-Lakelynn Theodora Mainville, gyere a szobádba és tegyél rendet, addig nem megyünk játszótérre. – A szobája közepén állok, talpam alatt lego és ki tudja még hány fajta játék hever, a babái szanaszét fekszenek, néhány ruhája kifordulva a szekrényből, a padlón gyűrődnek. Mély levegőt veszek, megfogadtam, hogy soha a büdös életbe nem fogok kiabálni a gyerekemmel, türelmes leszek és próbálom majd ésszerűen megoldani nehézkes helyzeteket, de kezd elfogyni a türelmem. Neszezést hallok a hálószobámból, kidugom fejem az ajtón, a félfának támaszkodom és várom a felbukkanását. Meg is jelenik hamarosan, homlokig rúzsosan, a szeme alatt lila, rózsaszín és halvány zöld folt, az ujjai vége tűzpirosra lakkozva és mindezt tetőzi a tény, hogy az én magassarkúmban és széles karimájú kalapomban igyekszik felém. Úgy néz ki, mint E.T., mikor a gyerekek felöltöztették. A magasság egyezik, a járás stimmel, csupán a szépség, a báj az, ami miatt nem összetévesztendő a kedves idegennel. -Nézd mami, milyen csinos vagyok. – Fülig érő szájjal áll meg előttem, nyakában csörögnek a bizsuk, amiknek többségét ajándékba kaptam. A szám elé kell kapnom a kezem, nehogy elnevessen magam, különben romba döntöm az addigi kemény elhatározásomat, hogy már pedig megbüntetem egyszem lányomat azért, amiért ekkora rumlit csapott a szobájában. Összefonom mellkasom előtt a karjaimat, letörlöm ajkaimról a rajta ragadt mosolyt és felelős anyukakánt nézek le rá. -Valóban csinos vagy Édesem, de anya most szomorú. A szobádban rettentő nagy kupit csináltál és gyanítom, hogy az enyémben is. – Toporogni kezd a cipőmben, valahogy én is így csinálok a nap végén, mikor már nem bírja a lábam és sikít azért hogy megváljak ezektől a lábgyilkos cipőktől. -Ne haraudj. – Meg kell zabálnom, ahogy bocsánatot kér, ő még túl tiszta, túl őszinte, hogy komolyan is gondolja azt, amit gondol. -Segítek pakolni. – Leguggolok hozzá, a kezénél fogva támogatom, hogy kilépjen a cipőmből és a szobájába terelem, hogy rendet rakjunk. Egy órával később, ismét gyerekké avanzsálódva, a tenyeremet cirógatva apró ujjaival igyekszik mellettem az utcán, hogy elérjünk kedvenc játszóterére. A kis barátai már ott várják, amint meglátják, hangosan felvisítanak, azonnal körbeveszik, játszani hívják, azt sem tudják hirtelen, melyik játékhoz induljanak. Én az anyukák csoportjához veszem az irányt, épp valami semmitmondó téma közepébe csöppenek bele, de mint mindig, most sem tudok lakatot tenni a nagy számra és kifejtem véleményem arról, hogy miért tartom butaságnak, hogy egy négy éves gyereknek tévé legyen a szobájában. Természetesen most sem vagyok a kedvencük, hevesen gesztikulálva beszélnek, miközben fél szemmel a gyerekeken tartom a szemem. Labdáznak, egymást kergetik, kacajuk hozzánk is elér, a szívemet melengeti. De egy idő után feltűnik, hogy nem hallom Lake jellegzetes, mély hangját, a trappolását, amit ezer közül felismernék. Körbe futtatom szemem a terepen, nem találom a szürke kabátos, rózsaszín sapkás lányomat és elfog a pánik. Nehezen veszem a levegőt, annyit szarságot olvasni az újságban. És ha valaki elrabolta? Édes istenem… Az anyukákkal közösen kezdjük keresni, de addigra már sírva nézek be minden játékba, zokogva kerülöm meg huszadjára a játszótér közvetlen közelét és a világ legfelelőtlenebb anyjának tartom magam, amiért elvonta a figyelmem néhány olyan anyuka, akinek nevelési módszerei ellenkeznek az enyémekkel. Fogalmam sincs, mitévő legyek, a rendőrséget akarom hívni, de még egyszer megnézem azt a mászókát, hátha ott van és csak mókázik, ahogy ő szokta emlegetni.
