Hogy? Miért? És egyáltalán mért pont én? Persze, hogy csakis én tudtam elcseszni a szerepemet. Igen, nyilván én vagyok csak ekkora balek. Még mindig előttem van, ahogy futok a nézőtéren át, fel a színpadra, és sikeresen hasravágom magamat egy szék mellett. Megalázó volt, s az sem segített rajtam, hogy a színpadon megfagyott a levegő.Még mindig szégyenlem magam, és ráadásul a székben ülőnek a kezét is le kellett fejelnem, igen. Mit vétettem az univerzum ellen, hogy ilyen módon büntet? Fáradt vagyok, éhes, nyűgös, és haza akarok menni. A legutóbbi szerencsére megtörténhet, mert mára végeztem. Nincs több előadás. Mért is lenne? Lassan éjfél, ilyenkor már csak a hosszabb előadások miatt vannak bent az emberek, de a mai csak két felvonásos volt, és kevés szerepet kaptam benne. Bár, a kis akcióm után lehet, nem is olyan nagy baj ez. A díszes ajtón kilépve örömmel konstatálom, hogy hűvös van. Legalább egy kicsit lehűlök, és kijózanodok.Előadások után ez általában jól jön. Bent meleg van, és ha énekes darabot adunk elő, mint ma, rendesen meg is izzadok. Ilyen esetekre még jó, hogy van zuhanyzó. Körülnézek a forgalmas utcán, és nem messze az épülettől megpillantom a lányt, aki előtt elestem. Felé irányítom a lépteimet miközben a többi ember közt szlalomozok. Nem szokott itt ennyi ember sétálgatni… Mikor odaérek, egy barátságos mosolyt varázsolok arcomra, s megszólítom - valószínűleg nem vett észe, mert a telefonján nyomkod valamit. - Szia! Benjamin Aiken vagyok, és bocsánatot szeretnék kérni, hogy kishíján rád estem. - csak remélni tudom, hogy nem sértődékeny, vagy ősbunkó. Nem szeretném előre megítélni, de kedvesnek tűnik. - Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. - remélem elfogadja a bocsánatkérésemet, mert nem bírnék ilyen mocskos lelkiismerettel elaludni, vagy bármi mást csinálni. Ez már nem fér be a sok vétkem mellé, ha nagyon próbálok is neki helyet szorítani, akkor sem. Meghívom akár egy kávéra, pizzára, valamire, csak nézze el nekem a dolgot… Te jó ég, komolyan le akarom kenyerezni? Mi a fene van ma velem? Mintha teljesen kifordultam volna önmagamból, és egy új én költözött volna belém, akit még nem ismerek annyira, mint az eddig is velem lévő, jól megszokott Bennyt.
Okay, so you were that guy, and? It wasn't a part of the show?
Karácsonykor kaptunk a munkahelyen színházjegyeket, pontosabban mondva az egész úgy volt, hogy egymás mellé szólt az összes ugyanarra az estére, amolyan csapatépítő színházazásnak szánhatták vagy nem is tudom... Mindenesetre senki sem panaszkodott, teljesen véletlenül mindenkinek sikerült úgy intézni a dolgait, hogy el tudjon menni. Aha, véletlenül... Szerintem páraknak semmi kedve nem volt eljönni, mert úgy gondolták, hogy kötelező, mert a munkahelyen kaptuk a jegyeket. Hahó, nem a mészárszéken dolgozunk vagy valami maffiánál, semmi gáz nem lesz, ha valakinek más dolga van... Oké, mondom ezt én, aki eljöttem és annyira puccosba vágtam magam, amennyire csak lehetett. De ne ítélkezzen senki, mert a többiek ugyanezt csinálták, mintha a lapnál nem tudnánk egymásnak megmutatni, hogy mennyire stílusosak vagyunk, és hogy milyen méregdrága cuccaink vannak. Nem azt mondom, hogy elítélek akárkit