Becca ma vásárolni ment, így a délután folyamán szabad vagyok. Marley-val, Becca unokatestvérével amúgy is volt egy megbeszélt időpontom, hogy egyeztessük az igényeit a tervrajzokkal. Ez természetesen csak egy álca, külön megkerestem őt, hogy legyen szíves a tervek után egy kis időt szánni rám, ugyanis eljött a nap. Észrevettem, ahogy Becca apró célzásokat kezdett el hagyni, például, amikor többször is felhozza, hogy a barátnőjének milyen volt az eljegyzési partija, az ékszer katalógus, amiben az idei év kísérő gyűrűinek trendjét vitatják és véletlenül a lakásomon felejtette, miközben rám várt... Én még várni szerettem volna, de el kell ismernem, már mindketten felnőttek vagyunk, közeledünk a 30 felé. Becca gondolkodásával nincsen semmi gond, időszerű lenne végre családot alapítani, ehhez pedig nem más az első lépés, mint a házasság. Teljesen megértem az érzéseit, és én is szeretném őt boldoggá tenni. Látni akarom azt a ragyogó mosolyt az arcán, mint az első randinkon. Azt szeretném, ha a pillanat tökéletes lenne a számára. Elvégre, ő a legjobban érdemli, és ki más ismerhetné őt már elég jól, ahhoz, hogy ebben tanáccsal lásson el, ha nem az unokahúga, akivel születésüktől fogva nagyon közel állnak? Ugyan hallottam Beccától, hogy milyen nehéz helyzetben is van jelenleg Marley, hiszen a családja kirekeszti a lány édesapját, mindössze az érzései miatt… Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen konzervatív a családjuk, szinte csak remélni merem, hogy engem elfogadnak majd, mint vejüket. Bár úgy vettem észre, hogy egyelőre még semmi problémába nem ütköztünk, Becca azt mondta, a szülei bármikor szívesen látnak minket, ha meg szeretnénk látogatni őket. A múltkori közös vacsora pedig nem is volt kellemetlen hangulatú, bár egyértelműen nem is volt tökéletes.
– Marley, szia! Minden rendben volt az úton? – kissé elbambultam, amíg a lányra vártam. Rettenetesen izgulok emiatt az egész eljegyzés miatt, ilyenkor pedig könnyen elveszek a gondolataim között. A kávé is kihűlt előttem a csészében, a tervrajzok szinte rendezetlenül hevernek az asztalon, míg a festményeim szélei ki, kikandikálnak a mappából, ahogy az íróasztal sarkának döntöttem azt. Viszont rögtön felkelek, és lesegítem róla a kabátját, amint pedig feltettem a fogasra, indulok is, hogy kihúzzam számára a széket. Igaz, még nem érkezett meg az igazi tél, de már kezd hűvösre váltani az idő, örülnék, ha Becca is egy kicsit gyakorlatiasabban öltözne, mint Marley, még ha semmi kétség sem fér hozzá, hogy milyen ragyogó is így. Azt viszont nem akarnám, hogy megfázzon, vagy bármi problémája legyen, talán a hétvégén elmehetnénk közösen bevásárolni, és nézhetnénk egy olyan kabátot, ami kellően meleg, de elég divatos is a számára. Bár nem tudom, hogy ez a két feltétel fog-e találkozni az ő igényei mellett.