Nem akarom most kifejteni erről a véleményemet. -Nyugi. Én se vagyok oda a tűzőgépes gondolatért...-húzom ajkaim el szomorkásan, de azért némi mosoly is bújkál tekintetemben. Meglep, milyen egyszerűen el tudná rólam képzelni, hogy ilyesmit csinálok. Nem vagyok én szadista, hogy saját magamat varrogassam nagy áhítattal. A kirohanása megmosolyogtat és eszem ágában sincs közbe vágni. Fürkésző szemekkel vizslatom míg a monológja végére nem ér, majd unott arccal válaszolok. -Cassie szokott minket ellátni, de neki most van elég dolga, nem akarom zavarni.- vontam vállat, mintha cseppet sem lenne veszélyes a sérülésem, ami azt hiszem, a whiskynek köszönhető feltételezés részemről, mint ahogy az is, hogy kevésbé érzem a fájdalmat. Az már más kérdés, hogy vérhigító hatású is egyben az alkohol. Pech. -Cherry, én igazából elég sok mindent el tudok képzelni rólad.- jegyzem meg nyugodt hangszínnel, már-már mormogva, némi mosollyal arcomon. Igen. Cherry tipikusan az a nő, akiről az ember bármit az ég világon el tud képzelni. Miért épp azt zárnám ki, hogy esetleg volt már rajta bilincs? Tekintve, hogy a drognak köszönhetően -vagy ki tudja mi minden másért- simán kerülhetett már bajba. Akkor is arra fogadnék, hogy már volt rajta bilincs, ha nem tudnám tutira biztosan, hogy így van. Ezt pedig amint elárulom, hogy tudom, először csak érdeklődő pillantást vet rám, majd kíváncsiskodni kezd honnan is tudom. -Cherry, most komolyan... gondolod, hogy itt lennék a mai napig, ha nem biztosítanám be magam azzal, hogy a lehető leggyorsabban informálódok dolgokról? És ezt ne úgy értsd, hogy utánad küldtem valakit, mert ilyesmiről szó sincs. Egyszerűen csak...- vonok vállat nemes egyszerűséggel, mert ez valóban így van. Mindössze annyi történt, hogy egy fazon, aki ismer és járt itt a klubban -konkrétan akkor, amikor lelejtette azt a forró táncot-, látta Cherryt, amint beviszik a zsaruk. Na jó, konkrétan egy zsaru a fazon és mivel emlékezett Cherryre- melyik ép eszű faszi ne emlékezett volna?- azonnal hívott, hogy mi a helyzet. Ennek ellenére nem rohantam segíteni neki. Nem akartam se a hős lovag szerepében tetszelegni, de beleavatkozni a dolgokba, hiszen tudtam, hogy Julian joga eldönteni, hogy mi legyen. Mellesleg én is így döntöttem volna: bent hagytam volna, hátha tanul a leckéből.-Csiripelnek a madárkák és az információ hatalom, ezáltal én figyelek a csiripelésekre. Ennyi az egész.- tárom szét karjaimat -már amennyire a sebeim engedik- és a lehető legártatlanabb képet vágom hozzá. A bonyolult sztorit arról, hogy szereztem tudomást a holtartózkodásáról nem fogom megosztani vele. Aggódjon csak minden pillanatban, amikor valami sunyi dologra készül, hogy netán meg fogom tudni. Hátha ez egy picit visszatartó erő lesz? -Akkor szenvedjünk együtt...- sóhajtok fel drámaian, majd ajkaimhoz emelem ismét a whiskys üveget és enyhítek a szenvedésemen. Legalábbis a gondolat, hogy whiskyt iszok enyhíti a fájdalmaimat, holott tudom jól, hogy csak lezsibbaszt picit, reggel pedig amikor majd észhez térek, csak még rosszabb lesz. Fenébe is, kellett nekem tényleg játszani a kemény legényt, ráadásul Ő sem bánik velem valami gyengéden most, hogy haragszik rám. -Ugyan már, Cherry. Előbb-utóbb úgyis megtudtam volna és biztos vagyok benne, hogy nem tőled.