is a magazinnál, mert én is olyan vagyok mint ők, én is kicsíptem magam, hogy mutogassam van ám ilyen ruhám is, nem csak azok a miniszoknyák meg dekoltázskidobó felsők. A darab nem volt rossz, szeretem a musicaleket és ha csak tehetem, akkor megnézek egyet-egyet valamelyik színházban, így én kifejezetten örültem a jegynek, amit kaptunk. A vicces csak az a dologban, hogy az egyik színész bizonyára elég amatőr lehetett vagy csak a rendezőnek vannak furcsa elképzelései, hogy ott kötött ki mellettem a földön szerencsétlen. Bevallom, én rövid ideig még azt is hittem, hogy a műsor részt volt, de biztos a mögöttem ülő Andrea rakta szar helyre a táskáját és abban botlott el a fiatal színész. Még beszélgetünk kicsit a többiekkel a darab végezte után, aztán mindenki inkább elindul haza, mert állítólag későre jár, én bezzeg egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. A baj csak az, hogy hűvös van, én meg rohadtul nem hoztam kabátot vagy pulcsit vagy akármit, mert ehhez a ruhához semmi sem illett és franc se gondolta volna, hogy ennyire lehűl a levegő. Lövök hát gyorsan egy vacogós selfiet és elkezdtem teletolni hastagekkel Instagramra, mikor megszólít valaki. Először abban sem vagyok biztos, hogy hozzám beszél, de ahogy felnézek a mobilomról, megbizonyosodom, hogy de igen, hozzám beszél. - Szia. Ömm, oké, hát nyugi, nincs gáz, én egyben vagyok, veled minden oké? Nem törted kezed, lábad, orrod, az összes hajszálad megvan még? - kérdezem poénkodva, hogy érzékelje, mennyire nem okozott nekem problémát a korábbi kis incidens. - Oh, amúgy a nevem Bowen, Eliza Bowen - mutatkozom be kezemet nyúltva elmélyített hangon, mert a színészi tehetségem nagyjából a nullával egyenlő, de ezt a poént már régóta el akartam sütni bármennyire is gáz.
Válaszából ítélve komolyan gondolja, hogy nem haragszik, bááár, lehet, hogy csak sokkal jobb színész nálam - ami nem nagy kihívás, elvégre elég kezdő vagyok még, hiába mondják, hogy velem született adottság a színjátszás. Egyszer talán elhiszem... talán. - Hát, talán kihullott pár szál, de annyi baj legyen. - mosolyogva hajamba túrok, majd gondosan megvizsgálom lábaimat, kezeimet is, hogy minden rendben van-e. Meglepő módon, semmi bajom sincs. - Úgy néz ki, túl fogom élni, bár komoly erőfeszítésbe telt felkelnem a földről. Kezet rázok vele, és egyszerűen muszáj elmosolyodnom. My name is Bond... Milyen rég hallottam hasonló bemutatkozást. Ezzel talán különös módon feldobta a napomat, amiből már csak fél óra lehet. - Esetleg meghívhatlak valamire, Bowen, Eliza Bowen? - mélyítenék én is a hangomon, de semmi szükség sincs erre, így se vagyok egérke. - Nem lakok messze. Talán még ma odaérnénk, vagy egy kávézó. Igazából nekem mindegy, csak hadd kárpótoljalak a baklövésemért! - roppant férfiasan kérlelem őt, ebben biztos vagyok... ja, nem. Mégsem így néz ki a dolog. Mindenesetre, remélem elfogadja a meghívást, mert egyedül "ünnepelni" a nap végét mégsem olyan hangulatos, mint egy bizonyára kellemes jellemű hölgyemény társaságában.
//Elnézést a késésért, és a hossz miatt is, ez így sikerült. Legközelebb igyekszem tovább szaporítani a szót.
Okay, so you were that guy, and? It wasn't a part of the show?
