Nehezen indult a reggel. Na nem azért, mert tegnap egy pohárral több bort ittam meg, hanem azért, mert már hajnalban telefonhívást kaptam anyám kórházából. Az utasítás szerint bármikor hívhatnak, ha úgy látják, szükség van rám, de arra nem számítottam, hogy ez a hívás valamikor hajnali három és négy óra között érkezik meg.
Erős hallucinációk és bizarr téveszmék, amik eddig nem jelentkeztek nála ilyen intenzitással. Azzal fenyegetőzött, hogy kiugrik az ablakon, ha nem távolítják el a csecsemőket a szobájából. Megőrül a sírásuktól. Mivel mást nem tudnak értesíteni – a nővérem szarik az egészre -, így nekem kellett mennem. Anya hónapok óta nem ismer meg, vannak tiszta pillanatai, olyankor kellemes beszélgetőpartner, sokat mosolyog, de egyszer sem érint, vagy ölel meg. Nem tudtam, most mégis mire számítsak… végül, muszáj volt leszedálni, de azt már nem vártam meg. Képtelen voltam végignézni, mégis csak az anyámról van szó.
Idegesen, a kormányt őrült módjára markolva igyekeztem a csúcsforgalomban bejutni a munkahelyemre. Le kellett nyugodnom, így a bejárattól nem messze, az épület oldalában elszívtam még egy cigit.
Befelé biccentettem a pultban ülő recepciósnak, majd sietős léptekkel igyekeztem az irodám felé. Egyik kezemben a táskám, a másikban a kabátom, pillanatokon belül kicsúszik a kezemből, de ekkor megjelenik Jules és elveszi tőlem, hogy ne a sáros padlón terüljön el. Valahogy, mindig megérzi, mikor kell megérkeznie. Nem tudom, hogy ez már a telepátia esete vagy egyszerűen csak az évek, amik alatt sikerült megfelelően összecsiszolódnunk.
-Dr Schiffman, egy fiatal lány van itt a rendőrségtől. – Felszalad a szemöldököm, ahogy lepakolok az öltözőben az egyik asztalra. Jules követ, látom arcán az aggodalmat. Gondolkodnom kell, hátha eszembe jut valami erről a rejtélyes lányról a rendőrségtől, de nem dereng semmi sem.
-Ms Morrow a neve, remélem nem keveredett valami bajba… - Csípőre teszi a kezét, úgy anyám korabeli lehet, tele szeretettel. Mondani is szokta, ő nem azért kövér, mert el van hízva. Csupán a szeretet, az az oka mindennek.
-Ms Kicsoda?! – Kérdezek vissza, már rajtam van a köpeny, készülök a szokásos reggeli vizitre. Szeretem, ha a betegeim állapotáról én értesülök elsőként. – Fél tizenkettőre konzíliumot kérek Jules, addig én elbeszélgetek ezzel a lánnyal. És kérem, jelezze neki, hogy körülbelül fél óra múlva tudok csak menni. –Beletúrok szőke üstökömbe, rámosolyogok az asszisztensemre és elindulok a szokásos utamra.
-Az irodájában várja! – Kiállt utánam Jules, de addigra már csak hangfoszlányokat hallok, a folyosón végén járok, közel az első betegem kórterménél.
Negyven perccel később nyitok be az irodámba, a lány még mindig ott ül.
-Elnézést kérek a késésért, de a szokásos feladatokat el kell látnom. Miles Schiffman. – Nyújtom a kezem, lágyan szorítom meg az övét, majd leülök vele szembe. – Miben segíthetek Ms Morrow? – Sikerült megjegyeznem a nevét, pedig ez tőlem nagy szó.