- vágom oda az igazságot, de hangom cseppet sem dorgáló vagy szidalmazó, mert igazából ahhoz semmi közöm, ha becsukják. Mondjuk frászt. Nagyon is van közöm hozzá és, ha igazán aljas szemét lennék, akkor most kikérném magamnak, hogy cseszte jelezni, hogy nem fog jönni dolgozni. -Majd beszélek a főnököddel az érdekedben...- vigyorodok el kajánul és legszívesebben hozzátenném, hogy "főleg, ha őt kell ápolnod", de nem akarom még jobban kihúzni a gyufát. Tudom, hogy egyesek igen nehezen viselik, ha nem nagyon tudnak előlem eltitkolni dolgokat, de majd megszokja. Annál inkább fog rájönni, hogy az a legjobb, ha őszinte velem. Nem azt várom én, hogy tényleg mindenről számoljon be, de olyasmiről, amiről nem árt tudnom, vagy netán amivel kapcsolatban még segíteni is tudok -hiszen most is tudtam volna-, ne féljen beszélni nekem. A póló, ami a fejemen köt ki, igazán meg se lep. Sőt, inkább megnevettet, így végül röhögve húzom le a fejemről és dobom le magam mellé. Szavai hallatán azonban egy pillanat alatt eszembe jut, ki is itt a főnök, így felpattanok az ágyról -még magam is meglepődök, milyen faarccal és kecsesen tudom ezt véghez vinni, pedig kibaszottul fáj a mozdulat- és megállok előtte. Úgy, félmeztelenül, fölé tornyosulva és fenyegető pillantással. -Én pedig azt utálom, ha hülyére vesznek.- morogtam halkan le nem véve róla a pillantásom és a hatásszünet kivárása után folytattam. -Felajánlottam, hogy dolgozz itt és tudtommal, már három nappal ezelőtt is meg kellett volna jelenned. Szóval legközelebb, ha bilincsben elvisznek és becsuknak, legyél olyan kedves és közöld velem, hogy ne mástól kelljen megtudnom. Ilyen egyszerű.- szúrós pillantással lesek le rá és remélem, hogy eljut az agyacskájáig, mennyire szar, mikor az ember rohadt okosnak érzi magát, aztán kiderül, hogy nagyon nem az. Bevallom, az első gondolatom, amikor nem jelent meg az volt, hogy szimplán nem jön a csókunk után, ez pedig még jobban idegesített.
- Szerintem is az a legjobb. De majd egyszer mesélek egy-kettőt, ha eleget ittál hozzá – mosolyodom el szélesen. – Vagy majd megismételhetnénk valamelyiket – harapok az alsó ajkamba alig láthatóan. Persze ezzel pontosan valami olyasmire gondolok, amiben benne van legalább minimálisan egy-két szexuális töltetű dolog. Nem is tudom, hogy jó-e ez egyáltalán, hogy ennyire vágyom rá. Baszki, a múltkori jelenet már vagy ötvenszer lepergett a szemem előtt, úgy érzem magam, mint egy hülye tinilány, aki fantáziál a főnökéről. Végül is, annyira messze nem is állunk ettől a helyzettől. A kis bemutatójára szélesre vált a mosolyom. - Ez aztán a kreativitás – nevetek fel, ahogy aztán oldalra biccentem a fejem. – Még a végén kiderül, hogy titokban te is írsz – viccelek, hiszen ez tényleg elég hihetetlenül hangzik. Már meg is jelenik a fejemben a kép, ahogy ücsörög az íróasztalánál és gondolkodóba esik, hogy mi legyen a következő fejezet címe?! Ó, édes faszom. Arcomra ki is ül a vidámság, majd ahogy a tökéletességéről kezd el beszélni, le is hervad onnan és felvont szemöldökkel lesek rá. - Arra én