Szerencsétlen srác most tuti tök idiótán érezheti magát a baki miatt, de szerintem továbbra is Andrea lehetett a hibás meg az ízléstelen táskája. Egyesek nem tudják, hogy mi az ami jól néz ki és mi az ami nem, na ő tipikusan az utóbbi kategóriába tartozik. És most nem arról beszélek, hogy nem visel az újsághoz illő márkaneveket, mert ez nem igaz, viszont a legjobb tervezőknek is a legrondább ruháira képes rányúlni. Esküszöm, el lehetne küldeni egy ilyen versenyre, hogy öltözz fel minél rondább, de annál drágább darabokba, tuti megnyerné... - Az a lényeg, hogy jól vagy nem? Bevallom, én rövid ideig azt hittem, hogy az esésed a darab része, csak akkor eszméltem rá, hogy nem, mikor ugye látszott, hogy nem kelsz fel olyan könnyen, mint aki rá készült erre a kis akcióra - az mondjuk tuti, hogy pár órán belül tele lesz itt-ott kék meg zöld foltokkal, amiket ha mázlija van, akkor eltakarhat a ruhájával vagy ha még nagyobb mázlija van, akkor lapul neki otthon egy csodakenőcse, amitől gyorsabban elmúlnak a lilulások. Na mindegy, én szerencsére ritkán vagyok tele ilyen foltokkal, de akkor is lealapozózom vagy igyekszem úgy öltözni, hogy eltakarjam, sose tűnik föl senkinek... A következő szavai hallatán reflexszerűen jelenik meg egy magabiztos mosoly az arcomon. Na tessék hölgyeim és uraim, itt van egy úriember, aki látja, ha unatkozol és elhív innen az utcáról, ahol tök magányosan ácsorogsz... Ja álljunk csak meg, én nem is ismerem őt, szóval azért talán kicsit jobban kéne gyanakodnom nem? Elvégre most még fel is hív magához, amit nem tudok komolyan mire vélni, hiszen én azért ennyire lazán nem viszek fel senkit. Na jó, kivéve ha részeg vagyok és felszedtem egy félistent az adott buliban, vagy kivéve ha az illető Leonardo Dicaprio, őt bármikor felhívnám előzetes ismeret nélkül. - Hmmm... Ugye nem vagy másodállásban "hasfelmetsző Jack" vagy "Hannibál" és hívsz fel azért a lakásodba, hogy én legyek a következő fogás - kérdezem tettetett komolysággal majd nevetve hozzáteszem - Csak ugratlak, nyugi, viszont ma este még nem ittam annyit, hogy random emberek lakásába menjek fel, gondolom ez érthető. Inkább üljünk be valahova, egy bárba vagy nekem kocsma is megfelel bár oda kissé túl öltözött lennék talán, de kávéhoz kicsit későre jár, nem szeretnék álmatlanul fetrengeni órákon keresztül. Mindenesetre valamerre induljunk el, mert azért hideg van.
Őszínte leszek: kifejezetten megnyugtató és bíztató, hogy egy bakit sikerült pár másodpercre színpadi elemként bemutatnom. Kár, hogy ezt elrontottam a… felállással, mint ezt most megtudtam. Úgy tűnik esetlenebb voltam közben, mint egy génmanipulált kecske. Na, de majd legközelebb szebben esek el, és akkor mindenki örülhet majd. Illetve remélem, hogy senki sem örül, amiért elesek... Lehet, be kellene fejeznem ezt a gondolatmemetet. - Igazán hízelgő ezt hallani. Még csiszolok a felálláson. - rámosolygok a lányra biztosítékként, bár fogalmam sincs, mit szeretnék biztosítani. Öö... Az normális, ha kezd fájni a térdem? Mosolyára azonban megfeledkezek a fájdalomról. Nem akarom magamat sajnáltatni, semmi szükségem nincs erre, és nyilván ő is látja, hogy túlélem a dolgot. Triviális megjegyzéseim vannak, nem? Még így gondolatban is. Csak kicsit vagyok unalmas.. - Nem tudok ilyesmiről, bár meglehet, hogy skizofréniával küzdök, és a másik énem igazából traktorokkal foglalkozik. - teljesen