Re: you saved me from a heart attack | marley | lilia
Vas. Dec. 09 2018, 20:06
to: Lilia
Jelentésemet megírtam, az már a főnök asztalán tündököl, én pedig mivel nagyon korán keltem, ezért jó lenne valamit falatozni meg persze azt az isteni mogyorós-fahéjas forrócsokit sem fogom kihagyni. Néha jólesik a kényeztetés még nekem is. Apró örömök az életben. Kivárom a sort a kávézóban, ahol van időm válogatni, miféle szendviccsel lepjem meg magamat, mert az összes nagyon királyul néz ki, én pedig befalnám az összeset. Jó, oké, nem mindet, de tudnék négy-ötöt is megenni. A munkára való koncentrálásom mindig eltereli az éhségről a figyelmemet, ezért vagyok ennyire megbolondulva valami finomságért. Ehetnék többször is, de akkor úgy érzem, elég az az egy-két csokis müzliszelet. Gyorsan rámutatok a választott szendvicsre meg forrócsokira, szinte szavak nélkül viszem végig a kommunikációt a pultos hölgyeménnyel, aki remekül fogadja a szótlanságomat, meg gondolom már régóta olvas másokban. Kártyás fizetést hajtok végre, majd szép és hatalmas mosollyal hagyom el a pultot, s indulok ki az ajtón. Élvezem a forrócsokoládé illatát, amibe belekortyolok, miután kilépek az üvegajtón. Nincs nagy kedvem metrózni, pedig azzal öt perc alatt otthon lehetnék vagy legalábbis az utcában lennék. Most azonban kicsit a városban sétálgatok egyet, úgysincs sokszor ilyenre időm. Még nem is sokat jártam errefelé, mióta tavaly nyáron ideköltöztem. Ideje felfedezni Manhattan ezen szegletének szépségét, utcáit. A kabátom cipzárját felhúzom, és a szőrmébe bújok bele éppen azután, hogy megkajáltam, a ciabatta morzsáit leseprem magamról. Az utcaneveket olvasgatom, és rájöttem, hogy át kell mennem az út másik oldalára, onnan pedig a játszótér felé menni, aztán pedig átvágni ott, és pár utcával később haza is érek. Miután átérek a zebrán, indulnék tovább, azonban egy bujdosó kisgyermekre leszek figyelmes. Körülnézek, de nem látok senkit a közelben, így lassan megközelítem őt. Szürke kabátot visel a pici lány, ez már biztos. - Szia, kislány... hogy hívnak? Anyukád biztosan keres téged - guggolok le az összekuporodott kislányhoz. - Én Marley vagyok - felpillantottam, hátha valaki jár erre, de még mindig senki sem, a kislány viszont egyetlen szót sem szól, meg van szeppenve. - A játszótérről jöttél? - csak bólintott egyet. Több dolog is lehetséges, amiért elkószált... Magától jött el vagy valaki mocskos trükkel elcsalta őt erre? Azt az illetőt tuti megfojtogatnám. Talán megriadt az illető, vagy a kislány elfutott előle, és itt bújt el. - Nem kell félned, jó? Elmegyünk megkeresni anyukádat? - hevesen bólogatott, én pedig a kezemet nyújtottam a négy-öt év körüli lánynak, aki először félve fogta meg kezemet, de aztán azért bátrabbá vált. Bementünk a pár lépésre található kapun, és a távolban látok valami nagyobb gyülekezési pontot, azt hiszem, ezt a gyerkőcöt keresik. Nem tudok ítélkezni a lány anyja felett, de azért nagyon remélem, nem egy telefonjára figyelő anyával fogok összefutni, mert lehet, hogy nem fogom tudni visszafogni magamat. Egyre közelebb kerülünk a kicsivel, akin látok még mindig valami félelmet, nem tudom, mi történhetett, lehet csak simán megrémült, nem tudom. Valaki elkezd mutogatni felénk, majd pedig egy másik hölgy felé néz. A kislány enged a kéz szorításból, én pedig elengedem ezután. Megyek utána, mert kíváncsi vagyok, meg arra is, hogy lett -e már értesítve a rendőrség, vagy valami, bármi. A kislány gyors léptekkel megy az egyik nő felé, és hallom, ahogyan kiabálja: anya. Én is nemsokára odaérek.