viszont baromira nem vagyok kíváncsi. Értékes óráidban nem fényezni kellene magad, hanem valami más... értékeset csinálni – vonok vállat és isten lássa lelkem, most kivételesen nem célzok ezzel semmire, pedig akár célozhatnék is. A mosolya hamar lehervad az arcáról, amit nem nagyon értek, pedig ez végre őszintének hatott, nem az a tipikus, amit én csak „Marco vigyornak hívok”. Valahogy azon veszem észre magam, hogy ahogy telik az idő, egyre lazább vagyok és engedem el magam –már-már el is felejtettem, hogy azért jöttem, hogy letoljam, amiért ebben a kis lófasz anyagban akar engem pultba vagy színpadra küldeni-. Kicsit azért meg is ijeszt ez, hogy ennyire elvagyok vele. Főleg úgy, hogy a helyzet egyébként komoly lenne, mert félig szét van kaszabolva. Lehet azért van, mert ő is ivott, így nem annyira tartózkodó az irányomba. Vagy mi. De a minap reggel sem volt épp az, pedig akkor nem volt benne sem pia, sem más, ahogy bennem sem, és ez az igazán megdöbbentő, hogy még száz százalékig józanul is mennyire vágytam rá. Vágytunk egymásra. - Milyen körültekintő vagy – jegyzem meg arra, hogy mondja, nem akarja Cassie-t zavarni. – Ettől függetlenül nem hiszem, hogy ilyen vészhelyzetben mással kellene foglalkoznia ahelyett, hogy megmentsen az elvérzéstől. De látom, elég jól leérzéstelenítetted már magad – pillantok a whiskys üvegre a kezében. Valószínűleg én is így tennék a helyében. A bilincses dolog –nem is értem, miért pont most került az ilyesmi szóba- kicsit meglep. - Komolyan? – vonom fel a szemöldököm, ahogy reagál a kérdésemre. – Például miket? – kérdezem kíváncsian. Ha valami, akkor ez tényleg érdekel, hogy miket képzeleg rólam. Képzeleg. Hm. Na, már megint itt vagyok. Az azonban mééég jobban érdekel, hogy mégis honnan szerzett tudomást arról, hogy a csuklómon bilincs kattant a napokban? Picsába, hogy mindenről tudnia kell! - Egyszerűen csak? – nézek rá érdeklődve, mikor abbahagyja a mondatát. – De miért pont rólam kell informálódni? Csak hívj fel és elmesélem a napomat – passzolom oda a labdát. Persze két napja hiába hívott volna, nem ért volna el. - Ugye nem... – Ugye nem az apám hívta fel? – Jézusom, ugye nem az apámmal kontaktoltál? Ugye nem tud semmiről? – vonom kérdőre, mikor a fejembe fészkelődik a kérdés. Megígérte, hogy nem szól apámnak a tartozásról. Ha megtette, kap még pár karcolás a meglévők mellé, az garantálom. - Rendben, szenvedjünk együtt, de ha te enyhíted a fájdalmaidat, akkor passzold ide azt az üveget nekem is. Csak egy kortyra – nézek rá kérlelve. Akkor hatna rendesen az előbb bevett fájdalomcsillapító. Meg sem kottyan szinte nekem már, az eddigi használt szerekhez képest. Csak éppen enyhíti az elvonási tüneteimet. A következő mondatára ismét rákapom a tekintetem, de már félig az ajtóban vagyok. - Nem fogok mindenről beszámolni – ingatom meg a fejem, ahogy égnek emelem a tekintetem. Mégis mit gondol? Ha elkezdtem volna dolgozni már, akkor talán. De akkor is. Ne játsza már nekem itt a nagyfőnököt. Jó ég. - Rendben, de mondd meg neki, hogy ne hallgassa a madarakat, néha fals infokat csiripelnek. És az nekem nem tetszik, ha mindent el is hisznek. A főnököm pedig azt hiszem, szeretné, ha