érthető, amit mond. Még csak most mutatkoztunk be egymásnak, nem kellene egyből felhívnom. Mondjuk nem akarok tőle semmit, azon kívül, hogy bocsánatot kértem, de ez talán egy gyönyörű barátság kezdete... Ez is eléggé elcsépelt volt... No sebaj, majd legközelebb sikerül normálisan gondolkodnom, nem pedig ekkora baromságokon. - Van a közelben egy hangulatos bár. Alig kétszáz méternyire, és csodálatos gyümölcslevet adnak. - sokszor járok oda, ha szomorú vagyok, vagy vidám, dühös, feldobott, csalódott, éhes, szomjas... Egyszóval bármikor, mert tényleg nagyon jók. Sajnos a pulóveremet nem tudom odaadni neki, mert nem hoztam. Az ingem alatt pedig trikón kívül nincsen semmi más, így azt sem kockáztatnám meg. Amúgy sem kellene összegyűrni a ruháját, kár lenne érte. Így hát csak azon múlik, hogy meddig fog fázni, hogy mennyire szedjük a lábunkat. Tényleg nincs messze a hely, három perc gyalog. - Amennyiben nem titkos, megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozol? - az oké, hogy nem hosszú az út, de nem kéne végig hallgatnunk. Ez nem hiszem, hogy tolakodó kérdés volna, és jó beszélgetésindító is lehet.
Okay, so you were that guy, and? It wasn't a part of the show?
- Ki tudja, talán egy idő után már a tényleges eséseidből is pik pakk felkelsz majd, mert "jaj, ez amúgy a darab része" - mosolygok vissza rá biztatóan, hiszen talán ez a legjobb, amit tehetek, nem? Megnyugtatni őt, hogy annyira nem volt gáz az egész mint amennyire ő annak érezte, s ha én ezt mondom, akkor igazából jobb ha el is hiszi, mert így nem fogok valami pocsék bejegyzést írni róla a blogomba. Aztán a beszélgetésünk valahogy eljut arra a pontra, hogy felhív magához, ami eléggé hízelgő, tényleg, de én csak a megfelelő mennyiségű alkohollal a szervezetemben szoktam igent mondani ilyen ajánlatokra és nem mondok újdonságot azzal, ha elárulom, most mennyire teljes mértékben józan vagyok. Meg hát azért ilyen állapotban megfordulnak olyan dolgok is a fejemben, amik olyankor talán eszembe sem jutnának... Például "Hasfelmetsző Jack" vagy "Hannibál". Teljesen normális, hogy ezekre gondoltam végül is, totál hétköznapi dolog mint a sült krumpli. - És simán lehetséges, hogy az én másik felem segít neked, mikor elromlik a traktorod. Oh, milyen kicsi ez a világ - veszem a poént egyből, mert egyértelmű, hogy csak poénkodott. Azért a skizofréniások biztos érzékelik azt, hogy valami nem kóser velük, és tuti nem beszélnének ennyire nyíltan a dologról. Meg hát amúgy könyörgöm... New Yorkban ki és mit csinál traktorokkal? De tényleg? - Akkor menjünk oda, és ha ennyire szeretnéd, megengedem majd, hogy meghívj egy körre - mert eddig teljesen az jött le a dologból, hogy valami ilyesmivel szeretne tőlem bocsánatot kérni egy olyan apróság miatt, amiről nem is ő tehet. Azonban én - mint azt láthatjuk -, vagyok annyira rendes, hogy hagyok neki lehetőséget az efféle bocsánatkérés kinyilvánítására. Nem rohanunk, a hideg ellenére nem vagyok az a típusú nő, aki veszít az imidzséből azzal, hogy rohan magas sarkú cipőben meg egy ilyen ruhában. Nem, azt nem csináljuk, inkább menjünk normális tempóban, úgy a nyakam sem törhetem ki véletlenül se. - Újságíró vagyok az Elle magazinnál, meg van egy saját blogom is, de nyugi nem fogok oda írni a kis balesetedről, lakat a számon. És te amúgy mióta színészkedsz? Ha már így szóba kerültek ezek a dolgok...
Kezdőlap