Re: you saved me from a heart attack | marley | lilia
Kedd Dec. 11 2018, 20:29
Szörnyű Anya vagyok. Szem elől tévesztettem az egyetlen dolgot az életemben, ami mindennél fontosabb. Amíg én halálra aggódom magam, addig Lake valószínűleg nevetve bújócskázik valamelyik fa tövében, amit épp nem néztem meg tüzetesen. A lányom nem az az ijedős fajta, olykor túlságosan is barátságos az idegenekkel, de szerencsére mindig tudja, hol a határ. Így csak remélni tudom, hogy nem egy pedofil gyerekgyilkos találta meg, hanem egy kedves, idős néni, aki azonnal elindul megkeresni a legszarabb anyát a világon. -Ne aggódj Lilia, meglesz. Nem tűnhetett csak úgy el. Martin, mutasd meg hol játszottatok. – A kisfiú megmarkolja anyukája kezét, Jenny pedig szófogadóan követi, miközben a többi kölyök is hasonlóan tesz. Egy láncot alkotva vizsgáljuk meg a létező összes fűszálat. Az idegeim pattanásig feszülnek, sírógörcsöt kapok menten, alig kapok levegőt és a könnytől szinte alig látok valamit. De nem adom fel. Nem veszíthetem el a lányomat is. Különösen nem ilyen szerencsétlen módon. Bármit megadnék azért, ha most nevetve futna felém, hogy addig ölelhessem, míg elmúlik a mámor, hogy aztán letoljam a viselkedése miatt. Háttal állok a többieknek, barna üstökömbe szántok, lehajtott fejjel, a számat rágcsálom és keresem a megfelelő útvonalat, azt, ahol még nem jártam, azt, ahol végre meglelhetem az egyetlenem. -Anya! – Meghallom csilingelő hangját, a sírás egyre fokozódik, rázza a testem, mire ő is sírni kezd. Letérdelek, magamhoz ölelem és a lelkem egy picit lenyugszik. Nem teljesen, épp csak annyira, hogy eltoljam magamtól és szemügyre vegyem. -Hol voltál? Nem bántott senki? Még egyszer ezt ne csináld velem. – Elmosolyodom, meg van rémülve, alább hagy a könnycunami, nálam is és Lake-nél is. Ekkor pillantok fel és veszem észre a felénk közeledő lányt. Talpra állok, a lányom csüng rajtam, mint majom az anyján. - Annyira hálás vagyok. – Kezdek bele. - A gyerekek bújócskáztak, fél percre nem néztem oda… – Magyarázkodásba kezdek, de fogalmam sincs, miért. Nem akarom elnyerni a hónap semmirekellő anyja címet. -Nagyon köszönöm, hogy visszahozta. – A lány keze után nyúlok, megszorítom, így ismeretlenül is sokkal tartozom neki. Bárki más megtalálhatta volna, olyan, akinek esze ágában se lett volna visszahozni. Bele se merek gondolni, miféle emberek nézték meg maguknak. Szerencsés vagyok, hogy visszataláltak hozzám. -A nevem Lilia Mainville, a kis kóborló pedig Lakelynn. – Előbújik a hajam takarásából, motyog egy sziát, majd – gondolom bűnösnek érezve magát – ismét a nyakamba fúrja a pofiját. -Szeretnélek meghívni egy kávéra. Nekem is szükségem van egy kis koffeinre. – Máshogy sajnos nem tudom meghálálni amit tett, de legalább megismerhetem. Természetesen, ha belemegy és elfogadja a meghívásomat. Örülnék, ha az ismeretlenségből ismertség lenne.
Re: you saved me from a heart attack | marley | lilia
Szer. Dec. 12 2018, 18:27
to: Lilia
Ott voltam az anya közelében már, és láttam, hogyan megörültek egymásnak. Szeretem az ilyen meghitt pillanatokat, én már sohasem ölelhetem egyik szülőmet sem. Ez a kislány viszont igen is. Sokkal-sokkal rosszabbul is végződhetett volna ez az egész. Tényleg elcsalhatta volna valami pedofil, aki cukorkával és mindenféle édességgel kínálgatta volna őt, majd behúzza őt egy kocsiba, és talán soha nem került volna elő ez a szép pici lány. Mondjuk még ilyen helyzetben sem voltam még ugyan, csak olyasmiben, amikor pár héttel ezelőtt az egyik, New York melletti erdőt kellett átfésülni egy kisfiúért. Önként szoktam jelentkezni az efféle mentő-kereső akciókra, mert szívügyemmé váltak az ilyenek. Látom az anyán, hogy nagyon aggódott, és nem tartozik azon nők közé, kiknek a telefonjuk fontosabb, mint bármi egyéb. Nem vagyok profilozó, nem is állna érdekemben elemezni továbbra is, megtudtam, amire elsődlegesen kíváncsi voltam. Magyarázni kezd, de én nem ezért vagyok itt. - Én örülök, hogy visszahozhattam őt, vagyis megbízott bennem annyira, hogy nem futott el előlem vagy ilyesmi - tényleg örülök, mert különben már itt lenne egy csomó rendőr és mentőcsapat önkéntesekkel, hiszen az AMBER-riasztást elég hamar ki kellene adni, és bizony, eltelt annyi idő, hogy bőven meg lehetne ejteni ezt. Meg szándékosan nem említettem meg a nőnek, Lilia-nak, hogy nagyon sok minden történhetett volna a gyermekével, de bizonyára tisztában van mindennel. - Nem volt nagyon beszédes a kis hölgy, de... azért kommunikáltunk egymással, ugye, Lakelynn? - visszafogottan mosolyogtam és próbáltam elérni a kislány tekintetét, aki jelenleg anyukájával volt elfoglalva. - Marley Morrow vagyok - mutatkoztam be én is nekik. - Azt hiszem, mindannyian megnyugodhatunk, főleg te, Lilia - szerencse vagy sem, jó jel, hogy épp nem a metrót választottam utazáshoz, különben nem ismerhettem volna meg őket. - Benne vagyok a kávézásban. Itt pár méterre van is egy jó hely, vagy maradjunk még itt kicsit? - mosolyogtam a nő felé, aki szimpátiát váltott ki belőlem kezdetlegesen. - Régóta éltek itt? - próbálkozom kérdezősködni, de nem túl zaklatóan, még biztosan az eget verdesi a pulzusa, az elmúlt percek történései tuti, hogy óráknak tűntek neki, ezért jó ötletnek tartom a beszélgetést.
Kezdőlap