szimpatizálnék vele – húzom az ajkam újra széles vigyorra, pimaszul. A fejéhez vágom a pólót, aztán mielőtt elmennék, közlöm vele, hogy ne kutakodjon utánam. Úgy konkrétabban. Hogy nyomatékosítsam benne. Mikor azonban feláll az ágyról és elindul felém, megdermedek. A tekintete megváltozik, már-már a vesémig lát, és akarnám, de nem tudom elkapni onnan a tekintetem. Nagyot nyelek, a szám is kiszárad, nem tudom, miért van ilyen hatással rám. Mozdulni sem mozdulok. Mikor odaér, lesütöm a szemem, és úgy érzem, rögtön elsüllyedek. Nem tudom miért, szerintem arról nincs fogalma, hogy miért csuktak le, de ezúttal nem sok közöm volt az egészhez. - Mégis hogy szóltam volna, mikor egyetlen embert hívhattam fel? Ne haragudj, de nem te voltál az – halkítom le a hangom, ahogy aztán újra felvágott nyelvvel szólok vissza neki, erőt véve magamon. Pedig jobb lenne, ha csak bólintanék és már itt sem lennék, de azért nem akarom ennyiben hagyni a dolgot. Lassan felfuttatom a tekintetem az arcára, közben megállva a mellkasánál pár pillanatra. Megköszörülöm a torkom, ugyanis ahogy így megint itt áll előttem, halál határozott és magabiztos kiállással, azt hiszem, tipikusan azt a férfit testesíti meg, aki helyre tud tenni, ha kell. - Reméljük nem lesz legközelebb – sóhajtom, mert azért ez a pár nap is kurva kemény volt. Én azért lázadó vagyok és igen, nem élek olyan életet, amilyet kellene, de azért nem igazán szoktam olyan szitukba keveredni, ami már bűncselekmény lenne. - Szólok Pablonak – mondom, de a torkomon valamiért alig jön ki hang, így mintha csak suttognám ezt a két szót. Mintha ismét Pablo lenne az, aki közbe szólhat, mielőtt még bármi meggondolatlant tennénk. Bár nyilván csak én érzem ezt, ő maximum csak egy drogos kiscsajt lát maga előtt, akivel csak a baj van.
Eltöprengek azon, vajon miféle története lehet a droggal kapcsolatban, amit szívesen megismételne velem, de tekintve, hogy nekem egy csomó perverz dolog jut eszembe, így inkább nem kérdezek vissza. Jobb, ha nem is tudom pontosan, hogy mi jár a fejecskéjében, mert a múltkori eset bebizonyította, hogy már így is épp eléggé egymásra vagyunk gerjedve. Nem kell olajat önteni a tűzre fantáziálgatásokkal, mert ez az egész amúgy sem lett volna és nem is lenne helyes. -Alig várom, hogy elég italos legyél ahhoz, hogy halljam őket.- azaz a durva történeteket, de ezt csak az illem mondatja velem. Szerintem nem feltélenül én akarom ezeket hallani, mert tudom jól, mi mindenre képes valaki azért a rohadt anyagért. Inkább elviccelem egy könyvcím ötletével, ami biztos vagyok benne, hogy annyira nem tetszik neki, mint ahogy mutatja. -Most lebuktam. Több könyvem is megjelent már, csak álnéven írom őket. Valójában abból szedtem meg magam.- viccelődök mosolyogva és el is játszok a gondolattal, hogy akár író is lehetnék. Simán válaszhattam volna azt a pályát is egykor, ha nincs ez a nyamvadt üzlet, amit meg kell örökölni valakinek. Kár lett volna veszni hagyni az egészet és kidobni az ablakon, de nem ez volt a leghőbb vágyam ugye. -Miért? Szerinted az, amit most csinálok, nem értékes? Ha a pénzmozgásokat nézzük, szerintem rohadtul értékes.- azt már észrevettem, hogy nem igazán alél el attól, ha fényezem magam, pedig én szeretem az öntelt pasast játszani. Amúgy sincs magammal semmi gondom, de azért nem vagyok egy önelégült majom, aki a tükörben nézegeti magát naphosszat. Csupán tisztában vagyok az erényeimmel. Miért kellene ezt véka alá rejtenem? Ráadásul, Cherry nem is tagadhatja, hogy neki sincs ellenére a látványom, hiszen az első pillanattól kezdve szívesen legeltette rajtam a szemeit. Vagy rosszul láttam volna? -Biztos vagyok benne, hogy mindent eldobna azonnal és a segítségemre sietne, de ez nem olyan vészes helyzet, ami miatt megzavarnám. Tényleg nem nagy ügy az egész.- még egy nő, aki aggódhat értem, hiszen Cassie azon kevesek egyike, akit bizalmasomnak nevezhetek. Anno -mondhatni- az életét mentettem meg, amit ő sosem felejtett el. Szaladhatott volna a rendőrségre az információkkal, melyeket itt szerzett vagy épp más bűnszövetkezetek főnökeihez is besétálhatott volna, de ő hű maradt hozzám. Mondjuk amúgy sincs itt rossz sora és meg is háláltam a hűségét azzal, hogy már-már teljesjogú főnökké tettem. Azaz, ő és most már Cherry is aggodalmaskodik majd itt nekem, ha pedig elég ügyes fiú leszek, talán a seggem is szétrúgják egyszer. Nem tudom, hányszor találkoztak eddig, de könnyen szövetséget köthetnek, hogy aztán ketten osszák nekem az észt arról, mennyivel jobban kellene vigyáznom magamra. -Majd egyszer elmesélem, ha szeretnéd vagy akár meg is mutathatom.- kúszik szemtelen mosoly az arcomra, hiszen egyértelmű, hogy már megint olyasmi került szóba, aminek nem kellene. A fenébe is. Miért flörtölget velem ilyen pofátlanul és én miért tetézem a bajt? Tény, hogy élvezem, ahogy incselkedünk egymással de, ha van egy csöpp kis eszem -bár néha kételkedek ebben-, akkor még az előtt befejezem ezt, hogy valami orbitális nagy baromságot csinálnék. Pillanatokkal később azonban nem kell amiatt aggódnom, hogy hogy ne másszunk egymásra. Elintéztem egy apró mondattal, hogy aztán duzzoghasson. -Nem értem, miért olyan meglepő számodra, hogy a fülembe jutott. Rengeteg ember ismer, vagy ismer valakit aki engem ismer és be akar nálam vágódni. Fogalmad sincs, miféle pletykahálózat működik itt a háttérben.- szövegelek ártatlan ábrázattal, hiszen valóban, nem én kutakodtam utána, csak szimplán jött a hír. Azon viszont el sem gondolkozik, mennyire felbaszott a tudat, hogy a sitten guggol. Mondjuk megérdemelte. Viselje a tettei következményét, mert úgy tűnik, az istennek se akar tanulni a hibáiból. -Nem. Nem az apádtól tudom. Egy fazon, aki látta a múltkori táncodat meg azt, ahogy felrángattalak ide, gyanította, hogy érdekelne a hír, hogy ott látott az örsön a cellában. Ennyi.- sóhajtok egyet fáradtan, mert igazából rohadtul nem értem, mit kell ezen így felszívnia magát. Azt hitte tényleg, hogy nem fogom megtudni? Előbb vagy utóbb úgyis a fülembe jutott volna a hír. Vagy addig, amíg ott kuksolt, vagy azután, hogy már kijött de megtudtam volna mindenképp. Nem értem, miért kell ezen így kiakadni és csodálkozni.ű Aztán kér a whiskymből. Normál esetben még adnék is neki nagyon szívesen, de tekintve, hogy szem előtt kell tartanom azt is, hogy egyszer a távoli jövőben tiszta legyen majd... -Dehogy adok. Józannak kell lenned, ráadásul a piára könnyen megkívánja az ember a drogot. Jönnek a "egy kicsi nem árthat" gondolatok meg a "ki nem szarja le mit mondott Marco" című ötletek és abból csak baj lesz.- jelezgetem is a macskakörmöket a beszédem közben, majd ennek örömére meg is húzom a whiskys üveget. Szenvedjen csak, nem érdekel. Ha aranyos, atom cuki csávó leszek úgysem fog semmire jutni. Szigorúbbnak kell vele picit lennem, nehogy azt gondolja, hogy pár édes mosolytól meg flörtölős megjegyzéstől azt tehet, amit csak akar. Esélyed nincs szivi. Tudok én rohadék is lenni, ha akarok. -Tehát, azt állítod, hogy nem volt igaz a hír? Nem a hűvösön voltál az elmúlt pár napban? Valóban ezt állítod, Cherry?- vonom fel kérdőn a szemöldökeimet, mert ez most igen csak erős kijelentés volt részéről. Nem kell mindent elhinnem a madrákáknak? Eddig mindig megbízhatónak bizonyultak a madárkáim, ahogy most is azok voltak. Ő is tudja és én is, hogy a hírek helytállóak, de most azért kíváncsi leszek, hogy képes lesz-e a pofámba hazudni és letagadni. Természetesen sikerül felhúznia végül a kisasszonynak, aminek az az eredménye, hogy fölpattanok és egészen addig meg se állok, míg szemközt nem kerülök vele. Bár meglehetősen veszélyes az ilyesmi, ha Cherryről van szó, mert könnyen mást eredményez a határozott fellépésem, de most egy pillanatig se jár azon az eszem, hogy lesmároljam vagy ilyesmi. Tényleg dühít, hogy még neki áll feljebb. -Szerintem, ha említetted volna nekik, hogy Mr. Berlasconival akarsz még beszélni, vagy legalább értesítsenek, mert a főnököd vagyok, szóltak volna. Ne feledd, hogy elég sok ember zsebébe dugdosom a pénzt és minden bizonnyal ott is volt olyan, aki ismer. Ha más nem, hát az, aki látott téged, de meg se próbáltál szólni. Pedig, akár ki is hozhattalak volna pillanatok alatt.- nem ordítok, mert az nem az én stílusom, de azon a hangon beszélek hozzá, amitől másokban a szar is meg szokott fagyni. Ettől függetlenül persze eszembe se jutna bántani akárhogy is, de szeretném, ha felfogná, amit magyarázok neki. Azzal, hogy itt dolgozik nálam, vannak ám bizonyos előnyök is, amikre szert tett. Miért lett volna nehéz a segítségemet kérni? Tudhatná már, hogy az apja leginkább azon van, hogy a kisasszony tanuljon végre valamit az életről, de én lehet, hogy segítőkészebb lettem volna még akkor is, ha egyébként kifejezetten személyiségépítő dolognak tartom néha a cellákat. Nem reagálok arra, hogy remélhetőleg nem lesz ilyen legközelebb, mert szerintem egyértelmű, hogy én is ennek örülnék a legjobban. Azt pedig már el se kezdem megtudakolni, hogy vajon miért vitték be. Gyanítom, jelen helyzetben úgyse mondaná el. Hiszen, szemmel láthatóan alig várja, hogy megszabaduljon tőlem. Meg volt az első komolyabb vitánk? Éljen! -Lekötelezel.- morgom, mikor közli, hogy szól Pablonak és már indulok is vissza a helyemre, mert az ácsorgás nem épp a legkellemesebb időtöltés, miközben az ember oldalán egy nagy seb tátong. Pablo majd összefércel, aztán minden mehet tovább. Párszor már átéltük ezt, csak épp akkor nem volt a nyakamon még egy ilyen nőszemély is, aki csak borsot tör az orrom alá.
Kezdőlap
